Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)
1971-03-14 / 62. szám
Emberi kapcsolat Nem hiszem, hogy a világon valaha is lett volin, politikai tanácskozás, amelyen olyan nagy hangsúlyt kapott volna az illem kérdése, mint ahogy ez történt pártunk X. kongresszusán. Gondolkodván a dolgon, bárki hamar rájöhet, hogy itt nem egyszerű formai kérdésekről van általában szó, bár az illik — nem illik kérdése mindig látható és érzékelhető megnyilvánulásokban jelentkezik. A nő tisztelete, a köszönés, a villamoson átadott hely, az emberek egymás iránti megnyilvánulásai naponta elébünk kerülő kérdések, viszont emögött valami olyan rejlik, amit úgy hívunk: nevelés. És ezen a ponton már nem arról van szó, hogy idősebb és kevésbé idősebb emberek, fiatalok, vagy kevésbé fiatalok pillanatnyi megnyilvánulásain rágódnak. A kérdés ebben az esetben már úgy tevődik fel: vajon a sok tudományos és egyéb ismeret mellett adunk-e egymásnak, gyermekeinknek olyan ismereteket, amelyek az emberi együttélés határozatba nem foglalható, de feltétlenül kötelező normái. Amikor 13 évvel ezelőtt megjelent a felszabadulás utáni első magyar illemtankönyv, sokan furcsállva kérdezték: vajon mi szükség van erre, az illemről beszélni avult, s talán még sértő is arra oktatni az embereket, hogyan kell köszönni. Az _ tán egymást érték a hasonló könyvek, a témával foglalkozó rádió- és tv-műsorok, kiadványok. És kiderült: ez sem volt elég, s ez nem oldja meg a problémát. Mert az illem, a viselkedés kérdése társadalmi viszonyaink között nemcsak formaságokat tételez fel. hanem emberi tartást, szemléletet. Talán túlzásnak hat, de mégis állítom: a viselkedés nálunk politikai kérdés. Annak kell lennie, hiszen emberközpontú társadalmunkban az emberek egymás iránti magatartása bizonyos alapállás kifejezését is jelenti. Talán éppen ezért kapott a kérdés ilyen hangsúlyt a kongresszuson is. Sok embert idegesít, zavar, ha egy-egy ember ,ió- •ndulatú figyelmeztetéséért durva, közönséges, sok eset ben visszataszítóan trágár válasz jár cserébe. Sok embert sért, hogy az emberi szemérmet és jó ízlést felrúgó módon harapódzott el a káromkodás, a szitkozó- dás, a durva, minősíthetetlen hang. Egymás mély megvetése és lebecsülése rejlik e mögött, olyan vonás, ami idegen társadalmunktól, idegen az ember szeretetére és tiszteletére épülő politikától. És valóban: itt nem segít semmilyen adminisztratív eljárás. Csak az otthon, az iskola, a munkahely közös nevelőszerepe hozhatja meg a kívánt hatást. Senki nem születik illemtudó vagy éppen udvariatlan embernek. Csak, válik valamilyenné. És azt hiszem, hogy ez meg is határozza kinek-kinek a feladatát. A szülőét, aki talán hajlamos arra, hogy a nevelést egy mozdulattal áthárítsa az iskolára. Az iskola munkáját, ahol az oktatás közben éppen a nevelés kérdései sikkadnak el sokszor A munkahelyre is sok vár: a kollektíva hatása, mely éppúgy lehet javító, mint romboló. A megoldás azon ban nem az, hogy ki-ki a másikra vár. Kérdezhetné valaki: olyan dolog az emberi együttélés, amit meg lehet tanulni? Olyan dolog az illem, amit könyvből lehet elsajátítani? Nos, meg is lehet tanúin1 a könyvet is segítségül lehet hívni. Az azonban ig kész receptekre senki ne számítson. Mert az élet st>- színű, minden nap minden pillanata új és új hely zekét teremt, amelyekhez igazítani lehet és kell is a írott és íratlan törvényszerűségeket. A lényeg azon!., mindig egy: az a megoldás a jó, a köz számára hasznú;- és elfogadható, amely a saját szempont és érdek mel lett messzemenően figyelembe veszi a környezet érdé két, javát. Mert a ma illeme nem formai kérdések hal rnaza. Forma is, de sokkal inkább tartalom. Éppen ez az oka annak, hogy a mai társadalmi együttélési szabályok, ha úgy tetszik normált, egyben erkölcsi normák is. Nem az egy-egy gesztus, szó, vagy hangsúly kimértsége és etikettszerűsége szabja meg er tékát, hanem célja, emberi belső tartalma. Régmúlt idők illemtanai műgonddal ecsetelték hogy a barna félcipőhöz milyen zoknit kell húzni. Meg szabták, hogy a zsúron hogyan alakul a kiosztandó kéz csókok protokollja. A könyvek szorosan meghatároztál a társadalomban megvolt alá- és fölérendeltségi viszonj minden nüanszát. Messze elárulták a társadalom akkor osztályszerkezetét, a hierarchiának kijáró megkülönböztetett tiszteletet. Ma nem ilyen illemet várunk, nem ilyenről elmélkedünk. A ma illemét végeredményében egy törvény szabja meg: az ember egymáshoz való új szerű viszonya, mely nemcsak feltételezi, de megköve teli a tiszteletet. Egy ilyenfajta nevelés nyugodtan lehet szerves része egy szocialista brigád kulturális vállalásának. Lehel téma osztályfőnöki órán. Foglalkozhatnak ezzel KISZ gyűléseken, de még üzemi termelési tanácskozásokon is siker öröme meghozza a kedvet ahhoz, hogy ez av együttélésre nevelés folyamatossá váljék. És hogy ho kamatozik a munka? Mindenütt, ahol az ember bosszú sága csökken. A bérházban, ahpl kellemesebb lesz a együttlét, az utcán, ahol barátságos köszönések fejezne.- ki emberi kapcsolatot, az üzemben és hivatalban, aim' az udvarias férfiak nemcsak a nőnapon kedvesek, *• munkahelyeken, ahol a káromkodás helyett a szellemes ség, az emberi hang válik uralkodóvá. Márpedig az e! tűnő bosszúság kedvteremtő, és a megszületett ked v * iobb munka forrása is. Bürget Lak» Vasárnapi elbeszélésünk alatti Lajgíó A jóságból is megárt a sok vmjiNöt * Mari-iában a i-rtgyvizit alatt & főorvos a fejó' csóválta ez ágyam mellett nagyon megijedtem Ilyen súlyos az állapotom? Ijedtemben elhatároztam, hogy fogadalmat teszek; ha felgyógyulok. megváltozom. Nem leszek türelmetlen, ingerült. önző. hanem mindig a jóság fogja cselekedeteimet irányítani. Türelmes, jó leszek mindenkihez, akkor is. ha falbőszíteneik. Meggyógyultam és arra gondoltam, hogy most már nem is kellene betartanom könnyelmű fogadalmamat de azután újra a kórházi így jutott az eszembe és már az első napon új oldalamról mutatkoztam be. Társbérlőmnek, aki miatt mindig várni kellett a fürdőszoba előtt tíz szál rózsát és >gy üvbg pezsgőt vittem iándekba. — Nagyot wt'-jAnijr» — —■■ Hafflntn, vendégel lesznek. Ma későn jövünk haza. A herendi porcelánedé- Veimet felhasználhatják. — Köszönöm. Igazán kedvesek. Ha arra gondolok, hogy az előző társbéri őmmel állandóan veszekedni keljeit... — Az már régen volt, most a társbérlőknél? szeretniük kell egymást. Nem akarja, hogy friss disznóhúst hozza!' magának? — Köszönöm, kaptunk csirkéket vidékről — válaszolta és az arca csupa csodálkozás volt. Kinéztem a folyosóra. A szomszédom meglátott és ijedten szólott hozzám: — Jaj, az én Imrém! Felrúgta a muskátlijukat — Annyi baj tegyen. Úgyis hervadozott már -■ válaszoltam. — És betűn*; t-« *" ablakukat. — Na és? Biztor.v, * eVnJt tátsw.oao nUtm' * fiá — Most látom, ttogy Évi- *e is csintalankodott.. Kivette a maguk levélszekrényéből a levelet és összetépte. Roppant sajnálom. — Ne sajnálja. Évükének mindent szabad. Az a levél amúgy se érdekes. Biztosan az öcsém írt Párizsból, Valószínűleg a felesége operációiáról és a fia esküvőjéről. Nem érdekes, majd ír újra a lövő hónapban. Amíg anyósom a vacsorával bajlódott, feleségemmel lementem az eszpresszóba. Nejem halkan odasúgta: — Te, az a barna ruhás férfi tolalkodóan bámul engem. ■— Úgy? Átmegyek as asztalához! — Ne esináH botrányt — Ijedt meg a feleségem — Ne félj! Odaértem a barna ruháshoz. aki láthatóan elsápadt. — Bocsásson meg. hogy errvoroTí — szóltam hozzá — de lAtfwn wviMrlAiSeüsxju nézi a feleségemet. Meghívhatnám az asztalunkhoz? — Szívesen. Már azt hittem. provokálni akar. — Ugyan kérem! Ha egyezer szívesen beszélgetne velünk. miért ne üljünk össze? Elbeszélgettünk, később hazafelé indultunk, _ Még nagyon korán van. — mondtam —. menjünk fel a Napsugár moziba, jegyet váltunk holnapra a „Jópofa Tómhoz”. Azt mondják, remek film, — A Napsugár messze van — vélte a feleségem. — Ültünk fel a hatosra. A villamoson letaposták * lábamat. leszakították a gombokat a kabátomról, feleségem ernyőjét összetörték. egy behemót alak le- marházott egy cingár kis emberke pedig megfenyegetett, hogy kitapossa a britemet Erre nekimentem a be- hemótnak. és a cingámák. Én is elsősegélyre szorultam, de a béhemótot a mentők vitték el, A cingár megúszta néhány karcolással. Mialatt .sérülésemet csípő* jóddal kenték be és tapaszt ragasztottak rám. új fogadalmat tettére- „Ha lehet, jő ejT»l> ■ de n csú sfor-Jeir 'kerülöm.” Barátkozó« (Keleti Éva felv. — ATT! foto)
