Kelet-Magyarország, 1971. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-24 / 147. szám

I. oldal tfELCT-MAG^AfiOKSZÄd mi. Június SI A NAP HÍREI Meghalt Kocsis László Életének 58. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kocsis László, a megyei tanács vb tervosztály vezető je. A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács, valamint a tanács hivata­li párt- és szakszervezeti vezetősége Kocsis Lászlót saját halottjának tekinti. Temetése június 26-án délután 3 órakor lesz Nyíregyházán az Északi temető ravatalozójából. I Kocsis László hirtelen ha­lála egy munkában és har­cokban eltelt élet után tett pontot. Kora ifjúságától részt vett a munkásmozgalomban, 1932-ben lett a szociálde­mokrata párt tagja az állás nélküli, kereskedelmi érettsé­git végzett Kocsis László. 1939-ben, majd ezután egyre gyakrabban kellett megis­merkednie a Horthy interná­ló táborokkal. Sok hányatás irtán 1944 októberében meg­szökik, és sikerült meghúzód­nia, s bevárni a felszabadító szovjet csapatokat. Hazajö­hetett szülőfalujába, Ibrány- ba. Kocsis László 1944 novem­berében már részt vett a kommunista párt szervezésé­ben, az ibrányi helyi alap­szervezet egyik alapító és vezetőségi tagja lett. A követ­kező években is felelősségtel­jes posztokra állította a párt. Sokat fáradozott a szövetke­zeti mozgalom erősítésén, ve­zetője volt a statisztikai hi­vatal megyei kirendeltségé­nek, majd 1950-től, a taná­csok megalakulásától, előbb a terv- és statisztikai osztály helyettes vezetője, majd mint az osztály vezetője, a megyei tanács és a végrehajtó bi­zottság tagja, 1971-ig megyei tanácstag, részt vett a me­gye gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődését elősegítő feladatok elvégzésében. Te­vékenyen kivette részét a szabolcsi ipar és más jellegű beruházások, fejlesztések megvalósításából. Sokirányú munkássága közben 1958-ban levelező úton elvégezte a közgazdaságtudományi egye­temet, okleveles közgazdász képesítési szerzett. Több, mint tizenkét évig volt taná­ra a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának, ahol a politikai gazdaságtan marxista tudományára taní­totta a hallgatókai. Megala­kulása óta több éven át tagja volt a munkásőrség megyei egységének is. Korai halála nagy veszte­ség. Elvhűsége, fáradhatat­lansága memento azok szá­mára, akik tovább folytatják a közös munkát. „NEM SZEDIK A MEGGYET FEDELES KOSÁRBA” A BÖKÖNYI KOSSUTH SZAKSZÖVETKEZET GYÜMÖL­CSÖSKERTJÉBEN. BARNUCZ ERZSIKÉ ÉS CS. VARGA ERZSI BÜSZKÉN MUTATJÁK DÉLELŐTTI MUNKÁJUK GYÜMÖLCSÉT: 20 LÁDA MEGGYET SZEDTEK KETTEN. (HAMMEL JÓZSEF FELVÉTELE) ELNÖKSÉGI ÜLÉS — KI­SZÁLLÁSSAL. Pátrohán, a Zöld Mező Termelőszövetke­zet helyiségeiben tartotta meg ülését a Tisza menti Terme­lőszövetkezetek Területi Szö­vetségének elnöksége. A tár­sulások tevékenységének bő­vítése mellett foglalt állást az érdekvédelmi szerv vezető testületé. TÖBB BÜTOR. A Nyírbá­tori Faipari Szövetkezetnél a tavalyi 726 Józsefvárosi hálószobabútar helyett az idén 900 darabot gyártanak. Az év végén megkezdik a „Bátori lakószoba” elnevezé­sű bútor gyártását is, amely­ből a próbagyártás után, 1973-ban mintegy 600 garni­túra kerül az üzletekbe. Már csak egy hétig lesznek forgalomban a régi kétforintosok Június 30-a után nem fo­gadja el a kereskedelem az alpakka és kupronnikkel két­forintosokat, július 1-től a háromféle kétforintos közül csak a sárgaréz „kettesek”- kel lehet fizetni. A Magyar Nemzeti Bank és az OTP fiókjai, valamint a postahi­vatalok azonban június 30-a után még egy évig átcserélik a forgalomból kivont kétfo­rintosokat. Az átcserélés utolsó határideje: 1972. június 30. A Magyar Szocialista Munkáspá-t szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanácsa napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Bzerkesztöség: Nyíregyháza. Zrínyi Dona u. S. Telefone: 16-70, 16-71, 30-03 Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi nona a. 3. TeL: 30-06 Felelős kiadó: Farkas Pál Teri esz« a Magyar Posta. Előli ejthető bármely postahivatalnál • kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (TCH1 Budapest V kerület Jőzsel Nádor táT l st közvetlenül vagy postautal­ványon, valamim átutalással a KH1 215—SS >63 Déruíoraalm' lel zöszámára Előfizetési díj *ay bőnapra 30 forint. Indexszám: ts 06$ Kéziratokat nem önünk met és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMBA Dózsa György u. t. Felelős vezető: Boléczi istváz • • Ülést tartott a megyei tanács vb A NYÍREGYHÁZI FELSŐ­FOKÚ MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUMBAN szerdán tartották a tanévzáró ünnep­séget, amelyen a sikeres ál­lamvizsgák után 55 mező- gazdasági gépészeti oklevelet nyújtottak át. A friss diplo­mával rendelkező szakembe­rek többsége a megye me­zőgazdaságaiban helyezkedett el.' Közülük 23-an társadalmi ösztöndíjjal tanultak, s ők az ösztöndíjat folyósító szervnél kezdik meg gyakor­lati munkájukat. Szerdán Nyíregyházán ülést tartott a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. Az ülésen megtárgyalták és a kiegészí­tésekkel elfogadták a mező- gazdasági termelőszövetkeze­tek és szakszövetkezetek múlt évi gazdálkodásáról és a veszteségek rendezéséről, a kedvezőtlen^ adottságú tsz-ek kijelöléséről és a támogatás mértékének megállapításáról szóló jelentést. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a kor­mány által biztosított szo­ciális lakásépítési keret fel- használására vonatkozó elő­terjesztést, majd egyéb tá­jékoztatók és bejelentések szerepeltek napirenden. ÚJ TERMÉK. Üj termék­ként villanybojlerek gyártá­sát kezdték meg a MEZŐ­GÉP Vállalat mátészalkai gyáregységénél. A bojlerek­ből ez év végéig ötezer da­rabot szállítanak a Hajdúsá­gi Iparműveknek. TEHENÉSZETI TELEP. Június utolsó napjaiban már műszaki átadásra kerül a ti- szalöká tehenészeti telep két 240 férőhelyes istállója, egy 22 férőhelyes elkülönítője, egy 32 vagonos magtára, va­lamint a telep külső vízhá­lózatának csatornázása. KISZ-ESKÜVÖ. Kedves ünnepségre, KISZ-esküvőre kerül sor június 26-án, szom­baton Kisszekeresen, ahol Váradi Zoltán és Berki Ilona áll majd az anyakönyvveze­tő elé. A Magyar Biológiai Társa­ság didaktikai szekciója és a Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola rendezésében július 7-én tantárgypedagógiai na­pokat tartanak Nyíregyházán. A tanárképző főiskolán sofra kerülő pedagógiai „ konferen­cián az Élővilág című tan­tárgy tanításának országos szakértői, pedagógusok, tan­könyvírók és szerkesztők, tu­dományos kutatók vesznek részt. Az első napon, július 7-én a résztvevők megnézik a Nyíregyháza nevezetességei­ről készült színes filmet, majd tizenkét referátum hangzik el az időszerű tantárgypedagó­giai problémákról. Az elő­adások egy részét modern eszközökkel, képmagnóval, feladatlap-értékelő és más oktatógépek bemutatásával kísérik a program «résztvevői. Július 8-án a hazai előadókon SZERzfeüNEK A TSZ­EK. A Tisza menti Termelő- szövetkezetek Területi Szö­vetségéhez tartozó 61 tsz kö­zül 28 kötött eddig harminc- nyolc féle „egyszerű együtt­működési” szerződést. Ebből termelőiszövetkezetek más tsz-ekkel három, tsz-ek és vállalatok között 31, míg tsz-ek és ÁFÉSZ-ek között négy kétoldalú kapcsolat van. ÜTTÖRŐK Á TISZA PARTJÁN. Az idén is fogad úttörőül! ül őket a gergelyi- ugomyai ' Tisza-part, ahol egyelőre sátortáborban he­lyezik el a gyermekeket. Már megkezdték a több mint egy­millió forintos beruházású üdülőkombinát építését is, amely a következő év nyári szezonjában, már otthont ad a pajtásoknak. niából érkező vendégek is részt vesznek a munkában; dr. Baer, Heinz Welner rostocki egyetemi tanár, Cséngeri Ecaterina a Buka­resti Pedagógiai Tudományos Intézet főmunkatársa, dr. 3ula Josef egyetemi tanár Olomoucból, dr. Günther uoachim jénai egyetemi ta­nár, dr. Heinzel Ingrid, jénai egyetemi adjunktus, dr- Za­bel Ervin, a G.üstrowi Tanár­képző Intézet igazgatója tar­tanak előadásokat, melyek után kereffesztal-konferencl- ákon és szekcióüléseken vi­tatják meg az Élővilág okta­tásának hazai és külföldi ta­pasztalatait. Július 9-én a nemzetközi tantárgypedagógi­ai napok vendégei egész napos tanulmányi kirándulásra in­dulnak autóbusszal a Bátorli­get—Szatmárcseke—Turist- vándi útvonalon. EMLÉKTURA. Megérkezett a megyei Természetbarát Szövetséghez a Móricz Zsig- rr\ond emléktúra aranyszínű plakettje, amelyeket a részt­vevők kapnak meg. Eddig öten járták végig a Nyíregy­háza—Tiszacsécse közötti mintegy 150 kilométeres tá­vot, húsz turista jelenleg is úton van. FÉLEZER LAKÁS. Elké­szült Fehérgyarmat lakásépí­tési terve, amely szerint a következő öt évben 552 da-_ rab lakás épül az árvízkára-” sült községben. Ebből 268 lakást többszintesre tervez­nek, amelyeket a Május 14-e téren építenek feL STATISZTIKA. Megjelent a Központi Statisztikai Hi­vatal népszámlálási kiadvá­nyainak második kötete. A KSH Szabolcs-Szatmár me­gyei Igazgatósága a megyei adatokról külön kiadványt jelentetett meg. % NÉVVÁLTOZÁS. A Mező­gazdasági Gépgyártó és Szol­gáltató Vállalat (MEZŐGÉP) Tröszt határozata alapján a gépjavító állomások neve megváltozott. Az új név ME­ZŐGÉP Vállald baktalóránt- házi, fehérgyarmati (stb.) gyáregysége. ÁRAMSZÜNET! Értesít­jük a Vasgyár utca, Toldi u. I—Il-es, MÁV-állomás, Arany János utca, Damja­nich utca, valamint a Huszár sori transzformátorállomások körzetében lakó fogyasztóin­kat, hogy június27-én reggel 3,30-tól 12 órái aWtramszüne- tet tartunk. TEWfSZ városi kirendeltség. • (587) FIGYELMETLENÜL MENT AT AS^JÜTT ESTEN Budapesten, a BaSps utca és a Mária utca ke- reABeződésénél Herczeg Árpád 50 éves nyíregyházi lakos, s egy motorkerékpár elgázolta. A gya­logost súlyos, a motorost pedig könnyebb sérüléssel szállították kórházba a mentők. Nemzetközi tantárgypedagógiai kqpferencia kívül az NDK-hől és Romá­PROGRAM 1371. Június 94, csütörtök IVAN NAPJA A Nap kél: 3 óra 47 perckor, nyugszik: 19 óra 46 perckor. A Hold kél: 4 óra 34 perckor, nyugszik 21 óra 17 perckor. 160 évvel ezelőtt, IMI. Június 24-én született Kriza János költő, a magyar népköltészet lelkes gyűjtője. Az 1670-ben Kolozsvárott el­hunyt Kriza alsó- és középfokú iskoláit Torockón és Székelyke- resztúron, bölcsészeti, jogi és teológiai tanulmányait Kolozsvá­rott, majd Berlinben végezte. Huszonnégy évesen lett a kolozs­vári unitárius egyház lelkésze, 1861-ben pedig püspöke. Különösen népköltészeti gyűjtőmunkája, az e téren vég­zett kezdeményező szerepe rend­kívül jelentőségű. Az általa indí­tott Vadrózsák című székely népköltési gyűjtemény 1863-bán jelent meg. A gyűjtemény, amely fordítások alapján külföldön is nagy népszerűséget szerzett a kö­vetkező évtizedekben Krizának. A gyűjtemény balladákat.. dalo­kat, találós kérdéseket, népmesé­ket tartalmaz, valamint egy táj- szót:|’-t és egy rövid tanulmányt a székely nyelvjárásokról. A gyűjtemény hazai népszerűségére jellemző, hogy napjainkig három teljes kiadást ért meg, s egyes népdal-, ballada- és meseszöve­gei számos népköltési antológiá­ban is helyet kaptak. Szeles idő Várható időjárás ma estig: ki­sebb feiihőátvonulások. Valószí­nűleg eső nélkül. Az élénk, he­lyenként erős északnyugati, északi szél mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 25 fok körül. Kossuth rádió 8,20: A Senki-szigeti nagy ka­land. Rádiójáték folytatásokban. VH. rész. — 8,43: A budapesti koncert fúvószenekar játszik. — 9,00: Kozmosz. Tudományos ma­gazin (ism.) — 9,25: Nóták. — 16,03: Magyar Parnasszus. Kriza János (ism.) — 10,35: Zenekari muzsika. — 19,36: Melódiakoktél. — 13.40: „Szakszervezetis voltam a Weiss Manfrédnál”. — 14,00: Kóruspódium. — 14,10: Kerekes Tóth Erzsébet és Madaras Gábor népdalokat énekel, Németh Já­nos cimbalmozik. — 14,40: Né­gyen a tűznél. —• 16,10: Zenekari muzsika. — ifi,06: Richard Tau­ber operettdalokat énekel. — 16,90: A faddí példa. — 16,40: Faragó Laura énekel, Lelkes An­na hárfázik. — 17,15: Bemutatjuk új felvételünket. — 17,34: Nyitott stúdió. — 18,00: Zene indul Feri­hegyről. — 13,00: Esti krónika. Hangképek a Parlamentből. — 19,30: Közvetítés a súlyemelő Európa-bajnokságróU Szófiából. — 20,00;-- Puccini: Bohémélet. Négyfelvonásös opera. — Közben 20,37: Láttuk, hallottuk. — 21,00: Az operaközvetítés folytatása. — 22.20: Népdalok. — 22,45: A mo­dem filozófia problémái. — 23,00: Tánczene. — 23,30: Beethoven zongoraszonáták, — 0,10: Film­zene. Petőfi rádió 8,05: Vígoperákbói. — 6.45: Kül­politikai figyelő (Ism.) — 9,0«: Händel műveiből. — 9,30: Bere- mend. Második nagy cementüze­münk. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12,00: Könnyűze­nei híradó (ism.) — 12,30: Ma­gánvélemény közügyekben. — 12,40: Monteverdi: Mise négy té­telben. — 13.03: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Magyar muzsika. — 14,00: Kettőtől ha­tig. — 16,10: Szihtme. MikaWal- tari finn író regénye rádióra. I. rész. — 19,01: Rádióhangverse­nyekről. — 19,31: A hanglemez­ÉPITŐIPARI „HELYE­ZÉS”. Tíz évvel ezelőtt az or­szág építőipari vállalatainak rangsorában a Szabolcs me­gyei Építőipari Vállalat a táblázat utolsó öt helyezettje között volt. Az utóbbi két évben az első öt között vég­zett, míg az elmúlt esztendő­ben a termelés nagyságát te­kintve az elsők voltak a sza­bolcsi építők. VÁSÁR. Június 28-án, hét­főn Fehérgyarmaton tarta­nak országos állat- és kira­kodó vásárt. Bélyegrjtkaság Az idei esztendő a világ- kiállítások éve. A vadászati seregszemlén kívül nemzet­közi esemény lesz a Szépmű­vészeti Múzeumban megren­dezésre kerülő bélyeg világ­kiállítás is. Erre a Szabolcs- Szatmár megyei gyűjtők is készülnek. Sokan már fel is küldték a fővárosba azoka! a bélyegeket, sorozatokat ritkaságokat, amelyek meg feleltek a kiállítási pályáza' feltételeinek. A bemutató zsűrije a jövő hónap elején dönt arról, hogy a sok érté­kes anyagból melyek kerül­nek a közönség elé. bolt könnyűzenei újdonságai. — 20,26: Uj könyvek (ism.) —20,28: Közvetítés a súlyemelő Európa- bajnokságról, Szófiából. — 20.SO: Az ár avagy: az első délelőtt. Komédia. — 21,38: Könnyűzene. — 21,50: Liszt Ferenc, a Zene­szerző. — 22,20: A politikai iro­dalom új könyveiről. — 22,30: Három Vivaldi-hegedűvereeny. — 23,15: Romantikus kórusmuzsika. — 23,30: Oláh Kálmán népi zene­kara játszik. Solti Károly énekel. Nyíregyházi rádió 16,00—18,00: A nap krónikája. — Polkák. — Aratási előkészület az AGROKER-nél. — Határszem- lén. — Nóták, csárdások. Televízió 17,16: Hírek. — 17,28: Az üszurl tajga. Szovjet klsfilm. — 17,55: Álba Regia-napok. Interjazz- fesztivál. — 18,30: Az Orezágház- ból jelentjük... — 19.20: Esti me­se. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Minden kilométerkőnél... 12. rész: Az első nap. — 21,00: Gen- csi Sári énekel. — 21,30: Emléke­zés Lukács Györgyre. — Ki:. 212,00: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,10: Telesport: Súlyemelő Euró- bajnokság. Közvetítés Szófiából. Bratislava! tv 16 Mi Spartak Trnava—Rapid Wien nemzetközi labdarúgó- mérkőzés. A szünetben: Hirek. — 1/7-.4H): Ifjú szemmel. Ifjúsági publicisztika. — 18,40: önvéde­lem. — 19/®: Tv-hlradó. — 19,25: A tv-híradó jegyzete. — 19,30: Partizánösvények. Dokumentum- film. — 20,00: Kockázat... Len­gyel tv-sorozat: a főroihamvezető. — 20,SS: Román néprajzi műsor. — 21.15: Homokvárak. — 31,3S: Publicisztika. — 22,00: Tv-híradó. Román tv 16.10: Magyar nyelvű adás. — 17,30: A volánnál. Autóvezetők­nek. — 17,,50: Mezőgazdaság. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19.10: Rajzfilmek. — 19,23: Humor­album. — 20,00: Népdalok. — 21,0): Irodalmi-művészi kérdé­sekről. Moziműsoi KRTTDY mozi: SZENT BŰNÖS Csehszlovák film E. IC.: fél 4, 3,4 i. is 8 6. BEKE MOZI: HARMAN szovjet film E. t: fél S, fél 1 és fél 9 0. GORKIJ MOZI: HEINT JE Nyugatnémet illan E. k.: 4, 6 és 8 órakor. SZÉLES VASZNO KERTMOZI: EGYMILLIÓ KARÁTOS ÖTLET Olasz—amerikai fűm KIS VÁRD AI MOZI: ZABBISKIE POINT MÁTÉSZALKAI MOZI: HA KEDD VAN, AKKOR EZ BELGIUM nyíregyház: MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: SZÜNNAP. AZ ELLÁTÁS JAVÍTÁ­SÁÉRT. A nagyvarsányi Sza­badság Termelőszövetkezet falatozót és söntést nyitott a faluban. A szépen berende­zett üzletben a tsz saját ser­téseit értékesíti. PINCEKLUB-AVATÁS. A vásárosnaményi községi ifjú­sági klub június 27-én 18 órakor tartja meg pinceklub­jának avató ünnepségét. A megnyitó vendégei Fábián Zoltán József Attila-díjas író és a debreceni Ketten Szín­ház tagjai lesznek. Nyíregyházán A nyíregyházi és megye! filatelistákat egy másik ese­mény is lázba hozta. Az egyik városszerte ismert gyűjtő a Magyar Bélyeggyűjtők Or­szágos Szövetségének területi irodájában vásárolt egy bé­lyegnapi kisívet. A kisívről otthon kiderült, hogy téves nyomású, néhány milliméte­res eltérés mutatkozik a rajzon. Amint megállapítot­ták, a hibás ívből legfeljebb négy került ,a forgalomba. Az értékes darabot máris jegyzik és a hírek szerint a Magyar Postamúzeum is ér­deklődik a ritkaság iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents