Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)
1971-03-28 / 74. szám
Vasárnapi melléklet A panaszkodás jogáról A régi vicc valahogy így szólt: Svájcban találkozik üét magyar az egyik disszidens. a másik hivatalos kiküldetésben jár kint. beszélgetnek Mindkettő dicsekszik a fizetésével, a lakásával, a kocsijával, egymást túllicitálva bizonygatják, hogy milyen jól megy sorsuk. A kilátogató magyar summázza helyzetét, hogy szóval, nem panaszkodhat. Mire a disszidens: na látod, én viszont még panaszkodhatom Is. Csakugyan szakállas a vicc, idejét múlta. Mert essék csak belegondolni, ki az, aki nálunk manapság em panaszkodhat? Ebből a szempontból is teljes az .ilampolgárj jogegyenlőség, nincs hátrányos megkü- önböztetés, származásra vagy nemre való kategorizá- ás. Valamikor hát igen, akkor előfordult, hogy volt Vz éltesebbek még jól emlékezhetnek a régi időkre, imikor állítólag az volt az ábra. hogy inkább lent pa- taszkodtak. de mire ez feljutott az illetékes fórumok- ioz, addigra valami egészen csodálatos átalakuláson ment át a szöveg A panaszkodásból helyeslés lett, méghozzá nem is akármilyen. E sajátos jelenség következtében, ha például a normákra panaszkodtak az üzemekben, úgy ez a felső vezetéshez már némileg módosított változatban érkezett el és mire a panaszosokhoz visszajutott, az lett belőle, hogy a dolgozók kivizsgálták a normákat. Amit úgy kellett érteni, hogy szigorították És amiből teljesen világos lett, hogy a panaszkodással csínján kell bánni. Dehát ez régen volt tán igaz sem volt. Sokkál figyelemreméltóbb a múltnál a jelen, amelyben lent is és fent is bátran panaszkodnak. Helyesebben panaszkodunk. Oda- és visszapanaszkodunk. Ezt úgy kell érteni, hogy tegyük fel, valamiből nincs elég az üzletekben. A vevő már csak olyan, hogy ezt előbb- utóbb észreveszi. És panaszkodik. És amint tudjuk, nem hasztalanul Előbb vagy utóbb visszapanaszkodnak neki Elpanaszolják, hogy az igények ugrásszerűen megnőttek hogy nagy a munkaerő-vándorlás, emiatt a termelésben fennakadások vannak, hogy nincs elég szállítóeszköz emiatt a „terítésben” is fennakadások vannak ráadásul a kereskedelem is hibás, mivel nem rendelt eleget, Ez persze, így eléggé általános megállapítás, ki-ki behelyettesítheti a képletet az éppen időszerű hiánycikkel. Maradjunk ezúttal a sörnél, amely nyaranként immár klasszikus hiánycikk, tíz évvel ezelőtt sem VQlt elég belőle, s mint a múlt héten bejelentették, az idén sem lesz más a helyzet Pontosabban valamicskével több lesz a sör, mint tavaly, de változatlanul kevesebb a szükségesnél. Nomármost ez annyira megszokott állapot hogy voltaképpen nem is volna érdemes szóvá tenni a sörügyet Rögtön megláthatjuk azonban, hogy nagyon is érdemes, nem mehetünk el behunyt szemmel a fejlődés jelenségei mellett Hogy mi itt a fejlődés? Tessék csak végiggondolni a dolgot. Most még csak márciust írunk, de már megmondják hogy nyáron, sajnos, nem lesz elég sör. Régebben úgy volt hogy utólag panaszkodtak. Nem volt sör, erre jött a nyilatkozat hogy miért nincs sör. Hát nem kétségtelen s fejlődés? Csak fel kell ismerni: itt egy új jelenséggel az elörepanaszkodással állunk szemből, s ha minden jól megy, akkor ellátásunk mind több területén tapasztalhatunk majd hasonlókat Aztán arra is érdemes felfigyelni, hogy az előre- panaszkodás mennyivel körültekintőbb, árnyaltabb a korábbiaknál A növekvő igények és az ezekhez képest szűkös sörgyári kapacitás ugyan még szerepel, de most már a komlóra is panasz tétetik. Hogy bár Európában a ml éghajlatunk a legkedvezőbb komlótermesztéshez. mégis, az utóbbi években lanyhult a termelési kedv. mert a növény rendkívül munkaigényes. Megtudhatjuk továbbá, hogy a komlót a régi módszerekkel már nem lehet nagyüzemi szinten termelni. így hát a sörügyet már kora tavasszal sikeresen lezártuk, s ha megtörténik, hogy nyáron hiába keresünk egy pohár habzó italt, a jól tájékozottak nyugalmával bólinthatunk, ja persze, az a büdös komló az oka, miért olyan munkaigényes. És bár söröket az idén is nagyobb mennyiségben kell importálni, azért megnyugtató, hogy magyarázatokat, panaszokat nem kell, azokból Immár kielégítő a hazai termelés, az egy főre eső adagban elértük, sőt túlhaladtuk a nálunk gazdagabb, fejlettebb országokat is. Lám, ebben semmi okunk panaszra. Summázva a dolgokat elvi és gyakorlati szempontból egyaránt el kell ismerni, hogy a panaszkodás mint állampolgári jog mindenkit megillet mindenkire kiterjed, többé nem a kisfogyasztók kiváltsága. Vagyis a demokratizmus további szélesedésének lehetünk ta íúi. Mélységesen igaz a mondás, hogy életünk minien területén együtt sírunk és együtt nevetünk. Egyelőre úgy tűnik hogy többet sírunk, együtte ,en és külön-külön is, lent csakúgy, mint fent Jól dpanaszkodjuk magunkat, élünk jogunkkal, abban a -eményben hogy fogunk mi még nevetni is esetleg amely olyan dolgon, ami miatt most panaszkodunk, iá, vissza és előre. 0.) Nyíregyháza nagyvárosi arcát matatja az AJ Nagykörűt, (Hammel József felvétele) Vasárnapi elbeszélés Bézl László: Néha semmi sem sikerűi Olykor megtörténik, hogy a legtisztább, legjobb szándékok csúful hajótörést szenvednek. Pedig töretlen hittel állandóan csak helyesen akarunk tenni és mégis — minden sikerűt csak ez nem. Hősünk, aki ezen meditált Debrecenből jár Nyíregyházára dolgozni Nem nagy sor, reggel jön a vonattat este megy. Azon az emlékezetes szombati napon délig dolgoztak, majd ebéd után kis összejövetelre került sor. Örömmel maradt bent mindenld, hiszen a főnök rövid beszéde után került sor az éppen esedékes prémium kiosztására. Az összeg általában több volt mint amennyire számítottak. Érthető, hogy kellemes hangulat alakult ki. S ahogy ilyenkor szokásos: kiki beszállt egy tízessel... Megalakultak az elmaradhatatlan ultipartik is. Emberünk a kellemes pe- harazgatás közben sem feledkezett el magáról. A szokott időben felszedte magát hogy a szokott gyorssal hazautazzon. Pénz is van nálam, Irány Debrecen, nehogy valami gikszer történjék — gondolta Jóleső, érzéssel. A vasútállomáson találkozott mindennapos utltársá- val, ki szintén Debrecenből járt Ide dolgozni. Még volt idő indulásig, beültek az étterembe. Szolidan konyakoi- tak, majd felszálltak a vonatra. Hajdúhadházon nagyon komolyan megfogadták, hogy küzdenek a kóros álmosság ellen, hiszen már szinte Debrecenben vannak. Hogy la történj,' nem tudni de Püspökladányban a kalauz felébresztette őket! Itt megérdeklődték a viasszá induló vonatot Későé*; te II óra körül volt megfelelő személyvonat — Addig menjünk be a községbe, legalább megvacsorázunk I — döntöttek, s így is tettek, jól is érezték magukat hiszen néhány pohárka jó bor dukált a vacsorához. Az állomásra kiérve azért még látták a személyvonat utolsó kocsiját Hajnali 2 órakor indult a következő személyvonat Debrecen felé... De már résen voltak, s nem mozdultak ki a Ladányi váróteremből. Mivel egyre inkább fázni kezdtek, a resti bezárta előtt vettek egy üveg barackot. Annak tartalma meg is védte őket • hidegtől. Végre felszálltak a befutott, várva várt vonatra, s ha nem is gyorsan, de egyre : /feledtek az ígéret városa, Debrecen felé. Közben hősiesen küzdöttek az orvul, egyre hevesebb hullámokban rájuk törő álmossággal Mintegy húsz kilométerre a céltól, Hajdúszoboszlónál még a mozgóárusnál megittak egy- egy kupicával, hogy „feldobja” egy kicsit őket. S megint csak nem tudni hogyan is esett, de tény, hogy a kora hajnali órákban Kis(várdán ébredtek fel! Záhonyig már nem akartak vonatkázni, így gyorsan kifizettek a kalauznak némi különbözeiét, s még idejében leléptek az indulóban lévő szerelvényről Mit szaporítsuk a szót, szombat este helyett vasárnap a déli órákban aztán csak véget ért kálváriájuk. Ha nehezen is. de el tudtak szakadni a MÁV-tól, azaz befutottak Debrecenbe. Hogy otthon, az asszonyoknak mit mondtak? Nem tudni. Talán jobb is...
