Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-26 / 174. szám

i. eída!

KELET-MAGYARORSZÄG — VASÁRNAP! MELLÉKLET

1970. Július 28.

Zsukov: Emlékek, gondolatok

Zsukov, a Nagy Honvédő Háború egyik legkiválóbb, talán a legkiválóbb hadvezére, a nép legmélyéből bukkant fel és jutott a katonai rendfokozat csúcsára.

Könyve, „Emlékek, gondolatok”, idei könyvkiadásunk legizgalmasabb kötete, bepillantást nyújt a marsall egész életére. Ez is izgalmas olvasmány, de a mű lényege a második világháború. A legilletékesebb vezet bennünket végig 1941. június 22-től a fasiszta Németország hitszegő támadásától 1945. májusáig, a hitleri hadigépezet teljes vereségéig.

Szakszerű leírását kapjuk a vezérkar munkájának, a háború minden döntő ütközetének, egyszerű stílusban, mindenki számára megérthetően.

Néhány részletet idéznénk a könyvből.

„Június 21-én este telefonon felhívott M. A. Purkajev altábornagy, a kijevi katonai körzet törzsfőnöke, és jelentette, hogy a határőröknél jelentkezett egy szökevény német őrmester, aki közölte, hogy a német csapatok most foglalják el megindulási körleteiket a támadáshoz, amely június 22-én hajnalban kezdődik.

Purkajev közlését azonnal jelentettem a népbiztosnak és Sztálinnak. J. V. Sztálin ezt felelte:

— A népbiztossal együtt jöjjön a Kremlbe.

Magamhoz véve a csapatoknak szóló direktíva tervezetét, a népbiztossal és N. F. Va- tutyin altábornaggyal együtt a Kremlbe hajtattunk. Útközben megállapodtunk, hogy mindenáron kicsikarjuk a csapatok harckészültségbe helyezésének az elrendelését.

Sztálin egyedül fogadott bennünket. Láthatóan gondterhelt volt.

— Nem lehetséges, hogy a német tábornokok azért dobták át ezt a szökevényt, hogy konfliktust provokáljanak ki? — kérdezte.

— Nem — felelte Tyimo- eenko. — Véleményünk szerint a szökevény igazat mond.

Közben a politikai iroda tagjai bejöttek Sztálin szobájába.

— Mit tegyünk? — kérdezte Sztálin.

Senki sem válaszolt.

— Haladéktalanul ki kell adni az utasítást, hogy a határ menti körzetek csapatait helyezzék teljes harckészültségbe — szólalt meg a népbiztos.

— Olvassa! — felelte Sztálin.

Felolvastam a direktíva tervezetét. Sztálin megjegyezte:

— Korai még kiadni ilyen direktívát, lehet, hogy a kérdést még békésen is el lehel intézni. Rövid utasítást kell adni, amelyben rá kell mutatni arra, hogy a támadás a német csapatok provokációs tevékenységével kezdődhet. A határ menti körzetek csapatai ne üljenek fel semmiféle provokációnak, hogy ne keltsenek bonyodalmakat.”

Az órási technikai és emberfölényben lévő ellenség betört a Szovjetunióba. A nagy technikai fölény kegyetlen kíméletlenséggel párosult: megkezdődött a szovjet népek szenvedése.

És megkezdődött a szovjet népek hősi ellenállása. Megalakultak a partizánegységek és eljött 1941 ősze.

Hitlerek villámháborút terveztek, a „Barbarossa”-terv szerint néhány hét alatt Moszkvát is el akarták foglalni. Tervük, az ő szempontjuk nem volt irreális, hiszen napok alatt, hetek alatt lerohantak Európában nagy katonai hagyományokkal rendelkező nemzeteket.

A Szovjetunióban azonban valami más történt.

A főváros előtti káposztaföldeken a „legyőzhetetlen” Wermacht elszenvedte első katonai vereségét.

A fasiszta vezér meghökkent, de azért bízott a győzelemben.

Sztálingrád adta meg a végső csapást a náci Németországnak. Európa mámoros örömmel hallotta a hírt, hiszen akkor született meg a remény, hogy a fasizmus megverhető és a Vörös Hadsereg az, amelyik meg tudja és meg fogja verni.

Megint idéznénk néhány mondatot az utolsó fejezetekből.

„Berlinért életre-halálra folyt a harc. Hazánk távoli tájairól, Moszkvából, a hős Sztálingrádból és Leningrád- ból, Ukrajnából, Belorusszijá- ból, a Baltikumból, a Kaukázuson túlról, s a többi köztársaságból jöttek idáig harcosaink, hogy leszámoljanak azokkal, akik hazánk szabadságára törtek. Sokuknak még be sem heggedt az előző harcokban kapott sebük. A sebesültek sem hagyták el sorainkat. Mindenki tört előre. Mintha nem is négy éve folyna a háború: mindenkiben lángolt a lelkesedés, hogy ott legyen a nagy pillanatnál, amikor győzelmi zászló leng Berlin fölött.

Lelkesedés és kitartás hatotta át harcosainkat. Hadseregünk érettsége, a háború idején megtett fejlődése tükröződött a berlini ütközetben. A katonák, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok alkotó szelleme, határozottsága és bátor odaadása nyilvánult meg a berlini hadműveletben. Pártunk nevelte őket a Nagy Honvédő Háborúban tapasztalt harcosokká, kiváló katonákká, s e tapasztalat és tudás talaján fejlődött hadművészetünk.

Mennyi gondolat fordult meg a fejünkben azokban a boldog percekben! Emlékeztünk a Moszkva alatti súlyos ütközetre, amelyben csapataink hősiesen helytállva nem engedték be az ellenséget fővárosunkba, magunk előtt láttuk Sztálingrád be nem hódoló romjait, a súlyos ostromot álló hős Leningrádot és Szevasztopolt, amint egymás után veri vissza a dühödt hitlerista csapatok rohamait. Emlékeztünk a kurszki győzelemre, lerombolt falvaink és városaink ezrére, a háború szörnyűségeit bátran viselő népünkre, s azokra, akik a fasiszta hordák áldozataivá váltak.”

A hadtörténetem legnagyobb erői vonultak fel Berlin körül. Kétszázméterenként óriási reflektorok világították meg éjszaka is a hadszínteret.

Házról házra folyt a harc, a fasiszták minden áron meg akarták védeni Berlint, hasonlóan ahogy a Vörös Hadsereg védte meg Moszkvát. Azonban Berlin nem Moszkva volt.

Öldöklő küzdelemben végül is a szovjet katonák szétzúzták az ellenállókat és a horogkeresztes zászló helyébe a sarló-kalapácsos vörös zászló került a birodalmi kancellária romos ormára is.

És azután eljött a háború befejezésének hivatalos pillanata is. Berlinben írták alá Zsukov kezébe a feltétel nélküli kapitulációt.

Idézünk ebből a részből is.

„Ez már korántsem volt az a gőgös Keitel, aki a leigázott Franciaországtól a feltétel nélküli megadást fogadta. Most lesújtottnak tűnt, bár megkísérelte, hogy a látszatott fenntartsa.

Felállva szólítottam őket:

— A német küldöttség lépjen ide az asztalhoz. Itt írják alá Németország feltétel nélküli fegyverletételéről szóló jegyzőkönyvet.

Keitel gyorsan felemelkedett, egy rosszindulatú pillantást vetett felénk, majd szemeit lesütötte és lassú mozdulattal felemelve az asztalról marsallbotját, bizonytalan léptekkel az asztalunkhoz indult. Monoklija leesett a szeméről és zsinórján függve maradt. Arcán piros foltok jelentek meg.

Vele együtt lépett az asztalhoz Stumpf vezérezredes von Friedeburg tengernagy ér a kíséretükben lévő többi német tiszt. Szemére illesztve monokliját, Keitel az ódáké szített szék szélére ülve, minden sietség nélkül írta alá az okmány öt példányát, majd Stumpf és Friedeburg is aláírásukkal látták el azt.

Ezután Keitel felállt az asztaltól, jobb kezére felhúzta kesztyűjét és ismét megpróbálta a feszes katonás pózt magára ölteni, ez azonban nem sikerült, és csendben visszatért asztalához.

Május 9-én 0 óra 43 perckor befejeződött a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmány aláírása. Felszólítottam a német küldöttséget, hagyja el a termet.”

Zsukov könyve a Kossuth Könyvkiadó és a Zrínyi Katonai Kiadó méltó gondozásában jelent meg. A könyvet eredeti fotók is dokumentálják.

(—s)

Szegedi játékok

c zegeden ismét megszólaltak a fanfárok, felhangzott a jól ismert szignál, kezdetét vette — immár tizenkettedszer — a Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepi eseménysorozata. A nyitó előadás Kodály dalművét, a Háry Jánost szólaltatta meg — Szinetár Miklós rendezésében. Lukács Miklós vezényletével.

Érthető várakozás előzte meg most a Novoszibirszki Állami Akadémia Opera- és Balettszínházának vendégjátékát. Csaikovszkij remekét, a Csipkerózsika című balettot

A prózát az idén Euripidész Trójai nők című tragédiája képviseli. J. P. Sartre átdolgozásában, Illyés Gyula költői fordításában. Vámos László rendezésében.

Olasz nyelvű előadásban hangzik majd fel az opera- irodalom két szuggesztiv hangvételű darabja, a Parasztbecsület és a Bajazzók. Mikó András rendezésében. Varga Mátvás díszletedben. Márk Tivadar jelmezeiben külföldi vendégművészek éneklik az operák főszerepét. A Parasztbecsületben Turid- d4f; Giro Pirotta, a palermói

operaház tagja, Alflot: David Ohanesian, a bukaresti operaház tagja. A Bajazzók- bam Caniot: Francisco Lazzaro. a barcelonai operaház tagja, Neddát: Riita Pietari- nen, a helsinki operaház művésze alakítja augusztus 9. 12, 15 és 19-én.

Először mutatkozik be a szabadtéri játékok közönségének a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese. összeállításuk címadója Szokolay—

Balassi: „Vitézi ének — óda a magyar történelem hőseiről” című műve — ősbemutató.

Zs. Perahim illusztrációja John Reed „Tíz nap, amely megrázta a világot"

című könyvéhez.

Nemzetközi festőművész sziinpozion Sóstón

A Magyar Képzőművészek Szövetségének kezdeményezésére és közreműködésével, valamint a Szabolcs-Szatmáí Megyei Tanács Végrehajtó Bi zottságának anyagi támogatásával 1970. szeptember elsejétől Nyíregyháza-Sóstón — a Blaha-dombon lévő üdülő- házban — nemzetközi festőművész szimpozion működik A találkozók célja az országok közötti kapcsolatok ápolása és a kortárs képzőművészek munkáiból létrehozandó nemzetközi múzeum kialakítása oly módon, hogy a részt vevő művészek egy itt készített alkotásukkal járulnak hozzá ezen intézmény anyagához.

Az alkotótelep minden évben 10 külföldi művészt lát vendégül. Első lakói bolgár, jugoszláv, lengyel, mongol, NDK és szovjet képzőművészek lesznek. Négy hetet töltenek az alkotótelepen, s a találkozót az itt készített művekből rendezett tárlattal zárják.

Szobrot állítanak Szigetváron

Szigetvár nevének hallatán mindenkinek Zrínyi Miklós, az 1566-os várvédelem és „kirohanás” hőse jut eszébe. Pedig volt Sziget várának egy nem kevésbé hős, ám méltatlanul elfeledett védője is: Horváth Márk. Nagy történetírónk, Istvánffy Miklós szerint horvát származású volt — eredetileg Stancsicsnak hívták — mint katona azonban állandóan magyarok között forgolódott és hibátlanul megtanulta nyelvünket Szépen fogalmazott magyar nyelvű leveleit Marcus Horváth néven írta alá. A vitéz katona páratlan karriert futott be; előbb a Batthyányiak köteles szolgája volt, majd nemességet kapott 35. hangosai}, győri huszárkapitány lett, 1555- ben pedig Szigetvár kapitányává nevezte ki a király. Horváth Márk legnagyobb fegyverténye Sziget várának 1556-ban történt sikeres védelme volt. Ali budai pasa 25 ezer emberrel vette ostrom alá a várát, amelynek mindössze háromszáz katonája volt. Horváth Márk ötven napon át mesterien védelmezte az erősséget és visszaverte a török támadásait. A szigetvári várbaráti kör elhatározta, hogy méltó emléket állít Horváth Márknak. Jövőre lesz ugyanis halálának 410. évfordulója és ebből az alkalomból szobrot avatnak a győztes várkapitány tiszteletére.

Johannes R. Becher:

2V YÁR

Szél kavarta Szénaillatban Járom a földi Paradicsom tájait

Nem keU Túlvilág, hogy Valóra váljanak Ábrándszőtte Vágyaim.

Cirógat a nyár Életszagú melege.

Ha saját boldogulásom Mások jólétével Párosul —

Már e főidőn

Teljesültek Féltőn dédelgetett Álmaim.

Boldog Balázs fordítása

Goda Gábor:

IDILL

Korompal évek óta vágyódott az ilyen nyaralásra. Sosem hitte volna, hogy menynyi gyötrelem is zsúfolódik a kígyózó napokba. Harc a hivatallal, a privát élettel, a közélettel, az egészséggel, barátokkal, s váratlanul felbukkanó ellenfelekkel, akiket tegnap még barátoknak hitt.

Vágyódott erre a bolyon- gós, céltalan és ötletszerű országjárásra. Igen, pontosan ilyennek álmodta azokban a nehéz napokban a nyaralást, mint amilyen ez volt, vagy legalábbis annak ígérkezett.

Alapjában véve: idillre vágyott. Azokra a varázslatos impressziókra. amelyek tájakon, erdőkön, mezőkön, falvakon és kisvárosok hangulatán át visszavarázsolják az ember szívébe azt az egyszerű jó érzést, amitől gyermekkorunk múltával lényegében örökre el kell búcsúznunk.

Szinte már az első nap végére eltűntek azok a tornyosodé problémák. amelyek zűrzavaros bábéiként emelkedtek életébe. Eltűnt látszólag a folytonos számvetés a múlttal: „Mit tettem jól? Mit rosszul? Minek volt értelme? S hogyan indokolom magam előtt egy-egy tettemnek jó szándékát, mikor a siralmas eredmény semmjt sem bizonyít. Milyen szigorúak az emberek, ha másokról szólnak, milyen szimplán

veszik ajkukra a tisztesség, a becsületesség, a bölcsesség és a többi mérhetetlenül bonyolult fogalmat, amit valójában az ember igazán sohasem tud megfejteni, ha önmaga megítéléséről van szó. A kalauznak is van hatalma a vonaton, az elárusítónak a pult mögött. A mesterségek törvényei közé tartozik, hogy mindenki kifürkészi tevéken ységének hatalmi lehetőségeit.”

Vajon Korompai azzal a hivatali hatalommal, amely a kereskedelmi életben, az ellenőri teendőkre szorítkozott, mindig úgy járt-e el, minit ahogyan a hatalom reális mértéke azt megengedi''

De w-önyörűek a Bükk erdei, romantikus útjai, a váratlan tisztások, amelyekre szinte biblikusán süt rá a nap. körülvéve a bükkerdő papos fáitól. S milyen jó mindebben a természeti rengetegben bakancsosán járkálni és elmerülni abba az ezer csodába, ami minden múzeumnál százszor vonzóbban izgatja. s pihenteti a vándort. Milyen jó a csomóra kötött zsebkendőt a patak vizébe mártani, s befedni vele a felforrt koponyát; milyen jó a patak vizének íze, jobb minden alkoholnál, szinte népmeséi zamata van, amint kristálytisztán medrét mutogatva vágtat a maga kiszabott útján!

Korompai ahogyan leheve- redett a fűre és az üzemi étkezdékhez szokott ínye ösz- szetalálkozott a kenyér, s a jó kolbász ízével: máris megtörtént a csoda, amely a gyerekkort idézte, a falusi házat, a fehérre meszelt tornácon a piros paprikafűzért. A kolbásznak ilyen a varázsa. A kolbász íze és szaga, a lágy fokhagyma benne ilyen csodálatos varázsló, nagyobb, mint a mesék repülő szőnyege, mert szinte repülni sem kell vissza a múltba, s máris ott van minden, ami él és mindenki, aki élt és lám: nem Is élt hiába.

Korompai nyújtózott és azt gondolta magában: lám. ez aztán az idill, a mennyei, amely kiszűri a bánatot, a betegségeket, as idő múlását, s csak azt érzi, ami szép, s jó volt.

Egy lompos szőrű kutya