Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

* oldal Wrr*«f föÄGVARORSZÄC — ÜNNEPI MEIíLSKLéT fWT; miit» ? Szakonyi Károly SÜTÖK BÁLJA Csak május elsején hangos AI egint- a szekrényt ren­dezgette. Hús volt a szoba, csak a félig nyitott ab­lakon áradt be egy kis langy- meleg a kertből. És apró ne­szek: a májusi napra, a vi­rágzó fák illatára kiröppent mehek ott tévelyegtek a ház sérga falánál. De a szoba még a telet őrizte: az öreg­asszony fázott, hideget érzett a homloka, a keze. Kutatott a selyempapírba csomagolt párnanuzatok. hálóingek, csipkés blúzok között. Eny­he porszag volt, alig érezhe­tő. talán nem is por. csak a háborítatlan múlt-szag; pú­derok. régi kölnik, hajdani Cigaretták meghalt illata. Dél­után volt: a lakás kitakarít­va, a horgolt térítővel leta- kärt asztalkán — a fekete fa borítású falióra alatt _ porcelán vázában barkaág; a magasan bevetett ágyon go­belin díszpárna; rend. Rend, mint mindig: 1 konyhában, szobában, szekrényben. A polcok szabályos rendje. Csí­kos férfiingek. színehagyott nyakkendők, fehér selyemha­risnya. vékony bőrkesztyű, egy szalag (milyen sárga, tő- Fedezett!) s köztük a rózsa- szín papír, ami már nem is zizeg: puha, mint a batiszt. Batisztzsebkendő monog­rammal: S. V. Kivette, hogy összehajtogassa szépen — koppanva hullt a padlóra egy kétrét hajtott kartonlap- zöld keretben lila betűk... Az öregasszony bal kézzel megkapaszkodott a szekrény ajtajában, hajoltában meg­roppant a dereka, így maradt egy kicsit a föld felé görbül­ve, nyöszörögve, aztán kaszá­ló mozdulattal elérte a lapot, felemelte. Szédült; várnia kellett hogy eltűnjenek sze­me elől a karikák. Imbolygó járásával bebóklászta a szo­bát — a varrógépen találta meg a szemüvegét. A BUDA­PESTI SÜTŐM UNKASOK VIGALMI BIZOTTSÁGA — olvasta a karton lila betűit, — Vigalmi bizottság — ismé­telte csodálkozva. Az ablak­hoz ment, hogy jobban lássa a fakó meghívót. SÜTÖK BÁLJA. Ó, a sütők bálja! Egy pillanatig mintha emlé­kezett volna rá, de aztán megint a csodálkozás: — Sü­tők bálja? Tovább betűzte: SZEMÉLY-JEGY VIGAL­MI ADÓVAL EGYÜTT 2 PENGŐ 40 FILLÉR. CSA­LÁD-JEGY — Család-jegy?... -1- CSALÁD-JEGY (2 HÖLGY 1 ÜR 6 PENGŐ.) JEGYEK A SÜTÖDÉK BIZALMI FÉR­FI AN Al... Az É. M, O, SZ, DALKÖR KÖZREMÜ... — Hat pengő. Mennyi lehetett az a hat pengő? — ...KÖZ­REMŰKÖDÉSÉVEL A BU­DAPESTI SÜTÖK SZAK­OSZTÁLYA... — Ö, a sü­tők szakosztálya! Vendi !Ven- di, ahogy mondja... hogyan is mondta mindig? Ő, igen, a szakosztály!... — SZAK­OSZTÁLYA OTTHON ÉS ROKKANT ALAPJA JAVÁ­RA... 1928. Az öregasszony megka­paszkodott az ablakpárkány­ba, nézte a kert friss zöld fáit és számolgatta, hogy mir kor is volt 1928? Húsz éve? Dehogy! Negyven éve? Nem, több is! Több is, persze. Ré­gen. Nézte a fákat, megint nyár lesz. Az ég messzi kék­sége. A megrozsdált kerítés, a feltöredezett betonutacska. Nyár lesz. ff lnevette magát, mint­ha valaki látná most, ahogy megnézte magát a fa­litükörben. A. válla jobbra hajlik, a csípője balra, hosz- szú fekete szoknyája alól kinyúlnak a nagy férficipők. A kötény. A fejkendő. A kicsiny arc. Nahát! Felemelte a kar­tont. szétnyitotta. TÁNC­REND ÉJFEL ELŐTT: SÜ­TŐ CSÁRDÁS, KERINGŐ, TANGÓ, SHINMY. .. ÉJFÉL UTÁN: KERINGŐ, HÖLGY­VÁLASZ. .. ezt nehezen ol­vasta: BLACK BOTON. Töp­rengett, hogy mi is volt az a black boton? Csak a végén derült fel az arca: CSÁRDÁS REGGELIG. Vendi gyönyörűen tudott csárdásozni. Egyenes derék, feltartott fej, a test finom, ruganyos rezgő mozgása. Fi­noman. Uriasan... A karton hátlapján ezt ol­vasta: felülfizetések: TEKINTETTEL A NEMES CÉLRA KÖSZÖNETTEL EL­FOGADTATNAK ÉS AZ ..ÉLELMEZÉSI MUNKÁS"- BAN. NYUGTÁZTATNAK. M-u kellene keresni ezt az ..Élelmezési Munkásat, biz­tosan benne van a nevük. Állt ott az ablaknál és lát­ta. hogy megint nyár lesz. Vendi ilyenkor szilvakék öl­tönyt viselt és szalmakalapot. Szerette a szép nyakkendő­ket. Megkefélgette a baju­szát a mosdótál fölött a konyhában és azt mondta: — Nanica! — igen azt mondta: — Nanica, megyek a szak­osztályba. Vendi bizalmi volt. Hajnalban — még csaknem éjszaka — kezdte a munkát a pékségben. délre hazaért, akkor lefeküdt, négy óra felé felöltözött, simára fésülte a haját és azt mondta: — Na­nica. megyek a szakosztály­ba. Tehát huszonnyolcban volt ez a bál! De mikor is volt 1928'.’ Mi­lyen régen? Elfáradt; egy kicsit leült a dívány bordó plüss takarójá­ra. Nagyon végen.. Hogyan is gondolhatta volna, hogy csak húsz éve? Hiszen húsz évvel ezelőtt Vendi már nem élt. Most meglátta a termet. Hirtelen meglátta a kristály­üveg csili árakat. a fény« parkettet, a suhanó szoknyá­kat. a fehér ingmelleket,.. Csak ennyit, A ztán megint Vendit, jrM' ahogy kefélgeti a ba­juszát a mosdó fölött. Meg azt az inasgyereket is, aki benyit a konyhái»: — Ven­del szaktára itthon van? Mire ő: — Talán úr.,, vagy bácsi! Nem?! — Nem — mondja nevette az inasgyerek —, mi szák- társak vagyunk, nem urak. Megvárom! — És leül a konyha küszöbére, felcsap egy könyvet, olvas, ö meg tejeskávéval és süteménnyel kínálja. — Aztán mi jót olvasunk? Az inasgyerek feltekint, mintha latolgatná, érdemes-e megmondani: — Marxot! — Nohát jól van, csak tes­sék, fogyassza ezt a kis süte­ményt és ezt a kis kévét. Ol­vasson csak, ráér. majd meg­jön az uram,. — És tesz-vesz tovább a konyhában, ruhákat locsol be vasaláshoz. S egy­szer csak megszólal az inas­gyerek izgatottan, úgy, hogy meg is ijed. azt hiszi, valami baj történt az udvaron. — Nanica néni! Tudja-e, hogy Vendi szalctárs, meg mi valamennyien mire készü­lünk? A vonat robog velünk. Al- konyodik. Homlokom néha megérinti a hideg ablaküve­get. Borzongásom széttörik a vastestek rángása közben. Ködfátylak ereszkednek a dombok közé. A csalitos föld­szegélyeken fácánok kakattoí- nak. Némelyik magasba röp­pen, mint a kő, aztán ügyetle­nül visszazuhan a bokrok kö­zé. A falvak gőzölögnek. Ap­rócska fények parázslanak a kertek alatt. Mindenütt ége­tik már a tavalyi gazt, a szá­raz ágakat, hernyófészkeket, s a megbámult fanyar illatú levelet. A vonat ringat, im- bolyog. Becsukódik a sze­mem, elalszom. A vonat nyar­gal velünk az alkonyaiban Néha megáll, néha Rittyent egyet, aztán vágtat tovább a város felé. Beszélgetésre ébredek. A vonat áll valahol a mezőn, két állomás között. A fülké­ben ég a villany. Az ablak­üveg feketén csillog. Nekife­szül a nyirkosán puha, tava­szi éjszaka. Nem tudom mi­kor állt meg a vonat. Észre sem vettem. Csaknem elal­szom újra, amikor pillantá­som a szemközti ülésre esik. Uj utasok. Egy férfi meg egy nő. Beszélgetnek. 1— Jövőre inkább Francia- országba menjünk — mondja a no. — Ugyan mire? — kérdi mosolyogva. — Forradalomra! Nevet a gyereken, mert olyan elszán: a tekinte­te. mint egy férfié, nem érti mit mond. csak nevet rajta, de amaz öklével rácsap a küszöbre: — Elsöpörjük ezt a sok hájas munkásnyúzót! — Hát a kávé finom volt-e? — Nanica néni! — mondja sértődötten a gyerek. — Ez komoly dolog! Ő csak nevet tovább. Ne­vetve mesélte este Ven dinek is. Az ura itta a karlsbádi bögréjéből a ruinös teát, lesü­tni tott frizuráján hajnecc, szája fölött bajuszkötő — ké­szült a lefekvéshez. Ingben volt mellényben, puha pa­pucsban. Ült a hokkedlin és nézte őt, hogy milyen szor­gosan szidolozza még késő este Is a rézmozsarat. Szép tiszta volt a konyha, vanilia- szagú. A háború után abból az inasgverekből nagy politikus lett. Vendi halála- után egy­szer felkereste. Az elvtársak — ígv kellett szólítani őket — mondták, hogy várni kell, tárgyal. Nagy bőrfotelba ül­tették, a falakon vörös pla­kátok voltak, vörös betűk.. Végre kinyílt az ajtó. a volt inasgverek — hatalmas férfi — tárt karral fogadta: — Nanica néni! — Vendi — mondta 5 sínné. —, Vendi meghalt. A tárt Icai- kézfogásra ha­nyatlott. — Miben segíthetek, drága Nanica néni? — Csak egy kis süteményt hoztam — mondta gyenge mosollyal a könnyein át. — Csak egy kis régimódi lin­zert, amilyet akkor is adtam mindig a kávéhoz, ha az ura­mat várta a küszöbön.. Mert­hogy szerette VendiJ... csak tessék, tessék,. Hát aztán a szakosztály., látom.. Látom., — és körbem utat ott, A kartonmeghívó lte- csúszott a földre. Érte nyúlt, felállt. Betakarta óva­tosain a batisztzsebkendöbe és odatette Vendi fényképe alá. A diófa keretből nevető szemű, csinos barna férfi né­zett a végtelenbe. Jól va­sait ing, gondosan kötött nyakkendő. — Mindig ilyen voltál — mondta a fényképnek * öregasszony. — Mindig net* elegáns. Fésülködtél a tü­kör előtt, aztán azt mond­tad: — Nanica, megyek a szakosztályba. És ez a bál is volt egy­szer., 1928-ban. Itt a meghí­vó. Minden itt van még, ?**k ő nincs már sehol. Bartho Bulcsú^ — Bitang árak vannak ott„. — vélekedik a férfi. — És itt?... És az ajándékok a testvéreidnek.,? — Az anyádnak is hoztunk ruhaanyagot., — Olyan toprongyosak mind, s ahogy hazudoznak... Különösen a Stefi nővéred.. Nahát, ilyen egy maskarát... Miért pösze ez a nő. Feri? — Pösze? Észre sem vet­tem. — Pösze. Kiállhatatlanul pösze. S ahogy vizslatott en­gem! Azt hiszi, hogy én a menekülttáborban akaszkod- tam a nyakadba,. — Mondtam nekik, hogy a cégemnél ismerkedtünk meg annak idején,. — Nem hitték el. Főleg a pösze húzogatta a száját. — Nem pösze. — Teljesen pösze. Pösze és irigy. Azt mondja nekem: „Csinos ez a kis ruhád... Biz­tosan hoztál néhány kosztü­möt még.,” Azt hitte majd lerántom magamról és neki adom,. Kedvem lett volna Május 1. út. Csöndes, rövid utacska a. Városliget keleti oldalán. Virágzó fák, kertes udvarok. Van az úton iskola ós műemléktemplom, úttörő­ház. orvosi rendelő, kórház, itt a vakok intézete, határol­ja a Közlekedő*) Múzeum és a Városliget. Villamos sze­li át. busz. troli keresztezi. Jellegtelen, zuglói út. Csak a neve szép — gondolná az ember. s mikor a környék tanulmányozásába mélyed, mikor könyvtárnyi iraton rágja át magát, akkor „fede­zi fel", a Május 1. út nagy idők tanúja, szereplője volt. Nem véletlenül kapta a ne­vét. Az első május elsejét 1890- ben a Városligetben, az Aré­na előtti hatalmas téren ün­nepelték meg a munkások. A felvonulók egy része az Aré­na és a Hermina útra szo­rult, Engelmann Pál. a nép- gyülés szónoka, hatvanezer munkás előtt mondta: „Ami a munkásokat, egy fővel gon­dolkozni. egy szívvel érezni tanítja, az a gazdasági fej­lődés felismerése. Felismeré­se annak, hogy a munkásnak saját létérdekén és saját sor­sán magának kell segítenie egyetemes, céltudatos tárás­sal. Nem mutatás kedvéért jöttünk ma itt össze. Mi a mai napot, mint új korszak kezdetét ünnepeljük.” 1890-tól minden évben ki­vonultak a május elsejét ün­neplő munkások a Városli­getbe. Hat évvel később. a millenniumi készülődés, épít­kezés elvette a felvonulóktól a ligetet. S az ünneplők a környékre, a Hermina mező­re, Kis-Zuglóba kényszerül­tek. 1900. június 24-én a közúti vasutak sztrájkoló munkásai a Hermina kerti Zöld Vadász vendéglőben tartották nép­gyűlésüket. Tizenkét pontban foglalták össze követelésüket, küldöttséget menesztettek az igazgatósághoz. Kétnapi , „utánJ ellinek Henrik vezérigazgató teljesítette , vásiftSSÓft bér- és munkaidő követelését. A Hermina úti Zöld Va­dász vendéglő valóságos sztrájktanya lett. A famum kasok, a szabók, a vasutasok, az építőipari munkások. a bádogosok, kubikosok, vil­lanyszerelők sztrájkoló mun­kásai vették be magukat re­pedezett falai közé. Itt mond­ta Bokányi 1902. május 1-én híressé vált szavait: „Nem ünnepelni jöttünk ide. hanem mint a rabszolgák egymás* megszámlálni. A tőke és a munka kétségbeesett küzde­lemre készül, s május elseje a tőke és a munka összeütkö­zését jelenti.” 1903-ban így jj- a Népszava: „A Hermina kertben több ezer munkás várta a menetet, zajos éljen­megmondani, hogy hány órát dolgozom én naponta... Ezek azt gondolják, hogy Los An­gelesben nem kell dolgozni... — Nem gondolnak sem­mit... — Lerángatta volna rólam a ruhámat. Ha én egyszer újra otthon lehetnék Los An­gelesben ! — Még két nap Pesten La­jos atyánál. Lajos atya egé­szen normálisnak látszik. Mi­kor szedte fel az anyád? — Nem tudom, Lajos atyát én most láttam először. ,— Lajos atyával majd megiszúnk néhány üveg whis­kyt, aztán jatt a jattban és végeztünk. Hirtelen a férfire nézek. Fekete sirpa hajú úriem­ber. Pontosan olyannak lát­szik, mint aki ad a külsejére, s arra, hogy mit gondolnak róla az emberek. A nyakken­dőjét persze már megoldotta, s a fehér ingnyak, melyhez úgy látszik még utazások al­kalmával is ragaszkodik, a hajtásoknál elég szürke. S a zessel fogadták. ük olasz munkásokat, a sztrájkoló kő­faragókat, az egyeteiúi hall­gatókat.”' Itt a Zöld Vadász­ban tartotta két ízben is or­szágos kongresszusát a Ma­gyarországi Szociáldemok­rata Pált vezetősége. Az 1912. május 21-i vérvö­rös csütörtök eseménye­it rögzítő jelentésből; „A munkások csöndben vonultak ki a Városligetbe és a Zöld Vadász vendég­lő tágas kerthelyiséget egészen megtöltötték." _ Milyen is Volt akkor, a századelőn a Zöld Vadász? — kérdezem Fodor Mihály bácsit, alti Csepelen volt szervezett munkás. lakatos, sztrájkolt is. ünnepelt is a híres vendéglőben. — Ütött-kopott vityillé volt. Nagy kerttel, sok asz- taMól. Sokszor ünnepeltünk itt május elsején, vagy ta­nácskoztunk. sztrájkra ké­szültünk. Az egyik komám éppen a vendéglő mellett la­kott. öt korona lakbért fizet­tek. pedig lakásuknak még ablaka se volt , az asszony az udvaron főzött. Tizennégy munkáscsalád élt a Zöld Vadász telkének barakklakásaiban. A hír­hedt uzsorás. Hariges János több ezer korona bért szedeti a telek és a vendéglő bérlő­jétől. — Nemcsak a Zöld Vadász, még vagy öt kisebb vendéglő, kocsma volt akkor a Hermi­na úton A Fővárosi Közlöny 1909- ben említést tesz a Hermina út rendezéséről. „Az Artézi fürdő építésének megkezdése és ebből kifolyólag a város­ligeti mutatványos telep át­helyezése és az új ominibusz- végállomás alakításának szüksége magával hozta, hogy a Hermina útnak a Műszín­kör és a MÁV itteni vonala közötti része sürgős rendezés alá kerüljön.” > Eszerint: ba­zalt fejkövezetü kocsiutat, kavics járdát és aszfaltozott omni husajá Uoy p, a Hermina ut. Ue a barakkok továbbra is maradtak. nő? Szőke, nagy arcú terem­tés. Kihüzot szemöldök, s az arc kezdődő ráncaiban sok keserűség. A száját nem tud­ja, vagy nem akarta egészen összecsukni. Kis rés mindig tátong az ajkai között. — „Jatt a jattban és végeztünk”. — De ismerős ez a mondat, s a hangszin. Ki ez az ember? Találkozhattam én ezzel Ma­gyarországon? Mikor vajon? Budapesten? Vidéken? Csak 1956 előtt találkozhattam ve­le, nyilván 56-ban disszidál­tak, Ki ez az ember? — Elővehetnél valamit — szólal meg újra a férfi. — Együk meg a bonbono­kat... — Szegény Stefi azt hiszi, elvisszük a bonbonokat Los Angelesbe. Ott tartjük maja a vitrinben és ha látogatónk érkezik megmutatjuk az üvegen át. Úgy adta, mintha egy vármegyét adna.. — Utálatos egy nőszemély, annyi biztos — mondja a sző­ke nő, s a borrbonosdobozról lefejti a celofánt. Amint fei­— itt gyilkolták meg ’ftsak Istvánt* Innen indult a pol­gári forradalom! — mondják az öregek, a szemtanúk, az emlékezek. S az Est, a polgári napilap romantikus riportja szerint karabélyos katonák hatoltak be a villába és mielőtt meg­ölték, számon kérlelt a hábo­rús főbűnös gróf gaztetteit. A történész Kiss József így ífja lé az eseményt: „A Her­mina kert 35. szám alatti villát 4—4 civil detektív őrizte. 1918. október 31-én az őrzésre odarendelt itat csend­őr. a fegyveres testőrség is elhagyta a Rolieim-villát. Később egy arra irányított katonai teherautóról «őrtüzet adtak le, s beteljesedett a gyűlölt háborús uszító sorsa. A lövések halálosak voltak.” 1919 áprilisában, az első magyarországi tanácsválasz- tásokon a Hermina úti isko­lában adták ie szavazatukat a környék lakói. A huszas években .még több ízben sztrájkolok, vasutasok, famunkások töltik meg a Hermina úti vendéglőket. A második világháború idején heves harcok szí ribe - lye a Hermina út. Áldozatul esett a Közlekedési Múzeum, a Vidám Park. 1945. február 13-án szabadult fel az utca. A Május 1. út 7, számú épü­letének faján emléktábla, őr­zi a felszabadító bősök' emlé­két. Ahogy változik, rlakul Zug­ló. úgy változtatja meg ar­culatát a Május 1. út, a hajdani Herminamező. Iroda­házat épít a METÁLLIM- PEX, újjáépült a Közlekedé­si Múzeum, újra festve, meg- újúlva húzódik az út egyik oldalán a vásárváros. Uj ut szeli át. s a sarokról ide ma- gaslanak a Kacsóh Pongrácz úti lakótelep házai. S ide hallik a Vidám Park. a Vá­rosliget jókedvű nevetése. Csendes az utca. Csak ta­vasszal. május elsején han­gos: daltól. vidámságtól, « egy kicsit a múlt idézésétől is,-iiotr Kádár Marta szakad a doboz, bekap egye-» a csokoládégolyók közül Szétnyomja a szájában, csám csog. — Ehető? — kérdezi a férfi. — Rumos. — Rumos? Az egyetlen bonbon, amit szeretek... Na­hát ez a Stefi, tudta, hogy a rum az istenem... A férfi kinyitja a kezét én belemarkol a dobozba. Há­rom bonbont erőltet egyszer­re a szájába. Rágja a csokolá­dét, szürcsög. A nyála aztán kifröccsen, rá a fehér ingre. Kis barna folt keletkezik a fehér mezőben, jobbra * nyakkendőtől. Ekkor megjelenik előttem egy félig kész város. Ahogy a nyálas csokoladéfolt szétterül az ingen, már a vakolatlan házakra is emlékszem, s a vasműre is, ahol szolgálatot teljesítettünk. Legfőképpen azonban a szobára, ahol lak­tunk. Négy vaságy állt a szobában, s egy bádogszek­rény három rekesszel. A szek­rényt közösen használtuk. Seffernek már akkor is volt egy fehér ingje, két nyakken­dővel. Az inget hetenként egyszer kimosta, kivasalta. Munka után, vagy a szabad­napokon alvás után mindig magára húzta az inget. Ennek ellenére idegenkedtek tőle a nők. Seffer ugyanis büdös volt. Nem mosakodott. Illetve az arcát naponta megmosta, Fazekas Lajos: Májusi ének Fényt, fényt a földnek, Május! — A hegyek ormaira tűzd ki lobogóid; hirdesd ki mindenütt győzelmedet, tengertől a búvó, kis folyóig. A munka honfoglalói nyomán — kaszások vágják a szénarendet — illattal száll, jár a szél, mint a Ián.' s levágott, kis virágok lebegnek. Szép itt a béke; s mintha csak jelét akarná fölírni az égre, szinte úgy villan föl a messzeség talán egy galamb tiszta képe Két állomás között

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents