Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)

1971-03-03 / 52. szám

vilié pro ietÍriai, esyus ö ij eteki gtxvm evrotTAM n. s*Am ÄRA: 80 FILLÉR mt március s, szerda —v-----------------" — LAPPWt TARTALMABflt^ Jó példák „műhelye®* Mátészalkán m. oiás® Mire szavaztunk négy éve? ÖL oldal) Olvasóink leveleiből (4. oldal) Totótanácsadó a. oldal) Ügyfél és optimizmus Ahol s hivatatoofc végaő­dik. ott kezdődik a tisztvise­lő — ez & régi igazság arra is utal, hogy az állampolgá­rok* azokat tekintik a ki­sebb. vagy nagyobb közösség valóságos tisztségviselőinek, akik mernek és tudnak ügye­ket érdemben intézni. A kormányzatnak feltett szándéka, hosszú távú prog­ramja. a még fellelhető bü­rokratikus hivatalnokszellem megszüntetése, hogy a köz­tisztviselő mindenütt megfe­leljen hivatásának. Az MSZMP X. kongresszusán elmondott beszédében Fock Jenő elvtárs, miniszterelnök, teljes joggal állapította meg: „Számtalan esetben fordul elő, hofv egy-egy ember ügyes-ba­jos dolgait intézve, összeakad az államnak egy-egy alván kénviselőiével, aki enyhén szólva nem áll hivatása magas­latán. bürokratikusán kezeli az ügyeket. 1 él éktelenül vég­zi munkáját. Az ilyen ma­gatartás rendkívül . káros, mert még ma is ig-e/r sokan, eevps állami vállalat, vagy állami, tanácsi tisztviselő fo­gyatékos. hanvag munkáiéért, a szocialista áhamot. a rend­szert. a kormán vt. va«v ép­pen a pár+ot hibáztatják.” A szocializmus jövőle szempontjából döntő jelentő­ségű az a körültekintő, a dolgok lényegét megragadó politika am^’lvel a párt és a kormány Mlép a bürokra­tikus megnyilvánulások el­len. Munkáig Sppr''*« irányú- a szocialista cmriokratirmus fe ésével erősfii a dől ho­zó emberek hatalomtudatát. s a választási rendszer to­vábbi demokratizálásával le­hetővé iteszi. hogy a tömegéi esetokvően részt vegyenek az államigazgatás munkájában. I Másrészt: a felsőbb szervek tnir"r~"jléban évek óta merrfl- g,,ölhető az a törekvés, hony firivelie a helyi szervek önál- lósáaát. bővítse jogkörét, a korábbinál lényegesen na- gvobb döntési szabadságot l^ztosítson részükre. Megalapozott tehát az op­timizmusunk a bürokrácia ekeni harc kimenetelét ille­tően. Persze, az egyes embe­ren is igen sok múlik. Sza­vahihető. tisztességben meg­őszült köztisztinse'ők állít­ják pl., hogy igenis vannak o'yan ügyfelek, akiknek ma­gatartása egyenesen kibír­hatatlan. Hange-Vodnak. kö- v/toiőznek hamar megfenve- goHtc az íróasztal mellett ülő­ket azzab hogy rátok bo- rítiák az asztalt, amire kü­lönben semmi Indok. Mit mondanak az „ügyfe­lek”? Kétségtelen, időnként ők is okkal panaszodnak. Sokan nem tudnak például be­lenyugodni a túlzott vára­koztatásba. valamint abba sem. ahogyan egyik-másik tisztviselő minél hamarabb szeretné egv-két szóval „le­rázni a nyakáról” az ügyfele­ket Tudja azt mindenki, hogy ezek a magatartásbeli, szem­léleti fogyatékosságok csak nehezen tűnnek el végkép. hiszen ezeket nem lehetsé­ges rendeleti úton megszün- téÉti. Itt már az emberi ter­meszei és felfogás átalakulá sáról. a szocialista go»iaol»o- dá'mőd térhódítás-’•ól van szó. aminek beteljesedéséhez egész történelmi korszak szükséges. Oka &> A farsói S&eraödé® tagállamai honvédelmi miniszterei bizottságának ülése Kedden Budapesten meg­kezdődött a Varsói Szerző­dés tagállamai honvédelmi miniszterei bizottságának ülése. Az ülés napirendién az egyesített fegyveres erők ál­lapotával összefüggő kérdé­sek megvitatása szerepel. Az ülésen részt vesz: Dobri Dzsurov hadseregtábornok, a Bolgár Népköztársaság hon­védelmi minisztere. Czinege Lajos vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, Heinz Hoffmann hadseregtábornok, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédeLmi minisztere. Wojciech Jaruzelski vezérez­redes. a Lengyel Népköztár­saság nemzetvédelmi minisz­tere, Ion lonita vezérezredes, a Román Szocialista Köztár­saság fegyveres erőinek mi­nisztere. A. A. Grecsko, a Szovjetunió marsall ja. a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere. Martin Dzur vezér­ezredes. a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság nemzet- védelmi minisztere, l. I, Ja- kubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancs­noka, és F. M. Stemenko hadseregtábornok, íz egyesí­tett fegyveres erők törzsének főnöke, az egyesített fegyve­res erők főparancsnokának első helyettese. Négy nappal a fegyverszünet vége előtt Rendkívüli élénkség a közel-keleti diplomáciában Vasárnap március 7-én le­jár aJÍO napos fegyvernyug­vás, amelyet U Thant felhí­vása nyomán, a Sinai-félszi- get részleges kiürítésére és a Szuezi- csatorna megnyitásá­ra vonatkozó kezdeményezés bejelentésével egyidejűleg léptetett életbe az Egyesült Arab Köztársaság. Izrael, mint ismeretes, elutasította az egyiptomi kezdeményezést, majd azt követően tagadó választ adott Jarring ENSZ- megbízottnak arra a felhívá­sára is, hogy vállaljon köte­lezettséget a Biztonsági Ta­nács határozatának végre­hajtására, a megszállt arab- területek kiürítésére. A Jarringhoz eljuttatott Iz­raeli válasz hivatalos formá­ban erősítette meg*Sjzrael ex­panziós, annexiós szándékait. Az A1 Ahram által ismerte­tett memorandum határozot­tan leszögezi: ^„Izrael nem tér vissza ázol?fa a határok­ra, amelyek 1987. június 5. előtt voltak érvényben”. Az EAK megítélése szerint az izraeli válasz eltorla­szolja a közel-keleti vá ság békés megoldásához vezető utat, ezért kiterjedt diplomá­ciai kampányt indított avé­gett, hogy a négy nagyhata­lom, a Biztonsági Tanács és az ENSZ tagjai a háború és béke sorsdöntő válaszút- ján vál.alják a rájuk háruló fele.ősséget. E célból folyta­tott megbeszélést hé1 főn Riad miniszterelnök-helyet­tes és külügyminiszter a négy nagyhatalom kairói képvise1 lőivel, s adott sürgős utasí­tásokat Zajjat ENSZ-fődeleT gátusnak. Riad felkérte Zajjat ENSZ- fődelegátust, hogy mié óbb juttassa el U Thanthoz és Jarringhoz az EAK szóvivő­jének vasárnapi nyilatkozaT tát. a négy nagyhatalom kép­viselőivel folytatott megbe­szélés szövegét, s adjon tájé­koztatást az izraeli negatív válasz nyomán kialakul sú­lyos helyzetről. ENSZ körökből származó kairói értesülések szerint Jarrúp jelentést tesz a Biz tonsáli Tanácsnak s kérni fogja a soron következő dip lomáciai lépések meghatáro­zását. Az A1 Gumhurija úgy ér­tesült, hogy az EAK nem kéri sem a Biztonsági Tanács, 3, ENSZ-kozgyűlfe ösz­«zehívását a mostani Idő­szakban. bár egyes államok körében ilyen tendencia ta­pasztalható. Az Agerpres román hír­ügynökség kedden nyilatko­zatot tett közzé a közel- keleti helyzetről. Románia elégedetten üd­vözli az Egyesült Arab Köz­társaságnak a Biztonsági Ta­nács határozatával összhang­ban álló erőfeszítéseit és kezdeményezéseit. A nyilat­kozat hangsúlyozza, hogy a román nép nem tudja meg­érteni az izraeli kormány merev álláspontját, azt, hogy olyan feltételeket szab, ame­lyekkel akadályozza a tár­gyalásos megoldást. fícgdás- -Crnobraja-, Ju­goszlávia washingtoni nagy­követe kedden felkereste Ro­gers külügyminisztert és át­nyújtotta neki Tito elnöknek a Közel Kelettel kapcsolatos memorandumát. Az emlék­irat fog.átkozik Tito leg­utóbbi kairói látogatásával, az egyiptomi vezetőkkel foly­tatott megbeszéléseivel. Megkezdődlek a magyar-korra! tárgyalások Kedden reggel a Parla­ment épületében megkezdőd­tek Tímár Mátyásnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyettesé­nek és Dragutin Haramiá­nak, a Horvár Szocialista Köztársaság végrehajtó taná­csa elnökének tárgyalásai. A megbeszélésen részt vett Vályi Péter pénzügyminisz­ter. Dusán Reljics, a horvát végrehajtó tanács elnökhe­lyettese Veszeljko Velcsics. a végrehajtó tanács tagja, to­vábbá Tóth Elek. hazánk belgrádi és Géza Tikvicki. Jugoszlávia budapesti nagy­követe*. ★ Tímár Mátyás, a Miniszter- tanács elnökhelvettese kedd este a Parlament Gobelin- termében vacsorát adott Dra­gutin Haramija, a Horvát Szocialista Köztársaság Vég­rehajtó Tanácsa (kormánya) elnökének tiszteletére. A vacsorán részt vett Vályi Péter pénzügyminiszter, dr. Csanádi György köz! eked és- és postaügyi miniszter. Lázár György munkaügyi miniszter Dégen Imre állam­titkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke. Jelen voltak a horvát kormányelnökön kívül a társaságában levő horvát személyiségek. vala­mint Tóth Elek. hazánk belgrádi és Géza Tikvicki, ti’Fn=zlávia budapesti nagy­követe. Már 33 üíilfié óvodákra Tovább lari a vállalati hozzájárulás akció;a Nyíregyházán Nyíregyháza 5 esztendős óvodaépítési programjához érkeztek kedden a város vál­lalatainak újabb vállalásai. A városi pártbizottság és ta­nács Vb-nek a vállalatok ve­zetőivel. párttitkánaival és szb-titkáraival történt meg­állapodása nyomán az ÉP­SZER Vá'lalat egymillió fo­rintot és 2000 óra építőmun­kát, a Szabolcs megyei Álla­mi Építőipari Vállalat 3 millió forintot ajánlott fel. A SZÁÉV ezenkívül elvállalta 5 év alatt az 1100 óvodai férőhely megépítését A tervezőiroda 400 személyes óvoda terveit készíti el társadalmi mun­kában, a közmű- és mélyépí­tő vállalat félmilliós munkát végez az építkezéseknél. Fél­millió forinttal járul az akcióhoz a vízügyi igazga­tóság, a víz- és csatornamű vállalat Kétszázezer forint kész­pénzt és ugyanennyi társa­dalmi munkát vállalt a Dó­zsa Tsz, s kétszázezer forint értékű műszaki munkát az AGROKER. A kertészeti vállalat 150 ezer forintján kívül 200 ezer forint értékű parkosítási munkát iá vál­lalt. A gépjárműteehnikai vál­lalat nevében félmillió fo­rintot és 200 ezer forint ér­tékű gépi munkát » textil- ruházati vállalat dolgozói pe­dig negyedmillió készpénzt és 50 ezer forint értékű textíli­át ajánlottak fel e célra. A faiipari vállalat 200 ezer fo­rintja mellé 50 ezer fariantj« fainari munkát ad. a VA- GÉP 150 ezer forintot és ugyanannyi társadalmi mun­ka hozzájárulást vállalt. 50 ezer forintot ajánlott fel & kéményseprő vállalat s a sü­tőipariak negyedmilliója mellé még ezer óra társa­dalmi munkát is végeznek, 200 ezer forintot ad fe 50 ezer fo­rint értékű nyomdai munkát vállalt az óvodák részére $ év alatt a Nyírségi Nyom­da. A Patyolat Vállalat 100 ezer forintján kívül 1000 óra társadalmi munkát végei: á» elvállalta egy újonnan léte­sített óvoda részére az in­gyenes mosást 5 esztendőre. A keddi beszélgetések nyomán újabb 9 milliós készpénz fe társadalmi mun­ka felajánlásról köthetik ír.-ag a vállalatok fe a városi ta­nára illetékesei a megállapo- dá-t 2sad együtt eddig S3 millió forintot ajánlottak fel városunk vállalati dolgozói « nemes célra, de a mozgalom még tovább tart Ujcshls 11 vízmű épül megyénkben A városiasodás, a növekvő igények jele, hogy a követke­ző öt évben újabb 11 vízmű épül Szabolcs-Szatmár me­gyében. Az új művek üzem­be helyezésével a víz- és csa­tornamű vállalat vízszolgál­tatása 1975-ben eléri az évi 11 millió köbmétert közel háromszorosát az elmúlt esz­tendeinek. A járási székhelyeken épü­lő vízművek, Mátészalkán, Kisvárdán és Nagykállóban, már a IV ötéves terv első éveiben üzemelni fognak. A nagyközségek közül társulás útján épül törpe vízmű Bak- talórántházán, Tarpán fe Vencsellőn. A további építke­zések Nyírlugoson, Nyírsző- lőszön és Záhonyban lesznek. A víz- és csatornamű vállalat tervei között szere­pelt még az árvizes terüle­teken lévő községek vízmű- vesítése is. de ezek közül több már megépült a helyre­állítási munkák során, az Or­szágos Vízügyi Hivatal se­MeíímíU a KGST gépipari állandó bizottságának ülése Kedden a Gellért-szá^ó nagytermében megkezdődött a KGST gépipari állandó bi­zottságának 52. ülése. A tanácskozáson részt vesznek Bulgária Csehszlo­vákia. Lengyelország. Ma­gyarország az NDK Romá­nia fe a Szovjetunió dele­gációi, továbbá külön meg­állapodás alapján Jugoszlá­via képviselői. Az ülés: K Polacsek, a gépipari állandó bizottság el­nöke nyitotta meg. maid dr. Horgos Gyula koh >- fe gép­ipari miniszter üdvözölte az értekezlet részvevőit. A miniszter beszéde «tón megkezdődtek a tárgyalások. A kilenc napra tervezett ta­nácskozásokon összesen 28 napirendi pontot vitatnak meg. Megtárgyalják a többi kö­zött. hogyan láthatnák el korszerű nagy teljesítményű berendezésekkel a KGST-or­szágok vegyiparát, papír- és cellulózé iparát Az ülés jegyzőkönyvét va­lószínűleg március 10-én ír­ják alá. sítségévsii »er Mg saw* ben jő SvóvMies futottak több községben. A gyűrtél«» ki vízmű HWŐ-r* készül «sä® amely három község lakóit juttatja vízhez, mert innen kap majd ivóvizet Géberjén és Fülpösdaróc & További három község. Szwnossályl, Kisnamény és Danié vízellá­tását a közeli települések műveinek becsatlakozta tásá- v-al oldják meg. A azame&ia- tárfalvi vízmű üzemeltetését pedig a községi tanácstól ve­szi át a víz- fe csatornamű vállalat. A növekvő igények miatt Nyíregyházán a II-es vízmű megépítését tervezi a válla­lat. Ez a létesítmény 10 ezer köbméter vízzel ad többet a megyeszékhelynek, így vár­hatóan a IV. ötéves terv vé­gére, a nyári meleg napokon sem lesz „vízhiány.” Az épülő vízművek felso­rolása azonban nem teljes^ mert az új tanácsi beruházá­si rendelet szerint bármelyik község építhet törpe vízmü­vet saját erőből, a remélhe­tőleg ezzel élnek is majd me­gyénk települései. A vízmű nagy gondot for­dít a szennyvízcsatornázásra is a tervében. Nyíregyházái: a meglévő tisztítótelepet 1Ő ezer köbméterrel bővíti El­készül 1975-re Mátészalka, (Cisvárda. Nyírbátor. Fehér- gyarmat, Vásárosnamény« Nagykálló. Tiszalök, Bakta- 1 ár áruháza fe Csenger egy ré­szének szennyvízhálózata is, A csatornák üzembe állításá­val évi 6 millió köbméter szennyvíz elvezetéséről gon­doskodik majd a víz- és csa­tornamű vállalat. (b. 4L»

Next

/
Thumbnails
Contents