Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
f. »Mal tCBt-PT MACVATíORSZAO —VASÁRNAPI MELLÉKLET ^■ ■■■ — i I. — 1970. novembe? rí. COMENIUS Háromszáz esztendeje, hogy 1670. november 15-én Amsterdamban meghalt Johan Ámos Comenius, a XVII. század egyik legjelentősebb sze mélyisége. a kor nagy hatású pedagógusa. A harmincéves liáború Európájában igen sok szenvedés és háborgatás közben építette fel a pedagógiának azt a monumentális rendszerét, amivel megvetette a modern nevelés mindmáig érvényes alapjait. Legismertebb műve az Orbis pictus, a Látható világ címet viselő tankönyv, amelyben a szemléltetés jelentőségét hangsúlyozta, s e révén lényegében a mai audiovizuális oktatás előfutárának tekinthető. Nem véletlen, hogv ez a mű csupán Magyarországon 22 kiadást ért meg. Első kiadása is már „nemzetközi” igényű volt: a képek felirata latin, német, magyar és cseh nyelven olvasható. Másik jelentős újítása a echola ludus, azaz az iskolai színjáték bevezetése az oktatásba. Nem kis ellenállással kellett ezért megküzdenie, hiszen a korabeli puritán irányzatok szüntelenül arra hivatkoztak, hogy Kálvin és a genfi egyház milyen heves ellensége volt a színháznak. Comenius azonban jól látta azt, ami a modem pedagógia szilárd tétele: a tanítás sohasem a tanár monológja, liánom akkor eredményes, ha dialógus — párbeszéd — tud lenni, s folyamatában szerepet kap a tanuló tevékenysége is. Mint politikus szinte egesz életén át a Habsburgok ellen tevékenykedett. II. Rá kóczi Györgyöt azért ösztökéli a biblia török nyelvre való lefordítására, hogy a törököt a Habsburgok elleni koalíció morálisan elfogadható partnerévé tehesse.1 Habsburg-ellenességét nemcsak a protestáns cseh—morva testvérgyülekezetben elfoglalt vezető tisztsége indokolta, hanem az a tény is. hogy népe a Habsburg elnyomás alól felszabadulást csak az e-délyi—török—orosz —svéd összefogás útján remélhetett E politikai elgondolás haladó jellegén nem változtat az, hogy Comenius II. Rákóczi György lengyel háborúját illetően téves, sőt végzetes tanáccsal szolgált, ami nemcsak Erdély, hanem Sárospatak, sőt a saját sorsát — száműzetését — is megpecsételte. Comeniust Magyarországon különös tisztelet övezi. Nemcsak azért, mert az utóbbi évek kutatásai szerint magyar eredetű családból származott, (Magyaroró- don született) hanem főként sárospataki működése miatt, Bernáth Aurél 75 éves Hetvenöt éve született Bernáth Aurél, a modem magyar festészet kiemelkedő egyénisége. Pályáját Nagybányán kezdte, s bár később — bécsi, berlini éveiben — átmenetileg hatott rá az expresszionizmus is, lényegében mindvégig a nagybányai eredetű természetelvű festészet híve maradt. Balatoni és pesti, Duna-parti tájképei, portréi és munkásmozgalmi tárgyú kompozíciói képző- művészetünk múzeális becsű, immár klasszikus alkotásai Főiskolai tanárként fiatal tehetségek sokaságát nevelte; esztétikai írásai és életrajzi regényei révén irodalomtörténetünk is számon tartja a Kossuth- és Munkácsy-díjas művész nevét anova Lorántfíy Zsuzsanna fejedelemasszony hívta meg, Mintegy négy évig tartó működése során itt írta meg fent említett műveit, ezeken kívül pedig a hétosztályos, úgynevezett panszófiai iskola teryazetének megvalósítását is megkezdte. Három osztályt fel is állított, a nyom' dát felszereltette s munkába állíttatta, az iskola élére világi gondnokokat neveztetett ki. Nagy hatással volt a nyomába lépő nemzedékre, köztük olyan neves művelődés- történeti személyekre, mini Apáczai Csere János, Pósahá- zi János, Ladivér Illés. II. Rákóczi Györgyhöz írt emlékiratából kitűnik, hogy Comenius nemcsak a kultúra, hanem az egész akkori magyar társadalom minden gondját a szivén viselte: „Szeretnék, kedves Magyar- ország, rólad minden iót mondani. Keresnünk kell az okokat, melyeknek ismerete nélkül nem foghatunk a betegségek gyógyításához. Az ország földje jó s mégis itt sok éhezőt, ragályt, betegséget, korai halált látni...” Comenius élt Csehországban, Lengyelországban, El- bingben, Patakon, Amszterdamban. A világé volt, s halála évfordulóján ezért emlékszik meg róla egész Európa. É. Németh Géza A szovjet képzőművészeti kiállításrój M. Sz. Turovszkij: A jövő magvai Bernáth Aurél: Marili. Húsz éve rendezték meg Budapesten az első szovjet képzőművészeti kiállítást, amely megismertette közönségünket és alkotóinkat a szocialista realizmus akkori törekvéseivel. Ennek a bemutatkozásnak jelentős hatása volt a magyar szocialista realista festészet, grafika és szobrászat fejlődésére. Azóta alig múlt el év. hogy ne találkoztunk volna kiállító helyiségeinkben szovjet művészek egyéni és csoportos bemutatkozásával. Ezek a soknépű ország képi kultúrájának hasonló fejlődéséről adtak számot, mint ami nálunk végbement: a korszerű képi beszéd . kialakításának egy-egy stációja volt mindahány. E periódus éveinek ígéretes jelenségeit főként az esztéta-buzgalom tarthatta számon, amely felismerte a folyóiratok írásaiban és reprodukcióiban a szovjet művészet születőben lévő új reneszánszát. Ebből az új reneszánszból adott ízelítőt a szovjet kultúra napjai keretében megrendezett műcsarnoki tárlat, amelynek százeevnéhány festményét, grafikáját . és szobrát, valamint közel félezer érmét a Lenin-centená- rium nagyszabású moszkvai kiállításának anyagából válogatták. Mi volt az új és örvendetesen izgalmas ezen a seregszemlén? A fejlődés dinamizmusát reprezentáló változatosság: a stílustörek- vések, egyéni formanyelv és az azonos eszmei hevület kifejezésének sokrétűsége. A művek témája: Lenin és a forradalom, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború véres-tragikus valósága, valamint a szocialista építés és a szovjet emberek hétköznapi életének ábrázolása. Az ecsetnek, vésőnek új nemzedéke nőtt fel az elmúlt egykét évtized alatt, amelynek tagjai nem elégszenek meg már a XIX: századi realizmus kifejezőeszközeivel, új módon. más példaképeken okulva öntik formába a látványt, látomásaikat -a történelem nagy eseményeiről és alakjairól. A szovjet mesterek közül szembetűnő az immár klasz- szikus Dejneka mester széles körű hatása.. De távolabbi példák is ösztönzik az újat keresőiket. Esetenként még bizánci ikonok, keleti miniatűrök, sőt a középkori dómok faragásai is, a modemek közül pedig elsősorban a mexikói újrealizmus alkotásai. A formai sokrétűség nem utolsósorban annak a jele, hogy helyi, nemzeti iskolák vannak felnövőben — főként a kaukázusomtúli, belső-ázsiai és a balti köztársaságok városaiban. Ezeknek alkotói — akár a burját mongolok és jakutok. bátran felhasználják a népi művészet sok helyütt még érintetlen formakincsét. Megújulóban van a szovjet képző—’vészét, de nemcsak formai értelemben. A stiláris újszerűség csupán köntöse, vetülete a tartalminak. Annak például, hogy a forradalmi harcok drámai valóságát árnyaltabban ábrázolják a művészek, a kommunizmus építésének motívumait pedig valóban reálisan, valósághűen jelenítik meg, mindenféle „optimista” idealizálás nélkül, nem rejtve el a munka izzasztó fáradtságának nyílt kimutatását. így lesz valóban heroikus, él- ménytnyújtó, sőt, sajátos módon „romantikus” a jövó építésének ábrázolása. Nem változott a szovjet képzőművészet abban, hogy homocentrikus — emberközpontú — maradt, s hogy alakítóit átfűti a szocialista eszmeiség szenvedélye. Főként e réven — és nemcsak esetenként hasznosítható formai megoldásaival —. ma is tanulságul szolgálhat a mi képzőművészeti gyakorlatunk számára. Suha Andor: Elveszett egy ember — Pista elveszett, éjszaka nem jött haza. Megdöbbentő mondat. Vigasztaljuk a bejelentőt, butaság, biztos a nagymamánál aludt... — Nem, már beszéltem vele, ott nem volt... — Akkor..., — és mondanánk még négy-öt variációt, de az aggódó mindent „lelő”. Ugyanazokra gondolt ő is, korán reggel, ellenőrizte, sajnos.. — Akkor leány van a dologban... — és nevetünk. de most már kényszeredetten, magunkra erőszakolva a jó kedélyt, ne látszódjék, ez csak vigasz, az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodunk, mi sem hisszük igazán. Csak mondjuk, mert mondanunk kell valamit. Igaz, Pista már elveszhet a leányoknál, 19 éves, de a szülő aggodalma... „Mindenki elvész egyszer” — mormogom, de hál’istennek senki sem figyel rám. Tovább adják a tanácsokat* telefo nálnak: rendőrségre, kórház ba. mindenhová... * Először anyám veszeu el. Tízéves voltam, akkor még élt a saládi tűzhely összetartó rusztikus melege. Abban lubickoltunk pucéron mindahányan reggelenként. Abban és ott ittuk a teát, zsíros kenyérrel,-onnét indultunk az életbe, orcánkon édesanyánk csókjával. Oda tértünk vissza délben, amikor anyánk megint csókkal és főtt ebéddel várt. Télen, kora esténként ott olvastam a sparhelt előtt sámlin kucorogva, Winettou-t és lopva a Halálos tavaszt. Ezért akkor kaptam két pofont, mert a könyvet a nővéremtől loptam el, és ő elárult engem. Pedig újságpapírba borítottam, hogy ne lássák a címét. Mindegy, két pofonnal fizettem a szerelemért, de nem az fájt, inkább az, hogy a könyvet elvették tőlem. Gyorsan megvigasztalódtam, sült krumpli volt, zsírral. Mit nekem a Halálos tavasz, az a nagy szerelem... Amikor dél felé az iskolából megérkeztünk, anyánk megnézte a ruhánkat, a cipőnket.- Kezünkre már rá se nézett. Azt mondta, mossatok kezet. Asztalhoz ültünk. Szótlanul ettünk. Törtem a fejem, mit kéne kitalálnom, unalmas és nyomasztó ez a négy fal ilyenkor tavaszi délután. A karénekről locsogtam, valamit, akkor már a római katolikus fiúpolgáriba jártam. Elmentem a haverhoz; nem volt otthon. Kiméritek á szőlőbe,' sok' ott a tennivaló, ilyenkor, dologidőben. A másikat nem engedte a mamája, rám úgy nézett, mint a mosogatórongyra. Kisomfordáltam. Kimentem a futballpályára: üres volt, mint a temető. Unalmamban hazamentem. Udvari lakás volt a iriienk, konyhánk mindig nyitva. Beléptem, sehol egy lélek. Láttam rend van, tisztaság, anyám a tűzhelyet kifényezte vasporral, smirglivel, a konyhakövet felmosta, ragyogott. Beléptem a szobába, ott is halott volt minden. Benyúltam nővérem szekrényébe, kivettem a könyvet, és olvasni kezdtem. „Az ön édesanyja valószínű nem szeret engem, gondolom, nem szívlelhet engem” — mondotta a férfi. Hol van az édesanyám? — teszem le szorongva a könyvet, kinézek. Alkonyodik, kékül a levegő. Elkezdek félni. Átmegyek a szomszédba. — Tessék mondani; hol ' vári az éri édesanyám? — Honnét tudjam, Horniét tudjuk, édes fiam? Mi most jövünk a munkából, nézd meg a templomban. Loholok az utcán, magamban mondogatom hideglelősen: „Anyukám, én soha többé nem leszek rossz, csak most találjalak meg, most legyél ott a templomban...” A templomban vaksi hűvösség fogad, némán hallgat a hatalmas hajó, süket a csönd... Hol van az én édesanyukám? Visszarohanok, haza. Otthon van a nővérem, kezében a tiltott könyv és kiabál... Együtt sírunk. — Anyuka elveszett — mondom, ő rám néz, sír. — Mikor? — kérdi. —Nem tudom, biztosan Ocsovai néninél van, oda mehetett. — Ebben megegyezünk, és én már megint indulok, loholok. Biztos vagyok a dolgomban, anyuka, édesanyám ott van, milyen jó lesz, hogy megörü' lünk egyriiásnák, ő is, én' Is. Édesanyám nincs itt, — mondják, de minek mondják, látom én is... — És tessék mondani, hol van az én édesanyukám... Kint sötét van, rohanok, izmaim lazulnak, vánszorgás az egész rohanás. Ismét leülök a templomban. Egy szál egyedül. Csorog a könnyem. & megígérem az istennek, hogy soha többé olyan könyvet én nem olvasok... Asm táp elmegyek a fűszereshez. — Tessék mondani, nem volt itt az én anyukám? Loholok az utcán, szúr az oldalam, csorog a könnyem. Hol van az én anyukám? — Majd meglesz, mit óbé- gatsz! — mondja a szomszéd- asszony. Haragban vagyunk velük. Valamin összevesztünk, valamin összevesztek anyámmal. Azt hiszem a padláson rosszul, összevissza teregettek. És most nem beszélnek. De mi, gyerekek nem igazodunk hozzájuk. Amit mond Rózsi néni, azért fáj. Elrohanok Szafcmáriékhoz. ők közel laknak, és jó emberek. Szatmári néni az én keresztmamám. — Tessék mondani, anyukám... Ott ül édesanyám közöttük, és mosolyog. Csókolgatja a könnyeimet, elindulunk egy ütt hazafelé. Cipeljük a cseresznyét:, a roskadg kosarat. Anyám szedte, nem ezt, tán tízszer ennyit, és ezt kapta tőlük, Szatmáriéktól, a ke- resztanyáméktóL . . Útközben hencegek. Most egész jól tanulok, Reisz tanár űr azt mondta, a karénekben nekem van a legjobb hangom. Anyám odahaza kétfelé önti a cseresznyét, egy kisebb kosarat a nővérem karjára' akaszt, és azt mondja: — Jucikám, vidd át ezt Hasszerékhoz. — Tavaly ők is hoztak nekünk. Ezek a haragos szomszédék. Tényleg, tavaly ők is hoztak nekünk, igaz, nem cseresznyét, hanem barackot, de az is finom volt. Könvörgök anyámnak, hadd menjek át én is... A szomszédasszony szaja az örömtől nyitva maradt, azután a szégyentől gyűszűnyi- re szűkül... — Csókolom anyádat, szeretem őt, mondd meg neki. — Meglett édesanyám, tét-
