Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-05 / 182. szám

1. <a!áaí RBLÉT-MAGYARORíSEJtfl 1970. augusztus S. Külpolitikai széljegyzet: A „legkényesebb“ szakaszban ? Méltón a tárgyalások bord­ereiéhez, óriási nemzetközi jelentőségéhez, a Gromiko, il­letve a Scheel vezette küldött­ségek moszkvai tárgyalásai­ról mindkét fél csak szűksza­vú jelentéseket ad ki. Az erő­szakról való lemondás té­mája, illetve az arra kötendő szerződés Európa két legné­pesebb állama között túlságo­san komoly dolog ahhoz, hogysem felelőtlen fecsegé­sekkel, illetéktelen szószátyár­kodással zavarja meg bárki is a gondosan előkészített tár­gyalások menetét. Ezért érdemes alaposan odafigyelni az eddigi jelenté­sekre, amelyeknek éppen szűkszavúsága, szikár tárgyi­lagossága, lényegre törése ad­ja meg igazi jelentőségét. Amikor a nyugatnémet dele­gáció szokásos moszkvai napi sajtókonferenciáján az újság­írók felvetették, hogy a tár­gyalások nem haladnak elég­gé gyorsan, Rüdiger von Wechmar, a nyugatnémet szóvivő abban vélte látni en­nek magyarázatát, hogy a tárgyalások „végső szakaszuk­ba jutottak, amely a legké­nyesebb”. Minthogy a tárgyalások még folynak, nem lehet tudni, Igazság szerint von Wechmar sem tudhatja, csakugyan a „végső”, a „legkényesebb” szakasznál tartanak-e, vagy pedig még hosszabb ideig tartó tanácskozásokra lehet-e számítani. Éppen ezért, távol kell álljon tőlünk is bármiféle találgatás. Ha mégis úgy gon­doljuk, hogy a tárgyalások legalábbis nem állhatnak rosszul, ezt egy másik ténybő merítjük: abból, hogy Willy Brandt kancellár éppen most utazott el háromhetes norvé- giai üdülésre. Kedvezőtlen tárgyalási légkör esetén felte­hetően alkalmatlannak találta volna az időpontot munkájá­nak megszakítására. Ugyancsak kedvező jelnek tekinthetjük — ezt már egy­értelműen — egy most nyil­vánosságra hozott közvéle­mény-kutatási jelentést. A bonni alkalmazott társada­lomtudományok intézetének kérdéseire adott válaszokból kiderült, hogy a megkérdezett nyugatnémet lakosság 79 szá­zaléka helyesli a bonni kor­r Az Iraki Köztársaság kül­döttsége kedden megérkezett Moszkvába. A küldöttséget Takriti, a köztársaság alelnöke, az iraki Baath-párt főtitkár­helyettese vezeti. A küldöttséget a vnukovói repülőtéren Kirill Mazurov, many úgynevezett keleti poli­tikáját és a kelet-európai or­szágokkal jelenleg folyó tár­gyalásokat olyan lehetőség­nek tekinti, amelyet nem szabad elszalasztani. Miközben a nyugatnémet ellenzék — nem tartva be azt a fegyverszünetet, amelyet maga ígért meg a moszkvai tárgyalások idejére — tovább támadja Brandték tárgyalási politikáját, a világ azt reméli, hogy a bonni kormány erőt merít a lakosság igazi han­gulatát és óhaját tükröző közvéleménykutatási jelenté­sekből és csakugyan arra tö­rekszik, hogy a moszkvai tárgyalásokon, de a többi szo­cialista országgal folyó tár­gyalásain is, a realitások szellemében fogant megegye­zést érjen el. az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a miniszterta­nács első elnökhelyettese, Bo­risz Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titká­ra, Kirill Iljasenko, a Leg­felső Tanács elnökségének el­nökhelyettese és mások fo­gadták. Az Iraki küldöttség Moszkvában TEMETÉS BELFASTBAN. Gyászolók ezrei vettek részt Daniel O’Hagen temetésén, az észak-írországi Belfastban. A 19 éves fiatalembert a tüntetők ellen kivezényelt angol ka­tonák sebezték halálra. (Kelet-Magyarország telefoto)----------- - ■■ .... . Mg Hirosima szemtanúi Testvérem sem ismert meg (MAEDA MASAHIRO BESZÁMOLÓJA) 1. Nyolcesztendős voltam ak­kor, a Misasa elemi iskola második osztályának tanuló­ja. Bátyám is csak középisko­lába járt még, de azért be­hívták egy hadiüzembe dol­gozni. Nővéreim közül az idősebbik egy leánygimná­ziumban tanult, a fiatalab­bik az ötödik elemit végez­te. Mindkét iskolát kilakol­tatták, tehát vidékre kerül­tek. A mi iskolánkból is lak­tanya lett, osztályunk a kö­zeli Koorjuuzsi templomba járt tanulni. Augusztus hatodika regge­lén légiriadó volt, de csak­hamar lefújták, és elindul­hattam a templomiskolába. Akkor hirtelen észrevettem az égen egy nagy fehér lab­dacsot, még láttam, amint felcsillant, de máris elért a légnyomás és elfújt. akár a pelyhet. Eszméletemet vesz­tettem. Fölocsudva romokat, széttépett villanyvezetéke­ket láttam körülöttem, a kömyéKet sűrű porfelhő ta­karta. Az országúton rohanó menekülők, rongyosan, vére­sen. Az én ruhám is foszlá­nyokra szakadt. Mindez a robbanás gyúj­tópontjától 1700 méterre tör­tént. Valaki a segélycsapat­ból megszólított: „Siess ide!” Gyorsan felszálltam a tehergépkocsira, elindul­tunk. Az út mentén égő há­zak. Fejfájást éreztem és megsimítottam a hajam: ösz- szegöndörödött a perzselés­től. Eljutottunk a Sinso-hid- hoz, de átkelni már nem le­hetett rajta: gyalog gázoltuk át a folyót. Amikor megérkeztünk, egy ismeretlen lány rám szólt: „Szegény gyermek! Menj ab­ba a házba, ott kapsz kenő­csöt a fejedre.” A házban bekenték olajjal a fejem. Jaj! Ismét légiriadó! Zúg­tak a szirénák. Az ég elsö­tétült, mindenki rohant fé­lelmében, én is eszemet vesztve futkostam ide-oda, míg végül beugrottam egy védősáncba. Aztán a légiria­dó elmúlt és én elindultam gyalog Nagacuka irányába. De hirtelen meggondoltam magam: aggódtam otthonunk miatt, hát visszafordultam. És íme, a rémült tömeg­ben véletlenül összetalálkoz­tam bátyámmal. De fejem annyira megdagadt az égési sebektől, hogy tíem ismert rám. Hiába szólítottam: Bá­tyám! 0 tanácstalanul me­redt rám: „Te lennél az, Ma- sahiro?” Majd kiszakadt be­lőle: „Micsoda öröm!” Hátára vett és menekül­tünk tovább. Fejem sajgott az égésektől. Bár egy kato­nától kaptam egy csomag kétszersültet, képtelen voltam enni. Sőt. hányinger fogott el és éreztem, hogy egyre lá­zasabb vagyok. így érkeztünk meg Jasu faluba, az iskolá­ba, ahová a sebesülteket, az összeégett embereket szállí­tották. Nyögtek, ordítottak: Vizet, adjanak vizet! Többen már eszméletlenül fetreng- tek. Az orvosok megműtötték sebeimet és bekenték ke­nőccsel. aztán rizsgombócot adtak, de még mindig nem volt semmi étvágyam. Ezután a falusiak elkísértek bennün­ket egy tanyára, és ott alud­tunk. Bátyámmal és barátjá­val, akivel az iskolában ta­lálkoztunk, egy dombon álló házban töltöttük az éjszakát. Bátyám másnap elmondta, hogy egész éjjel hánykolód­tam a láztól és vízért kiál­toztam. Már egy napja nem ettem semmit/ így aztán na­gyon legyengültem. Arcom teljesen bedagadt, szememet nem tudtam kinyitni. Sze­rencsére a házban volt egy gyógyszertár, itt kaptunk láz­csillapítót, a bátyám pedig a ház mögötti patakban be­nedvesített egy törülközőt és ezzel hűsítette fejemet. Harmadnap reggel, bá­tyám barátja, a faluból visz- szatérve közölte, hogy talál­kozott szüleimmel. Másnap aztán egymás után érkeztek meg, előbb édesapám, majd anyukám, végül nagymama és nővérem. Mikor látták, hogy élek, sírni kezdtek az örömtől. Én pedig a boldog­ságtól egy szót sem tudtam szólni. Ök mindnyájan épek, egészségesek voltak, csak a nagymamát sebezte meg a nyakán egy üvegszilánk. De Róma (MTI) A szocialisták állásfoglalá­sa jelentősen növelte Emilio Colombo esélyeit arra, hogy rövidesen véget vet a kor­mányválságnak. A kereszténydemokrata párt a nap folyamán ugyancsak támogatásáról biztosította a jelenlegi kincstárügyi minisz­tert. A kora esti órákban pe­dig a köztársasági párt is el­fogadta négypontos program- javaslatát. Ennek lényege — a szocialisták és kommunis­ták együttműk^cAsét illetően, amely a válság egyik legfőbb oka, — a következő: helyi SEinten mindenütt, ahol a az én arcom tovább dagadt és szememet csak annyira tudtam kinyitni, hogy homá­lyosan láttam a körülöttem lévőket. Feledve fájdalma­mat elmeséltem nekik, mi történt velem. Édesanyám rám szólt: „Még így is nagy szerencséd volt! De most pi­henj, nyújtózkodj ki. Még nem szabad sokáig ülnöd.” Lefeküdtem, ám éjjel újra rámtört a láz. Családunk eredetileg Ja­mamoto faluba menekült, a rokonokhoz. Amikor ott megtudták, hogy a mi ut­cánk lakosait Jasu faluba irányították, akkor jöttek ide, hogy engem megkeres­senek. Együtt voltunk tehát, idősebb nővérem kivételével, aki a végzetes napon éppen ügyeletbe ment. Édesapám mindennap, kora reggeltől ké­ső estig öt kereste. Mi anyámmal „otthon” marad­tunk. Ö gondozott engem. A többiek a szomszéd tanyán töltötték az éjszakát. A harmadik nap késő este jött haza apa. „Ö volt. Meg­találtam őt.” — Hol van? — anyám meg én dermedten néztünk rá. De jaj! Nem lát­hattunk mást, mint nővérem egy kis dobozát. Apám csak ennyit tudott mondani: Meghalt! Ez maradt belő­le. .. ez a doboz... Mi pedig nem tehettünk mást, mint sírtunk. S ma, annyi év múl­tán, amikor egészségesen élek, dolgozom — kereskedelmi rajzoló vagyok Hirosimában — ezek a könnyek még újra meg újra felfakadnak. Következik: A szennyes víz íze. Fordította: dr. Szerdahelyi István. baloldal már többséget kapott, a szocialisták együttműköd­hetnek az OKP-Val; ahol azon-ban a középbal pártok és az OKP között választhatnak, ott a középbal formula mel­lett kell dönteniök. A negyedik koalíciós part­ner, az Egységes Szocialista Párt (a szociáldemokraták) állásfoglalása még nem is­meretes. Luigi Preti pénzügy- miniszter, a párt egyik leg­befolyásosabb vehetője azon­ban úgy nyilatkozott a kér­désben dönteni hivatott párt­vezetőségi ülés szünetében, hogy „reméli, hamarosan véget ér a kormányválság”. Az olasz válság újabb fejleményei fekete tél * Gerencsér Miklós: Nem tehetett róla az igaz­gató, erős kétségei támadtak. A hallottak semmiben sem tették indokolttá az osztály­vezető bizakodását. — És mi?... — Gyarapo­dunk valamelyest?... Látszott az őszinte igyeke­zet Nyíri Imrén, hogy nagyon- nagyon szeretne meggyőző lenni. — Kérem, ne tessék aggód­ni, igazgató úr. Az emberek néha csodálatosak... Schmeidl Sándor művezető igazi hős. Nem tudom, az okossága na- gyobb-e, vagy a bátorsága, vagy a hidegvére. Nincsenek idegei. Máris egy külön mű­helyre való alkatrészt és szer­számot rejtett az ócskavas közé, a szemét alá és minden­féle lehetetlen helyre. Rajta kívül Csóka János, Modrovics Zsigmond, Kemény János részvételéről tudok De ennél sokkal többen vannak Igaza volt igazgató úrnak, ezek az emberek nem filozofálnak, egyszerűen élik a hősiességet. Gondba törődve bólogatott Pártán tyus-Ábrahám, — Jól van... Hinni kell és cselekedni. De a hátamon fut­kos a hideg, ha elgondolom, hogy ezerhétszáz vagonra va­ló berendezést jelöltek meg elszállításra Lovag Csajkovsz- ky Emánuel emberei. A szál­lítás folyamatban van. Egyen­lőtlen a küzdelem és cseppet sem veszélytelen. Hány va­gont indítottak eddig Krum- mauba? — Eddig negyvenhetet — válaszolta Nyíri. — Ma újabb tizenkettőt tolattak a teher­pályaudvarra. De kérem az igazgató urat, bízzon ben­nünk. Pontosan követjük az utasításait. Váltig a front szükségleteire hivatkozunk. A kiszállítás követelőit a hadi- termelés sürgetőihez küldjük, naphosszat vitatkoznak, ér­velnek a végkimerülésig, el­lentétes parancsokat lobog­tatnak egymás orra alatt, mi pedig tesszük a magunk kö­telességét Erre mondtam, hogy elképzeléseink a vártnál is jobban beválnak. Ha nem így lenne, már rég leszerel­tek volna bennünket — Azért azzal a haditerme­léssel is csínján kell bánni. Ha sikerül kicsikarni a szál­lítási halasztást, akkor az anyaghiányt helyezzék elő­térbe. Ha van anyag, akkor meg a pótalkatrészek hiányá­ra hivatkozzanak. — De hiszen ezt tesszük, igazgató úr... Végre Pattantyus-Ábrahám is kortyolt néhányat langyos­ra hült teájából. — Mondom, Friedrich Wenk távoltartásáról egy időre gon­doskodni fogok. Egyébként csináljuk tovább az eddigiek szerint. Minél többet legyünk jelen a helyszínen, hogy ere­deti ismereteink mellett a fo­lyamatos tájékozottságban is tartsuk az elsőséget. A pilla­natnyilag nélkülözhető, de akár a termelő gépekből is feltűnés nélkül el kell távo­lítani a kulcsalkatrészeket, mondván, hogy tönkrementek, pótlás pedig nincs. Ezenkívül arra kérem, az összes lehetsé­ges raktárkészletet szállíttas­sa a vidéki telephelyekre. A figyelemtől tömörebbre keményedett Nyíri Imre ke­rek arca. — Rajta leszek, igazgató úr •— Legális indokot adnak erre a telephelyek igénylései Ami pedig a gyártó berende­zéseket illeti, a következőket kérem elsősorban: figyelmünk főképp a csúcsesztergapadok­ra, a revolver-esztergapadok­ra, a csavarautomatákra, az egyetemes és vízszintes maró­gépekre, a függőleges maró­gépekre, az oszlopos fúrógé­pekre, a körcsiszoló gépekre terjedjen ki. Ezek az eszközök elengedhetetlenek ahhoz, hogy a háború után minél ha­marabb rekonstruálhassuk a gyártó sorokat. Próbáljuk meg a lehetetlent, Nyíri úr... Mérnökként ott leszek maga mellett, annyi időt töltök ma­gával együtt a mi saját tűz- vonalunkban, amennyit csak tudok. Meglátja, sikerülni fog... Ez már könyörgés volt, tü­relmetlen rimánkodás. Pat­tantyus-Ábrahám Imre nem vette észre magán, hogyan csap át tárgyszerű felsorolá­sa a hevítő szenvedélybe. A veszély eddig csak a szomorú dacot halmozta benne. Most változott haraggá a dac, gyű­löletté a szomorúság. Nyíri Imre csak a könyör­gést vette észre és ez meg­döbbentette. Hajszoltság, fáj­dalom, gondozón terhei alatt látta vergődni az igazgatót. — Mindent megértettem — mondta halkan, a hűség alá- jatával, — Ha megengedi, ak­kor én most elmegyek- Pi­hennie kell... Lemondott szándékáról: amikor belépett, gyötrő kény­szert érzett, hogy tudassa az igazgatóval a kőhidai tragé­diát. Látta Pattantyus-Ábra­hám lelki és testi elcsigázott- ságát, lehetetlennek érezte megemlíteni az ifjak kivégzé­sét. Állandósult a zavarosság Weinhoffer ábrázatán. Akár dühöngött, akár vigyorgott, szappanossá dermedt vonásai egyaránt rémületet keltettek. Ezúttal atyáskodni kegyeske­dett, de hiába beleélt barát­ságosan Strahlendorf Gyu­lához, a báró nem tudott ret­tegése fölé kerekedni. Pedig ő sem hasonlított a szelid kol­duló barátokra. Géppisztoly a mellén, pisztoly az oldalán, nyeles kézigránátok a derék­szíján, dorongnyi gumibottal kiegészítve. Kiicskeszakállát is harciasabbra hegyezve vi­selte mostanában. — Na, szomszéd, ma este csak amolyan elegáns szol­gálatot kérek tőled — kenői te leereszkedőn a parancsnok. — Rád fér a pihenés, rengete get dolgozol moslanában. Valóban, alapos gondot oko zott volna a szakállas báró­nak hirtelen összeszámolni, hány embert végzett ki ö és különítménye az elmúlt hetekben. Szénási József fel­ügyelete alatt minden este, néha éjszakánként kétszer is meglátogatták a folyóparti vesztőhelyeket. — Addig nincs jogom pi­henni, amíg ki nem vívjuk a végső gyccelmet! — vetette föl szigonyhegyű szakállát a báró. Weinhoffer fanyarul le­görbítette löttyedt száját. — Ez a beszéd. Hát akkor úgy éjfél felé gyere vissza, eljáratjuk valakivel a Sztá- lin-táncot. Tudod, nálunk van Tényőről az a Balogh Fe­renc, az a vén kommunista. — Már rég agyon kellett volna lőni! — Hülye vagy, szomszéd. Mi abban az öröm? Aprán­ként szorítjuk ki belőle a snuszt. Most mást kell agyon­lőni. Egy fiatal nőt. Nem tu­dunk róla semmit. Éppenség­gel el is engedhetnénk, de hadd legyep meg az öröme Dobrai őrmesternek. Ez a mélák mindenáron ki akar végezni valakit. Sok alkalma itt már nem lesz, mert rövi­desen odébbállnak Demete­rek. Kísérd el ezt a Dobrait, nehogy marhaságot csináljon. Most is részeg. Szóval vi­gyázz rá. Aztán úgy éjfél fe­lé gyere vissza, hátha szó- baáll veled Balogh „elvtára”. Hoztam elég szofukar. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents