Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-04 / 155. szám

KELET-MAGYARORSZÄG 1970. Július 4 « «MM A barátsági hét eseménye Finn vendégek Budapestre, a magyar küldöttség Helsinkibe érkezett Pénteken hárorn különrepü- lőgéppel megérkeztek a finn— magyar barátsági hét finn részvevői. A politikai delegá­ciót Jaakko Numminen okta­tásügyi miniszter vezeti. A delegáció tagjai: Anna-Liisa Tiekso parlamenti képviselő, a finn nép Demokratikus Uniójának alelnöke, a Finn Kommunista Párt tagja, volt szociális és egészségügyi mi­niszter, a küldöttség vezetőjé­nek helyettese, Anja Lempi- nen, a Finn Demokratikus Ifjúsági Szövetség képviselő­je, Edvin Salonen, a vasas­szakszervezet második elnöke, a Finn—Magyar Társaság al­elnöke, Erkii Puustinen, a finn munkáspárt sportszövet­ségének alelnöke, Antii Pelko- la, a HAKA építési szövetke­zet vezérigazgatója, Henry Olander, a svéd néppárt fő­titkárhelyettese, Tlmo Nurmi, a Szociáldemokrata Fiatalok Központi Bizottságának tagja, Jukka Juusela, a Centrum- párti Fiatalok Szövetsége Po­litikai Bizottságának elnöke, Sakari Virkkala, a Centrum- párti Fiatalok Szövetsége ve­zetőségének tagja és Seppo Naumanen, a Finn Egyete­misták Szövetségének főtitká­ra. Jaakko Numminen oktatás­ügyi miniszter, a finn politi­kai delegáció vezetője a repü­lőtéren nyilatkozott az MTI munkatársának: — Meleg, baráti érzésekkel lőttünk Magyarországra, hi­szen népünkben mélyen él •rokonságunk tudata, a barát­ság és érdeklődés a testvéri rokon nép iránt. A rokonságot elég régóta tartjuk, mióta a XVII. században a tudomány fényt derített a két nép közös eredetére. Történeti érdekes­ség, hogy a mostani magyar- országi nagykövetünk, Marttj Ingman nagyapjának nagy­bátyja, Erik Alexander Ing­man orvos volt az első finn, aki hosszabb időt töltött Ma­gyarországon, sőt magyarul is megtanult. — Mostani látogatásunknak és a finn—magyar barátsági hétnek fő célja, hogy elősegít­se minél szélesebb körök köz­vetlen, személyes érintkezé­sét, megismerkedését. Mint­egy 300 útitársam az ország legkülönbözőbb vidékeit és társadalmi rétegeit képviseli. Egy ilyen nagyszabású talál­kozó véleményem szerint kü­lönösen alkalmas sokoldalú, élő kapcsolatok teremtésére. — Biztosak vagyunk abban, hogy ez a második barátsági hét — az elsőhöz hasonlóan — sok konkrét tapasztalattal, közvetlen élménnyel járul hozzá barátságunk erősödésé­hez. * r A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöksége pénteken fogadást adott a magyar—finn barátsági hét alkalmából Jaakko Nummi­nen oktatásügyi miniszter ve­zetésével hazánkban tartózko­dó finn politikai küldöttség tiszteletére. A szívélyes, ba­ráti találkozón Bencsik István és Jaakko Numminen pohár­köszöntőt mondott Pénteken megérkezett a finn fővárosba a magyar— finn barátsági hét 300 főnyi magyar csoportja. A repülő­téren ünnepélyesen fogadták a népes társaságot és azt a politikai küldöttséget, ame­lyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az országgyűlés elnöke ve­zet. Kaarina Virolainen asz- szony, a Finn—Magyar Baráti Társaság elnöke köszöntötte szívélyes szavakkal a vendé­geket; s megjelentek a ba­rátsági cserelátogatás szerve­zésébe bekapcsolódott külön­böző finn pártok vezető sze­mélyiségei. A látogatás első napján a magyar politikai delegáció élén Kállai Gyulával — meg­kezdte találkozásait és meg­beszéléseit vezető finn poli­tikusokkal. Szombaton a főváros neve­zetességeivel ismerkednek a Finnországban tartózkodó ma­gyar vendégek. Külpolitikai széljegyzet: Pompidou Bonnban Néhány esztendeje immár hagyománynak számít, hogy a Német Szövetségi Köztár­saság. valamint a Francia Köztársaság kormányfői sze­mélyesen találkoznak mint­egy félévenként, hogy meg­vitassák a legaktuálisabb, il­letve legfontosabb problé­mákat. Ezúttal Willy Brandt kancellár látja vendégül Bonnban Georges Pompidou elnököt és annyi bizonyos­nak tűnik, hogy a megbeszé­léseken enyhén szólva nem lesz témahiány. Számos, a világhelyzetre és a két ország kapcsolataira Vonatkozó téma mellett ez­úttal különös súlyt kap a megbeszéléseken a Közös Pi­accal és a kelet—nyugati kapcsolatokkal összefüggő kérdéscsoport. A tanácskozások a Közös Piac szempontjából rendkívül fontos időpontban folynak: közismert, hogy néhány nap­pal ezelőtt Luxemburgban került sor a hat tagország és a négy felvételét kérő ál­lam. köztük Anglia minisz­teri színtű tárgyalásaira. Mi­vel a luxemburgi találkozó csak egy nyilvánvalóan hosz- szú folyamat első állomása és mivel az NSZK és Fran­ciaország a Közös Piac két­ségtelenül két legfontosabb, gazdaságilag és politikailag legerősebb országa, a mosta­ni bonni megbeszélések ki­menetelét érthető figye­lemmel követik .a „tagjelöl­tek” fővárosaiban, minde­nekelőtt Londonban. Mint ismeretes, a brit be­lépés eddigi legfőbb akadá­lya Párizs magatartása volt. Bonn mindig is hajlott a Közös Piac kibővítése fe­lé. Ami a kelet—nyugati kap­csolatokat illeti, Pompidou minden szempontból némi segítséget nyújthat a bonni kancellárnak. Már az első percekben kitűnt, hogy a francia elnök is meg akarja adni ezt a támogatást: kije­lentette, hogy helyesli a nyu­gatnémet kabinet keleti po­litikáját. Ez önmagában is értékes ajándék lenne Brandtnak, de Pompidou még tovább ment: úgy fogal­mazott, hogy támogatja Bonn keleti politikáját — ennek a politikának az el­lenfeleivel szemben, ez nyil­vánvalóan és félreérthetetlen, a nyugatnémet ellenzék a CDU—CSU aknamunkája el. len irányult, amelyről most látványosan kiderült, hogy Párizsban is ellenérzést és aggodalmat kelt Losonczi Pál beszéde (Folytatás a« 1. oldalról) Ezt követően Losonczi Pál lépett a mikrofonhoz. Beszé­de elején köszönetét mon- . dott. a testvéri, fogadtatásért, majd hangoztatta:' ........... — Tiszteljük, megbecsül­jük és segítjük'''" égjmást, mert tagjai vagyunk annak a nagy családnak, amelyben a közös szomszéd, a testvéri Szovjetunió, a Mongol Nép- köztársaság, a Magyar Nép- köztársaság és a többi szo­cialista ország építi saját, boldogabb jövőjét és szolgál­ja — a proletár internaciona­lizmus szellemében — az egység, a társadalmi haladás és a béke szent ügyét. — Országaink gazdasági együttműködését a közös ér­dekek szolgálata és a kölcsö­nös segítés szándéka vezérli. Sokatmondó tény, hogy a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság kö­zött az árucsere-forgalom több mint hatszorosára emel­kedett az elmúlt tíz eszten­dőben. — Nagy Őrömmel tölt el, hogy itt-tartozkodásom alatt, bármerre jártam is, elisme­rő szavakat hallottam a Mongóliában segítő és dolgo­zó magyar elvtársainkról és honfitársainkról A továb­biakban a szocialista orszá­gok egységének fontosságá­ról szólott: .- Ha.mé^eget k&zííünk^ országaink,, S-r áltálában a szocialista országok együtt­működésének ' izmosodásáról' az együttműködésben rejlő erők gyarapodásáról, akkor jogos derűlátással tekinthe­tünk az előttünk álló, sok munkát és küzdelmet tarto­gató időszak elé, Ezután szólt az USA fegy­veres agresszióiról az arab népek igazságos harcáról, majd Európáról szólva az Elnöki Tanács elnöke rámu­tatott: — A szoeiafista országok más békeszerető népek és kormányok helyeslésétől kí­sérve, mindent elkövetnek, hogy Európa soha többé ne legyen háborús tűzfészek, egy újabb világégés lángra lob- bantója. Szoros együttműkö­désben a Varsói Szerződés többi tagállamával, a Magyar Népköztársaság a különböző nemzetközi fórumokon, két- és többoldalú államközi meg­beszéléseken lankadatlan erőfeszítéseket tesz a konfe­ősx Ferenc: VU0ó4ttO&> O” (s.) — Majd adok én neked! — sziszegte a férfi és kiszaba­dította magát. Megfordult és a kővetkező pillanatban már ütött, Kovácsnak még volt annyi ideje, hogy észrevegye a férfi zakóján csillogó sportjelvényt. Aztán nekiesett a tónak. Ellökte magát és a fér­finak ugrott. Ütése elől az el­lenfél azonban könnyedén ki­tért. Kovács érezte, hogy ne­héz lese a dolga. A szatír erős, kisportolt fickó. A lány közben, mint egy bekapcsolt magnó egyfolytában sivított: — Segítség... Emberek... A azatír... Megöli... Köztudott, hogy az ember verekedés köeben nem tud másfelé figyelni. Különösen, fcá olyan ellenfele akad, mint ^ hadnagynak, aki már. a harmadik balegyenest vezeti Kovács képébe. De olyan klasszikusan szép balegyene­seket, melyek a Sportcsar­nokban és egy kültelki kocs­mában egyaránt kivívnák a szakemberek elismerését. Ezért nem tudott Kovács had­nagy sem odafigyelni a lány­ra: — Sanyikám.™ Vigyázz... Megöl... Ha figyel, rájön, hogy a biz­tatás nem neki szól, miután ő László, és nincs szerencsé­je pertuban lenni e bájos if­jú hajadonnal. Egy hatalmas gyomorszájas után Kovács lefeküdt a föld­re. Ellenfele a mellére tér­delt' és megszólalt: — Ne izgulj, Jutka. Gyenge kis biciklista ez. Most jó ideig nem mozdul. Amíg én elbeszélgetek vele, te sza­ladj és értesítsd a rendőrsó- ggt... — Micsodát? — eszmélt Ko­vács. — Jól hallottad, kisapám. Talán még valami jutalom is leesik, amiért ártalmatlanná tettem a szatírt. — Ártalmatlanná tette ma­ga a jó... — kezdte Kovács, aztán eszébe jutott az okta­tás: a jó rendőr, semmilyen körülmények között sem ve­szítheti el a fejét, még akkor sem, ha ez a fej félig szét van verve. — Ide figyeljen, fiatalember — folytatta nyugodtabban. — Nyúljon be a belsŐEsebembe. Ezúttal mindketten téved­tünk. Én ugyanis magát hit­tem a szatírnak... — A Sanyit? — álmélko- dott a lány. — Aztán miért? — Mert hátulról támadta meg magát... Mindig így szók — kun­cogott a lány. — Itt volt ran­devúnk, a2tán biztosan rám akart ijeszteni. A férfi eközben öngyújtója lángjánál tüzetesen megvizs­gálta az igazolványt — Ha tud úgy is olvasni, hogy közben nem térdepel a mellemen, úgy nagyon hálás lennék — mondta a hadnagy. — Elnézést — felelt a fiú és feltápászkodott. — Nem történt semmi — nyögött egyet Kovács és né­mi vért, valamint egy fél ma­rék tavalyi falevelet kiköpött. — Nagyon sajnálom — ad­ta vissza az igazolványt a fiú. Egyébként Bauer György va­gyok. Egyetemi hallgató. — örvendek — mondta nem nagy meggyőződéssel Kovács. — Jujj, dq jópofa. A lá­nyok megpukkadnak az irigységtől, ha elmesélem ne­kik — örvendezett. — De te nem meséled! — mondta a fiú, aki kitalálta Kovács gondolatait. — Pedig olyan aranyosak voltatok — bájolgott el a Jutka nevezetű liba és Ko­vács a fiúra pillantva kiol­vasta a szeméből, hogy ebből sem lesz házasság. folytatjuk) Túl a határon YL A TANÉV BEFEJEZTÉVEL sok helyen rendeznek nálunk pedagógus-továbbképzési na­pokat, sőt heteket: mindenfé­le tanfolyamot, amelyen gon­dolkodásra nevelés témájával' alaposan foglalkoznak. Utam során is azt tapasztalom, hogy mind az UNESCO program­jaiban, mind a látogatott is­kolák módszertani terveiben fontos helyet foglal el a legki­sebbek és a felnőttebb tanu­lók oktatásában és nevelésé­ben az asszociációs képesség fejlesztése, a szóbeli és írás­beli kifejezőkészség minél alaposabb kialakítása és to­vábbképzése. Igen sok kísér­letet is látni mindenfelé, az újdonságként művelt pszicho- pedagógia megannyi érde­kes megfigyelésgyűjteményé­vel találkozhattam. Soknak csak az indítékát értettem, de az eredményét már nem tudtam meglátni, kellőképpen értékelni. Példá­ul az egyik óvónőképző gya­korlóiskolájában a 4—5 éves gyerekek előtt pergetett le az óvónő egy-egy rövid zenei részletet, majd a tanulóktól feleletet kért: milyen benyo­másuk alakult ki, mit érez­nek egy bölcsődalszerű Stra- vinszkij-részlet, egy harsány, ugyancsak Stravinszkij-sze- melvény hallgatásakor, Haydn kürtversenyének vagy Mozart éji zenéjének hallatára. Azt kívánták mérlegelni, hogy a hallott zenei részlet milyen pszichopedagógiai ha­tást keltett a kisgyerekekben. Jött is néhány válasz: kelle­mes, ahogy ismétlődik; nehéz, furcsa, ahogy pattogtatják a húrokat, nekem nem tetszik; mintha lovak rohangálnának — és így tovább. A gyerekek­nek, természetesen, nem vá­laszoltak semmit, nem igazí­tották el őket, csak a gyakor- lós jelöltekkel szedték össze, rendszerezték a magnóra is felvett válaszokat* — Ezt a francia kísérletet nem láttam különösebben _ érdekesnek, mért a harmadik zené "hall-“ >gatésakor _néhány felvágott, nyelvű gyerek mér szinte sportszerűen ellentmondott egymásnak, a többi 15 szinte meg sem szólalt: Amikor ezt szóvá tettem, mondták: így tanulnak meg jól vitatkozni. Lehet, de mi lesz a hallgató tizenöttel, a többséggel? MÉGIS AZT KELL MON­DANOM, hogy az ilyesféle vi­táknak jó szóbeli fogalmazási fejlesztési lehetősége van — ha nem is úgy, ahogy Bor- deaux-ban láttam. Hanem ahogy a gyerekeknek folya­matosan meg kell védeniük állításukat. Eleinte csak szó­ban, de már 12—14 éves kor­tól írásban is. Francia nyelv- területen mindenfelé tapasz­talhattam, hogy a vita, a logi­kus gondolkodásra szoktatás, a mondanivaló kényszerű cso­portosítása, tételes előadása megfelelő érvelés felépítése: mind a nyelvi nevelés, a gon­dolkodásra nevelés, a pallé­rozott előadásra szoktatás megannyi lehetősége, amely- lyel minden órán folyamato­san élnek is. A Szabadabb írásbeli fogal­mazási formák folyamatos kö­vetése is érdekes, fontos szempont. Az egyik svájci is­kolában láttam egy kis dolgo­zatgyűjteményt. A tavaszi szünet idejére kb. 25 témát adott ki a tanár 13—14 éves tanítványainak. Minden té­ma azt kívánta, hogy a tanu­ló valamiről rendszeresen számoljon be, lehetőleg vala­milyen szakirodalom, folyó­irat-tanulmány elolvasása se­gítségével is. Többen arról ír­tak, hogy miképpen kell vala­milyen gyermekjátékot össze­állítani : cirokseprő hulladék­ból, rongy és szőrmedarab­kákból — az egyes munka­mozzanatok részletes megje­lölésével, ábrával, költségve­téssel, szakszerű nyelvi le­írással : mások beszámoltak háziállatukról, kedves ku­tyájukról, macskájukról — közben a tanár javítása nyo­mon követte a gondolatmenet logikáját, ahogy a kutya, a macska fajtáját ismertette, sajátjukat elhelyezte a rend­szerben, beszámolt kiskoráról, fejlődéséről, általános táplálé­káról, kedvteléseiről,' elhelye­zéséről stb. Mindenütt a he­lyes nyelvi megfogalmazás és a logikus szerkesztés volt a fő szempont BELGIUMBAN EGY ÓVO­DÁBAN a kicsik is láttak egy ismertető filmet a Szovjet­unióról, az UNESCO-klub előadásában és ennek alapján színes festékek szabad hasz­nálatával kérte az óvónő, hogy fessék meg, milyen is lehet a havas, hideg tél — amilyet a gyerekek saját vá­rosukban nem láthattak. Hal­latlanul ügyes, lényegre ta- pintó, embereket, házakat, ál­latokat felvonultató jó képe­ket . láthattam a gyerekek munkái között. Az óvodások festő kultúrá­ját a képzeletfejlesztés cél­jából igen sok helyen sokféle formában felhasználják. Egy nem is kisgyerekek számára írt vers, képes ábrázolására hívták fel Le Havre óvodásait és kértek illusztrációt néhány elismert festőtől, grafikustól is. Az összegyűlt képeket pe­dagógusok, művészek, pszi­chológusok vizsgálték, s igen nagy figyelemmel állapították meg, hogy néhány gyerek mi­lyen hallatlan ügyességgel fogta fel, absztrakció formá­jában is a költemény lénye­gét, olykoz sokkal alaposab­ban, mint a felnőtt művészek. Mondanom sem kell, hogy itt nem a művésziség, a rajz­készség volt a lényeges, ha­nem a színnel, folttal való fogalmazási asszociációs, kifejezőkészség fejlesztése. KELLEMES ÉLMÉNYEM VOLT abban az óvodában is, ahol a gyerekek kaptak egy- egy falra felerősített csoma­golópapírt, amelyre másol­hattak, amit akartak, de azt mondták nekik, hogy az egyik falra aput, a másik falra anyut fessék meg, ahogy akar- ' ják. Semmilyen beleszólást nem engedtek a nevelőknek, s valamivel kevesebb, mint egynapi közös munkával el­készültek a gyerekek, néha Öten-hatan is festették egy­szerre, létráról, földön ülve, ügyesén; AZ égyik falra ä 3—5—6 éves festők (kisfiúk,' *'* kislánykák vegyesen) felülre, egy' fényesen felöltöztetett ki­rályt pingáltak, aprólékos ki­dolgozásban, mesebeli környe­zettel, lovas testőrséggel, elő­kelő és pásztorsorú alattva­lókkal; a másik oldalon a. fal közepén ült egy asszony, aki körül gyerekek játszottak, de az asszony közben varro- gat, a konyha egy részlete is látszik stb. Hogy ezek a gye­rekek milyen hallatlan érzé­kenységgel fejezték ki ottho­ni családi tapasztalatukat» elvontan is gondolkodva, ügyes, alakos felépítésben, azt csak csodálni lehetett. Ezek nem művészek lesznek, ha­nem közönséges gyerekek, ta­nulók, akiket korán, szoktat­nak a gondolkodásra, ' elvo­násra — koruknak megfelelő játékos eszközökkel. Amin azonban legjobban csodálkoztam, hogy még ezeknek a pedagógusképző in­tézményeknek a gyakorlóis­koláiban sem volt jókedvű, szabad szivű éneklés. Francia- országban az óvónő legalább 5 percig konzultált kollégái­val; hogy vajon mit is tud­nának ezek az apróságok el­énekelni, mert csak a televí­zió ad gyerekdalműsort, a tantervben nem szerepel. Bel­giumban, az igen ügyes óvónő katonás sorrendbe állította a gyerekeket, mint ahogy ak évzáró vizsgára készíthette őket, majd leült egy kivén- hedt pianínóhoz, s azt verve, igen komoly képpel, mereven elénekeltek egy szabályos „tandalt”, amelyet valami tanügyi hatóság szerezhetett alkalmi iskolai ünnepségekre, Svájcban elzárkóztak kérdé­sem, — kérésem elől, hegy náluk ez n;m­igen megy, csak egyes isko­lákban. Végre Finnországban találkoztam azzal, hogy itt népdalokat is énekelnek és ta­nulnak az iskolában, feszte­len, felszabadító modorban és célzattal. EKKOR ÉRTETTEM MEG IGAZÁN, hogy Kodály élet­műve, Bartók művészete mi­lyen nagy érték a mi gyere- . keink számára. Csak éljünk ts ezzel a nagy lehetőségünkkel saját örömünkre és egész éle­tünk szebbé tétele érdekében!: Maígécsy József rencia előkészítéséért és mi­előbbi összehívásáért Nagy segítség, hogy ez is közös ügyünk a Mongol Népköztár­sasággal, mert mindig ma­gunk mellett érezhetjük az öllök testvéri, internaciona­lista szolidaritását Losonczi Pál beszédének befejező részében számot adott Magyarország negyed- százados szocialista fejlődé­séről, majd hozzáfűzte: — Minden okunk megvan arra, hogy bizakodóan te­kintsünk a szocializmus újabb sikereire és a világbéke győ­zelmére. örömmel tölt el, hogy ez a látogatás és ez a találkozás is hozzájárult ne­mes céljaink megvalósításá­hoz. A magyar—mongol barát­sági nagygyűlés után a hiva­talos baráti látogatás utolsó estéjén a mongol vezetők fo­gadást adtak Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tisz­teletére. A program szerint Losonczi Pál és kísérete szombaton délelőtt helyi idő szerint 10 órakor utazik el a mongol fővárosból Omszkba, ahonnan másnap reggel indul tovább Budapestre.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents