Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
f oMa? If FT FT MAGYARORSFUO 1971. Január 16. Az események krónikája: HÉTFŐ: Anvar Szadat, az EAK elnöke beszédet mondott Tanta városban — Pompidou nyilatkozata újságíróknak — Nixon tévétudósítók előtt beszélt. KEDD: U Thant beterjesztette jelentését a Biztonsági Tanács elé a Közeí-Keletrőí — Chile elismerte a Kínai Népköztársaságot. SZERDA: Heath angol miniszterelnök ázsiai körútra indult — Jarring találkozott az egyiptomi, a jordániai és az izraeli nagykövettel. CSÜTÖRTÖK: A Párizsban tartózkodó I aird amerikai hadügyminiszter Debré hadügyminiszterrel folytatott eszmecserét — Részleges kormányátalakítás a francia kabinetben. PÉNTEK: Jarring Jeruzsálembe utazott — Elrabolták Nagy-Britannia montevídeói nagykövetét. SZOMBAT: Riad egyiptomi külügyminiszter befejezte párizsi tárgyalásait — Jordániában kiújultak a harcok. Köze!-kere«i év — latin-amerikai év ? Ha babonásak lennénk, azt mon hatnak: az idei esztendő alighanem a közel-keleti válság jegyében fog eltelni — a Közel-Keletre vonatkozó eseményekkel kezdődött igazában az új év diplomáciai krónikája. U Thant, ENSZ-fötitkár a Biz onsági Tanács elé terjesztette a rég beharangozott, az ENSZ közgyűlése által elkészíteni rendelt beszámolót. Decemberben egy ideig úgy tűnt, hogy a jelentés alkalmat ad komoly vitára az ENSZ-ben. Az án változott a helyzet: Izrael felismerte, hogy újabb elmarasztalásnak teheti ki magát, ha továbbra is elutasítja a világ által sürgetett tárgyalások gondolatát. Időt húzva, taktikázva, nagy nehezen egyezett bele abba, hogy az U Thant-je- lentés beterjesztésével egy- időben újból munkához láthasson a „világszervezet postása”, Gunnar Jarring svéd diplomata, akinek az a feladata, hogy külön-külön tárgvaljon az arab országok és Izrael képviselőivel — hozza-vigye a véleményeket, javaslatokat, ellenvéleményeket és elleniavaslatokat... Már az első érintkezésié''étel után nyilvánvalóvá lett hogy Izrael most a tá' walások elhúzásával akar időt nyerni. Miért? Azért, mert számára a mai helyzet előnyös: a megszállt arab területeken egyre szilárdabban megveti a lábát, új és űi katonai támaszpontokat épít ki, izraeli településeket teremt. Felléphet a tűzszünet meghosszabbítását igényelve még valamilyen békés szerepben is: könnvű elhitetni a felületes szemlélőkkel, hogy az akar igazán békét a Közel-Keleten, aki az’, kívánja, hogy február 6- ra virradóra ne dörögjenek újra a fegyverek... Izrael kezb"n elfeledtetni próbálja a világgal, hogy a tűzszünet jött létre, mert a tér /v rnyugvást követően írmellett volna indulnia1 • közvetet tárgyalásoknak Eztk a tárgyalások pedig arra ’ettek volna hivatva hogy tisztázzák, hogyan, mikor. milyen ütemben üríti ki Izrael a „villámháborúban” jogtalanul elfoglalt területeket? Az arab országok, elsősorban az Egyesült Arab Köztársaság vezetői, nem háborúzni aka™ak. amikor azt mondják, hogy nem egyeznek bele a tűzszünet feltételek nélküli meghosszabbításába, hanem csupán azt kívánják leszögezni, hogy a tűzszünet 1970 augusztusában meghatározott feltételekkel született meg. Izrael emlékezetes vádaskodásával (szovjet rakéták a Szuezi- csatorna mentén, stb.) alig egy-két héttel a tűzszünet kihirdetése után már felrúgta a megállapodást. Ma sean hajlandó igazán tárgyalni a megszállt területeik kiürítéséről. Az. izraeli huzavonába beletartozót az is. hogy rávegyék Jarringot, látogasson el-Jeruzsálembe. Abba a Jeruzsálembe. amelyet az arab városrész bekebelezése után Izrael új fővárosának tekintenek. Arra emlékezteti az embert Golds Mrir kormányának eljárása, mint amikor a nyugatnémet re- vansis ák Nyugat-Berlinben rendeztek tüntetőén egy-egy gyűlést, diplomáciai eseményt közjogi aktust... Az izraeli követelés kezdettől fogva az. hogy ne csak nagyköveti szinten, hanem külügyminiszterek bevonásával történjék a Ja -ring- tárgyalás. Ne New Yorkban, az ENSZ székhelyén, hanem „semleges” területen. Ezek a kérdések és más. ilyesféle „eljárási” kér-1 «-év felvetésével tudja késleltetni az izraeli fél az érdemi tárgyalásokat. Talán nem fölösleges megmagyarázni ezt a szóhasználatot- eljárási, ügyrendi kérdések minden tárgyalás elején természetesen felmerülnek — rendezni is kell egész sor részletkérdést, a tárgyalások nyelvétől, színhelyétől, időpontjától kezdve egészen odáig, nogy kik vegyenek részt, például csak- nagykövetek-e vagy miniszterek, netán kormány- és államfők? De az ügyrendi, eljárási részletek megvitatásával fél nap, egy nap alatt végezni lehet, ha komoly a tárgyalási szándék. (Az izraeliek mostani magatartása majdnem olyan, mint amikor a párizsi Viet- nam-konferencia kezdete előtt az amerikaiak az asztal f'-""'-1 .-^ról alkudoztak sokáig. ..) Mi tartozik az érdemi tárgyalás fogalomkörébe? Amikor már komoly dolgokról vitáznak, a tárgyalás iga ' tétjéről: a közel-keleti válságban például az izraeli csapatok kivonásának menetrendjéről, Izraelnek az arab országok részéről történő elismeréséről, Izrael határairól, a Szuezi-csatomán a hajózás szabadságáról, a Palesztinái menekültek sorsáról és igy tovább Rengeteg megvitatni valót ad a közel-keleti kérdéscsoport. Sajnos, aligha látnak hozzá egyhamar a tulajdonképpeni tárgyalásokhoz. . Az új év első hetének eseményei azt mutatják, hogy 1971 — latin-amerikai esztendő is lehet! Ismét adódott egy látványos, a politikai krimi műfajába tartozó esemény a? uruguayi Tupama- ros-szervezet elrabolta Nagy- Britannia montevideói nagykövetét. Az év első diplomatarablása megint ráirányította a figyelmet a kis latinamerikai országra. (Még a 3 milliót sem éri él a lakosainak száma!) A múlt év derekán a Tupac Amaru indián vezérről elkeresztelt mozgalom már hallatott magáról: elfogta és kivégezte a montevideói amerikai nagy- követség biztonsági tisztjét, a CIA emberét, aki az uruguayi rendőrséget a háttérből irányította. Utána elraboltak a tupamarok egy brazil diplomatát és még egy amerikait, aki „a mezőgazda sági segélyszervezet szakértője” volt papíron, gyasoria tilag .azonban szintén CIA ügynök, a hirhedt amerika kémszervezet egyik vezetőj Latin-Amerikában! A Tupamaros-szervezet (eg; kis nyelvtan: Tupam&ror többesszámban, a szerveze' vagy mozgalom elnevezése egy-egy tagját tupamaró nak mondják), szélsőbalolda li anarchista csoport, lé', száma nem érheti el a tizez. rét sem, de igen jól értene)' tagjai a föld alatti mozgalmi munkához. Fél év alatt a gyűlölt Pacheco Areco elnök rendőrsége a legnagyobb terrorral sem tudott a tupa- marók nyomára jutni, nem tudta kiszabadítani a gerillák foglyait. Igaz, Pacheco Areco elnök meghátrálni sem volt hajlandó... F-5’- a diplomatarablások szolgáltatják a bulvár jellegű S/.L.,búCiuiíst, az igazi politikai szenzáció mégis az, ami Chilében történik! Dr. Allende népi egységkormánya folytatja az államosítások, a döntő társadalmi reformok végrehajtásának politikáját, bár sem az USA nem nézi ezt jó szemmel, sem a chilei reakció. A santiagói parlament a minap le szavazta a kormányt a bankok államosításának törvény- javaslata fölötti vitában... A Chiléi Unidad Popular kormányprogramja így is fokról fokra megvalósul. Külpolitikai téren szintén jelentős lépéseket tettek a héten a chilei kormány elismerte a Kínai Népköztársaság< '. majd Almeyda külügym: niszter közölte, hogy rövidesen konzúli egyezményt kötnek az NDK-val. s megkezdik az előkészületeket a diplomáciai kapcsolatok felvételére is Pálfy József India — választás előtt Alig egy héttel a Brit Nemzetközösség szokásos évi kormányfői értekezlete előtt olyan jelek mutatkoznak, hogy a két «népesebb állam: India és Pakisztán miniszterelnökei nem vesznek részt a konferencián. Mindkét esetben belpolitikai okok késztethetik a kormányfőket a távolmaradásra. ★ Logikus volt, hogy Giri, India köztársasági elnöke bejelentette a parlament feloszlatását, és új választásokat írt ki, — majd egy évvel korábban, mintsem azokra sort kellett volna keríteni. Előzőleg ugyanis a legfelsőbb bíróság döntése alkotmányellenesnek ítélte azt az elnöki rendeletet, amellyel megfosztották kiváltságaiktól a maharadzsákat. Ez a , trónfosztás” azonban Indira Gandhi miniszterelnök po'itikai útjának fontos állomása. Valójában ezért nem Giri elnökről, hanem Indira Gandhiról van szó. Az igazi kérdés tehát az, hogy miért akar Indira Gandhi egy évve' ko-áb- ban a választók elé állni, mint különben kellene? Elsősorban azért akar, mert abban bízik, hogy a választáson mindenképpen több képviselőt szerez majd, mint ahány pártja padsoraiban jelenleg van. Most olyan a helyzete, hogy csak bonyolult szövetségi politikával tudja biztosítani kormánya stabilitását. Azt reméli, hogy a választások után könnyebb lesz a dolga. Joggal b'zik ebben. A bankállamosítások, a maharadzsák trónfosztása s maga az a tény, hogy sokévi szélcsend után végre aktív politikai élet indult meg a köngresszus pártban. Újra megcsillantotta azt a lehető-" séget, hogy az indiai nemzeti burzsoázia képes arra, hogy mind a nagy monopóliumok-' tói, mind a kommunistáktól függetlenítse magát és egyedül kormányozzon. Indira Gandhi asszony — az AFP mértékadó forrásból szerzett értesülése szerint — a küszöbönálló általános választások jegyében a csúcsértekezlet időtartama alatt több indiai államot készül felkeresni, ezért az indiai küldöttséget valószínűleg Szvaran Szingh külügyminiszter vezeti Singapore-ban. ★ ★ Másodsorban pedig azért akar Indira Gandhi választásokat, mert ha a maharadzsaügy kapcsán áll a választók elé, akkor helyzete nyilván sokkal kedvezőbb, mintha egész politikai koncepcióját kell egy általános választáson megvédenie. Indiában hetek óta folynak a spekulációk: vajon mi lesz a legfelsőbb bíróság döntése, vajon lesznek-e új választások? És senki előtt nem volt kétséges, hogy Indira Gandhi számára voltaképpen kedvező, hogy a legfelsőbb bíróság a maharadzsák mellé állt és Giri elnök: új parlamenti választásokat írt ki, mert ez a legfelsőbb bírósági döntés egyértelműen reakciós, a legsötétebb érdekeket védő határozat, amellyel szemben Indira Gandhinak nem nehéz az indiai nemzeti burzsoázia nevében a néphez fordulni. A nagy kérdés persze az, hogy az új választásokon Indira Gandhi kongresszus pártja milyen szövetségesekkel lép fel. Azt már leszögezte, hogy nem kísérel meg koalíciót alkotni semmilyen párttal sem. Arra azonban mindenképpen lesz módja, hogy megegyezést kössön: egyes választókerületekben nem lép fél a partn érpártól jelöltjei ellen, viszont , azok., sem teúnadják az ő jelöltjeit- rrjás helyeken. Ez a „kecske is.” jóllakjon...? választási taktika Indiában régen ismert. A kongresszus és a kommunistáik között azonban országos szinten még sohasem valósult meg. Nem azért, mert ezt a kommunisták nem akarják, vagy ez nem lenne Indira Gandhi számára hasznos, — hanem azért, mert saját pártjának jobboldala hallani sem akar róla. Ha a kérdés úgy állana, hogy ki az erősebb, a jobboldali, szindikátus vezette pártok vagy a baloldali pártolj, kongresszisták, kommunisták, szocialisták együtt, nyilvánvalóbb lenne a helyzet. De nem így van. A két kommunista párt közül csak az egyik ismeri fel, milyen ár- dekdifferenciák vannak Indira Gandhi kongresszusa és a szindikátus vezette, monopó- liumpárti kongresszus között. Hasonlóképpen a két szocialista párt közül is csak az egyik'áll mögötte. Tehát a botol dalnak nem sokkal több mint fele, — míg a más:k fele azért, mert nem fogadja el Indira Gandhit baloldalinak, sokszor hajlandó a jobboldalt támogatni, a lén vég csak az, hogy Indira Gandhit próbálják kiütni a nyeregből. Az indiai politikai térkép fehér foltja a baloldali égésé«. Ezzel szemben a jobboldal inkább össze tud fogni, bár neki is vannak nehézségei. A szindikátus vezette jobboldali kongresszus párt nem vállalja nyíltan a jobboldali pártokkal való közösséget. Ha ezt megtennék, saját tömegeik előtt járatnák le magukat. A szindikátus vezette kongresszus tömegei ugyanis semmivel sem kevésbé baloldaliak, mint Indira Gandhi táborába tartozók. Csak személyi, történelmi, provinciális okokból azokhoz a kongresszus párti vezérekhez kapcsolódnak, akik a pártszakadás során Indira Gandhi ellenfeleinek táborát alkották. India mindenképpen nehéa helyzetben, bonyolult körülmények között készül az új választásikra. A nagy kérdés: ki kivel fog együttműködni. Ez még nem világos, — á választási esélyeket csak a tényleges szövetségek kialakulása után lehet mérlegelni, ■ K. Gt. Daniel Lang: incidens a 192-es magaslaton (Dokumertu megény) Fordította: hernádi Miklós 30. Eriksson elmondta: nem nyugtalanítja, hogy Rafe szabadlábra került, hiszen a radcliffi tárgyalóteremben mindenki előtt nyilvánvaló volt, mennyire megbánta Rafe a bűnös incidenst. Azt azonban elismerte, hogy Me- serve és Clark várható szabadulása már jobban aggasztja. Tudomása szerint semmiféle jogi manőver nem folyik az érdekükben — bár ez sem igen számított, mert éppen néhány hete tudta meg, hogy Meserve és Clark még büntetésük félidejének letöltése előtt feltételesen szabadlábra kerülhetnek. „Lehet, hogy néhány hónapon belül kiszabadulnak” — mondta Eriksson. „Talán még azt is megengedik nekik, hogy újra a hadseregben szolgáljanak.” „Svennek így kellett tennie” — mondta Mrs. Eriksson. „Ha hallgatott volna, most lehetetlenség volna együttélni vele.” Akármikor szabadul is Meserve meg Clark, folytatta Eriksson, a civil élet légköre valószínűleg kijózanítja őket. Azt már nem tudja, n ilyen mértékig fog ez megtörténni, no meg minek is ilyen elvont dolgokról spekulálni. „Beszélgettem Kirstennel arról a napról, amikor majd kiszabadulnak és valóban bízunk benne, hogy Meserve és Clark maguk is értik már. mit tettek.” „Mi másban bízhatnánk?” — kérdezte Mrs. Eriksson. „Bolondok volnánk, ha azt hinnénk, hogy azok az emberek nem képesek újra megtenni, amit azelőtt tettek.” Személy szerint sohasem fog megbocsátani az oszt tg tagjainak bűnükért, mondta Eriksson, de ez nem jelenti azt, mintha semmi könyörü- letet sem érdemelnének. Más katonák talán ugyanilyen könnyen beleeshettek volna abba a gyengeségbe, amit az a négy ember tanúsított a 192-es magaslaton. Csak éppen Meserve és Clark, meg különösen Rafe és Manuel került abba a helyzetbe, ho«v így cselekedjék. Eriksso’ nyugodt hangon folytatta: „Azok közé, azon kevesek közé tartoztak, akik megcselekedtek azt, amit körülöttük mindenki meg szeretett volna tenni.” Nem, ő maga sem ártatlan folytatta, anélkül, hogy szünetet tartott volna, és újra felemlítette, milyen gyengeségekre figyelt fel magába odaát. Ázsiában. Még fel kell mentenie magát önvádja alól, hogy nem mentette mer Mao életét. Nem tudja, meddig fog tartani ez az érzés de azt tudja, hogy jelenleg napról napra szinte megosztja életét ezzel a váddal, és gyakran tűnődik azon. mi lenne Mao sorsa, ha békében élhetett volna. Hat hónappá! ezelőtt autóbuszon utazott hazafelé a munkahelyéről. Nagyon fáradt volt, elbóbiskolt. Mikor kinyitotta a szemét, egy új utas ült vele szemben — fiatal, keleti nő. Félálomban, ködös fejjel utastársa helyére egy parasztasszonyt képzelt, amint napi munkájára indul a földekre. Sok ilyen asszonyt látott Vietnamban. Elképzelte, hegy széles karimájú, csúcsos s:;almakalapot és fekete pizsamaruhát visel, hátán átveti a hagyományos szállítórudat, mindkét végén gabonaszállító kosárral. „Borzasztó nehezek lehettek ázok a kosarak” — emlékszik Eriksson. Néha nem is értettem, hogy is nem roppantak bele. Keményen dolgoztak azok a vietnami asszonyok, banánt szedtek, felmásztak a kókuszpálma tetejére, hogy leszedjék. De ott a buszon az a parasztasszony velem szemben a rizsföldekre '"dúlt, Mao falucskája mellé, ahonnan kellemes sétával le lehetett ballagni a rizsföldeket elárasztó folyócskáig. Igen. kora reggel volt, és az asszony oda indult, de béke volt, & sem neki, sem a mellette lépdelő pa-iszt- asszonynak nem kellett szagolniuk a hottesteket, amelyek mindig sok mérföldnyt körzetben rothadoztak (son- ki sem tudta pontosan. ' «1), amikor én jártam arra. Ahogy a folyócska felé haladtak ezek az asszonyolt, nem kellett más’ a tüdejükbe szívniuk, mil«, úszta hegyi levegőt.” ÉGÉ
