Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

•ciTFT «AGYA S. e«W I* Ismerni és alkalmazni A gazdasági szabályozórendszer néhány kérdése Jéna örökébe lépnek? Látogatóban a M(JM mátészalkai gyáregységénél Gazdasági mechanizmu­sunk igazán akkor hatásos, ha az egész gazdasági éle­tet átfogó szabályozó rend­szer még eredményesebb munkára serkenti a vállala­tokat. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy e szabályozó­kat alaposan ismerjék és he­lyesen alkalmazzák az üze­mek illetékes vezetői. Az el­múlt negyedévben a Pénz­ügyminisztérium Bevételi Fő­igazgatóság Debreceni Terü­leti Igazgatósága több vizsgá­latot tartott Szabolcs-Szat- márban. A tapasztalatok azt bizonyítják hogy az új gaz­daságirányítási rendszer al­kalmazása óta javult a me­gyei vállalatok — főleg az ipari és kereskedelmi válla­latok — gazdasági tevékeny­sége, s az érvényes jogsza- bályoknak megfelelően irá­nyítanak, gazdálkodnak. Ezt mutatja elsősorban az is. hogy 1968 óta fokozatosan csökkent a megyei vállalatok adóhiányának összege, mely­nek eredményeként is keve­sebb lett a bírság, s tovább növekedhetett eredményük, valamint fejlesztési és része­sedési alapjuk. Ez is ered­ményezte, hogy a vállala­toknál több pénz került nye­reségrészesedés címén felosz­tásra és üzemfejlesztési cé­lok megvalósítására. Akad azonban néhány fi­gyelemre érdemes jelenség is. Sajnos megtörténik még mindig, hogy egyik-másik vállalatnál megpróbálják megsérteni, vagy „kijátsza­ni” .valamelyik szabályozót. Nem gondolnak arra, hogy egy-egy beruházási, pénz­ügyi, stb. jogszabály helyte­len értelmezése és alkalma­zása milyen súlyos következ­ményekkel járhat a vállalat­ra. Nem tudják, vagy meg­feledkeznek arról, hogy ezek a szabályozók egymásba kap­csolódnak, rendszert alkot­nak, s ha pillanatnyilag úgy is tűnik, hogy egyik-másik megszegése hoz valamit a' „konyhára”, utólag kiderül, ez nem vált hasznára sem a vállalatnak, sem a népgaz­daságnak. Egyes vállalatok nem a használatbavétel idején akti­válják pé'ilául a beruházáso­Kacsa úszik a teniszpálya helyén a Sirinyán. Valamikor zöld volt itt a fű, a salak vörös, s körös-körül drótke­rítés. Sirinya. A név jelkép, még a harmincas évekből, B újról. Akárcsak a kerítés, aminek feladata volt Elvá­lasztani a leselkedő cseléd­fiúktól a nagygazdák fehér­ruhás lányait, akik labdát váltottak a segédjegyzővel, olykor egy-két ifjabb (s sze­gényebb) Mikeczcel. Ö nem csodálkozhatott a kerítésen túlról, bár földnél­küli földművelő volt az ap­ja, nagyápja és minden őse. Ö nem tehette, neki már megadatott pályára lépni is, most huszonnégy éves, torna- tanár.aZömöken, gyorssza- vúan és logikusan tud min­dent, amit tudnia kell an­nak, aki arra vállalkozott, hogy felfogásokat változtat meg. Aki bebizonyítja, meg­magyarázza és mutatja is, hogy nem elég csak élni egymás mellett. Figyelni is kell az emberre, törődni ve­le. — Nem olyan egyszerű ez, Itt és így, amikor korra és alázatra mérve a megszólí­tásban is három formula van. A tanító úr, a tanító elvtárs és nekünk egyszerűen öcsém. Sértené? A libákat őrizve, korán kapára fogva felnövő Szabó Jánost sértené a két első titulus mellőzése? — Mindenki öccse vagyok, aki csak idősebb. Természe­tes. Mindenkinek előre kö­szönök, ez faluhelyen így van. Én az alázattól féltem az embert. Ne tessékeljen előre engem, ne adja át a helyét nekem a föld embere csak azért, mert én vagyok a tanító. Én közülük jöttem és nem mentem el. Fiatal. Talán az lesz húsz év múlva is. — Nem lehet brosúrával go 'olkodásmódot formál­ni. Közöttünk is vannak kát. Emiatt ezek a beruházá­sok különböző ideig egyálta­lán nem szerepelnek a vál­lalat állóeszköz-állományá­ban. Nem fizetnek utána esz­közlekötési járulékot, amor­tizációt, stb. Ezt tette az egyik szabolcsi építőipari vállalat is. amely „meefeled- kezett” az egymillió 200 ezer forint értékű állóeszköze után befizetni a 15 ezer fo­rint eszközlekötési járulékot és a 14 ezer forint amortizá­ciós költséget. Természetes hogy kötelezték rá. s a kö­vetkezménye 9 ezer forint bírság. Előfordulnak ennél súlyo­sabb szabálytalanságok is, amikor nem az előírt pénz­eszközökből valósítanak meg különböző beruházásokat. Egyik ipari vállalatnál 1969- ben 340 ezer forint értékű, beruházásnak minősülő mun­kát állóeszköz fenntartásként számoltak el. Ezzel nemcsak az államnak okoztak kárt, hanem saját maguknak *s. Csökkentette a vállalati eredményt, nem számoltak el olyan költségeket, ame­lyeket a beruházás haszná­latbavételekor el kellett vol­na számolni. A szabályozók­kal való „ügyeskedés” miatt 36 ezer forint eszközleköté­si járulékkal és 9 ezer fo­rint értékcsökkenési összeg­gel rövidítették meg az álla­mot. Ez aztán maga után vont egy láncreakciót, mert ugyanakkor ezeken kívül nem fizették be a 177 ezer forint nyereségadót sem. s a vállalat is rosszul járt, mert több mint 100 ezer forinttal csökkent az érdekeltségi — részesedési, fejlesztési és tartalék — alapjuk. Mi a következménye a sza­bályozók megsértésének? A pénzügyi szabályozórendszer egyes elemei annyira össze­függnek, egymásba kapcso­lódnak, hogy egyik-másik megsértése a többi megsérté­sét vonja maga után. Ezek­nek a vállalatoknak a veze­tői a legkülönbözőbb okokra hivatkoznak. Bátorítólag hat ugyan az önállóság, de meg­feledkeznek a felelősségről, amelyről a legutóbbi ország­gyűlési ülésszakon is sok szó ilyenek is, meg olyanok is. Idősebbek között is vannak fiatalok, maiak. ö népszerű ember. — Ez viszont egyszerű. Testnevelést tanítok, évekkel ezelőtt rámbízták a labdarú­gócsapatot is. A sport, a já­ték itt jó pont Hamar meg lehet fogni így a gyerekeket s rajtuk keresztül a felnőtte­ket is. Hát ők azok. Lemondanak, panaszkodnak, aztán kezdik az egészet élőiről, az ambí­ció, az erő marad. És egymást megbecsülik-e? Tudnak-e a másikról, bajai­ról, problémáiról? Egyálta­lán, az életükről? — Nagyon, nagyon ritkán összejövünk. De inkább az idősebbek. A legnagyobb baj, hogy nincs vagy alig van közös témánk. Bennünket még visz a lelkesedés. Az idősebbeket, bár kivé­telek vannak, jobban érdekli a nyugalom, a csend és a baromfikert. Aztán egy tanárnőt említ, aki Vajáról jött. Nem találja helyét, lézeng, unatkozik. Pe­dig fiatal. Hogyan lehet megsemmi­síteni az egymás közötti kor­látokat akkor, amikor össz- falusi felfogásban is az év­tizedekkel korábbi divat dik­tál. Sokat tudna mesélni er­ről Tanyik András, aki új rekordot állított fel vala­mennyi eddig létező KISZ- titkár és művelődési ház ve­zető között. Egy-egy klubfoglalkozásra, a klubtag lányokat egyen­ként elkéreztettem a mamá­jától. Ezt megkövetelték. Tovább nem meri monda­ni, ezért inkább irigylik. De igaz. A foglalkozások után köteles volt mindenkit haza­kísérni. A mamák csak így nyugodtak meg. esett Egyesek bocsánatos bűnnek tartják, ha nem sza­bályosan számolják el a be­ruházást. Akad még, aki a sok bírság kifizetése után is kijelenti: így is bírja a vál­lalati eredmény. A szabályozórendszernek és egyes elemeinek a megsértői nem veszik figyelembe a népgazdaság és a vállalat érdekeit, nem számolnak a dolgozók anyagi érdekeltsé­gével, tovább növelik a be­ruházási piac feszültségét, nem a valóságos helyzetnek megfelelően mutatják ki ál­lóeszköz-állományukat s ez­zel elősegítik, hogy a válla­lati mérleg torzan tükrözze a valóságot. Különösen fel kell hívni a figyelmet a saját erőből tör­ténő beruházásokra. Több helyen tapasztalható. hogy megsértik a központilag sza­bályozott beruházások érté­kelését. Ez történt a Nagy- kállói Fémtömegcikk Ktsz- nél, ahol a saját erőből vég­zett beruházást az előírtnál alacsonyabban értékelték. Emiatt több ezer forint nye­reségadót kellett fizetniök, ugyanakkor arra nem gon­doltak. hogy ezzel még csök­kentik a szövetkezet ered­ményét is. Hasonló eset for­dult elő a Nyírbátori ÁFÉSZ- nél is. Gsupán a beruházások te­rületén tapasztalt néhány visszásságot említettünk. Ezek is ama figyelmeztetik a vállalatok illetékes vezetőit, hogy a gazdasági rendszer szabályozóit alaposan ismer­niük kell. Fontos, hogy ezek­kel szakképzett emberek fog­lalkozzanak. mert egy-egy helytelen értelmezés és al­kalmazás több százezer fo­rint kárt okozhat a népgaz­daságnak, a vállalatnak. Gá­tolja, hátráltatja a gondos, célszerű gazdálkodást, a ha­tékonyság növelését. A meg­sértett és ideiglenesen „át­játszott” minden egyes sza­bályozónak súlyos, az egész vállalatra és a kollektívájá­ra is káros, zsebbevágó kö­vetkezményei lehetnek. Ezeket mindenképpen meg kell előzni. Farkas Kálmán A bálok? Mintha harminc évvel ezelőtt lennének! A lányokkal jön az egész csa­lád. Ha Tanyik vagy Szabó vagy bárki más végigkísér szürkületkor egy-egy kis­lányt a főutcán, már száll a hír: elveszi. Nagyon rossz, ha nem. Felhördül a közvé­lemény. Hogyan taníthat gyermeket ilyen? Hogyan engedjem a klubba a lányo­mat, ha olyan? Milyen? — Nem nehéz ott dolgozni, ahol minden követelmény nélkül beülhet egy lány a cukrászdába. Könnyű klubot szervezni, előadásokat, táncot és kirándulást, ahol nincse­nek múltszázadbeli felfogású leselkedő koponyák. Magáról is ítél, tapaszta­latból. Itt született, aztán so­káig nem itt dolgozott Ami­kor három évvel ezelőtt ha­zajött az első két hét után mégis fel kellett sóhajtania: befogadták. Honos lett, de fiatal ma­radt, modem a szemekben. — Aki elfárad közülünk, megbukik. Mindent rábíz az időre. A generációváltásra esküszik, hogy ezek a problé­mák majd maguktól meg­szűnnek. Az idő nem megol­dás. Aki jobban akar dolgoz­ni, aki mást akar, mint ami van, korszerűbbet, jobbat, azt lenézik. Két okból és ol­dalról is. Egyrészt azért, mert mit különcködik. Más­részt azok, akik féltik nép­szerűségüket, amit a jó be­gyepesedett felfogásukkal vívtak ki maguknak. Mindez: vita egy klub kö­rül. Attól kezdve, amikor felmerült egy értelmiségi klub létrehozásának a gon­dolata. Már az első szűkszavú közlemény is nagy örömet okozott: gyárat telepít a Magyar Optikai Művek me­gyénkbe. Most pedig már egyre inkább az a kérdés kerül napirendre, vajon ké­pes lesz-e Jéna örökébe lép­ni Mátészalka? Az NDK-beli „Zeiss” művek ugyanis fel­hagyott a világpiacon eléggé keresett szemüveglencsék gyártásával, s most majd fiatal városunkon, Mátészal­kán lesz a sor, hogy a Jéná­ból ide szállítandó gépekkel, a környékről toborzott — s kellően kiképzett — szak­emberekkel a hazai mellett egy sor európai ország igé­nyét is kielégítse ebből a ter­mékből. Csakhogy egy közel fél- milliárdos beruházás, amely­nek nyomán kétezer ember juthat állandó munkához, nem valósítható meg egyik napról a másikra. Gyarapít­ja a tennivalókat, hogy a te­lepítéssel egyidőben már termelnie is kell a máté­szalkai gyárnak. Jól döntött a M0M Akik a fővárosból érkez­tek meghonosítani ezt az új iparágat Szatmár központjá­ban, a nehézségek ellenére sem panaszkodnak. Molnár Mihály gyáregységvezető nemcsak a saját véleményét fogalmazta meg: „Ahol olyan nagy a szükség és a vágy az ipar után, mint Szabolcsban, s ahol annyira tudnak örülni minden kis eredménynek, ott a magunkfajta ember is rövid idő alatt patriótává vá­lik.” Nyomban megemlíti a legfrissebb esetet: fél órája sincs, egy asszony kopogott, nagy a családja, kevés a pénzük, ha lehetne a nagy­lányának valami munkát adni... S ez napjában több­ször megismétlődik, igazo­A kórushoz, akik akarták a klubot, többen csatlakoztak. Sokan bírálták a tervet, né- hányan egyszerűen féltek. Azért, mert kasztnak érez­ték, már előre is, egy elkülö­nített elit csoportnak, amely idegen környezetétől, talán ellene is van. Csupán azzal, hogy korlátot emel: belépés csak értelmiségieknek. — A cél ennek éppen az ellenkezője. Azért tartozni össze, azért fogni össze, hogy együtt erősebben hathassunk egy jó irányú fejlődésre. Nem külsőségek, hanem fel­fogásokra, életszemléletek­re. Aki mondja nem tanár, nem népművelő, építész- technikus. ő is, Gál István is befogadott, Tiszadobról jött feleségével együtt, aki vé­dőnő. ök abban egyeznek meg, hogy tervük nagyon nehéz lesz. Még akkor is, sőt éppen azért, mert már vannak régi „társaságok.” Kiválasztottak és kiválogatok. Akik tekin­tettel a társadalmi rangra és nem értékre válogatnak, szelektálnak és bizonyos ér­telemben egy nagy közösség szellemi életét irányítják. — Ezen kellene túllépni. A gazdasági oldalát, a lehető­séget azt már megteremtette a falu maga. Divat lett ide vissza hazajönni. A termelő- szövetkezet fellendült, épít­kezik, munkát ad, jó fizetést. A jólétet az itteniek már nemcsak a meséből ismerik, érzik a saját bőrükön. Csakhát a pénz nem min­den. Csak alap arra, hogy ezután a szellemet is köny- nyebben formálhassák. Ami ennek ellenére is nehéz lesz. Még akkor is, ha a kiváltsá­gosak ma már nem játszanak körülkerített pályán, oda mindenkinek jogában áll be­lépni. Több. Kötelessége labdába is rúgni Horváth S. János lásaként annak, hogy jól döntött a MOM, amikor ezt a vidéket szemelte ki, ahol bőven van szabad munkaerő s ahol az egyik legnagyobb gond a foglalkoztatottság. Igaz, a Pestről érkezett szakemberek egy ideig szál­lodában laktak, de aztán el­készültek a megígért lakások is. Most szükségből még a gyári irodák is lakásokban szorulnak, de lesz ez még másképpen is, „fő az, hogy ha késve is, de márciusban megkezdhettük a próbater­melést, több mint száz ember dolgozik már üzemünknél.” Nem panaszkodnak ugyan a termelés meghonosítói, de a teljes igazsághoz tartozik: az elképzelések szerint már több embernek kellene dol­goznia, többet termelnie, ha... Egy szó, mint száz, jelentős „csúszás” van a MOM-épít- kezéseknél Mátészalkán s ez egyszerre két kellemetlen­séget is magában rejt. Túl azon, hogy a tervezett lét­szám eddig nem állhatott munkába, mindinkább szo­rítanak a szállítási szerződé­sek, melyeknek teljesítésé­hez már készen kellene len­niük fontos épületeknek, csarnokokat, kellene beren­dezni és így tovább. Elmaradás az árvíz miatt Tavaly tavasszal vetődött fel egy átmeneti jellegű „kis- lencse-üzem” építésének gondolata, ahol főként a gyakorlásra a próbaterme­lésre kerülhet sor. Ez meg is valósult, itt kezdhették a munkát az idén márciusban. Közben — tavaly nyáron — hozzáláttak a jelentősebb be­ruházásnak számító vízóra- csarnok kivitelezéséhez. — Meg lehet érteni, hogy az építők számítását keresz­tül húzta az árvíz okozta ká­rok újjáépítése, ami miatt az eredeti átadási határidő je­lentősen későbbre tolódott — mondják most a szálkái üzem vezetői. Legjobb tudo­másuk szerint ennek a lét- fontosságú csarnoknak az újabb átadási határideje ez év októbere—novembere, de ők kételkednek benne, hogy akkorra készen lesznek az építészeti és az épületgépé­szeti munkákkal. Kalkulál­nak: ha kellemesen csalód­nának is, a nagycsarnok sze­relési és berendezési munkái még hónapokig eltarthatnak, így ott a termelést csak a jövő év tavaszának végén le­het elkezdeni. S már kis is terítik az asztalra a termelés üteme­zését: jövőre 2,5 millió da­rab szemüveglencsét kell készíteniük, ebből egymilliót a mostani _ „kislencsében”, másfelet pedig már a vízóra gyártásra készülő csarnok egy részében. 1973-ban 5 mil­lió lencsét kell elszállítani Mátészalkáról, egy évre rá 8 milliót, de 1973-ban már a második ütemben készülő, még nagyobb lencsecsarnok egy részének is üzemelnie kellene. (Ennek még most csak a tervei készülnek.) A negyedik 5 éves terv végére évi 11 millió lencse a terv, de a végső cél évi 20 millió darab, ami iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg a világpiacon, sőt, szer­ződési kötelezettségek áll­nak fenn. Mindebből máris kitűnik: annak ellenére, hogy nem „kiemelt” beruházás a mátészalkai MOM-építkezés, népgazdasági jelentősége messze túlnő a foglalkoztatá­si nehézségek enyhítésén is. Problémák láncolata Akad azonban más nehéz­ség is. A lencse mellett má­sik fő termék itt a vízóra lesz: ehhez pedig — a be­szabályozáshoz — vízre van szükség. Jóllehet, elkészült a KE VI ÉP kivitelezésében a gyári víztorony, ékessége is a város ipari övezetének, ám a műszaki átadás-átvétel már két ízben hiúsult meg, mert problémák adódtak a belső szigetelésnél. A kivitelező most arra vár, készüljön el a városi vízmű s arra rá­kapcsolva próbálják ki a gyári tornyot. Csakhogy a városi vízmű építése is csú­szik, még nem tudni ponto­san, mikor lesz készen.« S hogy teljes legyen a kép: döcög a városi szennycsator­na építése is, — minőségi ba­jok miatt Itt is állt a munka egy ideig. A MOM-gyárnak pedig létkérdése ez a csator­na: az üzemi csarnok elké­szülte után több száz ember dolgozik náluk s az ő kiszol­gálásukról időben gondos­kodni kell... Az úttal kapcso­latos huzavonát már csak mellékesen említik: vasutat keresztez az ipari út, s mert a KPM-nél még mindig nem született döntés a sorompó ügyében, egy szakaszon föld­út szakítja meg az egyébként kitűnő új ipari utat Közben sokasodnak a szállítások a MOM-ba, súlyos és nagy ki­terjedési gépeket, alkatré­szeket berendezéseket to­vábbítanak oda, — szó sze­rint „zökkenőkkel”. Ideiglenes jelleggel s meg­lehetősen primitív körülmé­nyek között — elkezdődött ugyan a termelés tavasszal, de egyre több Pestre küldött, beiskolázott szakember jön­ne már haza, dolgozni, — ha készen volna a vízóracsar­nok. Közben újabb jelentke­zőket indítanak útba a köz­ponti üzemhez, tanulni a szakmát. Mindez — mi taga­dás — eléggé nagy anyagi áldozatot kíván a MOM-tól, hiszen legtöbbjük drága IBUSZ-szobában tud csak lakni. Több figyelmet érdemelnek A legegyszerűbb az lenne, ha — a közismert kapacitás nehézségek ellenére is — most arra kérnénk az építő­ket: gyorsítsák egy kicsit a munkát, mert ehhez jelentős megyei és népgazdasági ér­dek fűződik. Sokkal bonyo­lultabb azonban ez az ügy: a fővállalkozó mellett több al- és társvállalkozó érdekelt az építkezésben, az ő mun­kájuk összehangolása önma­gában sem könnyű, — hát még akkor, ha ez utóbbiak­nál az objektív okok közre- játszása sem ritka. Amellett azért még sem mehetnek el szó nélkül a ki­vitelezésben részesek, hogy már több mint száz kisebb- nagyobb gépnek meg kellett volna érkezni Jénából, — ha lenne hová elhelyezni) hogy a mátészalkai telepí­téshez fontos hazai és ex­portérdekek fűződnek. Ha csak egy kicsit is jobban szívügyüknek tekintik a jö­vőben ezt a fontos munkát, ha az eddiginél valamivel i* jobb lesz az összhang közöt­tük, máris sokat lehet pótol­ni a mostani elmaradások­ból. Angyal Sándor MEDITÁCIÓK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents