Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

1971. szeptember 28. RET KT-MAGYARORSZÄG S. dB* A művezetők helye Örökzöld téma Szolgáltatás — 1971 KARIKATÚRA EGY VAS­IPARI ÜZEM FALIÚJSÁG­JÁN. Embergyűrű középen a művezető, körülötte a szak- igazgatók, gyáregységveze­tők, technológusok, normá­sok, munkaügyisek és diszpé­cserek; valamennyien köve­telnek, magyaráznak valamit. A rajz alatti szöveg; „a mű­vezető — központi személy...” Tegyük hozzá: ez az a kari­katúra, amely nem karikiroz- za, hanem úgyszólván szol­gaian másolja a valóságot, legalábbis ez a következte­tés derült ki abból a beszél­getésből, amelyet öt külön­böző üzem művezetőivel folytattam és abból a vizsgá­latból, amelyet a vasasszak­szervezet végzett nemrégiben 130 művezető között. A ka­rikatúra képaláírását azonban érdemes megkérdőjelezni: „valóban központi személy” a művezető? Egyáltalán „t?e- zető” a művezető? S na igen, milyen hatáskörrel rendelke­zik, milyen jogai és eszközei vannak a vezetéshez, ho­gyan, mi módon irányíthat? 1964 decemberében jelent meg a 35. számú kormány- rendelet, amely megpróbálta rendezni a művezetők jogait, behatárolni helyüket, szere­püket az üzemi szervezetben. Az a tény, hogy ma kivétel nélkül mindenki „írott ma- lasztként” emlegeti a szóban forgó rendeletet, egyértelmű­en arra utal, hogy a műveze­tő kérdést korántsem lehet rendeletileg rendbehozni. A vasasszakszervezet említett készítői megkérdezték a mű­vezetőket, hogy követte-e a kormányrendeletet valami­lyen konkrét vállalati szabá­lyozás? A választ adók nagy része (68 százalék) részben a vállalati szervezeti sza­bályzatban, részben külön igazgatói utasításban ismer­kedtek meg hatáskörük és jogaik szabályozásával. Ezek a vállalati szabályok azon­ban közvetlenül a kormány- rendelet megjelenése után ké­szültek, tehát a régi irányí­tási rendszerhez igazodva, ami már önmagában is kér­désessé teszi a vállalati sza­bályozás mai használhatósá­gát. Feltűnő, hogy mindazok, akikkel személyesen beszél­gettem, nem kis nosztalgiá­val emlegetik azt az idősza­kot, amikor a művezetőnek — úgymond — nagyobb ha­talma volt az üzemben, mint bármely műszaki mérnöknek. Pontosan tudta, mit kell csi­nálnia, rá volt bízva, hogyan csinálja, s módjában állt büntetni és jutalmazni. Kétel­kednék abban, hogy ezek az emberek a háború előtti mű­vezetői rang valamennyi rek- vizitumát visszasírják. De ez a nosztalgia mindenesetre ar­ra figyelmeztet, hogy ameny­Egy nap New Yorkban adáshiba következtében elsö­tétült a tévék képernyője. Az üzemzavar nagy páni­kot váltott ki mister Barkins családjában. A családfő előbb azt gondolta, hogy csak a hallban lévő készüléke mond­ta fel a szolgálatot. Rohant a hálószobájába, hogy ottani tévéjét kapcsolja be. — A te itteni készüléked az istennek se akar működni — világositota fel az ott tar­tózkodó felesége. — Valami történhetett az antennával. — Ön ki? — kérdezte Barkins. — Edit, a feleséged. — Oh, — mondta Barkins. — Akkor az itt lévő gyere­kek is az enyémek. — Mennyire igazad van — felelte Mrs. Barkins. — Hogy megnőttek — cso­dálkozott a családfő, ránézve a fiára és leányára. — Hány évesek? nyíre „kisislenek” voltak a művezetők a háború előtt, annyira szürke, mellékes té­nyezők sok helyütt ma. Szin­te komikus példa: egyik hír­adástechnikai gyárunk előké­szítő üzemének művezetője havi 1 millió forintos terme­lési tervvel dolgozik. De ugyanennek a művezető­nek nincs joga önállóan „ki­vételezni” egy 120 forint ér­tékű munkaköpenyt, mert eh­hez fél tucat aláírás és bi­zonylat kell. A SZAKSZERVEZETI VIZSGÁLAT készítői 130 mű­vezetőt kérdeztek meg arról, hogy az utóbbi években nö­vekedett-e a jogkörük, s ha igen, miben? Az „igen”-nel és „nem”-mel válaszolók ará­nya közel azonos volt (58, il­letve 42 százalék), ám külön is tanulságos részletezni az igennel válaszolók vélemé­nyét. A munka szervezésében, elosztásában megnyilvánuló önállóságot alig 17 százalék tartja említésre méltónak. A megkérdezettek 14 százaléka a munkások felvételénél, el­bocsátásánál, továbbá a fe­gyelmi ügyeknél megnyilvá­nuló önállóság-növekedést tartja fontosnak. Mindössze 6 százalékuk érzi úgy, hogy az említetteken kívül olyan hatáskörrel is rendelkeznek, amelyeknek gyakorlásában nagymértékben segíthetik a termelőegység eredménye­sebb gazdálkodását. A megkérdezettek 36 szá­zaléka lényegesen szabadabb kezet kíván a bérügyek inté­zésében, a jutalmak szétosz­tásánál. önállóbb munkaerő­gazdálkodásra tart igényt a megkérdezettek 22 százaléka, sőt egy tekintélyes részük a munkások felvételében és el­bocsátásában, valamint bérük megállapításában kizáróla­gos döntési jogot igényel. A válaszadók 10 százaléka mindössze annyit szeretne, hogy szakmai, fegyelmi kér­désekben jobban vegyék fi­gyelembe véleményüket (s ez korántsem jelenti azt, hogy a másik 90 százalék vélemé­nyére odafigyelnek a gyáregy­ségvezetők, illetve a szak- igazgatók.) S talán a legjel­lemzőbb adat: mindössze 2 százalék az aránya azoknak a művezetőknek, akik illúziókat dédelgetve fontosnak tarta­nák, ha legalább közvetve be­kapcsolnák őket a tervkészí­tés munkájába, illetve hogy a termelés előfeltételeinek biztosításánál jobban adjanak véleményükre. EZ A KÉT SZÁZALÉK — több okból is — elgondolkoz­tató adat. Egyrészt utal a művezetői gárdában mindin­kább eluralkodó fásultságra. Sokan azzal magyarázzák Art Buchwald: — Tizenhárom és tizenöt — felelte a nej. — Nagyszerű. Üdvözöllek benneteket gyerekek! — Ki ez az úr? — kérdez­te Henri. Mr. Barkins fia. — Az apád — felelte Mrs. Barkins. — Örülök, hogy megismer­kedhetünk — suttogta félén­ken Mary, Mr. Barkins leánya. A szobán mély csend lett úrrá. — Figyeljetek! — törte meg végül a hallgatást Mr. Barkins. — Tudom, hogy nem voltam a legfigyelmesebb ezt, hogy jó ideje alaposan felhígult a művezetői gárda. A régiek kiöregedtek, nyug­díjba kerültek, az új és te­hetséges emberek hamar rá­jöttek arra, hogy sokkal jobb „üzlet” kevesebb szekatúrá­nak kitett, több függetlenség­gel rendelkező szakmunkás­nak lenni, mint vállalni a millió gonddal, nagy felelős­séggel és aránytalanul ala­csony fizetéssel járó műveze­tői beosztást. Maradtak — el­enyésző kisebbségben — a „megszállottak” — és na­gyobbrészt — a mindenbe be- lenyugvók vagy nem túlzot­tan tehetségesek. Az ösztönzőbb bérezésnek, a differenciált anyagi elis­merésnek egyik legnagyobb akadálya — érvelnek sokan —, hogy nem lehet megbíz­hatóan mérni a művezetői teljesítményeket. Holott a művezetői munkának is van­nak „általánosan megkívánt” többnyire rutinjellegű és ép­pen ezért rutinmódon mérhe­tő normái. Nehezen értékel­hető azonban, hogy egyes művezetők milyen szervezési erőfeszítéseket tettek cso­portjuk teljesítményének emeléséért, hogy mennyiben járultak hozzá annak a mun­kahelyi légkörnek a kialakí­tásához, amelyet szimplán csak „jó kollektív szellem­ként” szoktunk emlegetni. A vállalati ösztönzési rendszer az efféle teljesítménykülönb­ségeket legtöbb helyen egy­szerűen képtelen lemérni, s a jövedelmekben visszaadni. S különösen nagy gond ez a segédművezetőknél, akiknek jövedelme sokszor éppenhogy eléri az átlag szakmunkások jövedelmét. Márpedig, amíg a bonyolult szervezési felada­tok végrehajtását és a válla­lati gazdaság céljait szolgáló emberi kapcsolatok építésére hivatott művezetők alig ke­resnek többet, mint az álta­luk irányított munkacsopor­tok legjobb szakmunkásai, addig a munkacsoporton be­lül is nehezen várható el az igyekvőket előnyben részesí­tő, a hanyagokat mellőző dif­ferenciált jutalmazás. VITATHATÓ KÉRDÉS, hogy a fentiekben áttekintett körülményeket egyetlen — bármilyen gondosan előkészí­tett és megfogalmazott köz­ponti rendelet megváltoztat­hatja, vagy akárcsak befolyó-, solhatja-e. A művezető kér­désben elsősorban a vállala­toknál lehet előrelépni, ott kell biztosítani megfelelő rangot, jogot és hatáskört ah­hoz, hogy a művezetők nem­csak beosztásuk elnevezése szerint, hanem valóban mű­szaki-gazdasági vezetők le­gyenek. V. Cs. közben apa. Most szeretném pótolni az elmulasztottakat. Először is mondjátok meg szépen, hogy milyen iskolába jártok? — Én a „Forst Hills”-be, középiskolába — felelte Henri. — És mi az ön foglalko­zása? — érdeklődött Mary. — Én könyvelő vagyok — felelte Mr. Barkins. — Mi vagy?- Nahát, azt hittem, hogy elárusító — cso­dálkozott Mrs. Barkins. — Két évvel ezelőtt még valóban az voltam. Hát nem említettem, hogy állást vál­toztattam? Az örökzöld téma, a javí­tás-szolgáltatás immár komo­lyabb viták tárgya lett. Két esztendeje éppen, hogy meg­jelent az úgynevezett ezer- harmincnyolcas kormány- rendelet, amelynek törekvé­se, hogy a szolgáltatásokat végző állami vállalatok és szö­vetkezetek, s a magánkisipar emelje munkája színvonalát, jobb, gyorsabb és kulturál­tabb tevékenységgel javítsa a lakosság ellátását. A rendele­tet követően megyénkben is sok minden történt. Tanács­kozások során vitatták és ha­tározták meg a tennivalókat, de a statisztika arról győz meg bennünket — és ezt tá­masztja alá a gyakorlat is — hogy nem sok a pozitív vál­tozás. Túlkomplikálva, túladminisztrálva Egy gyakorlati szakembert kérdeztünk előbb: szerinte mi ennek az oka? Érdekesen kezdte a választ. „Mert a vállalatok, szövetke­zetek legtöbbjénél a vezetők nem törődnek ezzel.” Azzal folytatta, hogy így kényelme­sebb. Sok helyen nem akar­ják tudomásul venni, hogy egy harmincforintos meg­rendelő is ugyanolyan, mint egy harmincezres. Vitába szálltam vele. Az illetékes cégek arra hivatkoz­nak, hogy a szolgáltatás nem jövedelmező. Az élet is azt bizonyítja, hogy a direkt e célra létrehozott megyei vál- lalatok, szövetkezetek is mind nagyobb volumenben termel­nek készárut, térnek le a szol­gáltatásról. — Ha kihívnak egy rádió- tv-szerelőt, az a hibát ugyan­olyan apparátussal akarja el­hárítani, mint egy szalag­rendszerű termelés esetében. Mi lenne, ha nem komplikál­nák, adminisztrálnák túl, vagyis nem drágítanák meg ezekkel a szolgáltatást. Ha a szerelő fogná az anyagot, a szerszámokat, kimenne a kocsiján, megjavítaná a hibás gépet, megcsinálná a számlát és ezzel elintézettnek venné a dolgot? Jó lenne, mindenki jól jár­na. A szolgáltató cég, a sze­relő és ami a legfontosabb: a lakos. így sokkal gyorsabb lenne és olcsóbb. Meg lehetne takarítani adminisztratív lét­számokat, jobban megfizetni a szerelőt. S meg lehetne ta­karítani egy-egy szolgáltató cég több tízezer forintos rek­lámköltségét is. Mert a jó és a gyors munka a legjobb reklám. Két hónap, vagy három óra? Ez lenne az ideális. S az, hogy a szakember este nyolc után is induljon a házhoz, ha hívják. Igen, ha van kinek. — Nem. Különben is az utolsó két évben egyáltalán nem váltottunk szót. Ismét hallgattak. A hallgatást Henri unta meg. így szólt apjához: — Szeretné, ha játszanék a gitáron? — Igen. De hát te tudsz gitározni? Apropó: nincs-e nekem egy olyan kislányom is. aki jól gitározik? — Ez Suzy — felelte Mrs. Barkins. — ö most hol van? — Egy évvel ezelőtt férj­hez ment. Az esküvő idején, mint mindig, te tévét néztél. — Mi a csoda? — lepődött meg Mr. Barkins. — Remé­lem az adáshiba eltart még vagy két-három óra hosszat. Ördögien érdekes megismer­kedni az embernek közelebb­ről is a családjával.., Oroszból fordította: Sigér Imre mennie. Sok helyen érv, hogy kevés a szakember, különö­sen a szolgáltató iparágban. — Nem kevés — vallja a vitapartner — csak nem fize­tik meg. Ha kereshetne négy­ezret, azt nem fizetik ki ne­ki. így nem megy. Ma inkább kettőt alkalmaznak egy he­lyett két-kétezres keresettel. Egyik sem látja el jól eny- nyiért a dolgát. S egy másik ok, hogy ná­lunk nem választották külön az üzemek a készáruterme­lést és a szolgáltatást. A szol­gáltatásnál is nagy rezsit szá­molnak fel — oktalanul és helytelenül. így van az, hogy egy hat-hét forintos munká­ért hatvanat-hetvenet is kér­nek. Ez lenne a kisebbik baj. Ha lenne, aki kérje. Mert a szerkesztőségbe érkezett pa­naszok soha nem az árat ki­fogásolják, hanem a két-há­rom, vagy még több hónapos határidőt. Ismerősöm mondta el, hogy a nyíregyházi autószervizben két hónap múlva ígérték ko­csija javítását, mert akkor ér­kezik olyan alkatrész. Elment Pestre, s azt kérdezték tőle. megvárja, vagy visszajön há­rom óra múlva? Kétszázzal többe került a javítás, de két hónap és három óra között igen nagy a különbség... Az elvont prémium Vagyis: szakítani kellene a konvenciókkal, a megszokot­tal, a kényelmesebbel. Dol­gozni kell azon, hogy a szol­gáltatás senkinek ne legyen csak szükséges rossz. Átszer-: vezni, bérezni, anyagilag és erkölcsileg megbecsülni az itt dolgozókat. Kérdezzük ezután az egyik legilletékesebbet. Czimbal- mos István KISZÖV-elnök őszintén sorolja, szerinte mi a szolgáltatásban jelentkező gondok oka. Például, hogy azok az állami kedvezmé­nyek, amelyeket az illető szö­vetkezetek kapnak a szolgál­tatásért, nincsenek arányban azzal a jövedelem-kieséssel, ami ez esetben bekövetkezik. — Nem túl drága a nagy apparátus fenntartása, ami a szolgáltatást is terheli? — De igen. Lehetne olcsóbb — válaszolja. — S mindjárt említi a következő példát, amely szerint régebben a szolgáltatásban kitűnt szö­vetkezetek vezetői külön pré­miumot kaptak ezért. Ma ez megszűnt. A vezetők kizáró­lag az összjövedelem után kapnak prémiumot. S ott, ahol készárut is termelnek, s szolgáltatnak is egyúttal, az utóbbi károsan érinti a szö­vetkezeti vezetők jövedelmét — vagyis éppen a szolgálta­tás ellen hat. Ezen változtat­ni kell felső és belső intézke­désekkel. Alkatrész, bérszint A jó szolgáltatáshoz —fen­tebb említettük — nagy al­katrészraktár szükséges. Ez a legtöbb helyen nincs. Alkat­rész bőségben nehezen kap­ható. Amikor van, akkor kel­Az utóbbi időben sok a panasz a Nyírségi Patyolat­ra. A vállalat gyakran nem tudja teljesíteni a vállalt ha­táridőket. Előfordult, hogy a szokásos kéthetes vállalási idő helyett már eleve három hétre vállalták a ruhák tisz­títását A vállalat a megnöveke­dett igényeket nem tudja ki­elégíteni. Jelentős beruházás­tól várnak most javulást: olasz import automata tisztí­tógépet vásároltak 700 ezer forintért. Az új gép besze­relését megkezdték. A jövő héten a gyártó cég olasz szakemberének felügyelete mellett sor kerül az üzembe helyezésre. A gép nemcsak a lene sokat venni. De ehhez a vállalat, szövetkezet nem kap hitelt. A forgóeszközt saját fejlesztési alapjából kellene elvenni, s ha ezt teszi, a leg­szükségesebb gépeket sem tudja megvásárolni. A kész­let így minimális, a javítási idő elhúzódik. Az pedig egyenesen tragi­kus, ha egy szerelő négyezret keres. Mert ez esetben a vál­lalat, szövetkezet bérszínvo­nalát sújtja, s ez sokba kerül a többi dolgozónak, a közös­ségnek. A lakossági szolgál­tatásban dolgozók bérét bün­tetlenül csak három száza­lékkal lehet évente növelni. Ez pedig kevés ahhoz, hogy jó szakemberek ottmaradja­nak. Nem kevés a gond. Ha tud­juk hozzá, hogy ahol együtt van az árutermelés és a szol­gáltatás, a cég nem a tényle­gesen elvégzett lakossági szol­gáltatásért kapja az állami kedvezményt, hanem az ösz- szes árbevétele után — már magyarázza, miért nem vég­zik szívesen a lakossági mun­kát. Már dolgoznak a szabály­zók javításán a főhatóságok, mert azt mindenki elismeri, hogy így nincs jól. Hiába ter­veznek összegeket a megye vállalatai, szövetkezetei a la­kossági szolgáltatás növelé­sére, ezek a dolgok visszave­tik a kedvüket. A ráhatás ma már önmagában kevés. Sok szerv és vállalat foglalkozik ma azzal, mit lehetne tenni. Sok mindent lehetne Óbudai és miskolci mintá­ra terveznek most egy me­gyei nyugdíjasok szövetkeze­tét. (Egy megyei szolgáltató- vállalat terve hosszú évek óta a fiókokban hever!) A nyug­díjas szövetkezet jó út a bü­rokrácia kikapcsolásához: itt vállalnak, javítanak és szám-» láznak is egyszerre. Még vi­táznak a működésen: e he­lyett inkább szavazzanak bi­zalmat a szakembernek. A lényeg, hogy senki ne járjon rosszul. Van lehetőség a pausálés megoldásra is : a megrendelő befizet bizonyos havi összeget, amiért javíta­nak neki. Sajnos, erre is alig van még nálunk példa. S nem megy előre a működési en­gedélyek kiadósa sem, pedig nagy szükség lenne a vasár­nap is javítani akaró iparo­sokra. így az építőmunkást, a szerelőt az ügyeskedő kis­iparosok fogadják magukhoz, mert az illetékes vállalatok félnek a „kockázattól”, amit dolgozóik működési engedélye jelenthet. Még számos a lehetőség. Ezermester alkalmazása a la­kókörzetekben, városi-járási székhelyű szolgáltatóvállala­tok létesítése költségvetésből stb. Valamennyi közelebb vinne a megoldáshoz. Csak túl kellene esni a vi­ták korszakán. Kopka János határidő rövidítésében segít. Üzemelésénél minimális a vegyianyag kiszivárgása, ezért a kezelőszemélyzet nincs kitéve az egészségi ár­talmaknak. A gép másik előnye, hogy öt százalékra csökkenti a vegyveszteséget, amely a régi típusú gépek­nél 30 százalék volt. A szá­mítások szerint a vállalat ez­zel mintegy 300 ezer forintot takarít meg évente. A gép jókor érkezett: a Patyolatnak ősszel akad a legtöbb munkája, 2—3 hét múlva — az őszi kampány­ban — a vállalat a ruhák tisztítását már rövid időre is vállalni tudja. Adáshiba Csökken a vállalási idő? Olasz automata tisztítógép a Patyolatnál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents