Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-27 / 201. szám

VHÁG PRP!*T*p|AUE0Yg£ölJETEK| XXVHL ÉVFOLYAM 201. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1971. AUGUSZTUS 27, PÉNTEK A barátság okmánya Befejeződött Losonca Pál, ez Elnöki Tanács elnöke, fe­lesége és kísérete finnországi látogatása. Hála a modern hírközlő technikának, a ma­gyar közvélemény szinte percről percre nyomon kísér­hette a Magyar Népköztársa­ság államfőjének útját az „ezer tó országában”. El­mondhatjuk, hogy ezt a lá­togatást mindvégig nagy fi­gyelem és rokonszenv kísér­te mindkét rokonnép legszé­lesebb köreiben. Időben ez az utazás nem Volt nagy terjedelmű: au­gusztus 23-tól augusztus 26- ig tartott. Magas szintű de­legációnk — a finn vendég­látók maximális segítségével — mégis lehetőséget kapott arra, hogy viszonylag sokat megismerjen ebből az északi országból. Az élmények ská­lája nemcsak területi, hanem minden értelemben szélesnek bizonyult. A rendelkezésre álló rövid idő alatt az Elnöki Tanács elnöke, felesége és kísérete Helsinkin és környékén kívül három más várost is megte­kintett, ellátogatott számos gazdasági, szociális és műve­lődési intézménybe. Az élet már régen bebizo­nyította, hogy a személyes kapcsolatok rendkívül hasz­nosak mindkét ország egy­más közti kapcsolatainak fej­lesztésében, mind általános nemzetközi viszonylatban. Most, hogy a látogatás véget ért és megjelent az arról szó­ló közös közlemény, máris biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is így történt Az Elnöki Tanács elnöké­nek finnországi útja kiemel­kedő jelentőségű állomás a két ország biztatóan fejlődő sokoldalú kapcsolatainak út­ján. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar—finn viszonylatban aránylag rend- J kívül rövid idő alatt ez már ' a harmadik magas szintű látogatás: 1969 őszén Kekko- nen, a Finn Köztársaság el­nöke járt hazánkban, ez év elején pedig Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tett látogatást Finnországban. Mint a közlemény hangsú­lyozza, a tárgyaló felek meg­állapították, elégedettek a magyar—finn kapcsolatok fejlődésével, de bőven van még kiaknázatlan lehetőség. Ez nyilvánvalóan elvi útmu­tatás a szakértőknek, a most következő hétköznapok során nekik kell majd realizálniok az államfők megállapodását. A két ország kapcsolatain túl ez a látogatás hozzájárult a kontinens békéjének meg­szilárdítását célzó erőfeszíté­sekhez is. Helsinki és Buda­pest külpolitikai álláspontja sok alapvető kérdésben kö­ze] áll egymáshoz, akár az indokínai, akár a közel-keleti problémára, akár az európai biztonságra gondolunk* Ebben az utóbbi vonatko­zásban a két kormány eddig is sokat tett és a jövőben is maximálisan igyekszik ki­venni a részét az európai biz­tonsági konferencia előkészí­téséből. A látogatás véget ért és meggyőződésünk, hogy nem­csak nálunk, hanem a finn városokban és falvakban is elégedetten olvassák majd a közös közleményt, két ro- kocnép barátságának okmá­nyát Losoncai h axaérkezett Finnországból Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke és felesége — Urho Kekkonen elnök meghívására tett hivatalos finnországi lá­togatásáról — csütörtök este visszaérkezett Budapestre. Az Elnöki Tanács elnökével együtt visszaérkeztek kísére­tének tagjai: dr. Ajtai Miklós, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, dr. Ortutay Gyula akadémikus, az Elnöki Tanács tagja, Ne­meslaki Tivadar országgyűlé­si képviselő, a Szakszerveze­tek Országos Tanácsának tit­kára, dr. Várkonyi Péter ál-, lamtitkár, a kormány Tájé­koztatási Hivatalának elnöke, Nagy János külügyminiszter- helyettes, Esztergályos Ferenc nagykövet, a Külügyminiszté­rium főosztályvezetője, dr. Nagy Lajos nagykövet, a Kül­ügyminisztérium protokoll- osztályának vezetője, Szu- nyogh Károly, az Elnöki Ta­nács osztályvezetője, Ágoston Béla, a Külügyminisztérium finn referense. Az Elnöki Tanács elnökét, feleségét és kíséretét a Feri­hegyi repülőtéren Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi mi­niszter, dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter, Péter János külügyminiszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, Szabó István és dr. Trautmann Rezső, az El­nöki Tanács tagjai fogadták, Jelen volt a fogadtatásnál Vllamaria Tainio, a Finn Köz­társaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügyvi­vője. Ma nyílik a vadászati világkiállítás Földes László miniszterhe­lyettes a vadászati világkiál­lítás kormánymegbízottja csütörtökön tájékoztatta a sajtó képviselőit a nagysza­bású rendezvény program­járól. A sajtótájékoztatót Si­mon Ferenc, a Tájékoztatási Hivatal elnökhelyettese nyi­totta meg. A kormánymegbízott el­mondotta, hogy a világkiál­lítás gondolata Magyaror­szágról indult el, a magyar kormány indítványozta meg­rendezését; ezzel is igyekez­ve előmozdítani a népek kö­zeledését, tovább növelni hazánk politikai tekintélyét és elősegíteni a népek barát­ságának elmélyülését. A vi- ■ lágkiállítás csatlakozik ahhoz a világszerte megnyilvánuló erőfeszítéshez, amelyet az ENSZ és más nemzetközi fó­rumok is messzemenően tá­mogatnak, hogy az emberiség az eddiginél jobban kímélje és óvja meg a természetet. Ezt a gondolatot — amint Földes László rámutatott — remélhetőleg jól szolgálja majd a kiállítás, amely az ember és a természet sokol­dalú, változatos kapcsolatát ezernyi módon érzékelteti. A vadászati világkiállítás 33 hektáros Albertirsai úti területén 41 ország rendez önálló nemzeti bemutatót. To­vábbi 11 ország más módon, például filmek bemutatásával kapcsolódik be a programba. A gyűjteményt jól egészítik majd ki a különféle termé­szetvédelmi. vadászai, történe­ti bemutatók, egyebek között például a képzőművészeti ki­állítás, a természetfilm-íesz- tivál, a nemzetközi könyv-, bélyeg- és fotóművészeti ki­állítás stb. A világkiállításon összesen 6 ezer trófeát láthat­nak majd az érdeklődők, a rendkívül gazdag és eddig ilyen összeállításban és mennyiségben még sehol nem „szerepelt” anyag összesen 121 állatfajt „képvisel”. A kormánymegbízott el­mondotta, hogy az előzetes elképzelések szerint a vadá­szati világkiállításra mintegy egymillió hazai és 60—70 ezer külföldi látogatót vár­nak. II szövetkezeti, az ifjúsági törvény tervezet és a munkaügyi helyzet a kormány csütörtöki ülésének napirendjén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tar­tott. A külügyminiszter beszá­molt Abdel Karim al-Sedkly iraki külügyminiszter ha­zánkban tett hivatalos baráti látogatásáról. A kormány az arab politikussal folytatott tárgyalásokat hasznosnak ítélte, s a jelentést tudomá­sul vette. Az igazságügy-miniszter előterjesztette a szövetkeze­tekről szóló törvény és a végrehajtásról intézkedő kor­mányhatározatok tervezetét. A kormány a rendelet terve­zetét elfogadta, s úgy határo­zott, hogy a szövetkezetekről szóló törvénytervezetet az országgyűlés elé terjeszti. Az igazságügy-miniszter előterjesztette továbbá az if­júságról szóló törvény és a végrehajtásáról rendelkező, kormányhatározatok terveze­tét. A Minisztertanács a kormányhatározatok terveze­tét elfogadta. s elhatározta, hogy az ifjúsági törvény ter­vezetét is az országgyűlés elé terjeszti. A munkaügyi miniszter je­lentést terjesztett elő az év el­ső felének munkaügyi helyze­téről. A^jtientés szerint 1971. első 1 évében kedvezően alakult áununkaügyi gazdál­kodás. Az ipari termelés emelke­désének teljes egésze, az épí­tőipari termelés emelkedésé­nek pedig mintegy kétharma­da a termelékenység növeke­déséből származik. A termelé­kenység növekedési üteme az iparban a tavalyihoz hasonló, az építőiparban viszont fo­kozódott. Nem kielégítő még a belső tartalékok feltárása és hasz­nosítása. A jövőben mind a felügyeleti szerveknek, mind a vállalatoknak jobban elő kell segíteniük a tartalékok hasznosítását. Ezt a munka jobb megszervezésével, a tel­jesítmény szerinti bérezéssel, valamint az anyagi ösztönzés helyesebb alkalmazásával tudják elérni. A kormány a jelentést megvitatta és jóvá­hagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány megtár­gyalta az 1972. évi népgazda­sági terv / fő irányelveit, s Ötvenmilliós beruházási program Fehérgyarmaton Megbeszélés a Metripond gyáregység fejlesztéséről Körülbelül 50 milliós be­ruházási programot foly­tat Fehérgyarmaton a Hód­mezővásárhelyi Metripond Mérleggyár. Az eddigi két és fél éves munkáról, s a következő 5 év terveiről tar­tottak megbeszélést csütör­tökön Nyíregyházán a me­gye és a mérleggyár vezetői. A megbeszélésen részt vett Kállai Sándor. a megyei pártbizottság titkára. Orosz Ferenc, a megyei tanács el­nöke, Havocs József» az SZMT titkára is. Fötös József, a Metripond igazgatója vázolta eredmé­nyeiket: már 220 embert foglalkoztatnak az új fe­hérgyarmati gyáregység­ben, ez év első felében 3 millió forint értéket termel­tek, másfélszer annyit, mint tavaly. A rendkívül pon­tos munkát igénylő szak­mához maguk képezik a leendő szakembereket: Fe­hérgyarmaton 72. Hódme­zővásárhelyen 10 fiatal ta­nulja a speciális ismerete­ket igénylő mérlegszakmát. Mindezék jó alapot szol-, gáltatnak a fejlesztésihez: a termelés 1975-ig 36 millió­ra emelkedik, újabb beru­házásokat valósítanak még. a gyáregységnél tovább nö­velik a dolgozók jövedel­mét. amely a tervidőszak végéig 22 százalékkal lesz több. mint jelenleg. A vállalat vezetői ismer­tették azokat a gondokat is, amelyekhez a megye ve­zetőinek segítségét kérik. Terveik azt ígérik: az Eu- rópa-hírű Metripond jelen­tősen hozzájárulhat a me­gye e távoli része iparának fejlesztéséhez. egyetértett azzal, hogy a ter­vet,« javasoltaknak megfele­lően dolgozzák ki. A pénzügyminiszter az 1972. évi állami költségvetés össze­állításának főbb kérdéseiről tett tájékoztató jelentést. A kormány úgy határozott, hogy a jövő évi költségvetésre vo­natkozó előterjesztést a jelen­tésben foglaltaknak megfe­lelően és a népgazdaság álta­lános egyensúlyi helyzetének javítására hozott döntéseinkéi összhangban készítsék el. A Magyar Nemzeti Bank el­nöke tájékoztató jelentést ter­jesztett elő az 1972. évi hitel- politikai irányelvek előkészí­téséről. A kormány a tájé­koztatót tudomásul vette. A kormány megvitatta és tudomásul vette a Legfőbb Ügyészség tájékoztató jelenté­sét a gazdasági bűnözés ala­kulásáról. Az utóbbi években, a gazdaságirányítás reformja óta mind a társadalmi tulaj­dont károsító, mind a nép- gazdasági ismert bűntettek száma némileg csökkent, Ezt elősegítette az a körülmény, hogy a vállalatok közösségei érdekeltebbek a rájuk bízott társadalmi tulajdon védelmé­ben, az esetleges visszaélések megakadályozásában. A csa­lások és hűtlen kezelések mellett nagyobb arányban a devizagazdálkodás érdekeit veszélyeztető büntettek for­dultak elő. Az állami és a szövetkezeti vállalatok több­ségénél szigorították -az el­lenőrzést, s amikor tudomá­sukra jut valamilyen károko­zás, a dolgozóik is bátrabban élnek feljelentési kötelezett­ségükkel. A kormány ezután egyé1» ügyeket tárgyalt. Fokozott figyelmet i lakosság igényeire Ülést tartott a K1SZÖV vezetősége A kisipari szövetkezetek első félévi mérlege, vala­mint a ktsz-ek közötti kongresszusi munkaver- seny értékelése szerepel t csütörtökön, augusztus 26- án a KISZÖV vezetőségé­nek ülésén. A vezetőség elé terjesztett beszámoló megállapította: 1971. első felében a szabol­csi ktsz-ek a múlt évhez viszonyítva mintegy 50 mil­lió forinttal növelték teljes termelésüket. Ami a lényeg: a termelés növekedése 75 százalékban a termelé­kenység emelkedéséből adódott. A cipőiparban pél­dául 8, a textilruházatnál 16, az építőiparnál 28 szá­zalékos az emelkedés. Kü­lönösen kiemelkedő volt a siker a Rakamazi Cipész Ktsz-nél, a nyírségi ruhá­zatinál, valamint a kisvár- dai, a tiszalöki építő illet­ve vegyes ktsz-eknél. Ál­talában valamennyi szö­vetkezetnél figyelemre méltó fejlődés tapasztalha­tó. Ami a javitási-saolgálta- tási tevékenységet illeti, további javulásra van szükség, ugyanis ez a te­vékenység csak egy száza­lékkal haladja meg a múlt évit. Csökkent a faipari, a textilruházati, a lábbeli és egyéb ipari jellegű javítá­sok értéke is. Ami sajnála­tos, a háztartási gépek, ké­szülékek javításánál is ta­pasztalható lemaradás. A lakárl^arbantatftáls 25 szá­zalékkal csökkent 19tO-hez viszonyítva. Ezen a gondon tálán segít ma.id az, hogy Nyíregyhá­zán most alakult meg a megye első lakáskarban­tartó ktsz-e, mely kizáró­lag a lakosság érdekeit szolgálja majd. A szervet­kezetek egészénél — állapí­tották meg — 50 százalék- Icai csökkent a lakossági szolgáltató tevékenység. köztük olyanoknál is. amelyek jelentős támoga­tást kaptak éppen azért, hogy fejlesszék a lakosságot szolgáló ágazatokat. A KISZÖV vezetőcége a lakosságnak nyújtott szol­gáltatások további javítása érdekében úgy döntött: azonnali hatállyal meg­vizsgálják az okokat, es határozatokat hoznak an­nak érdekében, hogy a szö­vetkezetek gyors ütemben fejlesszék javító-szolgálta­tó tevékenységüket. A KISZÖV vezetősége megállapította, hogy az OKISZ kongresszusa tisz­teletére kezdeményezett munkaverseny szép sikere­ket eredményezett. A szö­vetkezetek dolgozói nem­csak teljesítik, hanem túl is szárnyalják vállalásaikat: Az első fél év termelési eredményeinek vizsgálata alapján úgy határozott, hogy 14 szövetkezetei ré­szesít kongresszusi dísz­oklevél jutalmazásban. A legjobb szövetkezetek veze­tőit tárgyjutalomban része­síti. A munkaverseny-j utal­nia kát szeptember 7-én a megyei küldöttértekezleten adják át a legjobbaknak. Budapestre érkezett a FAÖ vezérigazgatója Hazánkba érkezett F. Aquine, a FAO világélelme­zési program vezérigazga­tója és A. Coumo, a prog- 'ram európai igazgatója. Magyarország és a FAO közötti együttműködés kér­déseiről tárgyalnak és meg­tekintik a vadászati világ- kiállítást is, a vendégeket fogadta Kaaareczki Kál­mán miniszterhelyettes. * FAO magyar nemzeti bi­zottságának elnöke. Naponta ingáznak (3. oldal) A rádió és a televízió jövő heti műsora (4- c4dal) Ahol a város vizét vigyázzák (5. oldal) Sport jelentéseink (7. oldal) LAPUNK TARTALMABÖK

Next

/
Thumbnails
Contents