Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
Temlef-fejlesztes a IV. ötéves fervben A tervgazdálkodás bevezetése éta a gazdasági fej- ettség, az életszínvonal és az életkörülmények tekintetében megszűntek az elmaradottságot jelző „fehér foltok'’ hazánk térképén. A III. ötéves terv folyamán alapvetően kiegyen! r{5dött társadalmunk két osztályának, a munkásságnak és a parasztságnak életszínvonala, vannak azonban még olyan vidékek, ahol az életszínvonal és az életkörülmények tartósan és jelentősen elmaradnak az országos szinttől. Ezek egyben kevésbé iparosodott körzeteink is, ahonnan a kevés helyi munkalehetőség következtében nagy az elvándorlók és az ingázók száma. A IV. ötéves terv kidolgozása során az említett területek közül jelölték ki — a gazdaságosság figyelem- bevételével — az iparfejlesztési övezeteket, ahol a kormány az 1,4 milliárd forint összegű területi iparfejlesztési alap segítségével ösztönzi a vállalatokat új vidéki munkahelyek létesítésére. A központi támogatásra kijelölt területek magukban foglalják a magas természetes szaporodású alföldi megyéket és Dél Dunántúl gyengén fejlett járásait. Pécs város kijelölését az iparszerkezet megváltoztatása teszi szükségessé, mivel eddig a foglalkoztatottak nagy részét a visszafejlődő szénbányászat alkalmazta. Az 1971—75-ös tervidőszakban Szabolcs-Szatmár- ban 8—10 ezer, a többi alföldi megyében 14—15 ezer új munkahely létesül. Dél-Dunántúlon pedig 20 százalékkal nő a foglalkoztatottak száma. (A területfejlesztést szolgálja még a 0,8 milliárd forint értékű fővárosi iparkitelepítési alap és az a közel egymilliárd forintnyi támogatás, amely a bányászkörzetek foglalkoztatottsági szerkezetének megváltoztatását segíti elő.) A területfejlesztés eredményeként előreláthatóan 5—6 százalékkal növekszik a városi lakosság, a távlati iparfejlesztés szempontjából legkedvezőbb helyzetű kilenc nagyvárosunk pedig mint az iparfejlesztés vonzás- centruma 9—10 százalékos lakosságnövekedéssel számol. A IV. ötéves terv végére azoknak a városainknak a száma, ahol 20 ezernél több lesz az iparban foglalkoztatott, legalább 15 lesz. Ez az 1965-ös állapotnak több, mint kétszerese, eloszlása pedig egyenletesebb hazánk területén. A növekvő városiasodás egyben az életkörülmények és az életszínvonal gyorsabb javítását is lehetővé teszi. Vlagyimir Iljics rendkívül fegyelmezett volt. 1918-ban, hamarosan azután, hogy Pé- tervárról Moszkvába telepedett át, családjával együtt beköltözött a Kremlbe. A Kreml parancsoka, Malkov elvtárs a Vlagyimir Iljics lakásába vezető folyosóra állandó őrt állított az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság iskolájának növendékeiből. Sok fiatal ember volt közöttük, akik nem ismerjék Lenint személyesen. Egyszer Lenin, hazafelé tartva, már az őrhöz ért, amikor észrevette, hogy nincs nála az igazolványa. így szólt: — Ez az én lakásom ajtaja. — Azt én nem tudhatom — felelte a növendék. — Parancsot kaptam, hogy igazolvány nélkül senkit se engedjek be. Vlagyimir Iljics elment a parancsnokhoz, egyszeri belépési engedélyt kért, és így tért haza. Amikor az ügyeletes jelentette parancsnokának, hogy valaki igazolvány nélkül akart bemenni, az megkérdezte: — Tudod, kit nem engedtél be? — Nem tudhatom! — A Népbiztosok Tanácsának elnökét, Vlagyimir Iljics Lenint. A fiatalember megijedt, és szaladt Vlagyimir Iljicshez bocsánatot kérni, ö ezt felelte: — Nincs miért bocsánatot kérnie. A parancsnok rendeleté a Kreml területén törvény. Hogyan sérthettem volna meg azt akkor én, a Népbiztosok Tanácsának elnöke? En hibáztam, önnek igaza volt. Eszembe jutnak még ilyen esetek. 1917—20 között (a Központi Bizottság titkára voltam akkor) Nagyezsda Konsztantyinovna és Marija Iljicsna személyesen és telefonon is közölték velem: — Hozni kell valami intézkedést. Vlagyimir Iljics any- nyira agyondolgozta magát, hogy már aludni sem tud, és amikor azt mondjuk neki, hogy pihennie kell, csak legyint és így felel: „Nincs l időm rá”, VLAGY1MIRILJICSRÖL Jelena Sztaszova emlékezéseiből Telefonáltam a Központi Bizottság tagjainak, hogy hozzanak határozatot Lenin szabadságolásáról. — Vlagyimir Iljics — közöltem vele —, van a Központi Bizottságnak egy határozata, amely ennyi meg eny- nyi nap szabadságot ír elő önnek. Nagyon haragos hangon válaszolt: — Mikorra parancsolja, hogy kivegyem a szabadságomat? Nem vitakozott, ha már megvolt a Központi Bizottság határozata, de haragudott: mivel a Szervezeti Szabályzat szerint a határozathozatalnál jelen kell lennie annak az elvtársnak, akire vonatkozik, mi pedig a távollétében és akarata ellenére döntöttünk így. De thikor kivette szabadságát, nem foglalkozott hivatalos ügyekkel: vadászni járt, gombát szedett, horgászott, szigorúan betartotta a határozatot. Jellemző, hogyan gondoskodott S maga is az elvtársakról, amikor azoknak pihenésre volt szükségük. Egyszer közölték velam: Feliksz Dzer zsinszki j már annyira túlzásba viszi a munkát, hogy vért köp, s amikor azt mondják neki, pihennie kell, csak legyint, és tovább dolgozik. Meg kellett ezt mondanom Vlagyimir Iljicsmek. Fél óra múlva telefonált nekem: — Kérem, írjon egy határozatot: „F. E. Dzerzsinszkij köteles kivenni két hét szabadságot, és azt Naroíominszk- ban eltölteni.” De miért éppen Narofo- minszkban? Akkoriban ott működött a legjobb szovhoz, tehát, a beteg Dzerzsinszkij mindent megkaphatott, hogy megerősödj éle. Pedig Vlagyimir Iljics másképp is intézkedhetett volna: engedélyezi Dzerzsinszkijnek a szabadságot, és utasítja Sztaszovát, hogy keressen megfelelő helyet. De nem. ő maga gondolt át minden részletkérdést... Vlagyimir Iljics rendkívül szerény volt. Az egyik kérdőíven abba a rovatba: „Milyen nyelven beszél?'’ ezt írta: „Francia, angol és német nyelven rosszul, olaszul egészen gyengéin”. Személyes tapasztalatomból két esetet mondhatok el ezzel kapcsolatban. 1920-ban, pártunk IX. kongresszusa előtt, Moszkvába érkezett a Francia Szocialista Párt küldöttsége, hogy az orosz elvtársakkal tárgyaljon egy sor kérdésről. Tanácskozás közben — amely a dolgozószobájában folyt —, Lenin magához hívott és így szólt: — Kérem, üljön mellém, és segítsen ki, ha egy-egy szónál megakadok, de ne halkan mondja, mert a suttogás megzavarja a gondolatmenetemet. Inkább hangosan szóljon: nem baj, ha elfelejtek egy-két szót, A másfél órás beszélgetés során mindössze egyszer-két- szer kellett kisegítenem, olyan ragyogóan beszélte a fx-ancia nyelvet. A Komintern II. Kongresz- szusán 1920-ban, Vlagyimir Iljics bírálta a Német Kommunista Párt tevékenységét és az olasz Giacinlo Menotti Serrati vonalát. Amíg a Német Kommunista Pártról volt szó, németül beszélt de amikor áttért a Serratit érintő kérdésre, franciául folytatta. A Kreml palota Andrej-terme tele volt külföldiekkel, és emlékszem, milyen elismerő zúgás futott végig a sorokon. Szeretnék még valamit elmondani aiTÓl a periódusról, amikor együtt dolgoztam vele 1919—20-ban. Hogyan folytai: a KB ülései? Ha az értekezletet tiz órára tűzték ki, akkor Vlagyimir Iljics negyed tizenegykor feltétlenül megnyitotta az ülést. Tizenöt percet adott „kegyelemből” a pontatlanoknak. Az ülésen órával a keD. Mitkov és M. Romanov: OKTOBER zében figyelte a felszólalásokat: mindössze két perc iáit engedélyezett. Gyakran mondotta: — Elvtárs, ideje befejezni, már így is fél perccel töbk.et kapott. A jelenlétében nem lehetett dohányozni... Kezdetben a dolgozószobájában volt egy tábla: „Dohányozni tilos!” De a látogatók nem mindig tartották be a szabályt. Gorkij például nagyon sokat dohányzóit. Távozása után Vlagyimir Iljics nyomban kinyitotta az ablakot. Egyszer behivatta a gondnokot, és így szólt hozzá: — Le kell venni ezt a feliratot. Felesleges kirakni olyan felszólításokat amelyeket nem tudunk betartani. Ez csak a fegyelem megszegésére szoktatja az embereket. Vlagyimir Iljics nagyon becsülte a saját és másolt idejét. Ha valakinek megígérte,, hogy fogadja, és az adott időpontban mégsem kerülhetett erre sor, akitor személyesen beszélt az illetővel telefonon — nem a ti titár ján kérésziül —, és állapodott meg más időpontban. El kell mondanom, hogy nagyon vidám, közvetlen ember volt. A Központi Bizottság ülésein gyakran előfoi-- dult, hogy nevetésben tört ki, és vele kacagtak persze a többiek is. Egyszer megbetegedett, egy ideig nem láttam, de amikor találkoztunk, megkérdeztem! — Hogy van, Vlagyimir Iljics? ügy látom, kérdezni sem kell: bizonyára jól, mert hamisítás a tekintete. Nagyon tetszett neki, amit mondtam, és így válaszolt: — Figyeljenek csak ide, mit mond Sztaszova! Azt állítja, hogy hamiskás a tekintetem..; Ujics jól tudta, hogy valóban ilyen a tekintete, de tetszett neki, hogy én kámond-J f.*járás 1 Sátoraljaújhely 2 Sárospatak 3 Karcag 4 Kunszentmártoni * Az iparfejlesztés vonzáscentruma /-v 20 ezernél több ipari dolgozót foglalkoztató v'“/ város a IV. ötévesterv végén ■ Részesedés a területi iparfejlesztési alapból (1971-75) (mó. Ft) Ifi A IV. ötéves tervidőszakban Ilii központi támogatásra kijelölt terület
