Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
Vasárnapi melléklet Az eltűnt mosoly A pult két oldala örök téma humoristák, karikaturisták, kabarészerzők számára. S örök téma vásárlónak, kereskedőnek is. Mert mindennap jön a vevő, s keres, kér, kíván, követel, panaszkodik, méltatlankodik, veszekszik, háborog... A vásárlás — legyen annak helye modern üzletcsoda, szerény falusi bolt, piac — tipikus találkozópontja az árutermelő társadalmak emberének, a vevőnek és az eladónak. A kereskedő mosolya, szívóssága a vevő kapacitálásában irodalmi remekművek, képzőművészeti alkotások inspirálója volt évszázadokon át. Napjainkra valahogy kiveszett. Műalkotások témájaként, s a pultok mellett... Nincs. Hiánycikk. Hogyan ? De hiszen valahol itt van a kutya elásva, mert akkor mogorva a kereskedő, ha a vevő keresi az árut, s nem fordítva, az áru a vevőt! Ilyen közgazdasági, mondjuk némi maliciával, tudományos magyarázata lenne az eltűnt mosolynak? S nem az, hogy a boltos összeveszett a feleségével, a gyerek intőt vitt haza az iskolából, legorombította a főnöke? Ez is indoka lehet olykor a modortalan „modornak”, általánosságban azonban mások, mélyebbek és bonyolultabbak az összefüggések. A mindennapos csaták eredője ott van, hogy iparnál, mezőgazdaságnál kevésbé fejlődött a kereskedelem bolthálózata és a szolgáltató ágazat. Ezért, hogy imádkozni kell a szerelőnek, a busás baksist dugdosni a zsebébe. Ezért, hogy a túlzsúfolt borbélyműhelyben a törzsvendégek soron kívüliséget élveznek, a tüzelőt akkor szállítják, amikor éppen a szállítók kedve tartja, s így tovább. Ezért a feje tetejére állított a világ, ahol az mosolyog, az kér, ri- mánkodik, aki fizet, s az tűnik kegyet gyakorlónak, jó- szívűnek, megértőnek, hálát érdemlőnek, aki a dolgát teszi, amiért a pénzt kapja. A társadalom életét, s benne az egyén magatartását törvényszerű, s ösztönös tényezők egyaránt befolyásolják. Ahol sok ember találkozik, ott éppen ezért társadalom és egyén sokféle vonása, jellemzője lemérhető. A vásárlásban, a közlekedésben, a strandon, a mozikban, az utcákon — a gyalogjárdákon éppúgy, mint az úttesteken — pillanatról pillanatra vizsgát tesz mindenki, egyéni és közösségi magatartásból, viselkedésből, abból, hogy fontos-e számára annyira a másik ember, mint önmaga?! Vizsgáink, mi tagadás, nem túl sikeresek. Sok a bukás. A tülekedés, az otrombaság, az ú tszéli hang. Furcsa lény az ember. A fészekből kipottyant madárfiókát őszinte részvéttel babusgatja, esetleg sokadmagával azon töpreng, miként segíthetne. Megáll, bámészkodik hosszú perceken át, mert egy mókás masinával éppen csövet fektetnek. S utána rohan, lökdösődik az üzletben, fittyet hány a sorban állókra a mozi- pénztárnál, félrelöki a buszmegállóban várakozó idősebbet... Furcsa lény, vagy inkább arról van szó, hogy ösztönös reagálások keverednek rossz beidegzettségek- kel? Arról, hogy a felgyorsult életritmusnak vadhajtásai is vannak, de ezek nyesegetésére egyéni, s társadalmi értelemben eddig kevés figyelem jutott. Elmondjuk sűrűn: micsoda „népek” vannak, micsoda emberek. Mert lábunkra hágtak, mert a hentes mócsingot adott, a zöldségesüzletben még feleletre sem méltattak, csak a kezükkel legyintettek... De hát kik azok a „népek”? Nem mi, magunk vagyunk, valamennyien? M. O. VÁRAKOZÓK A NYÍREGYHÁZI TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÉREN. Hammel József felvétele Szentiványi Kálmán: Duna-parti történet ' Fénylő reggel lebegett a Dunán, szél siklott, szitakötők, lepkék szárnya villant a ragyogásban. Kikötött a kis szigeten a hajó. — Még meggondolhatod... — súgta Dományné. Domány igazgató mérgesen készülődött a leszálláshoz, úgy volt, családja is a horgásztanyára jön. Kirándulás? Remek lesz! Dományné maga is vegyészeti üzemben dolgozik. Ahogyan közeledett a vasárnap, egyre sóhajtozott az asszony, szegény gyerekek, mit kezdhetnek a horgászokkal ? Felesége a korlátnál állt és integetett. Gyerekeit nem látta, vagy húsz pár ingott a fedélzet sarkában, s a hajógépek dohogásától a parton nem lehetett a zenét hallani. A hajó elment, a hullámzás partra lendült, magas a víz, sárgászöld színű és sok hordalékot sodor. I A gyár tanyája, betonlábas. hosszú épület. Domány elhárította a gondnok sirámait, lerakta a sportszatyrot s ment a sziget másik oldalára r. gyalogúton, magas fűben. A lóduló szél vitte a gyermekláncfű fehér bóbitáit. Valahol szólt egy táskarádió. A következő állomásnak jelzett a hajó. A gyári horgászok buzgón bólogattak az igazgatónak. Csiszár a sziget csúcsán, egy kikötött rozoga csónakban kuporgott. — Szervusz öreg! Erre odébb húzódott a pádon. Jó hatvanas ember, barna arcát beszőtte az idő. tüskés haja, bozontos szemöldöke szürke, munkaruhában üldögél. Domány a csónakba lépett. Jól szabott szürke öltönyben, fehér ingben, ráne- talan, széles arcával, kopaszságával — csak közelről látszik fiatalabbnak az öregnél, pedig Csiszár annak idején mestere volt egy másik gyár műhelyében. — Láttam a feleségedet a hajón — mondta halkan Csiszár. — Dolguk van. — Mint neked..,. velem? Látod, elhúzódtak a szakik. Domány jó ideig hallgatott, nézte, hogyan siklik a fény a fodrozó vizen, s alacsonyra csapódnak a fecskék, öreg füzek árnyékában. Csiszár némán felajánlotta az egyik horognyelet. — Azért nem kellett volna kidobnod a személyzetist, Csiszár furcsán mosolygott. — Éppen veszekedtem az emberekkel. Ő meg közbeszól, hogy a te utasításod. .. elvonókúrára megyek, vagy nyugdíjaztok. Amúgy is nehéz nap volt. — Az emberek előtt mondta?-r- No, amit kapott... nem teszi el emlékbe. — Engem is megtiszteltél, mi? — Már nem emlékszem. — Pedig, ami a lényeget illeti... a személyzetisnek igaza van. — Ezért jöttél, fiam? — Ezért. — Odabent is ^ megmondhattad volna. — Nem akartam,, hqgy engem is kiutasíts. — Mindenki úr... a maga kuckójában. Nem néztek egymásra. Az igazgató folytatta: — Jelentették; hányszor voltál ittas... Mostanában odabent is látszik rajtad. Go- rombáskodsz, nem hajtod végre az utasításokat. ' Tudják. milyen viszonyban vagyunk. azt hiszik, fedezlek. .. — Azért jöttél, hogy megmondd. .. vége a barátságnak? — Nem arról van szó. De felelős vagyok... te tanítottál. .. — Arra nem, hogy anyád jó félórányira él a gyártól.... a házban, ahol te is születtél. .. s tájára se mész. Nem voltál nála három éve. — Gondoskodom róla... és... — Tudom, pénzt küldesz, az utalvány hátlapján meg mentegetőzöl, látogatást ígérsz. Mint nekem a fiam, de hát az... messze él. De a lányom Pestről sem talál ki hozzám. Múltkor láttam, az unokáimmal együtt, éppen innen... Kirándulóhajón voltak. Azért telepedtem megint ide... Félbeszakadt a beszélgetés. Az öreg fogott egy félkilós márnát. —- Nem ezért jöttem. Nem volt kedvem máshová menni. Az igazgató hallgatott. Megittak egy üveg bort. Közelebb jöttek az öreg barátai. Egy görbe lábú elvitte a zsákmányt, tüzet rakott a kondér alatt, térdelve, . köhögve fújta. Evezős -csónakok húztak a vizeh. A nők nevetése úgy cikkant, mint felvetődő halakon a játékos fény. Domány latolgatta, nem lett volna jobb mégis a családdá! hajózni? Aztán adott borra ő is. valaki elment csónakkal. Kitűnő volt a halászlé, meg a roston sült keszeg. Szálkástól meg lehetett enni, kicsit füst íze volt. öreg Csiszár hamar berúgott. öklével döngette a mellét, kiabált a többiek előtt az igazgatónak, hogy nem megy nyugdíjba, mit csinálna magában? Lassan besötétedett. Mikor a hajó kikötött a szigeten, Dományné idegesen bámult a partra, a fák alatt sűrűbb volt a sötétség. Bánta már’ hogy nem maradt- a férjével, a gyerekek amúgy is egész úton nélküle ugrabugráltak. A matróz tessékelte le a hídról, indult a hajó tovább. Az asszony majdnem elsírta magát, a hajón maradt. Domány hallotta a hajókürtöt, de nem bánta, itt alszik az öregekkel, hajnalban is el lehet menni. Majd megbeszéli az üzemi orvossal, öreg Csiszárt vizsgálatra küldik el, ne úgy beszéljék a gyárban, hogy elvonókúrára ment. Nem kell megszégyeníteni. Ilyen művezető nincs még egy. Aztán a maga anyjára gondolt. Keményen előveszi otthon a gyerekeket, minden héten látogassák meg, ad pénzt, vegyenek neki ajándékot. S ő maga is .. szakít időt a látogatásra. Egyre gondolkozott." Mégis jó volt eljönnie a szigetre. Az öreg Csiszár közben oldalra dőlve hortyogott. álmában a gyerekeiről kiabált.
