Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
t. dISdl rW^FTMAerAROnSZÄO T5TO. dte-ímfcer tS. HÉTFŐ: KEDD: SZERDA: Az események krónikája: Cyrankiewicz és Brandt aláírta a lengyel— nyugatnémet szerződést — Elrabolták Svájc brazíliai nagykövetét összeült a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa — Nagy sztrájk Angliában Husszein Jordániái király amerikai vezetőkkel tárgyalt — Dajan izraeli hadügyminiszter az USA-ba indult CSÜTÖRTÖK: Elhalasztották Tito olaszországi látogatását — Négyhatalmi tárgyalás Nyugat-Berlin- ről PÉNTEK: Nixon a bombázások folytatásával fenyegette a VDK-t — A Csehszlovák Kommunista Párt plénumának ülése SZOMBAT: A SALT-tárgyalásokon részt vevők látogatása Leningrádban — Az Európa-tanács miniszteri bizottsága a nyugat-európai integrációról A hét első napján történt a hét leglátványosabb eseménye: Willy Brandt, a bonni ■kancellár Varsóban aláírta azt a szerződést, amelyben a Német Szövetségi Köztársaság elismeri Lengyelország nyugati határának az Odera—Neisse-vonalat. A nemzetközi okmány szövegét már ismerte a világ, s a két ország közvéleménye. Hosszú hónapok izgalmas tárgyalásainak végén született meg a lengyel—nyugatnémet szerződés. Aláírása már ünnepélyes keretek között történt meg... S itt kívánkoznak toliamra a személyes megjegyzések. Éppen november végén két hetet töltöttem a Német Szövetségi Köztársaságban. Akkor mir megtörtént a lengyel-nyugatnémet szerződés parafálása, ki volt tűzve — elvben — Brandt kancellár utazásának dátuma is. A kormányfő környezetének egyik tagja már jó előre elmondta nekem, hogy Willy Brandt szinte az NSZK egész lakossága szimbolikus képviseletétől kísérten akar ellátogatni Varsóba: minden politikai párt vezetőit meghívta, írókat ugyancsak felkért, hogy vegyenek részt a szinte demonstratív utazáson, szak- szervezeti vezetőket éppúgy toboroztak, mint ifjúsági szervezetek képviselőit... A CDU—CSU ellenzék megtagadta a kancellár kérésének teljesítését, egyébként azonban valóban a nyugatnémet lakosságot reprezentáló küldöttséget sikerült Brandtnak verbuválnia... A kancellár azt akarta kifejezésre juttatni ezzel, ami aztán egyes nyugati lapokban a beszámolók címeiben fel is bukkant: „Híd épült Varsó és Bonn között”, „1939— 40 után 1970 meghozta a megbékélést, a kiengesztelő- dést”, stb, Willy Brandt kétségtelenül akarta is ezt a visszhangot. Szüksége lehet rá még országán belül is, az NSZK határain kívül pedig csak még hasznosabb erkölcsi és politikai szempontból... Bonnban a jobboldali ellenzék elhallgattatásához jó eszköz annak felidézése, hogy a hitleri Németország milyen borzalmas bűnöket követett el a lengyel nép ellen A világban módosulhat az NSZK-ról alkotott kép, ha már nem kizárólag a revansizmus hangjai hallatszanak a Rajna partjairól... De megépült-e máris a „híd”? 1970 meghozta-e már a megbékélést, a kiengeszte- lődést, anélkül. hogy a Moszkvában és a Varsóban aláírt két szerződés jelentőségét csökkenteni akarnék, s anélkül, hogy a jelenlegi nyugatnémet kormány és különösen Willy Brandt tárgyalási készségét, az európai realitások elismerése iránti hajlandóságát tagadni akarnók. meg kell mondani, hogy még igen-igen - messze vagyunk a — „hídavatástól”. A szovjet —nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződés aláírása fontos és látványos esemény volt, sőt: történelminek is mondhatjuk mindkettőt, A ratifikáció azonban, vagyis az, hogy a bonni Bundestag törvénybe iktassa a két szerződést, még hátra van. S talán nem is egyhamar kerül erre sor. Az NSZK-ban politikusokkal és újságírókkal. diplomatákkal és egyszerű emberekkel folytatott beszélgetéseimben mindig azt éreztem, hogy .a ratifikációs eljárásnak tömérdek buktatón kell túljutnia, igen sok feltétele van annak, hogy a Bundestag megszavazza a két szerződést. Bizonyos fokig a Brandt-kormány maga nehezítette meg a saját dolgát, amikor még a tavasszal kijelentette, hogy a Nyugat-Berlin dolgában adandó „szovjet engedmények” szolgálnak előfeltételül a szerződések törvényerőre való emeléséhez. Márpedig Nyugat-BeTlm kérdésében — pontosabban: a kusza, bonyolult nyugat-berlini kérdéscsoportban — a Szovjetunió nem az NSZK-val, hanem a három nyugati nagyhatalommal áll szemben. Továbbá: Bonnban jogi és nyelvészkedő érvekkel úgy tüntetik fel, hogy még a lengyel—nyugatnémet szerződés megerősítése is tulajdonkép“ pen a nyugat-berlini négyhatalmi tárgyalások kimenetelétől függ. Ez aztán végleg meghökkentő, hiszen sem az NSZK-nak. sem Lengyelországnak ezekhez a tárgyalásokhoz nincs köze. A nyugatnémet kormány szóvivőjével folytatott beszélgetésemkor. Rüdiger von Wechmar azt mondta nekem, hogy még egy egyszerű törvényjavaslat is H—10 hét alatt jut el a Bundestagban a szavazásig. Ilyen fontos javaslatok többszörösen annyi időt igényelnek. A karácsonyi vakációig a Bundestagban nem hozakodik elő á Brandt-kormány a ratifikációs javaslattal. Legfeljebb csak 1971 elején. Könnyű kiszámítani, hogy Willy Brandt meg akarja várni a jövő év néhány előrelátható, már bejelentett, fontos eseményét, ezek közül is elsősorban a — Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusát. Az olvasó minden bizonynyal megbocsátja, hogy ilyen sok teret szántam a Varsóban aláírt szerződés ügyének, a nyugatnémet belpolitikai helyzet és a bonni szándékok ismertetésének. Csak röviden a hét néhány más eseményéről: a diplomáciában rendkívül szokatlan fordulatra került sor a jugoszláv—olasz viszonyban. Tito elnök az utolsó pillanatban lemondta hivatalos látogatását, mert az olasz szélsőjobb- oldali és nacionalista körök a trieszti kérdés felmelegítésével váratlan és hirtelen megrontották a két ország közti viszonyt. Elsősorban olasz belpolitikai problémává alakult az ügy: a Colom- bo-kormánynak most eggyel több gondja van. Eddig is sok volt. — a válás engedélyezésétől a gazdasági nehézségekig, a tábornokok politikai mozgolódásától a tartományi közigazgatási reform követeléséig. Fel kell hívnom a figyelmet még a pakisztáni választásokra. A roppant népes, területileg is jelentős, de két külön részből álló országban két tucat párt versengéséből végül is kettő került ki győztesen. mindegyik egy-egy országrészben. Nyugat-Pakisz- tánban Bhutto volt külügyminiszter pártja diadalmaskodott, Kelet-Pakisztánban pedig — 1500 kilométerrel arrébb — egy helyi autonómiát követelő nacionalista párt. Kérdés, meg tudnak-e egyezni közös programban ? Egyelőre olyan aggodalmaskodó hangok hallatszanak, hogy a választás eredménye csak elmélyíti a keleti és a nyugati országrész közti ellentétet. Már olyan jóslatok is elhangzanak, amelyek Pakisztán kettészakadásának lehetőségére utalnak. Pally József Tudományos kommentár Hogyan működik az „atomkazán“? Két hétig tartó holdéjszaka után ismét, megkezdte tevékenységét az első önjáró holdlaboratórium. A Hold éjszakájának mintegy —150 Celsius-fokos hőmérséklete tehát nem tett kárt a berendezésben, és a járműben, amely azoikat tartalmazza. Természetesen ez nem amnak a következménye, hogy ez az igen alacsony hőmérséklet hatás .alan lett volna a rendszerre, hanem annak a különleges fűtőberendezésnek köszönhető, amely a környezet alacsony hőmérséklete ellenére megfelelő szinten tartotta az érzékeny berendezéseket tartalmazó belső tér hőmersékle.ét. Amint arról a hivatalos híradás is beszámol, a belső tér hőmérsékleti szempontból történő kondicionálására „atomkazán” szolgál. Ez tulajdonképpen egy különleges kialakítású tartály, amely radioaktív izotópot tartalmaz. A radioaktív izotópokat az jellemzi, hogy különféle elemi részecskék, vagy sugárzások, illetőleg esetleg mindkétfajta bomlástermék kibocsátása mellett más kémiai elemmé alakulnak át. Ezt a folyamatot hőfejlődés kíséri. Megfelelően méretezett tartály, valamint alkalmasan kiválasztott radioalctív izotóp lehetőséget ad arra. hogy éppen olyan fűtő eljesítményt biztosítsanak. ami a kívánt belső hőmérséklet fenntartó sara képes. Noha a hivatalos közlemény nem szólt arról, hogy konkrétan milyen izotópot alkalmaznak a Luno. hod—1 esetében, igen valószínű. hogy a Plutónium— 238-as tömegszámú izotópja, ról van szó. vagy, valamely vele rokon tulajdonságú más radioaktív izotópról. A megfelelő futóteljesítményen kívül ugyanis az is fontos szempont, hogy az izotóp bomlása során ne termeljen túlságosan nagy energiájú sugárzásokat, vagy elemi részecskéket. Ezek ugyanis a tokon át a hőgenerátorból kilépve károsíthatják az elektronikus alkatrészeket, s az egyéb berendezéseket A Plutónium—238 éppen azzal a tulajdonságával tűnik ki, hogy ilyen kártékony sugárzásokat n m termel. Az amerikai holdkuta'.ási gyakorlatban ugyanazt az izotópot használják fel a Holdon hátrahagyott műszerek elektromos energiával történő ellátására, és a ren- gjás.ielző, valamiint a hozzá tar.ozó elektronika holdéj- ’■ szaka során történő tsmperá- lására. Ez az éjszaka különben a Hold .28 napos Föld körüli keringésitíejsnek éppen a felén át. tehát gyakorlatilag két hétig tart. A holdkutatás történetében most fordult elő első ízben, hogy eg.y hoidéjszaka után egy teljes egységet ismét aktivizáltak, újra működésbe helyeztek. Egyes műszerekkel ugyan már ezt korábban is mégtet ék — például az Apollo-ürhajúk expedíciói során hátrahagyott rengés- jelzőkkel —, azonban egységes egészet alkotó laboratóriumok vonatkozásában ilyen tevékenységre először a Lu- nohod—1 esetében került sor. Az újra kezdődő tevékenység rendkívül kedvező tulajdonság, hiszen a most két hétig tartó holdbéli nappal során a berendezés bőven rendelkezik napenergiával, és sokoldalú tevékenységet folytatva újabb területeket bejárva végezheti el a számara kijelölt feladatokat, vizsgálatokat. Az önjáró hoidLaboratórium újraműködéséről szóló hivatalos közlemény megemlíti. hogy a földi központ a holdbéli éjszaka során is kapcsolatban állott a Lunohod- dal „más csatornákon”. Ezen azt kell értenünk, hogy a rádióösszeköttetés nem azokon az adókon keresztül .értéin. amelyeket a normális tevékenység során alkalmazlak. hanem más. erre a célra készített adóberendezésekkel történt. Ez szükségszerűen alakult így, hiszen az éjszaka során nem arra voltait kíváncsiak, hogy a berendezés milyen analíziseket végez, s ezeknek mik az eredményei — hiszen ezek a rendszerek ekkor nem is tevékenykedtek —. hanem arra hogy milyenek a hőmérséklet. és nyomásviszonyok az egység különböző helyein. Erre a célra pedig más műszerek szolgálnak, nem az elemző rendszerek, s logikus volt. hogy ezeket más rádióadóra kapcsolják. Érdeklődéssel várjuk azokat a híradásokat, amelyek a „felébredt” holdkocsi további tevékenységének részleteiről számolnak majd be. Sinka József Willi Stopli beszámolója az i\SZEP plénumán A Nemet Szocialista Egységpárt Központi Bízolágának XIV. plénumán, Willi Stoph minász-twelnöfc, a PB tagja, a j§vő évi népgazdasági tervjavaslattal foglalko- ’ zó referátumáén hangsúlyozta, hogy a jövő évi nép- gazdasági terv célja a lehetőségeknek megfelelő, folyamatos és szilárd gazdasági fejlesztés. A tervjavaslat a nemzeti jövedelem 4.9 százalékos, az ipari termelékenység S.4 százalékos növekedését irányozza elő. Az ipari terme- . lésnek 5,6 százalékkal, az , egyéni fogyasztásnak 2,7 szá- ‘ zalekftal kell emelkednie. A szocialista export 14,1 százalékkal, a nem szocialista 25.2 százalékkal növekszik. A jövő évi népgazdasági terv megvalósítása során a legfontosabb feladat a kitűzött különlegesen magas exportcélok elérése. Dániel Lang: Incidens a 192-es magaslaton (Dokumentumregény) Fordította: Hernádi Miklós II. , Rafe volt legközelebb Clarkhoz és Maóhoz — mindössze néhány meter választotta el őket —, ezért tulajdonított a bíróság különleges fontosságot vallomásának, amelyben leírta, hogy mi történt ezután, A tárgyaláson így nyilatkozott: „Ahol álltam, láttam, hoav Clark karon ragadja a lányt, és a közeli bozótba cipeli... Láttam. hogy Clark egyik kezében a vadászkése lapul.” E másodpercekben hallatszott a bokrok közül a szarvas- belezés hangja. Aztán hallottam, hogy a lány felsikolt, de nem túl hangosan — folytatta Rafe. „Clark visszajött oda, ahol voltunk. Meserve megkérdezte, végzett-e a lánnyal.” Alig mondta ki Clark az igent, amikor sebesült kísérteiként Maót pillantották meg, amint sebesen lefelé mászik, és eltűnik a sűrű növényzetben. Rafe így idézte fel a jelenetet: „Meserve meglátta, és így szólt: ,Ott megy.’ Clark meg: ,Az istenit, a rohadék! Pedig többször is beleszúrtam.’ Meserve mindnyájunknak azt mondta, lőjünk rá, nehogy elmeneküljön. Valamennyiünknek megparancsolta, hogy keressük a lányt.” Mind az öten tüzeltek, de Eriksson a maga fegyverét — vadászpuskához hasonló gránátvetőjét — a völgy felé irányította, távol Maótól. Rafe kereken úgy nyilatkozott, hogy „Eriksson nem láthatta a lányt”, de azt is, hoffv „Eriksson azt mondta: ,Ö. nem’, mintha megbánta volna, hogy tüzelt.” Rafe kiengedett egy sorozatot M— 16-osából, ami érthetetlen módon azzal a következménnyel járt, hogy fegyvere csütörtököt mondott Viszont felhívta Clark figyelmét egy közvetlen előttük elhelyezkedő bokorra, ahonnan levelzörgés hallatszott: „Nem tudtam, vietkongos bujkál-e benne, vagy a lány” — vallotta Rafe. A jó néhány méterrel előbb járó Clark visszakiáltott . Raíe-nek, hogy a lány az. „Láttam, hogy felemeli fegyverét” — állította Rafe, hozzátéve, hogy ezután elindult Clark felé. Clark előrenyomult a bokor felé, M—16-osával tüzelt, és a zörgő levélzet azonnal elnémult. „Akarod az aranyfogát?” — kiáltott a vállán keresztül Rafe-nak, aki, mint vallomásában elmondta. akkor egy fél méterre lehetett Clarktól, és megdöbbenve bámulta Maót. ..Mikor odaférkőztem a lányhoz, láttam, hogy fejét részben elvitte a lövedék” — vallotta. „Biztos, hogy halott volt.” Közvetlenül a gyilkosság után, emlékezik Eriksson, a katonák látnivalóan — önvédelemből — nem Is akartak tudomást venni a ‘történtekről. Fölfelé kapaszkodva parancsnokuk felé igyekeztek, aki háborítatlan nyugalommal állt a kiugró sziklaképződmény mellett, és a hadihelyzetet tekintette át. A helyzet éleződött. A repülöerődök immár csakugyan a körzet fölé érkeztek, motorjuk viharos zajt támasztott, alacsonyan lebegtek, legénységük az ellenséges katonák után kémlelt. Ideiglenes rejtekhelyükről kiűzetve a vietkong katonák elszántan tovább hátráltak, és lesből leadott lövésekkel igyekeztek visszariasztani támadóikat, akik a . patak mindkét oldaláról nyomultak feléjük. Megérkeztek a köny- nyűtüzérségi megfigyelő- gépek, jelezve, hogy hamarosan a földi tüzérség is bekapcsolódik. A bírósági jegyzőkönyv szerint az egyre jobban köréjük záródó lármában Meserve rádióösszeköttetésbe lépett Reilly hadnaggyal, mégpedig csak azért, hogy közölhesse: „egy vietkong harc közben elesett.” Meserve hadbírósági tárgyalásán Reilly, mint a védelem tanúja. a keresztkérdésekre válaszolva így vallott: „Meserve őrmester felhívott, és a tűzharc kellős közepén közölte, hogy egy lány van menekülőben felfelé a hegyoldalon. Utasítottam, hogy fogja el. Néhány perc, talán két-három perc múlva viszszahívott, és közölte, hogy nem tudta elfogni a lányt, le kellett lőnie. Visszahívtam, és megdicsértem teljesítményéért, s a hírt továbbítottam a századparancsnokságra.” Meserve jól harcolt azon a napon. Maótól megszabadulván, minden figyelmét * harci helyzetre összpontosíthatta. embereit a többi osztaggal együttműködve irányította, jelzéseket adott a repülőerődök bukó.repülései- hez, immár semmi sem zavarta örömét, hogy légi segítségre érdemesítették. Végül is — állapította meg Eriksson — ez a jelentős erő a barlangrendszer felé nyo- multában mindössze egyetlen vietkong katonát tudott megölni, egy másikat pedig megsebesíteni, Ketten elmenekültek, és a* ötödik elérte a barlagrend- szert, ahol is felkészült, hogy a végsőkig védekezzék. Nem is tudták elfogni, pedig a repülőerődök rakétatüzének és a gyalogosok golyóinak, gránátjainak egyedüli célpontja lett. Sőt, még meg is sebesített néhányat a kétszáz méter hosszú, több bejáratú barlangrendszer felé közelítő gyalogosok közül. Amikor az ötödik vietkong katona behatott a barlangba, emlékezik Eriksson, osztaguk már egy ideje nem tartózkodott a különös formájú sziklaképződmény közelében, olyan mélyre ereszkedtek le a völgybe, hogy szinte megérinthették a barlang- rendszer vastag, durva, külső falát. ^Folytatjuk)
