Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
wn jsnusr ts. * afäfc? 9 Miért kevés a továbbtanuló „fizikai“? KÖZÉLETÜNK EGYIK BOKÁT VITATOTT TÉMÁJA: a közoktatás. Ezanbelül is leghangsúlyosabban a fizikai dolgozók gyermekei továbbtanulásával összefüggő gondok kerülnek szóba. Miért? Ismeretes. hogy egyetemeinken és főiskoláinkon 1962-ben eltörölték a származás szerinti kategorizálást. megkülönböztetést. A felvétel alapjává mindenütt az élért pontszámot tették, vagyis a tudást, a rátermettséget, valamint a közösséghez, a társadalomhoz való .viszonyt. Úgy gondoltuk: elért eredményeink — a szocializmus alapjainak a lerakása — lehetővé teszik, hogy adminisztratív előírások nélkül is biztosítsuk a munkás- és parasztfiatalok megfelelő arányát felsőoktatási intézményeinkben. Mi történt azóta? Sikerült-e megvalósítanunk ezt az elképzelést? Mondjuk meg, hogy csak részben. Az egyetemeken és a főiskolákon 50 százalékról 39—40 százalékra csökkeni a „fizikaiak” aránya. Ráadásul a csökkenő tendencia kiterjedt a gimnáziumokra is. ahonnan pedig a legtöbb továbbtanuló kikerül, fitt országosan 50 százalék körül mozog az arányuk.) Ezt a negatív folyamatot csupán a legutóbbi tanévben sikerült megállítani. MIT JELENTENEK EZEK A TÉNYEK? Korai volt eltörölni a származás szerinti megkülönböztetést ? Túlzottan optimisták voltunk, amikor adminisztratív megkötések nélkül is bíztunk a társadalom anyagi, szellemi, erkölcsi erőinek céltudatos összefogásában, felhasználásában? Szó sincs erről. Tudnunk kell egyrészt, hogy a jelenlegi 40 »zúzalékos arány sem mondható rossznak, ha a szocialista országok viszonylatában vizsgáljuk a számokat A fejlett kapitalista államokban pedig már az is „jó aránynak” mondható, ha 10—15 százalékban tanulnak fizikai dolgozók gyermekei a felsőoktatásban. Másrészt népünk, ifjúságunk igazságér- sete is azt kívánja, hogy ne ■«ásszá, hanem előre lépjünk — így javítsunk a jelenlegi helyzeten. Ezt a gondolatot fejezi ki az MSZMP X. kongresszusának határozata is, ■mikor kimondja: „Oktatási trrtézmén veink nyitva állnak minden fiatal előtt, aki szorgalma és tehetsége alapján erre megfelel.” Igen ám, de lsem véletlenül folytatódik a kongresszus határozata így: „Emellett pártunk fontosnak tartja, hogy a fizikai dolgozók gyermekei a tanulás minden szintjén külön támogatásban részesül jenek. ” A helyes értelmezés azt kívánja, hogy a két gondolatot egyszerre hangsúlyozzuk. KÜLÖN TÁMOGATÁS? Igen, mert ez így igazságos és fgy célszerű. Ugyanis amikor mi a fizikai dolgozók gyermekeinek a továbbtanulását a szülei fizikai dolgozók. Kételkedhetünk-e abban, hogy a százezerben több a tehetséges, mint az ötvenezerben? Nyilvánvaló, hogy nem. Miért van mégis, hogy a kevesebből vagyis az ötvenezerből tanulnak többen egyetemeinken, főiskoláinkon? A válasz oly szerteágazó, hogy *itt legfeljebb. csak néhány tényezőre utalhatunk. Az első és legfontosabb, még mindig — az anyagiak. Hogyan? — kérdezhetné valaki. Hiszen gyakran előfordul, hogy egy segédmunkás többet keres, mint egy pedagógus és a falvakban épített új házak, az új bútorok, háztartási gépek, televíziókészülékek, sőt az autók is — az emelkedő életszínvonalat jelzik. A végletektől eltekintve is elmondhatjuk, hogy a munkások és parasztok többsége — hasonlóan más társadalmi rétegekhez — képes fedezni a gyermekei továbbtanulásával járó kiadásokat. Figyelnünk kell azonban azokra a tehetséges gyermekekre is, akiknek a körülményei rosszabbak az átlagnál, akik például a szülők szűklátókörűsége, önzése, vagy akár zülöttsége miatt nem tanulhatnak. Aurái sem feledkezhetünk meg, hogy a munkás- és parasztcsaládokban — országos átlagban — több a gyerek, mint másutt, ezzel szemben rosszabb a lakáshelyzet és kevesebb az egy családra jutó kereső. Persze értelmiségiek, alkalmazottak, egyéb kategóriájúak tehetséges gyermekei is élhetnek nehéz körülmények között. Mindig személy szerint kell tehát eldönteni, hogy ki az, aki valóban megérdemli a közösség külön támogatását. S mert a protekció ezen a területen sem ismeretlen, hatékonyabbá kell tennünk a társadalmi ellenőrzést, hogy a különböző ösztöndíjaikat, juttatásokat valóban azoic kapják, akik megérdemlik. S főként a KlSZ-szerveaetéket, a fia'iaJokat kell bevonni ebbe a munkába. JELENTŐSEN BEFOLYÁSOLJA a továbbtanulást az egyes társadalmi rétegek gondolkodása, szemlélete is. Két szélsőséggel találkozhatunk. A nem fizikaiak olykor valósággal katasztrófának érzik, ha gyermekük nem jut be valamelyik felsőoktatási intézménybe, s az embert már-már a diplomával azonosítják. Számukra „lecsúszást” jelent az, ha a gyermekükből „csak” munkás lesz. Szerintük tehetség, rátermettség kizárólag a „fehér köpenyes” munkához kell. Velük szemben a fizikai dolgozók gyakran akkor is ipari tanulónak küldik gyermekeiket, amikor mind az egyén, mind a társadalom számára célszerűbb lenne vállalni a gimnáziummal, az egyetemi felvétellel járó többlet terheket. „A legfontosabb, hogy szakma legyen a gyerek kezében” — jelszóval olyanokat is villanyszerelőnek, mezőgazdasági munkásnak, esztergályosnak, vagy más szakmunkásnak adnak, akik pedig sokkal jobb fizikusok, képzőművészek, pedagógusok lehetnének. A számok ezt a következőképpen fejezik ki: az általános iskolát végzett fiatalok 75 százaléka fizikai dolgozó gyermeke, de ebből csak 25 százalék jelentkezik középiskolába, a nem fizikaiak gyerekeinek viszont a 75 százaléka tanul tovább. A feladatok, a lehetőségek közül is említünk néhányat. A IV. ötéves tervben lényegesen meggyorsítjuk a kollégiumok építését. Ez azért is fontos, mert a kollégium talán a legnagyobb mértékben járulhat hozzá, hegy a fizikai dolgozók gyermekéi leküzdjék a különböző hátrányokat, korábbi környezetük negatív hatásait. Ezért is van nagy jelentősége annak a kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy egyes üzemek, városok, termelőszövetkezetek, községek a helyi erők összefogásával terven felül is építsenek kollégiumokat. NAGY FELADAT AZ ISKOLÁK KÖZÖTTI túlzott színvonalkülönbség fokozatos megszűntetése is. Nem engedhető meg, hogy az úgynevezett „elit iskolák” mellett vannak helyek, ahol összevont osztályokban félévenként cserélődő és képesítés nélküli pedagógusok oktatják, nevelik a többnyire fizikai dolgozók gyerekeit. Pártunk X. kongresszusának felszólalói között is voltak olyanok, akik azt javasolták, hogy az egyetemi, főiskolai felvételeknél — a lexikális tudás mellett — kapjon nagyobb hangsúlyt az önálló gondolkodásira, alko i tevékenységre való készség. A képességek, az adottságok olykor csak később, már a serdülő kor után bontakoznak ki, amit szintén jobban figyelembe kellene venni akkor, amikor eldöntjük, kinek biztosítjuk a továbbtanulás lehetőségét. Célszerű volna a jelenleginél sokkal jobban ká- terjesziteni a pályaválasztási tanácsadást, hogy időben és lehetőleg mindenütt felismerjük: kiben miilyen adottságok, lehetőségek rejlenek. A NAGYOBB TÁRSADALMI, közösségi támogatást tehát mindenképpen megérdemlik a fizikai dolgozók tehetséges gyermeké. Van azonban valami, amit semmi mással pótolni nem lehet: ez pedig a fiatalok szorgalma, akaratereje, igyekezete a tanulásban. Földes? József Hozatalait fiatalok Ifjú szakemberek között Nyírlugoson Megyénk termelőszövetkereteiben és állami gazdaságaiban ma már egyre több a fiatal szakember, akik élethivatásukként a mezőgazdasági pályát választották, a bizonyítvány megszerzése után falun helyezkedtek el. Nyírlugos, Állami Gazdaság' gépjavító műhely. ,,\em bántam meg“ A fiatal szakemberek t közül első helyén Tarcza Rudolf nevét, említik . a gazdaság vezetői. Megbízható, szorgalmas munkaerőnek tartják. A 22 éves . gépésztechnikus 1967-ben végzett Mezőtúron, 69 szeptemberétől dolgozik Nyírlugoson. — A technikum után a Nyírbátori Gépjavítónál helyezkedtem el. Őszintén szólva akkor még féltem a mezőgazdaságtól, hiszep sokan azt mondták, hogy Itt a fizetés az időjárástól függ. Hittem az ilyen kétkedőknek, de belátom, félrevezettek. Mikor a gazdaság vezetői hívtak dolgozni, sokáig vívódtam magamban. Nem, nem a fizetéstől féltem, hanem a tanyától tartottam, mivel a munkahely messze van a községtől. De később úgy döntöttem, jövök! Művezető lett. Harminc szakmunkás javítja a gépeket irányítása alatt. Brigádjában jó a kollektív szellem. őszintén mondja: — Nem bántam meg a választást. A mezőgazdaságban kell a szakember, és itt is megvan a fizetés eppen úgy, mint az iparban. Havi jövedelmem 2500 forint. Szolgá lati lakásban lakom, így nem kell albérletben nyomorogni a családommal. Megbecsülik a munkámat, segítik a továbbtanulásomat. És ez bizony minden pénzt megtr. A szórakozás lehetőségeiről mosolyogva beszél: — Esténként tévét nézik, vagy olvasok. Esetenként elkelne egy jó mozi vagy színház, bár van erre lehetőség, de a nagy távolság miatt nem megyünk be Lúgosra. Apósommal szoktunk eljárni Nyírbátorba kocsival, ott fzó rakozunk. A jövő távoli terveként a saját lakást említi és a sze mélykocsit Elsődleges célja azonban a tanulás, a felsőfokú technikum elvégzése. És nagyón sokáig dolgozni a gazdaságban. Iparból jött haza Bakonyi Ferenc géplakatosnak is második helye a lugosi gazdaság. Egy éve került ide a Debreceni Mező- gazdasági Gépgyárból. — A szakmunkásvizsga után, — kezdte beszélgetésünket a 21 éves fiatalember, — Debrecenben hétforintos órabérem volt. Havonta ez 1500 forintra rúgott ki. Ebből az összegből fizettem hetenként az útiköltséget. az albérletet és a kosztot. Jó ha egy hónap alatt a fizetésemből 400 forintot meg tudtam takarítani, pedig nem dorbé- zoltarn. még csak nem is jártam szórakozni. Most ugyancsak 7 forint az órabérem, de a megtakarított pénzem 1000 forint, még egyszer annyi, mint volt, mert itthon vagyok. — Egy éve, hogy idekerültem, de már motort vettem magamnak es édesanyámmal közösen szobabútort. Bizony ez a debreceni munkahelyemen sosem lett volna meg. Szavai megfontollak, határozottak. — Én többé soha nem megyek dolgozni városra. Itt helyben is megtalálom a számításomat. A fizetésem még nem valami sok. de majd évek során emelkedik. Még csak kezdő vagyok. Tervéiből ő is fő célként említi a továbbtanulást, a technikumi képesítés megszerzését. „ 1 gépszerelő szakmát választottam“ A gépjavítás brigád legfiatalabb tagja a 18 éves Hlács Antal. Tavaly tette le a szakmunkásvizsgát, és azóta dolgozik a gazdaságban. Munkatársai szerint csendes, halk szavú, szorgalmas legény. — Az általános iskola élvégzése után a mezőgazda- sági gépszerelő szakmát választottam. Osztálytársaim inkább a divatosabb szakmák után néztek, nekem is sok- szor mondták, hogy jobb volna, ha komolyabb szakmát tanulnék. „Mit érek majd a szaktudásommal a ‘ kapásolt között” — mondták. Nem hallgattam rájuk, hiszen lutí- tam, hogy nem választottam rosszul, hiszen a bátyám s itt dolgozott már akkor, iól keresett. Bi/lositoi! a szórakozási lehel őség — Tiszavasváriban tanultam, kértek, maradjak or úe én csak haza vágytam. Hétforintos órabérem van, nem sok, az igaz, de ha városra megyek akkor sincs több. és kevesebbet is tudtam volna megtakarítani. — Hogy szórakozási lehetőség nincs? — kérdezi visz- sza. — Miért ne volna? A KISZ-szervezetűnknek ifjúsági klubja van, esténként szórakozhatunk, táncolhatunk. Máskülönben is. nem csak szórakozásból áll az élet. — A nyáron motort veszek magamnak és technikumba szeretnék vele járni Nyíregyházára. Technikus szeretnék lenni a gazdaságban Bagoly Dániel Hídvégi Judit, a Vásárosnaményi Ládagyár gépi szegecselő je. Élenjár a termelőmunkában, ugyanakkor a KISZ- szervezet munkájából is aktív szerepet vállal. Hammel József fjjgr, ________.____ ■■ .............. i — .................■ ■ JS segítjük: nem valakik ellen; hanem valakiért cselekszünk. Arra törekszünk, hogy a tehetséges, szorgalmas „F-be- tfis” fiatalok ne a származásuk miatt kerüljenek be az egyetemre, hanem tudásuk, rátermettségük alapján. Acél az, hogy minden társadalmilag hasznos adottságot, képességet igyekezzünk kibontakoztatni, mert a mi számunkra a tehetség — közösségi, társadalmi érték, egyik legértékesebb nemzeti kincsünk. Ezért is van szüksége a ,.segítési többletre” azoknak, akik erre rászorulnak. S mert a fizikai dolgozók gyerekeinek az átlagnál is több akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy produkálni tudják azt. ami „bennük van” — a segítséget, a támogatást is ehhez kell igazítani. HAZÁNKBAN ÉVENTE inintegy 150 ezer gyerek születik, s több mint 100 ezernek Szomorú, de mégis igazság, hogy a nyáron kifosztották az új lakótelep valamelyik négyemeletes házának egyik lakását. A pontos cím most nem. fontos, elég az, hogy tél van és a tettesnek hűlt helye. P. Molnár József, a híres mestemyomozó egymás után szívta a cigarettákat, sehogysem jutott előbbre. pedig majd füstöt vetett töprengő feje. Ujjlenyomat a leggondosabb vizsgálat után sem maradt a lakásban, az enyveskezű zsivány kesztyűben dolgozott. P. Molnárt, a híres mes- terdetektívet azonban nem olyan fából faragták. aki egykönnyen feladja a küzdelmet. Elkeseredetten ment az ebédlőbe, ahol szótlanul rágta egy ideig a csirkecombot, majd így szólt a mellette ülő fiatalabb nyomozóhoz: — Ravasz macska járt « szalonnán. De már nyomon vagyok. A fiatalember nagy szemeket meresztett a hirtelen Macska a szalonnán mondaton, de maga is láthatta délután, hogy Raffai B. Orbán, a többszörösen büntetett címeres lakásfosztogató ott ült P. Molnár szobájában és engedelmesen mondta jegyzőkönyvbe a történteket. Amikor alákanya- ritotta a nevét, hitetlenkedve rázta a fejét: — Legalább azt mondja el felügyelő úr —' kérte —, vajon hogyan jött rá? Esküszöm, óvatosan dolgoztam. — Megnyugtathatom önt _ kezdte P- Molnár —. hogy hibátlan munkát végzett, még egy karcolást sem ejtett. Ujjlenyomat sem maradt a lakásban. Tökéletes munka volt, el kell ismernem. ön tanulmányozta a lakást, ahogy ez igazi szakemberhez illik és jól tette. Megállapította, hogy a tulajdonos hónapokra külföldi turnén jár, decemberben érkezik haza. Csakhogy elkövetett egy hibát, amiből az látszik, hogy nincs maradéktalanul tökéletes betörés. Elfelejtette tanulmányozni a házmestert. Maga Raffai, a házmester miatt bukott le. — A házmester miatt? — kérdezte emez csodálkozva. Hiszen a színét sem láttam! — A $öhaj nem használ. De nekem nem kerülte el a figyelmemet, mint magának, hogy a szóban forgó épület házmestere a leglustább, a legtrehányabb ember as egész városrészben. Nem söpri a járdát, nem mossa fel a lépcsőházat, nem tisztítja a liftet, s legfőképpen nyár óta nem mosta le a lépcsöház ajtajának bejárati üvegét, amelyet mindenki megérint, ha be akar lépni, mert a kilincs június óta hiányzik. Maga mikor tőrt be, Raffai? — Augusztusban. — Látja, június előtt kellett volna. Feltétlenül június előtt. Az üvegajtó a betörés idején már felért egy vendégkönyvvel, mert annyi ujjlenyomat volt rajta, ahányon beléptek. Raffai B. Orbán álfa leesett a csodálkozástól. — Amikor minderre rájöttem — folytatja P. Molnár —. már csak olvasni kellett a vendégkönyvben. Ott voltak az üvegen a lakók ujjlenyomatai, beleértve a nagyma- mákat és a gyerekeket. Megtaláltam a postásét, a villany. és gázóra leolvasóét, a nőlakók lovagjaiét. Kiértékeltük az agglegények hölgy- ismerőseinek ujjnyomait. A házmesterét már ritkábban leltük meg. Megtaláltam egy Nagymező utcai szabónó, a körzeti kezelőorvos, a kerületi gyermekorvos ujjlenyomatát és a magáét, Raffai. A többi már gyerekjáték voll. Nagy csönd telepedett közéjük. .4 történetnek vég \ Raffai B. Orbánból a : di csavarta ki a kérdést: — És az a disznó ' házmester legalább megütötte a bokáját? — Nem. Jutalmat kap. A nyomravezető jutalmát. — Hiába, felügyelő úr —• ■mondta csendesen Raffai — nemcsak a jó pap. hanem a jó zsivány is holtig tanú’. Legközelebb már akkor felhúzom a kesztyűt, amikor leszállók az autóbuszról. — Csakhogy, barátom — fejezte be a beszélgetést P. Molnár —, maga kifelejti a számításból, hogy a jó nyomozó is holtig tanul. Mire maga kikerül a lakat alól, a maga ujjlenyomatát mar a buszon kezdem keresni. Meri nem szabad elfelejtenie, hogy ott sem mindig takarítanak. §*fií* Istváfl
