Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
A tanulás — életforma Több mint kétesztendős előkészítő munka után '-ajlott le a közelmúltban a magyar nevelésügy egyetemes tanácskozása, az V. nevelésügyi kongresszus. A mintegy hatszáz küldött háromnapos eszmecseréjét országos érdeklődés kísérte, örvendetes jele ez annak, hogy mind többen átérzik nálunk: a felnövekvő nemzedék nevelése nem csupán a tanítók és tanárok dolga hanem fontos közügy nagyszabású nemzeti feladat, a szocializmus építésének egyik alapkérdése. A tanácskozás mindenekelőtt arra a kérdésre gyekezett választ adni, amelyet a rohamosan kibontakozó tudományos-technikai forradalom, a „gyorsuló idő” tesz fel világszerte az iskolának: hogyan birkózzon meg a pedagógus a szédületes tempóban növekvő tudásanyaggal, mit tanítson a napról napra keletkező új ismeretekből? Úgy tetszik, immár végérvényesen vereséget szenvedett az a régimódi felfogás, mely szerint minden új ismeretet válogatás nélkül, lexikális teljességgel bele kell építeni az iskolai oktatásba. Ez a gyakorlat a . tankönyvek és tantervek túlzsúfoltságát még tovább fokozná, s a tanulókat minden eddiginél nagyobb túlterhelésnek tenné ki. Nagyon igaz Igor Tamm Nobel- díjas szovjet fizikus híres aforizmája: „A tanítván} nem bögre, amelyet meg kell tölteni, hanem fáklya, amelyet fel kell lobbantam.” A fő cél tehát nem az adatszerű ismeretek besúlvkolása a tanulókba, hanem az, hogy korszerű általános műveltséggel vértezzük fel őket, amelynek -segítségével megtanulnak gondolkodni, ítélni következtetni, kombinálni, ismereteiket alkalmazni. És nem utolsósorban: megtanulnak tanulni. Ez azért fontos, mert a tanulás a jövőben egyre inkább életforma lesz, s nem egyszerűen iskolai kötelesség. A tanulók képességeit kell fejlesztenünk. Németh László írja valahol: a tantárgyak nem arra valóit, hogy ne hagyjanak időt a tanításra, hanem „képességtornák, s mint a jó tornászban, itt se csak a korlátra vagy a nyújtóra kell a képességeket edzeni, hanem mindenre, amihez váll kelj és szív.” Fél kell készítenünk a tanulókat az Iskolán" túli önművelésre, hogy felnőtt korukban képesek legyenek általános és szakmai műveltségük állandó és folyamatos pótlására, esetleges korrekciójára. Azok a gyerekek, akik napjainkban elsőosztályosok, az ezredíordulón még életük delén lesznek. Olyan útravalóval kell tehát ellátni őket, hogy a XXI. században is megállják majd a helyüket. Mindehhez az Iskolai oktatás módszereinek a megújulására is szükség van. Jobban fei kell használnunk a jövőben mindazt a segítséget, amit a tudomány és technika ötletekben és eszközökben kínál, az oktatógéptől a programozáson át az iskolaszervezeti módosításokig. Ez azt is jelenti, hogy az iskolának, a pedagógusnak, a nevelésügynek folyamatosan igazodnia kell a változó világ követelményeihez, vagyis állhatatosan keresnie kell az újat, a jobbat, a jövőbemutatót oktatásban és nevelésben egyaránt. A pedagógia szaknyelvén fogalmazva permanens iskolareformra van szükség. Ugyanakkor óvakodni kell a megalapozatlan, elhamarkodott, pusztán az újítási divat kedvéért végzett kísérletektől. A pedagógiai kísérletek mögött mindig élő emberek állnak, sőt, mi több: minden hatásra érzékeny gyermekemberek, akiknek nyugalmát, harmonikus fejlődését senkinek, semmiféle kísérlet jegyében nem szabad kockára tennie. A kongresszusi tanácskozás másik nagy alapgondolata az volt. hogy iskoláinkban a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapnia a nevelésnek. Ma ugyanis az iskolák nagy részében a közösséget és az egyéniséget formáló nevelömunka messze elmarad az oktatómunka színvonalától. A jó iskola gyakorló terepe a közösségi életnek, a társadalmi demokratizmusnak, az alkotó öntevékenységnek; olyan hely, ahol a gyerek és ifjú — a majdani felnőtt — nemcsak az integrálszámítást tanulja meg, hanem hozzáedződhet a későbbi társadalmi gyakorlathoz, a közéleti felelősséghez, az önkormányzathoz. A mások gondjában-bajá- ban való osztozáshoz is. Csak az ilyen szellemű, az életre minden irányban felkészítő intézmény lehet a jövő iskolája. A legeszményibb iskola sem vállalhatja azonban magára az ifjúság nevelésének teljes felelősségét. Sürgető szükség van arra, hogy összehangoljuk a társadalom különböző nevelési tényezőinek' a munkáját. Jelenleg ugyanis az iskola, a család, a gyermek — és ifjúsági szervezetek, a tömegtájékoztatási eszközök, a könyvtár, a különféle társadalmi szervek, munkahelyek, stb. — egymástól csaknem teljesen függetlenül dolgoznak a közös célért, pedig az együttes erőfeszítések sokkal több sikert hoznának. Az ide vágó vitákban sok szó esik a családról. Némely újkeletű tévhitekkel ellentétben semmivel sem csökkent a családi nevelés jelentősége a múlthoz képest. A társadalmunkban az elmúlt negyedszázadban végbement forradalmi változások ugyan nem hagyták érintetlenül a családot sem. szerepét bizonyos mértékig módosították is, de — mint azt számos szociológiai vizsgálat és ezernyi tény bizonyítja — a társadalommal harmóniában élő embereket felnevelni tömegméretekben család nélkül lehetetlen. Az oktatás és nevelés számos problémáját felvető nevelésügyi kongresszus egész közgondolkodásunkra kiható hasznos eszmecsere volt, ötletekben, felismerésekben, javaslatokban nagyon gazdag. Igazi haszna azon múlik, hogy ma. holnap és holnapután mit tudunk átültetni belőle a gyakorlatba. NOVEMBER 7 TISZTELETÉRE. Szép, korszerű nyolctantermes iskolába költöztek a tlszavasvári középiskolások. Az ünnepélyes átadásra november 7-én került sor. Elek Emil felvétele. Egy levéllel kezdődött, amit Pestre küldtem: „Szervezkedik az ifjúság élcsapata, s mi a távoli Szatmárban is csinálnánk valamit.” Hamarosan három lelkes fiatal, két fiú és egy lány érkezett hozzánk. Annak a kis szűk kollektívának tagjai. akik mint falukutatók érkeztek Gebe községbe (ma Nyírkáta). Megannyian egyetemi, főiskolai hallgató Egy szabolcsi falut mértek fel, mi a helyzete közvetlen a felszabadulás után. hogyan és miképpen él lakossága. Az ifjú kollektíva alapos munkáját két részben közölte az egyik frissen indult, demokratikus folyóirat Két napig volt nálunk a három lelkes fiatal. Nem nézték akkori kicsi, nádtetős házunk szegényes fogadtatását: összebarátkoztunk Felültek velünk mindhárman a tehénszekérre, látni akarták a kiosztott bárói földet. Az első termést, amit hoz a határ új gazdáinak. És igen: mindig éhesek voltak. A szomszédban, lakó nagybátyám felesége titokban figyelte is őket és hogy ne hallják, szörnyűiFényes szellők ködve mondta, mit észlelt Életében nem látott ügy és annyi hónapos retket enni, mint az a „művész fiú”. (A képzőművészeti főiskolásról volt szó.) De ugyan' ki volt tele gyomorral akkor, a háború befejezésének második évében!? ★ Gyalog mentek át tőlünk, földúton. Én pedig nem tudtam, mit kezdjek a kapott öl- nyi könyvvel. A napi munka után melyiket vegyem este kézbe, hogyan alakítsam ki az olvasás sorrendjét. Mint valóságos kincset, úgy tekintettem az ajándék könyveket. Addig csak hitványul, minden igényesség nélkül megírt betyárhistóriák. Bogár Imre, Sobri Jóska, füzetes Rózsa Sándor, aztán a hódító Genovéva meg a vásári kalendáriumok kerültek kezembe. És most... Ma már nem is emlékezem mindre. de határozottan megmaradt bennem Gorkij: Az anya, DosztoJevszfeij: Szegényemberek és Tolsztoj: Feltámadás című regénye. ★ Nem sokkal ezután magam is a fővárosba kerültem. A lerongyító. pusztító háború után tetőfokához közeledett a feketézés, az infláció. Az utazás nagy részében vasúd kocsi tetején kuporogtam, lármás, bátyúit féltő-mentő tömeg közt. A Hermina úton, az egyik épületben az ország minden tájáról, megyéjéből érkezett fiatalokkal ismerkedtem meg, Hallani, látni, tanulni akartunk. Egyik alkalommal teherkocsikon mentünk át a kegyetlenül megcsonkított, ösz- szetépázott. de éledező fővároson. És pirult arccal énekeltük' ..Sej. a mi lobogónkat fényes szellők fújják...” Az elöl lévők kezében piros és nemzetiszínű zászlókat csattogtatott a szél Sokan megnézték vonulásunkat és integetve fordultak utánunk. A dunavecsei szigetre mentünk. Berendezkedtünk a kis faházakba és munkánkhoz láttunk. A Hermina úti ideiglenes iskolában már megismert neves emberek sora itt tovább bővült. Előadásokat tartott Révai József. Rejis László, Erdei Ferenc. Veres Péter. Illyés Gyula, Darvas József, Mód Aladár, Tren- cséni Waldapfel Imre és még más politikusok, akadémikusok. írók, költők. Valamilyen formában min. degyikük utalt az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalomra. annak világjeléntőségű hatásara. Akkor tudtam meg. annak közvetett hatása volt a fás izmus felett aratott győzelem, mindenekelőtt a Szovjetunió részéről. Annak hatása játszott közre abban, hogy mégis megírhattam azt a bizonyos levelet, s a falukutató fiatalok gárdájának egy kis csapata Szabolcsba érkezett; hogy daloló falusi fiatalok átrobogtunk Pesteav Asztalos Büki
