Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)

1971-03-14 / 62. szám

,r* MACfTAftÖÄSTAO 1971. március 11. A nemzet múzeuma A/ események krónikája: HÉTFŐ: Folytatódik a de facto tűzszünet a Közel- Keleten — Véget ért az angliai postássztrájk KEDD: Rogers amerikai külügyminiszter sajtóérte­kezlete — Szovjet—egyiptomi gazdasági tár­gyalások Moszkvában SZERDA: Indira Gandhi pártjának győzelmét hozta az indiai választás — Munkáspárti politikus kormányalakítási megbízatása Norvégiában CSÜTÖRTÖK: A genfi leszerelési értekezlet 500. ülése — Sztrájkellenes törvény Svédországban PÉNTEK: Kormányválság Törökországban — Elnökvá* lasztás Szíriában SZOMBAT: Súlyos harcok az indokínai frontokon . Elsőnek kell említeni a hét nemzetközi eseményei közül az indiai választások eredményét. Ki gondolta volna, hogy Indira Gandhi asszonynak és pártjának si­kerül ekkora többséget sze­reznie? Inkább aggodalmas­kodók akadtak szép szám­mal, akik például a ,maha­radzsaügy” miatt is a mi­niszterelnök-asszony népsze­rűségének csökkentését, par­lamenti többségének lemor­zsolódását jósolták. Az Indiai választásokkal kapcsolatban elsősorban arra kell gondol­nunk, hogy egy, szinte föld­rész nagyságú, körülbelül 500 millió lakosú óriási ország­ról van szó és éppen abban az Ázsiában, ahol a nagyha­talmi, politikai ellentétek a túlnépesedés problémái és a világgazdasági gondok köze­pette robbantak ki. Nem kö­zömbös a világ jövője szem­pontjából sem, hogy merre halad India! Az első óvatos értékelés azt mondatja velünk: öröm számunkra, hogy a választá­sok a jobboldal vereségével végződtek. Mert ne feledjük, a közelmúltban az indiai reakció, — amely ebben az óriási országban maga is ará­nyosan nagy. — ment át tá­madásba a miniszterelnök­asszony és a kongresszus párt el nem kötelezett, de antiimperialista külpolitiká­ja és az országon belül a tár­sadalmi felemelkedést szolgá­ló belpolitikája ellen, az is gondot okozott, hogy a szom­szédos Pakisztánban — amellyel Indiának Kasmir miatt két évtizede konfliktu­sai voltak, s vannak — poli­tikai válság tört ki, amely egykönnyen felszínre dobhat­ja a soviniszta, nacionalista törekvéseket. Nem volt ne­héz elképzelni, hogy erre vá­laszul Indiában is a túlzó „nemzeti” álláspont hívei ke­rülnek előtérbe. . A választások után a par­lamentben Indira Gandhi kormánvzóképes, még az al­kotmány megváltoztatására is alkalmas többséggel ren­delkezik Az országban azon­ban a gondok megmarad­nak: a gyarmati múlt okoz­ta elmaradottság nyomaitól a heivi burzsoázia támadásáig vag> éppen a túlnépesedés problémájáig. Egyébként a hét annak az aggodalomnak a jegyében kezdődött, hogy vajon a Kö­zei Keleten nem dördülnek-e el íjból a fegyverek, miután nem jött létre tűzszünetet m ' isszabbíto megállapo­dás. Ha elvileg, jogilag nem is mondták ki a fegyvernyug­vást, gyakorlatilag csend van a Szuezi-csatorna partjain. Ez azért fontos, mert folytatni le­het a tárgyalásokat, a békés rendezés, a politikai megoldás lehetőségeinek a keresését. A négy nagyhatalom képviselői a héten éppúgy találkoztak és tanácskoztak, mint ahogy Jar­ring svéd nagykövet is tár­gyalt a szemben álló felek kép­viselőivel. Szadat elnök pedig az Egyesült Arab Köztársaság álláspontját személyes üzene­tekben juttatta a nagyhatal­mak vezetőinek a tudomására. Mindez persze nem jelenti azt, hogy érezhető előrelépés je­lentkezett volna a közel-kele­ti problémák megoldása irá­nyában. Sőt, változatlanul vállalni kell a hosszú-hosszú diplomáciai, politikai küzdel­met az igazságos, a békét és a haladást szolgáló rendezés elfogadtatásáért. A Közel-Kelet után a tá­volabbi Kelet eseményei: ezen a héten tovább gyűrűztek kommentárokban és politiku­sok nyilatkozataiban Csou En- laj kínai kormányfő hanoi lá­togatásának hullámai. Mivel a laoszi agresszió Kína közvet­len szomszédságában megy végbe és mert Washingtonban egyre gyakrabban fenyegetőz­nek a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni támadá" lehetőségével. A Kínai Nép- köztársasággal szomszédo' szocialista ország fővárosába ellátogatva a kínai kormányfő figyelmeztetéssel éli A fi­gyelmeztetés azoknak a gőz- fejűeknek szólt, akik Ameri­kában vagy Saigonban a há­ború még veszélyesebb kiter­jesztésére spekulálnak. Az indokínai frontokról ér­kező hfrek ezen a héten kivé­tel nélkül az amerikaiak és csatlósaik katonai helyzetének súlyosbodásáról számoltak be. Érdemes ehhez hozzátenni — mint Pham Van Dong, a VDK kormányfője leszögezte — az agész szocialista tábor segítsé­ge teszi lehetővé az indokínai népeknek, hogy helytálljanak az imperialista agresszor tá­madásaival szemben. A világérdeklődésre számot tartó események mellett tu­catnyi más, érdekes fordulatot szintúgy hozott az elmúlt hét: az angol postássztrájk befeje­ződésétől az ausztráliai kor­mány élén bekövetkezett hely­cseréig, a norvég kormány- válságtól a törökországi ese­ményekig. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes rámutatni: az impe­rializmus befolyása elleni bel­ső harc egyre több tőkésor­szágban válik hevessé. Ezt tükrözi Törökország példája is. A legújabb események mö­gött az az ellentmondás hú­zódik meg, hogy a NATO urai a Szovjetunió szomszédságá­ban előretolt katonai állássá változtatták ezt az elmaradott országot. A 32 millió lakosú országban a félmilliós hadse­reg fenntartásának terhei sú­lyosan nehezednek a népre, ez is növeli a NATO-ból való szabadulás vágyát. Ugyanak­kor a török tisztikarban min­den bizonnyal akadnak táboi- nokok, akik szívesen utánoz­nák az athéni junta példájá* Pálfy Józse Ilyen volt a Nemzeti Múzeum a múlt században. Széchenyi 1774-ben em­lékiratot nyújtott be a kancelláriához és a helytar­tótanácshoz könyvtárügyben. (S már akkor kötelezi a nyomdászokat, hogy minden munkából küldjenek két pél­dányt a könyvtárnak). Szé­chenyi 1802 márciusában Fe­renc császártól engedélyt kér: „Felséges uram! Ifjúságomtól kezdve fáradhatatlan gond­dal, nagy áldozattal szerez­tem meg magamnak a gyűj­teményt. .. Méltóztassék ke­gyesen engedélyezni, hogy ezen gyűjteményt Magyaror­szágnak adományozhassam... Szabadjon a gyűjteményt éle­tem folyamán a sajátomból továbbra is gyarapítani, és amennyire csak lehetséges, teljessé tenni.” A Magyarországra vonat­kozó gyűjtemény közel 12 ezer nyomtatványt, 1150 kéz­iratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2019 nemesi cí­mert, 2675 érmet tartalma­zott, továbbá itthon gyűjtött és Bécsben vásárolt régisége­ket, képmás kát. Pénzben 160 ezer forintnyi az ado­mány; összehasonlításul: az ez idő tájt épített soproni két emeletes, kettős szárnyú Szé- chenyi-palota költségvetése mindössze 40 ezer forint volt. A Nemzeti Múzeum meg­teremtésének gondolatát az 1807-ből való Museum Hun­gáriáim című tanulmány így veti fel: Ezen Magyar Tudo­mányoknak szentelt oltárt fel kell ékesíteni a hazánkat érdeklő könyvekkel és ira­tokkal, történetünk esemé­nyeit, városainkat és várain­kat bemutató ábrázolásokkal, híres férfiak képmásával. Kerüljenek ide a magyar földön talált műemlékek és eszközök, az érmek és pén­zek, fegyverek és ötvösmun­kák. A három természet ren­déiből (ásvány-, növény- és állatvilág) származó termé­szettudományi és ipartörté­neti gyűjtemények. 1813-ban vásárolta meg Batthyányi Antal hercegtől a városkapun kívül fekvő 31 ezer négyzetméteres major­ságát, a múzeum mai telkét József nádor. Két évtizedig ezek, az egykori forrásokban régi múzeumnak nevezett épületek adtak helyt a gyűj­teményeknek. Az 1832—36-os országgyű­lés félmillió forintot ajánlott meg a „nemzeti művelődés díszére”, a múzeum építésé­re, mégpedig úgy. hogy a summa „ne az adózó népet terhelje, hanem egyedül a nemesi rendre fog felosztat­ni és attól lesz beszedendő.” A múzeum építésére Pollack Mihály kapott megbízást A nádor Pietro Nobile bék­ési építésszel, az akadémia igazgatójával vizsgáltatta fe­lül Pollack terveit s csak „költségkímélés” okáért hagyták el az épület már­ványburkolatát és szobordí­szeit Az alapozáshoz — mint a Hazai és a Külföldi tudósítá­sok című lap hírül adja — 1837 június 22-én kezdtek. S bár az építést megzavarta az 1838-i nagy árvíz, mégis 1844 januárjában a főhom­lokzat, 1847 júliusában az egész épület körül lebontot­ták az állványokat. Kubinyi Ágoston igazgatá­sa alatt az új épületbe szál­lították a muzeális anyagot berendezték a termeket. Az Csurka István: Hét toHMi doííáí 1. A vásártéren felállított ro­zoga és foltozott cirkuszsátar felé egy kóbor eb lohol. Oda­ér a sátor aljának egy jól ismert pontjához, és erőteljes kaparás után bebújik a pony­va alá. Kis idő múltán a kutya megjelenik, szájában egy nagy darab nyers hússal, és boldogan elüget. Kíváncsian utánanézve a dolognak, betekintve a ka­part lyukon, egyszerre kide­rül, hogy honnan csórta a húst: az oroszlántól. A sátornak ebben a hátsó, félreeső részében, toldaléké­ban van az oroszlán reziden­ciája. Az oroszlán öreg és sovány, elnyúltan fekszik és csak nagyon lassan, nehezen tápászkodik fel. amikor ido­márja megjelenik. Tudja, hogy mennie kell a porondra, de semmi kedve hozzá. Las­san halad a kis folyosón a porond felé. idomárja után. Zajlik az előadás A néző­téren ritkésan ülnek. Most éppen a kardnyelő produk­ciójára figyelnek Lenyeli a kardot markolatig, de aztán nem tudja kihúzni magából Letört ugyanis a markolatja Kétségbeesetten Igyekszik va­lahogyan visszacsavarni, vagy visszaUlesztenl, de nem tud­ja. Egy darabig még próbál­kozik, szeretné úgy megolda­ni a dolgot, hogy a közönség ne vegye észre. Mintha ez is a produkcióhoz tartoznék. De arcán egyre nő a rémület, s ahogy jár közbe odaér a po rondkapuhoz, ahol mindig áll valaki. Félrefordulva morog­ja neki: — Szóljatok Luclánónak. Az ajtónálló kimegy. Nem kell messzire mennie, mert akit keres itt van közel: ép­pen injekciót ad a rendkívül enervált oroszlánnak. Beadta az injekciót, aztán felnéz az idomárra. — A tűzkarikát így sem fogja átugrani — mondja Luciánó. Az idomár csak legyint — Az a lényeg, hogy el ne aludjon. Az ajtónálló megkocogtatja Luciánó vállát A bohóc, mert az, csali még a sapkája nincs rajta de már kikenték, kelletlenül fordul az ajtónálló felé. — Porondra — int az aj­tónálló — Nem én következem — tiltakozik Luciánó. — Nem is azért Juszuf- ban bennmaradt a kard. — Hajoljon meg és jöjjön ki KISREGÉNY — Hogy hajoljon meg, ami­kor benne van a kard? Luciánó vállatvon, sóhajt egyet és elindul a porondra. A kardnyelő már kék, zöld. Luciánó természetesen mint bohóc érkezik és azonnal hasra esik. A kardnyelő két­ségbeesetten sziszegi neki: — Igyekezz már! Luciánó feltápászkodik, széles gesztusokkal, grima­szokkal, mintha ez is a pro­dukcióhoz tartozna. Odaáll a kardnyelő elé és nézi a szá­jából kiálló kardvéget. Aztán megfogja és ki akarja ránta­ni a kardnyelőből, de a kard meg se moccan. Erre Luciánó lábát nekitá- masztja a kardnyelő hasá­nak, megfogja a kard végét, és így próbálja teljes erővel kihúzni, de így se megy. A közönség derül, annál is inkább, mert a kardnyelő a művelet után úgy marad haj- lottan, ahogy Luciánó meg­hajlította a hasában a kardot. Luciánó is látja, hogy a kard- nyelö már nem tud kiegyene­sedni. mert elgörbült benne a kard. — Milyen kardot nyeltél te le? — Amit szoktam. — Ez nem az. Tudod ml ez? Kisapám, te lenyelted az defántvak&rót — Az lehet A kardnyelő majdnem hány. Közben a bejárati ajtóban megjelenik egy artistablúzos tömzsi, kissé pocakos, köpcös, széles vállú, kuglifejű alak, és a főnökök zord tekintetével elégedetlenül nézi a poron­don zajló hercehurcát Int Luciánónak, hogy kifelé. A kardnyelő azonban meg se tud moccanni. Luciánó ráte­szi a fejére a kezét, a mellét elől megnyomja, karika ala­kúra összehajtogatja, és kigu­rítja a porondról. Az ajtónál­ló, aki a konferansz szerepét is betölti, bejelenti a követ­kező számot. — Nagy érdemű publikum! Következik minden idők leg­vérengzőbb fenevada, a ber­berek réme, az utolsó király, az állatok királya, a vérengző Leó. Gyengébb idegzetűek hunyják be a szemüket. Amikor az oroszlán megje­lenik idomárjával a függöny előtt, a nézőtér első sorából felemelkedik egy szigorú te­kintetű férfi és magából ki­kelve ordítja: — Ketrec nélkül, már me­gint ketrec nélkül? Mondanunk sem kell. hogy a vad oroszlán erre az erélyes hangra azonnal megfordul, és visszabújik a függöny mö­gé. A függöny mögül azon­ban, ugyancsak erre az eré­lyes hangra, megjelenik a már ismert kis köpcös, és egyenesen az ágáló Vég elv­társ felé tart. Megpróbálja le­szerelni ellenkezését. — Vég elvtárs, Vég elvtárs! Garantálom, hogy nem lesz semmi baj — mondja Dar- nógyöngyel. (Folytatjuk) első emeleten 14 termet ka­pott á Széchényi Könyvtár. Nyolc terem Erem- és Régi- ségtámak jutott, a második emeleten a Természetiek Tá­rának 14 helyiség. A föld­szintet lakásnak használták. Alighogy elkészült a mú­zeum, viharos események színhelye, tanúja lett. Törté­nelmi szerepe 1848. március 15-étől ívelt. Az épület lép­csőjéről szavalta el Petőfi a fellelkesült tömegnek a Nemzeti Dalt. Innen, a lépcső bal támfaláról mondták el a „Mit kíván a magyar nem­zet” kiáltvány 12 pontját A második emeleti díszte­remben ülésezett az első nép* képviseleti országgyűlés. Ké* sőbb a Pestre összehívott or­szággyűlés főrendi háza is a Nemzeti Múzeum dísztermét használta ülésteremnek, — egészen az országház felépí­téséig. Budavár bevétele után 1849 május 27 én, az első emeleti rotundában a pesti polgárság lakomán látta ven­dégül a győzedelmes hon­védséget. A nemzeti kor­mánynak a legválságosa'bb időkben is gazdája volt a Nemzeti Múzeum. Kossuth Lajos, mint pénzügyminiS2r ter a volt kamaraelnöki lakás­ból 78 festményt adott át, s mint a Honvédelmi Bizottság elnöke úgy rendelkezett, hogy a sáncásásoknál előke­rülő régészeti leleteket küld­jék a múzeumba. Buda ostromakor május 23-án bomba robbant a hom­lokzat előtt, de kár nem esett az épületben. 1849. július 11-én a mű- . zeum udvaráról indultak Arad felé az utolsó népfelke­lő csapatok. Néhány nap múlva, július 19-én Haynau csapatai megszállták a mú­zeumot, kaszárnyának, rak­tárnak használták, kincseit Bécsbe akarták szállítani. Jú­lius 23-án ötperces kihallga­tás után a főlépcsőnél agyon­lőttek egy, a császári hadse­regből a honvédséghez átál- lott katonát. Másnap egy szatmári bányász-honvédet érte ugyanez a sors. Kiss Bá­lint festőművészt, a múzeum alkalmazottját szabadcsapat szervezésével gyanúsították, haditörvényszék elé állítot­ták. Évek során, a szabadság" harc bukása után ismét gya­rapodott, bővült a múzeum anyaga. Sokan adományozás­sal alapítványokkal tettek hazafias érzésükről tanúsá­got. A Múzeumkert telepíté­sére a díszteremben hang­versenyeket rendeztek. Eze­ket a „zenélyeket” többször Erkel és Liszt Ferenc vezé­nyelte. Kazinczy születésének 106. évfordulóján, 1859-ben a mú­zeum dísztermében rendezett ünnepség az abszolutizmus elleni tiltakozás impozáns megnyilvánulása volt. 1861- ben a díszteremben ülésező képviselőház mondott utoljá­ra nemet Bécs beolvasztó po­litikájának. Mostanában csendes a Mű* eumkert. Egy-egy kiállítás negnyitása jelent csak na­gyobb 'eseményt, vagy az évenkénti március 15 ko­szorúzás, ott balra a főlép­csőtől, az emléktáblánál... Kádár Márta > ami

Next

/
Thumbnails
Contents