Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
i oMa! «TW *T .*f4«Tát(rtiseí5H0 V.4S * RKÁPT íl*Lt..f KLCT i$W. 8. Katkó István; A hátsó udvarban Ahol zöld folyondár lepte be az öreg házfalat, időnként éles kalapácsütés csattant. Az ól düiedező kerítése mögül egy ősz ícakállú kecske dugta ki a fejét, s egykedvűen pislogott az ingujjra vetkőzött emberre. Széles vaslemezek hevertek a virágba borult körtefa alatt, a műhelyajtónál pedig két autógumi támaszkodott a folyondáros falhoz. Nyurga siheder közeledett a kerten át, kezében söröspalack. — Hideg? — Azt elhiszem, Latinek szaktárs — vigyorgott a. kamasz, ádámcsutkája ugrándozott, amikor leste, milyen mohón kortyolgat a segéd. A sör habja kiült borostás ál- lára, hallani lehetett, amint az ital csurog a nyeldeklő- jén. Igazán hagyhatna neki is — Vidd a csap alá — mondta Latinek, s nem akarta észrevenni a kamasz vágyakozó pillantásait. A legényke benn a műhelyajtó mögött sietően húzott az üvegből, majd odaállította a festékes, rozsdás vízvezetékbe. Latinek gyomrát átjárta a kesernyés sör, cigarettát szedett elő, rágyújtott. A bakon öreg hullámlemez feküdt, fakalapáccsal rávert, s közben dudorászott. A siheder benn matatott a satupadnál, néhány elgörbült kampósszeget egyenesített. — Te, Laci, a góré mit mondott? — Dél körül itthon lesz, Latinek szaktárs. Tárgyalni ment. Latinek elégedetten bólintott. Ma reggel az állomáson találkozott az idősebbik Szabóval. Amikor a peronon egymás mellé kerültek, megkérdezte: „No, hogy vagy a maszeknél?” Válaszul megveregette az öreg t, vállát. „Aranyéletem . -yan, tata!” Szabó szaki már ugrott is le a megállónál, de lentről visszaszólt: „Csak meg ne bánd!”... Leoldotta ingét, a nap egyre melegebben sütött. A töltésen tehervonat haladt, a nyitott vagonokban piros és sárga vetőgépek sorakoztak. Valahol megszólalt a gyári duda. s Latinek tudta, hogy' tíz óra van. Az üzemben most früstökölnek. Bekapják a zsíros kenyeret, azután iszkiri tovább. Ö meg, ha kedve támad, bármikor kibonthatja az elemózsiás csomagot, leülhet a ház tövébe, komótosan falatozhat. — Laci, gyere csak! A siheder lomhán kibújt a műhelyből, mutatóujjával kis vaskarikát pörgetett. — Mondd csak, hány éves az anyád? Laci abbahagyta a pörgetést, mélán nézett a zömök emberre. — Miért kérdi? — Csak úgy... A lottóhoz kell az ötödik szám. A siheder vállát vonogatta — Azt hiszem negyvenöt, de az is lehet, hogy ötvenegy A lakatossegéd legyintett*. — Eridj a pokolba, még ezt sem tudod? Valaki belökte az utcai kaput, azután léptek zaja hallatszott. Korán végzett a góré — gondolta Latinek, s messze pöccentette a cigarettacsutkát. Amikor a jövevény odaért a hátsó udvarhoz, megismerte. Hiszen ez Cibu- la, a kis szereidéből. Barna kalap volt rajta és esőkabát, mintha ebben a forróságban is fázna. Rövid pillantást mért a baknál álldogáló emberre, kalapja komikusán felcsúszott a homlokára. — Te itt melózol? — Áhá — szólt Latinek és lobalta a fakalapácsot. — Kázmér űr? — Délre itthon lesz. Bámulták egymás), Cibula a cigarettás csomagot nyújtotta a másik felé. — Keresel ? — A magam pénzét. A vendég krákogott. — Többet mint nálunk? — Azt elhiszem! Cibula zsebkendőjével törölte verejtékező homlokát. — Okosan csináltad. Mondtam én neked... Latinek nem válaszolt rögtön. A fakalapácsot egyensúlyozta a tenyerében, majd ledobta a hullámlemezre. A zajra Cibula megrezzent. — Mit mondtál, te? — mutatóujjával a homlokát kopogtatta. — Nem vagyok süsü, mindenre jól emlékszem. Bólogattál Bodonyinak ezzel a kugli fejeddel. Zsigának még azt is dumcsiz- tad, hogy nem kár értem... — Amit mondtam, mondtam. Egyszer így látja az ember, másszor úgy... Tereferéltek mindenféléről a műhely mélyén, azután Latinek megkérdezte: — Mi dolgod van Kázmer- ral? — Üzleti ügy. — Kilyukadt talán a fürdőkályhád? Csukás István: Cibula ravasz, lapos pillantással válaszolta: — A zsebem, komacsek. azt kell kitömni. Bőröndjéhez nyúlt. — Egy kis anyagot hoztam. Felpattintotta a zárat, a bőrönd szétnyílt. Csupa-csupa fénylő lemezkék voltak abban. A kis szereidében gyártanak ilyeneket. — Hát ez mi? — kérdezte Latinek, noha jói látta a sok-sok gyári árut. — Mondtam már. Anyag. Kázmér úrnak. Beszéd közben vigyorgó arca elkomolyodott, észrevette, hogy Latinek meredten bámul rá. — Kázmér nem szólt? — Miről? — Hát... az üzletről — szólt Cibula. majd kedélyeskedve tette hozzá: — Ne tetesd magad, komacsek! Latinek nézte a temérdek lemezecskét. Tehát Cibula volt a szarka. A bánatos képű öreganyját neki! Három éve nem tudják elcsípni. Mert ki gyanakodna Cibula szaktársra, amikor csöpög belőle a méz-máz, s amikor a gyűlésen tiszteletteljesen krá- kogni kezd, mindenki tudja, hogy Cibula szólásra készül. Ám Latineket háromszor is kihallgatta a rendészet, a gatyáját is kirázták a portán. Panaszkodott is az igazgatónak, de az is sandán felelte: „Magának vagány híre van, Latinek”. Hol a lemezecskéket, hol Cibulát nézte, azután gurgu- lázó, görcsös nevetés szakadt ki belőle. — Jól befűztél mindenkit, apuskám! Cibula ezt dicséretnek vette, kezét kissé széttárta, mint aki azt mondja: „az ember igyekszik”. De amikor a nevetés még görcsösebb lett, megremegett a bőrönd a kezében Hiába lépett fellépéssel hátrább, Latinek tenyere erőteljesen csattant az arcán. A lemezecskék a betonpadlóra hullottak, Cibula lassan hátrált kifelé, egyik kezében a nyitbtt bőrönd, a másikban a kalap. Könnyet áhító... Könnyet áhító boldogság hull rám, fekszém a parton, mint köszörűkövön a kés: szúnyog sír kitartón. Csónakot cipelnek olaj- bőrű fiúk, s a lányok billegő csípőjén s a mell között hó-villanások. Hát fuss már, fuss már, teljesebb ölöm ver itt ma sátrat! Ä kötélen tenyérnyi zöld nadrág, melltartó szárad, ■zrz. —:.-.t ■ ■ ■ ■ — —g, - . ........ .:. ÚT KÖNYVEK: Polkehn-Szeponik: Meghal, aki nem hallgat A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv, Polkehn-Szeponik: Meghal, aki nem hallgat című munkája rendkívül érdé kés témát tárgyal, alapos részletességgel. A Szicíliából eredő maffiát ismerteti meg az olvasóval. A könyv túlnyomó részében azonban a „modern” maffiáról, az Egyesült Államokban kialakult gengsztertrösz- tökrői szól. Alapossággal, eredeti dokumentumok alapján vezeti le a maffia kialakulását, s az USÁ-ba való áttelepülését. A maffia, más elnevezéssel, az „Onorata Societa” azaz „Tiszteletre méltó társaság” eredete Szicília történelmi múltjára vezethető vissza. Sajátos földrajzi helyzeténél fogva, Szicília már a legrégibb időkben is számos hódítót vonzott. A kedvező fekvésű sziget már az időszámításunk előtti III. századtól kezdve felváltva került különféle hódítók uralma alá. A szicíliai nép számára azonban leggyűlöletesebb és legemlékezetesebb elnyomást, szenvedést a franciák, a Bourbonok uralma jelentett. Velük szemben alakult meg önsegélyező egyletként a maffia, melynek lényege ekkor az volt, hogy szoros, szervezett. egységben küzdöttek az idegen bitorlókkal szemben. Harcukat legfőbbként a feltétlen hallgatás vitte sikerre, hogy soha semmilyen körülmények között nem árulták el az ellenállókat. Olaszország egységesítése után viszont az Onorata Societa — a Tiszteletre méltó társaság, ahogy ma is nevezik a maffiát, elveszítette létjogosultságát. S, hogy mégis fennmaradt, ezt Szicília gazdasági helyzete, többnyire még ma is középkori elmaradottsága okozta. S a maffia behatolt az olasz társadalmi élet minden rétegébe, az arisztokráciától a szegénységig, az egyháztól a római parlamentig. A múlt század végén pedig bevándorolt az Egyesült Államokba, amikor Szicília lakosságának túlnyomó részét éhhalál környékezte. S a volt „maffiosok”, az egykori maffiások az új világban is változatlanul a zsarolást, az egykori módszereket találták legjövedelmezőbbnek. S szép lassan, főleg kivándorolt olaszok irányításával kialakult az USA-ban a módéra maffia, a gengszterizmus. A gengsztercsoportok — olyan neves banditákkal az élükön, mint A1 Capone, Joseph Bon- nano, Frank Costello, „Lucky” Luciano — hatalmukba kerítették a szesz- a kábítószer-csempészés, a prostitúció és a különféle gazdasági vállalkozások feletti uralmat. Egyben hihetetlen befolyásra teltek szert a gazdasági és politikai életben is. S eszközeikben nem válogattak! őket nemigen lehetett elítélni, mert aki nem hallgatott, az meghalt. S az USA-ban a maffiából kialakult gengszterizmus egyben minden haladó erő, irányzat ellen kíméletlenül fellépett, s ezzel egy bizonyos ponton találkozott a vezető államkörök elképzeléseivel. Ily módon nemhogy fenyegetné a fennálló társadalmi rendet, hanem annak éppenséggel integráns része. Mindezeket mutatja b® részletes elemzéssel a „Meghal, aki nem hallgat” című munka, mely az olvasók széles körű érdeklődésére tarthat számot Űj haza, új hadsereg Történészi, de ifjúságunk nevelése szempontjából is fontos feladatot vállalt magára a Zrínyi Katonai Kiadó, amikor kötetbe szerkesztette sokak visszaemlékezését az 1945—47-es évekre, az új magyar fegyveres erők megszületésének időszakára. Annál is inkább fontos tennivaló volt ez, mert nemcsak a fiatalok, hanem a kortársak közül is sokan tájékozatlanok, hogyan, milyen körülmények között született meg az új hadsereg. Az antifasiszta magyar fegyveres erők létrehozásáért a magyar kommunisták sokat fáradoztak. A kommunista párt moszkvai bizottsága munkájának eredményeként magyar antifasiszta hadifoglyok már 1943-ban kezdeményezték egy magyar légió felállítását. Ez a légió a később átállt katonákkal kiegészülve az antifasiszta magyar népi hadsereg magva lehetett volna. Sajnos, ez több okból nem valpsulha- tott meg. A hazai ellenállási mozgalom 1944-ben tért át a fegyveres harcra. A német megszállás után a Béke Párt (Kommunista Párt) kiállfc- ványt adott ki, amelyben a dolgozókat ellenállásra, fegyveres harci csoportok alakítására hívta fel a német megszállók és magyar cinkosaik ellen. A párt augusztusban Magyar Front néven megkísérelte a kommunisták, az antifasiszta polgárság és a fegyveres erők harcának ösz- szekapcsolását, a hadsereg megnyerését. A felhívás többi között így szól: „A magyar hadsereg az a tényező, amely szerte az országban parázsló zsarátnokokat már ma lángra lobbanthatná, nemzeti szabadságunk jegyében...” A kommunisták tehát jól látták, hogy a régi hadsereg a felszabadító háborúból, a német fasizmus elleni harcban, az országban kibontakozó forradalmi folyamat hatására, minőségi változáson mehetett volna át. Sajnos különböző okok miatt, elsősorban mert Horthy és környezete nem volt hajlandó a népre támaszkodni, a fasizmus ellen harcba szálló magyar haderő létrehozásának ez az útja járhatatlannak bizonyult. Nemzeti újjászületésünk programját a Magyar Kommunista Párt dolgozta ki. Az 1944, november 30-i nyilatkozatában hangsúlyozza: „A magyar nép létérdeke, Magyarország újjáépítésének elengedhetetlen feltétele a nemzet cselekvő részvétele az ország felszabadításában a német iga alól. Azonnal szakítanunk kell Németországgal és ellene, fordulni! Minden késlekedés halálos. A magyar népnek minden erejét meg kell feszítenie, a* ország minden erőforrását mozgósítani kell, hogy hozzájáruljon a szabadságszeretS népek győzelméhez, a barbár német fasizmus megsemmisítéséhez.” A párt programjának megfelelően az Ideiglenes Nemzeti Kormány elhatározza és az 1944. december 22-én elfogadott nyilatkozatában tudatja a magyar néppel, hogy „.. .a német elnyomók elleni harc és hazánk felszabadításának meggyorsítása érdekében megszervezi az új magyar nemzeti haderőt, a magyar függetlenség és az állami szuverénítás egyik legfőbb biztosítékát,” Az ízlésesen tördelt és szerkesztett kötet, az „Új haza, új hadsereg” szerzőgárdája részletes választ ad, milyen harcokban született meg a demokratikus magyar honvédség, amely alapját képezte a mai magyar néphadseregnek. A kötetet Nagy Gábor, a történelemtudományok kandidátusa és Móricz Lajos, a hadtudományok kandidátusa szerkesztette. A szerzők visszaemlékezései — Ákos Károlytól Szokolai Istvánig — nemcsak a kor történelmével foglalkozóknak, hanem mindenki számára izgalmas, érdekes olvasmányt jelentenek. Franz Lydolt: A műbolygó Az apa, amikor hazatért a hivatalból, kényelembe helyezte magát a mély, párnázott karosszékben. Megnézte az órát. majd bekapcsolta a rádiót. A hírekben nem sok újság volt, és az időjárásjelentés is a következő napra „ugyanolyan nyugodt időt” jósolt, mint ma. Semmi különös — mormogott magában, Kikapcsolta a rádiót. Nyugalmat akart. Kezébe vette az újságot. Éppen átfutotta a nagybetűs címeket, amikor Róbert odaszaladt hozzá. Róbert hétéves volt. Vidám kis fickó, megszelídíthe- tetlen szőke hajjal és jellegzetes szemmel, amelynek színe az ibolyára emlékeztetett. És a gyerek értette ezeknek az ibolyakék szemeknek a hatalmát. Bánni tudott velük úgy, hogy senki sem bírta sokáig engedelmeskednie keltett. Az apa is tudta ezt, ennek ellenére próbálta nem tudomásul venni a bűvös pillantást. És mint mindig, ma is csődöt mondott ez a próbálkozás. Az apa kis sóhajtással összehajtogatta újságját és megkérdezte: — Na, Róbert, mit működtél megint? A kérdés feltevésének ez a művészi módja csak arra jogosította fel Róbertét, hogy röviden kérdezzen. Ez, ismerve a gyereket, elképzelhetetlen volt. Mindent, amit hallott, vagy látott, el kellett neki mesélni. Buzgó hallgatója volt a rádió híreinek és olvasója — szülői tilalom ellenére — az újságoknak, mindennek ami a kezébe került. Mai kérdése is ennek a kíváncsiságnak az eredménye: Apu! Mondd meg, mi az a műbolygő? És a papa elgondolkozva dörzsolgette ujjaival az állát és hogy időt nyerjen, hosz- 6zadalmasan tömködni kezdte a pipáját. (Te magasságos ég, gondold el, hogyan magyarázzam el egy ilyen pocoknak, mi az a műbolygó?) Csendesen töprengett: talán a politikai háttér érdekli? Nem! Végül nagy nehez beszélni kezdett: — Igen, nézd csak Róbert, a dolog így van: Ma már kis mesterséges csillagokat lehet az égboltra juttatni, és ezek az izék azután mindig a Föld körül keringenek. Mint tudod, a Hold a Föld körül mozog. Tehát a műbolygó is Hold tulajdonképpen. Ha mégis közel kerül egy ilyen műbolygó a Földhöz, köny- nyen eléghet, de a Földnek semmiféle kárt nem okozhat. Róbert lesütötte szempilláját — a földet nézte. Majd felemelve fejét, sugárzó sze- mekkél mondta: — Igen papa, már értem! El tudom képzelni! Köszönöm! Az apa pedig, miután fia ksrobogott a szobából, megbékélve ismét elővette a félbehagyott újságot. Folytatta az olvasást és el volt ragadtatva pedagógiai képességeitől. ★ Róbertét a rokonság és az ismerősök csak a „későn jött gyerek” névvel emlegették. Az elnevezés alapja: nővére már a huszadik év küszöbén állt. Helgának hívták, rendkívül csinos volt és nem csekély mennyiségű kérő legyeskedett körülötte. De csak egynek volt kilátása, hogy egyszer „igen”-t is halljon. Ez a kiválasztott minden volt, csak nem férfiszépség. Még a legjobb akarattal sem lehetett csinosnak mondani. Viszont jól öltözött és egy pompás brilliánsgyűrű díszítette kövér kisujját. Mindig nyirkos, csúszós keze, vizenyős kék szeme, kétes kinézést kölcsönzött neki. Fischlein úr annak a nagyáruház tulajdonosának a fia volt, ahol titkárnőként dolgozott. Ez azt jelentette, hogy Helga az ő hitveseként egész életében luxusra és kényelemre számíthat. És pontosan ez az, amit Helga akart. Szerelem? Nem, szeretni nem szereti. Fischlein úr azonban őrülten szerelmes volt belé. Es ezért volt Helgának esélye. Két nappal Róbert műboly- goról feltett kérdése után a szülők estére kis társaságot hívtak meg. Helga unszolására Fischlein urat is meghívták. Szórakoztak és társalog- tag erről-arról. Helga nem törődve senkivel, ábrándosán nézte Fischlein urat, és úgy, ahogy egy jövendőbeli feleséghez illik, minden kívánságát kiolvasta a ponty kidülledő szeméhez hasonló pislogásából. Odavitt mindent: cigarettát, likőrt, édességet. Úgy surrant ide-oda, mint egy lepke. Róbert is benézet a vendégekhez. Mindenkit illendően köszöntött. Végül odament Fischlein úrhoz és kifogástalan meghajlással köszöntötte: — Jó estét, Műbolygó úr! Fischlein úr szemei kimeredtek. majd megsimogatva a gyerek fejét, érthetően mondta: — De Róbert! Engem nem így hívnak! Én...! — Tudom — mondta Róbert. — Önt Fischlein urnák hívjak, de én azért Műboly1» go úrnak fogom nevezni. — Miért? — kérdezi® Fischlein úr felháborodva. Róbert nyugodtan felelte: — Mert ön folyton Helga körül kering ugyanúgy, mint a műbolygó a Föld körül. Egy és ugyanaz! Róbert apja meghallva a beszélgetést, már-már felemelte kezét, hogy a gyereknek lekenjen egy pofont, de Fischlein úr közbelépett: — És még mit tudsz a műbolygókról, Róbert? A fiúcska pontosan, szabatosan válaszolt: — Ha a műbolygók közel kerülnek a Földhöz, elégnek! ★ Még gyorsan elmondom a történet végét. Fischlein úr meghajtotta magát és eltávozott, mint akit becsületében sértettek meg. Helga sírógörcsöt kapott és Róbert ts megkapta a papától, amit megérdemelt. És ami a műbolygokat illeti, többet senki sem beszélt róluk, eltűntek a sötétségben.« (Fordította; Eévésa Máriái
