Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-29 / 177. szám

S. oldal KELET-MAGYARORSZAC 1971. július ». Folynak a terrorperek Szudánban (Folytatás az 1 oldalról) lágszövétség nemzetközi Le- nin-békedíjas alelnökét és több más hazafit, veszély fe­nyegeti a szudáni nép füg­getlensége számos harcosának életét. Szudán belügye kizárólag kormányára tartozik és a nemzetközi-jogot tiszteletben tartó egyetlen kormány sem formálhat jogot arra, hogy beavatkozzék Szudán bel- ügyeibe. A haladó erők ke­gyetlen megtizedelése azon­ban olyan esemény, amely súlyos kárt okoz a nemzeti felszabadulás, a haladás ügyének és az imperializmus elleni harcnak. Minden nép és kormány, amely a nemzet­közi küzdőtéren a haladás, a függetlenség és a nemzeti felszabadulás oldalán áll, közös feladatnak tekinti az imperializmus megfékezését, visszaszorítását, ennélfogva élesen fellép a közös harcot akadályozó fejleményekkel szemben. A szudáni nép igaz harcosainak kivégzése ilyen fejlemény, mert azokat sújt­ja, akik önfeláldozóan har­coltak az imperializmus és a reakció ellen Szudán szabad­ságáért és függetlenségéért és azoknak kedvez, akik Szu­dánban vissza szeretnék állí­tani a gyarmati elnyomást. A szudáni terrorhadjárat való­jában az imperialisták és az izraeli agresszorok kezére játszik, mert azokat gyengíti, akik a Közel-Keleten az arab népek igazságos ügyéért szállnak síkra, A magyar közvélemény őszinte rokonszenvvel és te­vékeny szolidaritással követi a szudáni nép antiimperialis- ta küzdelmét, hazánk Szudán mellett állt és áll a közös el­lenség elleni harcban. A ha­zafiakat sújtó terror ellen éppen azért emeli fel szavát a magyar nép, mert azt kí­vánja, hogy Szudán tovább járhassa a haladás útját és a gyarmatosítás erői ellen küz­dő haladó, arab országok kö­zösségének változatlanul biz­tos támasza legyen. ' A vad kommunistaellenesség, a ha­ladó személyiségek elleni vé­res terror azonban merény­let a szudáni nép, az arab népek, az imperializmus ellen küzdő erők létérdekei ellen. A magyar nép határozottan elítéli a szudáni kommunis­ták és más hazafiak meghur- colását és kivégzését. Az im­perializmus elleni közős harc és az emberiesség nevében követeli, haladéktalanul ves­senek véget a vészes cselek­ményeknek. őszintén reméli, hogy Szudán vezetői felisme­rik az imperializmus érde­keltségét és bűnös beavatko­zását, amellyel ellentéteket szítva a forradalom és a nemzeti felszabadulás erői között, az imperializmus el­leni front megosztására tö­rekszik. A szudáni vezetőknek látniok kell, hogy az út, amelyre országukat taszítják, veszélyezteti forradalmuk to­vábbi sorsát, a reakció elleni küzdelmet. A magyar nép bízik benne, hogy Szudánban beszüntetik a kommunisták, más hazafiak, az antiimperia- lista harcosok üldözését és az ország visszatér az imperia­lizmus elleni közös harc út­jára Józef Cyrankiewicz, a len­gyel államtanács elnöke ked­den az alábbi levelet intézte Gaafar Mohamed Nimeri tá­bornokhoz, a Szudáni Demok­ratikus Köztársaság forra­dalmi parancsnoki tanácsa el­nökéhez: Excellenciás uram, a len­gyel nép figyelemmel kíséri és mélységes aggodalommal szemléli az ön országában végbemenő eseményeket. A lengyel nép rendkívüli nyug­talansággal veszi tudomásul azt, hogy a szudáni hatóságok elnyomó intézkedéseket fo­ganatosítanak a haladó és demokratikus szervezetek képviselői ellen, üldözik eze­ket az embereket. A humanizmus elveitől ve­zettetve és figyelembe véve a béke erői egységének és összeforrottságának nélkü­lözhetetlen voltát az imperia­lizmus ellen vívott harcban, felkérem önt, elnök úr, ves­sen véget az üldözés politiká­jának. Meggyőződésem, hogy ez elő fogja mozdítani annak a nemzetközi tekintélynek a megszilárdulását, amelynek az ön országa a haladó és békeszerető erők körében ör­vendett. „A kommunisták elleni megtorlások gyengítik az an- tiimperialista harci frontot” címmel a Scinteia szerdai szá­mában kommentálja a leg­utóbbi szudáni eseményeket. A lap közli ä Román Szak- szervezetek Általános Szövet­sége Központi Tanácsának a szudáni elnökhöz intézett táviratát. Négy arab kommunista párt felszólította a világ demokra­tikus erőit, hogy ítéljék el és bélyegezzék meg a szudáni haladó erők legyilkolásit. A felhívást Jordánia. Szí­ria, Irak és Libanon kom­munista pártjai hozták nyil­vánosságra kedd este kiadott közös közleményükben. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöksége szerdán megtartott ülésén mélységes aggodalmát és mél­tatlankodását juttatta kifeje­zésre a Szudánban végbe­menő tömeges megtorlások miatt. Ezek az események a jugoszláv munkásosztály és általában a közvélemény eré­lyes elítélésére találtak és nagy felháborodást Váltottak ki annál is inkább, mert a haladó mozgalmak vezető személyiségeinek és e moz­galmaknak felszámolásáról van szó. A JKSZ tiltakozása reményét fejezi ki, hogy a vérontást beszüntetik, s a kivezető út keresésekor tisz­teletben tartják a humanitás elveit Dz alumíniumegyezmény az ésszerű együttműködés példája P. F. Lomako nyilatkozata Szerdán elutazott hazánk­ból P. F. Lomako, a Szov­jetunió színesfémkohászati minisztere, aki a kormány meghívására tíz napig tar­tózkodott hazánkban. A repülőtéren P; F. Lo­mako az MTI munkatársá­nak kérdéseire tájékoztatást adott a magyar—szovjet alumíniumegyezmény meg­valósításának eddigi tapasz­talatairól, magyarországi be­nyomásairól és az együtt­működés további lehetősé­geiről. Elmondotta, hogy a ma­gyar—szovjet alumínium­egyezmény, amely jövőre már tízéves lesz, a szoci­alista országok közötti éssze­rű együttműködés egyik leg­jobb példája. Mindkét fél azt adta. amire a másiknak szüksége van: Magyaror­szág a nyersanyagot, a Szovjetunió pedig az olcsó vízi energiát. A szovjet miniszter itt- tartózkodása alatt megtekin­Bruce utódja: Porter • Nixon amerikai elnök szer­dán hivatalosan kinevezte William J, Portért, az Egye­sült Államok jelenlegi szöuli nagykövetét a párizsi Viet- nam-értekezleten részt vevő amerikai küldöttség vezetőjé­vé. Washingtonban azt is beje­lentették, hogy David Bruce, jelenlegi küldöttségvezető augusztus 1-én válik meg tisztségétől. Porter hivatalba lépésének időpontját nem közölték, csak annyit jeleztek, hogy „néhány héttel később’” veszi át a küldöttség munká­jának irányítását. Az átmeneti időszakban Philip Habib, az amerikai delegáció második embere látja el a küldöttség­vezetői teendőket. Dr. Bíró József sajtótájékoztatója (Folytatás az 1. oldalról) adó-visszatérítési rendszer ez év második felében már vár­hatóan érezteti exportnövelő hatását. Lényeges feltétel még a piackutatás fokozása, továb­bá a belföldi termelés és fel- használás olyan ütemű növe­kedése, hogy elegendő árualap álljon a külkereskedelem ren­delkezésére — ellenkező eset­ben ugyanis az exportérde­keltség önmagában nem bizto­sítja a kellő kivitelt. Ismertette a miniszter a napjainkban lejátszódó integ­rációs folyamattal kapcsolatos álláspontot is. Utalt arra, hogy a Közös Piacon kívül álló európai országok egy ré­ssé a probléma megoldását abban látja, hogy belépjen a Közös Piacba, a semleges eu­rópai országok pedig valami­féle preferenciális rendezése egy olyan újfajta kereskedelem politikai egység kialakulására vezetne, amelyen a szocialista országok kívül állnának. Ez pedig kétségtelen negatívan befolyásolná a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatokat, il­letve az összeurópai gazdasági együttműködést. A mi állás­pontunk szerint Európa népei­nek biztonságát, jólétét min­denképpen az összeurópai gazdasági együttműködés mi­nél szélesebb körű kibontako­zása segíti elő, és semmi eset­re sem Európának elkülönült gazdasági tömbökre szakadá­sa. tette alumínium késztermé­keinket is, melyekről el­mondotta, hogy szépek és praktikusak, különösen az alumínium épületszerkeze­tek nyerték meg . tetszését. Ezekből a Szovjetunió már rendelt ,a második fél évre. A tervek szerint először 'a moszkvai házak építésénél használják. Ezzel a megren­deléssel tovább bővíthető az együttműködés, hiszen a Szovjetuniónak rendkívül nagy mennyiségű alumínium épületszerkezetekre van szüksége, ezek segítségével ugyanis meggyorsíthatok az ország északkeleti részében folyó építkezések, amelyek­hez a közismerten könnyű alumíniumszerkezetekből jó­val nagyobb mennyiséget szállíthatnak majd, mint a hagyományos fémekből. Befejezésül elmondotta a szovjet színesfémkohászati miniszter, hogy' igen jó be­nyomásokkal hagyja el or­szágunkat. Tizenöt évvel ez­előtt már sorra járta alumí­niumipari létesítményein­ket, így módjában áll fel­mérni és értékelni az ipar­ág óriási mennyiségi és mű­szaki fejlődését. A Nixon—Mao kézszorítás efőtt (2.) 1 111 ■ ■■ ■■■ ■ ■— ■■ 11 ­George F. Kennan kimondja az igazat CSÚCSTALÁLKOZÓ.! AVASLAT — TÍZ ÉVVEL EZELŐTT A kínai—amerikai titkos tárgyalásokról vallomást te­vő harmadik tanú Kenneth Young • veterán amerikai diplomata, aki a Foreign Affairs 1966 októberi szá­mában megírta: a követséai találkozók Varsóban egyál­talán nem afféle rutinmeg­beszélések, hiszen a hivata­los tanácskozásnak szünetei is vannak — egy szendvics vagy egy pohár ital keli a fáradt partnereknek — és néha éppen a szünetek a legtermékenyebbek. „Ezeken a tárgyalásokon az a leg­fontosabb, hogy hatékonyan biztosítják a kudarcok csök­kentését, a szándékok és a javaslatok tisztázását. Az el­nöknek megbízható „kapcso­lótáblája” van. amelyen ke­resztül bármikor beszélhet a pekingi politikai bizottság­gal Vietnamról, a nukleáris leszerelésről, a kapcsolatok megjavításáról — bármely pillanatban kívánságuk sze­rint használhatják ezt az érintkezési formát. Jóllehet a véleménycsere a feszültsé­get nem csökkentette, mégis napvilágra hozta a hivatalos törekvéseket, megmutatta azokat a határokat, melye­ket egyik fél sem léphet át és megakadályozta a kudar­cokat” — írta 1966-ban Kenneth Young. 1966 volt a dátum, s ha most hirtelen öt esztendőt vissza kell lépnünk a Peking —Washington-kapcsolatok történetében, ez azért van. mert a tizenhat esztendős tárgyalásban néha egy ja­vaslatra adott felelet eset­leg még egy évtizedig is el­tarthat... 1961-et írtunk. Akkor még Csen Ji marsall volt * Kína külügyrfíihiszte'fé. senki sem sejtette, hogy a Máó "légrégibb fegyvertársai közé számító katonát elso­dorják a „kulturális forra­dalom” viharai. Csen Ji 1961-ben fogadta a Reuter angol hírszolgálati iroda igazgatóját, Walter A. Cole-t. Interjút adott neki, és a beszélgetésnek volt egy olyan részlete, amely igazolja Kenneth Young későbbi megállapítását az állandó magas szintű érintkezés le­hetőségéről. Csen Ji ugyanis kínai—amerikai csúcsta­lálkozót javasolt, igaz. azzal a feltétellel, hogy Washing­ton kezdeményezzen ... „Kína szívesen folytatna tárgyalásokat az Egyesült Államokkal külügyminisz­teri szinten, mivel ezt a két ország közötti feszültség eny­hítése felé vezető lépésnek tartja. Varsóban már foly­tatunk ilyen tárgyalásokat nagyköveti szinten... Ami a csúcskonferencia lehetősé­gét illeti, erről nem konzul­táltam kormányommal és csak személyes nézetemet mondhatom el. Kína úgy vé­li, hogy az új kezdeménye­zésnek mindenképpen az Egyesült Államoktól kell ki­indulnia. mivel mi már mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. Az Egyesült Államok azt várja, hogy Kí­na legyen a kezdeményező; ez azt jelentené, hogy enged­nünk kell, mi pedig nem engedünk. . Az elmúlt száz évben túl gyakran enged­tünk, ez nem fog megismét­lődni — nem hátrálunk meg többé senki előtt” — mond­ta az angol újságírónak Csen Ji. Most ne elemez­gessük, hogy vajon elkép­zelhető-e. hogy a Kínai Nép- köztársaság külügyminisz­tere, akkor még a legma­gasabb, szűk körű kínai ve­zetés legbensőbb körének tagja „kormányával való konzultáció nélkül” ajánlja egy tőkés hírszolgálati iroda vezetőjének, hogy az tegyen közzé egy egészen félreért­hetetlen, éppen csak a kez­deményezést a másik féltől váró csúcstalálkozó-javasla- tot. A lényeg: 1961-ben Kína már kész volt a legmaga­sabb szintű találkozóra az Egyesült Államokkal. Az alap erre az volt: Varr sóban kiderült, hogy lehet nagyon fontos kérdésekben konkrét eredményeket is elérni. Ha a világsajtó el­múlt években megjelent Kí- na-cikkeit végigböngésszük, jó néhány, a titokban tartott tárgysorozatú varsói megbe­széléseken született megálla­podást jegyezhetünk egy­más mellé. Nem sokkal a variói nagyköveii lanácsko- 'Z9Í55H1’tüFgtvezelése után egy­szerre csak elcsendesedett a TajVáfTés á 'párt mérni! szige­tek (Kimoj és Macu) körül kialakult, fenyegetően heves válság. Egy szándékos in­diszkréció (egy követségi tisztviselő „elszólása”) a vi­lág tudomására hozta: a Myslinieczki-palotában meg­mondták a pekingi küldöt­teknek. hogy az Egyesült Államok nem támogatná a tajvani aggastyán. Csang Kaj-sek esetleges partraszál­lási terveit... Ma már bizo­nyos, hogy az 1961-es lao­szi válság idején hirtelen megváltozott, elcsendesedett pekingi hangoknak az a ma­gyarázata. hogy Varsóban, a tárgyalási szünetben „egyez­tették a két ország állás­pontját” és megállapodtak a konfliktus korlátozásában. Az United States News World Report egy (1966-os) cikke azt is elárulja, hogy tárgyaltak „az amerikaiak sorsáról Kínában, valamint az Egyesült Államokban élő külföldi állampolgárságú kínaiak helyzetéről. Jellem­ző módon az Egyesült Ál­lamok például hozzájárult, hogy azoknak a kínai nem­zetiségű atom- és rakéta­szakembereknek egy része, akik eddig közreműködtek az amerikai atomfegyver- és rakétaépítésben, & Kínai Népköztársaságba utazhas­son.” De hát miért? Az ameri­kai imperializmus vezető po­litikusai hirtelen a béke hí­veivé váltak? Megértettek valamit a világban végbe­menő változások történelmi súlyából, a szocialista rend­szernek a világfejlődést meg­határozó erejéből és ehhez igyekeztek hozzáformálni politikájuk távol-keleti vo­nalát? Ilyesmit gondolni «gyet jelentene az imperia­lizmus Lenin megfogalmaz­ta, mindmáig érvényes jel­lemzésének teljes tagadásá­val! A miértre adandó vá­laszhoz hallgassunk még új­ra néhány amerikai véle­ményt. Elsőnek George P. Kennan 1964-es cikkét (New York Times Magazin) — eb­ben a nagy tapasztalatú amerikai diplomata kimond­ta: Washington—Peking po­litikája idejét múlta. „A nemzetközi küzdőtéren meg­jelent a legutóbbi 20 esz­tendő legkecsegtetőbb fejle­ménye, Mao Ce-tung cso­portjának új álláspontja... Ostobaság lenne ölbe tett kézzel ülni és teljesen fi­gyelmen kívül hagyni a kí­nai—szovjet konfliktust és ki nem használni a benne rejlő lehetőségeket” — mondta Kennan. És hall­gassunk meg másodikként égy igazán nem békeangyal­ként fellépő amerikait, Ni­xon alelnökét, Spiro T. Ag- new tavalyi ázsiai kőrútján éppen Tajvan fölött mondta a repülőgépen őt áhitato- san hallgató újságíróknak: „Nyolcszázmillió kínait nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni.. S nem sokkal az Agnew- mondat után Varsóban ér­dekes döntés született. A tárgyaló felek szépen megkö­szönték a lengyel kormány szívességét, a történelmi le­vegőjű palota rendelkezésre bocsátását a tárgyalásokhoz, de, mint mondták, „ezután, ha sor kerül rá, egymás kö­vetségi épületéiben talál­koznak”, mert „a tanácsko­zás' bizalmas légköre így még jobb lehet.” Százhar­mincöt találkozó után tehát már „bizalmas” jelzőt ka­pott a párbeszéd. Gárdos Miklós Vöröskőy fános: 26. Rágyújtottam, leengedtem az ablakot és kitekintettem. Borús éjszaka volt, metsző és hideg szél fújt: valahol jég­verés lehetett. Villámlott és közeledett felénk a vihar. Két perc sem telhetett el, s a férfi újra rám kopogott, hogy induljak, a gyerek már össze is Szedte magát. Fur­csálltám, amellett magam is pihentem, levegőztem volna egy kicsit. Visszaültem, elindítottam a kocsit, és ettől kezdve nem álltam meg. Utasaim, mivel végig sötétben voltak — bár elemlámpákkal rendelkeztek —, valószínűleg átaludták az utat. Virradat előtt értünk Ba- konyfürtre, ahol Medgyessel és a felkeltett vasúti forgal­mistával hármasban lera­kodtunk.” Arra a kérdésre, hogy a falusi vasútállomásra érkez­ve, tapasztalt-e valami rend­kívülit, Tóth némi töprengés után azt válaszolta, hogy „ta­lán”. Az egyik szekrény — háromajtós, középen tükör­rel felszerelt stílbútor —, a leemeléskor háromszor olyan nehéznek bizonyult, mint Szolnokon, amikor kocsira rakták. Tóth, bár hajnalban természetesen sokkal fárad­tabb volt, mint induláskor, a súlykülönbséget rendkívül nagynak érezte. Az ügyhöz akkor nem fűzött megjegy­zést, annál kevésbé, mert út­közben több olyan holmit is berakhattak a szekrénybe, amit Szolnokon még külön rámoltak fél. Tóth az állomásról Vesz­prémbe hajtott, s az Ottani Szállodában aludt KÉMREGÉNY A szöveg, amit az elhárítók a budapesti központtól kap­tak, befejeződött, de a kérdé­sekre, amiket nyitva hagyott, a „revizoroknak” kellett fe­lelniük. A három tisztnek, akik az új adatokat beírhat­ták a nyomozás üres kockái­ba. Elsőnek a főhadnagy szó­lalt meg: — Mi keresnivalója lehe­tett Medgyesnek az útmenti tanyán? Milyen’ Segítséget kaphatott volna egy idegen parasztcsaládtól? A legtöbb, hogy ágyat vetnek a kislány­nak. De fekhely a kocsin is volt. Nyilvánvaló, hogy rosz- szullét esetén orvos és gyógy­szer kell, S ezzel a tanyaiak nem szolgálhattak volna. Medgyes, úgy látszik, nem is tartott rá igényt. Sem ott, sem az útjukba eső község gekben. Ha a lány valóban rosszul van, apja a legköze­lebbi faluba viteti, ahol or­vost talál. A tanyára tehát más okból akart betérni. Olyan okból, amit a vezető előtt eltitkolt. A Köcsi meg­állt, de Medgyes hirtelen mást gondolt. Vajon miért? Tény, hogy végül csak dolgát végezni ugrott le... Ébert tagadóan rázta a fe-i jét. — Ez sem egészen stimmel. Ha lánya a kocsin tartózko­dott, úgy illett volna, hogy Medgyes legalább pár lépés­sel távolabb menjen. Arra, hogy a nyomorék kislány is lekászálódjön a teherautóról, ő is dolgát végezze, és apja segítségével visszatornázza magát, két perc kevés volt. Mindez, az útközben feltű­nően súlyossá vált szekrény­nyél együtt, legalábbis gya­nússá teszi az éjszakai fu­vart. Feltehető, hogy a ned­vesség, amit a gépkocsivezető a teherautó végénél észlelt a földön... — Mondd ki — bólintott Beke. — Esetleg vér volt... (Folytatjuk!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents