Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-07 / 132. szám
tsw. jflHfus r KBLET-M AG Y ARÖRSZ AG VASÁRNAPI MELLÉKLET #. e*M Két indulás — rokon élmények Utőhang a szabolcs-szatmári képzőművészek ungvári kiállításához MAGYARORSZÁG FEL- SZABADULÁSÁNAK negyedszázados évfordulóját többek között jelentős képzőművészeti esemény is emlékezetessé tette Kárpát-Uk- rajna közönsége számára: Szabolcs-Szatmár megye festői, szobrászai, grafikusai mutatkoztak be gyűjteményes tárlat keretében az Ungvári Képzőművészeti Múzeumban. A kiállítás már mintegy két. hónapja bezárta kapuit — festőink, szobrászaink és művészetkedvelő közönségünk körében azonban még most is sűrűn szó esik róla: — a kiállított művek mély benyomást hagytak mindenkiben. Ezt állapították meg egyébként a Képzőművészeti Szövetség helyi szervezeteinek pár nappal ezelőtt lezajlott ungvári közgyűlésén is, ahol első ízben vonták meg hivatalosan a tárlat mérlegét. Mi is ebből az alkalomból szeretnénk most a szabolcs-szatmári olvasóval közölni benyomásainkat. Elöljáróban annyit, hogy mikor Smanyko Georgij, a területi pártbizottság titkára átvágta a vörös szalagot, s mi a terembe léptünk, még frissek voltak bennünk annak a kiállításnak az emlékei, amellyel a kárpátukrajnai képzőművészek foglalták össze néhány hónappal ezelőtt huszonöt esztendős munkájuk eredményeit, így a szabolcsiak tárlatán önkéntelenül is rokonhangokat, meglátásokat kerestünk. Annál is inkább, mert művészeti életünk 1945-ös neki buzduló felpezsdülését idézték az idelátogató szabolcsi vendégek visszaemlékezései az ottani indulásról. Mindannyian, akik akkor a képzőművészet területén tevékenykedtünk, jól emlékszünk rá, hogy a felszabadulás utáni évek atmoszférájában mennyire benne volt egy parancsoló erejű törekvés: szervezett, rendszerezett művészeti életet, országos nevű iskolát teremteni ezen a földön, amelyen azelőtt egykét nagy tehetségű mester és köréjük csoportosuló, részben amatőrfokon dolgozó ta- nitványsereg lelkesedése jelentette csak a fedezetet. A szuggesztív egyéniségével fejlődési szakaszok könnyed atugrásához hozzásegítő Erdélyi Béla, a kitartó, csendes, lassú szívóssággal oktató Bokáay József áldozatos munkája, az excentricitásá ban is bölcs Grabovszky Emil mindig kéznél lévő kritikája, a kezdeti nehézségekkel könnyen dacoló Képző- művészeti Főiskola, majd Szakiskola, az onnan kikerült tehetségeket tovább pallérozó Képzőművészeti Stúdió tevékenysége — mind benne volt a tárlaton bemutatott negyedszázados, impozáns eredményekben. ÉS Ml TÖRTÉNT EZ ALATT Szabolcsban? Itt is a levegőben van. hogy az új rendszer adta lehetöségeket fenékig ki kell aknázni. Az idősebb mesterek — Z. Szalay Pál, Diószegi Balázs, Boros Géza itt is vállalnak minden áldozatot, hogy hármójuk-négyük művészete képzőművészeti életté, iskolává bokrosodjék. A fővárosból hazaköltözik Ber- ky Nándor, Barzó Endre és megosztja velük az indulás nehézségeit. A fiatalok nevelését itt a Bessenyei György Népművelési Főiskola, majd a Ben- czúr-kör vállalja. Es ma egykori mesterek és tanítványok együtt jelentik ezt az immár mély tartalmú meghatározást: szabolcsi képzőművészek; területünk közönsége előtt is együtt adtak most számot huszonöt évi munkájukról. Milyeneknek ismertük hat meg őket? A valóság talaján álló. hagyománytisztelő, de a modern művészet sok irányzatának tanulságait leszűrő és hasznosító gárda vonult fel előttünk a kiállításon — a szabolcsiaknak mindezek a tulajdonságai-máris megadják az első érintkezési pontot területünk képzőművészeinek világával. Látásmódjuk, forma- és szinérzésük fiz impresszionizmus élményétől (ősz Dénes) kubista visszazengésekig (Pál Gyula) terjed, műveik azonban egységes, homogén csoport alkotásaiként néznek ránk a falakról és a posztamentumok- ról. Mégis gondolkozni kell rajta, ha felélni akarunk a kérdésre: Mi olvasztja őket iskolává? Bizonyára műveik humanizmusa és a tájélmény meghatározó volta is — s ez ismét párhuzamba hozza őket kárpátontúli kollégáikkal. Igen, a humanizmus, emberközelség nagyon sok munkájukat szövi át valami meleg fénnyel — Barzó Endre elemi erők kavargásától zsúfolt, merészen kont- rasztos színérzékelésében, expresszív formaadásában valami démoni világot teremtő képein éppúgy jelen van, mint Pál Gyulá formaelemző és a tömbök sematikus egyszerűsítésével a lelki élet leglényegesebb alapmotívumait kereső portréin („Anyaság”), vagy Huszár Istvánnak mintegy drámai mozdulattal elénk lépő, pompásan jellemzett figuráin („Arvalányhaj- árus”). ERŐS KAPOCS KÖZÖTTÜK — mint mondtuk — az egységes és igen markáns tájélmény is. A homok fölött vibráló napfény létrehozta izgalmas szín- és formavilág, amely Diószegi Balázs („Platánok”) és Óvári László („Holdas este”) köny- nyed lírájú, intim hangulatú, levegősen flott képeit éppúgy sugallhatja, mint Berecz András víziószerű „Alföldjét”, ahol a legelésző tehéncsordát a sajátos formakezelés és megvilágítás valami sivatagi piramiscsoportként láttatja velünk — de sajnos atmoszférát ad Z. Szalay Pál mély valóságélményű. tartózkodóan finom színkezelésű tájábrázolásainak is („Csendes utca”, „Hegyvidéki este”). Közös vonásuk ezenkívül a monumentalitásra törekvés is — erről vallanak Soltész Albert ízes előadásmódú, nagyszerű vonalritmusú grafikái („Kopácsok”, „Építkezés”), Huszár István és Cs, Nagy András „Mo- rotva-sor”, illetve „Tél” c. igen szépen rendezett formavilágé képei, vagy szobrászaik alkotásai: Nagy Sándornak a nyersmárvány tömbjét alig megbontó, rendkívül kompakt „Ülő nő”-je, Nagy Mihály rendületlen nyugalmú fafaragásai és nem utolsósorban Berky Nándor kisplasztikái, amelyekben — érdekes módon — erőteljes, rusztikus formaadással hoz ki finom lírai hangulatokat („Gitáros”). Boross Géza képein a könnyed hangulattermés és mély festői- ség, Koncz Zoltán, Csizmadia Zoltán és Váci András művein a biztos kezű, szűkszavún is sokat mondó jellemzés ragadott meg bennünket. Tar István szobrai mellett állva, élvezettel láttuk, hogy az anyag nyers szépségét milyen mesteri kézzel transzponálja tiszta plaszti- citású műveibe, RÖVID ÁTTEKINTÉSEMET hadd zárjam a kiállítás nyitó alkotásával, Czene Béla „Lenin”-jével, amely nyugodt biztonságával a modell belső meggyőződésének erejét sugározza, s a proletárforradalom vezérét elsősorban mint gondolkodót, mint elemző, számotvető embert jeleníti meg. A magyar felszabadulás negyedszázados évfordulójára rendezett szabolcs-szatmári tárlat területünk közönsége számára maradandó élmény, képzőművészeinknek érdekes és tanulságos szakmai bemutató' volt. Balta László ráncok. Amikor odamegy az egyik padbah üldögélő modern frizurájú lányhoz, csak annyit mondott — Mit fogsz könyvelni ezután Bódi Ilona? A lány felsír és tenyerébe temeti arcát. Az asszonyok, még az idegenek is szemükhöz emelik kendőjüket, a férfiak pedig elfordulnak. Tragédia! Mert ki tudja jobban, mint ők hogy mit jelent mindez? Együtt nőni fel az újjal, a szokatlannal, átvészelni a ne héz esztendőket, reménykedni, megérni a jót, a jobbat és amikor már egyenesbe len nenek — ahogy emlegetn szokták — lecsap az ár. Mert nemcsak a sátortetős új házat siratták, aminek verandájáról a helikopter ma gasba emelte őket, vagy a szobába zsúfolt új bútorokat, ami a lányka hozománya lett volna, hanem a reményre jogosító közös gazdasagot, amiből mindenkinek telt volna új házra.. Pünkösd reggel volt. Tovább dübörögtek a gépek és dolgoztak az emberek, Itl még nincsen közvetlen veszélyemért a csatornákon er re áramló vizet, átemelik a stabil szivattyúk — főleg ha mind jó lenne — de a kérdés tni lesz ha tovább emelkedik, nyitva van. Tíz óra. A templomba híve harangszo, szinte átsír a há zak felett. Kong, bong. De majdnem hiába, mert a fe kete ruhás emberfolyam, mely a megszokott látvány! nyújtotta, most elmarad. Az öregek és pár középidejű, valamint a fehér ruhát öltöt1 lánykák, kezükben egy-egy csokor virággal — arról le hetett tudni,, hogy most kon firmáinak — mentek ugyan le alig keltették az ünnep1 Iái szatát. Az emberek, az élet nagy templomában a szabad ég alatt voltak. És harcoltak a holnapért Talán csak kalapjukat emelték meg egy pillanatra. Vagy még azt sem, mert arra sem volt idő. A létért való küzdelem fon tosabb mindennél. Főleg ha olyan hírek ér keznek, mint az aiáhbi, — Győrieteknél, már a vasúton is áttört a víz!... Odarohanunk, mert szemtanúk akarunk lenni. A Holt-Számos előtt, melyet egykoron valóságos nyárfaerdő szegett és évezredeken keresztül, áradások esetén 'őzzel látta el a nagy Lápo1 szinte megtorpant az ember A beletorkólló csatornán a letonba ágyazott vaszsilip ■lzárta ugyan órákra a visz szaáramló vizet — de csak órákra — mert nemsokára átcsapott rajta. Dübörögve, kavarogva, magával rántva a homokzsákokat, átmosva a vasút alját és mint amit a föld mélyéből titokzatos erő lök a felszínre, kavarogva indult, ment a Láp felé,,. " 11 .III 111 III ................... ,» l » l.«l M.n .1 ír....... Pedagógusnap —1970 ' Marglttai Jenő grafikája KISS DÉNES: Balatonszárszón JÓZSEF ATTILA EMLÉKEZETÉRE A fény millió késpengevillanással táncolt-tündökölt a nyári tavon Bennünket örökre egymásba kaszabolt valamilyen hatalom Szárszó Szárszó örök élet Szárszója a költő fekszik itt a síneken A vonatok az ő testén járnak zokogva és rázkódva Többé nem viszi el őt innét senki sem A parton állunk a múlhatatlan parton Mint árnyékok némán úsznak a hajók Szél moccan hogy az est sóhajtson Szorítjuk üres öklünket: örökös útravalót WEÖRES SÁNDOR: Alkonyi táj Hálni tér a kegy® égi gyermek, rávetkőzik földre, fűre, fára. Lebben titkos fészkéből a pára. légben ringatózik, mint a csónak. Dombhajláscm tehenek legelnek, szarvaik az égre rajzolódnak. Néhány ráunt már a legelőre, és hever az akác lyukas árnyán, faragatlan tömb, akár a márvány Néha kolomp kong a levegőbe Szamosszegre a kövesúton már nem lehet menni. A Kraszna hídjánál egymást érik a menekülők. Gyalog, motoron, szekeren. vontatón, autón Az egyik motor után kutya lohol, a másik csomagtartóján kosár, kotlóval, csirkével a szekér' tetején. A takarmány mellett mosógép, paplan, zsákokba tömött ruhanemű. Csak egy barna, félig ősz ember nem mozdul. — Hát te? — kérdezte valaki tőle. — Az enyém már összedőlt, nekem már mindegy — mondta keserűen. Mákhelynél, a túlsó végen, ahol annyit rakoncátlankodott a Szamos, hogy csak az én emlékezetemre kétszer fordították át a gátat, a töltés pad kája tele van jószággal, A szekér mellé kötve, mintha csak legeltetni volnának vele. Bika, üsző, borjú, tehén. Egy rögtönzött deszkakarámban pedig disznók. S mellette a legszükségesebb eszközök. Vödör, dézsa, vályú. — Meddig van bent a víz ezen a részen? — kérdeztem az egyik fiatalembertől, aki a teheneknek kaszálta a füvet. — A kertekben. — Kinek a kertjében pontosabban ? — Hiába mondok nevet, úgysem ismeri. — Hátha. — A Losonci Pestáéban — Tudom, Konc Menyhárt volt a szomszédja. Hitetlenkedve nézett rám. Hogy én, aki most cseppent ide pár perce egy motoron, honnan tudom ezt és a többit. Merre van Ószuszka. melyik rész Bigecs, és a Csókadomb. Eloszlattam a kételyét. — Itt születtem fiam én is — mutattam a víz ostromolta házsorok felé — amit úgy öleltek a föléjük hajló diófák ágai, mint én szoktam gondolatban, ha nagyon, de nagyon fáj valami... Szállási László Űj könyv: AGYAG ISTENEK A régészet kedvelői bizonyára örömmel üdvözlik a Corvina Kiadó most induló új sorozatát, a Hereditas-t. A sorozat első köteteként Ka- licz Nándor: Agyag istenek című munkája jelent meg, amely a kőkor és a rézkor, magyarországi emlékeivel és e korok emberének mindennapi életével ismerteti meg az olvasót. A szerző az időszámítás előtti 5000—2000-ből származó, Magyarországon talált tárgyak bemutatásával nemcsak arról tájékoztat, milyen népcsoportok éltek ezen a tájon, hanem arról is, hogy mivel foglalkoztak, milyen gigászi küzdelmet folytattak * természettel a föld termékenységéért, a vadállatok támadásainak visszaveréséért. Kalicz Nándor avatott tolmácsolásában megismerheti az olvasó e korok embereinek hiedelemvilágát és művészetét: erről tanúskodik többek között a híres, trónuson ülő Sarlós isten, amely Szegvár határában került elő, a Kökénydombi Vénusz, amely Hódmezővásárhely környéki lelet, s erről vallanak az ember alakú urnaedények is. A szerző azonban nemcsak e korok népcsoportjainak gondolatvilágával ismertet meg, hanem mindennapi életével is, bemutatva házai formáját, bútorainak alakját és különböző köznapi használati edényeit. A régmúlt időkbe kalauzoló könyvet ki- lencvenhárom fénykép teszi még szemléletesebbé. Az Agyag istenek című kötetet a Corvina Kiadó — a magyar nyelvű kiadással egyidőben — német, angol és francia nyelven is megjelentette, A sorozat következő kötete Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon című műve lesz.
