Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)
1971-03-25 / 71. szám
im-** 'nnafMttnmm i. mé A magyar népgazdaság struktúrája, fejlesztési irányai Tímár Mátyás előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Akadémiájának előadássorozatában szerdán Tímár Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese tartott előadást „A magyar népgazdaság struktúrája, fejlesztési irányai’’ címmel. Az Építők Rózsa Ferenc művelődési házában megtartott előadást Katona István, az MSZMP Központi Bizottsága agitáció® és propaganda osztályának vezetője nyitotta meg. Részt vett az előadáson a Központi Bizottság számos tagja, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, a politizál m a társadalmi élet sok ismert személyisége. A népgazdaság struktúráját több szempont szerint vizsgálhatjuk. Beszélhetünk a különböző tulajdonformák, az állami, a szövetkezeti és a magánszektor arányáról, vagy a gazdaság ágazati szerkezetét jelöljük e fogalommal, azt, hogy milyen a súlya az iparnak, a mezőgazdaságnak, az építőiparnak, vagy, hogy az iparon belül milyen a különböző iparágak részesedése. A gazdaságpolitika számára megkülönböztetett jelentőségű a lakosság fogyasztásának alakulása, a fogyasztás struktúrája. A hatékonyabb fejlődés útja .A fejlesztés irányának helyes megválasztása, a hatékonyabb gazdasági ágak gyorsabb fejlesztése növeli, a struktúra konzerválása, az alacsony hatékonyságú gazdasági ágak megtörése vagy fejlesztése viszont fékezi a gazdasági fejlődés, illetve az életszínvonal növelésének ütemét, egyidejűleg rontja a gazdaság hatékonyságát, * ezáltal a társadalmi fejlődés minőségét is. A magyar gazdaság háború előtti struktúráját az elmúlt 25 év gazdasági fejlődése gyökeresen átalakította. E fejlődés legfőbb jellemzője a termelés oldalán az ipar előretörése, illetve a mező- gazdaság szerepének relatív mérséklődése. Az ipar két legdinamikusabban fejlődő ágazata a vegyipar, amely tizenötszörösére és a gépipar, amely nyolcszorosára növelte termelését A szocialista ipar átlagánál gyorsabban nőtt a termelés a villamosenergia-iparban is. Az építőiparban, az élelmiszeriparban és a bányászatban viszont az átlagnál alacsonyabb volt a termelés növekedésének üteme. Erőteljesen csökkent a parasztság saját termelésből történő fogyasztása. További jellegzetesség az iparcikkek és szolgáltatások arányának növekedése, s ezzel párhuzamosan az élelmiszer-fogyasztás arányának az 1938. évi 59 százalékról az 1970. évi 46 százalékra való csökkenése az összfogyasztáson belül. Magyarországnak a szocialista nemzetközi munkamegosztásba való intenzív be- kaDcsolódása, a fejlett és fejlődő országokkal fenntartott kapcsolatok erősödése jelentősen megnövelte a külkereskedelem szerepét. Ezt a folyamatot jól jellemzi a kivitel összegének a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya, amely az 1950. évi 18 százalékról 1970-re 36 százalékra nőtt. A felszabadulás óta eltelt 25 év folyamán, mint annyi más vonatkozásban, a struktúra alakítása tekintetében is, pozitív és negatív tendenciák éltek egymás mellett. Közvetlenül a háború utáni években a tulajdonviszonyokban következett be alapvető változás: 1950-re jelentősen megnőtt a szocialista szektor szerepe, a nemzeti jövedelemnek ekkor már 67 százaléka a szocialista szektorból származott. Az első ötéves terv időszakában a jelentős ipari fejlődés nyomán az ipar súlya megnőtt a gazdaságban. Tekintettel azonban arra, hogy a termelési lehetőségek maximális kihasználása volt a cél, a gazdaságosság háttérbe szorult. Az ellenforradalom utáni években az új vezetés olyan változásokra törekedett, amelyek kiinduló alapul szolgálhattak egy hatékonyabb fejlődés számára. A második ötéves tervidőszak legfontosabb szerkezeti változása a mezőgazdaság szocialista átalakításával a tulajdonviszonyokban következett be. Az iparfejlesztésben ebben az időszakban hiányoztak a megfelelő, tudományos elemzések alapján előkészített fejlesztési koncepciók, alternatívák. A jelentős eredmények mellett a gazdaság egyes területein fokozódtak a feszültségek. A helyes árpolitika szerepe A harmadik ötéves tervidőszak derekán változás történt a gazdaságirányítás rendszerében. A reform számolt az előző ötéves terv végrehajtása során jelentkezett aránytalanságokkal és a struktúra helyes irányba mutató alakításával is törekedett azok mérséklésére. E törekvés elsősorban az egyes ágazatokon belül, a termék- szerkezet átalakulásában éreztette kedvező hatását. A közgazdasági szabályozórendszer egyáltalán nem liberálisabb, sőt erőteljesebb, hatékonyabb eszköz, mint a régi adminisztratív jellegű irányítás volt. A gazdaság szerkezetének alakításában nagy jelentősége van a helyes árpolitikának: az áraknak ösztönző vagy fékező szerepük van a hatékonyság növelésében, az adott árarányok és a várható árváltozások egyrészt a jövedelmezőségi arányokon keresztül termelési oldalról, másrészt mint keresletszabályozó tényezők a kereslet oldaláról alakítják a struktúrát. Szabályozórendszerünknek ez az a pontja, ahol a stabilitás és a struktúraváltoztatás követelményei a legközvetlenebbül kerülnek szembe egymással. Az életszínvonal-politika az árak stabilitását követeli, a termelési politika azonban időről időre árváltoztatásokat is igényel. A teljes árstabilitásra való törekvést keresztezi a termékstruktúra gyors változása. A konkrét árak és árarányok hosszú időre szóló rögzítésének elkerülhetetlen velejárója lenne a termelés és a fogyasztás szerkezetének rögzítése is, ami mind a termelési, mind a fogyasztási szerkezet korszerűsödését, a struktúra kívánatos átalakulását nehezíti. Nem kétséges, hogy a szocialista gazdaság fejlődési ösztönzői között az infláció mint eszköz nem szerepelhet. Gazdaságtörténeti tény, hogy a szocialista gazdaság az árak stabilitására törekszik, ami azonban — a fejlődés emlí- ett követelményei miatt — nem jelentheti az árak teljes mozdulatlanságát. A stabilitás követelménye az általános árszínvonalra vonatkozik, s amennyiben as árszínvonal átlagos emelkedése — a fenti okokból —nem haladja meg az évi egy-két százalékot, ez a folyamat nem tekinthető egészségtelennek. Nyilvánvaló, hogy a hatékonyság mint követelmény csak akkor érvényesülhet, ha a hatékonysági különbségeket és a piaci viszonyokat helyesen tükröző árrendszer alapozza meg. Termelői és fogyasztói árrendszerünk ilyen irányba fejlődik, de ma még nem teljesen felel meg e követelménynek. Az ösztönzés fő iránya Jelentősége miatt célszerű külön kiemelni a népgazdaság infrastruktúrájának fogalmát. Közgazdasági értelemben az infrastruktúra olyan álló- és forgóeszközöket jelöl, amelyek a gazdaság működésének üzemen kívüli előfeltételeit biztosítják, vagyis bár közvetlenül nem vesznek részt a termelési folyamatban, mégis meghatározó szerepük van a társadalmi-gazdasági fejlődésben. A gazdasági struktúra a fejlődés során folyamatosan változik, s ezt az átalakulást főként a műszaki-tudományos fejlődés váltja ki. A szabályozórendszer továbbfejlesztésé során arra kell törekednünk, hogy az árakat — illetve ezzel összefüggésben az árkiegészítést és a forgalmi adót — az említett alapelveknek megfelelően alakítsuk, a különböző támogatások széles körét szűkebb területre szorítsuk vissza. Ez a folyamat különösen a fogyasztói árak területén igényel nagy körültekintést. Itt fokozatosan, meggondoltan, olyan módosításokra van szükség, amelyek a gazdasági követelményeknek eleget téve, az össztársadalmi érdeknek megfelelőbb irányba terelik a termelést és a felhasználást: ugyanakkor a lakosság valamennyi rétege számára biztosítják a tervekben előirányzott életszínvonal-növekedést. Az árrendszer mellett # jövedelemszabályozás struktúraátalakító hatása is figyelemre méltó. Az 1971. évi változtatások nyomán az ösztönzés fő iránya a vállalati hatékonyság javításához, a meglévő tartalékok mozgósításához kapcsolódik. A szabályozórendszer a preferenciarendszeren keresztül is hat a struktúra alakulására. A preferenciák ideális érés jövedelemszabályozási körülmények között is szükség- szerű kiegészítő eszközei a gazdaságpolitikának. A jelenlegi preferenciák: nem kis része veszteségtérítő jellegű, a létrejött struktúra időleges fenntartásával járó társadalmi áldozatnak fogható fel. A fejlődés útja itt csak az lehet, hogy a struktúraátalakulást fékező, veszteségtérítő jellegű támogatások összegénejt visszaszorításával is a hatékonyság javítására ösztönözzünk. A szocialista társadalom valamennyi megelőző korszaktól minőségileg különböző jellemvonása, hogy értékrendjének középpontjában az ember áll. Következésképpen legfőbb gazdaságpolitikai célja is az emberről való gondoskodás. Amikor az előttünk álló tervidőszakban várhatóan megvalósuló fejlődés törvényszerű következményeit áttekintjük, két körülményt nem szabad szem elől téveszteni. Egyfelől célszerű leszögezni. hogy gazdaságpolitikánknak nem célja a fejlett tőkésországok fejlődésének, termelési vagy fogyasztási struktúrájának másolása. A szocializmusnak nem kell követnie a nyugati tömegfogyasztás valamennyi irányzatát. Feladatunk összetettebb és — mi ú új társadalmat építünk — bonyolultabb is, mint egyszerűen az életszínvonal emelése révén a fejlett tőkésországok fogyasztási színvonalának közelítése, vagy utolérése. A megoldásra váró feladatnak szükségszerűen párosulnia kell olyan új, szocialista személyiség kialakulásával, illetve kialakításává), amelynek fejlődésében a munka, a közügyekben való aktivitásé» a fogyasztás bősége egymást harmonikusan kiegészítik. A fejlettség magas szintjén megfigyelhető tendencia — mind a szocialista országokban, mind a fejlett tőkésországokban — az élelmiszerfogyasztás arányának a csökkenése, s ezzel párhuzamosan a tartós fogyasztási cikkék, továbbá a művelődéshez, a kultúrához, a szabad idő tartalmas eltöltéséhez szükséges termékek és szolgáltatások arányának, a növekedése a fogyasztásban. A fogyasztási szerkezet átalakulása £ tendenciának megfelelően a negyedik ötéves terv időszakában az összfogyasztáson belül növekszik a korszerűbb. az értékesebb, a magasabb színvonalú termékek és szolgáltatások iránti igény. A keresletnek a jövedelem növekedése nyomán bekövetkező eltolódását érdekesen mutatja be egy szovjet felmérés, amely szerint azokra a kérdésekre, hogy miként rangsorolná az ember által birtokolt dolgokat, illetve, hogy mit szeretne vásárolni, a megkérdezettek túlnyomó többsége az első három helyen a gépkocsit, a-hűtőszekrényt és a bútort jelölte meg. A fogyasztási szerkezet átalakulását jellemzi a különböző szolgáltatások növekvő részaránya is. A gazdaságosabb exportszerkezet kialakításáról szólva rámutatott: arra törekszünk, hogy csökkentsük a nagy állami visz- szatérítést igénylő termékek, egyidejűleg növeljük leggazdaságosabb termékeink arányát. Ami a termelési struktúrának a szükségleti struktúrához való közelítését illeti, számolnunk kell azzal, hogy ez csupán egy hosszabb folyamat eredményeként képzelhető el. Jelenleg kidolgozás alatt álló 15 éves gazdaságfejlesztési tervünk egyfelől a távlati célokat körvonalazza, másfelől megfelelő akcióprogramot is tartalmaz szakaszonkénti megvalósításukra. Nemzetközi kapcsolataink szélesítése — mondotta ezután — feloldani hivatott a kisméretű, kis felvevőpiaccal rendelkező gazdaság fejlődésének ismert dilemmáját. Hosszú távra vonatkozóan is érdekünk, hogy gazdaságunk „nyütabb” legyen, a termelés eredményének és a belső piac szükségleteinek minél nagyobb hányada vegyen részt a nemzetközi együttműködésben. Itt azonban nagyon körültekintően kell eljárnunk. Ügyelnünk kell arra, hogy ez a folyamat ne járjon sem gazdasági, sem politikai megrázkódtatással — gondoljunk csak például a foglalkoztatottság problémakörére. Az ebben a kérdésben feltétlenül szükséges fokozatosság érdekében a világpiaci hatások egy részét különböző támogatások segítségével közömbösítjük, hogy ezzel időt adjunk az érintett vállalatoknak az új helyzethez, a nagyobb követelményekhez var ló alkalmazkodásra. Népgazdaságunk szerkezetének alakítása szempontjából rendkívül nagy jelentősége van a szocialista országok közötti munkamegosztásnak. A szocialista nemzetközi árrendszer, a bank és hitelezési rendszer továbbfejlesztése, a multilateralizmus szélesítése, majd a konvertibilitás irányában megteendő lépések — mind olyan tényezők, amelyeknek jelentős szerepük lehet a szocialista országok gazdasági szerkezetének átalakításában, fejlődési ütemük gyorsításában. Távlati célkitűzéseink konkrét megvalósítási programját az ötéves tervek fogalmazzák meg. A negyedik ötéves terv strukturális programjában három fő irányvonal figyelhető meg: 1. A nagy, alapvető strukturális változásokat szolgáló programok; 3. » szakágazatokon belüli átalakulás programja, és 3. a vállalatokon belüli gyártmányszerkezet-átala- kitási programok. A nagy, alapvető szerkezeti változásokat elősegítő céljaink közül kiemelkedik az infrastruktúra fejlesztése, amely fontos társadalom- és gazdaságpolitikai, továbbá életszínvonal-politikai funkciókat tölt be. Az infrastrukturális ellátottság fejlesztése javítja a népgazdaság hatékonyságát. Ez a hatás részben közvetlenül érvényesül, sokkal fontosabb azonban közvetett hatása. Jő példa erre egyrészt az oktatásiszakképzési kapacitások növelésével kapcsolatos feladatunk, ami előfeltétele a strukturális átalakulás meggyorsításának, másrészt a lakásellátottság javításának követelménye, amely gazdasági, népesedési és életszin- vonal-politikai szempontból egyaránt nagyon jelentős. ■ Az infrastrukturális beruházások az előző tervidőszakhoz ^ képest összességükben mintegy 50 százalékkal nőnek és csaknem 30 százalékát teszik ki a népgazdaság összes beruházásainak. Energiaszerkezetünkben . már néhány éve fokozatosan nő a szénhidrogének, az olaj és a gáz szerepe. Az ipar más területein a strukturális átalakítás fő célja, hogy a felhasznált nyersanyagok optimális feldolgozási fokozatát biztosító — és még ki nem épített — kapacitásokat hozzunk létre. B koncepciónak megfelelően jelentős beruházásokkal törekszünk arra, hogy bauxitva- gyonunkat a lehető leggazdaságosabb vertikumban értékesítsük. Hasonló meggondolásokon alapszik vegyiparunk nagy távlati fejlesztési iránya, az olefinprogram. Cél az építőipar erőteljes fejlesztése A könnyűiparban a modem alapanyagok — mint a műanyagok, vegyi szálak, műbőr — feldolgozására, illetve ennek megfelelő gyártási eljárásokra fordítjuk a figyelmet Az előttünk álló évtized fejlesztési feladatai az építőipar és az építőanyag-ipar erőteljes fejlesztését teszik szükségessé. A negyedik ötéves terv időszakában e két ágazat beruházásainak részaránya az összes beruházásokon belül az előző tervidőszakhoz képest valamivel több mint 20 százalékkal nő. Ágazaton' belüli erőteljes strukturális fejlesztés előtt állunk a mezőgazdaságban. Jelentős erőfeszítéseket teszünk a korszerű szarvas- marha- és sertéstenyésztés fejlesztésére. Ennek során mindenekelőtt a műtrágya- felhasználást és ezen keresztül a takarmánytermesztést kell fokozni, ami elengedhetetlen előfeltétele az állattenyésztés fejlesztésének. A mezőgazdaság és a modern élelmezésügy nagy horderejű strukturális problémája áss ország fehérj eforrásainák feltárása és biztosítása. A\ távlati feladatok áttekintésére előkészítés alatt áll a fehérjetermelés és a fehérjegazdálkodás koncepciója és programja. A gazdasági szerkezetet formáló fejlesztési politika fontos irányvonala a termék- szerkezet átalakítása a vállalatokon belül. E folyamatban a vállalatok kezdeményező- és fejlesztőképességének van döntő szerepe. Sajnos, hosszú ideig nem használtuk fel kellően ezeket am alkotóerőket. A legrövidebb idő alatt és legnagyobb értékben sok esetben éppen a meglévő kapacitásokból, esetleg azok kisebb kiigazításával, hozhatók ki többletered- menyek. Ez természetes«» nem kizárólag a gyártmánystruktúra megváltoztaiásávaí valósul meg, de minden esetben ott kell lenni e tevékenység mögött a gyártmányszerkezet tökéletesítését célzó, piachoz igazodó, vállalati koncepciónak. 4 munkaerőmozgás háttere A szerkezeti átalakulás folyamatában jelentős szerepet játszik a visszafejlesztés, a nem gazdaságos, kevésbé hatékony termelés visszaszorítása is. A gazdasági szerkezet kívánatos átalakulásának nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy a gazdaságirányítás intézményesen biztosítsa a strukturális mobilitást. Ez a követelmény egyfelől a munkaerő, másfelöl az eszközök zavartalan átcsoportosításának lehetőségét jelenti. A munkaerő szerkezeti átalakulása nem megy zökkenőik nélkül, ami érthető is, ha meggondoljuk, hogy itt a gazdaságpolitika emberi sorsokkal kerül közvetlen kapcsolatba. A gazdasági, ezen belül a foglalkozási szerkezet folyamatos átalakulása a társadalmi-gazdasági fejlődés objektív törvényszerűsége. A fejlődés által túlhaladott és a szükségletek által el nem ismert termelési — munkaerő — struktúra fenntartása tulajdonképpen az életszínvonal terhére történik, átalakítása ezért a társadalom elemi érdeke. A munkaerő strukturális mobilitása tehát a kiegyensúlyozott, dinamikus gazdasági növekedés előfeltétele. A szocialista államoknak e mozgásokra messzemenően tekintettel kell lennie. Jó példa erre hazánkban a kormánynak a szénbányászattal kapcsolatban hozott határozata, amely lényegében sikeresen oldotta meg az e téren végbement és folyamatban lévő jelentős munkaerő-átcsoportosítást. A munkaerő-átcsoportosítás fontos társadalmi-gazdasági érdek, ami tenként áttételesen ugyan, de a népgazdasági hatékonyság javulása révén végső soron » vitathatatlanul, az érintettek I érdekeit is szolgálja. Éppen ezért politikai, társadalmi szervezeteinknek segíteniük kell a népgazdasági érdekből áfükségessé váló átcsoportosításokat, ugyanakkor messzemenően és határozottan működjenek közre az ezek során fellépő problémák — például szervezett továbbképzés útján történő — megoldások előkészítésében. A strukturális mobilitás nem csupán munkaerőmozgást jelent, hanem eszközök mozgását is. A szabályozó- rendszer kialakítása során biztosítani kell a beruházási források megfelelő elosztását^ stabilitását és szükség esetén rugalmas változtatását is. Egy gazdaság szerkezetét, teljesítőképességét meghatározó hagyományos tényezők — mint a természeti adottságok. vagy az ipari állóalapok kapacitása és fejlettsége — mellé az idők folyamán fokozatosan egy új tényező zárkózott fel, a tudomány. A tudomány forradalmat idéz elő a termelés szerkezetében. E változások sebessége^ ezzel összefüggésben társadalmi-gazdasági fejlődésünk üteme és minősége attól függ, hogy milyen rugalmasan tudjuk- megteremteni a tudomány és a gazdaság, a termelés együttműködését, milyen rövid idő alatt és milyen hatékonysággal leszünk képese* *. legújabb tudományos eredményeket a gazdasági gyakorlatba átültet»!,
