Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
I oftal • ftELET-MAGYARORSZÁ® Bn. aagüs2ft» £ p Az elmúlt hét eseményei: HÉTFŐ: Szadat beszéde az ASZU-kongresszuson. —* Riadókészültség Quineában. KEDD: Bukarestben megkezdődik a KGST 25. ülésszaka. — A Szíriái külügyminiszter elutazik hazánkból. SZERDA: Szudánban kivégzik Mahgubot, a kommunista párt főtitkárát, világszerte fokozódó tiltakozás a terror ellen. — MTI-közIemény a szudáni eseményekről. CSÜTÖRTÖK: A párizsi Vietnam-értekezlet 123. ülése — A chilei külügyminiszter kubai tárgyalásai. PÉNTEK: Megalakul az új jugoszláv kormány. — Arab államfők találkozója a líbiai Tripoli- ban. SZOMBAT: Az Apollo—15 űrhajósai a Holdon. — Erősödő harci tevékenység Kambodzsában. Á bátor és úttörő űrhajósok ismét ott vannak a Holdon — ezúttal még a „kozmikus taxi”-nak becézett járművüket is kipróbálják — a figyelemnek azonban változatlanul földünkre kellett irányulnia. A válságterületek nem csendesülnek, s főként az arab világban folytatódik a drámai eseménysorozat. Minden .becsületes és tisztességes ember megdöbbenéssel párosult felháborodással értesült, a szudáni fejleményekről. A július 19-i vér- telen baloldali hatalomátvételt ellenpuccs és véres megtorlás követte, amelynek Szudán legjobb fiai estek áldozatul, köztük Mahgub, a kommunista párt főtitkára. Az a tény. hogy a Nimeri- vezetés kivégzésekkel akar véget vetni a nemzeti mozgalomban kialakult vitának — súlyosan árt Szudán nemzeti érdekeinek, szinte felmérhetetlen károkat okoz az antiimper-ialista küzdelemben, éppen a közel-keleti ideggócban. Világszerte növekszik a tiltakozás, s elsőrendű feladataink közé tartozik a reakció szörnyű ámokfutásának megfékezése Khartúmban. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezekben a napokban sok ellentmondás és zavar rajzolódik ki az arab világ horizontján. Erre mutatnak az arab csúcsértekezlet körüli bonyodalmak is. Az államfői konferenciát többször el kellett halasztani, s a tizennégy arab ország közül csupán öt képviseltette magát. Érthető, ha elmaradt a hatékony fellépés, a tanácskozás jelentősége inkább abban volt, hogy lehetővé vált néhány ismert arab vezető eszmecseréje. Tripoliban elsősorban a palesztin ellenállás problémaköréről tárgyaltak a megfogyatkozott csúcsrésztvevők. Nem tudni, érintették-e és ha igen, mennyiben a szudáni eseményeket hiszen Nimeri végül is nem utazott el Líbiába. Merjük remélni, hogy. a haladó arab .országok, amelyek Irak kivételével támogatták a megbuktatott szudáni elnök visszatérését, legalább most, a véres bosszú által kiváltott sokk nyomán megálljt tanácsolnak a szudáni vezetésnek. Ez egyetemleges érdeke lenne az arab népek an ti imperial ist a küzdelmének. A jordán.iai udvarnak közben sikerült leszámolnia a gerillák helyi gócpontjaival. A Jordán folyó mentén lényegében megszűntek az ellenállás bázisai. Husszein, nagylelkűen harminckilenc (!) palesztin harcosnak engedélyt adott eddigi tevékenységük folytatására. De ezek az alibigerillák aligha hozzák el a megváltást. A palesztin ügy végképp kiélezte Irak. Szíria és Jordánia viszonyát, tulajdonképpen felbomlott az arab keleti front. Ez természetesen, fokozza az EAK-ra nehezedő nyomást, nem véletlenül helyezték a hét folyamán készültségbe a Szuezi-csatoma övezetében állomásozó egyiptomi csapatokat. A Közel-Kelet számos helyi válsága nem választható le a térség átfogó krízisétől. Egyelőre teljes holtpontról szólhatunk, s ezzel kapcsolatban lépten-nyomon kiábrándult, türelmetlen megjegyzéseket hállani-olvasni a politikai rendezés ügyében. En-, nek változatlan feltétele: az arab világ sorainak kiegyen- getése, az egységes és erőteljes fellépés, a haladó erők közös harca. Ez az elmúlt hetek talán legfőbb tanúsága. Újra elmúlt egy csütörtök, s a párizsi Vietnam-értekezlet immár 123. ülésén sem történt érdembeni haladás. Az Egyesült Államok delegációjának vezetője Bruce elbúcsúzott, de utódja Porter eddigi szöuli nagykövet még ügyeinek átadásával van elfoglalva. Viszont Portért az a Habib követi majd, aki jelenleg a második ember Párizsban, s lélekben már Dél- Koreában tartózkodik. A kör bezárult: Washington nemhogy komolyan akarna tárgyalni a DIFK hétpontos javaslatáról, de még a megbeszélések kívánatos személyi feltételeit sem siet biztosítani. Ez a „kivárási taktika” alighanem összefügg Nixon tervezett kínai utazásával is, amelynek dátuma változatlanul nem tisztázott. Nyugat-Berlinról is tanácskoztak a hét végén, a négy nagyhatalom nagykövetei. A lassan tisztuló légkört azonban kellemetlenül rontotta a Quick című nyugatnémet hetilap súlyos indiszkréciója. A lapban, amely eddig inkább a sexfotókban jeleskedett, titkos okiratok kerültek nyilvánosságra. Nyilvánvaló, hogy a kiszivárogtatás nem félreértés következtében történt. A nyugatnémet jobboldal így kívánt újabb torpedót lőni Brandt „keleti nyitásának” útjába. Más kérdés, hogy a bonni kabinet következetlenségével, határozatlanságával valósággal tálcán kínálja a lehetőségeket az ellenzéknek. A moszkvai és a varsói szerződés ratifikálásának feltételéül a nyugat-berlini rendezést szabták, e tekintetben viszont az NSZK ki van szolgáltatva a nyugati nagyhatalmaknak. Ezt használta ki r Quick, valamint informátorainak serege. Nyugatnémet lapok a New York Times „Pentagon-papírjaihoz” hasonlítják a Quick cikkét. De ez a- összehasonlítás több, mint felületes. A vietnami háborút leleplező titkos iratok — a közzétevők szándékától függetlenül — e háború ellen hatnak. A Quick-eset, a jobboldal bajkeverése és ez kellő éberségre inthet az európai párbeszédek sűrűsödésekor... Réti Ervin Vöröskőy János: M'ií’tífoc 29. KÉMREGÉNY J Bekében még lappangott valami kétely. A falakról családi fényképek néztek rá, s valamennyin felismerhette Katit. Egyiken általános iskolás diáktársai között, a másodikon édesapjával, aki most pálinkát töltött nekik, a harmadikon egy asszonnyal aki az anyja lehetett. Mind ez tökéletesen hitelessé tette a környezetet, s az őrnagy úgy érezte, helyesen jártak el, amikor vártak a letartóztatással. Nem kockáztatták, hogy Medgyest — a valódi Medgyest —, aki épp elég megrázkódtatáson esett át, s idegileg összetört, feleslegesen megrémítsék. Az óvatosság, amit Ébert veszélyesnek. a tapintat és a törvényesség túlhajtásának tartott, esetleg tényleg indokolt volt. De hirtelen átvillant rajta valami, s rádöbbent, hogy alighanem hibát követtek el. Ha Medgyeséket valóban meggyilkolták, s a házigazda szerepet játszik, akkor ez a szerep tökéletesen kidolgozott, figyelme minden részletre kiterjed — mindenre, ami Szolnokkal kapcsolatos. Egy fénykép épp az ottani munkatársai között ábrázolja... Azonban már késő volt! A forgalmi irodából hallatszó csengés a hajnali személy érkezését jelezte, s a főnök elnézést kérve felállt, hogy a peronra siessen. Beke sokatmondóan a főhadnagyra pillantott, ő is felállt, és a sínekre néző ablakhoz lépett. Odakint sötét volt még, a peront azonban megvilágították a villanykörték. Az egyetlen leszálló, egy idősebb parasztember, nagy batyut cipelve, lassan közeledett a homályból. Paál, biztonságban érezve -.magát, a tükrös szekrényhez guggolt, s az ajtórésnél rácseppentette a híres, sok-sok bűncselekménynél bevált vegyszert. A fán pezsegni kezdett a beleivódott vér. A „paraszt” — r szolnoki A Nixon—Mao kézszorítás előtt (4.) „Akár mint turista, akár mint elnök..." EDGAR SNOW TÁRSALOG KÍNÁBAN — Bocsásson meg elnök úr! Ezt még gyakorolnia kell... (Kiss Ernő rajza) Most, hogy a világközvélemény már mint a közeljövőben bekövetkező eseménnyel számol az Egyesült Államok elnökének pekingi látogatásával, különösen érdekes visz- szatekinteni e látogatás előkészítésének néhány, lassan feledésbe merült fázisára. Itt először meg kell említeni Edgar Snow amerikai újságíró személyét is: Snow az az ember, akinek világszerte nagy feltűnést keltett írásaiban először bukkant fel ennek a látogatásnak lehetősége. Snow idős, jelenleg Svájcban élő hírlapíró, aki miután Missouri állam egyik egyetemén újságírást tanult, egészen fiatalon Kínába utazott és ott hét éven át tudósítóként dolgozott. Kitűnően megtanult kínaiul, több nyelvjárást beszél és ő volt az első nyugati újságíró, aki 1936- ban áttörve a csangkajsekista csapatok zárógyűrűjét, eljutott a kínai vörös hadsereg főhadiszállására. Abban az időben a Mao vezette katonai csoport észak-senhszi barlangjaiban élt: Snow itt hosz- szas beszélgetéseket folytatott az akkor még szinte ismeretlen Mao Ce-tunggal, egyik könyvében meg is írta Mao életrajzát. Ebből az időből származik azóta is fenntartott és egyedülálló jó kapcsolata a mai kínai vezetők legtöbbjével. Snow egyébként a kínai—japán háború 1937— 1941-es időszakában is Kínából tudósította lapjait. Az elmúlt évben többször is újra járt Kínában és módjában volt Maóval és Csou En-laj- jal, a ma leglényegesebb kérdésekről, közöttük a kínai— amerikai viszonyokról beszélgetni. A legnagyobb feltűnést az 1970 , decemberi beszélgetés keltette (öt teljes órán át tartott), amelyet Edgar Snow Mao Ce-tunggal folytatott. Az elnök felkérte az amerikai újságírót, ne szabályos interjút készítsen, csak cikkben számoljon be társalgásukról. Ebben a beszélgetésben Mao kijelentette: „A kínaiak és az amerikaiak között... a kölcsönös tiszteletnek és egyenlőségnek kell fennállnia”. Majd elmondta: „a kínai külügyminisztérium annak lehetőségét mérlegeli, hogy megengedje baloldali, a centrumhoz és a jobboldalhoz tartozó amerikaiaknak, mint például Nixonnak, aki a kapitalista MÁV-főnökség alkalmazottja, aki közelről ismerte Medgyest — e pillanatban ment el az állomásfőnök mellett. Hosszan egymásra néztek. Beke feszülten figyelt. Az utas, az ablak közelébe érve, leemelte a kalapját, s mintha a bélése érdekelné, belepillantott. Az őrnagy megértette a jelzést: a tanú nem ismerte fel „Medgyest”. Az ajtóhoz ugrott, hogy a peronra siessen. Odakint ebben a pillanatban lövés csattant. Beke elsápadt: biztosra vette, hogy a pisztolygolyó a szolnoki vasutast találta. „Medgyes” felismerte a helyzetet, rádöbbent: a „MÁV- tisztek” csak a leleplező tanúra vártak, hogy letartóztassák. Kint hirtelen megkönnyebbült. A sinen az állomásfőnök feküdt, keze görcsösen szorította revolverét. (Folytatjuk) monopóliumokat képviseli, hogy Kínába jöjjenek. Ni- xont szívesen fogadnám, mert most a Kína és az Egyesült Államok között fennálló problémák nem oldhatók meg nélküle.' Jó lenne, ha eljönne Kínába akár mint turista, akár mint . elnök”, — idézi Shów Maö’ Cé-tungot, hozzátéve: maga Mao is szívesen beszélgetne az USA elnökével ................... Látható tehát, hogy milyen messzire került a kínai álláspont a már idézett Csen Ji-íéle megjegyzéstől, amely a csúcstalálkozó lehetőségét csak amerikai kezdeményezés alapján látja lehetségesnek. Mao Snownak tett kijelentése ugyanis semmi másnak nem minősíthető, mint konkrét kezdeményezésnek, más szóval tényleges meghívásnak. Edgar Snow egy másik beszélgetése — a partner Csou En-laj miniszterelnök volt — hasonló szabályos meghívást tartalmaz. „Csou miniszter- elnök baráti érzelmeinek adott kifejezést az amerikai nép iránt. Késznek mutatkozott konkrét esetekben és konkrét módon fontolóra venni Kína barátainak kívánságát, hogy odalátogassanak”. Nem lehet félreérteni, hogy kiknek a kínai látogatására célzott — s a Snow-in- terjú megjelenése után a világsajtó már terjedelmes névsort közölt amerikai szenátorok és üzletemberek nevével, akik alig várják, hogy útleveleikbe beüssék a kínai vízumot... Az idei esztendő egyik legtöbbet tárgyalt, a sportrovatokból a lapok élére került „sporteseménye” a kínai- amerikai asztaliteniszezők, kínai földön rendezett mérkőzéssorozata volt. S ha Csou En-laj éppen pingpongozok előtt _ tartotta szükségesnek „a kínai és az amerikai nép közötti barátság” perspektíváit fejtegetni, akkor ennek a ténynek csak az lehet a magyarázata, hogy Peking „a népi diplomáciáról” áttérőben van a klasszikus diplomáciára, s amint azt a Kissinger- látogatás körülményei bizonyítják, ebből is a titkos diplomáciai tárgyalásokat részesíti előnyben. Ha ma elsősorban — és természetesen a néhány hónapon belül várható legmagosabb szintű kínai—amerikai találkozó is a világpolitikai érdeklődés fő tárgya, ez sem választható el a szovjet—kínai viszony kérdésétől. Fájdalmas tény, de tény, hogy a kínai vezetők, a sajtó, a rádió nem változtattak a szovjet politikát, a szovjet élet szinte minden területét támadó magatartásukon és tény az is, ho©' az immár sok-sok hónapja folyó szovjet—kínai határtárgyalásokon nincs észrevehető előrehaladás. Amikor a Szovjetunió a maga részéről mindent megtesz a Kínai Népköztársaság nemzetközi súlyának növelésére — elég csak arra a szovjet javaslatra gondolni, amely ott említi Kínát az öt atomhatalom mielőbb összehívandó, az atomleszerelést előkészíteni hivatott értekezletek résztvevői között, vagy arra az immár több, mint két évtizedes állhatatos küzdelemre, amellyel a Szovjetunió Peking elvitathatatlanul jogos helyéért küzd az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben — a Kínai Népköz- társaság hivatalos állami politikájának és nem utolsósorban a kínai pártnak a legtöbb megnyilvánulása szovjetellenes és valamiféle elképzelt „Kína-ellenes összeesküvéssel” vádolja a szovjet politikát, s vele együtt a többi szocialista ország politikáját is. A várható Nixon-látogatást egyszerűen lehetetlen ezeknek az összefüggéseknek mellőzésével, figyelmen kívül hagyásával végiggondolni. Az a szocialista politika, az az elvhű marxista—leninista álláspont, amely a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése mellett száll síkra, elválaszthatatlan a szocialista országok proletár internacionalista egységének állandó erősítésétől — s éppen ez az, ami Pekingben, legalábbis j®- lenleg, elutasításra talál. Természetesen lehetséges, hogy Nixon pekingi útja segíthet a kínai—amerikai viszony javításában. Bár vannak problémák, például a minden elképzelhető szálon Washingtontól függő tajvani rendszer sorsának kérdése, amelynél mindkét félnek eddig elképzelhetetlen mélységű kompromisszumokat kell tennie, ha egyáltalán eredményt akarnak elérni. Nixonnak az 1972-es választások céljából, az amerikai üzleti életnek a több százmilliós kínai piac megnyerése céljából látszik roppant hasznosnak a pekingi repülőút. A kérdés csak az. hogy Mao Ce- tung mit remél a republikánus elnöknek és a nagytőkének adandó kompromisszumok ellenében... Gárdos Miklós VEGE!
