Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-09 / 108. szám

Wn. május I, 1CELET-MAGYARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 9. oldal Tartalmas programokat Művelődés a szocialista brigádokban MIND TÖBB SZŐ ESIK mostanában művelődési té­májú megbeszéléseken a szo­cialista brigádok műveltség-, ízlésformáló funkciójáról. Egyesek nem sok jót mon­danak erről; a kulturális vállalásokat ugyanis általá­ban nem szokták komolyan venni, A,z értékeléseknél a címek odaítélésénél olykor megfeledkeznek erről a kö­vetelményről. Másutt azért nem tartják „vészesnek” a művelődési pontok elhanya­golását, mert a brigádtagok nem mindig tehetnek róla, elenyésző a segítség, amit ehhez a nehéz feladathoz kapnak. Ellentétes vélemé­nyek is vannak, néhol a munkásmúveltség erősítését, a különféle kulturális prog­ramok szervezését leszűkítik a szocialista brigádokra, s egy-két alkalmi rendezvény után hosszas jelentésekben méltatják a részsikereket. El­könyvelik, hogy a szocialista brigádban a művelődés jól halad... Megyénkben több mint négyezer munkás és műsza­ki dolgozó vesz részt a szo­cialista címért munkálkodó brigádok mindennapos életé­ben. Róluk is az mondható el, ami országos tapasztalat. A brigádok tagjainak mű­veltségi szintje jobb, mint azoknak, akik nem tagjai Ilyen brigádoknak. Mint er­ről a szakszervezetek elmé­leti kutatóintézetének tudo­mányos felmérései is tanús­kodnak, a szocialista brigá­dokban általában szervezet­tebb, igényesebb, eredményes az önművelődés, a tanulás. A MAGYARÁZAT talán abban keresendő, hogy a mozgalomban nagyrészt olyan munkások vesznek részt, akiket már nem kell meg­győzni arról, hogy tanulni, művelődni szép és helyes dolog, hanem elsősorban se­gíteni kell őket a tanulás­ban és a művelődésben, szer­vezni kell azokat a lehetősé­geket és alkalmakat, amelye­ket felhasználhatnak vállalá­saik és elképzeléseik valóra váltásában... Nem az iskolai végzettség, nem az azonos műveltségi szint köti össze a brigádtago­kat, hanem a felébredt igény és annak minél jobb kielé­gítése. S a probléma éppen itt adja a legtöbb munkát a népművelőknek. Megyénkben is voltak kísérletek, hogy in­tézményesen segítsék a szo­cialista brigádok művelődé­borította be őket az acél­szikra zápora, amikor 1950- ben rosszul sikerült a sürge­tés miatt az egyik csapolás. — Ez a sok ember itt mind szocialista brigádvezető len­ne? — hitetlenkedett az öreg és ahogy nézelődött az erdő szegélyezte nagy réten, kezd­te magát otthon érezni. Éppen virágzott a jácint. Halványsárga bóbitái min­denütt virítottak szerte a mezőn, mézülata át-, mag átlengette az erős hegyileve­gőt. Ünneplőruhás gyerme­keknek látszottak az embe­rek a szálfaóriások mellett, ahogy sütötték a szalonnát és futballoztak. A vén Hügel egy pillanat­ra sem tágított fehér hajú feleségétől. Szót váltott az emberekkel erről-arról, sod­ródott a tábortűz felé, vala­mi mindig közéjük állt, de aztán sietve úgy fordult, hogy az asszony melléje ke­rüljön. A tűznél borral teli poharat nyomtak a kezébe, annyit kellett koccintania, hogy a keze belefáradt, ha­lántéka megfájdult a nagy zajban. Neki és feleségének si, ;nevelési funkciójának eredményesebb ellátását. Az SZMT művelődési háza adott helyet a szocialista brigád­vezetők klubjának, ahol jó ötleteket, a brigádban meg­honosítható, az öntevékeny­ségre épülő tevékenységi for­mákat vihettek haza a résztvevők. Természetesen ez nem lehet egyetlen művelő­dési intézmény dolga. Ezért is kedvező az a törekvés, amit a könyvtárak, a műve­lődési házak és a mozik kezdtek el, összehangoltan ajánló programokat készíte­nek a szocialista brigádok tagjainak. De tagadhatatlan, hogy elsőrendű szerepük az üzemi népművelőknek, ma­gának az üzemi kollektívá­nak jut, hogy gondoskodja­nak a brigádtagok tanulá­sáról, az önművelés megala­pozásáról, ne elégedjenek meg egy-egy alkalmi össze­jövetel „kipipá zásával.” KEVÉS OLYAN PÉLDÁ­RÓL tudunk, amikor vala­melyik brigád azért nem kapta meg a megtisztelő cí­met, mert nem vette komo­lyan a kulturális vállaláso­kat Pedig sok ilyen brigád van, ahol legalábbis a tagok többsége gyengén áll a mű­velődéssel. Persze nehéz ezt mérni — vethetné közbe va­laki. — Vajon ha formálisan teljesítik a brigádtagok a kö­vetelményeket — olvasás, ki­állítás, mozi, múzeumlátoga­tás, szakmai és általános mű­veltséget gyarapító tanulás — biztos-e, hogy. a tartalom is fajsúlyos? Ez egyik legnagyobb gond­ja a szocialista brigádoknak. Papíron sok mindent vállal­nak a tagok, de nem mindig gondolják végig közösen az adott lehetőségeket, az egyé­ni teljesítőképesség határait, a munkához, a további egyé­ni és kollektív elképzelések­hez illő és szükséges műve­lődési lehetőségeket. S eb­ben maradnak legjobban ma­gukra. Egyes brigádok csak a szakmai tanfolyamokon, is­kolaszerű oktatáson mérik a kulturálódást. Másutt tévesen értelmezik a kollektív műve­lődési alkalmakat, nem gon­dolnak az önképzésre, az önművelésre, holott a brigá­dokban sem mosódhatnak el az egyéni ízlésből^ művelődé­si szintből, érdeklődésből, ér­zelmi és akarati beállított­ságból táplálkozó különbsé­gek. Nem is cél, hogy szab­ványszerű — mindenkire egy­helyet szorítottak a szikra- zsombéknál, nyársat nyom­tak a kezébe. A nyárs fino­man el volt készítve. Bevag­dosott szalonnaszeleteket fűztek rá, a hegyére pedig tisztított vöröshagymát szúr­tak. Hunyorogva forgatta a nyársat, örült, hogy jókedv langyosodik benne. Hátamö- gött pattogott a futball, kapu­ra rugdostak és ha valakinek sikerült a lövése, diadalordí- tás zengett a réten. — Bár a Kohász csatárai szurkálnának ekkorákat va­sárnap! — fohászkodott va­laki. — Csakhogy ahhoz szív is kell — bíbelődött a csepegő zsírral az öreg. — Mint ré­gen, Amikor még biciklivel jártunk negyven kilométerre focizni. Ha győztek a fiúk, este kaptak egy marhapörköl­tet fél liter borral a Rózsa vendéglőben. Vagy amikor még én is bekkeltem. A Rima Idejében. Délután kettőig a kemence mellett, utána a pá­lyára. De most? Nincsen szív. Se a fociban, se a szerelem­ben. Máma ilyen dressz, hol­nap olyan nő. Nem számít, csak lóvé legyen. formán méretezett — műve­lődési formát erőszakoljanak a brigádtagokra. A BRIGÁDTAGOK kultu­rális vállalása 30—40 száza­lékban a tanulásra vonatko­zik. Ez a tudás megnöveke­dett szerepét juttatja kifeje­zésre a szocialista brigádok­nál. Másrészt az a tény, hogy háromnegyed részük rendszeresen részt vesz va­lamilyen fokon a politikai oktatásban, a közéleti tevé­kenység iránti igényt, a de­mokratizmus megizmosodását is sejteti a brigádok életé­ben. Társadalmi munkát minden második brigádtag végez rendszeresen. Ez sok más hatással együtt a „szo­cialista módon élni és dol­gozni” elve mellett, a „szo­cialista módon művelődni” gyakorlat eredményeit is ma­gában foglalja. Hisz a műve­lődés a brigádoknál külö­nösképpen nem öncélú és kül­sődleges, hanem az ember egész jellemének, egyéniségé­nek gazdagítását, a szocialis­ta embereszmény mind jobb megközelítését szolgálja. Nincs okunk a pesszimiz­musra a szocialista brigádok művelődését illetően, mert megyénkben is vannak szép eredmények, kezdeményezé­sek. De az elbizakodásra sincs ok, ugyanis a brigádok egy részénél élővé kell tenni a művelődést. Azokat a fia­talokat pedig, akik nem vé­gezték el a minimális 8 álta­lános iskolát — megyénkben még számuk nem kevés — rászorítani a hiányzó osztá­lyok elvégzésére, a tehetsé­ges segédmunkásokat szak­mai tanfolyamokra serkente­ni, és így tovább. De az irodalom és a művészet vilá­gával való ismeretség, az igényes film- és tévénézés, rádióhallgatás, újságolvasás, egy jó színdarab, vagy vers meghallgatása is sok száz szocialista brigádtag útját egyengetheti a tartalmas művelődésben. BIZTATÓ, HOGY a szak- szervezeti művelődési intéz­mények sajátos feladatuknak tekintik a munkásműveltség — különösen a szocialista brigádmozgalom — gondozá­sát, állandó patromálását. Minden művelődési intéz­mény elsőrangú művelődés- politikai feladata hatókörét jobban kiterjeszteni a mun­kások, a szocialista brigádok életére, hogy a társadalom vezető osztálya a műveltség gyarapításában is jól töltse be élenjáró szerepét. Páll Géza Nevettek a tűznél. — Már megint házsártos vagy? — súgta neki röstel- kedve a fehér hajú asszony. — Mert primadonnákkal van tele a csapatom! — kelt ki magából az öreg. — Ha így megy tovább, egy szép napon Körömcipő­ben fognak futballozni! Meg -gyémánt fülbevalókkal! Újra nevettek a szalonna­sütők. ■ — Igaza van, Flórián bácsi! Hordták a bort az öregnek. Mindenki koccintani akart vele. Lármáztak, tolongtak, egyik-másik énekeit. A vén Hügel rabnak érezte magát a kavargásban, terhére volt a pohár, oda nyújtotta felesé­gének. — Fogd csak, Margit. Egyet én is rúgok kapura. A vezérigazgató ingre vet­kőzve védett. Nem kímélte kényes ruháját, akkorákat ve­tődött, hogy nyekkenései ag­godalmakat keltettek az idő­sebb emberekben- De a vén Hüggel nem aggódott a ve­zérért. Tudta róla, hogy ki­tűnő kapus volt valamikor. — Guríts egy gusztusos lab­dát ide a bal lábamra! — ki­áltotta neki harciasén. BERLINI NAPOK A Birodalmi Kancellária első szovjet parancsnokának visszaemlékezése 1945. május 2-án néhány órával éjfél előtt Kalinyin ezredessel együtt magához rendelt az 5. hadsereg pa­rancsnoka, Berzarin vezér- ezredes. Megérkezésünk után a térképhez invitált bennün­ket. — A közeli napokban Né­metország kapitulál, — mon­dotta. — Feladatunk, hogy Berzarin vezérezredes, a Berlini helyőrség Farancsnpka ...Amikor harcosaink a Wilhelmstrasset megtisztí­tották az utolsó fasisztától — a kapott parancs értel­mében — a kancelláriára siet­tem. Dodge kocsink csikorogva fékezett a kétemeletes szür­ke épület előtt. A furcsa, szögletes oszlopokkal díszí­tett ház kapuja fölött még ott „díszelgett” a bronz sas. A falakon golyóütötte lyu­kak, az ablakok kitörve, fé­lig égett függönyt lóbált a szél. A lépcsőházban szétdo­bált papírok, iratok. Körü­löttünk még folyt a harc, de itt már minden csendes volt. Hajnalodott. Sebesültek Balra fordulva rövidesen megtaláltam a lejáratot a kancellária pincéjébe. A be­járati ajtó félig nyitva volt. Lehet, hogy németek marad­tak odalenn. Megindultam lefelé. Akkor nem gondoltam ar­ra, hogy bajom is eshet. Pe­dig az út, amit Sztálingrád­tól idáig megtettem... No, de még sehol nem hagyott cser­ben a katona&zerencse. El­jöttem Berlinbe... Leértem a pincefolyosóra. Jobbra és balra szobák, az egyszerű faágyakon és a föl­dön német sebesültek. Szót­lanul néztek rám, szemük­ben félelmet, megadást, gyű­löletet láttam, de mindegyi­kük tekintetéből kiolvashat­tam: Mi lesz velünk? Mit akar az orosz? lehet, hogy más a helyem­ben nem sokat gondolkodott volna. Sonneberg mellett el­sőként léptem be egy börtön­be. A visszavonulók agyon­lőtték, leöntötték benzinnel lehetőség szerint minél ha­marabb ellenőrzésünk alá vonjuk az állami és kor­mányhivatalokat. Kalinyin ezredes a ném^j hadsereg vezérkara, ön pedig, Plato­nov őrnagy a Birodalmi Kancellária épületének pa­rancsnoka lesz. Átadta meg­bízóleveleinket. Az enyém így hangzott: Kusev vezérőrnagy, a Helyőrség Törzsparancsnpka” és meggyújtották a foglyo­kat. Amikor kinyitottuk a kaput, még füstölögtek a máglyába rakott holttestek. — Hány sebesült jé van? — kérdeztem a főorvostól, ami" kor elém vezették. — Másfél ezer — válaszol­ta halkan. — Két órán belül minden fegyvert, vágóeszközt, táv­csövet és optikai felszerelést szolgáltassanak be! —mond­tam. — Mi lesz a sebesültekkel? — kockáztatta meg a kérdést. — A sebesültek életéért ne aggódjon, mi nem vagyunk fasiszták, — válaszoltam nem minden indulat nélkül. Egyszer csak elém került a kancellária gazdasági vezető­je, amolyan gondnokféle. Uta­sítottam, hogy továbbra is lássa el a tartalékból a sebe­sülteket. — Igenis, őrnagy úri — csapta össze megszokásból a sarkát. Természetesen tudtam, hogy Hitler nem lehet a pincében. De amikor a sötét folyosókon mentem, arra gondoltam; hát­ha, mégis...! Az elemlámpa gyengülő fényében asztalt, székeket, tűzbiztos páncél- szekrényt láttam. A másik szobában ágy, mosdó, a falon ovális tükör. Sehol senki™ A szőnyeg Visszamentem az épületbe. Délután pótkocsis teherautó állt meg a ház előtt. A had­seregtörzs adminisztratív­gazdasági osztályának pa­rancsnoka, Borisz Raihild, ré­gi ismerős szállt ki belőle. — Tudod, — kezdte azon­nal a tárgyra térve — paran­csot kaptam a Katonai Ta­nácstól, hogy szerezzek bútort a kapituláció aláírásához. Ad­jál tanácsot, mit vigyek? — Asztalunk, székünk van bőségesen, és jó állapotban — feleltem, — de vigyél szőnye­get is, szükség lehet rá. Gye­re, megmutatom. Bementünk Hitler dolgozó­szobájába. A szőnyeget üveg­szilánkok és sáros C3izmanya- mok borították. — Semmi, semmi — mond­ta Borisz — majd kitisztít­juk. A katonák felcsavarták a szőnyeget. Voltak vagy tizen­öten, de alig tudták feltenni a teherautóra. Május 8-án éjfélkor Keitel tábornagy átlépte a berlini hadmérnöki iskola ebédlőjé­nek küszöbét. A padlót sötét­barna szőnyeg borította. Sze­mének egyetlen rebbenése el­árulta, hogy felismerte. Rövi­desen aláírta a feltétel nél­küli fegyverletételt. Vörös szegfűk Véget ért — legalábbis szá­munkra r— a háború. Egyik nap az utcán egy ősz, igen so­vány asszony állított meg. Csak a szeme árulta el, hogy fiatalabb, mint amennyinek látszik. Munkát kért. Ettől a naptól kezdve rendszeresen járt hozzánk takarítani­Akkoriban igen "sok lett a dolgom. Jöttek katonák, tá­bornokok, újságírók, oroszok, amerikaiak, franciák, angolok, mind saját szemével akarta látni a birodalmi kancellária épületét, berendezését, Hitler dolgozószobáját, a pincét. Egy ideig — kezdetben — magam is a pincében laktam. Igencsak kényelmetlen volt egész nap villanyfénynél, a betonlalak között. Néha alig tudtam elaludni, szégyen ide, szégyen oda, még képzelőd­tem is. Egy reggel az íróasztalomon, vázában vörös szegfűk Illatoz­tak. Mosolyogva szívtam be il­latukat. Tudtam, ki hozta őket. Takarítónőnk titokban figyelte, mit teszek. Attól kezdve minden reggel friss vi­rág volt az asztalomon. Mi történt azóta? Podolszk- ban lakom, nyugdíjas vagyok. A háború után leszereltem és az itteni kábelgyárban helyez­kedtem el. Esténként, amikor az újságokat olvasom, arra gondolok, csak nem háború fenyegeti a mi nyugtalan vilá­gunkat? Ilyenkor eszembe jut a fegyveres erők múzeumá­ban látható fasiszta jelvényt Hosszú nyélen acélgyűrű, ben­ne a horogkereszt Huszonhat éve találtam a birodalmi kancellária udvarán, a sze­métben— Feljegyezte: V. Gerasztmov CAPN—KS> „MEGHAT AL MAZÁS F. G. Platonov őrnagyot a berlini Birodalmi Kancel­lária parancsnokává nevezzük ki. Platonov őrnagy engedélye nélkül tilos a Birodalmi Kancellária épületének megtekintése. Az l. Belorusz Front parancsnokának, Zsukov marsall-* naka rendelkezése alapján. A labda szépen gurult, a vén Hügel nekirugaszkodott a régi beidegzettséggel és fél­magas lövése gólba szállt a vetődő vezér keze mellett. Hangos kiáltásokkal ünnepel­ték, ő pedig nevetve lehajtot­ta a fejét. A vezér izgalomba jött, — Fogadjunk, hogy a kö­vetkező háromból egyet se rúg be! — Fogadjunk. Egy doboz Csongor szivarban. — Rendben— — és a vezér békatartásban várta az újabb lövést. Háromból egyet nem tu­dott kivédeni. Bosszankodva mázolta izzadt arcát hófehér ingujjába. — Flórián bácsi megnyerte a fogadást! — kiabáltak bol­dogan az emberek. — Focizzunk két kapura! — kiáltott ő is, szinte parancso- lóan, A fehér hajú asszony két­ségbe esett, *-i Nem engedem!... Hat­vannyolc éves vagy, Flórián! — Te csak hallgass. A vén Hügel incselkedni kezdett a labdával. Szöktette magát, passzolgatott a mélák Rámással, sikerült neki az emelgetés is és hirtelen meg- szilajodva nagy gyertyát rú­gott. Labdaéhes emberek sza­ladgáltak körülötte. Az öreg csapatot választott magának és megindult a játék. Akik­nek nem jutott hely a két csapatban, azok az erdő szé­lére húzódtak, onnan csap­tak búzdító zenebonát. Ke­mény küzdelem, szilaj szu- szogás kavargóit a labda kö­rül, a nézők nyerítve kacag­tak, ha valaki elterült. A ve­zér békatartásban figyelte a kapuból a mélák Rámás kö­zeledő rohamát. — Hagyja csak Flórián bá­csi, majd én ráfutok. Ragyogott a boldogságtól a vén Hügel sebhelyes arca. — Most nézd meg, hogyan kell bekkelni! Rámás fújtatva loholt a kapu felé. Az öreg rávetette magát. Szerelt és a jobb szé­len ő indult támadásba. Zen­gett a buzdítás: — Hajrá veterán! Hajrá veterán! Mivel a mélák Rámás elte­rült a fáradtságtól, a vén Hügel szabadon futhatott fel a labdávaL Lázba jött a né­zősereg, még nagyobb hajrá­zással bíztatták az öreget De a vén Hügeltől elvették a labdát, éppen akkor, amikor lőni készült. Nem hagyta ma­gát, az ellenfél nyomába eredt. Üldözte, üldözte, ker­gette a pálya közepe felé, az­tán megállt. Jól láthatta min­denki, ahogy nevetve legyint és komikusán összecsuklik a pálya közepén. Kacagott mindenki. Vidám hangzavarral volt tele a Jácintos, az emberek jajt ki­áltottak jókedvükben, a játé­kosok cipelték tovább a lab­dát, lövés szállt a kapura és a vezérigazgató hatalmasat védett. Többen elfeküdtek a fá­radtságtól. Miután játékba hozták a labdát, feltápászkod- tak. Csak a vén Hügel ma­radt a jácintos füvön. — Hé, Flórián bácsi, áll­jon már fel! — kiáltott hozzá a mélák Rámás. — Az a fontos, hogy a szi­varokat megnyerte! Azt ugyan tudta mindenki, hogy a vén Flórián nyert egy doboz Csongort, de azt még nem tudták, hogy halva fek­szik a pálya közepén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents