Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

WTO. efctófcer ?«. RRTRT MAOYAROREZAO — VASÄRNART MRTT.fflTTT RT a. oMtf Igény és valóság Meditáció a televízióról szüléktulajdonosok, akik dél­után öttől a televízió híradó­jának második kiadásáig ki- zárólag kabarét, táncdal-ösz- szeállítást, krimit szeretné- íiek látni, hallani, s ehhez legfeljebb a focit, négyéven­ként egy-egv olimpiát, eset- leg egy jobban sikerült ki- mit-tud-féle vetélkedőt en­gednének hozzátenni. S szid­ják persze azok is, akik az előbb emlegetett csodákat várják, s azután azt tapasz­talják, hogy a televízió nem­csak klasszikusokat ad és nemcsak magas szintű is­meretterjesztést végez. ha­nem krimit is sugároz, ka­barét is közvetít, táncdalmű- sort is ad, focit is, meg ve­télkedőt is. Szidják ilyenkor a tévét, mert úgy vélik, nem teljesíti megfelelően népmű­velő feladatát. De hát valóban, teljesíti-e a televízió ezt a nagyon sú­lyos és valóban elsőrendű feladatot? Nem érheti már semmi gáncs, sem szidalom, mert minden a legnagyobb rendben van? Nem, azt ma­guk a televíziósok sem ál­lítják, hogy így lenne. Bár, az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy sok — fő­ként nyugati — országnál összehasonlíthatatlanul job­ban teljesíti a mi tévénk népművelő funkcióját. A legigényesebb műsorok kö­zé tartoznak például a kü­lönböző tudományos előadá­sok — Delta, Antenna. In­tegrál —, s a színvonaluk eredményeként meglehetősen népszerűek is. Rendkívül nagy energiát fordít a ma­gyar televízió a képzőművé­szetek, a zene, s újabban most már az irodalom — Nyitott könyv — színvona­las propagandájára is. Szín­házi közvetítései, filmműso­rainak egy része, az önálló tévéjátékok többsége ugyan­csak az igényes ízlésű né­zőt. vagy éppen ezen igé­nyek megszületését kívánják elősegíteni. A Fórumhoz ha­sonló sikeres politikai mű­sorok népművelő hatásáról most ne is beszéljünk. Hol érheti a legtöbb vád a tévé háza táját? Éppen az „egyéb” műsorokban. Két szempontból. Az egyik: még mindig nem ritka, hogy rossz filmekkel, krimidömpinggel — elsősorban az ilyen pro­dukciók mennyiségével — nem annyira a fejlődést, mint inkább a rossz igények újratermelését segítik elő. Ez azonban a ritkább eset. A másik: szórakoztató mű­sor kell — közte krimi is, táncdal is, kabaré is —, de nem nagyon szerencsés, ha ezek a kifejezetten szó­rakoztatónak szánt produk­ciók alacsony színvonalúak. Nem a műfajok azok. mert ebben nincs alacso­nyabb és magasabb rendű, hanem saját műfajukon be­lül, a saját maguk által vállalt feladataikhoz • mér­ten gyengék. Nagyobb szű­rés, magasabb kritikai mér­ce bizony nemritkán elkelne a szórakoztató műfajban. (Nem azért, hogy kevesebb legyen bennük a szórakozás, éppen ellenkezőleg, hogy jobb legyen a szórakozás.) S ha a tévé népművelő feladatairól, lehetőségeiről beszéltünk, ma már nem le- ,het kikerülni, hogy arról a „fenyegető veszedelemről” ne ejtsünk szót, amely vészesen közeledik a tévé ege fölé. Ez pedig a második csator­na. Azért idézői eles vesze­delem ez, mert végül is a második műsor nagyobb vá­lasztékot adhat, időben, percben, órákban mérhetően több művelődési, kulturáló­dási lehetőségét kínál az emt veknek. Mégis, mi ben- •ne a veszedelem? Az, hogy eddig nézte-nem nézte a néző, ív'm kapott mást, mint amit ezen az egy csatornán sugá­roztak. Ha kettő lesz, nyil­ván válogatni fog. arra a sávra tekeri a gombot, ame­lyiken inkább kedvére való műsort talál. Könnyen el­képzelhető, hogy ha például egv Antenna jellegű tudo­mányos riportműsór és egy krimi közül lehet majd vá­lasztani, akkor a nézők na­gyobb része valószínűleg a krimit választja. S ha a te­levízió műsorszerkesztői Ígé­rik is, hogy az ilyenféle pá­rosítást elkerülik, végül is mindig két műsor lesz, s ez nem mindig szolgálja majd a jobb népművelést. Ez a jövő zenéje — és ve­szélye. Jó lesz már előre gondolkodni róla, mert bi­zonyára nemcsak a televízió műsorszerkesztőinek és ké­szítőinek kell a helyes ará­nyokat megtalálni, de a nép­művelés valamennyi mun­kásának segíteni kell majd abban, hogy a két műsor ne csökkentse, hanem inkább növelje a népművelő televí­zió hatékonyságát. Bernáth László A Szvesnyikov-kórus A szovjet kultúra napjai­nak operaházi megnyitója után a Szvesnyikov-kórus még három alkalommal ad koncertet a Zeneakadémián, ezenkívül Kecskeméten, Szol­nokon és Zalaegerszegen is bemutatkozik. Az állami orosz kórust a Nagy Honvédő Háború ne­héz éveiben hozták létre, az­zal a céllal, hogy terjessze az elfelejtett orosz népdalokat és kórusműveket. Az 1943. nya­rán megrendezett első, nagy sikerű hangverseny azokban az emlékezetes napokban igen jelentős eseménynek számított. A műsor akkor kizárólag népdalokból állt, azóta viszont az együttes re­pertoárja a hazai és a kül­földi, régi és modem mu­zsika remekeinek egész so­rával bővült. A többi kö­zött Glinka „Bölcs ódái”-a, „Velencei éj”-e, Rimszkij- Korszakov hősmondai dala, a „Tatár-rabság”, Csajkovsz­kij lírai kórusai, valamint Rachmaninov „Vigíliája” szerepelnek a kórus műso­rán. A népi jelleg, amely első­sorban az orosz népdalokban és az orosz klasszikusok mü­veiben jut kifejezésre, még erőteljesebben érvényesült a jelenkori szovjet zeneszerzőik műveinek tolmácsolásában, például Sosztakovics „Tíz éposz capella kórusra”, „Hős- költemény az erdődről”, vagy Levitán „Hirosima nem is­mét1'''’hH: nv~g soha” című oratóriumában. Bár a kórus elsősorban oros7 zenét tolmácsol, előa­dásain gyakran szerepelnek a nyugati klasszikusok is, különösen Bach művei. Beet­hoven, Händel, Mozart, Ver­di. Schumann, Brahms és Bruckner alkotásai tovább gazdagították a változatos műsort, akárcsak a rene­szánsz kori mesterek, — Palestrina, Lasso, Lotti, Jo- melli — kórusművei. Az együttes igen népszerű Alexandr Szvesnyikov, a S zovjetunió Népművésze fiatal tanítványainak körében. (APN-foto) a Szovjetunió határain túl ús. 1945 óta 12 ország — Svédország. Norvégia, Finn­ország, Japán, az NDK, Len­gyelország, Magyarország. Románia, Belgium, Itália. Csehszlovákia és Bulgária — 157 városában vendégszere­peit. A Szovjetunió állami aka­démiai orosz kórusának szervezője és állandó mű­vészeti vezetője, a kétszeres Lenin-díjas, Állami- és Glinka-díjas Alexandr Szves­nyikov a Szovjetunió Nép­művésze, a Moszkvai Zene- konzervatórium rektora és professzora. Többször kapott magas kormánykitüntetést külföldön, az Angol Királyi Akadémia pedig tiszteletbeli tagjává választotta. A mindennapos gyakorlat, minden dalnak, műnek mély lélektani és művészi feltárá­sa, a pontos intonáció tör­vénye, a zengés szépsége, a szoborszerflen csiszolt, dom­borított szó — ezek Alexandr Szvesnyikov alap­vető művész-pedagógiai el­vei. A „Messagero” című olasz lap találóan így jelle­mezte kamagyi tulajdonsá­gait: „Kétségtelenül első osz­tályú karmester. Dinamikus, fukar gesztusai hol vihart, s hatalmas hullámokat vernek, hol a legfinomabb dallamok szálát fonják.” Szvesnyikov szenvedélyes propagandistája és szervező- le a gyermekkórusoknak. A fiatal művészek százait ne­velte: közülük többen ma már neves zeneszerzők, mint például Rogyion Scsedrin, Vagy Alexander Jurlov. (APN) Úi megyei kiadvány Az MKP szervezeteinek kialakulása és harca Szabolcsban A televíziót sokan összeté­vesztik az atyaúristennel. Mint a legfőbb érvet, utolsó menedéket, a segítség kia­padhatatlan forrását emlege­tik, — vagy kegyetlent' szidalmazzák. Pedig a tele­vízió nem atyaúristen, cso­dákra nem képes, tehát jog­talan — sőt oktalan — az állandó szidalmazása. Nézzük, kik azok, akik a csodákat várják. Azok, akik azt szei-etnék, ha a televízió máról holnapra megváltoz­tatná az emberek gondolko­dását, ízlését, elsősorban művészi igényeit, ügy kép­zelik, hogy a tévének szünet nélkül remekműveket kelle­ne sugároznia, meg olyan ismeretterjesztő, felvilágosí­tó műsorokat, amelyek egy­értelműen biztosítják a né­zők tudásának gyarapodását, kultúrájának növekedését, gondolkodásának harcos tár­sadalmi töltését. Akik ezt — illetve csak ezt — vár­ják a televíziótól, azok több­nyire kényelmes és rest emberek, akik sok-sok más munkát, törődést türelmet szeretnének megtakarítani, és mindezt a tévé nyakába varrni Arról pedig láthatóan megfeledkeznek, hogy az em­berek gondolkodását nem­csak a tévé formálja, ha­nem sok és másféle tömeg­kommunikációs. tehát in­formációikat közvetítő esz­köz mellett, sőt azok előtt: mindennapi tapasztalataik. Az. hogy mit csinálnak és mit tapasztalnak munkahe­lyükön, a közértben, a csa­ládjuk körében, barátok kö­zött, a tanácstag fogadóórá­ján. és így tovább. A tévé és minden' más töm°gközlési eszköz hatása csak ezek után következik. S arról is megfeledkeznek a csodavárók, hogy az opera, a szimfonikus zene, Shakespeare drámája, klasszikus mű­vészi érték ugyan, — amit a mainál sokkal több em­berrel kellene megismertetni —, de a könnyűzene se fog soha kimenni a divatból. A twist lassan ismeretlen tánc lesz a tinédzserek körében, a beatmuzsika is könnyen megkopik^ eltűnik majd — ha megtette kötelességét —, de az ilyen típusú zene és tánc igénye, ugyanolyan örök érvényűnek látszik, mint a valódi klasszikus művészi értékek. S kik azok, akik szidal­mazzák a televíziót? Azok az új — néha régi — ké­mozdulatától függjön, milyen sebesen, de mindenképp se­besebben érkezzen meg va­lahová. Hogy ne fecséreljek el órákat, másfél órákat az éle­temből váróteremben, villa­mosmegállóban, autóbuszon. Hogy kettesben, családostul utazhassam, ne zavarjon a többiek közelsége, amikor oly értékesek az intimitás szűkre szabott percei. Szabadságot jelent az autó, térben és időben, még akkor is. ha éppenséggel csak a ház előtt áll. Szabadságot jelent maga a tudat, hogy elvisz, se­besen visz el, ahová netán mennem kell, vagy mennem akaródzik. Objektív okok is vannak. A társadalmi mobilitás pél­dául. Egyre többen dolgoznak távol lakóhelyüktől, olykor több száz kilométernyi távol­ságban. Az egyik észak-ma­gyarországi bányászvidéken, olvashattuk, összeállt öt bá­nyász, közösen vettek kocsit. Sok cialád szilánkokra sza­kadt a joob kereseti esélyek okozta szétköltözésben, a fia­talok a külső lakótelepeken vernek fészket. Költözés, szállítás, hazalátogatás a csa­ládi ünnepekre — mind könnyebben lebonyolítható, ha már megvan a kocsi. Közrejátszik egy újkeletű tendencia is: a külföldi uta­zások és a hétvégi kirucca­nások teriedő népszerűsége. Ez is, az is sokszorta élveze­tesebb pihentetőbb négy ke­réken Ilyenkor a lakószoba mozgó kihelyezett változatá­ban gördül a család. Szól a kocsiban a táskarádió, hor­gol az anya, s a hátsó ülés mögött autós kutya, játéktig­ris bólogat. Rabság Magyarországon a magán- tulajdonú személygépkocsik száma szembetűnően ível föl­felé. Kétszázezer fut belőlük máris, és kielégitetlen több mint hetvenezer befizetetl igénylés. A korszerűtlen utak „gyil kolják az autó futóművé karosszériáját, a korszerűéi nyögnek a hétvégi csúcsfor galomtó' Nincs elég javító­állomás. Az egyes gépkocsi- típusok garanciális szerviz­állomásainak még a környékét is ellepik az autók. Hetekig, hónapokig kell várni — al­katrészhiány miatt — egy- egy javításra. Uj arisztokrácia ugrott ki: a maszek gépkocsiszerelők hivatásos és amatőr kasztja. Az állami szolgáltatóipar nem tud megbirkózni a sok­szorosára nőtt kereslettel — kevés az olyan maszek autó­szerelő, akinek ne lenne sa­ját gépkocsija, olykor kettő is. Az „úrvezetők” réme: a „kiegyenesített kanyar”, a karambol, a defekt.' Sok autós legutolsó pénztartalé­kait is bevetette az áhított ügybe, s egy váratlan, újabb kiadás hetekre felboríthatja anyagi egyensúlyát — a csil­logó gépkocsiból kiszállva szalonnát ebédel. Szegé­nyebb, amióta kocsit vett. Garázs alig van. Az autók túlnyomó része „csillagga­rázsban” a szabad ég alaf '■'szakázik, telel. A gyalogosok érzelmei el- .entmondásosak. Az ismerős autótulajdonost rajongva ai- nározzák, de elátkozzák az Megyénk politikai történel­mének fontos mozzanatát ír­ta meg Filep János, a Ma­gyar Kommunista Párt 1944 —48 közötti harcáról. Min­den szempontból tiszteletre méltó vállalkozás. Ahogy Orosz Ferenc írja többi kö­zött előszavában: „Ez a kis könyv — amely most az olvasó elé kerül — hasznos öregeknek és fiata­loknak. Az idősebb harco­sokban, akik cselekvő része­sei voltak az ország egy da­rabkája, s ezzel a haza tör­ténelmének formálásában, felidézi a múlt hősi emlé­keit. A fiatalokkal megis­merteti a nagyszerű küzdel­met, hogy tanulva elődeik ismeretlent, olykor meg is rongálják kocsiját. A tetsze­tősebb gépkocsik oldalán mindennapos a- karcolás, esett tégla is sok gépkocsi­ra, de hallottam már motor­házba csurgatott kénsavról is. Egy közgazdász barátom mondja; Nálunk rosszul kal­kulálnak az emberek. Csak a járatás készpénzköltségeivel számolnak, holott számítás­ba kell venni a kocsi elévü­lését is (ez körülbelül tíz­ezer forint évente), meg azt a veszteséget, hogy a pénz nem a bankban kamatozik, hanem autó formájában az utakon kopik, rongálódik. Ez közgazdaságtan. A való­ság azonban — egyelőre — mást mutat. A Merkur cgyrt több gépkocsit importál, jö­vőre huszonnyolcezret (mi magunk nem gyártunk sze­mélyautót. s az importja neír sorolható a népgazdaság pro­duktív részlegébe — ez ma­gyarázza a magas illetéket), a külföldön élő magyarok rendületlenül küldik, a ki­küldetésben járt magyarok pedig rendületlenül hozzák a példájából, erőt merítsenek a , jövő nagy feladataihoz.” Filep munkája visszatekint a megyei munkásmozgalom felszabadulás előtti éveire, majd taglalja és dokumen­tálja az MKP szervezetének kialakulását, a felszabadu­lást. az élet megindulását, az agrárkérdés megoldását. A kötet második fejezeté­ben a párt szervezeti, politi­kai megszilárdulásáról, az 1945-ös politikai viszonyokról és harcokról, a föld megvé­déséről, a közigazgatás meg­tisztításáról, majd a válasz­tási harcokról és eredmé­nyekről. Végül az egységes mun­gépkocsikat. A kereslet mégis változatlanul nő. A jövő A fejlett nyugati országok­ban telítődik a piac. A hasz­nált gépkocsi gyakran a fe­lét. sem éri el az újnak. Csúcsforgalomban lépésben „tipródnaK” a kocsik. Pá­rizsban rendelet született, hogy a csúcsforgalom idején magányos autós nem közle­kedhet. köteles legalább egy utast szállítani. A tömegközlekedési eszkö­zök (földalatti, autóbusz) re­neszánszukat élik. Újra nép­szerűek a törpegépkocsik parkolásuk könnyebb. Az autóellátás ipara min­dent maga alá gyűrve vi­rágzik A kereszteződéseknek mind a négy oldalán benzin- állomás, javítóműhely. A Rolls-Royce cég Angliába’' helikopteres szolgálatot ta a főbb utakon Csillagászai összegeket fordítanak az ú autópályák építésére. Nyári ünnepnapokon még; sokszor negyven kilométeres „dugók' keletkeznek a ten­ger felé vezető utakon. Az i.jspárt létrejöttének körül­ményeiről ad áttekintést. Rendkívül érdekes kép­anyag, eredeti plakátok ira­tok fakszimiléi egészíti ki a könyvet. így sok más kö­zött a szabolcsi kommunis­ták első párttagsági könyvéi is láthatjuk. A könyvet Rákosi Sándor lektorálta és Kopka János szerkesztette. A párt me­gyei végrehajtó bizottsága megbizásából a Szabolcs me­gyei Lapkiadó Vállalat adta ki, készült a Nyírségi Nyom­dában. A műszaki szerkesz­tés Pristyák József mun­kája. (o) utazósebesség rohamosan csökken az utazási idő kezd visszaesni az évtizedekkel ez­előtt túlhaladott színvonalra. A pesti gyalogos áll a zeb­ra előtt és vár. Az autófo­lyam nem akar megszakad­ni. Bátortalanul lelép, de újabb konvoj szegi útját. A főváros és a vidéki nagyvárosok levegőszennye­zettsége veszedelmesen köze­líti a mérgezést jelző vörös rovátkát. A közlekedési bal­eset száma felszökött. Az Egyesült Államokban évente 25 000 ember hal meg így.) Az autóvezetés a szívbeteg­ségek szálláscsinálója. Az autópiacon folyik ax alkudozás A „befizetett” gép­kocsik egyenletes ütemben gördülnek ki a csepeli sza­badkikötőből. A kocsi érkezése legalább ikora öröm a magyar csa- .ádban, mint egy újs.ÉIött ilágrajötte. Magyarurszá- ;on az autósvilág a kisgyer­mekkornál tart De veszedel. nesen közeledik a dackor­szak, amikor a kisgyerek to- porzékolni kezd. és nem en­gedelmeskedik többé szülei­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents