Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-04 / 208. szám
I mi. szeptember 4. KELET-MAGYARORSZÄO . 3. oldal ÜJ IPARCIKK-BOLTOT KAPOTT JÁNKMAJTIS. (HAMMEL J. FELV.) „Bemegyek a járáshoz!44! furcsa dolog a demokrácia. Van, aki él a lehetőségeivel. Van, akit biztatni kell rá. És olyan állampolgár is van, aki visszaél vele. Hadd tegyük hozzá: néha úgy, hogy nem is tud róla. Minap Károly Sándomé- val, a Kölesei Községi Tanács titkárával volt alkalmunk beszélgetni erről. Hadd tegyük hozzá, hogy többszörösen kormánykitüntetésben részesült tanácsi dolgozóról van szó, aki szeret „elébe menni” a problémáknak, olykor maga keresi meg azokat, akikről tudja, hogy kérésük volna a tanácstól. Nos, Köleséből az elmúlt napokban rövid idő alatt három panaszos levél is ment az egyik hetilap szerkesztőségébe. Még a Magyar Ifjúság szerkesztőségének is feltűnt, hogy ugyanabból a faluból egymás után három panaszos levéL.. Mindhárom ugyanabból az titcából. A Dankó utcából— Egyébként mindhárom levélnek ugyanaz volt a tartalma. Rossz anyagi helyzetükre hivatkozva anyagi segélyért folyamodtak a levélírók. Nem feladatunk, hogy érdemében foglalkozzunk ügyükkel, ez a tanács feladata, rászorultak-e a szociális juttatásra és mennyire. Egy bizonyos: a községi tanácshoz nem fordultak kérésükkel. Sajnos, elharapózóban van az ilyenfajta levelezés. Kis ügyekkel, apró panaszokkal egyenesen központi szervekhez fordulnak falusi embereink* anélkül, hogy kérésüket egyáltalán tudomására hoznák a helyi szerveknek, tanácsnak, üzemi bizottságnak, vezetőségi bizottságnak. MINAP PÉLDÁUL FELKERESTÜK a fehérgyarmati járási hivatal élelmiszergazdasági és kereskedelmi osztályának vezetőjét. Tanúi voltunk azonban annak, hogy a késő déli órákig egyetlen saját maga által elhatározott tevékenységbe sem tudott belefogni, mert panaszosok adták egymásnak szobája kilincsért. összesen tizennyolcán. Jött például egy erélyes idős asszony, Csaholcról. Simon Gyuláné férje hatvan- kilenc éves és most fegyelmi jellegű figyelmeztetést kapott a házaspár, mivel — így a határozat — nem művelték meg a vállalt répaföldet. Simonná, amilyen erélyesen kereste az osztályvezetőt, olyan energikusan mondja el, hogy annyi megművelést, amit egy brigádvezető rájuk szeretne bizonyítani. sohasem vállaltak fájós lábukkal. Amennyit vállaltak, annyit megműveltek. írás nincs a dologróL Érdekes, hogy a fegyelmi figyelmeztetés nem érdekli az idős falusi asszonyt. Annál inkább a pénz, amit kártérítésként most le akarnak vonni. Felháborodva sorolja, mennyi sérelem éri. A többi panasz is ilyesféle zömmel. Vagyis olyan, amit a helyi vezetőknél, az előírt törvényes úton esetleg orvosolni lehetne. Amennyire megértettük, egyik panaszos sem kezdett hozzá. A FEHÉRGYARMATI JÁRÁSI TANÁCS épületében már járási hivatal működik. Nincs irányítói hatásköre. Deme Imre osztályvezető azonban nem veszi a lelkére, hogy ajtót mutasson a panaszkodóknak. Meghallgatja őket, aztán tanácsot ad, hová forduljanak. A tanács legtöbbször úgy szól, hogy haza* ott fognak intézkedni. Igaz ugyan, hogy a fehér- gyarmati járásban mindössze két község kapott eddig első fokú építési hatáskört és ugyancsak kettő kereskedelmit. De minden község jogköre, önállósága, hatásköre bővült a gyámügyek, a szabálysértések, tehát a leggyakoribb tanácsi ügyek egész sorának a helybeli intézésével, ami csak ebben a kis járásban állampolgárok ezreinek teszi fölöslegessé a járási székhelyre való utazást. Lehet, hogy még ezt az állampolgár nem érti? Lehet. Magyarázni kell. Az sem megbocsáthatatlan bűn, ha néhány vezető sem érti még eléggé. Ha minden jól megy, néhány héten belül megindulnak a továbbképzések, ahol alkalom lesz rá, hogy alaposan megismerkedjenek a tanácsi vezetők is kiszélesedett intézkedési jogaikkal minden vonatkozásban. SOK DOLGUNK LESZ MÉG a panaszkodókkal. De jó lenne, ha mihamarabb megértenénk, hogy panaszkodni is elsősorban „otthop” kell, ahol ismernek bennünket, ahol a döntés felett a közvélemény »is ellenőrzést tud gyakorolni. A jogos panaszok útja lerövidült. Lehet, hogy a nem egészen tiszta, a nem egészen igazságos, csak maguknak előnyt kere-1 ső panaszkodóknak valami-1 vei nehezebb a dolga, mint azelőtt, de ezeknek a ferde panaszkodóknak a rosszabb helyzetén csak örülni lehet. Gesztelyi Nagy Zoltán Lassan haladunk a nagy homokban. A kocsi akkora port ver fel, hogy egy métert sem lehet visszafelé látni. Három kilométerre hagytuk el a falut. Lovas kocsi jön szembe megrakva dohánnyal. A gazda a szekér mellett lépked, sőt még a két gyerek sem ül fel, nyilván, hogy könnyebb legyen a pejnek. Magányos házhoz érünk. „Ez a Kistag” mondja kísérőnk, innen még legalább ennyire van a Miklósi tanya. A tetőt már leszedték Nyolc kilométert megyünk, végig homokon. Az út kétfelé ágazik. Házak jobbra is, balra is, de csak egyik oldalon. Szemben egy világoszöldre festett, de a tetőt már leszedték róla. A sor vége felé egy vályogházon betört ablakok. Ahogy megállunk, négyen is odajönnek. — Szarvas Jánosé volt — mondják —, de már beköltözött a faluba. Nagy Ferenc udvarán — aki előtt állunk — két gyerek kunyhót épít. Olyat, amiben a dinnyét szokták őrizni, csak kicsiben. Az idősebb, Feri most lesz ötödikes. Szeptembertől innen jár iskolába. Napi 16 kilométer kerékpárral. Nagy ék mellett Belincsák János lakik. Csak a felesége van otthon, az ember éjjeliőr egy vállalatnál, csak heten- kint jár haza. Unalmas lehet egyedül. — Nem vagyok én egyedül soha. Jövök ide a lányomék hoz. Mindennap bemegyek a faluba is. Vagy orvoshoz, vagy a gyógyszerért. Telefon, villany, kút,., — Hogy lehet wie orvost hívni? — Sehogy — mondják egyszerre. Nagy Ferenc feleségét is háromszor vitték szülni szekérrel a szakolyi postáig. On nan hívták a mentőt. Mert a tanyán se telefon, se villany, de még egy fúrott kút sincs. — Mint a pocsolya, olyan a vizünk. Ha két-három vederrel kihúzunk, akkor meg már tiszta iszap — mondja Nagy- né. — Pedig megígérték, hogy kapunk telefont. Van annak már tíz éve is. De semmit nem adtak. Ráadásul ugyanügy fizetjük a községfejlesztést, mint a falubeliek. De amikor Szilágyiné kérte, hogy ne szüntessék meg az iskolát, mert sok gyerek van, azt mondta a régi tanácselnök, hogy miért van? A villanyra is felajánlottunk családonként ezer forintot — mondja Nagy Ferenc. Abból sem lett semmi. — Pedig milyen nagy tanya volt ez. Még két éve is 104-en laktunk — mondja Belincsák néni. A többi szomszédok is látják a beszélgetést, odajönnek. — Addig volt itt élet, míg az iskola itt volt — mondja Balázs János bácsi. — Nappal a gyerekek jártak, este meg mi. Nem is tudom, hány osztályt jártam. Nem is számoltam. Mentünk mind, az egész tanya. Télen éjfélig, egy óráig is el voltunk. Most meg már négy óra után. mikor meggyújtjuk a lámpát, szól az asszony: feküdjünk le. Éjfélkor meg már csak forgolódik az ember. „Két napig is hallgattuk volna../1 — Akkor még mozi is volt — szól közbe Erdei Mihály bácsi. Jöttek minden hónapban egyszer. Ha megláttuk a kocsit, otthagytuk a tehenet, aprójószágot, ment mindenki. Február óta már csak a plakátot küldik. Meg kijött Rat- kó József, a költő. Hozott egyszer egy bolgár vendéget isi Nem értettük, hogy mit beszél, csak ha lefordította. Két napig is elhallgattuk volna őket. Két gyerek jön oda kerékpárral. Nagy József és Pénzes József. Most lesznek hetedikesek mind a ketten. Öld már a faluban laknak, beköltöztek a tanyáról. — Ott jobb. Játszani is lehet, meg van tévé. Azt jó nézni. — Bemennénk mi is — mondja Nagy Ferenc. — Kértünk belvizes kölcsönt, mert ez a ház belvizes. Azt mondták, meglesz, de mivel a faluba akartunk építeni, nem adják. Ide meg engedélyt nem adnak. Eladnánk, de ki vesz itt házat? Van már így is egy csomó üresen. Ha lebontjuk, akkor meg alig marad belőle valami, amit fel lehet használni.-*• Mi már megalkudtunk egy házra a faluban. Negyvenhatezer. Még az ősszel beköltözünk — mondja Kapusi Imréné. A Nagyék fia is onnan fog télen iskolába járni, ha nem tud hazajönni, Már csak harminchétén A két évvel ezelőtti 104 emberből már csak 37-en élnek a szakolyi Miklósi tanyán. Ok is gondolkodnak. Be kellene menni. Csak Erdei Miháty bácsi hajthatatlan. — Én nem megyek innen sehova. Két éve építettem. Most meg bontsam le? Meg aztán ha eladom mindenemet hogy bent tudjak lakást venni, mit teszek bele? — Eljössz te is a többi után — mondja Balazs János. — Ha kiállsz majd a kapuba, végignézel és nem látsz senkit. Hát még egy pohár bort sem lesz kivel meginni. Mert egyedül még az sem jó. ★ A nagykállói járás szaz- tizenhét tanyájából csak hármat jelöltek ki továbbfejlesztésre. A 114-ből is sok tanya van előnyösebb helyzetben. Van kövesútjuk, víz, villany. Miklósi tanyán semmi. Hat táskarádió, Kelet-Magyaror- szag, Magyar Nemzet, Népszava jelentik a kultúrát. Ezt is beosztották, hogy ketten ne járassanak egyforma újságot, így lehet cserélgetni. Jó humorú, barátságos emberek laknak itt. Egyre kevesebben, mert ők is vágynak a közösség után. A tíz-húsz házas, világtól elzárt tanyák ideje lejárt. Tudják ezt ők is, költöznének, építenének, de segítséget ehhez nemigen kapnak. Pedig ők nem tehetnek arról, hogy itt születtek: Balogh József ígéret maradt A Déli Alközpont Tatyolat-üzleténck vezetőnője ugyancsak nem büszkélkedett augusztus 20-án az ünnepi ebéddel. Nem történt se több, se kevesebb, csak annyi: a tejföl, amit a három csirkére öntött — túróvá vált. De szenvedő alanyunk ugyancsak optimista volt, mert egy héttel később katonafia tiszteletére ugyancsak olyan ebédet főzött, amihez tejföl kellett. De az élet következetes volt: ez a tejföl is túró lett. Konzultált ezt követően több háziasszony társával, többek között a szomszédos füszerüzlet vezetőjével. Kiderült, nemcsak ő járt így, másoknak is kínos meglepetést tartogatott a megyei tejipar készítménye. Míg a bolti tejföl körül már évek óta gyűrűzik a vita és a harc, addig a piacon változatlan drága áron, markukba nevetve árulják a kiváló minőségű, prima, csodálatosan sűrű, magas zsírtartalmú árut a kistermelők. Emlékezetes, hogy már a megyei párlértckerlet — lassan egy éve — is keményen bírálta a tejipart. Ezt követően volt is ígéret: lesz kétféle tejföl is. Lesz zsíros is. Ezzel szemben mi történt: túró lesz a tejfölből, a minőség nem javul, a választék nem bővül. Háziasszonyok százai bosszankodnak Nyíregyházán. Jogosan. Ételremekek mennek tönkre amiatt, mert a tejipar képtelen megtanulni a tejfölkészítés technológiáját. Szerintem még a tehén is szégyellne, ha látná, mivé lesz kezük alatt olykor a jó zsíros tej. BÜRGET LAJOS Janus Osenka: DIALÓGUS B alszerencsémre, mikor nem tudok elaludni, egy átkozott dialógus tolakszik az agyamba. Ha aztán egyszer befészkelte magát agytekervé- nyeim közé, akkor lőttek az alvásomnak. Egyre újabb kérdések és feleletek zsonganak fejemben: — Konokul, szemtelenül... — Ön hol dolgozik? — Én? író vagyok. írok. .— Jó jó, hogy ír. De hol dolgozik? — írok. A rádiónak, a televíziónak, lapoknak... — Ez eddig rendben van, de hol a munkahelye? — Otthon. — Otthon mindenki dolgozik. De hol a konkrét munkahelye? Melyik hivatalban, cégnél? — Otthon, igaz nem mindig. Néha egy hegyi turistaházban. Vagy éppen a strandon ötlök ki valamit. No meg néha a kávéházban. — Tehát igazam van. Láttam én rögtön, hogy a magafajta sehol sem dolgozik. Ez a tény. — De mondtam már, hogy dolgozom. — Igen, igen. A kávéházban, a strandon... Ismerem én az ilyeneket. — A strandon csak tényeket gyűjtök, anyagot rendszerezek. — Az ilyenek meg a hasonlók a strandon, meg presz- szóban gondolkodnak, netán el is fáradnak, a munkahelyen meg pihennek. Am az ilyenekhez van egy-két szavam. Önhöz is. Beszélgessünk csak egy kicsit komolyabban. És régen nem dolgozik? Dolgozott ön már egyáltalán valaha? — Dolgoztam. — Hol? — A szerkesztőségben. — És mióta nem dolgozik ott? — Tizenöt év óta. — Hogy? Tizenöt év óta nem dolgozik? Ez igen. — De mondtam már, hogy odahaza dolgozom. — Méghogy otthon. — Igen. Be tudom bizonyítani. Tudok most is mutatni egy fejezetet, négy oldalt a készülő elbeszélésemből, melyet most írok otthon. — Négy oldal? Mennyi idő alatt irta? — Nem tudom. Vagy három óra hossza alatt. — És aztán? — Hogy-hogy aztán? — Mit csinált a nap hátralevő részében? Miért nem írt? — Valahogy nem ment. A folytatás sehogy sem sikerült. — És mit csinált, miután felhagyott a munkával? — Elmentem sétálni. — Ahá, sétálni ment. mert a háromórás munka kifárasztotta.., — Nem, csak azt gondoltam, hogy egy kis friss levegő hátha meghozza a folytatást. — Ismerjük mi az ilyen sétálókat! Hány árát is dolgozott ma? — Ma még egyet sem. Sehogy sem tudom szarván ragadni a bikát. — Érdekes. És egyáltalán mikor akar hozzálátni valami igazi munkához? — Dehát én akár meg is mutatom, hogy négy oldallal elkészültem. Ha befejezem, viszem a rádió vagy valamelyik lap szerkesztőségébe... — Hogy-hogy? Ez négy oldal? Hát nem teljes sorok ezek. Bizonyára takarékoskodik a betűkkel. Miért hagy ilyen nagy margót? — Az kell. — Mi a papírral takarékoskodunk. Bezzeg itt meg.. — Nekem kell a margó. — De miért? — Hogy cl lehessen végezni az esetleges javításokat. — Tehát: ön három órát dolgozott. Ráadásul hibásan? Ez aztán a munka! — Nem mindig harmat. Néha tízet, vagy még attól is többet. — Aha, a strandon, meg a kávéházban. — De kérem... — Engedje, hogy folytassam. — Azonnal. De valami az eszembe jutott... Lehet, hogy hamarosan meg is írom az egész... — Hogy mit ír, nem érdekel, de az igen, hogy mikor fog már végre becsületes munkába. Vagy ismét jön egy befejezetlen négy oldal, majd a strand, a kávéház, friss levegő? Ön csúfot akar űzni belőlem? — Nem. Pattant az isteni szikra. Ezt a sztorit meg kell írni. — Melyiket? — Nehéz elmesélni röviden, de megpróbálom: Arról lesz szó, hogy lehetséges, hogy kísértet üldöz... rám erőszakol egy beszélgetést, ahol valaki mindig azt kérdezi, hogy mivel foglalkozom és hogy hol dolgozom... Fordította; Siger Imre EMBEREK A TANYÁN »Amíg az iskola itt volt...“
