Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-13 / 190. szám

t. eM«! KSLET-MAGYARORSZÄ8 Belfastban a helyzet feszült Katonai és politikai események a Közel-Keleten Heat brit miniszterelnök egyes hírügynökségek sze­rint — úgy határozott, hogy a politikai megoldás helyett az angol csapatok segítsé­gével erőszakkal kísérli meg elfojtani az észak-íror­szági zavargásokat. Harry Tuzo tábornok, az Észak-Irországban állomá­sozó brit csapatok parancs­noka szerint az összecsapá­sok „legalább a hét végéig” folytatódhatnak „azután azonban gyors javulásra le­het számítani”. Az IRA északír szélsősé­ges politikai szervezet két csoportja — Dublinből szár­mazó jelentések szerint — úgy döntött, hogy a köztük fennálló ellentéteket félre­téve egyesül. A „hivatalos” és az „ideiglenes” szárny együttes erővel kívánja fel­venni a harcot a brit kato­naság ellen. Belfastban csütörtökön nem voltak áldozatokat kö­vetelő újabb összecsapások, de a helyzet továbbra sem nyugodt. A szerda éjjel és csütörtök hajnalban a ka­tolikus negyedben újra fel­épített barikádok lerombo­lására kiküldött brit kato­nákat több helyen heves géppisztolytűz fogadta. Észak-Irország kormánya csütörtökön rendkívüli ülést tartott, amelyen meg­hallgatták a Londonból visszatért Patrick Hillery külügyminiszter beszámoló­ját. A UPI amerikai hír- ügynökség megbízható for­rásokra hivatkozva olyan hírt közölt, amely szerint a csütörtöki ülésen megvitat­ták annak lehetőségét, hogy az északír kormány az ENSZ közbelépését fogja kérni. Észak-Irországból csütör­tökig 5 ezer menekült érke­zett az ír Köztársaságba. Súlyos incidenst jelentett a damaszkuszi rádió csütörtö­kön délután a szíriai—jordá- niai határról. Egy katonai szóvivő állt a normális adását megszakító rádió mikrofonjai elé, s kö­zölte, hogy két jordániai harckocsi és egy dzsip lépte át a Ramsza határvárostól Dera szíriai város felé vezető úton a szír határt. A behato­lók tüzet nyitottak egy határ menti szír megfigyelői állás­ra, s annak háromtagú sze­mélyzete közül egyet megse­besítettek, majd a sebesült embert megölték. ★ A csütörtöki A1 Ahram fe­lelős szír forrásokra hivatkoz­va közölte: augusztus 13-án Damaszkuszbam találkozik Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asszad szíriai elnök az arab államszövetség alkot­mánytervezetének a megvita­tása végett. A találkozóra Asszad javaslatára az alkot­mánytervezet kihirdetése és a szeptember 1-i népszavazás előtt, kerül sor. Tripoli érte­sülés szerint a népszavazás eredményét mindhárom or­szágban már szeptember 2-án délben nyilvánosságra hoz­zák. ★ Egyiptom és Szaud-Arábia új, hatpontos békejavaslatot terjesztett elő a jordániai kormánynak. Ennek értelmé­ben a Palesztinái ellenállók beszüntetnék „föld alatti te­vékenységüket”, ugyanakkor Husszein király kormányát köteleznék, hogy bocsássa szabadon a fogva tartott ge­rillákat. Waldheim vállalja Kurt Waldheim, Ausztria ENSZ-képviselője nyilatko­zatot adott a Kurier című nagy példányszámú osztrák lap munkatársának. Közölte, hogy „kész” átvenni az ENSZ főtitkárának tisztségét. Hoz­záfűzte, hogy „az osztrák kormány ilyen értelemben tá­jékoztatta az ENSZ vala­mennyi tagállamát”. Waldheim végül arról be­szélt, hogy az ENSZ főtitká­rának „nemzetközi tapaszta­latokkal” kell rendelkeznie és hogy alaposan ismernie kell az ENSZ gépezetének . működését, továbbá semleges ország képviselőjének kell lennie. Az eseménytelen 125. A Dél-Vietnammal fog­lalkozó párizsi négyes kon­ferencia 125. ülésén a szo­kottnál is kevesebb történt. A találkozó jelentőségét eleve lefokozta az a tény, hogy Bruce amerikai fő­delegátus — utóda megér­kezését sem várva be — be­teget jelentett, „és ugyan­csak távolmaradt gyengél­kedése miatt Xuan Thuy, a VDK küldöttségének veze­tője. Az ülés első szónokaként Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere a dél-vietnami helyzet leg­időszerűbb eseményével, a küszöbönálló elnökválasz­tásokkal foglalkozott. Jelentés Szudánból (Folytatás az 1. oldalról) forradalmi kormányának nemrég tett javaslatait, mint olyan konkrét előrelépést, amely megteremtheti a békés, politikai rendezés alapját. A közel-keleti kérdéssel összefüggésben a két fél ki­fejezte meggyőződését, hogy Sürgősen meg kell valósítani a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i, az agresszió következményeinek felszámo­lásáról szóló határozatát. 1 A felek véleménye szerint minden nemzetközi problé­mát, beleértve a határvitákat is, békés tárgyalások útján kell rendezni és ezzel kap­csolatban megengedhetetlen az erőszak alkalmazása, vagy a vele való fenyegetés. A két fél kijelenti, hogy határozottan síkraszáll az ál­talános és teljes leszerelésre vonatkozó megállapodás mel­lett, amelynek ki kell ter­jednie mind az atom-, mind pedig a hagyományos fegy­verekre, szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett. A szovjet külügyminiszter köszönetét fejezte ki azért a szívélyes fogadtatásért, amelyben az indiai kormány részesítette. Miközben Nimeri elnök az­zal a két szíriai vezetővel tárgyalt, akinek khartúmi utazását a szovjet—szudáni kapcsolatok javításával ösz- szefüggő jószolgálatként ér­telmezik a nyugati hírügy­nökségek, Audallah, a szudá­ni forradalmi tanács alelnö- ke az omdurmani rádió által közvetített' nyilatkozatában — hosszabb szünet után — is­mét méltatólag szólt az arab ■ ügyet támogató szovjet állás­pontról. Audallah kijelentet­te, hogy „Szudán nem utasít vissza egyetlen olyan pozitív elképzelést, amely javít a helyzeten”. (Ti. a Szovjet­unióval kapcsolatban.) Hang­súlyozta, Szudán nem kíván semmi olyat tenni, ami „fe­szítené” a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát. Nimeri elnök egyébként cá­folta, hogy Ajubi és Khad- dam khartúmi villámlátoga­tásának köze lett volna a szovjet—szudáni viszony ja­vítását célzó erőfeszítésekhez. ★ Mohamed Ibrahim Nokodot választották meg a Szudá­ni Kommunista Párt főtitká­rává a meggyilkolt Abdel- khalid Mahgub utódjául — közölte az AN Nida, a Liba­noni Kommunista Párt köz­ponti lapja. Karl Liebknecht századik születésnapján Karl Liebknecht száz éve, 1871 augusztus 13-án szüle­tett. Német forradalmi nép­vezér. a Német Kommunista Párt egyik alapítója volt. A megszületése óta eltelt, for­radalmakkal, háborúkkal, ellenforradalmakkal zsúfolt évszázad felét sem érte meg — fiatalon, 47 éves korában ölték meg Utóbb, szeren­csétlen sorsú hazájában szen­vedte a forradalmi munkás- mozgalom legsúlyosabb ve­reségét — Németországban jutott hatalomra a finánctö­ke legkegyetlenebb uralmi rendszere, a fasizmus. Liebknecht pártja, a Német Kommunista Párt mégis megmaradt, erősebbnek bi­zonyult a teljes megsemmisí­tésére törő erőknél. A szá­zadik évfordulón Liebknecht emlékét a kommunisták ve­zette Német Demokratikus Köztársaságban is, s most a szociáldemokraták által irá­nyított, tőkés Német Szövet­ségi Köztársaságban is meg- ünneplik, a maga módján megemlékezik róla az egész világ. Karl Liebknecht 3 párizsi kommün évében született. Apja, Wilhelm Liebknecht a világ első proletárdiktatú­rájának védelmében került szembe a nagy porosz ural­kodó osztállyal, fia egyéves volt. amikor édesapját két­évi várfogságra ítélték. Kari kies gyerekkorától a szoci­alista mozgalom levegőjét szívta Még ismerte En­gel' * ifjúmunkás éveinek nag- ilménye az úgyneve­zett szocialistaellenes tör­vény ellen vívott harc volt. Idősebb kortársai, Kart Kautsky. Eduárd Bernstein, August Bebel, Franz Meh­ring, Klara Zetkin mellett rövidesen a német munkás- mozgalom nagy reménysége­ként emlegették. A német munkásvezetők útjai azon­ban rövidesen elváltak egy­mástól. A kérlelhetetlen tör­ténelem próbára tett min­den politikust és irányzatot. A fiatal német monopolka­pitalizmus támadó szellemű imperialista körei hevesen követelték részüket a gyar­matbirodalmakból. A szoci­áldemokrata vezetők egy ré­sze őket támogatta. A Marx és Engels tanításaihoz hű­séges csoport élesen szem­beszállt az imperialista há­ború rémével. A fiatal Kari. Liebknecht első történelmi tette az volt, hogy segítette létrehozni a háborúellenes szocialista munkásifjúsági szervezetet. A „hagyományos eszközökkel” folyó háború, mint utóbb be is bizonyo­sodott, elsősorban a front­katonákat. tehát a fiatal férfiakat veszélyeztette — ez a felismerés adta a szer­vezkedés alapját. 1907-ben megjelent „Militarizmus és antimilitarizmus” című — néhány nappal megjelenése után elkobzott — röpirata már egyértelműen szembe­helyezkedett az imperialis­tákat támogató jobboldaliak­kal, és bámulatos tisztánlá­tással mutatta be a mindent átfogó rabló német impe­rializmus igazi arculatát, a német ifjúság leggonoszabb ellenségét. Másfél évi bör­tönnel sújtották emiatt. Mire kiszabadult Glatz ka­tonai börtönéből, új körül­ményeket talált országában, A burzsoázia háborús elő­készületei nagyon előreha­ladtak, de megerősödött a munkásság radikalizálódása is. A berlini „vörös Wed­ding”-ben és Moabitban ut­cai harcok folytak le. 1912- ben a hatalmas, véres tö­megtüntetésekkel kísért sztrájkok folytak le a Ruhr- vidéken. A baloldaliak. Kart Liebknecht, Ro&a Luxem­burg, Franz Mehring. Clara Zetkin, Wilhelm Pieck és mások szüntelenül szervez­ték az új és új harcokat, és írásaikban rámutattak: a háborút csak osztályharccal lehet megakadályozni. Mun­kájuk nem járt sikerrel. Az első világháború 1914-ben kitört Liebknechtet a hadi­hitelekről lefolyt első parla­menti szavazásnál még ma­gával sodorta a jobboldali többség, a második szava­zásnál azonban — egyedül a birodalmi gyűlés képviselői közül — a hitelek ellen fog­lalt állást. 1914 novemberi téziseiben lényegében ugyan­azt az álláspontot képvisel­te, mint Oroszországban Le­nin: „A legnagyobb ellenség országunkban van” — ezt a címet adta forradalmi ira­tainak. Németországban ez időtől minden háborúellenes erő őt tekintette vezérének. Behívták katonának. ki­zárták a szociáldemokrata parlamenti csoportból; mégis a kis, elszánt háborúellenes csoport 1916. május 1-én a német főváros központjá­ban, a Potsdamer platzon nagy tömeget vonultatott fel. Liebknecht hívta fel az egybegyűlteket háborúel­lenes tömegharcra. Most már négyévi fegyházra ítél­ték. Több mint két eszten­dőt töltött a kegyetlen luc- kaui fegyházban. A forra­dalmi tömegmozgalom sza­badította ki onnan. Ez idő­től Rosa Luxemburggal együtt ő lett a forradalom vezéralakja. 1918. december 30-án és 1919. január 1-én vezetésükkel alakult meg végre Németország Kommu­nista Pártja, vagy ahogy ak­kor nevezték, a Spartacus Szövetség. Az általuk szer­kesztett lap, a Rote Fahne (Vörös Lobogó) kiadta a jel­szót: „Minden hatalmat a munkás- és katonatanácsok­nak!” Óriási harcok folytak or­szágszerte. Nem kisebb do­logról volt szó. mint hogy Oroszország mellett. Európa szívében létrejöjjön a máso­dik proletárhatalom. Brémá­ban január 10-e és február 4-e között kikiáltották a ta­nácsköztársaságot. A Magyar Tanácsköztársaság hatásá­ra Münchenben 1919. április 13-a és május eleje között portetárhatalom jött létre. Kari Liebknecht és Kosa Luxemburg azonban akkor már nem élt. Tiszti különít­ményesek gyilkolták meg őket 1919. január X5-én. Ha­láluk súlyos csapás volt a német forradalomra. Az im­perialista burzsoázia ismét felülkerekedett, és megkezd­te a felkészülést a második világháborúra. A hitleriz- mus gyökerei az 1919-es né­met ellenforradalomig nyúl­nak vissz*. Liebknecht mégsem har­colt hiába. Eszméi azóta öt világrészben törtek utat ma­guknak. Hazájának keleti részén a szocializmust építi pártja eszméinek örökösét, a Német Szocialista Egység­pártot követő német nép. Máté György KOMMENTÁR: Az európai kibontakozás érdekében Ma. pénteken a Német Demokratikus Köztársaság munkásőrségének osztagai ünnepi díszfelvonulást tar­tanak a berlini új város­központon keresztül. Erre a szemlére egy nevezetes, ma is időszerű évforduló ad al­kalmat. Tíz esztendővel ez­előtt, 1961. augusztus 13-án biztosították az NDK berli­ni határait, emelték a ber­lini falat. Az egykori birodalmi fő­városban hosszú időn át nyi­tottak voltak a határok: a hidegháború legjegesebb időszakéban 20 Pfenniges re­túrjeggyel lehetett utazni a szocializmus és a kapitaliz­mus között. Ezt a sajátsá­gos helyzetet természetesen alaposan kihasználták, a gazdasági és politikai kárte­vés számtalan válfaja dí­vott az NDK-val, s az egész szocialista világrendszerrel szemben. Dulles amerikai külügyminiszter annak ide­jén a „legolcsóbb atombom­bának” keresztelte el Nyu- gat-Berlint, s a jobboldal nyíltan „frontvárosnak” ne­vezte az NDK testébe ékelt nyugati övezetet. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya, amely minden lehetőséget kiaknázott a potsdami egyez­mények betűjének és szelle­mének megvalósítására, nagy önuralommal és türe­lemmel próbálta elviselni ezt a rendellenes helyzetet. Ami­kor végleg kitűnt, hogy a bonni politika következté­ben a német egység lekerült a napirendről, kénytelen volt az önvédelmi intézke­dések sorozatát végrehajtani, s ebbe a folyamatba tarto­zott augusztus 13-a is. Emlé­kezhetünk rá, a határ meg­erősítését propagandakam­pány és hisztéria követte Nyugaton, fellobbant a „ber­lini válság” lángja. Csak­... SSJ* v. ....... Uj hogy rövidesen érvényesül­tek a reális erőviszonyok, s a brandenburgi kapunál ugyanolyan határ létesült, mint bárhol másutt. Ez az ideiglenesség, az átmeneti­ség ellen hatott földrészün­kön, elősegítette az európai kibontakozás folyamatát, s jelentős mértékben hozzájá­rult a feszültség rövid idő­szakát követő enyhüléshez. E tíz esztendő alatt a de­mokratikus német állam ro­hamos fejlődésen ment ke­resztül, nemzetközi tekinté­lye ugrásszerűen megnöve­kedett. Ma már harminc országgal vannak diplomá­ciai kapcsolatai Berlinnek; több, mint százzal kereske­dik; a nyugati lapok az NDK gazdasági csodájáról cikkeznek.. Érik a két né­met állam ENSZ-fel vétele, s néhány nappal ezelőtt — a jobb későn, mint soha! — már a bonni kormányhiva­talokban is utasítást adtak: az NDK-t hivatalos nevén kell nevezni. Az NSZK ál­tal tavaly aláírt moszkvai szerződés, amelyet az euró­pai helyzet fontos elemé­nek tartunk, azáltal, hogy elismerte a kontinensünkön kialakult határokat. tulaj­donképpen elismerte a két német állam határait is. A berlini határok rende­zése volt annak a másik hosszú mozgásfolyamatnak elindítója is, amely a Nyu- gat-Berlínről folytatott négy­hatalmi nagyköveti tárgya­lásokhoz vezetett. Ezek ta­valy tavasszal indultak meg — természetesen megfelelő előkészítés után — s a je­lek szerint e napokban lép­tek döntő szakaszukba. Ti­zenhét hónap alatt huszon­hat ülésre került sor, az el­múlt három hónapban azon­ban háromra; s hétfőn is­mét találkoznak a diploma­ták. WALTER SCHEEL: Az NSZK hátat fordított az illúzióknak Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter nyilatkozatot adott a Neue Rhein-Zei- tungnak. Schpel kijelentette: a Né­met Szövetségi Köztársaság külpolitikája csak akkor te­kinthető eredményesnek, ha előmozdítja a nemzetkö­zi és az európai enyhülést. A külügyminiszter mél­tatta az egy esztendeje alá­írt szovjet—nyugatnémet szerződés jelentőségét és kitért arra is, hogy pén­teken lesz 10 éve annak, hogy az NDK lezárta berlini államhatárát. E 10 esztendő során az NSZK közvéleményében lassú átformálódasi folya­mat indult meg. Világossá vált, hogy az NSZK „el­maradt a világpolitika hala­dásának” folyamatában. A nemzetközi közvélemény joggal várta el, hogy Nyu- gat-Németország a béke meg­őrzését részesítse előnybe minden más megfontolás­sal szemben. Az SPD—FDP kormány levonta a szükséges követ­keztetést, volt bátorsága hoz­zá, hogy hátat fordítson az illúzióknak — hangsúlyozta a bonni külügyminiszter. Scheel kijelentette, hogy a szövetségi kormány a moszkvai szerződés ratifi­kálását nem köti formálisan a nyugat-berlini négyhatal­mi tárgyalások eredményes befejeződéséhez, hanem csu­pán a „politikai összefüg­gést” jelölte meg a két kér­dés között az NSZK maga­tartására irányadóan. Mi­helyt a nyugat-berlini kér­dés kielégítő rendezése megtörténik, a szövetségi kormány megindítja a ra­tifikálási eljárást — mon­dotta. Az európai biztonsági ér­tekezlet megtartásának perspektíváira kitérve Scheel hangsúlyozta, hogy az értekezlet eredményes­ségét a jobb politikai légkör megteremtésében látja és az NSZK ennek a célnak a jegyében munkálkodik. Hétfőn folytatják a nyugat-berlini tárgyalásokat A nyugat-berlini probléma rendezéséről folyó négyhatal­mi tárgyalások csütörtöki ülése után Abraszimov nagy­követ a Szovjetunió berli­ni nagykövetségén ebéden látta vendégül három nyu­gati kollegáját. Kenneth Rush, az Egyesült Államok bonni nagykövete az egykori szövetséges el­lenőrző tanács nyugat-berli­ni épületéből távozóban megjegyezte: „az ebéd alatt majd folytatjuk...” Egy nyu­gati szóvivő szerint az ame­rikai nagykövet a kijelen­téssel „azt akarta mondani”, hogy az ebéd alatt nem hi­vatalos formában folytatják a megbeszéléseket. A csütörtöki tárgyalás eredményéhez egyébként sem Abraszimov szovjet, sem Rush amerikai nagykö­vet nem fűzött kommentárt. De az egyik újságíró kérdé­sére, hogy vajon a tárgya­lások válságba jutottak-e, mindketten egybehangzóan határozott „nem”-mel vá­laszoltak. Jean Sauvagnar- gues francia nagykövet „további haladásról beszélt, s megállapította: „nagyon szorgalmasak voltunk’’. A konzultációkat — 3 napi szünet után — hétfőn foly­tatják.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents