Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-11 / 161. szám

WO. jatfus TT:

KELÉT-MAGYARGRSEX®

S. oHal

Biszku elvtárssal az építőtáborokban

Nagyari árvízkárosult asszonyok köszönték meg meleg szavakkal a párt és a kormány messzemenő gondoskodását.

A KB titkára a tábor egyik önkéntes építőjével, Tarcsa Zoltán ácstanulőval

beszélget.

Elégedetten szemléli a Móricz Zsigmond utcában az alapozáshoz előkészített tetszetős ácsmunkát.

lesz holnap? A Központi Bizottság intenciójára a kormány meghozta a helyreállításra vonatkozó döntéseit, hogy meginduljon a normális élet. E munkának még az elején tartunk, de úgy látom, hogy a megyei szervek és a helyi elvtársak is megfelelően hajtják végre az intézkedéseket, mihamar a rendes kerékvágásba kerülünk.

Öröm az is, hogy a helyi vezetők munkáját dicsérik az emberek, így igyekszünk mi is dolgozni, hogy kiérdemeljük népünk elismerését.

A KISZ-építőtábor munkájáról is csak a legjobbakat tudom mondani. Mindennél többet jelent azonban, hogy munkájuk leghivatottabb kritikusai, maguk a kárt szenvedett emberek is dicsérettel

szólnak róluk. — Gyorsan kellett megszervezni a tábort, megteremtették. Most gyorsabban kell hozni ide az anyagot — ez is meglesz. Azt amit itt lát és hall az ember, az mindenképpen bizakodásra ad okot. A fiatalok munkájához ez úton is szívből gratulálok.

Kopka János Hammel József

tovább maradna, de mennie kell, várja a tanulmányút.

A vendégek következő állomása Nagyar, ahol az önkéntes ifjúsági tábor egyik munkahelye van. Az úton, a Móricz Zsigmond utcán éppen váltás készül, fűrésszel, gyalukkal felszerelve, katonaruhában jönnek a fiúk. Ácstanulók, a pesti negyvenhár- mas építő vállalat dolgozói. Izmos, szőke fiút szólít meg Biszku elvtárs, a fűrészen a felirat kabala? „Nem — válaszolja Tarcsa Zoli — egy katonával cseréltük el a fűrészt, ő írta bele a nevét. A fiúk fáradtak, izzadtak, porosak. „Elpillesztett benneteket a nap” — jegyzi meg a KB titkára. „Igen, megizzadtunk, harminchárom fokos a hőség” — válaszolják a fiúk. A következő kérdésre, hogy egyformán húz-e mindenki, egyhangú az igen. A harmadévet most kezdik.

— Jövő ijenkorra már segéd úrnak szólítanak benneteket — mondja Biszku elvtárs. Megjegyzi, hogy nagyon kell az építő, mert sokat épít az ország, s nem bírjuk a tempót.

Egy néni, I. Nagy Józsefné szólítja meg a KB titkárát, s hozzáteszi a beszélgetéshez, hogy ezek a fiúk igen jó munkások, sajnálja őket, hogy itt szenvednek a tűző napon a nagyáriákért.

Biszku elvtárs megjegyzi: „Összefog magukért az egész ország. Ezek a fiúk is szívesen jönnek segíteni.” Egy fiatal- asszony is a fiúkat, meg a kecskeméti vállalatot dicséri, így fejezi ki magát:

— Köszönet nekik, meg a kormánynak, hálistennek nagyon sokat segítenek nekünk.

A válasz, hogy ezután is mindent megtesz a párt és a kormány a Szamosközért, amit csak tud. Hogy minél előbb felépüljenek a falvak. Ahogy a védelemért, most is úgy kell az újjáépítésért ösz- szefogni.

Azután nézik az épülő házakat, az új téglafalakat, a kétszobás, modern lakásokat. A főépítésvezető, Törteli Ferenc azt mondja, hogy u régi anyagokat nem építik be, ezek a házak ne legyenek többé a víz martalékai. Biszku elvtárs azt kéri, hogy teljesítsék ígéretüket, legyen őszre beköltözhető egy szoba. Törteli Ferenc megtoldja: egy konyhát is lakhatóan akar átadni a Bács megyei vállalat.

Egy másik építkezésnél huszonegy fiú rakja az alapot. Az alap kiásása mindössze három-négy óra, tőlük szép teljesítmény.

— Jól csinálják meg, mélyre és erősre — kéri őket a Központi Bizottság titkára Gera Ferenc szegedi technikumi tanár fehér vászonsapkában, egy kempingnadrágban dolgozik a fiúkkal. Biszku elvtárs megjegyzi, hogy most kellemes a strandidény. A tanár megerősíti, bizony, a Balatonnál jobb lenne. Szegeden voltam egy hónapig a védelemnél, most itt újra egy hónap. De mit csináljunk? Szeretnénk harminc-harminc- négy házat megcsinálni négy hét alatt.

Az utcán jön a munkából az újabb csoport. Móczó István és Putyora Dénes értékes darabokat találtak az alapozásnál: cserépedényeket, s egy kis régi rokkát. Megkapták a gazdától, viszik haza emlékbe. Asszonyok állnak gyerekekkel, s várnak a biztató szóra, hogy lesz itt újra szép ház mind a százharmincnégy helyén. Egy néni mezei virágokat szed gyorsan, s átadja a csokrot Biszku elvtársnak: „Azért, hogy más körülmények között találkozhassunk, s hogy nagyon sokat tesznek értünk...”

A látogatás után kértük meg a Központi Bizottság titkárát, foglalja össze itteni tapasztalatait.

— Május végén jártunk e tájon Fock elvtárssal. Azokban a napokban az volt a feladat, hogy megmentsük a számunkra legfontosabbat, az embert és értékeit. Ez sikerült. Az emberek akkor nagyon kétségbe voltak esve, mi

r Igazi tábori hangulat fogadta Tivadaron Biszku elvtársat. Katonásan állnak a sátrak, a barakkok, sok kondérban fő az ebéd, az udvaron heves asztalitenisz- és asztalifoci- csaták dúlnak. A tábornak saját rádió-adóvevője, saját víztornya is van — s mindez (a polgári védelem katonáinak dicséretére legyen mondva), egy hét alatt létesült. Még Vass János táborparancsnok tájékoztatója is — mint Biszku elvtárs is megjegyezte — katonásan rövid és velős volt. Eszerint: a tábor négy önálló tábort, s kétezer fiatalt foglal magában. Túlnyomórészt középiskolás diákok dolgoznak itt önkéntesen, az ország minden részéből. Szegedről, Debrecenből, Miskolcról, Pécsről és Győrből. A fiúk a két hét alatt az állami építőipari vállalatoknál, s a ktsz-eknél egymillió forint munkabért kerestek. Ezenkívül szabad idejükben — mert anyaghiány miatt állniuk is kellett — elvállaltak idős emberek házainál is alapozást, a fizetség csak a jó szó. Két váltásban dolgoznak, az egyik csoport reggel hattól egyig, a másik egytől este nyolcig. Kellemesen csalódtak a fiatalokban a tábor vezetői, az építővállalatok, s a falusi emberek is, mind a hét községben, ahová elviszi őket dolgozni a busz: Fehérgyarmaton, Panyolán, Kisarban, Nagyarban, Penyigén, Kér- semj énben és Zsarolyánban. Az ellátással elégedettek. Járt már itt Pestről a Fiatal Művészek Klubja, voltak filmvetítések, s minden tábornak saját kulturális és sportprogramja van, s felszerelése is.

— Mi lesz a ma esti program? — kérdezte Biszku elvtárs. A válasz, hogy jön a szálkái tánczenekar.

— De hogy táncolnak lányok nélkül?

A fiúk kivágják magukat, azt mondják, hogy ez csak amolyan koncert lesz, ahhoz nem kellenek lányok.

— Hogy szokták meg a tábori életet? — ez a következő kérdés. Vass János példákkal válaszol: egyszer kellett csak bemondani a hangosba, hogy el kellene egyengetni a terepet, eltüntetni a járhatatlan sarat, s százával jelentkeztek a fiúk munka után. A másik: a kétezer fiatal közül csak négyen szegték meg a tábori fegyelmet, elmentek fürödni a veszélyes Tiszába, ezért hazaküldték őket elrettentő példaként.

— Mit tudnak a középiskolások? Tudják őket nehéz munkára alkalmazni?

— Igen — hangzott a katonás válasz. — A technikumisták szakmunkát végeznek, falaznak, betonoznak, de nagyon kell a segédmunka is, különösen az alapásásnál, s majd a falazásnál.

— Anyag van elég?

— Azzal már nem dicsekedhetünk egyértelműen Biszku elvtársnak. Sokszor hiányzott a sóder, a homok. Most már rendesebben jön.

Biszku elvtárs még azt is megkérdezte, hogy sok-e a szúnyog a táborban, a Tisza partján. A válasz, hogy itt diófák vannak, ezt a szúnyog nem szereti, s fertőtlenítenek is rendszeresen.

— Volt megbetegedés?

— Egy agyrázkódás, négy lázasodás, bevittük azonnal őket a kórházba. Egyébként minden tábornak saját orvosa van.

— S hogy ízlik a korai felkelés?

— Négykor van ébresztő, hatra már munkában kell lenni a községekben.

Biszku elvtárs javasolja, nézzenek meg néhány sátrat. Az első meglátogatott sátorban szinte kibírhatatlan a hőség, a fiúk a lenti ágyakon pihennek „bevetés” előtt. Mátészalkáról jöttek, az Esze Tamás Gimnáziumból. Kisarban dolgoztak eddig, most Fehérgyarmaton.

— Még egy nap és vége — nyugtatja meg a felhólyagoso- dott tenyerű fiúkat a Központi Bizottság titkára. Darabánt Gusztáv sajnálkozva mondja, hogy kár, mert jó volt itt, megszerették a tábort, a munkát. Egy apró termetű fiúcska, Veres Károly a következő beszélgetőpartner.

— Ti mit tudtok itt csinálni?

— Azt, amit a nagyobbak — hangzik a határozott felelet. — Meszet oltunk, követ hordunk. Ki lehet bírni.

Biszku elvtárs gratulál és kezet fognak, a fiúkkal üdvözli a mátészalkai ismerősöket. Azt mondják: köszönjük, átadjuk!

Az udvaron sokféle játék, sporteszköz, kitűnő hangulat. Biszku Béla megjegyzi, hogy ime a példa, jó szóval, nemes ügy szolgálatára nagyon is meg lehet nyerni a fiatalokat.

A következő sátor alatt gőzölögnek az ételek. „Ez a tábor lelke” — mondja mosolyogva a vendég, s elkéri az étlapot. Elégedett a heti étrenddel, a koszt változatos. „De vajon ízletes-e?” — kérdi, s indul az ebédlőnek kinevezett hatalmas szabadtéri sátor alá, a fiúk közé.

— Jó, de meleg, s nekünk nincs időnk fújni, mert kezdődik a munkaidő — közli egy szakállas fiatalember, Csendes Béla. Ceglédi, Szegeden tanul az építőipari technikumban.

— Megérte, hogy eljöttetek ilyen messzire? — hangzik az újabb kérdés. A válasz, hogy igen, csak lenne folyamatosan anyag.

Az ebédosztás önkiszolgáló rendszerű, a sorok gyorsan fogynak. Biszku elvtársnak bemutatnak egy lányt, aki Pesten, az ELTE orosz szakán tanul, s eljött a táborba mindenesnek, mosni, súrolni, takarítani. A konyhavezető szeretné, ha az „önkéntes”

[ Néhány perc az asztalifocizők között