Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-30 / 126. szám
Mondjuk meg magyarán... Lőrincze professzor szelíd modorú ember — talán éppen nem kis részben ennek köszönheti népszerűségét —, s nemigen szokott beszélni a nyelvrontásróL Inkább azt magyarázza, hogyan kell szépen beszélni édes anyanyelvűnkön. És az sem az ö dolga, hogy miket beszélünk rajta. Az anyanyelvvel mindent ki lehet fejezni. Magyarul, magyarosan. Egyszerűen, érthetően. És a magyar nyelvnek külön sajátossága, hogy azt is el lehet mondani vele, amit tulajdonképpen ki sem mondunk. Például részese voltam egy beszélgetésnek a tihanyi révnél, ahol a pénztárosnál megtudakoltam.: mikor indul a legközelebbi komp. Azt válaszolta — egyszerű mondatban —, hogy minden óra negyvenkor. Erre én kiszámoltam, hogy ötven perc múlva. Éppen el akartam menni, hogy valamivel agyonüssem az időt, de szerencsére közben ittam egy kávét, s így öt perc múlva meghallhattam a hangszóróból: — Menetrenden kívüli kompjárat indul azonnal Szántód-rév felé. Beszállás után a komp azonnal induL Ezek már nem olyan egyszerű mondatok voltak, hanem kellően bővítettek. A pénztáros felvilágosítása (egy neki egyszerű mondatban) és a hangszóró bejelentése (egy nekem egyszerűbb mondatban) azonban együtt rendkívül bonyolult mondatot jelentettek. Olyasmit mondtak el nekem, amit ki sem mondtak, mert úgy látszik, féltek jogos felháborodásomtól. Tudtomra adták, hogy nem érdeklem őket, menjek a pokolba, ne háborgassam őket, vegyem tudomásul, hogy ők a komp, s szívességet tesznek, ha átvisznek. Mert ha nem így gondolkodtak volna, a pénztáros udvarias kérdésemre így válaszol: — Menetrend szerint csak minden óra negyvenkor Indul a komp, de ha közben összegyűl egy hajóra való kocsi, indítunk egy mentesítő hajót. Valószínűleg egy negyed órán, húsz percen belül átjut. Ez a „régies” közlési forma úgy látszik kezd kimenni a divatból. Mert másutt is valami furcsa, új „magyar nyelvtant” beszélnek. Például a boltokban. Kérdés: „Van friss kenyér?” j Vi- Válasz: „Nincs!” ........ ;. - ' Régies formák: „Sajnos, nincs. Elfogyott, ma' már nem is kapunk!” „Sajnos, nincs. Még nem érkezett meg. Egy órán belül várjuk!” „Sajnos, nincs. Elfogyott, de utánarendeltünk, mindjárt hozzák!” Nem ritkán már a sajtó is hódol — sajnos — ennek a furcsa tömörítési mozgalomnak. Nemrégiben például néhány lap közölte, hogy a nyugdíjfolyósító intézet egyszerre háromhavi lakbér-hozzájárulást küld ki a nyugdíjasoknak. A lapok elfelejtették hozzátenni: ez azt jelenti, hogy a nyugdíjastól már kérik a felemelt lakbért, de ő még csak később kapja meg a különbséget. És azt is elhallgatták, hogy egy másik, s szerencsére valóban magyarosan gondolkodó rendelet szerint addig senkitől nem lehet kérni a több pénzt, amíg ő nem kapja meg a hozzájárulást. Később aztán megjelentek azok a közlemények, amelyek valóban magyarán beszéltek. Elmondván a teljes igazságot, a teljes tényállást: a nyugdíjfolyósító intézet adminisztrációja nem bírja a munkát, ezért késik majd a lakbér-hozzájárulások kiküldése, de ez nem érinti a nyugdíjasokat, mert ők ráérnek akkor fizetni, amikor megkapják az erre szolgáló pénzt. Az olvasó, aki bizonyára magyar ember, ha magyar újságot olvas, maga is eldöntheti, hogy mi a magyarosabb beszédforma. Mert igaz ugyan, hogy a szabatos fogalmazás egyik fontos követelménye a tömörség, de a beszéd gondolataink közlésére szolgál, Mégpedig általában úgy, hogy kimondjuk, amit gondolunk. Nehogy mások olyasmit gondoljanak, a mi gondolkozásunkról, amit még csak nem is tőmondatokban, hanem indulatszavakkal szokás kifejezni. A nyelvet — vagy a hangulatot — tehát nemcsak nyelvtani hibákkal lehet rontani. Lehet azt, fájdalom, nagyon szabatosnak és tö- mörnek látszó mondatokkal is. Magyarul beszélni tudniillik egyebek között azt is jelenti, hogy azt mondjuk meg a másik magyar embernek, amit kérdezett, amire kiváncsL (P) Sóstói víztorony. (Soltész Albert rajza) Erdei Ferenc: A szegedi tanyákon húzódik a front ” 1930—1932-ben, a nagy válság éveiben, mint szegedi egyetemisták szemináriumi gyakorlatként vizsgáltuk itt a paprikát és a tanyákat. Nem egyszer tűnődtem akkor azon, hogyan lehet ezen a földön nagyüzemi szocialista mezőgazdaságot szervezni. Bevallom, nem tudtam elképzelni, hogyan. Maga a föld: homok, szél- hordta buckók és vizenyősszikes semlyékek váltakozása, ahol a növények élete is, az emberek és állatok mozgása is nehéz. Nem is települt be sokáig ez a vidék, századokon át úgy nevezték, hogy „kun-puszták”. A XVIII. század második felétől kezdve indult meg az ide település. Fokozatosan sűrűsödő tanyákat építették itt, eleinte ideiglenes szállással, majd állandó lakhelyül. A • Risztet a szerző „Mi- gyaror.szág felfedezése** című sorozatban készülő csonkájából, amely Szeced- rői és Csoögráü medvéről •. ,, .» •< * • • XIX. század második felében pedig a szőlő- és gyümölcs- kultúra honosodott itt meg, s a Szegedről kiterjeszkedő fű- szerpaprika társult hozzá, később pedig egyéb zöldségfélék, különösen a paradicsom. Szegényparasztok honfoglalása volt ez több mint egy századon keresztül, akik mesébe illő hőstörténeteket, az amerikai vadnyugathoz hasonló küzdelmeket éltek át, mire megvetették a lábukat. Tömörkény István, Móra Ferenc és Móricz Zsigmond írásai őrzik a világ számára ezeknek az időknek és ezeknek az embereknek az emlékét. De végül is győzött az ember, s valamilyen megélhetést mindenki talált a homokon: nem kevesen tűrhető paraszti jólétet is elértek, néhányan pedig meg is gazdagodtak. Mindezt azonban mérhetetlen munka árán, mégpe*g különleges módon befogva a munka h<?mGiü ta- nyai rabságába.^ T ' \ És ez a homokhoz és tanyákhoz kötött élet nem gyorsan változik: sem a föld és a rajta való gazdálkodás természetében, sem a tanyai életben, sem az emberek tudatában. Mégis nagy változás történt 1945 tavaszán, bár ez nem látszott meg kívülről a tájon. Ezt a földreform idézte elő. De ez itt különösen zajlott le: a,földhöz .juttatott parasztság nagy “része nem kapott új földet, ellenben tulajdonosa lett annak a tanyának, amelyben addig bérlő volt. A földreformmal megszűnt a szegedi tanyák megosztottsága a régi örökföld tulajdonosai és a városi föld bérlői között: mindenki tulajdonosként lett gazdája és rabja a homoknak, a kertnek, a tanyának, s ha nehezen éltek is az új tulajdonosok, boldogok voltak. Fél évtized sem telt el ezután, s megindult a szocialista átszervezés. Az első roham itt balul ütött ki. a (hagyományos tanyai-paraszti élet különösen tömör falába ütközött az újító szándék, s meg is akadt benne. Ezekben a . tanyai községekben nem álltak össze olyan átütő erejű gárdák, akik az eszmétől és ’ létviszonyaiktól hajtva állhatatos és fegyelmezett úttörői lettek volna az amúgy is különlegesen nehéz körülmények között megvalósítható szövetkezeti gazdálkodásnak. Itt munkásmozgalom is alig volt; csupán egy-egy híve élt távol egymástól. A szegedi buzdításra olyan szövetkezetálapító csoportok szerveződtek, akik eleve elkeseredett harcba kényszerültek az óriási tanyaiparaszti többséggel, s maga ez az úttörő csoport is, az őket támogató pórt- és állami tekintély is súlyos helyzetbe került. E harc akkor emberáldozatot is követelt.: 1950 januárjában Zákányszéken megölték Kiss Imrét,, aki párttítkár is voít, szövetkezeti szervező is, és gyilkosai — az ottani gazdák — közül kettőt kivégeztek, hármat életfogytig tartó . rabságra ítéltek. ' Sokáig rettenettel emlegették ezen a tájon az emberek a bűntettet és a bűnhödést is, de okait is, amelyek ide vezettek. Nem is sokat haladt előre a termelőszövetkezetek szervezése ezekben a községekben egészen 1959-ig. 1952-ben ugyan még nagy erőltetéssel 20 . szövetkezet alakult ezen a vidéken, de 1953 és 1959 között az egész járásban 8 év alatt 12-vel növekedett á szövetkezetek száma. 1959 és 1961 között mégis végbement a szocialista átszervezés, és e 3 évben 588 új szövetkezet alakult, s a korábbiak is megnövekedtek. Hogyan történt ez? Lenin úgy mondta, hogy a mezőgazdaság szövetkezeti átszervezése .„kerülő út.” Nos, a szegedi homokon az altkor hazánkban országosan megtett szövetkezeti kerülő Úthoz képest itt még külön kerülő utat kellett tenni. így jöttek létre a belső övezetben a termelőszövetkezeti csoportok, illetőleg mai nevük és szervezeti formájuk szerint szakszövetkezetek. A külső övezetben ugyan jogi formájuk szerint termelőszövetkezeteket " szerveztek, ezek azonban mindimáig nem váltak olyan szövetkezeti nagyüzemekké. mint a megye egyéb területén. A kétféle formában és a két övezetben tulajdonképpen ugyanarról van szó: e terület és társadalom különlegesen nehéz talaján hosszabbra, nyúlt és máig sem fejeződött be a mezőgazdaság szocialista átszervezésének a folyamata. Ez azt is ‘ jelenti. hogy a ■ harc is folyik, még, ezért kell itt frontról beszélni. Ez a front nem áll: fokozatosan nyomul • előre a szocialista mezőgazdaság vonala. Mikorra lesz mind a 34, illetőleg 38 homoki termelő- szövetkezetből eredményesen gazdálkodó jó szövetkezet, s a 17 szakszövetkezetből is hasonló közös gazdaság? Ahhoz még hosszú idő kell. de a türelmetlenség is jogos és gyorsítani is lehet az előrehaladást. Természetesen nem valami durva beavatkozással, vagy éppen parancsszóval. A siker titka, hogy mielőbb és minél több olyan ..áttörés” legyen, mint a forráskuti és a baláslyai. illetve a zákány- széki. Siettetni a folyamatot csak ilyen megnyert csaták sorozatával lehet. A csaták megnyerését azonban előrelátó szervező munkával elő is lehet mozdítani. Mindenesetre javítja a helyzetet az ésszerűtlen üzemi keretek megváltoztatása, a kellően megalapozott összevonások, valamint olyan tér* melé.si profilok kidolgozása a termelőszövetkezetek számára. ameiyek jobban járható utat nyitnák számukra, mini eddigi gazdálkodását Vasárnapi melléklet
