Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-20 / 196. szám
R. oMa! fcOT.ET-MAGYARORSZAG 1971. augusztus SS. A NAP HÍREI Népművelők kitüntetése Kiváló népművelőket tüntettek ki augusztus 19-én a megyei tanács nagytermében. A kitüntetéseket Orosz Ferenc, a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V. B. elnöke nyújtotta át. Az ünnepségen megjelent Ekler György, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának titkára és dr. Cservenyák László, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának osztály- vezetője. A Szocialista kultúráért kitüntetést kapták: Listván Lajos, az MSZMP nyíregyházi városi bizottságának munkatársa, Antal Miklós, a vásá- rosnaményi járási könyvtár igazgatója, Borbély Jánosné, a rakamazi művelődési ház igazgatója, Kovács István, a nyíregyházi városi könyvtár igazgatója, Vértesi Gézáné, a kisvárdai járási könyvtár könyvtárosa, Ajtai Loráúd, a tiszalöki művelődési otthon igazgatója, dr. Rentes Elemér, a nyíregyházi járási könyvtár igazgatója, Ivancsó Dénes, Nyírpazony népművelési ügyvezetője, Áts József mátészalkai iskolai könyvtáros, Kovács Józsefné, Biri község könyvtárosa, Márton József, a dombrádi községi könyvtár vezetője, Tóth Andrásáé, a megyei könyvtár munkatársa, Gellért Dezső, az ököritófül- pösi tánccsoport vezetője, Cselószky Pálné dr., a megyei moziüzemi vállalat csoportvezetője, Batári Károly barabási énekkarvezető, Bézi Lászlóné, a moziüzemi vállalat csoport- vezetője, Badak Gyula, a be- regdaróci művelődési otthon igazgatója, Szabó Tiborné mátészalkai tanár. Miniszteri dicsérő oklevelet kaptak: dr. Durucz Istvánná, a Nyíregyházi Krúdy Gimnázium tanára, Asztalos Gábor gégényi iskolaigazgató, Tóth László, a nyíregyházi járási könyvtár munkatársa, Halmi Zsuzsa nagykállói nevelő, dr. Papp Ágostonná, a moziüzemi vállalat dolgozója, Magocsa András rápolti tanár, Madácsi Júlia nyíregyházi tanárnő, Vincziczki András, a bakta- lórántházi körzeti könyvtár vezetője, Ludván János, a nagyvarsányi községi könyvtár vezetője, Hanyu János tarpai tanár. Kiváló dolgozó kitüntetést kapott: Virányi Béláné, a megyei könyvtár csoportvezetője, Győrffy Bertalanná, a vásárosnaményi járási könyvtár ügyintézője, Salamon Pál, a megyei könyvtár gépkocsi- vezetője, Palicska Mihályné, a demeoseri művelődési ház dolgozója, Beregszászi Ferenc, a barabási mozi üzemvezetője, Vigh Mihály, a nyíregyházi Krúdy mozi gépésze. Az Elnöki Tanács megbízásából Orosz Ferenc, a Munka érdemrend ezüst fokozatát nyújtotta át nyugalomba vonulása alkalmából Koháry Ferencnek, a Nyíregyházi Járási Tanács volt elnökhelyettesének, dr. Höffer Ferencnek, a fehérgyarmati járási kórház és rendelőintézet vezető főorvosának. A Munka érdemrend bronz fokozatát kapta Róka László, a Tiszavas- vári Községi Tanács nyugalmazott vb-titkára, Tőkei István, a megyei tanács mátészalkai járási hivatala mezőgazdasági és élelmiszergazdasági osztályának ügyintézője. A Szocialista kultúráért kitüntetést Dalanics György, a Volán táncegyüttes munkájában kifejtett tevékenységéért Budapesten, a központi SZOT- ünnepségen vette át. ISMÉT INDÍT TANFOLYAMOT a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete a műszaki rajzolóknak. A kezdő fokon az érettségizetteknek, de a műszaki rajz terén gyakorlatlanoknak, a haladó fokon a már bizonyos gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolóknak oktatják d legfontosabb Ismereteket. TÍZÉVES ANYA. Korai kezdet. A Buenos Aires szomszédságában lévő Pilar kórházban a tízesztendős Mitra Fon- tora csaknem három kilogrammos fiúgyermeknek adott életet. A szülés után anya és gyermeke jól érzik magukat. (Tele- foto — AP—MTI—KS) UJ SZOLGÁLTATÁS A TSZ-EKNEK. A Termelőszövetkezetek Áruértékesítését Szervező Iroda (TÁSZI), új szolgáltatást vezetett be. Vállalta a növényi szaporító anyagok beszerzését, eladását. A VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁSRA szervez kirándulást dolgozóinak a besztercei Uj Barázda Termelő- szövetkezet és a nyírtéti Rákóczi Termelőszövetkezet. TOVÁBBKÉPZÉS. A megye minden járásában továbbképzéseket tartanak a termelőszövetkezeti gépjármű-ügyintézők — szállítási felelősök — részére. BUSZJÁRAT AZ ISKOLÁSOKNAK. Demecser Borzso- va-tanyáról szeptember elsejétől autóbusz fogja szállítani a demecseri általános iskolába a felső tagozatos diákokat, akiket az iskolakörzetesítés szólít a nagyközségbe. KORSZERŰSÍTIK a keme- csei gyógyszertárat. Az átalakítással a kivitelező Demecseri Vegyes Ktsz két szolgálati lakást is kialakít a gyógyszerészeknek. MELLÉKÜZEM. A timári termelőszövetkezet kooperációs tárgyalásokat folytatott a Csepel Motorkerékpárgyárral. A tervek szerint 15 gépet hoznak a tsz-be, amelyekkel motorkerékpár-alkatrészeket gyártanak. A tsz a szomszédos Szabolcsban 50 embernek biztosít állandó munkát. Szökés helikopteren Kalandregénybe illő módon — egy helikopterrel — szökött meg két elítélt szerdán a Mexikóváros egyik külvárosában lévő börtönből. Mint a börtön igazgatója később beszámolt róla, egy kis kék helikopter landolt a börtön területén, és két fegyenc — akik hamisításért kapott 7 évi börtön- büntetésüket töltötték — felkapaszkodott a fedélzetre, a gép a magasba emelkedett és eltűnt az ámuló őrök és foglyok szeme elől. Országos méretű hajtóvadászat indult a szököttek és szök- tetők kézre kerítésére és a börtönben is letartóztatták mindazokat, akiknek mulasztása folytán a helikopter egyáltalán leszállhatott — tette hozzá az igazgató. KONYVÜJDON SÁGOK. Kézikönyv az ált. iskola 4. osztályának tanítói számára (Tankönyvkiadó) — Kornai J.: Anti—Equilibrium (Köz- gazdasági) — A sport és testnevelés időszerű kérdései (Medicina—Sport) — Syposs— Székely: Vívó ABC (Medicina—Sport) — Szij R.: Lörincz Gyula (Corvinái. SOULZENE A TEMPLOMBAN. Több, mint 100 ember zsúfolódott össze szerdán a New York-i Szent Péter evangélikus templomban a 37 éves korában elhunyt híres-neves jazz- és soul-szak- szofonos, King Curtis gyász- szertartására. Megérte, hiszen a soulzene olyan csillagai adták elő Curtis szerzeményeit, mint Aretha Franklin és Stevie Wonder. NYOLCHÓNAPI ESZMÉLETLENSÉG UTÁN... Az a 31 éves nő, aki egy düsseldorfi kórházban nyolc hónapig tartó öntudatlansága alatt egészséges gyermeknek adott életet, kedden elhunyt. Annak idején az asszony gépkocsi-szerencsétlenség áldozata lett; eszméletlenül, de külső sérülések nélkül szállították kórházba. öntudata azóta sem tért vissza, s így a rendőrség a gázoló kilétére vonatkozóan semmilyen adatot nem kapott. I0S éves papagáj a kiállításon A városligeti vásárváros 51. pavilonjában augusztus 20—22. között a Díszmadártenyésztők és Madárbarátok Országos Egyesülete nemzetközi kiállítást rendez, amelyen a látogatók 70 hazai és külföldi tenyésztő 1500 madarát láthatják majd. Lesznek közöttük rózsafejű és énekes papagájok, több színben pompázó kanárik, lila és ezüst szárnyú törpe — továbbá nimfapapagájok. A sztár a 105 éves, kék homlokú amazonpapagáj lesz. Az egyesület vezet® a helyszínen szaktanácsokat is adnak majd a madár barátoknak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága 6» a megye) tanács napilanla Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőségi Nyíregyházai Zrfny* Dona u. 3. Telelőm 18-70. 18-n. 30-09 Telexszám t megyében 344. megyén kívül 33-344 Kiadta a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrlny) Ilona a. 8. Tel.t SO-OC Felelős kiadót Farkas Pál Teri észt) s Magyar Posta Előö- tethető bármely oostahlvatalnál a kézbesítőknél, a Dosta hírlapüzleteiben é« a Posta Központ) Hírlap Irodánál 1KH3 Budapest V. kerület József Nádor tér 1 sz.I közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI SIS—86 165 nénzforgalm) let- rőszámára Előfizetés) díj egy bónaora 38 forint indexszám I 38 859 Kéri ratokát nem őrzflnk meg ás n«r vissza NYtBSFGJ NYOMDA Dózsa György a. I. Felelős vezetői Holécri latrán PROGRAM tm. augusztus 20, péntek ALKOTMÁNY ÜNNEPE A Nap kél 4 óra 46 perckor, nyugszik 18 óra 49 perckor. A Hold kél 3 óra 59 perckor, nyugszik 18 óra 33 perckor. 1971. augusztus 21, szombat SÁMUEL NAPJA A Nap kél 4 óra 47 perckor, nyugszik 18 óra 47 perckor. A Hold kél 5 óra 09 perckor, nyugszik 18 óra 50 perckor. 1971. augusztus 22, vasárnap MENYHÉRT NAPJA A Nap kél 4 óra 43 perckor, nyugszik 18 óra 45 perckor. A Hold kél 6 óra 16 perckor, nyugszik 19 óra 05 perckor. Meleg idő Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, eső nélkül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. Távolabbi kilátások hétfőig: átmenetileg megnövekvő felhőd e’sősor'ban a Dunántúlon többféle zápor, zivatar. legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 13 19 fok között. Legmagasabb ^mérsékletek általában 27-—32 fok között. A Dunántúlon helyenként átmenetileg 25 fok alatt. Jelentős mennyiségű (leg- alább 5 mm) eső az ország terűi y* nek 40 százalékán várható. Kossuth rádió péntek 8.10: Édes anyanyelvűnk. Lő- nneze Lajos műsora. — 8 15* Népművészek a mikrofon elölt! . Az “í kenyér ünnepén. •— 8,v0: Fülharmonikusok Klub- "T,,-1?'®: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa éne- 5e}* “ 19’17: István király iro- dalml műsor. — 10,59; Lottó- eredmények. — xi.oo: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának felvételeiből. ~ 12 10 • Jó ebédhez szól a nóta. ' — 12,50; „Hány óra van Magyarország?” — 13,30: Mozart hegedű-zongora szonáták. — 14,17Rádiólexikon. — 14,47: Könnyű-' zene Tamássy Zdenko szerzeményeiből. — 15,08: Simándy József operettdalokat énekeL — 15,23: Arcok napfényben. — 15,53: Bemutatjuk új stúdiófel- vetelunket. — 17,55: Alkotmánynapi krónika. — 19,10: Zajtai uram Pestbudán. Vidám zenés játék. — 20,12: Nyáresti szórakozás. — 22,15: Táncoljunk! — 0.W: MelódiakoktéL SZOMBAT 8,05: Édes anyanyelvűnk. Lő- rmeze Lajos műsora. — 8,10: Jó reggelt, vasárnap! *— szombaton. — 9,50: Szerkesztői üzene- i-k- — 10,03: Az eítüsszentett birodalom. Mesejáték. — u.16: Gondolatok a könyvtárban. — 11,26: A rádió lemezalbuma. — 12,44: Jegyzet. — 12,54: Egy rádiós naplójából. — 14,05: Nyári hullámokon. — 16,00: Bach műveiből. — 16,45: Szamarkandi barangolások. — 17,05: Kedvelt régi melódiák. — 17.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 18,30: Bemutatjuk új operaíelvételelnket. — 18,45: Az MRT kamarakóruaa népdalokat enekeL — 19,10: A világirodalom humora. — 19,35: Nyáresti szórakozás. — Közben: Kb. 20,35: A magyar népköltészet hete. — Kb. 20,50: Nyáresti szórakozás című műsor folytatása. — 22,20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. 20. rész. — 33,02: Verbunkosok, nóták. — 0,19: A Stúdió U játszik. VASÁRNAP 8,28: Esték a Fészekben: Vidám visszaemlékezések a 70 éves klubról. IL rész. (Ism.) — 9,50: Asszonyok dicsérete. Versek. (Ism.) — H>,06: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. — 11,06: Burmái levelek, özönvíz közben. — m.15: Szimfonikus zene. — 12,20: Tánczenei koktéL — 13,05: Verbunkosok, népdalok. — 13,45: Egy lakásépítő szövetkezet naplójából, vn. rész. — 14.00: Staub: Tarka balettjelenet. — 14,10: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 15,08: A Marseillaise és a többiek. — 15,29: „Híres decs! hegy alatt”. IV. rész. — 15,44: Műsormozaik. TV. rész. — 17,06: Uj felvételeinkből. — 17,19: Suppé: Boccaccio — az I. felvonás fináléja. — 17,30: Munkásakadémiák — 1871. — 1/7,45: Schumann: A költő szerelme — dalciklus. — 18,15: Nőtakedvelőknek. — 19.10: Pódium. Népművészet — 20,50: Eileen Farrell és Ernest Blanc énekel. — 21,19: Hangversenymúzeum. (Ism.) — 23,57: Meditáció. — 23,07: Tánczene éífélig. — 0,10: Donizetti: Lammermoorl Lucia. — Jelenet és Lucia áriája az I. felvonásból. Petőfi rádió PÉNTEK 8,06: Zenekari muzsika. — 8,50: Zenei anyanyelvűnk. (Ism.) — 9,00: Világslágerek — magyar előadásban — 10,00: „Édes hazám” versek. — 10,19: Találkozásaim híres muzsikusokkal. IV. rész. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,00: A magyar irodalom kincsesháza. A sipsirica. Mikszáth Kálmán regénye rádióra. (Ism.) — 12,1-0: Operakettősök. — 12,59: Morzsa kutya, meg a világjáró Jércike. Mesejáték. (Ism.) 14,00: Táskarádió. — 15,00: A magyar népköltészet hete. — 15,15: Made in Hungary. Köny- nyűzene* tánczene, dzsessz. — 10,08: Éle tut am. (Ism.) — i«,40: Színes népi muzsika. — 17,00: Közvetítés a Pécs—Bp. Honvéd labdarúgó-mérkőzésről. — 17,20: Dixielandparádé. — 17,45: Költők albuma. Bihari Sándor versei. — 18,05 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 18,20: Művészlemezek. — 19,20: Slágerturmix. — 20,10: Rose Marie. Részletek Friml-Stothart operettjéből. — 20,40: Zajlik az élet. Kabaréegyveleg. — 21,20: Parasztbecsület. Részletek Mascagni operájábóL —• 21,50: Láttuk, hallottuk. — 22,05: Sugár Rezső—Romhányi József: Hunyadi. — Hősi ének. — 23,10: Schubert műveibőL SZOMBAT 8,00: Miska bácsi lemezesládája. — 8,30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9,00: Süssmayr: A nagyapa névnapja — gyermekkantáta. — 9,33: Zongoramuzsika. — 10,10: Innen a vasúti töltésen. (Ism.) — 10,40: Szívesen hallgattuk. (Ism.) — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,58: A zsugori molnár. Rádiójáték gyermekeknek. (Ism.) — 14.00: Vallomások a művészetről. — 14,28: Schumann: A költő szerelme — dalciklus. — 15.08: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemüsora. — 15,53: Fucsik: Felejthetetlen pillanat — keringő. — 16.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16,15: Joe Carr zongorázik. — 16 25: KörkapcsQlás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 17.20: Haydn operáiból. — 18.05: Kérők. Kisfaludy Károly vígjátékának rádióváltozata- — 19.18: Népdalcsokor. — 20.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — Közben: 20,50: Múzeumi séta. — 21,00: A Nagy mesterek — világhírű előadóművészek című műsor folytatása. — 21,45: Tudósaink arcképcsarnoka. — 22,00: Esztrádparádé. — 23,10: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájábóL VASARNAP 8,05: A hét műsorából. — 9,27: A rádió hangmúzeumából. Vajda János két verse. — 9.31: Éneklő világ, asm.) — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.00: Heródiás. Részletek Massenet operájából. — 12,46: A magyar népköltészet hete. — 13,01: A titokzatos Gábriel. Petre Lusca- lov rádiójátéka (Ism.) — 14.09: Mindenki kedvére kettőtől hatig. . . — 18,05: Emlékezés a Le- nin-díjas Biermann Istvánra. — 18,55: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19,15: Tudná Ön olcsóbban adni? — 19,35: Nyáresti szórakozás. „Bezzeg az én időmben”. .— Sanzonest. — Közben: Kb. 20,45: örök út. Ciprusi költők versei. — Kb. 20,55: A sanzonest közvetítésének folytatása. — 22,00: Kóruismuzsika. —• 22,15: A trófeától a természetvédelemig. — 22,30: Közvetítés a Nemzeti étteremből. Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. — 2&10: Barokkzene. Nyíregyházi rádió PÉNTEK T8.90—19.06: Tudósítások 87 alkotmánynapi ünnepségekről. — Színes muzsika. SZOMBAT 18,98—18,88: Látogatás a nyfr- pazonyi Röpülj páva-körben. — Magyar nóták. VASÁRNAP 18,89—19,08' Az augusztus 38-1 ünnepségekről, jelentjük. — Színes népi muzsika. — Riportok, tudósítások. — Sport. Televízió PÉNTEK 840: Zsebtévé. .. 9,35: Tiszt avatás. Közvetítés a budapesti Kossuth Lajos térről. — 10,45: Ahol már az ég kezdődik. Szovjet kisfilm. — 10,55: A Magyar Honvédelmi Szövetség légi- és viziparádéja — 15,28: Virágkarnevál. Közvetítés Debrecenből. — 16,20: A rajzfilmek kedvelőinek. — 16,50: Pillantás a sportvilágba. — 17,10: önök kérték.. . A televízió kívánságműsora. — 18,20: „A nép nevében.” Gondolatok az alkotmány ünnepén. — 18,45: Sébastien és a „Mary-Morgane.” 7. rész: Azok, akik várják a Narvalt. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,05: Rózsa Sándor, Tévéfilm. I. rész. Előtte Ortutay Gyula bevezetője. — 21,00: Tűzijáték közvetítése Budapestről. — 21,30: Ünnepi hangverseny augusztus 20. tiszteletére. — 22,15: Tv-hlradó — 2. kiadása. SZOMBAT 9.23: Tomi és kutyája. 8. rés?: Fekete macska. — 9,40: Csak gyerekeknek! — 10,20: Szökevény a Borostyán-táborból. Szovjet film. — 35,33: Antenna. — 16.25: Műsorainkat ajánljuk! — 16,55: Belügyi szpartakiád. — 18,40: A MOKÉP jelenti. . . — 18,45: Esti mese. — 19,00: A HÉT... — 20,00: Hírek. — 20.05: Sporthírek — 20,15: Esőcsináló. Amerikai film. — 22,15: Hírek. — Sporthírek. VASÁRNAP 16,18: Hírek — 16,25: Szombathelyi Haladás—MTK. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 18,20: Bartók-bemutatók nyomában. — 18,45: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 19,05: „Egészségünkért. .Az Egészségügyi Felvilágosító Központ műsora, — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tvhíradó. — 20,00: Salto Mortale. 8. rész: Isztambul. — 21,00: És most mit tud? I. rész. — 22,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv PÉNTEK 17,90: Hírek. — 17,86: Vörös hegymászók. NDK tv-sorozat. 3. rész. — 17,20: TV-riport. — 16,15: Kerületeink hangja. — IS.40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,2'5: Kamerával önök között. — 19.30: Televarieté. — 20,59: A paídubicei tisztességes asszonyok. Cseh filmvigláték. — 22,30: Tv-hlradó. SZOMBAT 10,00: Gyermekműsor. — 10.20: Televarieté (Ism.) — 11,35: A világ minden vonata. (Ism.) — 12.00: Tv-híradó. — 14,00: Eve, zős EB, 16.26: Trinec—Slovan Bra, tislava labdarúgó ligamérk. — 16,20: Film Angliáról és Shakespeare-röl. — 19,00: Tv-híradó. — 19.35: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19,40: Amiről beszélnek. .— 19,50: Iránytű a fejünk fölött. Szovjet dole film. — 20,10: Mates — 21,10: Fekete óra Alfred HithcockkaL — 21,46: Tv- híradó. — 21,56: Réztorony. Szlovák film. VASARNAP 8,00: Kicsinyek műsora. — 9.30: Az Ismeretlen Románia. Dók. film. — 9.50: Hitparádé. (Ism.) — 10,30: Három találkozás. — 10,50: Tv-híradó. — 11,05: Fúvószene. — 14,30: Országos lóverseny. — 16,00: öttusa. — 17.00: Bábjáték. — 17,50: Lányok, fiúk magazinja. — 18,4«: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,25: Sporteredmények 1. — 19,55: Költészet. — 20.00: Feltámadás. Lev Tolsztoj regényének filmváltozata. 2. — 21,45: Riportfilm a Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének moszkvai vendégszerepléséről. — "”1.10: Tv-hir- adó. — 22,25: Sporteredmények 2. Román tv PÉNTEK 16.00: Pionír sportkör. — 17 00: Úszás. A Balkán-bajnokság közvetítése a Dinamo-stadion - ból. — 13.20: A legkisebbeknek. — 1946: Hazafias dalok. — 19.35: Filmmüsor. — 21.OG: Ifjú ritmusok. SZOMBAT 17.00: Jó estét lányok, tó estét fiuk. — 18.20: A legkisebbeknek. — 19,25: Tv-enciklopédia. — 20,25: Folytatásos film. — 2Ű..00: Zenés műsor a vakációról. — 22,10: Hírek után sport VASARNAP f,06: Sport és egészség. — 9.00: Gyermekmaüne. — 11.00: Hazai őrszem. — 12.00: Magyar nyelvű adás. — 13.30: Mediterrán tengerek. — 14,00: Magazin. — 15.00: Football. — 15.40: Óriások planétája. Folytatásos film. — 18.08,: Folklórműsor. — 18.20: Ezeregy éjszaka. — 18.30: Tv-híradó. — 19.30: Augusztus 33-a előtt. — 20.40: Adám és a többiek. — 22,25: Éjszakai tv-műsor. Moziműsor ICRtTDY MOZI í DARLING TILI, I—EL. Amerikai fűm. Dupla helyárral. BÉRE MOZI! Augusztus 28-án : FITTÖHOMOK A ug u s ztus 21 —22- én; JELEK AZ ÜTŐN Lengyel film. E. k.: fél 5, fél 7 ég fái 8, GORKIJ MOZI; Augusztus 28-án: A VERÉB IS MAJD AB Magyar film. Augusztus 21—23-én: MEZTELEN DIPLOMATA Magyar film. E. k.: 4. 6 és 8 órakor. SZELES VASZNÜ KERTMOZI: Augusztus 28—21-én: A GYILKOS A SÍNEN VÁR Augusztus 22—25-ig: NINCS JOBB A ROSSZ IDŐNÉL MÁTÉSZALKAI MOZI: Augusztus 28—21-én: NINCS JOBB A ROSSZ IDŐNÉL Augusztus 22—24-ig: FORRÓ ÉJSZAKÁBAN K1SVARDAI MOZI: Augusztus 20—21-án: A SZICÍLIAIAK KLÁNJA {Felemelt helyárral.) Augusztus 22-én: ELÍTÉLTEK KASTÉLYA NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: Augusztus 20—22-án: ZÖLD RÁKÉT AK Szöviet film.