Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-18 / 168. szám

1971. július 18. KELFT-MAGYARORSZAO VASÁRNAPI MELLÉKLET 9 oldal A műveltség rangja KÖZISMERT, NÉHA MÉG­IS ELFELEJTJÜK, hogy a műveltségnek nem mindig volt meg a társadalmi rang­ja. A társadalmi pozíció, az örökölt vagy szerzett gaz­dagság, a rang és a cím volt az elsődleges. A diploma — a megkívánt iskolai végzettség — mindenhatósága is közis­mert volt a múltban. Azt is sokan átélték, milyen súly­talan, színtelen volt az a mű. vétség — vagy oklevél — ami mögött nem volt az iménti háttér. Más manapság a művelt­ség rangja, helye a mi társa­dalmunkban, mint a múlt­ban volt. Ezzel ma már egy­re kevesebben szállnak vi­tába. De azt is hozzátehet­jük, egyre másabb ez a mű­veltségértékelés, mint ez­előtt tíz—tizenöt évvel. Még nem tűnt el a mi társadal­munk talaján újjá sarjadt rangkórság, a szülők, nagy­szülők után az utódoknak olykor kijáró tekintélyörök- ség. Nem mellékes szempont egyes helyeken a rangot il­letően az anyagi helyzet sem. Mégis, s ezt az élet minden területén tapasztal­hatjuk, egyre inkább tanúi lehetünk annak, hogy a na­gyobb tudás, a műveltség egyfajta ranggá válik, a szo­cialista ember egy sajátos értékmérőjévé. Ez persze nem mindig egyértelmű, nem mindig azonos mércével, né­zőponttal megy végbe. Ezen nem is lehet csodál­kozni, sok szubjektív, egyéni megítélés is hozzájárul: ki kit tart művelt embernek. Még a szaktudomány sem zárta le a dolgot, kit is kell ma szocialista műveltségű emberideálnak tartani, mi­lyen követelményeket tá­maszthatunk a művelt em­berrel szemben. A közvéle­mény aligha várja meg, amíg a tudomány tovább tisztázza a műveltség prob­lémáját, saját kialakult, vagy inkább folyton alakuló véleményalkotásával lépten- nyomon kimondja: ez az em­ber művelt, az pedig nem... AZ EGYIK SZABOLCSI NAGYVÄLLALAT termelé­si értekezletén fölöttébb megütköztek a jelenlévők az egyik hozzászóláson. Az egyik vezető beosztású dol­gozót azzal illette a felszóla­ló, hogy elmaradt az egyéni műveltség ápolásában, évek óta nem vett kézbe egy könyvet, nem jár színházba, stb. Nehéz lenne meggy őződ­jasságokat írt, hogy azt hit­tem, részegen fogalmazta. Az egész levél csúfolódás volt a bolondról, aki elhitte a szép szavakat, egyetlen gúny a csúnyaságáról. Nem kímélt egyetlen vonást sem, leírta a durva szemöldököt — mint sortét, a nagy csontos szájat, mint a varangyét, s mesélt egy szép amerikai lány­ról, most éppen mellette ül, aki gyengéd, csinos, szőke, il­latos, mint az orgona, s aki olyan jóizűen nevet ennek az asszonynak a leírásán, hogy pénzt adott neki az utazás­hoz, abba az országba, amely annyi csinos nővel van meg­áldva. — Mit ír? — kérdezte mel­lettem az érdes hang. Mond­ja már meg! Gyorsan! Hazudtam. Mi mást tehet­tem volna! Hazudtam, hogy Borisz gondol rá, a szép órák­ra, az udvarra, hogy vágyik utána, s egyszer még vissza fog jönni egészen váratlanul, s akkor a karjába fogja zár­ni. Nehezemre esett a szó, mert az utálat és az együttérzés összeszorította a torkomat. De tovább hazudtam, mindig job­ban, szenvedélyesebben... Az­tán letettem a levelet az asz­talra. Kaje remegő kézzel nyúlt utána. Ez van a levélben? — suttogta. — Ilyen szép sza­vak? Ennyi szeretet! — sóhaj­ni róla, mennyi volt ebben a kritikában az elhamarkodott, a felszín, mennyire „ült” va­lójában. De egyre több mun­kahelyen tapasztalható; mind többen megtanulták nálunk igényesen, kritikusan nézni egymást és önmagukat. Mind többen szeretnének műveltebbek, szélesebb látó­körűéit lenni, egy bizonyos értelmiségi szintre emelkedni iskolaszerű tanulással, ön­képzéssel, szorgalommal. A serkentők közül csak a tévét említjük, — Szabolcs-Szat- már a közepesen ellátott megyék közé tartozik. — So­kan szeretnék jobban érteni a műveket, mélyebben be­fogadni és felhasználni a rengeteg művészi élményt, ismeretanyagot, informá­ciót. Mondhatnánk úgy is, dina­mikusan fejlődő társadal­munk szinte „vesszőzi” a le­maradókat. A nagyobb tu­dás, a magasabb műveltség rangja, az elismerés és elis­mertetés igénye serkentő motívum. Tegyük hozzá: ott ahol már valóban elérte a rangját. Akadnak jócskán munkahelyek, ahol még nem érte el. A szabolcsi nagy- vállalat termelési értekezle­tén ehangzott bírálat ellen­példáit is megtalálhatjuk. Nem egy esetben nézik ferde szemmel, aki a szakmai mű­veltségét iskolákban, tanfo­lyamokon akarja gyarapíta­ni. Az intrika gyakran illeti felfelé törtetéssel, jobb eset­ben akarnoksággal. Sokszor a féltékenység váltja ki az elmarasztalást. Előfordul, hogy a téves értékítéleteket az anyagi mohóság is kite­nyészti. „X-nek van igaza, a tanulás, önképzés helyett tízezreket árul a gyümölcsö­séből” — és így tovább. DE MINDEZEKTŐL MÉG NEM ALL MEG, nem is las­sul a folyamat, amely me­gyénkben is termékenyen megindult még az ötvenes években és azóta is tart. A nagy tanulási láz, amikor évenként megyénkben négy és fél ötezer felnőtt szerzett általános és középiskolai bi­zonyítványt. Alig mond vala­mit a lényegről, hogy a me­gye több mint félmillió lakó­ja évenként kétszer megfor­dul könyvtárban, színházban, moziban, múzeumban, tár­laton koncerten, s egy sor műveltségi mutatóban Sza- bolcs-Szatmár a jó közepesek sorába tornázta fel magát az utóbbi öt évben. Ezek in­kább az irányokat— és nem­tott — és én ezt nem tudom elolvasni. Borzasztó! Miért nem tanultam meg olvasni? Mutassa meg nekem, melyik sorban van az, hogy vágyik utánam? £s hol van az, hogy visszajön egészen váratlanul? Az első és az utolsó oldal­ra mutattam. Kaje lehajtotta a fejét. — „Ha én ezt tudtam volna ebben a nagy magá­nyosságomban! Ha minden­nap elolvashattam volna ezt a csodálatos levelet.” Rám né­zett. — Meg lehet még tanulni olvasni az én koromban? — Ez nagyon nehéz munka — válaszoltam kitérően. Meg aztán most már minek? Már tudja mi van a levélben. \ — Azt igen, de minden szót külön szeretnék megtanulni. — Tágra nyílt szemekkel áb­rándozott, s észre sem vette, hogy kiosonok a házból. Azután mindig elkerültem az udvart, nehogy még egyszer el kelljen olvasni a levelet. De hamarosan hallottam az asszonyoktól, hogy Kaje min­dennap megy a faluba a taní­tóhoz. „Olvasni tanul” — gú­nyolódtak. öreg napjaira megtanul olvasni. Talán elő­kelő hölgy akar lenni. Van egy nagy könyve, mint a gyerekeknek, azzal ül a pá­don a ház előtt és hangosan mondja maga elé: bé...e....g. Halálra nevetjük magunkat. Egyszer gyalog jöttem haza­csak a szójáték kedvéért — az arányokat jelzik. Kétségtelen, a műveltség további rangosodásának még vannak üres parcellái. A művelődési intézmények együttes munkássága segít­het kialakítani a közvéle­ményben a követelményeink szerinti művelt ember mo­delljét. Ma még ugyanis igen eltérőek a vélemények: olykor csak a szakműveltsé­get tekintik perdöntőnek, másutt elég egy felszínes, ál­műveltség, vagy sznobságot takaró álérdeklődés valami iránt és máris kész a bizo­nyítvány: ő a művelt em­ber. A ma művelt emberére egyaránt jellemző a magas általános és szakmai művelt­ség, de nem a lexikális és holt ismerethalmaz, hanem az alkalmazható műveltség S mindenekelőtt: a korszerű világnézet. De amilyen egyszerű pa­pírra vetni, annyira nehéz számba venni, mit is kell még tenni könyvtárnak, mú­zeumnak, mozinak, színház- nak,_ stb. — Nem a műveltség terjesztéséért általában, azt végzik mindennap ezek az intézmények, — hanem az egyes emberekre „szabottan”. Talán a művelődési mun­kánk egyik legnagyobb fehér foltja, hogy egyénileg ke­vésbé tud foglalkozni a mű­velődni akarókkal. Kezde­ményezések persze vannak megyénkben is, kérdőívekkel, alkalmi felmérésekkel igye­keznek a népművelő^ képet alkotni az olvasóról, a mú­zeumi látogatóról, stb. Ér­deklődési köréről, ízléséről, stb., hogy ezek alapján egyé­nileg is megkíséreljék orien­tálni, a tartalmas műveltsé­gi anyagokhoz eljuttatni az embereket. Az árnyalt egyé­ni népművelői foglalatosság­ra valószínű a könyvtári — klubkönyvtári és kluö jelle­gű — intézményeknél van­nak a legjobb lehetőségek. De elképzelhető, hogy a kü­lönböző művelődési intézmé­nyek is hasonló vagy más módszerekkel sokat tehetnek törzsközönségük kialakítá­sáért. A MŰVELTSÉG MÜLÉ- KONY RANG — meglehet, hogy a tegnapi ma már el­avult Mindennap újra és újra meg kell dolgozni r rangért. Nem a másók előtt tetszelgés, hanem önmagun! jobb becsülése, közérzete miatt P. G. felé. A bokrok mögött lopózva jutottam el Kaje házáig. Az­tán egyszer csak meghallottam az érdes, kemény hangot, ahogy áhitatosan, mint egy imát, minden szót hangsúlyoz­va olvasta: a ház, az udvar, a kutya, a tehén. Borzalmasan hangzottak ezek a mindennapi szavak. Istenem! Most tennél valamit, mielőtt elolvassa a levelet! Vakítsd meg, vagy tégy bármit, légy hozzá ir­galmas... Az ősz hamar megérkezett. Szél járt a házak között, a fák megkopaszodtak, aztán tél lett és leesett az első hó. Min­den fehér lett, vakítóan fehér. De egy éjjel vérpirosra szí- neződött a fehér világ. Ma­gasra csapó lángok világítot­ták meg a szomszéd erdőt. A férfiak kirohantak, hogy el­oltsák a tüzet. Mikor az ud­vart elérték, már minden lángokban állt. Az istállók­ban félelmetesen bőgtek az ál­latok, a lovak kiszabadultak, szétrugták az istálló ajtaját és őrült trapban elmenekültek. Az égő ház előtt egy ősz hajú, zavarodott arcú asszony állt és nevetett. Olyan hango­san, hogy a tehenek bőgését és az égő fa ropogását is túlhar­sogta. Nevetett, csak nevetett és nem tudta abbahagyni... Kaje megtanult olvasni... Fordította Steiner Katalin NYÍREGYHAZA, KÁLVIN TÉR. (MÉSZÁROS GYULA RAJZA) A jubileumi évad krónikája Évad végi kép az Állami Déryné Színház munkájáról Az ország minden tájáról hazafelé indulnak már a színház autóbuszai és a mű­szaki gépkocsik. Vége a hu­szadik évadnak! Most, egyhónapos, jól meg­érdemelt pihenő várja a színészeket és a műszaki személyzetet. A jubileumi évad a szokottnál is nagyobb erőpróbára és helytállásra kényszerítette a színház tagságát. A zord tél, az ár­víz, gyakran akadályozta az előadások megtartását. Mé - gis, az elmaradt előadáso­kat pótolták a társulatok, sőt 1851 előadással az e'ő- irányzottat is túlteljesítet­ték. Ha már a számoknál tartunk, mondjuk el azt is, hogy az 1970/71-es évadban közel 600 ezer néző látogatta a felnőttek és az ifjúság ré szére tartott előadásokat. A bemutatók száma is megha­ladta a tervezettet. 17 pre­mier volt, közöttük olyan kiemelkedő vállalkozás, mint Madách Az ember tra­gédiája, Donizetti Szerelmi bájitala, Osztrovszkij Vihar című drámája, Móricz Zsig- mond Nem élhetek muzsika­szó nélkül, vagy a fiatal magyar író Végh Antal iz­galmas, mai témájú drámája, a Tékozló lány ősbemutatója és Szigligeti Ede A cigány című népszínművének átdol­gozott változata. A hazai előadásokon kívül több tár­sulat járt Jugoszlávia, Cseh­szlovákia és Ausztria ma­gyar lakta területein, s ott rendkívül szívélyes fogadta­tásra talált. Július hónapban a gépkó- csitelep, a tárak és műhelyek dolgozóin a sor. A rendkívüli igénybevételt sínylő gépjár­művek felújítása, a díszletek átfestése, a jelmezek javítá­sa, mind a következő évad lelkiismeretes előkészítését szolgálják. Augusztusban indul a 21. évad, vagy — ahogy azt a színházban megbocsátható túlzással ugyan, de indokolt bizakodással mondják — a harmadik évtized. Az új évad műsorterve már áprilisban elkészült. Néhányat említünk a terve­zett bemutatókból: Móricz Zsigmond Rokonok, Illyés Gyula Fáklyaláng, Heltai Je­nő Néma levente, Sarkadi Imre Szeptember, Örsi Fe­renc Princ, a civil (ősbemu­tató), Kállai István Szegény szélhámosok (ősbemutató), Tóth Miklós Kék fény (ősbe­mutató), Shakespeare Szent- ivánéji álom, Abruzov Az Árbát meséi és Donizetti Don Pasquale, amely Szeszé­lyes esküvő címen, a bevált vígopera-sorozat folytatása­ként indul országos kőrútjá­ra. A vígopera a falujáró színháznál, mint a fajsúlyo­sabb zene népszerűsítésének eszköze, túljutott már a kí­sérletezés stádiumán. Az új évadban — a Művelődésügyi Minisztérium jelentős anya­gi támogatásával — a szín­ház állandó operatársulatot szervez. Szólni kell még a szervezési osztály munkájá­ról is. Kilenc szervező tit­kár az új évad műsortervét már áprilisban kézhez kapta. Területükön 200—200 előadás elhelyezését júniusra tel­jesítették. A művelődési há­zak és otthonok több mint 70 ezer bérletet igényeltek. Gyakorlatilag tehát, a „Telt ház” tábla a színház 1971— 1972-es évadjára kiakasztha­tó. A harmadik évtized ünne­pélyes nyitását Dunaújváros­ban tervezik. Itt — az akko­ri Dunapentelén — tartotta a színház, 20 évvel ezelőtt első előadását. Egyben ke- gyeletes megemlékezés ez, a korán elhunyt Mátrai Jó­zsefről, a színház alapító igazgatójáról. Akkor esztrád- dal indult, most vígoperával jubilál a hosszú és küzdel­mes utat tett színház — a nép színháza! Dóczy Ferene A NAQY BÉKE (INDIÁN VERS) 0 Van-e szebb ország mint az, amelyben nincsenek hősi sírok, ahol nem ismerik a félelmet és nem vérzik el a bátorság, mert nincsen többé ellenség, ahol száz és egy nemzet fiai kiássák a legnagyobb fenyőt és a tátongó gödörbe dobálják puskáikat, mélyen a föld ölébe hullatva a gyilkos fegyvereket és fölöttük újból elültetik a fát. Ha kivívják a nagy békét olyan országban élnek majd, ahol nincsen szó az igazságra, mert ismeretlen fogalom a hazugság, ahol nincsen szükség jótékonyságra, mert nem ismerik az éhséget, ahol senkiből sem lesz ismeretlen katona és nem születik többé próféta, mert szerte árad a bölcsesség fénye. Fordította: Boldog Balázs

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents