Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-15 / 164. szám
f. oldal Kelet-MAGY at? rnwifll 1970. július fS. Külpolitikai széljegyzet: Máté György: Dagad a „tigrisketrec11- botrány Amióta a kivert francia gyarmatosítóit nyomában az amerikaiak megjelentek a vietnami színtéren, szinte folyamatosan létezik egy-egy szó, amely önmagában is felidézi ,a jelenlétükből következő brutalitásokat. Az első ilyen szóra talán már kevesen . emlékeznek, annyi szomorú utódja volt már ennek a fogalomnak: Phu Lói. Ebben a dél-vietnami koncentrációs táborban nem sokkal a genfi egyezmények megkötése után — lábbal tiporva annak szellemét és betűjét — a saigoni rezsim politikai foglyok ezreit mérgezte meg, jéghideg tudatossággal, Washington tudtával és beleegyezésével. Az első után csak az utolsó előtti ilyen szóra emlékeztetünk, arra, amely túlságosan a közelmúltban került forgalomba ahhoz, hogy bárki is elfelejthesse: My Lai. Mint ismeretes, ebben a községben ártatlan gyermekekkel, asz- szonyokkal és öregekkel végzett egy benyomuló amerikai egység. Hogy miért? Mert olyan parancsot kapott, hogy lőjön mindenre, „ami mozog”. De My Lai esetében is kitűnt, hogy létezik a másik Amerika, a becsületeseké is. Akkor is amerikaiak segítettek leleplezni — amerikaiak bűnét. Csaknem pontosan ez történt a legutóbbi ilyen szó esetében is. Ez a szó így hangzik: „tigrisketrec”. William R. Anderson, Tennessee állam képviselője, Nixon vietnami „ténymegálla- pítási bizottságának” tagja fedte fel ezt a szörnyűséget, amelyben az amerikaiak szerepe ugyan nem olyan közvetlen, mint My Lai-ban, de mégis kétségbevonhatatlan. A hírügynökségek legutóbbi jelentései szerint Anderson felszólította Nixont: cselekedjék azonnal, mert ellenkező esetben a „tigrisketrec” színhelyét, Con Son szigetet „Auschwitzcal, Dachauval, vagy Buchenwalddal hasonlítja össze a világ.” Nos, bármit tesz, vagy nem tesz Nixon, ez az összehasonlítás már megtörtént. A világsajtó számos más tekintélyes orgánuma után kedden a moszkvai Pravda leplezte le a börtcnszigeten uralkodó iszonyatos állapotokat. Ami új volt a többi lap tényanyagához képiest, az éppen az amerikaiak szerepe. Con Son szigetén — Washington állításaival ellentétben — vannak amerikai katonák, szám szerint 47-en. Parancsnokukat Berkleynek hívják — írja a lap és e közlés után az eddiginél is nehezebb elhinni a Pentagonnak azt, hogy nem tudott semmiről. A leszerelési konferencia plenáris ülése Géniben Genf ben kedden megtartották a leszerelési konferencia 478. plenáris ülését. Roscsin, az értekezlet szovjet társelnöke, felszólalásában megállapította, hogy a részvevő országok többségé 'á' kémiai és biológiai fegyverek előállításának és tárolásának egyidejű betiltása mellett száll síkra. Az a tény — tette hozzá —, hogy egyes NATO-országok a kémiai fegyvereket a tilalom hatálya alól ki akarják vonni, oda vezet, hogy a legveszedelmesebb tömegpusztító fegyverek egyikének a használata továbbra is nyílt kérdés marad. Nincs alapja annak az amerikai érvelésnek, hogy a kémiai fegyverek tilalma — ellentétben a biológiai fegyverekkel — nemzetközi ellenőrzésre szorul. A helyszíni ellenőrzés — mondotta Roscsin — nem lehetséges §ánp<?ly Ország, amely gyanakszik, hogy másik ország megszegi a tilalmat, az ENSZ Biztonsági Tanácsához folyamodhat Roscsin megállapításait támogatta a keddi ülésen Hi- roto Tanaka nagykövet, a japán delegáció vezetője és Angon Vratusa helyettes jugoszláv külügyminiszter. A svéd és a holland delegátus a leszerelési értekezlet napirendjének kibővítését javasolta, olyan „keretprogramot” indítványoztak, amely magába foglalná az általános és teljes leszereléssel összefüggő összes kérdés megvitatását. Megalakult az új finn kormány Helsinki, (MTI): Kedden sajtóértekezletet tartott Akti Karjalainen, az új finn kormány elnöke. Karjalainen, aki egyébként az ország 53. miniszterelnöke, közölte, hogy a kormányban öt párt: szociáldemokrata párt, a centrum párt, a Svéd Néppárt, a liberális néppárt és a Finn Kommunista Párt vesz részt. A koalíciós kormány névsorát szerdán teszik közzé. Az új finn kabinet Teuvo Aura ideiglenes kormányát váltja fel hivatalában. Fejezetek Indokína múltjából 2. Hármas keresztelő és búcsú Vietnam legszebb thngeröble, a Leszálló Sárkány Vize, amelynek partjára az ábrándozó kedvű francia gyarmatosítók oly mívesen építették villáikat, ugyancsak kivette részét a háborúból. A tengerből kiemelkedő egyik távoli sziklazátonyon a ritkán odatévedő utas kis temetőt talál. Nagy, fehér kőkereszt körül sok apró fehér síremlék, rajtuk a rettenetes felirat: „Meghaltak Francia- országért”. Ugyan, szegény kis francia fiatalemberek, mit is tehettek hazájukért ezeken, a Párizstól legalább tízezer kilométerre emelkedő tengeri kőszörnyeken. Dalolva málltak annak idején hajóra, valahol Marseille-ben, gyors visszatérést ígérve a parton maradt hozzátartozóknak. És ennyi maradt belőlük. Kis kereszt egy elhagyott zátonyon... A mai francia hivatalos történetírás nagy elismeréssel emlékezik meg azokról a kereskedőkről és hittérítőkről, akik megnyitották egykor a francia gyarmatosítók útját Dél-Kínában, Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban. Marco Polo velencei utazó 1280-ban, Odoric de Porde- mone franciskánus szemetes 1320-ban járt már ezen a földön. Évszázadokkal az úttörők után Franciaország mellett már a terjeszkedési vágyában minden áldozatra hajlandó Portugália, Anglia és Hollandia is érdeklődött az értékes vietnami és kambodzsai kikötők iránt. Az ottani népek azonban hol egymástól függetlenül, hol ösmefog- va megakadályozták a végérvényes hódításokat. Franciaország végül is az 0-egy- ,-. mással küzdő trónkövetelők- \ nek adott anyagi .Jk katonai I segítség útján, a XIX. század hajnalán, jelentős befolyásra tett szert mindhárom országban. Adran püspöke, a hajós diplomata Pigneau, az őrnagy orvos Desperles, eb építész Lebrun a francia forradalom időszakában belső tanácsadója lett a vietnami Nguyen-dinasztiának. A Ngu- yenek előbb bérbe adták kikötőiket a franciáknak, elfogadták csapataikat, majd 1862 és ,1885 között elismerték Franciaország katonai és politikai hatalmát is Vietnamban. A hadsereg megjelenésével egyidejűleg a katolikus egyház a lelkeket, az indokínai bank a zsebeket, a diplomácia a fejeket dolgozta meg a hátországban. Mire a hazájuk függetlenségét szerető vietnamiak kijózanodtak, már késő volt: „francia védnökség” alá kerültek. A francia hódítók 1863 és 1907 között, ugyancsak ravaszkodás és erőscak segítségével megAz egykori Indokínában még most Is az ősi települési formában élnek (Laos?:). (Szerző felv.) kaparintották Kambodzsát és 1884 és 1893 között Laoszt is. Még be sem fejezték a leigázást, 1887-ben egyetlen gyarmattá egyesítették és „Indokínainak nevezték el a három országot. Az utóbbi hetekben gyakran, jobb kifejezés híján felújított „Indokína” — megjelölés is ezekből az időkből származik. A francia hódítók találták ki. Az „indokínai” gyűjtőfogalom hirdetői szerint az ott élő törzseknek nem is volt joguk önálló nemzeti létre. így tette rá kezét az országra a mohó imperialista Franciaország és alakította át azon nyomban egyes részeit a maga támadó céljaira. A „kultúra horucuói” sok, fel- Béfc'sülrfététlS'h értékű műkincset pusztítottak él a hódító c'HgööfiíK9§orán/ Közel egy évszázadon át hordták el Indokína termékeit, bordélyba cipelték gyönyörű asszonyait. Amit építettek, maguknak építették. Az európai negyedekben vietnami csak cselédként vagy ágyasként lakhatott. A francia „kultúrmisszió” egyik hírhedt és jellemző esete: André Malraux, a világhírű író és miniszter századunk húmas éveiben szerződést kötött európai műkereskedőkkel, hogy Kambodzsa őserdejéből nagy értékű kincseket hoz át Európába, persze csillagászati összegek ellenében. Meg is szervezte a nagy expedíciót. Minden különös nehézség nélkül eljutott Angkor Tom templomvárosába. Ott összeszedte a X. századból származó legszebb khmer szobrokat, kocsira rakta azokat és elindult a zsákmánnyal a kikötő felé. A khmer lakosság azonban nem tisztelte sem Malraux mester hírét, sem nemzeti hovatartozását. Fülön fogta az európai „kultúrmisszió” e letéteményesét. Malraux minden tiltakozása ellenére visz- szavette tőle Kambodzsa nemzeti kincseit és visszahelyezte azokat eredeti helyükre, az őserdőbe. Laoszban is furcsa módon „civilizált” Franciaorsuág. Az ötvenes években az országban egyetlen orvos működött, az is a királyi család beteg tagjait gyógyította. Kórház persze egy sem volt. A gyár matosítók szerették a varázslókat, akik tudatlanságba tartották és babonákkal rémítették a népet. Ez is biztosította laoszi uralmukat és egyben a felsőbbrendű faj tudatát erősítette meg bennük. A, frapfiiá- gyarmatosítás 90 évét, szakadatlan,, lánadá^ok kísérték Vietnam, Kambodzsa és Laosz területén egyaránt. De a francia imperialisták jelentős erőket tartottak indokínai garnizonjaikban, amelyek'mindig úrrá tudtak lenni a helyi lázadásokon. A gyarmatosítás azonban megteremtette rövid idő alatt saját sírásóját is. A nagy szállítási költségek miatt Franciaország Vietnamban és Kambodzsában is kénytelen volt bizonyos iparosítást folytatni. Emel megszületett a vietnami és kambodzsai munkásosztály. A munkások egy része Franciaországba ment dolgozni, hogy ott elsajátítsa a korszerű nagyipar munka- módszereit és több keresetre tegyen szert. Éneknek a munkásoknak egy csoportja kapcsolatba lépett a francia kommunistákkal és a Kínai Kommunista Pártban fejlődött, forradalmi szellemű munkásokkal együtt 1930-ban, Ho Si Minh vezetésével megalakította az Indokínai Kommunista Pártot. Ez a párt, megalakulása óta hirdette, hogy e térség népei csak úgy lehetnek igazán szabadok, ha összefognak egymással a francia gyarmatosítók ellen, nerrneti függetlenségükért, a demokratikus szabadságjogokért, a szocialista irányú fejlődésért folyó harcukban Franciaország a második világháború elején súlyos vereséget szenvedett a fasiszta német—japán szövetségesektől. Szerepét az indokínai gyarmaton Japán vette át, amely kegyetlenül elnyomta a három nép nemzeti szabadságtörekvéseit. A fasiszta erők vereségével a japán hadsereg is szétesett. Ennek nyomán Vietnam 1945. szeptember 2-án, Laosz október 12-én kivívta függetlenségét. Az új erőre kapott - francia imperializmus azonban új-háborút robbantott ■ ki Indokínában. A franciabarát Bao Daj császár trónra juttatásával az indokínai népek egymás ellen uszításával vissza akarta állítani hatalmát. Ez a „piszkos” rablóháború újra összekovácsolta e térség népeit. Alt Indokínai Kommunista Part kezdeményezésére 1951 márciusában Vietnam a Patet Lao (Laosz) és Kambodzsa nemzeti erői megalakították az Indokínai Népek Egységes Nemzeti Frontját. Ez a szövetség oly erős volt, hogy az Amerika és Anglia által segített Francia- ország sem birt vele. A francia hadsereg Dien Bien Phu- nál elszenvedett veresége után Franciaorsnág tárgyaló- asztalhoz kényszerült. 1954- ben összeült a sokat idézett genfi értekezlet. Ezzel ért véget a francia uralom „Indokínában”. Következik: 3. Még egy „civilizátor” Amerika. Ősz Ferenc: (14.) Egyenesen a Levendulába ment. — Kézcsókom, Lillácska Jaj, ha magát látom, szinte szeretném, hogy én legyek a szatír. Istenúgyse megvárnám este . .— így is megvárhat, Ger gely bácsi — kuncogott Lillácska, ki pillanatnyilag éjfekete hajat viselt. A presszógép előtt egy fia talember állt. Jóképű, izmo? fiú volt. Lillácskával beszél getett. — Félek, hogy \ ilyen stram fiúval nem vehetem fel a versenyt — mondta az öreg. — Ah, ez egy máié. Itt álJ és néz, mint a kuka. Savó .van ennek ae ereiben — Ejnye, fiatalember. Ha rám ilyen koromban egy hölgy ezt mondta volna, ott helyben bizonyítok. — Hallja, Karpsika? — provokált a lány, akinek csodálatos módon meg mindig fekete volt a haja. . Csak ne nagyon tessék biz tatni, mert egyszer nagyon ró tetszik fázni — mondta csen desen a fiú. — Maga egyetemista? — kérdette Gergely bácsi. — Csak ott dolgozom — felelt a fiú. — Szép szál legény vág öcgém, isten éltessen — vere gette hátba az öreg. — Es ti nem veszel részt a szatírák cióban? —- Nem hívtak.,. — Hát én hívlak , Este gyere el a városi tanács kultúrtermébe. Ha valaki megkérdezi, mit akarsz, mondd, hogy én hívtalak. Ott leszek az elnökségben. Ma beszéljük meg a haditervet... Köztünk a helyed! és ünnepélyesen kénéi fogott vele. — Köszönöm szépen — mondta a fiú és elment. — Látja, Gergely bácsi, ilyen ez az élet. Naponta száz férfi tesz itt nekem tisztességtelen és kevésbe tiszteség- telen ajánlatot. Ennek a srácnak csak egyszer kellene mondania. Ez meg nem mondja — panaszkodott Lil- ácska, még mindig feketén. — Na majd én beszélek a fejével — ígérte Gergely bácsi'. Aztán leült Zöldi asi:ta- iához és hivatalosan nyilatkozott neki a nagy kibontakozó társadalmi akcióról. Zöldi ceruzája sebesen szaladt a papíron. — Nagy anyag lesz Gergely bácsi. Feldoblak benne... — Ugyan már, nem azért mondtam — pirult az öreg. Egész délután izgatott volt a város. Mindenki az esti haditanácsról beszélt. Egyetlen fcabad telefonvonalat nem lehetett kapni. Ki-ki összeköttetést keresett, hogy bejuthasson az akcióba, résztvevőnek. Senki sem szeretett volna kimaradni a dologból, mely most már visszavonhatatlanul és kitörölhetetlenül beíródott a város történelmébe. Kovácsot délutánra elen - gedte Farkas, hadd szellőztesse ki a fejét. A Levendula előtt találkozott Ildikóval. Beszélgetni kezdtek. Majd Kovács azt ajánlotta, hogy menjenek sétálni az egyetem felé, hátha találkoznak a szatírral. — Jó lesz az, ha maggvai látnak? — kérdezte a lány. — Igaza van... De sajna lom... — Én is.. — mondta halkan Ildikó. Azért kitalálták, hogy a konspiráció kedvéért olyan helyen kell sétálni, ahol nem látják őket sokan. Eb a hely pedig az erdő. — Hogy elrohant az idő — mondta a lány néhány óra múlva a hadnagynak. — Magával nagyon jól lehet beszélgetni. Mintha nem is lenne rendőr... — Miért? A rendőrök milyenek? — Szigorúak, hivatalosak és hidegek. — Szolgálatban... — Hát maga most nem volt szolgálatban? Nem azért sétált velem, hogy kihallgasson? — Nem , — Hanem? Mint férfi a növel? — Képzelje’ — Akkor is furcsa ember maga. Én még nem sétáltam négy órát egy férfivel kettes ben, hogy ne akart volna megcsókolni... — Kár, hogy kiértünk a? erdőből... — mondta Kovács, kissé mulyán, de a lány számára nagyon megnyerőén... A Levendula presszó vezetője kétségbeesetten kér segítséget a Halászkerttől: — Küldjenek egy pincért. Nem győznük á forgalmat. Szilveszterkor nem volt ilyen házunk... A presszó zsúfolásig megtelt. A téma a szatír. Ide ültek be azok is, akik sikertelenül kísérleteztek, hogy bejussanak a tanácson megrendezett értekezletre. Itt ültek a ki« áncsiak. Termérnetesen itt volt Ambrüs úr, a hivatásos reakciós, Zöldi, a tudósító, aki rendkívül szégyellte magát, hogy itt van és nem tudott bejutni a megbeszélésre. De Kovács kifejezetten megtiltotta. — Tudod, öregem — szólt át az asztalához Ambrus — a mi időnkben ilyenkor az újságíró megtámadta a rendőrséget. Az ellenzéki lapon ilyen főcímek voltak: Mit csíné1- a rendőrség? Alszik a apitány? (Folytatjuk)
