Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-19 / 194. szám

I. did KBLBT-WAGYARORSZÁÖ W70 augusztus SS, HAZÁI KILÁTÓ ISMÉT A SÓSTÓ Szabadságomat a Sóstón töltöttem. A környezet, a szép park, a kellemes fürdési lehetőség nem okozott csaló­dást, éppen olyannak talál­tam, mint amilyennek reklá­mozni szokták. Sajnos a me­leg strandon lévő vendéglátó­ipari egység étlapjáról, ven­déglátásáról ugyanezt nem mondhatom el. Az étlapja nem választékos. Nem a ven­dég választhat, hanem azt kénytelen fogyasztani, ami van. Az ebéd után elfogyasz­tott feketéről sem lehetett jó véleményem, mert rendkívül gyenge volt, a cukrot alig- aiig festette meg, amely fel­tétlenül a kávé gyenge minő­ségét árulta el. Ezeken a hiá­nyosságokon változtatni kel-' lene, mert az ilyen esetek egy­általán nem használnak Sós­tó népszerűségének — írja levelében Dorogi Mihály, nyíregyházi olvasónk. MARADANDÓ ÉLMÉNT — Felejthetetlen élmény marad számomra, s mind- azoKiiak, akik Moszkvát és Lemngrádot megismerhették. Hatnapos társasutazáson vet­tem részt. A nagy távolságot az IL 18-as repülőgép szinte eszrevétlenül hidalta át, s az ő jóvoltából a Ferihegyi re­pülőtérről két és fél óra alatt tettük meg a Budapest— Moszkva közötti utat. Először Moszkvát tekintettük meg, mely város egyaránt magán viseli a múlt és a jelen voná­sait. A Vörös tér, a Kreml és még sorolhatnám, felejthetet­len élményt nyújtottak szá­munkra. Utunk Moszkvából Leningrádba vezetett. A Szov­jetunió második legnagyobb városa sugárútjaival, hatal­mas épületeivel, tereivel, mű­emlékeivel, megszámlálhatat­lan hídjaival, folyóival gyö­nyörű látványt nyújt a turis­ták, az odalátogatók számára. A két történelmi múltú város minden nevezetességét igye­keztünk megnézni, de az alapos „áttanulmányozásra” bizony a hat nap nagyon ke­vés — írja levelében Oláh Gyula nyíregyházi olvasónk. SÖTÉT UTCA A Szarvas utca a Vécsey és az Arany János utca közöt­ti szakasza este rendkívül sö­tét. Nem lehet teljesen meg­állapítani, hogy a közvilágí­tás hiánya, vagy annak kor­szerűtlensége okozza-e ezt. De bármi is okozza, a té­nyen nem változtat. Sötétség van, s ez most különösen nem lehet közömbös, amikor a gépjárműforgalmat a Debre­ceni utcáról ide terelték. — olvastuk Papp Zoltán nyíregy­házi lakos leveléből. RENDETLEN FANYESÖK Szó volt már arról a Kelet- Magyarország hasábjain több­ször is, hogy a városban meg­megjelennek az év minden szakában a titokzatos fanyü- vők, akik nyesegetik, levágják a fák lombozatát. Azt mond­ják egyesek, erre azért van szükség, hogy a villanyveze­tékeket megóvják a rongá­lástól. Lehet, hogy. így van. Azt azonban semmiképpen nem lehet megérteni, hogy a levágott dús lombozatot miért hagyják az utcán, néha rábo­rítva a házak előtti kisker­tekre. így történt most is pél­dául a Selyem utcában, ahol hétfőn, augusztus 10-én jelen­tek meg a vidám favágók, nyesegettek, vagdaltak — és mindent úgy hagytak össze­vissza. Péntekig, 14-ig még semmilyen közület nem vitet­te el a lombos szemetet. Ha­sonló a helyzet a Nyírfa té­ren is — írja levelében M. J. nyíregyházi olvasónk. Hármas névadó ünnepséget tartottak augusztus 16-án, vasárnap délelőtt Ibrányban, a művelődési házban, ahol az úttörők, a KISZ-esek és az anyakönyvvezetőnő köszöntöt­te az ünnepeiteket: Bak Miklós 3 éves, Bak László és Zol­tán egy-egy éves ikerpárt. A nagy családban a névadó ün­nepségek már hagyománynak számítanak. Három évvel ez­előtt, 1967-ben elsők között tartottak névadó ünnepséget a községben. Akkor az első három Gerák-unokát köszön­tötték. Szerkesztői üzenetek Papp Miklósné szakolyi olvasónknak levélben vála­szoltunk. Melegh György ba­rabási, Lakatos Lajos tisza- telki, Kosztyú György nyír­bátori, Nagy Sándor tokaji. Balogh Ferenc méhteleid, Tóth József fehérgyarmati, Kosztik Szabolcs nyíregyhá­zi, Pánti Endre budapesti, Tamás Zoltán nyíregyházi olvasóink ügyében az illeté­kesek segítségét kértük. Sal- lai Sándor tunyogmatolcsi olvasónkat levélben tájékoz­tattuk. Svarekopf Józsefné rozsályi, Lázár Lajos, Kies- ka Andrásné rozsályi, vala­mint Drótos Károly jánk­majtisá lakosok ügyében az illetékesek intézkedtek, ar­ról olvasóinkat levélben tá­jékoztatták. Lukács • Albert méhteleki lakost a Nagyhó- dosi Községi Tanács levélben tájékoztatta, özv. P. I-né aláírással Apagyról levél ér­kezett szerkesztőségünkbe, kérjük, hogy közölje velünk pontos nevét és címét, mert problémájával csak akkor tudunk érdemben foglalkoz­ni. Szilágyi András nyír­egyházi olvasónkat kérjük, hogy .pontos lakcímét közöl­je velühk. Szűcs Áronné ti- szaszentmártoni olvasónk köszönősorait megkaptuk. Örülünk, hogy segíthettünk. POSTA, ÓH! Leányom az elmúlt hóna­pokban egy fontos közlést tartalmazó, de szokatlan mó­don kézbesített levelet ka­pott Budapestről. A levelet ugyanis Liskán Zsuzsa Nyír­egyháza, Róka-bokor 22. szám alatti lakos a Moszkva utca sarkán egy gyerek kezében látta meg, aki érdeklődéssel kezdte bontogatni azt. A leve­let a címzett Liskán Zsuzsa jóvoltából megkapta, de e nélkül aligha jutott volna el idejében a Szovjetunióba való ösztöndíjas kiutazás időpont­járól értesítő expresszlevél. A postai kézbesítést ezúttal sajnos nem dicsérhetjük meg, de Liskán Zsuzsa annál in­kább megérdemli a köszöne­tét és emberi magatartásáért az elismerést — közölte le­velében Adriányi László Nyír­egyháza, Búza utca 3. sz. alatti lakos. CSAK A PLAKÁTON Ahányszor olvasom a MO- KÉP mozi plakátjait, mindig eszembe jut az a régi szép magyar nóta, hogy „...hazud­nak a gyöngybetűk”. Na persze a moziplakát nem igen tehet róla, hogy mit nyom­nak rá. Ugyanis minden pla­káton a műsor mellett fel van tüntetve, milyen kísérőmű­sort láthat a mozilátogató. Eddig egyetlen esetben sem láttam kísérőműsort a film­vetítés előtt. Tudtommal a belépőjegyek árában pedig az is benne van. A kertmozi plakátja sem „hirdeti” min­dig az igazat. Ugyanis ezen a kezdési idő 8 óra. Tapaszta­latom szerint eddig még fél kilencnél hamarább nem kez­dődött egyetlen előadás sem. Ez az időpont is jó lenne, de akkor ezt kellene ki is írni — javasolja D. M. nyíregyházi olvasónk. FURCSA VÁLASZ Rendszeresen a Rákóczi ut­cán lévő Nyíri Fészek kis­vendéglőben szoktam ebédel­ni. Tapasztalatom szerint sem az ebédek minősége, sem pe­dig a kiszolgálás tekintetében a vendéglőről nem lehet az elismerés hangján beszélni. Sajnos a véleményünket nem mondhatjuk meg a helyszí­nen, kérésünk sem lehet, mert a reklamálásra gyors vála.szt kaphatunk: ha nem tetszik, menjen máshová. Az ilyen hangnem szerintem sehol nem megengedhető. Különösen nem egy vendéglátó helyi­ségben — írja levelében Já­szai Judit, Nyírpazony, Vö­röshadsereg u. 22. sz. alatti lakos. „TÁJÉKOZTATÁS” Augusztus 18-án autóbusz- szal Tiszavasváriba akartam utazni. Az autóbusz pontos indulását ismertem, csupán azt nem tudtam, hogy a pá­lyaudvar mely részéről, me­lyik állásból indul. Legbizto­sabbnak láttam, ha az irodá­ban informálódom az autó­busz pontos helyéről. A meg­kérdezett ekkor még nem tudta megmondani, viszont megnyugtatott, hogy a han­gosbemondóban közölni fog­ják rövidesen. Feszült figye­lemmel hallgattam minden szavát a hangosbemondónak, de az engem érdeklő járatról egy árva hangot sem hallot­tam, csupán a tiszalöki elága­zásig közlekedő autóbusz he­lyét közölték. Türelmem már elfogyott, s az idő is megha­ladta az indulási időt, így újra érdeklődtem, s akkor tudtam meg, liogy az én autó­buszom már elment. A for­galmista tájékozatlansága mi­att az 5 éves unokámmal né­hány órával később induló autóbusszal tudtam csak elér­ni úticélomat — panaszolta özv. Nhgy Sándorné Oros. Dózsa György út 50. sz. alatti lakos. Víz A RIGÓ UTCÁBAN A Rigó utca csapadékvíz elvezetése nincsen megoldva, ezáltal esős időben sem a gyalogosok, sem a járművek közlekedése nincs biztosítva, sőt a víz a lakóházakba is befolyik. Nagyon sok ígéretet kapott már az utca lakossá­ga, ennek a felszámolása te­kintetében, de konkrét intéz­kedés még eddig nem történt. Átmenetileg az utca dombos részének elegyengetése is megoldás lenne. A környéken több utcában volt hasonló probléma, ott már megoldot­ták. Miért mostoha gyermeke az illetékeseknek a Rigó utca — kérdezi levelében Kecske­méti Kálmán Nyíregyháza, Rigó utca 11 szám alatti la­kos. Tábor — korrepetálással Esztergom-Búbánatvölgyben augusztus 5. és 15. között tá­boroztak a fizikai dolgozók gyermekei. A megyei tanács vb művelődési osztálya pe­dagógusokat osztott be a tá­borozás idejére, akik napon­ta kétszer két órát foglal­koztak a tanulókkal — az iskolai tananyaggal. (Dolgozók Lapja) Újfajta szolgáltatás A Pécsi Autó- és Motor­javító Szövetkezet használt gépkocsik vételével és eladá­sával is foglalkozik A szö­vetkezet megvásárolja az el­adásra kínált használt gép­kocsit, a megvásárolt jár­művet átnézik, biztonsági be­rendezéseit ellenőrzik, kija­vítják a hibákat, s úgy bo­csátják ismét áruba. (Dunántúli Napló) Házi barkácsolóknak öt-tlz kilogrammos csomagokban cementet és darabos meszet hoz iorgalomba jövőre a kecskeméti TÜZÉP. Az eddigi 50—100 kilós tételekben, illetve ömlesztve for­galomba hozott építőanyag mel­lett keresletre tarthat igényt a háztartásokba szánt mész-cement csomag is. (Petőfi Népe) Pulykakeltetés Kanadából érkezett tojá­sokból húszezer fehér-gyé­mánt hibridpulykát keltetnek ki augusztus végére Szolno­kon. Ezeket a ■ Baromfiipari Országos Vállalat törökszent­miklósi* kirendeltsége juttat­ja rendeltetési helyükre. (Szolnok megyei Néplap) Tejtermék a vonaton A Zalatsj és a Keszthelyi Utasellátó közötti megálla­podás alapján teljesedett azoknak a kívánsága, akik szerettek volna a távolsági vonatokon tejet, kakaót, vagy tejfelt inni. (Zalai Hírlap) Egy ütés — halál Halált okozó súlyos testi sértés miatt eljárást indított a rendőr­ség Csík László 29 éves trakto­ros, nagykátai lakos ellen. Csik a nagykátai italboltban italozás és szóváltás közben arcul ütötte Marton József 43 éves kovácsot, aki hátraesett, a fejét beverte és olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meg­halt. A rendőrség Csik Lászlót előzetes letartóztatásba helyezte. (Pest megyei Hírlap) Utazik a meddő A bányákból kikerülő szén mintegy négy százaléka “ meddő, vagy egyéb szennye­ző anyag, amit a szénosztá­Panaszok nyomán Tulajdonjog, vagy visszaélés ? „1965 január óta vagyok bérlő Góberjénben, a Petőfi út 6. szám alatti házban. Az árvíz összedöntötte a házat, de nem kapok építési köl­csönt. mert a tulajdonos nem mond le jogáról, ő akar újat építeni” — írja ifj. Farkas József, jelenleg Nyírcsaholyi lakos. 67 százalékos rokkant ember. Hasonló problémája van Czuri Zoltán méhteleki la­kosnak és még nagyon sok embernek, amire még csak megnyugtató választ sem tud adni a megyében senki, mert mindenkinek túllépi a hatás­körét. Az érvényben lévő jogszabályok szerint ugyanis egy épület helyett egy épít­hető újjá- Amennyiben a telken több önálló lakás volt, úgy az egyikre érvényes a kamatmentes kölcsön, a má­sikra 2 százalékos kamattal folyósítható kölcsön. A károsultak — függetle­nül anyagi helyzetüktől — megkapják az OTP-tól a kamatmentes kölcsönt, míg a bérlők — mivel a tulajdo­nos a károsult — nem kap­nak lakásépítéshez kamat­mentesen kölcsönt. A probléma egyértelműen megoldható ott, ahol több lakás dőlt össze. De mi van akkor, ha csak egy lakóépü­let dőlt össze és abban egy bérlő lakott, mert a tulajdo­nosnak máshol — esetleg a fővárosban — van lakása és ott lakik? A tulajdonos nyilván nem moijd le jogá­ról — és ez egy kicsit ért­hető is — de kihez fordul­jon a bérlő. Az újjáépítéshez kaphat ugyan 60 ezer forint köl­csönt, de az ilyen építkezé­sek bizonyos előtakarékossá- got feltételeznek, azt, hogy az építkezni szándékozó megfelelő indulási összeggel rendelkezik. A jelenlegi sze­rencsétlen helyzetben vi­szont egyik panaszkodó sem gondolt előre az árvízre, hi­szen megfelelő lakásban lak­tak és senki nem háborgat­ta őket. Ugyanakkor előfordulhat, hogy olyan tulajdonosok kap­nak kamatmentes kölcsönt, akik tulajdonképpen nem is árvízkárosultak, de igénybe veszik rokonuk, hozzátarto­zójuk részére. A megoldásra két javasla­tunk lenne, amit csak az Építési és Városfejlesztési Minisztérium oldhat meg. Az egyik: nagyon sok olyan ár­vízkárosult van, aki nem ve­szi igénybe a felkínált köl­csönt, mert megpróbál saját erőből egy kis lakást felépí­teni. Ha az ilyen lakosok kölcsönét megkaphatnák má­sok, akik még bérlőként is árvízkárosultak — körülbelül egálban lenne a két szám. A másik, hogy olyan ren­deletet hozzanak napvilág­ra, ami egyszer s minden­korra rendezi az árvíz nél­kül is alaposan összekuszált bérlői és tulajdonosi vi­szonyt. Balogh József lyozón választanak el a szén­től. A berentei központi szénosztályozón — ahol na­ponta átlagban 17 ezer ton­na szenet „dolgoznak fel” — a szénből egy hónapban hoz­závetőlegesen 10—15 ezer tonna meddőt távolítanak el. (Déli Hírlap) Készül a Sió-torkolati mu Megkezdődtek a Sió-torko­lati mű negyedik ütemének építési munkái. Körülbelül 350 millió forint beruházás­sal építik fel az árvízkaput, amely új gátrendszerével együtt a Sic alsó szakaszán elterülő ártéri terület árvíz- védelmét szolgálja majd. (Tolna megyei Népújság) Iraki olaj Zalában Július közepén érkezett meg Zalaegerszegre az első iraki nyersolajszállítmány. Augusztus végéig összesen 7000 tonna iraki olaj érke­zik, naponta 6—700 tonna nagyságrendű szállítmányok­ban. Jövőre már 180 ezer tonna olaj feldolgozására rendezkednek be a zalaiak. (Zalai Hírlap) Óriás csecsemő Mezőberényben Szombaton hajnalban a mezőberényi szülőotthonban Kovács Sándorné hatodik gyermekének adott életet. A csecsemő 5700 grammos test­súllyal született. A 39 éves asszony és a ritkaságszámba menően nagy 'testsúllyal vi- lágrajött kisfiú jól érzi ma­gát. (Békés megyei Népújság) Megfulladtak a halak Csőrepedés miatt lezárták a vi­zet Székesfehérváron, ahol az állami gazdaságok halüzlete van. A négy-öt mázsa ponty, keszeg és compó ekkor még gyanútlanul úszkált a nagy betonkádakban. Az éjszakai csőrepedés eredmé­nyeként a halakból sok elpusz­tult. (Fejér megyei Hírlap) Bodzaszüret A dél-dunántúli utak men­tén szedik a bodza feketére érett termését. A legkiválóbb természetes festőanyag ez — gyönyörű rubinpiros színe van — s feleslegessé teszi a szintetikus anyagok alkalma­zását. (Somogyi Néplap) l Iszaptömeg a Balatonban Az elmúlt napok felhősza­kadásai nagy tömegű termő­talajt sodortak a Balaton- felvidéki szőlőtáblákról a közutakra és a tó közvetlen partjára. Néhány helyen, mint például Csopaknál, a nagy esőzések után, 30—40 centiméter magasságú iszap­réteg borította az úttestet. Amíg az északi parton a feltöltődés szembetűnő, addig a déli parton útját kell áll­ni a víz szárazföldi térhódí­tásának. (Veszprém megyei Napló) Gyilkossági kis riet Szentesen t Augusztus 9-én Szentesen Ma- yer József 29 éves, szentesi la­kos felkereste különválván élő volt feleségét és az életközösség helyreállítására kérte. Az asz- szony ezt megtagadta, mire Ma­yer egy konyhakéssel rávetette magát és többször hátba szúrta. Mayer ezután ereit felvágta és több sérülést ejtett teefrn is? a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba. A fiatal- asszony szerencsésen túlélte a támadást. Az ügyben a rendőrség megkezdte a vizsgálatot. (Dél-Magyarország)

Next

/
Thumbnails
Contents