Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-17 / 295. szám

HW, Ä6CSWÄ6P ff.

fÍT TTT-MAGYAnORSZÍ^

?, m*

Illemkódex és nagypolitika

HA VALAKI SZERETI SZONDÁZNI a közhangulatot, figyelni egy-egy közéleti

megnyilvánulásnak az emberekre gyakorolt hatását, akkor ilyen megfigyelésekre b5- ■égesen és gazdagon nyílt alkalma november végén, a X. pártkongresszus napjaiban.

Nem egészen hivatalos helyen — de nagyon jellemző apró epizód formájában — kaptam az egyik, számomra legérdekesebb híradást erről a visszhangról. Az egyik Patyolat-fiókban álltam sorba, amikor is türelmetlen hangulatú vitára lettem figyelmes. Szemüveges néni szidta a sorban állás szükségét, a szervezetlenséget; „igen, úgy van, ahogy azon a konferencián vagy min mondták; nem néznek arra, hogy ész- *zel is lehet, jobban is lehet.” Aztán folytatta azzal, hogy néhol úgy fest, az asa- szonvok nem is dolgoznak, a háziasszony ideje nem drága... És megint rátért a kongresszusra, amelynek a nevét nem idézte pontosan. De a szellemét igen: hogy a szolgáltatások és sok minden egyéb is akkor tölti be a hivatását, ha jobban törődik a dolgozó nők helyzetével, idejével, fáradságával. Ha számol ax ország lakosságának felével.”

Ez a kis szemüveges öregasszony odafigyelt! Es sok tízezren es százezren figyeltek oda. — igen, ők, akikről, mindenféle korosztályban, a beszámoló is szólt, annyi hozzászólás is és végül a határozat is:

„.. .hosszú, szívós munka kell még ahhoz, hogy a női egyenjogúság elve teljes mértékben érvényesüljön mindazokon a területekén, ahöl a

nők dolgoznak, Sietve társadalmi és politikai tevékenységet fejtenek ki... További intézkedések szükségesek az egyenlő munkáért egyenlő bért élvének következetes érvényesítésére, az anyák, a sokgyermekes családok, a gyermeknevelés támogatására, a nők szakképzettségének növelésére, a munkakörülmények javítására, úgyszintén a háztartás ellátásának könnyítésére. .

LEHET, A SORARA NEM

ÉPPEN TÜRELMESEN VARÓ NÉNI a határozatot nem tudja majd pontosan Idézni. De a televízió nézőinek serege (a kongresszus több millió résztvevője, így is mondhatjuk) — nagyon jól emlékszik Kádár János zárszavának a nők iránti tiszteletre vonatkozó részére is. Miért? Talán azért, mert a mondatok nem a ^nagypolitika” megfogalmazásában hangzottak el, hanem az előre- köszönés és ülőhelyátadás „aprónak” látszó, öreg illemkódexekből idézett szabályaival együtt. Amelyek szintén nem egészen mellékesek. Amelyeket a mi korszakunk embere sem dobhat félre, „mert a természet törvényein senki sem tud változtatni. .

És kétszeresen nem dobhat félre azért, mert elveink, társadalmi elképzeléseink és gyakorlatunk humanizmusa és a lakosság felének érdekeivel számoló reális politikai érzéke sem engedi a nők iránti tisztelet csorbulását, az alkotmányban leszögezett elvek megsértését.

Mert persze erről is szó van — nagyon is szó van. Olyan országban, áhol á szaG azé a sági jegyzet

Iparosítás falun

Jövőre már 16 milliónál is többet fog termelni a Balká- nyi Állami Gazdaság faipari üzemének 110 dolgozója, s ennek fele nyugati exportra megy. A terv reális és megalapozott, minden jel szerint meg is valósul, ha túl nem teljesítik.

Mindezt persze mellékesen, mert az üzem sem a fa kivágásokkal, sem a ládagyártás- sal nem akarja elhomályosítani a gazdaság gyümölcsösének hírnevét, amit méltán ismernek távoli vidékeken is. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a holt szezonban is több munkát kapjanak az egyébként kényszerpihenőre ítélt dolgozók.

Ez a faipari üzem elsődleges szerepe, s csak másodlagos a nyereségtermelés "agy a ládával való kisegítés. Ezt tudják jól Balkányban is, s hogy ennek az üzemnek a fejlesztése nem ösztönös, arra mutatnak az említett számok. A 16 milliós termelés fölér egy kisebb vállalat munkájával, bár az állami gazdaságban „melléküzem- ág” a fások neve.

De hogy mennyire nem mellékes az ilyen üzemág, arra más jelenségek is mutatnak. Tuzséron, Ófehértón, Tunyogmatolcson, és sorolhatnánk hol még, egészen Lónyáig, — foglalkoznak ezzel. Hol termelőszövetkezetek, hol kereskedelmi szervek, bár a faipar fejlesztése egyik helyen sem a fő profil kérdése. A tsz-ekben az a feladat, hogy termelvényeilc kel hozzájáruljanak az ország élelmiszer-gazdálkodásához, a kereskedőknek pedig az, hogy vegyenek és eladjanak, juttassák el az árut a termelőtől a fogyasztóhoz.

Az ipar egyik helyen sem a fő profil, mégis foglalkoznak

véle, különösen a faiparral.

Miért? Jó kiegészítés, akárcsak Balkányban.

Annak pedig külön jelentősége van, hogy a faiparral törődnek. Megyénkben ez az iparág nagy, az átlagosnál sokkal nagyobb fejlődés elé néz. Ennek van jövője Sza- bolcs-Szatmárban, mégpedig nem is akármilyen. (Nem azért, mintha másnak nem lenne, de a fa máris különleges pozíciókat foglalt el a megye iparában.)

Jó érzékkel nyúltak tehát a gazdasági vezetők sok helyen a fejlesztés témájának kiválasztásához. Ezek a nemrég létrehozott üzemek mind magukban hordják a fokozatos fejlődés nyomán egy-egy nagyüzem lehetőségét. Ma még legtöbbjük embrionális állapotban van, manufaktúrák, minimális gépesítéssel, korszerűtlen munkafeltételekkel, alacsony műszaki színvonallal, kialakulatlan gyártmányokkal, — de nagy lehetőség rejlik bennük.

Mi ez a nagy lehetőség?

A falvak iparosításának egyik útja, s talán a legfontosabbak közül való, ha az élelmiszer feldolgozását nem számítjuk. Megyénk különleges helyzete, múltja és a térképen elfoglalt helye állandóan a faiparra irányítja a figyelmet. Sok központi beruházást nem várhatunk, s ami ilyen, az sem a foglalkoztatáson segít (mert olyan automatizált és korszerű, hogy kev 'r. és szakképzett munkaerőt vár), — tehát a meglévő gazdaságaink kezdeményezésének különösen nagy szerepe lehet.

Mindez arra int, hogy nem is olyan mellékes a faipari „melléküzemágak” fejlesztése.

K. L

vak és tettek egységére immár másfél évtizede következetesen vigyáz a társadalom

fejlődését irányító párt — bizony még hosszú évekig kell küzdeni, hogy ennyire fontos társadalmi kérdésben a magunk elfogadta saját elveink gyakorlatban is megvalósuljanak „Fent”? Nem hiszem. Alig hiszem, hogy volna ennek az országnak olyan irányító szerve, testületé, ahol a női egyenjogúság, az asszonyoknak a kongresszuson felszínre került kérdései, problémái ne lennének eldöntött kérdések és reálisan látott problémák.

De a jó elvek nem „odafent” valósulnak meg.

EMLÉKSZEM egy nagyon régi mesére, a királyról, aki tanácsosaival beszélget és a hosszú asztalnál vita alakul ki arról, miért nincs pénz a kincstárban. De hiszen az adókat beszedjük — mondják a hivatalnokok. Akkor megszólalt valaki: „Hozzatok be egy marék lisztet.” Behozzák és az asztal végéről kezdik továbbadni a királyhoz. Mire odaér, nem marad belőle jóformán semmi, elporlik, odatapad a tenyerekhez. A folyamatot a valóságban fordított arányban is el lehet képzelni. Egy „felülről” elindított elképzelésből is mindig elporlik, lemarad, lekopik valami és mire a pártközpont és a Minisztertanács „tenyeréből” az üzemi igazgató, a tsz-elnök, a helyi tanács, a brigádvezető kezéig jut, olykor álig marad belőle valami. Pedig a kérdések a gyakorlatban odalent oldódnak meg... Ismerek nagyüzemet, amelynek vezetője, elismert és kitűnő szakember, bizonyára teljes szívvel egyetért a párt nőpolitikájával és talán már szép beszédben is méltatta. De, amikor a vállalat egy fontos osztályának élén megüresedett a hely, a rendelkezésre álló kitűnő szakembert, az ad.dií^ , dolgozó derek, kommunista asszonyt... újra csak helyettesnek „szemelte ki” — és kívülről, teljesen más területről „importált” féríive- zetőt az osztály élére. Hány ilyen eset fordulhat elő az országban? Erre éppúgy nincs statisztika, mint a kongresz- szus visszhangjáról.

DE MI AZ IGAZI VISSZHANGOT azzal tudjuk értékelni. mennyire csökken majd az ilyen esetek száma néhány év alatt, mennyire kerülnek előtérbe bölcsődék és óvodák, gyerekes anyák, háztartást vezető asszonyok. És mennyire válik erősebbé a tisztelet irántuk — amelynek immár fóruma lett a párt legfelső fóruma.

B. F.

Megpróbálták a lehetetlent

Pátrohai rekordok titka

Tető nélküli üzem —

mondják a mezőgazdaságra, így van. s ha az időjárás nem kedvező, bizony odaveszhet az egész esztendei mim- ka gyümölcse. Mégis, hogyan lehet kivédeni az időjárás viszontagságait? Szép példáját tanúsította ennek e nehéz esztendőben a pátrohai Zöld Mező Tsz. Év elején még nem sok volt a reményük, hogy a tervezett árbevételeket teljesíteni tudják. & ez még csökkent is, amikor a 8? hold kendert, a több mint 120 hold kukoricát a belvíz elmosta, összesen több mint félezer hold föld maradt így kf a termelésből.

„Elment a réven,

bejött a vámon“

Ez a közösség talán, éppen ezért is, számítva az emberek szorgalmával, a pártszervezet kezdeményező készségére építve csatlakozott a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz kongresszusi versenyfelhívásához.

— Tudtuk, nem lesz köny- nyű — említi Czine Ferenc, a tsz elnöke —. de megpróbáltuk a lehetetlent.

Es sikerült.

__Ami elment a révén.

bejött a vámon — mondja Baltámé, a főkönyvelő es sorolja a számokat. még nincs vége az esztendőnek, de a bevételek tanúsítják: a szocialista munkaver- seny, az emberek — főleg a tsz-ben dolgozó nők —■ szorgalma meghozta a várt eredményt

Első helyen kéül szólni a

SrcrencsJ a

Tisza menti tsz-szövetseg területén is meghirdetett cukorrépatermelési versenyről. Ebben a tsz 65 közös gazdaság között holtversenyben az első helyen végzett A 200 holdon 404 vagon cukorrépát termelték, mely holdanként csaknem 202 mázsás átlagnak felel meg. Volt vonzó Itatása a versenynek. Rendszeresen értékelték, s eszerint a Be- Unszki-brigád lett az első, amely 36 holdon holdanként 228 mázsás átlagot takarított be. „Besikerült” a burgonya is.

Pótolták a kiesést

— Ilyen rekorderedményt még soha nem értek el Pát- rohán — mondja Lizák Béta párfctitkár. És ebben fő szerepük azoknak az asszo- nyoämak van, akik: az utolsó szemig 5 héten keresztül mind felszedték. Itt értük el a legnagyobb sikert a kongresszusi versenyben. Terveztünk holdanként 80 mázsát, s a 450 holdon 103,9 mázsás

átlagot értünk el. A Borku András brigádja lett az első, amelyik 31 holdon 133,1 mázsás átlagtermést takarított be. Bslinszfd Béla brigádja lett a második 127.5 mázsás átlagterméssel, míg a harmadik helyezeti Minczér János brigádja is túlteljesítette

a tervezettet, mert holdanként 97,8 mázsa burgonyát termeltek.

így sikerült pótolni a növénytermesztésnél mutatkozó kieséseket. Jó eredményeket értek el az állattenyésztésben is. Itt az árbevételi tervük 5 millió 252 ezer forint volt, s ezt várhatóan év végére 8 ás fél millióra teljesítik.

Azt gondolni! az emben hogy ezzel már iá is merültek. Nem így van. Voít erejük ahhoz is, hogy a jövőre gondoljanak, a megvessék az alapját agy még korszerűbb gazdaságnak.

Építettek egy 108 férőhelyes teiiénistáliót csaknem 2 és fél millióért. kei: benépesítettek saját nevelésű jószágokkal. Uj gépműhelyt adtak át, s a fürdő is megépült. S nagyon lényeges, hogy az l- es üzemegységben a gazda súg. vízellátásnak biztosítása érdekébeji 185 ezer forintos költséggel a vízellátó berendezést is megépítették.

Saját erőből

1971. január elején kezdi meg üzemelését a modern, másfél milliós beruházással elkészült ketietőállomás. így a jövő évben már a 100 ez-, rés keltetőállomás havon a 70—80 ezer darab naposbaromfit biztosít szerződés szerint a körzet ellátására. A jövő év tavaszán az ellátás rendszeres biztosítása érdekében megkezdik, egy 40 ezer férőhelyes baromfíelóneveiő építését.

S mindezt saját erőből, hitelek nélkül, egy olyan ne<- héz esztendőben. mint az idei volt. Csak dicsérni lehet ezért a pátrohaiakat.

r k.

MEGfEGYZES:

Hotel „Luca“?

A fenti önkényes elnevezésre a mátészalkaiak véleménye sarkai! bennünket. Szerintük a „Szatmár” nevet viselő szállodájuk , úgy készül, mint a „Luca széke”, beszéltek nyári befejezésről, augusztusi—szeptemberi átadásról, s most félő, hogy még, a szilvesztert sem tölthetik a 10 millión felüli összegbe került új szállodájukban. Érthető a nagy várakozás: lényegében ez a létesítmény lesz Mátészalka, de az egész szat-/ mári rész első, igazi szállodája, mint hírlik, szép étteremmel, mini drinkhelyiség- gel.

Miért késik hát a megnyitása? Az egy- és kétágyas szobák már vendégfogadásra készen állnak, ízlésesen berendezve. Szépszámú személyzet is munkába áll már

huzamosabb ideje, megvan * vezető, a helyettes, elkészültek a szálloda szolgáltatásait közlő színes prospektusok. Csakhogy: a legfontosabb feltétel, a főzési alkalmatosság körül nincs, minden rendben. Megtudtuk, hogy egy újdonságnak számító import üstsort építettek be a konyhai részbe, s csali nemrég derült ki: nem lehet vele így főzni, nem melegít kellően. Mondja erre a jóhiszemű idegen: nézessék meg szakemberrel, hárítsák el a rejtett hibát. Mátészalkán erre nem éppen rekordgyorsasággal került sor. A kivitelező — „aki” nem specialistája ennek a berendezésnek — még csupán a napokban kapta meg azt a dokumentációt, amelynek alapján az üstnél szükséges átalakítást el tudják végezni.

A. 5.

Fatengelyes szekéren?

Avagy: az „örök ellenzéki"

Szeptember 8-án ez állt a Kelet-Magyarorszég egyik riportjában: „Papp László régi dolgozó, többszörösen kitüntetett szocialista brigád vezetője volt, most magáról mondja: amolyan „ellenzékinek” tartják.”

— Hát igen. így tartották, de amikor megértettek, egészen más lett a helyzet. Mert én mindig megmondom keményen amit gondolok, de nem rosszakarattal.

Papp László Mátészalkán dolgozik, a Szatmárvidéki Faipari Vállalat asztalosa.

— Voltunk heten, még az én szerszámommal is négy ember dolgozott — idézi a hőskort, a vállalat 18 évvel ezelőtti alapítását. Azóta a kis asztalosüzemből modern eszközökkel dolgozó, szép bútorokat gyártó, több száz embert foglalkoztató vállalat tett.

— Magam sem hittem,

hogy a vállalat ide fog fejlődni. Amikor kezdtünk, akkor tényleg asztalosok voltunk. A sámlitól az ikerablakig mindent csináltunk. Most szalagmunka van, gyorsabban megy minden. Még elég messze vagyunk egy nagy bútorgyártól, de előbbre tép'.ünk. Hiába, nem lehet mindig fatengelyes szekéren járni.

Négyszemközt beszélgetünk. egy kis irodahelyiségben, Időnként benyit valaki, majd visszahúzódik. A szavak szinte maguktól jönnek. Nem kell emlegetni, hogy most kényes kérdésekről van szó, vagy kevésbé fontos témához érünk. Nem kell arra vigyázni, hogy ami elhangzik az most nem illik a beszél getés keretébe. Egyébként if minden illik egy ilyen beszélgetéskor. Azok ac emlékek is. amikor az „örök ellenzéki” nem igaz ügyért szólt!

— Áttértünk a fényezett bútorról a poliészteres bevonatú gyártására. Beszélték, hogy nem lesz nyereség, mert saját beruházásból fedezzük, sokba kerül az új berendezés. Kifogásokkal éltem, mert — ahogy mondják — jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Aztán mégis megbarátkoztam vele. Nyereség is lett. igaz, kevesebb, mint annak előtte, de megvolt a 13. fizetés.

— Dolgoztam, mint művezető is. Akkoriban úgy volt jóformán, hogy akivel ki akartak tolni, művezetőnek tették. Ő keresett 1700 forintot. aid a műhelyben dolgozott ké.ezret. Két gyerekem van, kellett a pénz. Inkább visszamentem dolgozni.

Az emlékek a vállalatról tovább gyűlnek:

— Volt egy idő, amikor meg akarták szüntetni, Beszéltek velünk, hogy ne hagyjuk. Két brigád volt, egymás között kialakult a verseny. Mindegyik azt figyelte, hogy halad a másik, A végén rendbe jött a vállalat.

— És a brigád?

— Csak tag vagyok, ez év márciusától nem vagyok brigádvezető. Az enyvezörész- legben voltam, megkérdez.

' ték, hogy a szerelőbe átme- gyek-e dolgozni. Tekintetbe vették, hogy az enyvezőben három műszak lesz, Nagydobosról nem lesz vonatom bejárni. Azért is szóltak, mert régi dolgozó vagyok, no meg ismertek- hogy mindig beszélek, éppen ezért nagyot néztek. hogy nem szóltam egy szót sem az áthelyezésre. A szerelőben mégis inkább asztalosmunka, amil csinálunk. Az a szakmám, szeretem.

November 7-én másodszor kapott kiváló dolgozó kitüntetést.

Lányi Botom!