Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-04 / 155. szám

MW. Jaffas f: ^OT-wxfeYSEöit^xs S. cMtA A vásárló javára Árvíz utáni helyzetkép A „főhadiszállás“ hétköznapjai Tudósítás Mátészalkáról AZ IPARVÁLLALATOK TEKINTÉLYES RÉSZE ta­valy és tavalyelőtt is szép nyereséget könyvelhetett el. Ha azonban megnézzük, pl. a fogyasztási cikkeket előál­lító gyárak árulistáját — nem mondom, hogy kivétel nélkül, de azért gyakorta — találunk olyan gyártmányokat, ame­lyek a 60-as években még megüthették a mértéket, de a 70-es években már esetleg nem szívesen találkozik velük a kedves vevő. A szép nyere­ségeket ugyanakkor a jelen­legi termékek forgalmazásá­val érték el a gyárak, s így a magas bevételek „elaltat­hatják” a vállalatokat. — Rá­adásul néhány fogyasztási cikkből ki sem tudták elé­gíteni a keresletet, ez pedig még inkább azt a látszatot keltheti, hogy elég csak a ka­pacitást bővíteni, s akkor hosszú távon kielégítő lesz az üzletmenet. Elméletben régen tisztázott kérdés, pl. hogy csakis a korszerű, jó minőségű, ol­csón és magas műszaki szín­vonalú technológiával gyár­tott termék lehet alapja, tar­tósan, a rentábilis gazdálko­dásnak. A gyakorlatban azon­ban, ennek az alapnak a megteremtése, nem is egy­szer, tüstént a kezdet kezde­tén megtorpan — a technoló­gus és a konstruktőr között húzódó szakadék miatt. Ezt a szakadékot a fogyasztók is lépten-nyomon tapasztalhat­ják. Hányszor megesett már, hogy valamely kiállításon megcsodálható volt egy-egy konstruktőri elképzelés re­mekbe szabott laboratóriumi mintapéldánya. Ez a mester­munka azután odakerül a technológushoz, s kiderül, a laborpéldánynak nincs mű­szaki bázisa. Nincs olyan anyag, gép, szerszám, szak­ember, amellyel a sorozat- gyártás megindítható lenne. Elkezdődik a bütykölés, a kompromisszum keresése, amelynek azután vagy a kül­csín, vagy az élettartam, vagy a termék tudománya látja a kárát. A KONSTRUKTŐRI EL­KÉPZELÉS — és ez nagyon lényeges — általában mindig megfelel a kívánatos színvo­nalnak, a fogyasztói elvárá­soknak — s így a vállalat jö­vőbeni rentabilitásának is. Ebből pedig az következik, hogy hovatovább, a jó minősé­gű termék, a magas műszaki színvonalú fogyasztási cikk pl. nem a konstruktőri szán­dék, felkészültség és lelemény függvénye. Az ilyen tulaj­donságokkal bíró termék nem születhet meg *- nagy soro­zatban — csak a gyártmány­fejlesztő asztalán, hanem csakis a tudatos, folyamatos, átgondolt és összetett műsza­ki fejlesztési munka kereté­ben. A kohó- és gépipar egyik felmérése szerint pl. a válla­lati gyakorlatban a fejlesztési programok 80 százaléka álta­lában csak gyártmányfejlesz­tést tartalmaz, s csak 20 szá­Tuzséri kastély. A főbejárat kovácsolt vas kapujára már régen új cí­mer kívánkozik. Talán egy figura vasból, acélból, hogy hirdesse időtlen voltát: egy mosolygó lány és egy fiú. Egyelőre nincsenek vasba öntve. A kapu rozzant, s ta­lán ez is jelkép, örökké ki­tárva. Itt mindig várnak va­lakit. — Nehéz volt pedig. 4—5 év kellett ahhoz, hogy a fia­talok észrevegyék, az idősek elismerjék azt az utat, ame­lyik ide vezet. Mert nem volt itt azelőtt semmi. Ha a tuzsériak szórakozni vágytak, felültek a vonatra. Legköze­lebb Kisvárda van. Nemes Csaba, a művelődési ház igazgatója, vasmegyeri létére is tuzsérinak számit már. Annyit dolgozott ezért a faluért, ezekért a fiatalo­kért, hogy befogadták. Tel­jes szívvel. Akárcsak Mar­cinké Istvánt, akinek 50 lány és fiú mellett az is ér­deme. hogy néhány hete ott zalékban technológiafejlesz­tést. A példák sora igazolja viszont, hogy jó minőségű ter­méket, korszerűt, elavult technológiával nem lehet ké­szíteni, csak toldozva-foltoz- va. Például az utóbbi évek­ben az acéllemez radiátorok minőségi és mennyiségi gond­jait a legjobb szándékkal sem sikerült megszüntetni, amíg munkába nem állt a dunaúj­városi új korszerű gyártósor. Az is látnivaló ma már, hogy a kisvárdai rekonstrukció be­fejezéséig az öntöttvas radiá­torok minőségét sem lehet tovább javítani, és súlyukat csökkenteni. A VBKM hősu­gárzói is azóta jók, élettarta­muk, külsejük azóta kielégí­tő, amióta a gyár teljesen új technológiára tért át. A FEGYELEM ÉS A GON­DOSSÁG persze sok mindent rendbe hozhat, bizonyos hatá­rig ellensúlyozhatja a korszerű konstrukció és a kevésbé kor­szerű technológia közti ellent­mondást, de végül is mindig, vagy a konstruktőr visszako­zik, vagy a fogyasztó bosszan­kodik sokat, s a gyár fizet ki garanciális költség- és selejt- kár címén tetemes összegeket. Akár új gyártmányok beveze­téséről, akár a futó termékek minőségéről van is szó, alap­vető változást csakis a komp­lex műszaki fejlesztés hozhat. A kohó- és gépipari tárca mindezek tanulságaként, a múlt év közepén, figyelemre méltó akciót kezdeményezett — figyelemre méltót a többi tárca számára — és 17 fo­gyasztási cikket gyártó vál­lalatát „szembesítette” a kö­vetelményekkel. A hazai rá­diógyártás számára például előírta a készülékek haladék­talan tranzisztorizálását, s az integrált áramkörre való átállás sürgős megindítását. Mindkét program végrehajtá­saitól egyben a készülékek üzembiztonságának ugrássze­rű javulását is joggal remél­hetjük. Az akkumulátorkészí­tőknek csökkenteniök kell a termékek súlyát, vagy növel­ni a fajlagos kapacitást, már­Július harmadikéig 984 új­jáépítési kölcsönt engedélye­zett az árvízkárosultaknak az Országos Takarékpénztár Szabolcs-Szabmár megyei há­lózata. Négy hete működnek Fe­hérgyarmaton, Győrteleken és Csengerben az OTP „kü- lönkirendeltségei”, az ország minden részéből érkezett 23 hitelszakértő vezetésével. Azért tartózkodnak az árvíz- károsultak lakóhelyéhez kö­zel, hogy segítsenek meg­gyorsítani a kölcsönkérelmek átvételét, elbírálását és ki­adását. Az Országos Takarékpénz­tár úgynevezett „saját beru­házásban” vállalta el 1700 fehérgyarmati, panyolai, lehettek Budapesten és át­vehették a kiváló ifjúsági klub címet bizonyító okleve­let és jutalmat. Ami útra- valónak nem is olyan rossz. — Azért kell dolgozni sok­szor éveken át szürkén, rrun- den elismerés nélkül, hogy egyre kevesebb üresen kongó művelődési ház legyen. Hogy mindenütt, ahol emberek, fiatalok élnek, otthont ad­junk nekik, helyet, ahol mindig jól érzik magukat. Tuzséron ez van, A 3—4 éve működő ifjúsági klub történetében csak az utóbbi egy év az igazi. A múlt év augusztusában a községi művelődési ház megkapta az átalakított kas­télyt. De a falak csak falak, még akkor is, ha világhírű freskó borítja a mennyeze­tet. Aztán fiatalok jöttek a két kezükkel, a lelkesedésük­kel és a társadalom, őszintén, ez is kell. a pénztárcával. Az események gyorsultak. Szakkörök születtek. Létre­csak azért is, mert az ólom­import sokba kerül a népgaz­daságnak. Azután feltette a kérdést a tárca: miért hiány­zik változatlanul a hazai gyártásból a fél- és teljesen automatizált mosógép. Vagy — miért nem csendesebbek a hazai porszívók? A MINISZTÉRIUM TER­MÉSZETESEN nemcsak „szembesítette” vállalatait ezekkel a követelményekkel, hanem előírta azt is, hogy a legrövidebb idő alatt állítsák össze műszaki fejlesztési programjukat. Ezek a progra­mok jórészt már el is készül­tek, sőt többségükben 1970. végét jelölik meg a tervezett intézkedések határidejeként. A Hajdúsági Iparművek, kooperálva egy jugoszláv cég­gel, az év közepéig piacra hoz majd egy automata mosógé­pet, s hozzáfogott a csende­sebb porszívó prototípusának elkészítéséhez. A MOFÉM — a fürdőszoba-szerelvények leg­főbb hazai gyártója pedig 58 pontból álló műszaki fejlesz­tési, intézkedési tervet készí­tett, hogy termékei minőségét, megbízhatóságát jelentősen javítsa, s ígéri, hogy ezt a programot 1970. július 1-ig végrehajtja. A KÉNYELMET, A NA­GYOBB ÜZEMBIZTONSÁ­GOT, a szebb külsőt, a hosz- szabb élettartamot, a nagyobb teljesítményt, egyszerűbb, könnyebb kezelhetőségeket várják el a fogyasztók az ún. vas-műszaki cikkektől is: az edényektől a tv-ig, rádióig. A technológusok és konstruk­tőrök együttes, összehangolt munkájával eleget lehet ten­ni ezeknek az elvárásoknak. Eredményes gyártmányfejlesz­tés a technológia fejlesztése nélkül nem létezhet. Csak az új gyártmányok számát sza- porítgatni, amolyan „fenn az ernyő, nincsen kas” állapot­hoz vezet. Ennek előbb, vagy utóbb a fogyasztó is drágán megfizetné az árát. Gerencsér Ferenc szamosszegi, nábrádi, kér- semjéni és jánkmajtisi árvi­zes ház újjáépítését. Ez azt jelenti, hogy az újraépítő csak egy megbízólevelet ír alá, minden egyebet az OTP ügyintézői végeznek el, egé­szen a kulcsátadásig. Az OTP fővárosi beruházó irodájának 12 dolgozója uta­zott le megyénkbe az ország különböző részeiből, hogy az építtetés ügyvitelét elvégez­zék ennek az 1700 árvízkáro­sultnak. Az OTP „saját beruházá­sú” újjáépítési kölcsönei kö­zül lapunk zártáig 605 ké­relmet bíráltak felül és hagytak jóvá. A kivitelezők már 370 lakás újjáépítésén ' dolgoznak. VALAKIT... • jött egy 20 tagú irodalmi színpad, a 13 tagú tánc­csoport és a fotószakkör. És mindjárt az elején a nagy próbatétel, a művelődési ház átadása. Ahol háromnapos ünnepi programmal „kényez­tették el” a tuzsériakat. Hetente három alkalommal tart azóta is foglalkozást a klub, csütörtökön, szomba­ton és vasárnap. És a nagyszerű kezdet után tud­tak és még tudnak újítani. Csak azokat a sorozatokat kell említeni, amelyeknek igazán sikerük volt. Mint a politikai, az „Illik, nem il­lik” sorozat, a fórum előadá­sok, amikor a község veze­tői válaszoltak minden fel­tett kérdésre és egy új do­log. tuzséri specialitás: „Mu­tasd be önmagad!” Egy este egy klubtagé. Elmond magá­ról mindent. Ismerkedik. Ö és a klub. Decemberben megkezdőd­tek a körzeti kulturális ver­senyeik. Az irodalmi színpad Mátészalkán, az árvíz súj­totta Szatmár fővárosa közel egy hónapig a szó legszoro­sabb értelmében betöltötte a máskor idézőjelben kapott székhelyi szerepét. A mentés, a védekezés főhadiszállása volt, ideiglenes otthona he­tekig több ezer kitelepített embernek. Június első heté­nek végén hagyta el a befo­gadottak utolsó csoportja a várost. Vajon úgy él-e Máté­szalka, mint élt május köze­péig? A „mintha semmi sem történt volna” — látszat, vagy valóság ? Erről beszél­gettünk Nagy Bertalannal, a városi tanács vb-elnökhe- lyettesável. Elmondta, hogy 2—3 hete valóban újra a régi munkás hétköznapokat éli a város, de a közel egy­hónapos „hadiállapot” nem múlt el nyomtalanul, követ­kezményei — ha nem is olyan mértékben, mint gon­dolnánk — érintik Mátészal­kát is. Senki sem zúgolódott A városi tanácson ismét mindenki a régi helyén, a beosztásának megfelelő munkát végzi. Csak többet, mint korábban. Sok a függő, ben maradt feladat. Az ár­víz napjaiban a tanács bá­zis volt, az igazgatási munka szinte teljesen leállt. Csak a legszükségesebbet végeztéik, mint például az anyakönyve­zés. Kérték a lakosságot, hogy ügyeik intézését — ha az halasztható — tegyék ké­sőbbre. Senki sem zúgolódott ezért Mátészalkán. Mint ahogy azért sem, hogy napok alatt elhordták két, az épít­kezésekhez szánt homokdom­bot — mintegy 50 ezer köb­méter homokot —, s az ott lévő telkek tulajdonosaival csak most rendezik a kisajátí­tást. Az iskolákban beszüntet­ték az oktatást, a napközik­ben, óvodákban, bölcsődék­ben nem fogadták a város gyerekeit. A város egész társadalma egy emberként segített a ba [ban. ki ahogyan tudott. És a közös gazdaságok! A helyi tsz-ből az összes szal­mát elszállították: kellett ( a szükségszállóhelyekhez. A kántorjánosi tsz élelmiszere­ket, gyümölcsöt hozott a bajba jutottak ellátásához. A tanács tehát nem maradt magára, amikor a kimentet­tekről kellett gondoskodnia. Az árvizes menekül­teknek ruhát, takarót, tisztál­kodószereket osztottak, szinte azonnal. Voltak napok, amikor hat és fél-hétezer be­fogadott élt a városban, az intézményekben és a csalá­megyei második helye­zett lett és elnyerte a fa­lusi színpadoknak járó kü- löndíjat. Közben meghirdet­ték a kisvárdai járás közsé­gei közötti felszabadulási ju. bileumi vetélkedőt. A tét 100 ezer forint. Az első, s ezzel a díj tulajdonosa Tu- zsér lett. És a korábban még üres falakat oklevelek kezdték díszíteni. Csak egy valami hiányzott még. A név. Feb­ruárig. Az ifjúsági klub ek­kor vette fel a fiatalon el­hunyt szabolcsi író, Sipkay Barna nevét. A kastély mögött abban a parkban, amelyet ők, a fiata­lok hoztak rendbe, sétányo­kat építettek fásítottak, most Révész Erzsébet, Nagy Edit, Révész Sámuel és Képi Zsuzsanna, négyen az 50 közül, vallják: — Nem akartunk, nem akarunk nagy dolgokat. Csak azt és annyit, amit a név­adónk akart. Dolgozni. Jól. mindenki hasznára. És egyet — idéz — „Nem embernek lenni, hanem annak marad­ni...” Horváth S. János dóknál. Étkeztetésükről az ÁFÉSZ, az Alföldi Vendég­látó Vállalat, az iskolák, óvo­dák konyhái gondoskodtak. Sok tízezer adag reggelit, ebédet, vacsorát szolgáltak ki — anélkül, hogy tudták volna, hogyan és mikor lesz kifizetve. Helyet adott és ellátta a város a mentésben résztvevőket is. De megfor­dultak itt naponta több szá­zan azok — akiket a környe­ző községekbe fogadta be —. akik érdeklődni, . vásárolni jöttek Szálkára. A boltokat a szükségletnek megfelelő­en tartották nyitva. Az egyik cramegeüzlet éjjel-nappal árusított. Mátészalkának ta­lán soha nem volt olyan az ellátása élelmiszerekből, iparcikkekből, mint azokban a hetekben. A fejlesztések sorsa A középiskolákban két hét után újra kezdték az ok­tatást. Rendben lezajlottak az érettségi- és az ipari tanulók szakvizsgái is. Ahogy költöztek vissza a ki­telepítettek, azonnal hozzá­láttak a takarításhoz az in­tézményekben. Június 6. után az óvodák, bölcsődék újra megteltek a mátészal­kai kicsinyekkel. Az üzemek teljes létszámmal és kapaci­tással termelnek. A tanács­nak még ezután is akad „ár­vizes” munkája. A napokban érkezett 350 egyetemista, hogy segítsen az építőanya­gok kirakodásában. A TÜ- ZÉP-nek újabb telepet kel­lett biztosítani. Soron kívül intézik az árvízkárosult csa­ládok építési ügyeit. 101 ház­helyet jelöltek ki a károsul­tak részére, akik itt kíván­ják felépíteni új otthonukat. Hetvenet már igénybe is vet­tek. 20 házhoz akár hozzá is lehetne kezdeni, de nincs ki­vitelező. Az építkezéseken nehezen indul a munka — ez a leg­nagyobb gond. Az ifjú város most kezd rangjához méltóan kiépülni, s a város vezetői­nek azzal kell számolniuk, hogy az idei tervek megva­lósítása nagyobb részben fél évvel elhúzódik. Jelenleg csak a nemzeti bank és a szálloda építését folytatják Az előbbit napokon belül be­fejezik, az utóbbit 5 hóna­Elek Emil felv. Borostás arcával, hunyorgó szemeivel úgy áll a kállósem- jéni Virágzó Szakszövetkezet epreskertjében Pap János bácsi, mint egy eleven szo­bor. 3ármelyik szobrász ked­vet kapna a megformázásá- hoz. pos késéssel, talán az év utol­só napjaiban adják át. A most induló építkezésekhez még a felvonulás sem tör­tént meg. Ilyenek: a lakbe­rendezési áruház és 12 lakás épülete, a MOM és a TI- TÁSZ-lakások, a kórházépít­kezés, a Ságvári Endre utcai 16 lakás, a 12 lakásos szö­vetkezeti és egy másik 16 laká­sos állami bérhéz. Hasonló a helyzet a napközi otthon épí­tésénél. De a Zalka Máté utcai kertekben magánerőből épülő közel 100 családi ház építése sem kezdődött meg, pedig a legtöbbre a köl­csönt is folyósította az OTP. Ami a legsürgősebb A város úthálózatának fel­újítása. az új utak építése is áll. Mátészalkán — mielőtt város lett — az utcáknak mindössze 37 százaléka volt kövezett, portalanított. Leg­sürgősebb lenne az idén az útépítés a Zalka utcai ker­teknél, a Marx Káról v ut­cában a/ árvízkárosultaknak kialakított házhelyeknél, a Ságvári Endre utcában, a Sallai Imre utcában az ER- DÉRT-telep felé, valamint a kijelölt ipari bekötő úton. ígéretet már kapott a váro­si *- " -s. Pillanatnvilag ez minden. Pénz pedig van. Most vettek fél négymil­lió forint hitelt, hogy kifizet­hessék az újonnan kialakí­tott házhelyeknél a kárta­lanításokat, a szükséges út­építés és villanyhálózat-bő­vítés költségeit. A vízmű és a szennyvíz­csatorna-hálózat mint isme­retes. 1972-ben készül el a tervek szerint. Az idén 12 milliót kellene beépíteni, még kétséges, meglesz-e? Minden más városfejlesztési tervet ehhez „igazítottak”. A , tanács költségvetési üzeme megfeszített erővel végzi az erre az évre kitű­zött munkákat: a tanácsi in- tézmények tatarozását, a szanálásokkal kapcsolatos lakáspótlásokat, járdaépítést, a parkosítást, az új vásártér kialakítását, a piac betonozá­sát. Mátészalka újra kezdi élni saját életét. Kádár Edit Eleven szobor is ő, 84 évé­vel, szálfa egyenesen. Olyan öregember, aki — mint mondják — még ma is át­ugorja az árkot. Ezt szó szerint is lehet ér­teni. Széles árok választja el az eperföldet az országút- tól. Napjában nem is egy­szer megtörténik, hogy János bácsi átugrik ezen, fürgén futva az epertolvajok után, akik azt hiszik, hogy a gyü­mölcsszedés nem lopás. — Nem a tiéd az, hé! — kiált. És — ha nemigen ért is utol még senkit —, azért a zsákmány első szemeit még megenni sincsen ideje a dézs- málóknak. eldobálják futás közben. Nem is igen merészkedik már senki ott, ahol az öreg a „nappali őr” — havi ezer­kétszázért. Ha a földiepret leszedik, megy a cseresz­nyésbe, azután a málnásba. Lesz dolga egész nyáron és meg is becsülik, mert amit elvállalt, azt végzi, nagy húr séggel. Öreg arc, fiatal kéz. Egész életében dolgozott — a kezé­vel — mondja, azért maradt ügyes minden végtagja. Aa arcával nem dolgozott, az megöregedett. («I ITT MINDIG VÁRNAK Közel ezer újjáépítési kölcsönt enge- délyeztek eddig az árvízkárosultaknak A nappalos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents