Kelet-Magyarország, 1971. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-14 / 38. szám

Wh. fefJrnlr f?. ~ VASÄRNAPT MRLT.WfLBf t ofcfcrt Művelődésünk anyagi háttere Nyíregyházi beszélgetés Keres Emillel HA ELKÉSZÍTENÉNK a megye művelődési térképét — a lakosság kulturális ellá­tottságáról — meglepően sok régebben fehérnek jelzett fol­tot kellene eltüntetni. f. z utóbbi négy évben több mint száz művelődési létesítmény épült Szabolcs-Szatmárban. s ezek fele községi, járási, me­gyei erőből. Az első hat kö­zött van a megye a könyvtá­rak fejlesztésére fordított összegeket illetően, egy év alatt 2,5 millió forintot köl­töttek könyvekre megyénk­ben. Egy lakosra 4,3, egy beiratkozott olvasóra pedig 25,1 forint jut. Nem áll az utolsó helyen a megye a tízezer lakosra ju­tó művelődési otthonok, köz- művelődési könyvtárak, mo­zik arányait tekintve sem holott néhány évvel ezelőtt még tartotta az utolsó he­lyek egyikét. Ha a számok nem is mondanak el min­dent — különösen nem ad­nak választ a rendszeresen és az alkalmanként műve­lődök közötti aránytalansá­gok okaira — érdemes a számokat is figyelemmel kí­sérni. Nemrég éppen a statiszti­ka irányította a figyelmet a megyére amikor a megye-' párt és tanácsi szervek — f Magyar Rádió és Televízió közreműködésével — akciót kezdeményeztek a rádiózás fehér foltjainak eltüntetése érdekében. Megyénk ugyanis a községek sorában az uto.só, a városok között az utolsó előtti helyet foglalta el ; z ezer lakosra jutó rádiókészü­lékek számában. Valamivel jobb a tévéellátottság. MINDEZZEL FÜGG ÖSZ- SZE, hogy a mi megyénkben nem néptelenedtek el a mo­zik. Az előadások számát és a látogatók arányát nézve az elsők között áll a megye, jó­val az országos átlag feletti a filmek iránti érdeklődés A színházi előadások, ORI-ren- dezvények látogatóinak szá­ma is magas, különösen a megye városaiban. Az ezer lakosra jutó múzeum- és ki­állításlátogatók rangsorában a szabolcsi községek az elő­kelő első hat között vannak. Sajnos a városok — a kiál­lítótermek helyszűke miatt — az utolsók között. Az előfize­tett és vásárolt napilapok átlagos példányszámában is előbbre jutott a megye, de még mindig a 14—15. helyet tartja, elmaradva az orszá­gos átlagtól. A számok önmagukban is Jelzik, hogy az utóbbi évek­ben — ha nem is gyökeresen — átrajzolódott a szabolcsi művelődési térkép. Ebben a tavalyi rendhagyó esztendő sem tudta lényegesen vissza­vetni a megyét noha több mint százmillió forintos kár érte a művelődési létesítmé­nyeket, évek kellenek a hiányzó és megrongálódott művelődési otthonok, könyv­tárak. s egyéb művelődési létesítmények pótlására. Érthető, hogy az elmúlt év­ben — sőt a 71-es év egy részében is — a megye mű­velődési szerveinek a tartal­mi, irányító munkát sokszor kellett felcserélni az árvíz sújtotta községek közművelő dési hálózatának talpraáilitá- sával. Elérni, hogy fokozato­san ismét a művelődési sze­repkörüket igyekezzenek be­tölteni a raktárnak, ideigle­nes szállásnak, iskolának, napközinek használt művelő­dési házak. Ezek a Pondok még ma sem kerültek le a napirendről, s ebben ismét az ország segíthet. ELŐBBRE JUTOTT SZA­BOLCS a csaknem kilencven­ezer tanyán élő ember kul­turális körülményeinek javí­tásában is. A villamosítás na már a tanyavilág többségét érinti, s ez megteremti az előfeltételeket a jobb műve­lődési munkához is. A műve­lődési autók a nagykállói és a nyíregyházi tanyavilág több mint felét rendszeresen felkeresik könyvekkel, fil­mekkel, TIT-előadókkal. olykor vándortárlatokkal. A tanyanapok kulturális prog­ramjai is jól illeszkednek a helyi sajátosságokhoz, s nem csupán a szak-, hanem az általános műveltség gyarapí­tását 's szem előtt tartják. A tanyavilágban különösen nagy lehetőségei vannak a klubélet kibontakoztatásának. Jó példák már vannak — mint a felsősimái, ahol há­romezer tanyai és külterüle­ten lakó ember művelőderét szervezik, s a művelődési lé­tesítmény fenntartását a tsz és a városi tanács közösen szavatolja. A megye művelődési térké­pére kívánkoznak az új nép­műve' ési kezdeményezések. kísérletek — amelyről már hírt adtunk — de kedvező hatásukat ezután fogják ér­zékelni a művelődök éppúgy, mint a népművelők. A nagv- kállói össz-szövetkezeti kul­turális társulás biztató ered­ményekkel kecsegteti a volt megyeszékhely lakóit és a környékbeli tanyák népét. Ám legalább annyira elgon­dolkodtató. hogy eddig kevés követőre talált a jó példa. Inkább alkalmi „pénzössr >- adások” vannak egyes közsé­gekben. Még mindig több tíz­millió forintot pazarolnak el a tsz-ek, vállalatok, intézmé­nyek kulturális alapjukból — nem kulturális célokra. TALÁN A LEGKEVÉSBÉ örvendetes a megyeszékhely művelődési térképének vál­tozatlansága. Bár — értesülé­seink szerint — „sínen” van az új megyei művelődési kombinát felépítésének ügve. s két-három éven belül Nyír­egyházának is lesz egy el­fogadható művelődési háza. nyugodtan mondhatjuk — ha már állna is késő lenne. Különösen nagy probléma a már-már katasztrofális könyvtárhiány. A jelenlegi megyei könyvtár az immár hetvenezres megyeszékhely — a felsőfokú tanintézetek, s a megnövekedett olvasási kedv •— minimális igényeit sem tud­ja kielégíteni. Ismertek — az illetékes megyei szervek ke­resik is a megoldás útját — a nyíregyházi múzeum és ki­állítóterem, problémája, szük­ség van egy városi hírlap- és folyóirat-olvasóra is, nem szólva az új és peremváros- részek művelődési intézmé­nyeinek fejlesztéséről. A jellemző mégis az előre­lépés. Eközben természetesen a régi megoldatlan és az újabb gondok is sürgetik a szabolcsi lakosság kulturális ellátottságának további javí­tását. Mindezek jórészt akkor válnak valósággá, ha a me­gye ereje párosul az orszá­gos támogatással. Anélkül, hogy ez az igény egy pilla­natra is tápot adna a felül­ről várásnak, a beletörődés­nek, amely szerint Szabolcs­nak az a szerepe, hogy a- utolsók között kullogjon a kultúrában. Páll Géza — Hobbym, hogy régi cse­repeiket gyújtok. Edényeket, korsókat, kancsókat. Mázta- lan, egyszerű, falun korongolt cserépedényeket. Ezek laká­som díszei, szeretek közöttük élni. Tehát a kikapcsolódás min­denből, ami színpad, pódi­um.. — Nem. Vagyis pontosab­ban nem egészen. Van vala­mi, ami a kettőt összeköti. Mert mi a cserép? Szolidan díszített anyag, decens for­mákkal. Egyszerű, harmoni­kus, és célt is szolgál. Kicsit olyan, mint a szó. Mert a szép szó, legyen az vers vagy próza a maga nemében ha­sonlóan egyszerű, tiszta for­májú, esztétikus, mesterké­letlen. Minden cserép meg­koccintva más és más hangot ad, harmonikusan vagy disz­harmóniát árasztva A cse­rép mögött is ember van: al­kotó és használó ember. És vajon nem áll-e ez minden művészetre, minden szóra is? — És ha már művészetről van szó: a verset vagy a színpadi művet kedveli job­ban? — A ve-s az a szerelmem. A nagy szenvedély. Legyen az pódium, vagy éppen egy klub. mint itt Nyíregyházán, mindegy, szeretek verset mondani. Nincs kedvenc ver­sem. Mindig azt szeretem a legjobban, amelyiket éppen szavalom. Szavalom? Talán ez sem pontosan így van. So­kan kérdezték, itt is feltették a lányok a kérdést, mi a szép a versben, mi az, amit elmondásakor figyelni keli. Én azt hiszem csak egyet kell mindig magunk előtt lát­ni: a költőt. A gondolatát, az érzését. És ha tudunk azono­sulni vele, akkor miénk a vers. És mindenkié. Egy ver­set szerintem nem is szavalni kell, hanem élni. Mert mit akar valóban egy igazi költő? Talán semmivel sem többet, mint bevallani mindenkinek, hogy szereti az embereket, szereti a világot — Szeretni az embereket, szeretni a világot. Itt kér­dezném meg, hogy ebbe a vilájszerető költői miliőbe, íz ezt tolmácsoló művészi hit­vallásba miként illik be’e Keres Emil, a politikus? — Szokták tőlem ezt Is kérdezni. Én nem találok ebben semmi különöset Nem egy magyar elkötelezett mű­vész vett részt minden kor­ban a politikai életben. A művészetet nem lehet elvá­lasztani a nép szolgálatától. És vajon mi más a politika? A művésznek szerintem nem csak a színpadon kell felelős­séget vállalnia és hitet tennie. Amit a színész a színpadon tesz, az tehát hitvallás. Egy mű bemutatása touo, mint egyszerű művészi é'ményt nyújtani akaró törekvés? — Hivatásom a színpad. Az ott elhangzó szó soha nem lehet öncélú. Igaz, a színpad világa látszólag különleges valami. Ebben van is igaz­ság, meg nincs is. Mert a színpad talán formájában más, mint a valós élet. De ha igazságot akar és tud monda­ni, a szereplő és a mű minden szava kilép a kulisszák kö­zül. Politizál, tanít, gyönyör­ködtet, indulatba hoz, nevet­tet. Ezt szeretnénk kifejezni a Tháliában is. És ezért „ülünk fel Thália szekerére” szívesen, hogy ne csak a főváros része­süljön abból, amit művelünk. — Ne csak a főváros. Ezt a gondolatot sokszor megfo­galmazzák itt vidéken is. né­ha kesernyésen. Ha most azt kérdezem, hogy ezek között a vidéki utak között szerepel-e Nyíregyháza, kínos helyzetbe hozom Keres Emilt? — Nem. De mielőtt egyenes választ adnék, hadd vallják be valamit. Izgat ez a város és Szabolcs megye. Nem most járok itt először. Soha nem felejtem, hogy néhány évvel ezelőtt egy fellépésem után este, feleségem és Margócsy tanár űr társaságában becsa­varogtam Nyíregyházát. El­„Egy évvel az első világhá­ború előtt óriási pompával ünnepelték a Romanov ural­kodó ház háromszáz éves fennállását, négy esztendő múlva pedig összeomlott a pusztulását önmaga előidéző dinasztia. Én hűséggel szol­gáltam a dinasztiát, miként történt hát, hogy elárultam az uralkodót, akire még ifjú koromban felesküdtem? Miként történt, hogy „régi rendszerbeli” tábornok lé­temre, aki a cári hadsereg vezérkarában tisztségeket töl­töttem be, már az Októberi Forradalom küszöbén Lenin hívéül szegődtem, noha akko­riban nemigen értettem őt? Miért nem igazoltam az Ideiglenes Kormány „bizal­mát” és miért csatlakoztam a bolsevikokhoz, alighogy ki­léptek július utáni félillega- litásukból?” így kezdi visszaemlékezését Boncs-Brujevics, aki elvezet bennünket a cári Oroszország fülledt, rothadó, széteső vi­lágába. Az első világháború kitörésével indul a könyv, a jelentős beosztású szerző azok jutottunk a Bújtosra is. Meg­kapott a város sós érdekessé­ge, ellentmonaasa, régi. múl­tat varázsoló ódon utcája, új­ra törekvő nem egy szándé­ka. Aztán egyszer egy képhez jutottam. Nem valami ne\ i:s festő műve, de számoanra mégis kedves. A Bujtos >n készült és ahányszor otthon ránézek, mindig eszembe jut ez a város. Izgat a megye, fal nem fedezett szépségeivel, tár jaival, lankáival, kicsit szűzi érintetlenségével, a Tiszával Ezen a nyáron itt szeretnem tölteni szabadságom egy ré­szét. És talán... No de erről csak feltételes módban.. — Talán egy Thália körút alkalmával? — Igen. Debrecenben lesz a nyáron a színházunknak egy fellépése. A Divina Cemme- diát mutatjuk be. A távolság csak 50 kilométer. A kérdés csupán az:, vajon meghív­nak-e minket, vajon adnak-e lehetőséget, hogy itt Nyíregy­házán is előadjuk a művet. Tudom, itt van szabadtéri színpad. Van egy szép színház is. És van előtte egy Thália- saobor. Talán találkozhatna Thália a Tháliával... Forró sikerek élményével azóta már elutazott Keres Emil Nyíregyházáról Egy kölcsönös viszontlátás remé­nyében. Bürget Lajos számára is új dolgokat mond el, akik jól ismerik az első világháború történetét, iro­dalmát A cári hadvezetés hozzá nem értése, felelőtlen­sége következtében szétesik a hadsereg. Az orosz katona minden hősiessége hiábavaló, hiszen sem katonai felszere­lésben, sem ellátásban nenn részesítik megfelelően. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom győzelme után — születik meg a Munkás- Paraszt Vörös Hadsereg, amikor a szerző — a cári hadsereg tábornoka — Le­ninhez csatlakozik és Lenin közelébe kerül. Akkor érti meg Lenin zsenialitását, hogy miért úgy szervezte meg a Vörös Hadsereget, ahogyan azt tette és ez a proletár hadsereg hogyan veszi fel a küzdelmet és reménytelen­nek látszó helyzetében is végül győzedelmeskedik min­den intervención. Ez a rendkívül érdekes visszaemlékezés az Europa Könyvkiadó és az Uzsgorodi Kárpáti Kiadó közös gondo­zásában jelent meg. Makay Ida: NEM FÁJHAT Nem vehetnek el többé semmit attól, aki tündöklő űrrel lett tele. Kinek haja már hópille fészke, madarat sem hív. Puszta tenyere csillagparázstól ég már sérthetetlen. Szobákba sem lép. Hó s fény a szőnyege. Nem fájhat zajló szerelmekért már, kinek erdők csöndje lett a kedvese. Uj könyv: Mihail Boncs-Brujevics: Felkötöttem kardomat... és hirtelen megcsókolta a kezét. V ai főkonzulátuson udvarias fiatalember fogadta az ügyfeleket. — Kívánságuk? — Mrs. Elisa Kerekes va­gyok, sydneyi lakos. A hölgy, legjobb barátnőm, hat hónap­ja a vendégem. Nagyon jól érzi itt magát, és ugye, egy jlyen utazás nem kis költség. Isten tudja, sikerülne-e még egyszer az életben. özvegy, nyugdíjas, hatvankét éves... szeretne még velünk marad­ni Mód volna-e rá. hogy út­levelét meghosszabbítsák? A tisztviselő rámosolygott Petrónéra. — Olyan jól érzi itt ma­gát? — Ó, igen — felelte Petró- né. — Értesítést küldünk. A főkonzulátusról hazafelé térve Kerekesné megállította az autót a legközelebbi shop­ping center előtt. — No mit vásároljunk? Borjúmájat, marhafelsált7 Vegyünk egy szép pulykát is? Holnapra főzhetnél kar- fiolos boriubecsináltat. És tu­dod mit? Paprikás csirkét, jó magyarosan Istenien főzöl. Máriám! Milyen gyümölcsöt vegyünk? Egrest mártásnak? Vagy görögdinnyét? Banánt is vehetnél... Látod, itt min­dent ehetsz, salátát, banánt, borjúmájat És családban élsz! Hát nem jó így neked? Ha eszembe jut az a pesti rozoga ház... És ne felejtsd el, ezer dollár volt a repülő­jegy, tőlünk sem kívánhatod, hogy egy fél évért ennyit reszkírozzunk. Vacsora után a gyerekek tanulták, tévét néztek, szét­szóródtak a házban. Kerekes és Kerekesné vendégségbe készült. Kerekes bement a felesége szobájába: — Simán ment minden? — A legsimábban, — felel­te az asszony. — Egyelőre hat hónapos meghosszabbítás, az is valami Én nem szoktam ahhoz drágám. hogy nyolc szobát magam takarítsak, mossak vasaljak, főzzek... — Ezer dollár nagy pénz... — Ledolgozza. A shopping center vagy négy mérföldnyire lehetett Kerekesék házától. Kerekesné egyszer egy héten autón vitte ide Petrónét, akkor vásárol­ták meg mindent: húst, ola­jat, rizst, egész hétre valót. Mindig autón, mindig nappal. Most egészen más volt az út: holdfényben, éjszaka, gya­log, egyedül. Lehet, hogy nem is fog odatalálni... Lehet, hogy nem is fog visszatalál­ni. De mindegy. Petróné ki­surrant a házból, elindult a poros, homokos úton, a szét­szórt villák között. Az utcá­nak csak egyik oldalán voltaik házak, a másik oldalon vad és átláthatatlan erdős, bozót. Kint járt az ausztráliai va­donban negyven mérföldnyi­re a város központjától, az új, elegáns, gazdag negyed­ben, ahol se autóbusz, se vo­nat, se villamos, ahol nappal autókon suhantak a lakók, este pedig behúzódtak a há­zakba, ittak és nézték a té­vét. A holdfényben még félel­mesebbre nőttek az eukalip­tusz fák A kúszó árnyék Petróné ijedt képzeletében kígyóvá változott. Kerekesné eleget mesélt a mérges pó­kokról kígyókról. cápákról. „Sose menj ki a házból egye­dül, Máriám. De hová is men­nél?” Hová is mennél? Csak­hogy a házban minek van? A tévét nem érti, * gyerekek már alig tudnak magyarul. Kerekesné beül reggel as ura mellé az autóba 6 ott marad a lakásban. Nem is tudja, hogy történt Először csak egy kicsit segített a fő­zésnél, azután megtanulta az automata mosógép fortélyait, azután Kerekesék nagy va­csorát adtak és a vendégek­nek őt is bemutatták, „a ked­ves budapesti Mária, aki ezt a remek tortát sütötte...” A repülőjegyét is akkor vette el tőle Kerekesné „Még el­veszíted. Jobb, ha bezárom ide, ebbe a fiókba az iratai­dat.” És azután a múlt heti veszekedés. „Ó te hálátlan! Kiruháztunk, felhizlaltunk, a sok költség! És most, amikor egy kis segítségre van szük­ség...” A hosszú, erdős mellékút- nak vége szakadt, Rohanó autók, villanó fények. Merre is? Jobbra? Balra? Nappal látszott egy kis fehér temp­lom. De most mindent elta­karnak a lila virágú jaca- randafák. Találomra indult el, ment, ment. Hiszen egy fél évig ma­radna is még, de mi van ott­hon a lakással? Az otthoni emberekkel, utcákkal, ízek­kel? Most még a télié Is vágyva gondolt, a hó feliér táncára, a keringő pelyhekre, a duruzsoló kályhára, a rossz tévéműsorra, amit legalább ért. Még egy fél évig maradna is. De ha azután se engedik? Ha azután se? Tegnap egy kézitáskát vett neki Kerekesné. Nem kellett volna elfogadni. Már azt hitte, hogy elté­vedt, amikor elé tűntek a shopping center fényei. Egy késő estig nyitvatartó fod­rászszalon, kis vendéglők, egy csemegeüzlet — sokszor vásároltak itt Kerekesnével. Fiatal fiú állt a kiszolgáló­pultnál. — Madame? Petróné egy cédulát szedett elő a zsebéből. A cédulán an­golul a magyar főkonzulátus neve állt. ügy, ahogy azt a hivatali várakozás alatt em­lékébe rögzítette és ahogy emlékezetből le tudta írni. A cédulát mutatta a fiúnak és ismételgette: „Telefon! Tele­fon!” A fiú értetlenül bámult. Petróné meglátta a piros te­lefonkészüléket. — Telefon!... Vagy úgy. Azután azt is megértette, hogy Petróné nem tudja a számot kikeresni A toip^-mkönyvből. Azt is, hogy nincs húsz centje, telefonra. — Nem baj, — intett a fii Kikereste a számot, tárosé- sott. — Segítség! — kiabált Peé- rómé a telefonba. — Haza akarok menni. Ne tessék ne­kem semmit meghosszabbíta­ni. Ha legközelebb megyünk; tessék azt mondani, hogy nem lehet. „ Itthon dr. Bérczy jogtaná­csos feleségének Petróné oda­adta a lila ruhát, amit első nap kapott, és amit egyetlen egyszer sem viselt. A házban mindenkinek jutott valar mi: kombiné, kézitáska. Még azt a műanyag só- és bors- tartóaskát is elajándékozta, amit a repülőgépen tálalt vacsoránál adtak. És a szom­szédok álmélkodva, irigyen hallgatták az útibeszámolót, pálmafákról, jacarandafákról, kengurukról, shopping cen­terről Kerekesek két autó­járól, ötventeritékes estély­ről, arról, hogy Kerekesné sírt, amikor a repülőtéren elbúcsúztak. „Micsoda sze­rencséjük van egyeseknek” — mondogatták a ház lakói. „És mi mindent kaphatott még Pptrómé, amiről nem is mn- sé!!„."

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents