Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

1970. július 12. fcELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLfff 0 ofiM Színész—munkás találkozók, irodalmi bérletek az elmúlt színházi évadban A Vakvágány ősbemutatójá­val zárult a színházi évad a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Könnyebb lenne elmondani, hogy hány elő­adást, vagy más színházi ren­dezvényt tartottak, s hogy azt hányán látták, a legutóbbi év­adot azonban olyan kísérletek jellemezték, amelyek felveszik a versenyt a puszta számok­kal. Közismert a tv „hódítása”. Valóban kényelmesebb fotel­ből, papucsban végignézni egy-egy közvetítést. Azonban a színházzal, a művel való közvetlen kapcsolat csak az „élő” találkozással valósulhat meg. Ennek a közvetlen kap­csolatnak a fokozására az elmúlt évadban Nyíregyháza bokortanyáinak színpadán négy alkalommal lépett fel a Déryné Színház társulata. Vajda-bokorban egy szovjet vígjátékkal és Darvas Szaka­dékéval, a Ságvári Tsz köz­pontjában és a Manda-bokor- ban más vígjátékokkal. Min­den előadás után átalakult a nézőtér „társalgóvá”. Színé­szek, munkások és parasztem­berek beszélgettek egymással. Ugyanilyen találkozókra ke­rült sor a konzervgyárban, Sóstón a szociális otthonban és a Krúdy utcai gimnázium­ban. Bár ezek a találkozók mindenhol elérték céljukat, nem árt megjegyezni, hogy olyan nagy üzemben, mint a konzervgyár, majdnem „fel­billent” az egyensúly, ugyanis a kitűzött kezdési időpontban a színészek többen voltak, mint a munkások. Igaz, leg­többször a fiatalokra bízzák ezeket a rendezvényeket, azonban az említett üzemben és másutt is a szakszerveze­teknek is kellene ezzel törőd­ni. A következő évadban a színészek munkásszállásokra és üzemi klubokba is elláto­gatnak. Telt házat tett ki a tsz-bér- letesek száma három nyíregy­házi tsz-ből és a megyeszék­hely körüli 30 kilométeres körzetből. Délelőtti bérleti előadásokat rendeztek az ál­talános iskolák felső tagozato­sai részére. Ezek az előadá­sok az iskolai irodalomköny­vet illusztrálták élőben. Töb­bek között két Jókai-művet láttak a tanulók, az Arany­embert és a Könyves Kál­mánt. Hogy mennyire hasz­nosak ezek a bérletek, azt a 2000 általános iskolai bérleten kívül igazolja, hogy még 1000 gyerek volt kíváncsi ezekre a darabokra. 160 előadással és 2030 fel­nőttbérlettel nem lehet szé­gyenkezni. A következő év­adra azonban az általános és középiskolásokkal együtt 7000-re szeretnék növelni a bérletesek számát. B. E. Vízálló újság, könyvek színes alapon... Minél finomabb és rit­kább papírból készül egy könyv, annál drágább és így a merített, tartós papírokból ma már csak kis példány- számban megjelent, bibliofil­kiadványok készülnek. A nyomás általában fehér pa­píron fekete festékkel törté­nik. Az okot abban keres­hetjük, hogy a sík felületen a betűk felfoghatósága éles megkülönböztetést kíván, s ennek legjobban a fehér és a fekete felel meg. ★ A színes papírra nyomott könyvek közül is kiemelke- ■dik^a-"francia-'Louis Antóine Caraccioli 1760 körül kia­dott könyve, amely vörös, kék, narancs és lila színű papíron jelent meg: a kivá­lasztott színek a négy évszak hangulatát voltak hivatva visszaadni — nem nagy meggyőző erővel! ★ Az udvari kamarilla II. Vilmos német császárt tel­jesen elzárta a közvéle­ménytől. s a számára egy példányban készült újságba csak olyan hírek kerülhettek be, amelyek kedvezőek vol­tak a császár számára. Ezt az újságot — arany betűk­kel és festékkel nyomták. ★ Színes papírra nyomtatott könyvekkel napjainkban is találkozhatunk. Jean Dayros francia költő verseskönyvét például fekete csomagolópa­píron fehér festékkel nyom­ták — mindössze 25 pél­dányban. E fordított színel- lentét egyébként napjaink magyar kiállítási katalógu­sainak némelyikében is visz- szatér. ★ Régóta kísérleteztek víz­álló újság előállításával, bár sok értelme nem volt. mert az emberek vízben általában nem szoktak olvasni. A víz­álló újságok sorát Aurelien Schell „La Naiade”-ja nyi­totta meg, amelyet kaucsuk- ra nyomtak. A másik vízálló újság is Párizsban született. A huszas évek végén a Champs Elysée közelében földalatti fürdőt építettek. A Lidonak nevezett fürdő rövid ideig vízálló újságot is megjelentetett látogatói részére, amelyet igen vé­kony acéllemezekre nyomtak. Mindkét újság példányai ma már keresett ritkaságok. ★ A papír mellett nyomtat­tak könyvet selyemre és gyapjúszövetre is. Az előbbi­ek közül legérdekesebb a múlt század végén Bécsben. francia nyelven kiadott díszalbum. Európa uralkodói­ról. A gyapjúszövetre nyo­mott első sajtótermék 1831- ben az angol papírvám eme­lésének köszönhette a meg­születését. A Political Diary című lap olcsóbbnak vélte, ha gyápjúszöveten jelenik meg. ★ A nyughatatlan emberi elme „ehető sajtótermékek” előállításával is megpróbál­kozott. így a francia Regal Quotidient tésztalapokra nyomták, amelyet meg is lehetett enni. A francia ínyencek azonban az osztri­gát mégiscsak többre be­csülték az ehető újságnál, s így rövid időn belül megbu­kott. ★ Különlegességekkel a könyvkötészetben is találkoz­hatunk. A középkor amúgy is drága kódexeit néha drá­gaköves ötvösművű köté­sekkel látták el. Ezek ritka példányait darabonként tart­ják számon a könyvkötés tu­dósbúvárai. E ritkaságok közé tartozik a Grázi Egyetemi Könyvtár 1481-ből származó, ötvösművű, drágakövekkel sűrűn kirakott bibliája, ame­lyet 1904-ben egy kötéstör­téneti kiállításon mutattak be a közönségnek. Hazánk­ban a legrégibb, drágaköves díszítésű könyv egy bizánci kódex a XI. századból, az esztergomi főszékesegyházi könyvtár tulajdona. A Ma- pvar Nemzeti Múzeum régi­ségtárában több XVI—XVII. századi, ezüst, vagy ara­nyozott ezüst kötéstábla ta­lálható. Galambos Ferenc már emlékszik, hogy a gyár­kapu előtt is a kezében szo­rongatta a borítékot és látta, hogy a sarki óra tizenegyet mutat. Otthon sem nézte meg a pénzt. Az asuony számolta meg. Mindjárt meg is kér­dezte: „Ugye, a vezér adta át?” Bólintott rá és kiment a konyhába. Bandukolt a folyó felé. Itt már nyitottabb volt az ég, a nap is kisütött A városban nem is a felhők, hanem a mindennapos füst rejtette el. A bokrok alján még foltok­ban látszottak a tél nyomai. Na, hol is van az a hely? Meglátta a két ismerős fát. Egy törzsről nőttek. Ott van a fia horgászhelye. A bokrok­tól még nem láthatta, hogy éll-e a parton valaki. De biz­tosan ott van. Talán ott ta­lálja azt a szakállas öregurat is, akivel a múltkor összeis­merkedtek. Valami biológiai professzor volt, az egyetemen tanított, de már ő is nyugdí­jas. Igaz, öregebb is. A szom­szédságukban telepedett le kis, összecsukható székére A fia már régebben ismerte. Jóba lettek. Egymásra talál­tak a folyó és a halak közve­títésével. A múltkor is, a fia átkiáltott a kis öregnek: „Professzor úr, harap!” Jót nevettek, mert olyan móká­san rántott a horgon, hogy a könyve is leesett. Mert könyv nélkül nem ült le a folyóhoz. Kis hal volt a horgon, meg­nézegette, bólogatott, hüm- mögött, aztán visszadobta a vízbe. Odajött hozzájuk és el­magyarázta, hogy milyen ha! volt a horgán és miről neve­zetes. Mutatta a könyvben is Szívesen hallgatták és néze­gették a színes képeket. Sose hitte volna, hogy ennyiféle hal van a világon. Egy óránál is tovább hallgatták a kis öreget. Azt sem hitte volna, hogy a bálna emlős. Ha más mondja, nem is hiszi el, de annak a kis öregnek el kelleti hinni. Aztán madarak kerül­tek sorra, meg a füvek. Ab­ból is mennyi van és milyen különös szép hangzású a ne­vük. Amíg a még nála is ke­szegebb szakállas beszilt, el­tűnődött, hogy mennyi min­dent elmulasztott. Maiarak, halak, füvek, fák, kották és \ árosok. Igen, városok. Azokról a díjbirkózó beszélt. De hol van az már, és mégis, itt a parton az is eszébe ju­tott. Meg a tenger. Filmen már látta, de sose hitte el egészen, hogy valóság. Ahogy ment, érezni kezdte a iábát. Apró, bütykös kezével fel­hajtotta a nadrágszárát. — Hm, — mondta — me­gint virágzik, időváltozás lesz. Ez a seb óvta meg a hábo­rútól. Éppen akkor kapta meg a behívót, amikor nyilt töréssel a kórházban feküdt. Vonaton járt be a gyárba és belefutottak egy má.-'k sze­relvénybe. Akkor volt életé­ben először és utoljára beteg- állományban az elmúlt ötven év alatt. Erről megint eszé­be jutott az igazgató. Nem jött el, pedig az emberek is mondták, Mihály bácsi, ma­ga a vezér jön el, meglátja Ha magához nem jön el, ak­kor senkihez. De hát, úgy látszik, nem ért annyit Matu- la Mihály hűsége. Na, mind­egy. Folytatta útját a folyó felé. Délután pedig megláto­gatja az unokáját. Jó volt, hogy sajgott a sebhely. Ha érezte, olyan volt, mint egy nagy csokor szarkaláb. Az emberek rendesek vol­tak. A brigádtól órát is ka­pott. Gyakran megnézte ■ a karján. Amióta viseli, vala­hogyan másképpen tartja a kezét és nézegeti, mint a gye­rekek. Nem is akarta elfo­gadni, de azonnal fölcsatol­ták. Azóta már elhatározta, hogy az óra Jancsikáé lesz. neki adja születésnapjára. Megérdemli. Jól tanul. A ta­nárja mondta, Matula papa, Erősebb S zámomra május a leg­szebb. Virágba borul­nak a fák. Az emberek tele vannak bizakodással. Jó termés ígérkezik. Ez évben azonban a május talán eltérő a többi évek szép májusától. Nagyon sok az eső, mely kés­lelteti a mezőgazdasági mun­kákat. Szinte minden órát jó szervező munkával kell ki­használni, hogy a vetetlen földekbe a vetőmag bekerül­jön. Az emberek nagyon várják a jó időt, mely május 14-én meg is érkezik. Egyetlen fel­hőt nem lehet látni az égen. Termelőszövetkezetünk szor­gos tagjai igyekeznek a ha­tárba, ki vetni, ki szántani, ki cukorrépát sarabolni. Már délelőtt 10 órakor 20 fok me­leg van, A községi tanács vb-elnö- kének irodájában 14 óra 5 perckor szokatlanul hossza­san szól a telefon. Ideges fér­fihang kéri az elnököt. Je­lentkezem : a járási tanács vb- titkára, dr. Csatlós Miklós adja az utasítást: „Tunyog- matolcs községet árvíz fenye­geti, annak megvédésére azonnal küldjön 300 főt, s a tett intézkedésről a 97-es sz. telefonon tegyen jelentést.” Verejték futott rajtam vé­gig. Ez lehetetlen. Ennyi em­bert összeszedni, hisz a köz­ségben csak a nők egy része, öregek és gyermekek vannak itthon. Gondolkozásra nincs idő. Magam sem tudtam ho­vá, de mentem. Amikor a tsz- iroda elé értem, a megszo­kottnál több kerékpárt lát­tam ott, ahol a főagronómus éppen eligazítást tartott az üzemegységvezetők részére. Az intézkedés gyorsan tör­tént. Az üzemegységvezetők azonnal kerékpárra ültek és kirohantak a határba, hogy az ott dolgozó gépek és em­berek térjenek vissza a köz­ségbe és jelentkezzenek ásó­val, lapáttal a községi ta­nácsnál. Alig telt el másfél óra, te­herautók és vontatók szállí­tották az embereket Tunyog- matolcsra, hogy segítő kezet nyújtsanak a veszélybe ke­rült szomscéd községnek. Ezen az éjjelen a község felnőtt lakossága nem aludt. A férfiak és asszonyok szá­zai álltak . a községi tanács előtt, zuhogó esőben, hogy újabb és újabb híreket tudja­nak meg az árvízről. Többen követelték, hadd menjenek ki ők is a gátra, de nem lehe­tett. mert tartalékra volt szükség. Ugyanis terv szerint az éjjel kinn dolgozó embere­ket le kell váltani, hogy ki­pihent erő védje és építse a gátat. A leváltásra idő már nem volt, mert 15-én reggel Győrtelek községnek újabb erőt kellett küldeni A visszatért emberek egy része minden szó nél­kül újra kocsira szállt, mert ók már akkor látták a veszélyt. A legveszélyesebb ebből a gyerekből művész lesz, igazi művész. Istenem, istenem, milyen is az ember. Még itt a folyóparton is könnyek szöktek a szemébe. Biztosan az lesz Jancsika, Csak még megérné. Ezt so­kért nem adná. Amikor utol­jára állt a gépe mellett, úgy érezte, hogy megszakad a szí­ve. Mintha valami elevent szakítottak volna ki belőle. Arra gondolt, mi is lesz ez­után? Lesz-e még valami? Mit csinál a napjaival? Fel­nézett az égre, az enyhe szé! messzire terelte a felhőket. Most már nyugodt. Tudta, hogy szüksége lesz a napokra. Meg­ismeri a madarakat, a füveket és talán a kottát is. „Csak az elveszett ember, akinek az agya, a szelleme öregszik” — mondta múltkor a kis tudós Igaza lehet. Hát majd vigyáz. Olvas, a szeme jó, nem keli neki üveg se. Az ikerfáknál nem volt senki. Csönd volt, mélységes és megnyugtató. Megállt és a folyót nézte. Ez is milyen szép látvány, ez a néma höm- pölygés. Hirtelen megszerette a folyót. Váratlanul vette észre a kis széket és megkönnyeb­bült. Itt van az öreg. Nemso­kára meg is látta őket. Nem messzire álltak, fogták a bo­hely a Szilas-kanyar. Az em­berek százai a gáton, mert ha a gát átszakad, Kocsord köz­séget is veszély fenyegeti. Újabb 40 embert küldünk e veszélyes helyre. Elterjedt a hír, a gátat nem lehet meg­menteni, a község felé tört az ár. A hír valóság lett. Besö­tétedett, az eső ismét meg­eredt és az itthol lévő embe­rek, asszonyok, fiatalok, ki ásóval, ki lapáttal vonult ar­ra a helyre, honnan a víz ér­kezését várták. Homokzsákot kértek, hogy a csengeri vasút töltését meg tudják erősíteni, mert csak ezzel tudják elzárni a víz út­ját. Sajnos homokzsák nincs. Az emberek még idegesebbek lettek, hisz a vízügyi szakem­berek sem vették komolyan, hogy Kocsordot veszély fe­nyegeti. Senki nem emlékszik arra, hogy a községet a Sza­mos vize valaha is fenyeget­te volna. És 16-án hajnalban megje­lent a zavaros, sodró ár, mely szemlátomást növekedett. Megérkeztek a homokszállító gépek, ezrével küldték a ho­mokzsákokat. De mind hiába, a gyors ár nagy erővel átszakította a vasúti töltést, a mély fekvé­sű utcákból biztonságos hely­re kellett 42 családot költöz­tetni. A kiköltöztetést még be sem fejeztük jött a hír, hogy a pusztasándori tanyai településünket újabb vízro­ham fenyegeti, ahonnan 32 családot kell kiköltöztetni, s így a tanyán csak a férfiak maradnak. Újabb gátépítést! — rendelik el a szakemberek. 900 méter gát megépítésére van szükség, mert ha a köves utat áttöri a víz, a község nagy része víz alá kerül, mely több mint 400 házat fe- / nyeget. A víz olyan nagy tö­megben érkezik, hogy a víz­ügyi szakemberek véleménye szerint a gát, melyet építünk, csak ideig-óráig tudja a vizet megtartani. így annak meg­építése talán felesleges is. A község vezetői határoz­nak: a gátat meg kell építeni, a községet meg fogjuk men­teni! Az eső szakadatlanul esik, koromsötét van. Az emberek alig bírnak már dolgozni, hisz több mint 650 ember dolgozik, ahol megtaláljuk a tsz-tagok mellett az asszonyo­kat, lányokat, fiatalokat, öre­geket, orvost, pedagógust, vagyis mindazokat, akik tenni tudnak. Akik a gáton nem dolgozhatnak, hordják az ivó­vizet, főzik a feketekávét és teát, hogy a fáradt emberek szomjúságukat enyhíteni tud­ják, hisz mindenki egyet akar: megmenteni a falut a víz betörésétől. Erőt adott az embereknek a szomszéd községekben részt vett több mint 700 ember véleménye, amit a szomszéd községben tapasztaltak és láttak: az ár hogyan sodorta el a szép házakat, állatokat. Percek alatt váltak hajlékta­tot és beszélgettek. Amikor észrevették, intettek neki, hogy üljön le. Visszaintege­tett, aztán leült. Jólesett a pihenés. Nyugalom töltötte el. A szék előtti kis tócsán felhő úszott át. Ezt is utol­jára gyerekkorában figyelte meg. Úgy tűnt, ő Indult el nesztelenül a tócsa tükrével. Közel hajolt a víztükörhöz és nézte a homlokán a ránco­kat. A fényesen forgó hen­gereken szokta néha figyelni az arcát, de azok már sose tükrözik vissza. Az jutott eszébe, hogy olyanok a rán­cai, akár a kottavonalak. Csak több. Kilencet számolt meg egymás felett. Igen, ép­pen olyanok. Jobban szem­ügyre vette a homlokát, a kis törések pedig mintha hangjegyek lennének. Az idő, a sors hangjegyei. Milyen kü­lönös is ez, hangjegyek az ember homlokán. Talán még valami nóta is kerekedne be­lőlük, ha valaki lejátszaná. Keserves lenne vagy más? Nem tudta. Jancsika már biztosan le tudná játszani. Még megérheti, hogy el is játssza és sokan, nagyon Fo­kán meghallgatják. Ünnepló ruhában ülnek majd és a vé­gén tapsolnak. Nem is sejtik, hogy ez az ő muzsikája volt. Matula Mihály mosolygott. lanná és nincstelenné, és ha betör az ár, a mi községünk is erre a sorsra jut. A zt az erős akaratot, küzdelmet lehetetlen még le is írni, amit a község lakossága végzett. Kérjünk segítséget, mert nem bírunk a vízzel — mondták a gátat irányító emberek. A segítség nem késlekedett. Megérkezett az első csoport, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Felsőfokú Technikum hallga­tói, tanáraik vezetésével, akik elképzelhetetlen lelkesedés­sel, szinte emberfeletti erővel dolgoztak. Megérkeztek a ba­jai Alsó-Duna-völgyi Víuügyi Igazgatóság szakemberei, a budapesti Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság III. sz. Szakaszmérnökségének dol­gozói, mely újabb lendületet, erőt adott az embereknek. De az ár szemlátomást emelkedett. Megjöttek a karhatalmis- ták. Azonnal rádiót telepítet­tek a helyszínre, ki a gátra, s a községi tanács szinte főha­diszállás lett. Állandó rádió­összeköttetésben voltunk a gáton dolgozó szakemberek­kel. Úgy tűnt, nincs remény a nagy erejű ár megállításá­ra. — Mit tegyünk! A járási tanácstól segítsé­get kérünk. Dr. Szabó József, a járási tanács vb-elnöke azonnal a helyszínre jött. Meghallgatja tájékoztató je­lentésünket. Biztató szavak­kal vígasztal bennünket és azonnal segítséget ad. Megér­keznek hajnalra a Jármi köz­ség felmentő és megmentő csoportjai. A gáton nagy a küzdelem, itt is ott is hang­zik a kiáltás, emberek ide, áttörte a víz a gátat. Az em­berek szinte testükkel tart­ják a homokzsákokat. Egyik kitörést alig állítják el, a másik helyen újabb szakadás. Az emberi összefogás végül is erősebbnek bizonyult a víztől. Május 17-e, hajnal 2 óra. Az emberek nem mennek haza, nem csökken a munka, nincs beszélgetés, nincs kese­rű megnyilvánulás, de min­den ember szemében látni lehetett, “hogy kevés a re­mény. A község vezetői nyug­tatták az embereket, a vízbe­törést meg kell akadályozni és meglátják sikerülni is fog. A töltésen elégtek a fáklyák, nem akar virradni, nagy a sötétség. Rádión kérik a fák­lyát, intézkedjünk azonnal, de fáklya sehol. A járási ta­nács elnöke, azonnal kocsiba ült. „Jövök nemsokára!” És alig telt el fél óra, a gátak ismét fényben úsztak és csak reggel tudtuk meg, hogy a tőlünk 15 km-re lévő község­ből hozta a fáklyát. A fény ismét erőt adott az embereknek és 17-én hajnal 4 órakor mire megvilágosodott, melyet az ott dolgozók észre sem vettek, a szörnyű ár ki­fáradt, a hullámverés meg­szűnt és a vizet mérő őr je­lenti: 3—4 óráig áradás nem volt. Az embereik felegyenesed­tek, megtörölték fáradt, sáros arcukat, egymásra néztek, egy kis halvány mosoly je­lent meg az ajkakon, egy-egy örömkönny a szemekben. A község megmenekült. Mind­össze 74 családot kellett biz­tonságos helyre szállítani, 21 házat elárasztott a víz és szántóterületünkből több mint 30Ö0 holdat borított eL K ik voltak név szerint • azok az emberek, akik legtöbbet tettek a köz­ség megmentése érdekében? Csupán névtelenek. Mert hős­ként viselkedtek, akik a gá­takat építették, azok, akik családjuktól elszakadt em­berek százainak éjjel-nappal meleg ételről gondoskodtak, azok az asszonyok, akik nyugtatták az utcákban egy helyre gyűlő, gyermekekre vi­gyázó asszonyokat; azok az anyagot szállító gépkocsive- etők... És névtelen hősök v oltak rpindazok, akik a munkát elősegítették, mert nagyon sok volt azoknak szá­ma, akik 3 nap és 4 éjjel a szemüket sem hunyták le, s csak a feketekávé tartotta ébren őket. A veszély elmúlt a közsé­günk. felett, de a munka sok­kal több lett. Kósa Árpád vb-elnök, Kocsord

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents