Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-25 / 121. szám
Kttl. május 23. fcELET-MAGYARORSz85 I. oldaf „Derűlátó vagyok Szabolcs jövőjét Szilágyi Lajos miniszterhelyettes nyilatkozata a Kelet-Magyarországnak A napokban megyénkben járt Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettes. A megyei vezetőkkel az építőipari kapacitás bővítéséről, az építőanyag-ellátásról és az árvizes területek építési problémáiról tárgyalt. Közgazdasági és építőipari szakembereknek előadást tartott a területfejlesztés irányelveiről. Olvasóink részére a megyét is érintő területfejlesztési kérdésekről kértünk tájékoztatást. — Szabolcs-Szatmár alapvetően mezőgazdasági jellegű — kezdte Szilágyi elvtárs. — Emiatt volt elhanyagolva az ipartelepítés szempontjából. Az utóbbi évek politikája már változtatott ezen, a IV. ötéves terv fejlesztési célkitűzéseiben érvényesül a fejlődési tendencia. Kormányzatunk ezért adta a 480 milliós ipar- fejlesztési keretet. — Milyen különbségeket kell felszámolni, ha egy iparilag fejlett megyét összehasonlítunk Szabolcs-Szatmárral? — Az elmaradottság következményei súlyosak voltak. A nagyarányú és távoli — nemegyszer Dunántúlra történő — ingázás olyan méreteket kezdett ölteni, ami nem volt megengedhető. Akit ennyire leköt a munkahelyére való utazás, az az ember nem tud fejlődni, művelődni, a munkáját sem tudja hatékonyan ellátni. Iparpolitikánk felismerte a változtatás szükségességét. Szabolcs megszűnt a fogyó megyék sorába tartozni, megindult az iparfejlesztés. — A területfejlesztés milyen elvek betartását követeli? — A fő elv kettős. Egyrészt a nemzeti jövedelem hatékony emelése az optimális viszonyok mellett, másrészt az ellátottsági színvonal közelítése az egyes helységek között. Önöknél is arra kell törekedni, hogy az életkörülményekben ne legyenek nagy differenciák, egyforma legyen a kommunális, a kulturális ellátottság egy szabolcsi vagy egy más megyebeli hasonló község között — Milyen szerep vár a megyére a területfejlesztés során? — Korábban az volt a vélemény, hogy a megye nem rendelkezik ipartelepítésre alkalmas adottságokkal. Azonban igen sok új, jelentős tényező lépett be. Az egyik, hogy a jó munkaerő-ellátás, a Tisza mellett az ipari vízszerzési lehetőség. Említhetem a Szovjetunióval való nyersanyag-kereskedelmet is. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit érdemes Itt feldolgozni, s úgy továbbszállítani az országba. A célszerű fejlesztéshez még további vizsgálatok kellenek, de az biztos, hogy a mezőgazdasági termékek feldolgozását helyben kell megoldani. Nemcsak az almára és a konzerviparra gondolok, hanem a burgonya, a dohány feldolgozására és az állattenyésztés mellett a korszerű házgyárak kialakítására. —■ Az építőiparra milyen feladatok hárulnak a megye fejlesztésében? — A megbeszéléseken szó volt a kapacitásgondokról. A IV. ötéves tervben 22—24 milliárdos beruházás várható Szabolcsban. Ebből 16 milliárd építési jellegű. Ugyanakkor mintegy kétmilliárd forint értékben még nincs biztosítva a kapacitás. Ezt a tanáccsal közösen kell megoldanunk, hogy realizáljuk az ipari, a mezőgazdasági, a lakásépítési és közművesítési beruházásokat is. — Elegendő lesz a fejlesztés ahhoz, hogy az országos átlagot elérjük? — Derűlátó vagyok a megye fejlesztését nézve. Az említett 480 milliós iparfejlesztési alap, az IV. ötéves terv célkitűzései, s nem utolsósorban a következetesen végrehajtott terület- fejlesztési politika eltüntetheti a nagy különbségeket — fejezte be nyilatkozatát a miniszterhelyettes. Lányi Botond A vásárló válasszon 1 Hol van? — kérdeztük a múlt hét közepén. Most azt mondhatjuk: a boltokban. Az üdítő italokról van szó, amelyekből csak a jaffa, a colafélék és a savanyúcukorkára emlékeztető citromlé volt kapható az üzletekben. Holott hüsiüzemünk ennél sokkal többet „tud”. Bizonyításként, mutatóba időnként megjelent más, gyümölcsszörpből készült ital is. Megszeretni sem tudtuk ezeket, mert azután betekig a színüket sem láttuk. . *. Most látjuk; van kökény, meg franbuaze, meg bíbor cherry. (A név ne ijesszen meg senkit, kitűnő, három-három féle gyümölcs ízét, aromáját, vitaminját kapja ez utóbbi italban!) Es jön a citrus és az ananász. A kedvünket még az sem rontja, hogy mindezeket nem a kereskedelem, hanem a NYÍRKÉMIA úgyszólván „erőszakos” üzletpolitikája révén kapjuk. Kiküldik a boltoknak rendelés nélkül is. Az üzletektől csak a közismertté vált italokra kapnak rendelést. A többire? „Nincs rá fogyasztói igény”. E fedőmondat alatt többnyire kényelmesség bújik meg. Mert kétségtelen, könnyebb túladni a már befutott árun, mint az ismeretlen újon. Az is kétségtelen, hogy nem nagy üzlet a gyümölcs- és üdítő italok árusítása. Nem kívánunk e téma ürügyén olyan országos mozgalmakra hivatkozni, mint az alkoholizmus elleni küzdelem, meg az egészséges táplálkozásra szoktatás. Csupán annyi a kívánságunk, kínálják nekünk, ami kapható. Mutassák a választékot, és a választás jogát engedjék át nekünk, fogyasztóknak. Kádár Edit A török császár éppen menekül... Kiállif᧠óvónők munkáikéi Egy kiállítás nyílt meg tegnap, május 24-én hétfőn Nyíregyházán, a megyei tanács nyíregyházi járási hivatala nagytermében. A falakon körben faliszőnyegek szalmából, rajtuk mesealakok papírból, furnérból vagy egyszerűen pamutból. A török császár éppen menekül, a feje körül rajzanak a darazsak. A másik helyen arab táncosnő kápráztatja el urát, uralkodóját. Az ezeregy éjszaka meséiből lépett elő hirtelen. Az ajtónál jobbra kis asztalka óvodás méretekben, székek, rajtuk emberke nagyságú babák ülnek. Éppen reggeliznek, az asztal megterítve, mint hétköznapokon szokás az ország valamennyi óvodájában. Középen egy másik asztalon kék terítő összegyűrve, a tenger hullámait utánozza. Rajtuk tojáshéjból készült igazi hajóhad. Játékok, komoly játékok. Fogalmákat, növekvő számsorokat tanulnak róluk a kicsik. Mellette maga az élét. Egy péküzlet eladóval, péksüteményekkel, kenyerekkel. Amott egy valódi baromfiudvar. A csibék teste tojáshéj, tollúk valódi toll. A sarokban egy igazi éléskamra, kicsiben, apró kézhez szabva, de valódi a pici üveg, valódi benne az apróra nőtt uborkabefőtt, a lekvár, a káposzta. Parányi zsákokban liszt, mák, bab. Ugyanúgy, mint abban a felnőtt világban. Aztán egy négyzetméternyi furnérlemezen egy egész udvar bárányokkal, akollal, vályúval, apró, gyapjas bárányokkal és állatait féltőn őrző babajuhásszal. Igazi óvodaudvar is van itt, a keme- csei, hintával, libikókával, medencével, gyerekekkel egyetlen darab falemezen.--------.:...- ..................—r,T Aztán van egy asztal, amelyet a látogatók közül valaki így hívott: a megelőzött szomorúságok asztala. Igaza volt, bár a tárgyak hivatalos neve: a gyermekektől elszedett veszélyes eszközök. Amit a kis óvodás tudatlanul a zsebébe gyűr, kézbe vesz otthon vagy útban az óvoda felé az árok-1 partról. Van itt bicska, fű- I részlap, injekcióstű, dugóhúzó, rozsdás szegek, színes és éles üvegcserepek, ácskapocs, hosz- szú, hegyes ajtósarokvas. És ki tudná mindet felsorolni. Ismét az ajtó mellett van egy egészen kis asztal. Rajta két könyv, a vendégkönyvek. Az egyik az első kiállításé, amely még 1969-ben volt. A második a mostanié, amely május 29-én zár majd be. A nyíregyházi járás óvónői 1969-ben és most is kiállításon mutatták be munkájukat, eredményeiket. Akik a munkaidőn túl az óvónői barkács- és bábszakkörökben szemléltetőeszközöket készítenek, pótolva azt az űrt, amit hivatalosan nem kapnak meg. Jól bizonyítják: a nevelést nem az iskola padjaiban, s nem hatéves korban kell kezdeni. Sokkal korábban. Az óvodában és még azelőtt Nyíregyházi MHSZ-siker. Május 22—23-án Salgótarjánban rendezték meg az MHSZ Nógrád megyei vezetősége által alapított „Tanácsköztársaság Kupa” országos rádióiránymérő versenyt, amelyen 190-en indultak. A szabolcsi versenyzők csapatban három A laniárgy: filmismeret Ki gondolná, hogy a sokak által kihalásra ítélt moziszakmában egyre többen szereznek jártasságot, jogosítványt. Az utóbbi öt évben 357 szabolcsi dolgozó tett sikeres vizsgát moziüzem-vezetésből és mozigépkezelésből. Van köztük katona, háziasszony, pedagógus, rádió- és tv-szerelő, nyugdíjas. A napokban ismét vizsgázott egy csoport, hatvannyolcán, főként fiatalok, 18-tól 25 évig. A fiatalok érdeklődése nemhogy csökkenne, még növekszik is a filmek iránt, Kiderült a beszélgetések során, hogy többen nem a szakma- szerzés, a jövedelem miatt vállalták az évi tízszeri bejárást saját költségen Nyíregyházára, vásárolták meg a tankönyveket, fizették be a tandíjat, s ültek a minisztérium filmfőigazgatósága és a fővárosi Kandó Kálmán felsőfokú technikum vizsgabizottsága elé. Hanem? „Szeretem a filmeket.” „Nem árt, ha van a zsebben egy másik bizonyítvány is.” Ilyen és hasonló válaszok hangzottak el. Mátyás Sándor 23 éves rádió- és tévészerelő szakmunkás nem tagadta, hogy a harmadik szakma megszerzésének izgalma hozta a tanfolyamra. Veres István székelyi, Orosz László kótaji. Szabó József aporligeti fiatalok is szívesen „elbíbelődnének” egy filmvetítő géppel. De őket is inkább a filmek iránti érdeklődés hozta a ritka „iskolába”, ahol ilyen tantárgyakból vizsgáztak: filmesztétika, filmtechnika, vetítés, filmismeret, műszaki üzemelés, tűzrendészét, s 200 órát gyakorolnak az otthoni moziban. Zibrin Tibor, a mátészalkai Szatmár-szálló portása egyformán kedveli a mozit és a technikát, de nem hűtlen választott szakmájához sem. S vannak olyan — jogosítványt és szakmai bizonyítványt szerzett — mozigépészek is, akik úgy gondolják, általános műveltségükhöz az is hozzátartozik, hogy értsenek a filmvetítéshez, a modem technikai eszközökhöz. Köztük tiszteletdíjas népművelők is vannak, de nem csak ők. Sokan olyanok, akik nem érzik haszontalannak az egyéves tanulást, a vizsgadrukkot P. G. első és egy második helyezést értek el, összesített eredményben a kupa második fokozatát szerezték meg. Egyéniben Laskai Gabriella és Nagy József első, Szabó Ildikó második lett. Mindhárman a Vasvári Pál rádióklub versenyzői. iLf Nyíregyházi rádiósok sikere Szén drei József: Köszönet A mikor magához tért: furcsa, test nélküli könnyű lebegést és nagy buta vidámságot érzett. Olyasformán fedezte fel önmagát, mintha most, harmincnégy évesen született volna meg és először lenne részese a szellemi felvirradásnak. A széles ablakon virgonc fényt és megszűrt kékséget locsolt be a tavasz. Csak ezt fedezte fel. Ezekben a pillanatokban nem érezte még, hogy szellemi léte mögött van egy testi léte is, mert tudata csak nagyon lassan tákolta össze a teljesebb valóságot. Hirtelen meg is dermedt a könnyű lebegés, a kékre szűrt fény összekuszálódott, az eszmélés vidámsága rémületbe csapott át, mert felfedezte a valóságot: kórházban van! ösztönei szökkenésbe lendültek, ugrani akart, de mozdulata visz- szahőkölt, hirtelen jelezte létezését a test: végigszántott idegrendszerén a szörnyű fájdalom. Kiáltott is, hogy „jaj”, de hangja ugyanúgy megtorpant, mint a mozdulata és visszazuhant az ájulásba. Szellemének második meg- virradása sokkal valóságosabb és erőteljesebb volt. A nevét hallotta. — Vályi úr... Mintha a kis Tüköri Ilus kiabálna — felíró a telepen —, biztosan telefonhoz hív a főnök... Erre a gondolatra később, hetek múlva is emlékezett. — Vályi úr, nyissa ki a szemét... Úgy ni... Az ilyen szép kék szemet nem szabad sokáig csukva tartani. Csodálkozva nézett a nőre, aki az ágya mellett állt. — Hiszen ez nem a kis Tüköri Ilus... Az szőke és tornyos hajú... Ennek meg sima, fekete haja van... Mit akar ez velem?... Honnan került ide? — Szemhéja visszacsukódott. Érezte, hogy valaki a csuklóját fogja. — Pulzus jó — hallotta a hangot, de mintha álmodna. — Nővér, kérem, adjon teát a betegnek... Mintha az agyában megindult volna valami. Mozgás, zsongás, zsibongás. Az agysejtek éledtek és felébresztették az emlékeket. Tisztán, világosan folytatódott a gondolatsor és az emlékezés tükrében képpé változott— Ragyog a reggeli kacér napsütés. Fent fátyolként lebeg a végtelen. A széles utca tiszta és csábító. A motor úgy megy, mintha a hosszú téli pihenő után gazdájával együtt élvezné a vágtatás örömét és a napfénybe szélesedő szabadságot... A telep kint van a város szélén: tágas udvar és hosszú raktár- épületek... A kis Tüköri Ilus kiabál: vezető kartárs!... Vályi kartárs!... Feri bácsi!... Ma három vagon áru érkezik... Biztosan kijön a nagyfőnök is. Egész télen csak ké^;zér volt kint. Nem szereti a hideget. A telepen mindig csípős a szél. De most már kijöhet. Szépen süt a nap... ...A kilométermérő hatvanat mutat. Az út széles és tiszta. Messze, elől egy autóbusz halad. Azt már utol se lehet érni, mert átmegy a hídon. A telep ott van balra, a folyón innen... A járdáról hirtelen előugrik egy gyerek... Kislány... A motortól tíz méternyire fut rá az útra... Fék!... De nem elég!... Balra, vagy jobbra?... Jobbra!... Fel a járdaszegélyre! Szörnyű fájdalom szántott végig a testén. S mintha pontosan a szíve alatt tompult volna el... Még mindig a kislányt látta. Hirtelen ugrik elő— Szemben, a híd felől jön egy teherautóSzemhéja lassan szétnyílt. Két ujjat látott egészen közelről. Az ujjak a szemhéját érintették. Nem tudta, miért? Azután eltávolodtak az ujjak. Észrevette a sima, fekete hajú orvosnőt. Enyhe mosoly fedte be arcának fáradtságát. Még mindig a kislányt látta. — A gyerek? — kérdezte egészen halkan. Nem érezte és nem hallotta a saját hangját. Csak a fájdalmat, a zsibbadást és a kábultságot érezte — A gyerek? — kérdezte megint. — Mi lett a gyerekkel? — Jól van — válaszolt az orvosnő. — Neki nem történt baja. — Az orvosnő ezt a mentőorvostól tudta. Az mondta el, hogy egy kislány miatt történt a baleset. A kislány átfutott az úton. — Neki nem történt baja — hallotta ismételten Vályi, de úgy, mintha a hang messziről jönne. Napok teltek el így. Valahányszor felébredt, vagy elgondolkozott, mindig a kislányt látta. Később már arra is emlékezett, hogy a kislánynak piros sapkája és barna kabátja volt. Még hónapok múltán is látta, hogy átfut az úton. Vályinak három bordája és a jobb lába tört el. A láb nyíltra tört. Amikor már túl volt a nagyobb fájdalmakon, a sima hajú orvosnő elmesélte, hogy harminc deci vért kapott. Ezen elgondolkozott. Akkor már nem voltak fájdalmai és rendesen tudott gondolkozni. Néhány nappal később írt egy levelet. így kezdődött: „Kedves ismeretlen véradó bajtárs! E sorok írója a te önzetlenül adott vérednek köszönheti az életét. Bizonyára nem ír mindenki levelet, aki a véredből kapott, éppen ezért engedd meg, hogy a ő nevükben is köszönetét mondjak neked és sokszoros hálámat tolmácsoljam. Én nagyon jól tudom, mit jelent vért adni. Megmentett emberi életek százait és ezreit jelenti. És azért szólítalak bajtársamnak, mert kilenc év óta én is véradó vagyok...” A levél megírása után mankói segítségével bement az orvosnőhöz. — Doktornő... Én holnap már hazamegyek— Megkérhetném valamire? — Tessék, Vályi úr, csak nyugodtan. — Azt szeretném tudni, megvannak-e itt a vértörzslapok? — Hogyne, Vályi úr, természetesen : megvannak. — Akkor nagyon megkérem a doktornőt, hogy ezt a levelet szíveskedjék legépeltetni több példányban és elküldeni azoknak az embereknek, akiknek a véréből kaptam. Az orvosnő elvette a levelet, átfutotta és elmosolyodott. Most nem volt fáradt. Most cigányosan barna és kislányosan huncut volt az arca. Örömmel vállalkozott a feladatra. — Rendben van, Vályi úr, nagyon szívesen teljesítem a kívánságát — mondta és eltette az írást. — Megkérem a nővért, hogy keresse ki a címeket és rövid időn belül elküldjük a leveleket. — Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm — hálálkodott Vályi. — Igazán nincs mit. Már otthon volt Vályi Ferenc és saját, nyolcéves kislányának segített számtan- példákat csinálni, amikor csengetést hallott. Kibicegett az előszobába és ajtót nyitott. A postás csengetett. Egy ajánlott levelet hozott. A kórház küldte. Vályi gyorsan feltépte, mert nem tudta elképzelni, mi lehet benne. Olvasni kezdte: „Kedves ismeretlen véradó bajtárs!”... Percekig azt hitte, hogy tévedés történt, de később felfedezte az orvosnő írását is: „ön kórházunkban a saját véréből kapott s így a köszönet önt is megilleti.^
