Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-18 / 220. szám
1. oldal KELET-MAGYARORSZAO . 1971. szeptember 19. .1 ■> Szülők fóruma Miben versengjen a diák? Egy sokgyermekes családból induló nyíregyházi kis diáklánnyal beszélgettem a tanévnyitó után. — Nem örülök az iskolai év kezdetének. Hogy miért? Mert kezdődik a vetélkedés... Nem értettem, de a lány, aki egyébként harmadik gimnazista, megmagyarázta. Az iskolai év nemcsak a tanulásban hoz versenyt — ami egyébként jó dolog —, hanem sok minden másban. így a divatban is. Mert igaz ugyan, hogy a köpeny a legtöbb helyen kötelező, de ez még nem minden. Mert kötény és köpeny is van ilyen is, olyan is, ami önmagában már bizonyos anyagi helyzet kifejezésére alkalmas. De folytatódik a vetélkedés a táskák és felszerelése frontján is, ehhez jön — lányoknál — a harisnya, a kellékek és kiegészítők terén megnyilvánuló versengés. No és ami a köpeny alatt van, az sem mellékes. Mert itt aztán jöhet a verseny a legújabb divatkreációkkal. Mini és midi, maxi és mikro irányzatok csapnak össze, előkerülnek a nyári külföldi utakról hozott cuccok és máris megszületnek az ellentétek. Aztán jönnek a történetek. A nyári építőtábor munkás hétköznapjainak új romantikával átszőtt sztorijai, és a nagy külföldi utak könnyed, lezser élményei. Jön a mese a nyári nagy szerelemről, és jön a történet az otthoni serénykedésekről. Édes és keserű élmények versenye, az egy-gyermek gondtalan nyaráról, a sokgyermek problémásabb vakációjáról. És jönnek reggel, akik autóval érkeznek az iskolába, és jönnek a hajnalban korán kelő, vonattal bejárók. Amit a kislány mesélt, az így igaz. Sajnos, az iskola lehet ilyen ellentétek színhelye is. És itt kívántatik valami, ami józan mérsékletre és szerénységre nevel, Mert nem helyes az, ha az iskola a könnyebb helyzetben lévők és a gondokkal küzdők vetélkedésének kis villámaitól terhes. Nem jó, ha tehetősebb szülők mindent vállaló pénzfelajánlásai kergetik versenybe a sok gyereket nevelőket. És ez nem rendszabály, nem intézkedés kérdése. Ez csak társadalmi ráhatással oldható meg. Szükséges a nevelők rendkívül következetes fellépése minden túlzás, minden felülhajalási kísérlettel szemben. Szükséges az, hogy a szülői munkaközösségekben elsősorban azok a szülők kapjanak helyet és szót, akik az iskola környezetét nem karrierek kiindulásának tartják, hanem műhelynek, ahol gyermekük eszét pallérozzák. De komoly feladat vár az iskolai KISZ-szervezetekre, amelyek sokat tehetnek azért, hogy a tanév eleje, majd folytatása ne ilyen anyagi kérdések versenyévé váljék. Tudomásul kell venni: az ingyenes iskolai oktatás sem olcsó mulatság. Tanszer, tankönyv, egyenköpeny és egy sereg év közben jelentkező különkiadás ró nagy megterhelést azokra, akik több gyermek nevelését vállalják, vagy akik kedvezőtlenebb pénzügyi helyzetben vannak. Legyen a mérce a józan középút, ne hagyjuk, hogy iskoláink a flanc, néhány jól szituált ember diktálta versengés színhelyévé deformálódjanak. Bürget Lajos Jáiék a nevekkel írjátok be az alább felsorolt keresztneveket az ábra vízszintes soraiba úgy, hogy a középső függőleges sorba kerülő betűk egy közkedvelt budapesti hely nevét adják. ADOLF, EDGÁR, ERIKA, ETA, ÉVA, GELLÉRT, KRISTÓF, LEO. PÁL, TERÉZ. I iaßiisoii/A, GYEREKEKNEK A mesébe illő kiskondás Vízszintes: 1. Megfejtendő: a közelmúlt időszak nevezetes budapesti eseménye (folytatása a függ. 15 és függ. 6). 6. Kupagyőztesek Kupája. 7. Fogoly 8. Satú egynemű betűi. 9. Római 3. 11. Ilyen csiga is van. 12 ÁTZT. 14. Kis kutya. 16. Ilyen év minden negyedik. 18. Római 51. 20. Pusztít. 21. Eleven. 22. Női név. 24. Elme. 25. Személyétől. 27. Kiviszik-e, azonos nemű hangzói. 28. Forgatják (kerti földet), első négyzetben két betűvel. 29. Lóg. Függőleges: 1. Amely személyt. 2. Előkelőség. 3. Nóta. 4. Az áru átvételére meghatározott hely neve előtt áll (kereskedelem). 5. Napszak. 6. A függ. 15 folytatása. 10. Szovjet motorkerékpár-márka. 11. Eleven. 13. Tíz, keverve. 14. összevissza köt! 15. A vízszintes 1. folytatása. 17. Skandináv állam pénze. 19. Agg. 21. Eddig érő fa van a mesében. 23. Igekötő. 24. AIU. 26. Egresi Károly. 27. ...várába zárták a későbbi Monte Cristó grófot. Megfejtendő: Vízszintes 1, függ. 15, függ. 6. Múlt heti megfejtés: A VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁS. Könyvjutalmat kapnak: Ifj. Márton László (Vencsellő), Pap Miklós (Napkor), Nagy Sándor (Nyíregyháza). A kiskondásról azt hitték, hogy éppen olyan, mint akármelyik más disznókondás, pedig mesébe illő volt, mert amikor reggelenként belefújt ökörszarvkürtjébe, olyan csodálatos hangokat csalt ki belőle, hogy még a leglustább koca, a legálmosabb kismalac is futott felé. Amikor már a falu valamennyi ártánya. kocája, malaca együtt volt, tülkét hóna alá csapta és kihajtotta őket az erdőre, ahol naphosszat a makkot ropogtatták. Estefelé aztán a kiskondás egybeterelte őket és hazaballagott. Mindenütt kinyitották a kisajtót, hogy a hazatérő állatok bemehessenek. így ment ez hibátlanul napról napra, hétről hétre, évről évre. Hanem egyszer mi tötént?! Az egyik kismalac elmaradt a többitől. Mikor ész bekapott, futni kezdett... Még hallotta társai röfögését, de már nem látta őket. Megijedt. „Jaj, mi lesz most itt velem”? — gondolta magában. Amint elhagyottan porosz- kált egyik kerítés tövében piros tetejű kis házacskát pillantott meg. Óvatosan bedugta az orrát. „Vau, vau” — hallotta és egy tátott szájból hegyes fehér fogak vicsorogtak rá. A kismalac félelemtől remegve elszaladt. Aztán egy nagy, fehérre meszjelt ház előtt állott meg. „No, itt pihenek egy kicsit” — sóhajtott és besurrant egy sarokba. de éppen csak hogy elnyújtózkodhatott, rákiabáltak: „Nyi-ha-nyihaha. Mu- u-u-u-muu. Malacka hosszú. barna, meg fekete lábakat látott, erre ész nélkül szaladt ki az útra és futott, futott... ahogy csak a lába bírta. Lassan alkonyodott. Malacka csüggedten ment, men- degelt, egyszer csak a kis tavacska felöl hófehér libafal- ka közeledett. „Gi-gá-gá-gi- gá..kiabáltak. Nagyon sokan voltak és egymás mellett lépegettek. „Én is így mehettem volna a kondával — gondolta Malacka — ha el nem bámészkodom”, „ki tudja, mennyi veszedelem vár rám a sötétben!?” — bánatában keservesen sírt. Ekkor ért melléje egy kisliba, és megszólította: — Hát te ki vagy, és miért sírsz? — Malacka vagyok. Azért sírok, mert elmaradtam a többitől és most nem találok haza egyedül. — Ne sírj, az úgysem használ. Mért nem kérezkedtél be valahová? — Bementem én egy kis piros tetejű házacskába, de mérgesen kiabáltak. — Ó, te csacsi, a házőrző komondor ugatott rád! — Máshová is bementem — szipogott Malacka — ott meg a magasból csapkodtak, és hangosan azt mondták: Nyiha-nyihaha”, meg „Mu- uu-Muu” — és én félelmemben onnan is elszaladtam! — Az meg az istálló volt — oktatta Libuska — ott a tehenek, meg a lovak laknak, és azt mondták, hogy vigyázz, mert rád lépnek a hosszú lábukkal. Malacka csodálattal bámult a libus- kára: ■ — Milyen okos vagy, hogy mindenkit ismersz! Hát azt honnan tudod, hogy a sok liba közül melyik vagy te? — Zöld szalagot kötöttek a lábamra, és airról ismerem meg magamat. No — de most törüld le a könnyeidet, gyere velem, nálunk alszol és reggel majd hazatalálsz a mamádhoz. Úgy is lett. Libuska odavezette Malackát a libaketrechez, ahol libamama már várta. Libuska illedelmesen köszönt és kérdezte: — Megengeded, hogy Malacka nálunk töltse az éjszakát? Eltévedt és most nem tud hazamenni. — Ó, hogyne engedném meg — válaszolt a libamama barátságosan és szalmát kotort össze egy sarokba — itt alhatiz, de előbb kapj be valamit, biztosan megéheztél a bolyongásban! Ezzel aranysárga kukoricát . kapart elé. Malacka iá étvággyal ropoigtatta, míg csak jól nem lakott. — No most bújj a szalmába és jó éjszakát! Ilyen nyugodtan talán még sohasem aludt, s amikor reggel meghallotta a tülök mesebeli hangját, azt hitte, még mindig álmodik, de Libuska megszólalt: „Gi-gá-gi-gá ébredj, Malacka, hívnak!” Futott a kis malac. Meglátta az igyekvő kövér kocákat, ártányokat, malacokat és nagyon boldog volt. A mamája is előjött. Malacka melléje kullogott, s amíg kiértek a makkosba, bűnbánóan mesélte el kalandjait. Amikor a végére ért. a kis kondás hangosan nevetett, mert persze minden szót értett. hiszen mesébe illő kondás volt. Ezt a kis történetet is tőle hallottam. Bús Ilona Krecsmáry László: TÜCSÖKDAL Rakja már puha, barna fészkét, s pislogó, álmos szemmel néz szét egy ághegyről az alkonyat. Fejét mind lejjebb-lejjebb húzza a gömbölyödő Napnak súlya, mit csőrében — mint drága zsákmányt ■ már hajnal óta tartogat. S tovább cipelni nem is bírja. Leejti, s az ég bíbor pírja csüng csak szájában egyedül... A földeken megáll a munka: készülődnek lassan az útra a munkások s bölcs homlokukra már holnapi gond nehezük Halkan, békésen hazamennek szőnyegén hűvös, szürke csendnek^ — vállukra puhán száll az est —, s hogy fáradt arcuk felderítse, s róluk a gondot ellegyintse, a nyár szorgos kis hegedűse — egy tücsök — víg nótába kezd...' Habakukk iskolába jár — Jól megnőttél, Habakukk, idestova másfél centi vagy! — szólt egy szép napon fiacskájához manómama. —Holnap reggel jó alaposan megmosdatlak, megfésüllek és elkísérlek az iskolába. — Fület is kell mosnom? — görbült sírásra Habakukk szájacskája. — És nyakat is? — De még mennyire! Pisz kos füllel, szutykos nyakkal nem lehet beülni a padba. — Hát pad is van ott? — meresztett nagy szemeket Habakukk. — Persze, hogy van! És asztalka is. Az asztalkán meg tintatartó. —És tinta is van benne? Igazi tinta? — Van bizony! — És mi van még abban az iskolában? — Egy jókora fekete tábla: Ákombákom tanító bácsi arra írja fel a betűket. — Ákombákom tanító bácsi? Jaj, de furcsa neve van! — kuncogott Habakukk. — És mondd, anyu, Ákombákom tanító bácsi mivel szokott a fekete táblára írni? — Krétával, kisfiam, krétával. — Krétával? Az meg mi fán terem? Meg lehet enni? — A krétát nem lehet megenni, fiacskám. Az arra való, hogy a táblára írjanak vele. — Én is írhatok majd a táblára azzal a krétával? — Hát persze, hogy írhatsz, te kis csacsi. — Jaj, de jó! Akkor gyerünk most mindjárt az iskolába, mert én a táblára szeretnék írni — rikkantotta Habakukk. — Ma még nem lehet, fiacskám — mosolyodott el manómama. — Holnap lesz az ünnepélyes tanévnyitó, és addig be kell tennünk az iskolatáskádba a rózsaszirom-irkát, meg az ábécéskönyvet, és fel kell varrnom a matrózruhádra a mákszemgombocskát, melyet múltkor leszakítottál. — Akkor én most szaladok, és mindenkinek elmondom, hogy holnap iskolába megyek! — lelkendezett Habakukk, és hipphopp! kiugrott a sárga tulipán kelyhéből, ahol laktak, és vidáman szökdécselve nekiiramodott. Aranyszárnyú méhecske röppent el a feje felett. — Hahó, Zümmike, hahó! Holnap iskolába megyek! — kiáltotta oda neki Habakukk. — Pompás! — döngicsélte a méhecske. — Sok szerencsét! ötpettyes katicabogár ereszkedett egy fűszál hegyére. — Képzeld csak, Katica, holnap reggel iskolába megyek, és krétával írok a táblára! — újságolta el neki is Habakukk. — De jó neked! — sóhajtott fel a katicabogár. — Én, sajnos, nem mehetek még iskolába : hétpettyes katicákat vesznek csak fel. Egy csiga csúszott a fűben. — Szervusz, Csigabiga! — üdvözölte Habakukk. — Ha holnap reggel egy matrózruhás kismanóval találkozol, akinek csak úgy ragyog a füle a tisztaságtól, és iskolatáska van a hátán — az én leszek! — Jó, hogy figyelmeztettél, pajtikám, mert esetleg nem ismertelek volna meg — dünnyögte a csiga, és folytatta útját. — Ébredj, te álomszuszék! — költögette fiacskáját másnap reggel manómama. — Olyan álmos vagyok, hadd szundítsak még egy picit — motyogott kedvetlenül Habakukk. — De hiszen tudod: iskolába kell menned! — Iskolába?! — pattant fel tüstént kis barátunk, és a mosdótálnál termett. Alig csilingelték el a delet a harangvirágok, lihegve, kipirulva hazatért Habakukk, és kezében egy rózsaszirom- irkalapot lobogtatott: — Nézd csak, anyu, már, le tudom írni a nevemet! Az irkalapon kissé dülöngélő betűkkel ez állt: HABAKUKK Anyja egy darabig csóválta a fejét, de aztán elmosolyodott: hisz mit is várhatunk egy pöttöm manógyerektől, aki most ismerkedik a betűvetéssel. Enyedi György
