Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

4. »Maf RELET-MAGYARORSZÄO an. Jamiár 19. ELUTASÍTÁS — CSIZMAÜGYBEN December 10-én vásárol­tam 730,— Ft-ért egy csizmát a kállósemjéni ruházati bolt­ban. Míg száraz idő volt, nem volt semmi baj, de az első sáros, havas nap után rossz vélemény alakult ki bennem a csizmával kapcsolatosain. Á víz ugyanis beszivárgott a csizmába, olyan volt, mintha semmi nem lett volna a lá­bamon. Visszamentem a bolt­ba, s megkérdeztem a bolt vezetőjétől, hogy mát lehet tenni, a válasz ez volt: „Ne járjon vízbe vagy vegyen egy másik csizmát.” Úgy érzem az említett ár mellett joggal elvárhatja a vevő, hogy azéirt olyan csizmát kapjon, amely valóban védi a lábat, de ha mégsem, úgy a bolt adjon le­hetőséget a kicserélésére — közölte levelében Korányi Margit Kállósemjén, Kilián u. 32. szám alatti lakos. SZIGETELŐSZALAG NINCS A villanyszerelésnél nélkü­lözhetetlen a szigetelőszalag, amelyet jelenleg nem lehet kapni a nyíregyházi üzletek­ben. Tudomásom szerint szi­getelőszalagot Nyíregyházáin is készítenek, érthetetlen te­hát, hogy az üzletekben még­sem lehet kapni — panaszol­ja Veres János nyíregyházi olvasóink. HOL EBÉDELJEK? 1971. január 4-én lekéstem az ebédidőt az irodaházi ét­kezdében, hozzá kell tennem nőm saját hibámból, hanem az autóbusz késése miatt. Ebédelni szerettem volna, így mentem a Szabolcs kis­vendéglőbe, ahol mindössze kát kiszolgáló volt, s az egyik hölgy 40 percen ke­resztül ígérte, hogy hozza az ebédet, de érthetően a nagy forgalom mellett a két sze­mély kevésnek bizonyult Nem vártam tovább, gondol­tam elfogyasztok egy ebédet e Rákóczi utcai bisztróban, meglepődve láttam, hogy az festés miatt zárva van. Majd a Tisza étterembe akartam bemenni, ott meg átrendezés folyt, asztalokat, székeket to­logattak. így nem sikerült megebédelnem, de talán nem is kell mondanom, hogy ezek után mi a véleményem a vá­ros „tervszerű” vendéglátásá­ról — írja levelében Sarlós Ottó, Nyíregyháza, Kürt utca 14. sz. alatti lakos. MEGOLD AS-E? A közelmúltban megnyílt „Arany Szarvas” vendéglő­ben január 4-én esteharmad- magammal betértünk, hogy egy-egy üveg sört élfogyasz- szunk, és eközben az új lé­tesítményt megtekintsük. Legteljesebb mértékben meg voltunk elégedve annak rendjével, tisztaságával, kor­szerűségével. Éppen arról be­szélgettünk, hogy ilyen kul­turált szórakozóhelyen fiatal­ságunk is kellemesen töltheti szabad idejét, amikor a he­lyiségbe belépett egy 20 év körüli egyenruhás fiú, egy lány társaságában. 15—20 perc elteltével a bent tartóz­kodó vendégek és mi arra figyeltünk fel, hogy a fiút három pincér karjánál, lábá­nál fogva az asztaltól kiemeli sapka és kabát nélkül a mí­nusz 5—10 fokos hidegben a hallomásból ismert régi „ki­dobólegények” módszerével a helyiség előtt lévő hókupacra kihajítják. Felvetődik a kérdés: ki a felelős a sajnálatos eset meg­történtéért. Nem vitás, hogy hibás a fiú, mert a kelleténél több italt fogyasztott. De az is, aki ezt a fiút ilyen rövid Idő alatt, ilyen nagy mennyi­ségű tömény szesszel kiszol­gálta! — írja levelében Pethő Zoltán, a TITÁSZ dolgozója. Szerkesztői üzenetek özv. Sárközi Mártonná nagykállói, Varga Imre má- tésaalkai. id. Tisza András apagyi, Simon László jármi, Mártha Ferenc papi, Sza- ntszló Józsefné nyíregyházi, Varga Lajos porcsalmai, Tóth Józsefné kocsordi. ifj. Gergely János, Szegedi Pe­temé csengerújfalui, Zsí­ros János nyíregyházi, Szénási Ferenc porcsalmai, Helmeczy Ferenc balkányi olvasóink ügyében az illeté­kesek segítségét kértük. Nagy János vajai lakos pa­nasza nem volt jogos. Éliás Mihály záhonyi lakost a VirWVon Gvár tevéiben ér­tesítette. Veress Dezső ko­csordi és Vári Imre cs nge- ri lakosok panaszát az illeté­kesek orvosolták. A lap megírta — az illetékes Tálaszol KIVILÁGÍTJÁK A KIRAKATOT A Kelet-Magyarcxrszág 1970. december 23-i számá­ban „Szép lehetne, ha...” címmel cikk jelent meg, amely kifogásolta, hogy a kertészeti vállalat kezelésé­ben lévő Szabadság téri vi­rágüzlet kirakata késő esti kivilágításáról nem történik gondoskodás. Ezzel kapcso­latosan tájékoztatásunk a következő: A késő estig történő kira­kat-megvilágításnak különö­sebb akadálya nincs. Intéz­kedtünk, hogy zárás után is égve maradjanak a kirakati fénycsövek. Az erősebb téli hideg éjszakákon azonban, amikor a növényeket a na­gyobb hidegtől óvni kell, a redőnyöket le kell húzni, ami ilyen esetekben fölöslegessé tenné az esti megvilágítást. A hideg idő elmúltával, egy automatarendszer beiktatá­sával megoldjuk a kirakat késő estig történő megvilágí­tását Nyíregyházi Kertészeti Vállalat JARATSÜRITÉSEK, UJ AUTÓBUSZOK Az 1970. december 30-án „Kevés az autóbusz” címmel megjelent cikkre válaszunk a következő: A Volán 5. sz. Vállalata 1971. évben 35 autóbusz forgalomba állításait tervezi. A 35 db új autóbusz- szal elsősorban Nyíregyháza városhelyi és elővárosi for­galmát igyekszünk javítaná,, ugyanakkor a többi autóbu­szokkal a megye helyközi utasszállítását kívánjuk fej­leszteni. Vállalatunk esetenként utasszámlálásokait végez, va­lamint egyéb módszerekkel információkat szerez az egyes járatok utasforgalmáról, így már 1970. évben megálla­pítottuk, hogy a cikkben is hivatkozott Nyíregyháza— Nyíribrony viszonylatában a csúcsforgalmi időszak zsú­foltságának csökkentésére az utasok elszállítása érdekében autóbuszt szükséges beállíta­ni. Az 1971-es tervünkben is szerepel Nyíregyháza—Nyír­tura között a járatok sűrítése, ezen a vonalom az utasok el­szállítása egy autóbusz beállí­tásával, ugyancsak fejlesztést tervezünk Nyíregyháza—Má­tészalka között is. Volán 5. sz. Vállalata Nyíregyháza GARANTALT BOSSZÚSÁG? Tavaly vásároltunk egy Hajdú centrifugát, amely a garanciális idő alatt meghi­básodott. Négy hónappal ez­előtt elvittük javításra a ti- sza vas vári szervizbe, amely a Tiszalöki Vegyes Ktsz-hez tartozik. Anyaghiányra hi­vatkozva a centrifugát még a mai napig sem javították meg. Nem értem, ha a ktsz vállalta a garanciális javítást, miért nem gondoskodik al­katrészről, hiszen hazai gyártmányról van szó, vagy ha nem lehet megjavítani, miért nem cserélik ki a cent­rifugánkat? — kérdezi Csáki Istvánná Tiszavasvári, Zrínyi Miklós u. 5. sz. alatti lakos. VILÁGOS UTCA A Derkivits u. közvilágítá­sa elavult volt. Ez különösen azokat érintette, akik a gu­migyárban vagy az UNIVER- SIL Vállalatnál, vagy egyéb üzemekben dolgoznak, s az esti, vagy az éjszakai mű­szakban dolgoznál'. Akár gya­logosról, akár kerékpárral köz­lekedőről van szó, sok bosszú­ságot okozott a nem kellően kivilágított utca. December hónapban azonban a közvilá­gítást megújították, ezzel a probléma megoldódott, me­lyért köszönetüket fejezik ki a Derkovits utcán közlekedők a munka engedélyezőjónek és a TITASZ Vállalat dolgozód­nak, a közvilágítás gyors és eredményes megújításáért — közölte Torna Péter tanács­tag. KÉSIK A GAZSZER VIZ 1970. december 1-én elrom­lott a gáztűzhelyem. Felad­tam egy táviratot a nyíregy­házi „TIGÁZ” kirendeltség­nek. Mivel választ nem kap­tam rá, december 10-én te­lefonon érdeklődtem. ígér­ték, hogy kijönnek. Tizenötö­dikén ismét érdeklődtem, s akkor egy hölgy kioktatott, hogy miért nem a fehérgyar­mati telepet hívtam fel tele­fonon, és hogy ne legyek tü­relmetlen. (Meg kell jegyez­nem, hogy a fehérgyarmati te­lepnek nincs is telefonja.) Megígérte mégis, hogy a szer­vizkocsi ki fog jönni. Sajnos azóta sem jöttek. Ha egy kis humorérzékem lenne, most azt is mondhatnám, hogy már egy éve ennek, de minden­esetre több, mint 5 hete, hogy először jeleztem a hibát és még mindig nem használha­tom az oly nagy-'könnyebbsé­get jelentő gáztűzhelyet — közölte levelében Marozsán Ferencné Milotáról. korai Öröm A Luther-ház környékén lakók igen örültek, hogy a megszokott kenyérárusító pa­vilonban újabban tejet és tejterméket is árusítanak. Sajnos azonban reggel a mun­kába és az iskolába igyekvő emberek és gyerekek tejet még nem kaphatnak, mert csak később látják el a pavi­lont, viszont január 12-én még reggel 9 órakor sem volt tej a pavilonban. Ilyen körülmé­nyek között nem helytálló az a felirat, amely a pavilonban ki van függesztve, s valahogy így szól: tejtermék minden­kor kapható — közölte F. Z-né nyíregyházi Olvasónk. VISSZAGURULT A GYŰRŰ Karácsony napján a 600 fo­rintos gyűrűmet elveszitet­tem, bevásárlás közben. Amikor észrevettem, vissza­mentem azokba az üzletek­be, ahol jártam, de sehol nem találtam. Az egyik üzletben meg is „nyugtattak”: hogy ha azt egy vevő találta meg. nem igen adja le a boltban. Az ünnepek után néhány nappal azonban a 76. sz. fű­szer- és csemegebolt (Kiss Ernő utcán van) dolgozói ér tesítettek — akik a gyűrű el­vesztésének napján még a szemétkosarat is átkutatták a gyűrűért — hogy a tejesre keszek között megtalálták a gyűrűmet, menjek be érte. A 76. számú bolt dolgozóinak becsületességéhez és figyel­mességéhez csakis gratulálni lehet, melyért köszönetemet fejezem ki — közölte Kárpá­ti Ferencné Nyíregyháza, Ma- karenkó utca 38. szám alatti lakos. HAZAI KILÁTÓ Óvodák az üzemek seaíiséuével Vas megye székhelyén, Szombathelyen sok szülőnek okoz gondot gyermekének óvodai .elhelyezése. Az óvo­dákban jelenleg 130 százaié' kos a helykihasználás; A kezdeményező lépést a Szom­bathelyi Pamu ipar tette meg: másfél millió forintot ajánlott fel óvoda építéséhez. Cserébe azt kérte, hogy az üzem dolgozóinak gyerme­kei a megajánlott összeggel arányosan jussanak majd óvodai helyhez. E kezdemé­nyezést, újabb felajánlások követték. A cipőgyár 2 millió forintot ajánlott fel, a Remix, a Tatex, a Vas me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat pedig 1—1 milliót. Az eddigi megajánlások értéske meghaladja a 14 millió fo­rintot. Vas Népe Befagyott a vízesés A Bükk festői környezeté­ben lévő Lillafüred egyik idegenforgalmi nevezetessége a Palota-szálló melletti víz­esés. A Szinva-patak egyik ágának vize csaknem 5 mé­ter széles vastag sugárban zuhog alá mintegy 30 mé­ter mélységbe a mésztufa szirtekről. A Palota-szálló csütörtökön érkezett vendégei azonban már nem a vízesés­ben, hanem a helyén kelet­kezett jégcsipkében gyö- nyörködhetettek. A vízesés megfagyott. Természetes „csipkefüggönyt" alkot a mögötte lévő barlang előtt. A hatalmas jégtömböt kát vastagságú jégcsqpok, s egész finom jégkristályok szeszé­lyes szövevénye hálózza be. A természet alkotta jégcsipke finom, üvegcsengő csilingelé- sére emlékeztető hanggal töl­ti be a környéket hajnalt fagyok idején. Déli Hírlap Nem feledkeznek meg a katonákról Kedves hagyománnyá vált a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban, hogy az újév alkalmából a párt, a KISZ és a szakszervezet, valamint a gyár gazdasági vezetőd le­vélben köszöntik a katonai szolgála ot teljesítő dolgozó­társaikat. Levelükben tájé­koztatják őket a gyár hely­zetéről. érért méri ve* .-ól Az elmúlt napokban 38 ilyen le­velet adtak Dost ára. s mel­lékelték hozzájuk 200—200 forint zsebpénzt is. Leev°u miből kellemesen szil­veszterezniük ka tana tár­saiknak. A gépgyári katonák örültek a figyelmes- sédnek és válaszaikban arról írtak, hogy a hadseregben igyekeznek eredményesen végrehajtani kiképzési fel­adataikat. Jólesik nekik; hogy a katonai szolgálat ide­je alatt is gondolnak rájuk és nem veszítik el kapcsola­taikat munkahelyükkel. Zalai Rírlap Adriák Gárdonyi titkosírását Az egri vármúzeum elmúlt évi munkájának érdekes ré­sze: Gárdonyi titkosírásának országos szenzációt jelentő megfejtése befejeződött. A. hagyatékban fellelhető telje» tikosírásos anyagot átírták; s jelenleg a több mint éaer ol­dalt kitevő átírás kritikai vizsgálatát és témakörök szerinti csoportosítását vég­zi Korompai János múzeolő- gus. E munka befejezés« után kerül maid az olvasók elé a nagy író esztétikai el­veit. életkörülményeinek ada­tait és még számos meglepe­tést tartalmazó feljegyzések teljes szövege. Heves megyei Népújság Lopott autóbusszal furikázott Már több esetben volt büntet*« Jogtalan használatért Tóvári Fe­renc 25 éves baksai traktorost Ugyancsak szeszes ital fogyasz­tása előzte meg az október ts-i Ikarus SS-bs farmoloros lutóhusa elvitelét. A kérdéses alkalommal Kaposvárra kirándult, majd a« esti érákban Pécsre visszatérve a városban furikázott. A pécsi járásbíróság < rendbeli Jogtalan használatért, valamint Ittas veze­tésért 1 év négybónapl szabad­ságvesztésre Ítélte. Dunántúli NapU Filodendron Trópusi hangulatát vará­zsol a zord télbe Bartek Páí uraújfalui gyógyszerész la­kásában a 6 éves, szokatla­nul nagyra fejlődött fii»- demdron. A mintegy négy­ezer különböző nagyságú kaktusz társaságában a má­sodik virágját bontja a ná­lunk általában 10—15 éve* korában virágzó délszaki növény. A kedvező körűi­mén vek között a termék" te kifejlődik, ananászra em­lékeztető Ízű gyümölcsöt hoz. Pest megyei Hírlap Leégett a szerviz Salgótarjánban leégett a Vóe­rád megyei Vegyesipari Válla la« járműjavító éa szervizműhelye. A tűz oka: kisfeszültség« elektromos áram volt. Szereié« kfizben a szerelólámpábÓI, amely zárlatos volt, kipattant a szikra, s perceken belül lángra lobbant a benzingőz. Égtek a kocsik, a festék, a gumi. A kár megállápt- tása folyik, de hozzávetólegea becslések szerint mintegy M ezer forint, Nógráá Egyetlen nagy segélykiál­lás a levél, amit gyakorlat­lan kéz kusza sorokban vetett papírra. Kiáltás azokhoz, „akiknek hatalmában áll íté­letet hozni, tenni valamit.” A levél névtelen írója azok­nak az asszonyoknak, anyák­nak, gyerekeknek a nevében kér segítséget, akiknek éle­tét, mindennapját iszákos, goromba férj, apa teszá sze­rencsétlenné. A levél jöhetett volna bár­mely más községünkből, ol­vashattunk hasonlót koráb­ban Is szerkesztőségi pos­tánkban. Ezt most Mátyusről küldje egy asszony. S hiába kutat a sorok között Tóth Imre. a Lónya—Mátyus Kö­zös Községi Tanács V. B. titkára,» semmi támpont nincs, ami elárulná a helyis­merettel rendelkező tanácsi vezetőnek, ki frha'ta a leve­let. Sajnos, elég sok asz- szony írhatta volna Mátyus- ról, de Lónyáról is. Azon egy percig sem csodálkozik hogy nem nevezte meg ma­gát & levélíró. Azok az asz- szonyok. akiknek férje az italboltban hagyja a fizetést, PANASZOS LEVÉL NYOMÁN Vádlott: az alkohol és az alkohol mámorát ott­hon .ombolja ki. nem igen mernek panaszra menni. Ezen a vidéken, a szilva hazájában, szinte minden háznál van pálinka. Mátyu- son is. Mindkét szomszédos községben, Lónyán és Tisza- kerecsenyben műkrJ!k már szeszfőzde. Ennek ellenére, figyelemre méltó — hogy ne morajuk: megdöbbentő — eredményű összehasonlításra nyilt módunk a Tiszakere- csenyi ÁFÉSZ-nél, amelynek körzetéhez tartozik e község is. A rendelkezésünkre bo­csátott adatokból ki űnt: a 600 lelkes Mátyuson. a ve­gyesbolt közel 1 millió 800 ezer forintot forgalmazott 1970-ben. Az italbolt alig va­lamivel kevesebbet 900 ezer forintnál. Tehá' az elköltött pénz egy harmada ment ital­ra. Pedig a tapasztalat sze­rint az italboltba már csak „fejelni” mennek. Inná arra. amit a házaknál működő zugkimérésekben, otthon, „barát”, „jószomszédi” kí- nálgatás közben már mcgii- tak. Az idegennek, aki végig­megy a községen, külső je­lek nem árulkodnak ezekről a gondokról. A rangos há­zak — csak az idén ötven épült a két kötS*ä?ben ka­matmentes. belvizes kölcsön­ből — ná-gv ablakait szép függönyök takarják. A tető­kön nem ritka látvány a te­levíziós antenna. Csinosodik. formálódik Mátyus is A kulturálódó környezetben játszódnak le ezek a családi drámák. Mit tett a tanács? Marad­iunk az említett példáknál. Egy ötgyerekes családot gyámba ósági segélyben ré­szesítettek. mert nem volt ci­pő, ruha a gyerekeken. Jó­szerével a mindennapi ke­nyér. étel előteremtése is gond az tanyának. Egy rendőrségi indítvány ügyé- Den pedig a határozatot is meghozták: kényszer eívonó- Kúrára kötelez ék az illetőt. Novemberben kellett volna bevonulnia az intézetbe. Hogy elmegy-e, senki nem kérte számon. S hogy nem ment el, senki sem hajtotta végre (kényszerrel!) a taná­csi határozatot. A példáit ellenmondanak a tanácstit­kár mentegetőzésének. Mi­szerint azért nem lépnek fel következet''sebben az ilyen eseteknél, mert Ití tartja él a családot, míg az apa tá­vol van. ha kényszer elvo­nókúrára rendelik, vagy ha ifjúság elleni bűntett miatt eljárást indíttatnak ellene. Nem érzik az álhumáim- mot ebben az álláspontban? Hiszen az ilyen apa, nen*­hogy nem tartja el, hanem még erkölcsileg zülieszti is a családját! De ott a másik példa: a tanácstagnő szom­szédját felhivatták a ta­nácsházára. beszélgettek vele. Persze, semmi eredménye nem volt Cinikus hangnem­ben, foghegyről válaszolga- tott. Aki már odáig süllyed, hogy a családja elől vonja el a mindennapit, csakhogy ne­ki több jusson a kocsmázás­ra. emberi mivoltából kivet­kőzve, .trágár jelzőkkel illett és ütlegeli feleségét, gyer­mekei anyját, idegbeteggé, testileg, lelkileg visszamara- dottá gyötri kiskorú gyerme­keit — annak már aligha használ a szép szó. Vannak törvényeink; ame­lyek lehetővé teszik, hóg^ „helyükre rakjuk” ezekét a* embereket Akár betegeknek, akár a tá’-sadalnmra v«*«zé- lyesriljrek tekintjük őket Miért nem élünk a törvény adta le­hetőségekkel? A saját, a csa­ládjuk —- de mindnyájunk a társadalom érdiékében is, K. m

Next

/
Thumbnails
Contents