Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-02 / 153. szám
XXVII. ÉVFOLYAM 153. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970, JÚLIUS 2, CSÜTÖRTÖK LAPUNK TARTALMÁBÓL; Lakáshelyzet közelről és távolról (3. oldal) Burgonyatermesztés másodnövényként (4. oldal) Autótemető (5. oldal) Sport jelentéseink (7. oldal) Tíz napon belül űzetik az első ingókársegélyeket az árvízkárosultaknak £ Családonként 7000—25 000 forintot osztanak ki A nőkérdés társadalmi ügy Megyei tanácskozás a nőmozgalom új feladatairól Döntött az árvízkárosultak megsegítésére alakult országos társadalmi bizottság: a segélyezés következő szakaszában családonként 7000— 25 000 forintot osztanak szét — jelentette be az újságíróknak szerdán a Magyar Vöröskereszt Arany János utcai központjában Rostás István főtitkár. A többi közt elmondotta, hogy az árvízi csekkszámla összege már több mint 226 millió forintra gyarapodott, s ebből hozzávetőlegesen 20 millió forintot fizettek ki gyorssegélyként. Az országos társadalmi bizottság alapos megfontolás után úgy határozott, hogy hamarosan megkezdik az ingóságokat, az állatállományt, a háztájit ért károkat enyhítő segélyek kiosztását is. Ennek összegét — a kár mértékétől, a család ezociális helyzetétől, a gyermekek számától, s az egy családtagra jutó átlagjövedelemtől függően — 7000— 25 000 forintban szabta meg. A községekben alakult társadalmi bizottságok sorra A megyei gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat a gyors felvásárlás érdekében felmérte az idei várható gabonatermést, s rendszerezte az ezzel kapcsolatos feladatokat. A felmérések szerint búzából és őszi árpából mutatkozik — a megyét sújtotta ár- és belvíz miatt — nagy területi kiesés. Búzából a megye területén mintegy 22 ezer hold a kipusztulás, az összes vetés- terület 20,5 százaléka. Különösen nagy a veszteség a fehérgyarmati járásban, ahol körülbelül tízezer holdat tesz ki az elpusztult búzavetés. Őszi árpából ötezer hold a kiesés. Az előzetes felmérések szerint, a vízkárt nem szenvedett vetésterületekről, a múlt évihez hasonló, jó közepes termésre van kilátás. Sőt egyes gazdaságokban (nyíregyházi, tiszalöki járás) kiemelkedő termés várható. Ez azt jelenti, hogy megyei szinten a felvásárlási számokban, a múlt évhez képest nagy csökkenés nem következik be. Előreláthatólag — az időjárástól függően — a közeli napokban megkezdődik a megyében az árpa aratása. A búza és rozs aratása zömmel július hónap második felében lesz. Az aratás „tetőzése”, az előző évek átlagához mintegy kétheti késéssel történik. A vállalat a tények és körülmények ismeretében készült fel. Járásokra vonatkozó felvásárlási ütemtervet járják az árvízkárt szenvedett családokat, úgynevezett nyilvántartó lapot töltenek ki, amelyen feltüntetik a javasolt összeget. A segélyezésre javasoltak listáját —az összeg megjelölésével — kifüggesztik a tanácsi hirdető- táblára, s indokolt észrevételek esetén módosítják. Ezt követően járási társadalmi bizottságok hagyják jóvá a kifizetendő összeget, s erről értesítik az árvízkárosultakat. A segélyt 5000 forintig készpénzben fizetik ki, az azon felüli összeget takarék- betétkönyvben kapják kézhez az érdekeltek. Rostás István azt is elmondotta, hogy azok az egyedülálló öregek, vagy idős házaspárok, akik koruk, egészségi állapotuk, anyagi helyzetük miatt nem tudják házukat újjáépíttetni, szociális otthonban kaphatnak helyet, s személyenként 5000 forintig terjedő ingókársegélyt is kaphatnak. Azok pedig, akiket az ártérről biztonságosabb helyre költöztetnek, s a községrendezés során kijelölt új dolgozott ki, melj'et már ismertetett a körzeti üzemekkel. A körzeti üzemek dolgozói felkeresik a termelő gazdaságokat és írásos megállapodásban rögzítik: melyik gazdaság melyik raktárba és milyen ütemben szállít terményt. A tapasztalat szerint ez a gyors és torlódásmentes átvétel egyik fontos feltétele. Az ár- és belvíz, de az általában csapadékos időjárás miatt is sok a gyomos kalászos, aminek aratása nagyobb szervezettséget, több erőt igényel. így valószínűleg megnövekszik a szárítási igény is. Erre számítva, a vállalat teljes üzemképes álHável József, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Lelkes hangulatú gyűlésen találkozott az MSZMP budapesti bizottságának küldöttsége a szovjet főváros kommunista aktívájának képviselőivel. A megnyitó szavak elhangzása után Viktor Gri- sin, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a moszkvai pártbizottság első titkára köszöntötte a budapesti pártbizottság delegációját, amelyet Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, az MSZMP helyen kezdik meg otthonuk építését, külön 5000 forinttól 10 000 forintig terjedő ösz- szeggel segélyezhetek. A Vöröskereszt máris átutalt 120 millió forintot a Szabolcs-Szatmár megyei OTP-nek, ebből fizetik majd a meghatározott összegeket. Nyolc-tíz napon belül az első károsultak már kézhez kapják a pénzt. Természetesen továbbra is szükség van a társadalom önzetlen támogatására, hiszen Csongrádban és Békésben sok helyütt még fel sem mérték pontosan az árvízkárokat. A Vöröskereszt az árvízi csekkszámla további gyarapodásával számol és ezért egy későbbi időpontban sor kerülhet ingatlansegélyek kiosztására is. Erről még nem döntöttek, de az országos társadalmi bizottság tervei szerint ilyen segélyt azok az idős emberek vagy nagy- családosok kapnának, akik — érthető okokból — nem vállalkoznak a 130 000 forintos kamatmentes hitel visz- szafizetésére. lapotba hozta szárítóberendezéseit. Szárítókapacitását a múlt évi teljesítményhez képest napi húsz vagonnal tudja növelni. Sőt, a napokban érkezett Kisvárdára egy Kolmann típusú új szárító- berendezés, melynek beszerelése folyamatban van, már az új termény érkezésekor üzemelni fog. Ez további 15 vagonnal növeli naponta a szárítókapacitást. A biztonságos ellátás érdekében, az árvizes területek gabonavesztesége pótlására, a vállalat ezúttal más megyékből is nagyobb mennyiségű búzát és szemes takarmányt (árpát) szállít be. (ab) budapesti bizottságának első titkára vezet. Grisin hangsúlyozta: a szovjet és a magyar nép barátságának és együttműködésének erősítéséhez jelentős mértékben hozzájárulnak a két főváros, Moszkva és Budapest párt- szervezetei, dolgozói. Ezt követően Németh Károly emelkedett szólásra. Hangsúlyozta, a delegáció úticélja: kicserélni a szocializmus és a kommunizmus építésében szerzett tapasztalatokat, tovább erősíteni a két főváros kommunistáinak Kibővített ülést tartott szerdán a megyei pártbizottság tanácskozó termében a Szabolcs-Szatmár megyei nőtanács. Az ülést — amelyen részt vett Markovics Miklós, a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályvezetője — Gulyás EmÁlné dr., a megyei nőtanács elnöke nyitotta meg, majd Kovács Károly- né, a nőtanács megyei titkára számolt be a nőmozgalom eddig megtett útjáról és a további feladatokról. Megemlékezett a nagy történelmi évfordulókról, majd hangsúlyozta, hogy az MSZMP Központi Bizottsága februári ülésén részletesen, beható módon foglalkozott a nők helyzetével, s fontos határozatokat hozott. A Központi Bizottság ülését csaknem egy esztendeig tartó széles körű vizsgálódás, kon. zultáció és vita előzte meg. Ezzel pártunk hangsúlyozta, hogy a nőkérdést az egész társadalmat érintő, nagy horderejű politikai kérdésnek tekinti. A Központi Bizottság átfogó elemzéséből világosan kitűnik, hogy a nők teljes egyenjogúsága az ország, a társadalom fejlődésével szoros kölcsönhatásban megy végbe.'A fejlődés olyan mér. tékben valósul meg. amilyen’ mértékben a párt, a munkásosztály, a nép eredményeket ér el. Felszabadulásunk negyed- százados évfordulóján örömmel állapíthatjuk meg, hogy a nők felszabadítása, a női egyenjogúság folyamata a lenini eszmék alapján biztos mederben halad előre. A párt elemezte és összegezte az emberi jogok, a politikai munka, a művelődés, valamint a család területén bekövetkezett fejlődést, amely ország-világ előtt nagy elismerést vált ki. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a női egyenjogúság teljes és maradéktalan megvalósulásáról még nem beszélhetünk. Nem az elvekkel, nem a jogokkal, nem a politikával van baj, hanem azok átültetésével a gyakorlatba. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az életmód és a nők hivatásának torz felfogása egy rossz hagyomány, amelyet nemzedékek adnak át egymásnak, különleges makacssággal tartják magukat. Számtalan olyan lehetőséget mulasztottunk el, amelyek valóra váltása és minden dolgozójának testvéri barátságát, annak megfelelően, ahogyan ez pártjaink és népeink kapcsolataiban hagyományosan kialakult. A beszédek elhangzása után Németh Károly átadta a moszkvai pártbizottságnak a budapesti pártbizottság ajándékát, egy Lenin-portrét ábrázoló faliszőnyeget, Búzás Árpád alkotását. A gyűlésen jelen volt Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete, valamint a nagykövetség számos diplomáciai beosztottja. nemcsak a tárgyi feltételeken, hanem a szemléleten, a figyelmen, a törődés szándékán és következetességén múlott. Számtalan olyan esettel találkozunk, hogy a nők azonos munkateljesítmény esetén is hátrányos helyzetben vannak a bérezésnél, a mezőgazdaságban a háztáji és más juttatásoknál. A társadalmi életben és a munkában betöltött szerepüknek megfelelően nem kaptak helyet a nők a különböző színtű vezetésben, A Központi Bizottság állást foglalt abban, hogy anyagi erőnkhöz mérten tovább kell javítani a nők helyzetét. A nők életkörülményeinek javítása társadalmi ügy. Minden munkahelyen, lakóhelyen, mindenütt, ahol nők élnek és dolgoznak helyj intézkedésekre, összefogásra és gondos törődésre van szükség. Ezért is határozott úgy a Központi Bizottság, hogy a nők körében és érdekében végzett politikai, gazdasági és szociális munkát kiemelte az egy tömegmozgalom, a nőtanácsok keretéből és vezetési és szervezeti feltételeket teremtett a>j»oz, hogy nagyobb felelősséggel és önállósággal szélesebb alapokon, a társadalmi fejlettségnek és igénynek megfelelően valóban össztársadalmi üggyé, mindennapi munkaprogrammá váljék a nőkérdés. A beszámoló hangsúlyozta: a határozat nagy figyelmet, érdeklődést keltett megyénkben i s.<*A szabolcsi nőtársa- dalom nagyra értékeli a párt törekvéseit, szocialista rendszerünk őszinte humanista gondoskodását az anyákról, a dolgozó nőkről. A határozatot konkrét tettek követték már eddig is. A párt-, az állami és tömegszervezetek kidolgozták saját feladataikat, intézkedéseket hoztak. Megyénkben létrejöttek a Hazafias Népfrontok és a tsz-ek nőbizottságai. Jó hatást váltott ki, hogy a párt választott testületéiben nőfelelősök lesznek, az apparátusba pedig a nőkérdéssel foglalkozó referenseket állítanak be. Az országgyűlésen a kormány elA beszámolót vita követte. amelyben sokan kértek szót. A tanácskozáson felszólalt Markovics Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője is, aki tolmácsolta a megyei párt-végrehajtóbi- zottság üdvözletét. Elmondta' nagy jelentőségű ez a tanácskozás, mert a nőkérdés ma már valóban társadalmi ügy. A nőkkel való törődés nem szorítkozhat egy-egy évente ismétlődő megemlékezésre, kedves aktusra. Pártunk Központi Bizottsága határozatában leszögezte, hogy a nők helyzetének javítása állandó és elsőrendű feladat. Az egyenjogúság kiteljesedéséhez nagyon sok a tennivaló a munkában, a vezetésben, a társadalmi életben. Szabolcs-Szatmár megye példája is bizonyítja, hogy elmúlt 25 évünk eredményei óriásiak, döntő változás ment végbe a nők helyzetében is. Szocializmust építő hazánknöike szólt arról, hogy a Minisztertanács egyik soron lévő feladata kidolgozni a nők munkahelyi szociális és élet- körülményeinek további javítására szolgáló intézkedéseket. A kormány gondoskodik arról, hogy a nők gondjainak megoldásához szükséges feltételeket a negyedik ötéves terv és költségvetés tartalmazza. A kormány elő. készíti az éjszakai munka fokozatos megszűntetésére vonatkozó tervezetet. Megszűnteti a nők és a férfiak azonos munkájáért fizetett bérek között még megmutatkozó különbségeket, se. gíti a nők szakmai képzését, fokozza egészségvédelmét, fejleszti a szolgáltatásokat, a gyermekintézményeket, javítja a többgyermekes családok, az egyedülálló és gyermeket nevelő nők anyagi helyzetét. Számos intézkedés született arra vonatkozóan is, hogy a vállalatok, szövetkezetek javítsák a nők munkafeltételeit, belső szervezeti intézkedésekkel, saját erő. forrásuk felhasználásával tegyenek kezdeményező lépéseket. Megyénkben már több olyan elgondolással találkoztunk, amely 'ezeket célozza. A fő cél, hogy a nők élet- és munkakörülményeinek javításával, közéleti ak. tivizálásukkal ott törődjenek, foglalkozzanak, s a mindezért való felelősség is ott Jelentkezzék, ahol a nők élnek és dolgoznak. Ezért is van szükség arra. hogy a nőmozgalom eddigi működését át kell alakítani. Ez a szervezeti változás azonban éppen a nők érdekében valósul meg. de az egész társadalom energiaforrásait is igénybe veszi a jövőben. Kovács Károlyné ezután megköszönte megyénk nőmozgalmi aktivistáinak eddigi lelkes munkáját, maid hangsúlyozta, hogy továbbra is szükség van e sokezres lelkes asszonyra és lánvra, akik segítői lesznek a Központi Bizottság határozata jó végrehajtásának. A nőta- nácsotk most megszűnnek, d« a nőmozgalmi munkát hatékonyabban és magasabb szinten folytatják tovább Szabolcs megyében is. nak nincs szégyenkezni valója e területen sem. Nemcsak kinyilatkoztattunk, de a nők élet- és munkakörülményeiért. szociális helyzetük javításáért is nagyon sokat tettünk. Elérkeztünk egy olyan időszakhoz, amely, ban a tehetséges, szorgalmas asszonyok ezrei, tízezrei kerültek vezető munkakörökbe, fejlesztették álta. lános és szakmai műveltségüket és ezzel ma még csak kevés ország dicsekedhet. A nők ott vannak a munkahelyeken, az építésben. a közélet minden területén. Természetes, hogy a társadalom, az életviszonyok fejlődésével eddigi eredményeinken túl kell lépni. A gyorsabb fejlődés most azt kívánja, hogy a tsz-ek- ben, üzemekben, más munkahelyeken nagyobb lehető(Folylatas a 2. oldaton) / í Kezdődik az aratás Nagyobb szárítókapacitás — Felvásárlás más megyékből is A gaboualelvásárló és teldolgozó vállalat tájékoztatója A budapesti pártbizottság küldöttségének találkozója moszkvai kommunistákkal Markovics Miklós felszólalása VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! *