Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-25 / 173. szám
f. öfifäT «ftrüHTäft' tttttt. jURUi W. Külpolitikai széljegyzetek: A Nasszei-beszéd után Győzelmünk határkövei írta: Nicolás Guillén, a Kubai írók és Művészek Szövetségének elnöke A sajtó hasábjain, a televíziós készülékek képernyőin és a rádió hullámain immár esztendők óta szomorú versenyben van egymással a Távol- és a Közel-Kelert Nem egyszer napvilágot látnak olyan mérlegelések, melyik jelenti a kettő közül a nagyobb veszélyt a világbékére és melyiknél van nagyobb esély egy legalább többé-kevésbé kielégítő rendezésre. A legutóbbi napok hírei és kombinációi nyomán a Közel-Kelet került a nemzetközi érdeklődés homlokterébe és ezt a képet egyértelműen megerősítik a legutóbbi órák jelentésed. Röviden és egyelőre még inkább „előzetesként”. mint egy befejezett tény végleges regisztrálásaként, így lehetne megfogalmazni a Közel-Kelettel kapcsolatos legújabb fejleményeket: 1. Az Egyesült Arab Köztársaság — mindenekelőtt az Arab Szocialista Unió plénumán óriási érdeklődés mellett elhangzott NasBaer-beKét hét telt el Rumor olasz miniszterelnök lemondása óta. Andreotti az új kormány megalakítására kijelölt miniszterelnök két hétig tárgyalt a pártok képviselőivel, az olasz politikai élet vezetői veL Az eredmény: visz- szaadta megbízatását Saragat köztársasági elnöknek, nem tudta összehozni a négy pártból — a kereszténydemokratákból, a szociáldemokratákból, a szocialistákból és republikánusokból — álló úgynevezett középbal kormányt. Kétheti tárgyalássorozat után sincs tehát kormánya Olaszországnak. A strandsze- zon krízise Rómában tökéletes, mert a kormányválsággal egyidőben még strandválság is jelentkezett. Az olasz főváros tengerparti fürdőhelyén Ostiáhan tekintélyesen hosz- szú tengerparti szakaszon járványveszély miatt tilos, vagy legalábbis nem ajánlatos fürdeni. A közegészségügyi szervek jelentése szerint a járványveszély rövidesen szűnik, a kormányválság ennél bizonyára tovább tart majd, — széd formájában — válaszolt Washington legújabb javaslataira. 2. Ezt a választ elismeréssel nyugtázzák mindazok, akik a közel-keleti krízis politikád megoldásának hívei. 3. Még az egyértelműen Iz- rael-barát körök sem minősítik, mert egyszerűen nem minősíthetik elutasítónak Nasszer elnök reagálását. 4. A beszéd érezhető pántlikai zavart keltett magában Izraelben. Ezt a zavart plasztikusan tükrözi az első hivatalos izraeli megnyilatkozás. Egy je- ruzsálemi szóvivő hangsúlyozta: „tüzetesebben tanulmányozzák” az egyiptomi állam- és kormányfő szavait, de Izrael kormánya „egyelőre nem kíván nyilatkozni”. Kiszivárgott Tel Aviv-i információk szerint Golda Meir miniszterelnök-asszony környezetében máris keresik annak módját, miként lehetne hangulatilag ellensúlyozni az egyiptomi válasz letagad- hatatlanul pozitív elemeit Ez az izraeli magatartás paradox módon jó jel: azt érzékelteti, hogy Tel Avivnak számolnia kell a Nasszer-beszéd visszhangjával, amely nyilvánvalóan nem kedvez az izraeli „héjáknak”. Erre a visszhangra jó példa két francia kommentár. Az egyik, a Figaróé megállapítja: Nasszer beszéde „igen kényes helyzetbe hozza Izraelt” és arra kényszeríti, hogy hivatalos választ küldjön az amerikai javaslatra A másik, a Nationé többek között így hangzik: „A Közel-Kelet borús egén hosszú idő óta először ragyog fel a remény sugara... A négy nagyhatalom képviselőd augusztus 5-i New Yonk-i találkozójukon talán már rendelkeznek azzal az alappal, amelyre támaszkodva megindíthatják Jarring misszióját.” Ha az idézet első mondata ha még túl optimistának is tűnik, a másodikat alighanem elfogadhatjuk helyzetképnek és óvatos prognózisnak is... 1902-től, a Kubai Köztársaság megalakulásától, kortársaim — akkor még iskolások — évente kétszer ünnepeltek: október 10-én és február 24-én. A harmadik ünnep május 20-a, szerényebb volt. 1869. október 10-én Carlos Manuel de Sespedes kirobbantotta a haladó érzelmű kubaiak első nagyszabású felkelését a spanyol hódítók ellen. 26 évvel később, 1895. február. 24-én népünk újra fegyvert fogott függetlenségéért. Ennek a forradalomnak a lelke Jósé Marti, a 'nagy költő és politikus volt És május 20-a? — Nos, ezen a napon a kubaiak megindító naivitással azt ünnepelték, hogy megszületett a köztársaság — az amerikai sas szárnyainak árnyékában. Amikor a naptárban e dátumhoz érkeztünk, a városok utcáira kitódult a diákok lármás serege és szenvedélyesen dicsőítette az elmúlt háborúk hőseit mártírjait. A lelkesedés annál is érthetőbb volt, mert egyetlen történelmi tankönyv sem elemezte a függetlenség elnyerésének baljós. ellentmondásos hátterét a körülményeket, amelyek társadalmunk fonák fejlődését megszabták. Történelmi tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya elküldte csapatait és beavatkozott a kubaiak meg a spanyolok háborújába. Persze, csak akkor, amikor már látszott, hogy a spanyolok vereségiét szenvednek. Mi, ártatlan gyermek- ésszel, azt hittük, hogy az amerikai beavatkozás segítséget jelentett amelyért hálával tartozunk. Tanítóink (őket épp úgy félrevezették, akárcsak- minket) sohasem mondták el. hogy a Platt- féle módosítás, amelyet az amerikai kongresszus erőszakolt a kubai alkotmányra, szégyenletes járom; hogy Kuba, miután lerázta a spanyol gyarmatosítók igáját, valójában nem szabad és szuverén állam, hanem amerikai protektorátus lett: a kubai népet, amely fél évszázadon keresztül vérét ontotta, meg sem hívták Washington és Madrid Párizsban lefolytatott béketárgyalásaira. Ezzel magyarázhatók, hogy 1902. májusától egészen 1959. januárjáig szomorú közönybe süllyedt a kubai nép. Az amerikai befolyás lényegében gyarmati politikát jelentett, gúzsba kötötte népünk forradalmi kezdeményezéseit. A borúlátók beletörődteik, hogy a problémák csak a hatalmas északi szomszéd kegyéből oldhatók meg, hogy kubai földön kár gyógyírt keresni rájuk. Ám, már a múlt században másképp gondolkozott Jósé Marti. Akárcsak a mi századunkban Fidel Castro és fegyvertársai! ök ahhoz a kubai réteghez tartoztak, amely pontosan mérlegelve a helyzetet, rájött, hogy a forradalom az egyetlen lehetőség a válság leküzdésére, amely fél évszázada sorvasztotta hazánkat. Az ő soraikból kerültek ki a hősök, akik 1953. július 26-án megostro- molták a Moncada laktanyát. Az óvatoskodók „ifjonti éretlenségnek” tarthatták a zsarnokság bástyájának meg- ostromlását. Akit azonban megérintett a forradalom szele, az megértette, hogy a „mérsékelteknek” most épp úgy nincs igazuk, mint 1895- ben, amikor Jósé Marti kezdeményezésére megindult felszabadító háborút irreális és romantikus kalandnak vélték. Jósé néhány órával halála előtt levelet írt Ma- nuelo Mercadónak és ebben rámutatott: Spanyolország legyőzése nem elegendő ahhoz, hogy befejezzük a harcot, amit Sospades kezdett el 1868-ban. A végleges győzelemhez az amerikai imperializmust is le kell győznünk. A Moncada elleni támadástól a mai napig fejlődik és erősödik forradalmunk. Az út göröngyös és kacskaringéé, de igaza van a közmondásnak: az utat a vándor teszi járhatóvá. Kuba népe szilárdan halad győzelemről győzelemre, a jenkik agresszív tervei pedig katonailag és politikailag egyaránt csődöt mondanak. A mi Latin-Amerikánk, — Marti, San-Marti, Juarez, Bolivar Amerikájának — népe tudja, hogy nem a kubai forradalmi kormány, nem a mi forradalmunk az ellenség. Tudja, hogy az ellenség Washingtonban székek Aq imperialisták kiehcztetéssél akartak legyőzni benfoüjw két. Ez csak megsokszorozta találékonyságunkat, leleményességünket, törekvésünket a műszaki haladásra.' A gát, amellyel az imperialisták a felszabadító harcot akarják megállítani, repedezik. s mi hisszük, hogy egyszer majd ezer darabra, szakad. Ez történelmileg épp oly elkerülhetetlen, mint a spanyolok által rabságba hajtott dél-amerikai népek felkelése volt. Hogyan lehetne elfelejteni, hogy a kubai forradalom nélkülözhetetlen segítséget kap a szovjet néptől, a Szovjetunió kormányától? E* a segítség önzetlen és szocialista. Előmozdítja erősödésünket, műszaki eszközöket ad számunkra, hogy megvédhess ük vívmányainkat,’ Enélkül lehetetlen volna győztes harcunk, nemcsak katonailag, hanem gazdasági és műszaki vonatkozásban is. Hálával gondolunk arra a testvéri segítségre is, amit az egész szocialista tábor nyújt Micsoda szakadék tátong aa olyan kormányok közt, amelyék — az észak-amerikaiakhoz hasonlóan — uzsorakamatra adják a kölcsönt majd úgy viselkednek nálunk, mintha odahaza lennének — és azok közűét.—«kik - függetlenségünk és szabadságunk tiszteletben tartása mellett mint testvér a testvérrel, megosztják velünk értékeiket Ezt ma már as iskolásgyermekék is jól tudják. Meggyőződésünk: belőlük nőnek fel az igazi szakemberek, akik ismerik majd hazájuk történelmét, odaadó kommunisták lesznek, híven Lenin eszméihez, hűek Marti szabadságszere tétéhez Kormányválság—strandválság elsősorban a szociáldemokraták jóvoltából. A középbal négy pártja közül ugyanis a szociáldemokrata volt az egyedüli, amely nem szavazott bizalmat Andreotti kormányprogramjának. Római politikai körökben általában úgy értékelik, hogy a szociáldemokratáknak ez a lépése a négy párti középbal koalíció végét jelenti. Ezt a helyzetet világítja meg Berlinguernek, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettesének nyilatkozata. Berlinguer kifejti, hogy a válság legutóbbi fejleményei mindenki előtt világossá tették a szociáldemokratáknak és ultrajobb kereszténydemokratáknak szándékait. Ezek az erők, jegyzi meg Berlinguer, nem tartották kielégítőnek még azokat a jelentős engedményeket sem, amelyeket Andreotti programdokumentuma ajánlott számukra. Ez bizonyítja, hogy ezek az erők mindenáron a politikai helyzet jobbra tolódását akarják elérni. — Az olasz keresztényde- mokrácia válaszút előtt áll, de ugyanúgy az olasz demokratikus és népi erőkre is próbatétel vár. El kell utasítani a zsarolásokat és meg kell szabadítani Olaszországot ettől a zavaros légkörtől, hangoztatja Berlinguer. Az országnak világos, demokratikus vezetésre van szüksége, amely eltávolítja a gazdasági válság veszélyeit, lehetővé teszi a dolgozók vívmányainak fejlődését és biztosítja a parlament és minden demokratikus intézmény korrekt és teljes működését, Saragat köztársasági elnök szombaton új tanácskozásba kezd. Július 26-án, vagy 27-én már ismeretessé válik, hogy ki lesz a megbízott miniszterein ök. Nem tartják kizártnak, hogy ismét Andreotti kap megbízást a kormányalakításra, de ezúttal más céllal. Valószínűleg úgynevezett egyszínű, tehát csupán kereszténydemokratákból álló kormányt kellene alakítania, amelyet a középbal pártjai kívülről támogatnának. Egy ilyen kormány léte Olaszországban azonban olyan bizonytalan, hogy mán megalakulásakor azon kellene gondolkozni, hogy ki lesz a következő miniszterelnök. ő*z Ferenc: VUfém&z a c (21.) — Nem. — Jogom van hozzá. A felesége vagyok és az is maradok. Megvárom, ha tíz évet sóznak rá, akkor is... Istenem, én hajszoltam bele,.. Ha meg akartam volna látogatni a kórházban, megtudom, hogy nincs is ott... Elbujdosott szegény... És most a hideg börtönben ül... Miattam... Nagy nehezen lehetett csak lecsillapítani. Farkas megígérte neki, hogy két hét múlva találkozhat az urávaL Az országgyűlési képviselő is telefonált. Gratulált és elnézést kért, hogy a múltkor az interpellációval fenyegetŐEött. Hivatkozott a rossz közhangulatra... — Nem történt semmi. Köszönöm — mondta Farkas. Aztán beült a kocsiba, hogy a megyei parancsnokság illetékeseit tájékoztassa. — Este otthon maradok a családnál, reggelre itt vagyok és folytatjuk. Kovács egyedül maradt. Si- post is elengedte, csak az ügyeletes ült a külső szobában. Mindenki más kint járt az erdőben. Kovács minden telefon- esengetésre felrezzent. Hátha Ildikó. Tulajdonképpen kötelessége lenne jelentést adni, De Ildikó nem jelentkezett. Átvette az ügyeletes tisEthelyettestől a telefonügyeletet. Ezzel is telik az idő. Csengetés: Elloptak két csirkét. — Csengetés: Egy férfi za- vargatja az udvaron a feleségét. Csengetés: Ki lehet-e albérlőt lakoltatni, ha szemtelen a háziasszonnyal ? Csengetés: Mi az? Tizen- . négy betű, a nyomozásnál haszálatos, dak-kal kezdődik szkópiával végződik? Csengetés... Csengetés... De Ildikó sehol. Csengetés: Kovács hadnagyot kérjük. — Én vagyok. — Itt a kollégium portása. A kollégium mögött egy lányt megtámadtak és leütöttek. Kovács parancsot adott, hogy Farkas őrnagyot azonnal értesítsék és rohant a helysemre. Útközben felszedett két erdésznek álcázott rendőrt. Mire odaértek a kollégiumi őr a bejárat előtt állt. A lányt a társalgóban fektették le. Már kijött hozzá az orvos is. — A kollégium legszebb lánya... — mondta a portás. — A Saci? — kérdezte Kovács. — Igen... Tetszik ismerni? Zsoldosék a folyosón várták. — ©rátalálunk, hadnagy úr — mondta Zsoldos. — örülök, hogy elfogták a sza- tírt. — Méghozzá bravúros nyomozással.» Kovács, ha indulataira hallgat, szájon vágja. De úgy látszik még győzte cérnával, bár érezte, hogy nem soká bírja. Nem szólt egy szót sem. Végre az orvos szólt, hogy bejöhetnek. — A fején kemény tárggyal okozott zúzott seb. Nem veszélyes. Miután komplikációktól és főleg az idegrendszeri következményektől tartani lehet, kórházba seállíttatom. — Kihallgathatom? — Kíméletesen, kérem... Most adtam neki egy nyugtató injekciót. Saci kábultan ült egy fotelben. — El tudja mondani, hogy mi történt? — Sétáltam a kertben... Egyszerre előttem termett valaki. Lefogott. Durva szavakat mondott. Sikoltani akartam... Felemelte a kezét, úgy láttam, egy kő volt benne... Azt mondta: „csak ezt érdeműtek” és ütött. Aztán nem tudom mi történt... 1 — Milyen volt az arca? Fiatal? Nem ismerte? — Fiatal ember volt... Vad volt az arca... Nem tudom, rémlik, mintha láttam volna valahol... Talán itt, az egyetmen. — Lehet, hogy egyetemista? — Lehet.» Az elsőéveseket alig ismerem... Megjött a mentő. Kovács kirohant az orvoshoz: — Feltétlenül seükséges, hogy elvigyék? Úgy látom a seb nem veszélyes... Talán a társai körében jobb lenne... Saci meglátta a mentőket: — Nem... Ne vigyenek el... — sikoltotti — Nyugodjon meg... Nem is akartak... Kovács, miután Sárit lefektették és megszervezték mellette az ügyeletet, behívta Zsoldost és néhány társát a társalgóba. — Holnap alkalmat kell keresni, hogy Ildikó mirXen- kit végig nézhessen. Az lenne jő, ha Saci U olyan állapotban lenne^ — A rektorral kell megbeszélni. Délelőtt felsorakoztatjuk az egész társaságot. Nemsokára megérkezett Farkas őrnagy Is. Átvette a nyomozás irányítását. Kovács félrehívta Zsoldost: — Hol van Ildikó? — Elküldtem lefeküdni. Nagyon kiborította a dolog. Kapott egy sevenál injekciót... — Lehetséges, hogy eenem a mi szatírunk? — ke\dezte Farkas. — Mindenesetre szokatlanul viselkedett. Az orvos szerint semmi nyom nem mutat arra, hogy erőszakot akár csak meg is kísérelt volna... Bízzunk benne, hogy délelőttre olyan állapotban lesz, hogy részt tud venni a vizsgálatban. Saci reggel pihenten és nyugodtan ébredt. Vállalta a feladatot. Ildikó is előkerült. Az udvaron felsorakoztatták az egyetem hallgatóit. A terepet a rendőrök körülfogták, ha netán valaki menekülni próbálna. Évfolyamonként és osztályonként létszámellenőrzést tartottak, beadták a hiányzók névsorát. Aztán elvonultak Saci és Ildikó előtt. A kísérlet eredménytelen maradt. Egyik lány sem ismerte fel támadóját. Délután végigjárták a helybeli hiányzókat. Semmi. — Ezek után nincs értelme, hogy maga visszamenjen az egyetemre... — mondta Kovács Ildikónak. — Engedje meg, hogy egy napig még ott legyek — kérte a lány. — Ahogy akarja.» Délben értek a városba. Ahogy az emberek a rendőrautóba néztek, abból teljesen világos volt, hogy már mindent tudnak. A Levendulában újra telt ház volt. Zöldi szónokolt: — Rosszul tájékoztatják a sajtót. Itt tenni kell valamit. Ambrus úr leszállt a közel- keleti kérdésről. Most még Terebesi is elismerte, hogy formában van. — Világos ez, kérem. Az igazi tettes valaki olyan, akit kínos lenne leleplezni. Keresnek hát egy madarat, egy ni- molistát, akire rávarrják a dolgot. — Uraim! Én kinyomoztam, hogy ez a Borzák nem is lehetett a tettes — mondta Zöldi, aki ezúttal eddigi fenntartásait félretéve Ambrus úr asztalához telepedett. — Aa ipse kórházban volt — De hol van Kerekes? —- kérdezte valaki. — Felhívom! Tegnap adott egy nyilatkozatot, hogy a népfrontbizottság köszönetét fejezi ki a rendőrségnek. Gratulálok neki — mondta Zöldi, aki mindig irigyelte Gergely bácsi népszerűségét. — Kerekes Gergelyt kérem... Kézcsókom I Gergely bácsi ? — Rosszul van — hallotta Kerekesné hangját — -Amikor meghallotta, hogy mi történt, kapott egy szívrohamot Tudtam én, hogy ez lesz a vége... De bocsánat mast jött az orvos.» — Mi van? Beolvastál neki — kérdezte Terebesi a visz- szatérő Zöldit — Az öreg szívrohamot kapott... Lillácska, ezúttal scszínű tüske hajával, felsírt a kávégép mögött Mindenki meghallotta. Lillácskának jól jött ez a hír. Ez a sírás már régen kikívánkozott belőle. Reggel hívta Karcsit az egyetemen. Visszaüzent, hogy nem hajlandó a telefonhoz jönni. Pedig Lillácska most tényleg ártatlan volt. Este tízkor otthagyta Zita társaságát, hogy otthon legyen, ha netán Karcsi keresi, ha mégis eljönne. Zöldi felment Kovácshoz. — Drága, sógorom, ugye nem várod meg, amíg kidoblak? — kérdezte Kovács, mert rokoni minőségben a szolgálati szabályzat sem tiltotta meg a gorombáskodást (Folytatjuk)
