Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-04 / 129. szám
WTO Jtfníus I CTLET-MAG7ARORSZÄO f cfáa! Brazília—Cseíiszlovákis 4:1 fl:ll r Magyar idó szerint szerda éjjel egy óra felé ért véget a Brazília—Csehszlovákia világbajnoki selejtező. A találkozót Guadalajarában, 20 ezer néző előtt, játszották le. A két csapat a következő felállításban lépett pályára. Brazília: Félix — Carlos. Alberto, Brito. Piazza, Eve- raldo — Gerson (Cesar), Clo- doaldo. Rivelino — JairZinho, Tostao, Pelé. Csehszlovákia: Viktor — Dobias. Migas, Horváth, Ha- gara — Kuna, Hrdlioka (Kvasnyák), Jokl — F. Vese- ly (B. Vesely), Petras, Ada- mec. J Csehszlovák támadásokkal 1 'zdódött a mérkőzés, amely í 13. percben gólt eredményezett Petras kitört, s a meglepett brazil védelem mellett a hálóba lőtt, 1:0. A gól után feljöttek a brazilok, tetszetős támadásokat vezettek és a 27. .percben szabadrúgásból Rivelino egyenlített, 1:1. Szünet után a brazil csapat teljesen átvette a játék irányítását és egyre-másra érte el góljait. A 60. percben Pelé. a 68. percben Jair és a 82. percben ugyancsak Jair volt eredménves. A második félidőben nyújtott nagyszerű játékával a brazil csapát megérdemelten nyert 4:1 arányban. A csehszlovák csapat a vereség ellenére is kitűnő játékot nyújtott. Aki' megvárta a televízió mellett ezt a mérkőzést — és ezt mindkét csapat javára kell írni — igazi labdarúgást láthatott. Anglia—Románia (0:0) Láttuk — hallottuk Guadalajara, 70 000 néző. v.: Loraux (belga). A Jalisco-stac^ionban nagy érdeklődés mellett mutatkozott be a világbajnoki címet védő Anglia a VB-döntőben nagyon régen nem szerepelt Románia ellen, a mexikói közönség a román együttest fogadta kegyeibe. A románok kezdték a játékot, s nagy meglepetésre az első percekben. lényegesen többet mutattak nagynevű ellenfelüknél. A 32 fokos hőségben mindkét csapat tagjai szenvedtek. Közepes volt az iram, feltűnő volt, mennyire erőtlenül mozogtak a máskor oly lendületes angolok, akik csak félóra után veszélyeztettek néhányszor. A 35. percben Lee hatalmas lövése alig ment fölé. A 47. percben Newton megsérült, Wright állt a helyére. Az angolok fokozták az iramot, a románok térfelén folyt a játék. A 60 percben mégis az angol kapu előtt adódott veszély. Nunweiller 25 méteres bombáját Banks éppen hogy szögletre tudta ütni. Anglia a 65. percben megszerezte a vezetést. Hurst kapott jó labdát, lendületesen tört előre a bal oldalon, 8 méterről küldött éles lövése a bal alsó sarokba vágódott, 1:0. Izgalmas, kemény játék folyt. A románok előtt egyenlítés, lehetőségek is adódtak az angol védelem hibájából. _ A találkozón a mezőny egyik legjobbjának Bobby Moore bizonyult, aki úgy látszik kiheverte a kolumbiai „incidenst”. A román csapatból elsősorban a két szélső tetszett. A mérkőzés után a két szakvezető a következőket mondotta: Sir Alf Ramsey (Anglia): — Feltétlenül rászolgáltunk a győzelemre. Megnyitónak elégedett vagyok az együttes játékával. Brazília ellen sokkal nehezebb lesz, fizikailag kevésbé, technikailag azonban inkább. Angelo Nicolescu (Románia): — Kis szerencsével akár 0:0-ás döntetlent is kiharcolhattunk volna a világbajnok ellen. JELENET A PERU—BULGÁRIA MÉRKŐZÉSRŐL. Izgalmas pillanat a mexikói világbajnokságon. Pedro Leon, Peru csapatának együk erőssége megpróbálja kicselezni a bolgár Dimitrovot. \ (Kelet-Magyarország telefoto) Peru-—Bulgária 3:2 (0:1) Uruguay—Izrael 2:0 (1:0) r Puebla, 15 000 néző, v.: Davidson (skót). Izrael már az első percben szögletet ért el. Uruguay csak lassan kapott lábra. A 10. percben egyik legjobbjuk, Rocha sérülése kiújult, két percig , ápolták, majd Cortes állt a helyére. Uruguayi fölény után Mato- sas és Mujica tisztára játszották Maneirot, akinek nem okozott gondot a tehetetlen Vissoker mellett a hálóba továbbítani, 1:0. Izrael a második félidőre cserékkel próbálta feljavítani csapatát. Uruguay az 51. percben növelte előnyét: Ubinas ívelte a labdát a Il-es pontra, Esparrago elvétette, de a pontosan érkező Mujica a hálóba lőtt, 2:0. A mérkőzés további részében az eredmény nem változott. A találkozó után a csapatok edzői így nyilatkoztak: Juan Hohberg (Uruguay): — Játékosaim nem szoktak hozzá, hogy vizes pályán játszanak, ei^rt csak 60 százalékos teljesítményt produkáltak, Emanuel Schaefer (Izrael): — Az esőzés sokat ártott a játéknak, de a vereség ellenére is elégedett vagyok a csapat játékával. Leon, 12 000 néző, v.: Lbardella (olasz). Mielőtt útjára indult volna a labda, egyperces néma felállással adózott a közönség és a két csapat a perui földrengés áldozatai emlékének. A bolgárok lendültek támadásba és már a 13. percben vezetéshez jutottak. Bo- nev két kitűnő csel, után pontosan tálalt Dermend- zsiev elé, s a 29. születésnapját hétfőn ünnepelt csatár jól helyezett, erős lövésével szemben Rubinos tehetetlen volt, 1:0. Ez volt a mexikói' VB első gólja. A perui csapat idegeseit játszott. A 20. percben Cu- billas lőtt kecsegtető helyzetből messze a kapu mellé. Peru a továbbiakban távoli lövésekkel próbálkozott — nem sok sikerrel. Az 50. percben szabadrúgás után Bonev a védők feje felett a hálóba emelte a labdát, 2:0 Bulgária javára. Mindenki elkönyvelte a bolgárok győzelmét, Peru azonban nem adta fel, nagy erővel támadott. Az 51. percben Gallardo szépített, majd az 56. percben Chumpita2 óriási erejű szabadrúgása vágódott a bolgár kapuba, 2:2. Peru feljavulásában jelentős szerepe yglt a Baylon helyett beállt Sotilnak, aki sok mozgásával zavart keltett a bolgár védelemben. A 74. percben Cubillas három védőt kicselezett és a tehetetlen Szi- meonov mellett a jobb sarokba lőtte a labdát, 3:2. Óriási volt az öröm a peruiak körében, hiszen vesztett állásból nyertek 3: 2-re a bolgárok ellen. Didi, a híres edző, 13 éves. , -.-.(kislánya már hosszabb ideje „kabalája” a perui csapatnakpxi bár legutóbb vakbélműtéten esett át, mégis ott volt az édesapja dirigálta csapat világbajnoki bemutatkozásán. Didi (Peru): — Amikor egyenlítő gólunkat elértük, tudtam, hogy csapatunk győz. Nagyszerű rajt ez a világbajnokságon) nagy lépés, hogy elérjük a legjobb nyóleas mezőnyt. Dr. Stefan Boskov (Bulgária): — Ennek nem lett volna szabad megtörténni, 2:0 után nyerni kellett volna. KK-visszavágó Pozsonyiban Inter Bratislava - Bp. Honvéd 2:1 (0:1) Vezette: Canak (jugoszláv). Góllövők: Krnac (67. perc), Oblozinski (80. perc), illetve Kocsis (34. perc). Szerdán délután Pozsonyban 4000 néző előtt került sor az Inter Bratislava és a Bp. Honvéd között a KK- elődöntő visszavágóra. A Bp. Honvéd hátrányból indult és újabb vereséget is szenvedett, így a csehszlovák csapat jutott a döntőbe. A KK-döntőt az Inter Bratislava és a Vasas vívja. Az első mérkőzést június 10-én rendezik meg Pozsonyban, a budapesti visszavágó időpontja: június 24. Népköztársasági Kupa-mérkőzés: Bocskai SE -Gégényi Tsz SK 5:0 (0:0) Gégény, 800 néző. Vezette: Szeghő. Bocskai SE: Paulusz (Varga) — Schmidt, Patai. Koller. Zámbó, László (Szabó1 Nagy, Mezei, Stefan, Bari (Brunerszky) Tóth. Edző Komlossy Imre Gégény: Mártha — Plősz. Harsányi. Varga, Szvák, Vass. Farkas, Nagy. Sztancs. László. Szilágyi. Edző: Vass Dá nie). A legjobb 32-be jutásért folyó mérkőzésen a széltől támogatva első félidőben Gé gény egyenlő ellenfél volt,, helyzetei is akadtak, de a csatárok azokat elügyetlenked- ték. Szünet után az 50. percben Brunerszky távoli lövést kötött ki a gégényi kapuban, majd öt perc múlva egyen-> Utési alkalom is nyílott, de Nagy lövése a kapufáról pattant ki, míg öt perc múlva Zámbó szintén távoli lövése jutott a gégényi kapuba 2:0. A vezetés letörte a gégényi csapatot és a Bocskai technikai fölénybe került, sók szép támadást vezetett és Mezei ll-esből növelte az előnyt, majd az utolsó öt percben Nagy és Mezei góljai állították be a végeredményt. Bár Gégény bizakodott a továbbjutásban, erre az első 'élidő alapján reménye is volt, lelkesedésük azonban tevésnek bizonyult az NB Il-es csapattal szemben. Góllövők: Mezei 2 (egyet ll-esből). Nagy, Brunerszky Zámbó. Jók: Koller, Nagy, Mezgi, Stefán, illetve Plósz, Harsányi, Nagy. Szilágyi. Egress? Pál Járási bajnokság Az összevont járási labdarúgó-bajnokság kisvárdai csoportjában az elmúlt vasárnap a forduló valamennyi mérkőzését lejátszották az együttesek. A mérkőzések közül az Eperjesire—Ajak találkozó hozta a legnagyobb meglepetést, hiszen a vendégek súlyos vereségére kevesen számítottak. A táblázat első helyén Pátroha áll, de a második helyezett — még véret- len — Nyírtass változatlanul a legjobb helyzetben van, hiszen két mérkőzéssel játszott kevesebbet. Eredmények: Tuzsér II—Nyírjákó 2:1, Tornyospálca—Pátroha 2:3, Tarpa—Vaja 3:3, Eperjesire— Ajak 6:1 (!), Barabás—Gégény 3:2, Gyüre—Nyírtass 0:0. Nyíribrony—Pusztadobos 8:0. 1. Pátroha 11 8 t 2 27:12 17 2. Nyírtass 9 6 3 — 24: 5 15 3. Ajak 11 6 1 4 25:17 13 4. Gégény 11 5 3 3 20:10 13 5. Vaja 10 5 1 4 22:22 11 6. Barabás 10 5 1 4 18:20 11 7. T.-pálca 10 5 1 4 20:27 11 8. Eperjeske 10 5' — 5 33:20 1Ó 9. Nyírjákó 11 5 — 6 20:1.4 10 10. Tuzsér 10 3 3 4 17 :23 11. Nyíribrony L1 3 1 7 22:21 7 12. Tarpa 9 2 3 4 17:21 7-*yüre 11 2 2 7 14:26 6 14. P.-dobos 10 2 — 8 16:43 4 Erdélyi József Sportolok az árvízkárosultakért Az elmúlt vasárnap barátságos labdarúgó-mérkőzést játszottak Tyúkodon, ahol a hazai, megyei I. osztályban szereplő Tyukodi Tsz együttese, az Ópályi ME- DOSZ-t látta vendégül A találkozót a tyukodi csapat nyerte rnog 1:0 arányban.' A mérkőzés teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlották fel. Kisvárdán június 7-én. a járási OSN-ünnepségek lesre, lében délután 16 órai kezdettel bonyolítják le a Kisvárdai Vasas—Beregszászi Kooperatív. barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzést, ennek teljes bevételét fizetik be a károsultak megsegítésére. Megyénk súlyemelői a Szovjetunióban Megyénk súlyemelő-válogatottja a Szovjetunióba utazik. ahol Szojván vív barátságos találkozót a Kárpáton- túli terület súlyerhelő-vá- logatottjával. Megvénk versenyzői június 5-én. pénteken utaznak el a nemzetközi viadalra, s vasárnap, június 7-én érkeznek vissza Nyíregyházára. Rangadó a javából! Érdekesnek ígérkező. NB Il-es kézilabda bajnoki női mérkőzésre kerül sor vasárnap délelőtt a nyíregyházi stadionban. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola lányai a Mátészalkai MEDOSZ újonc NB Il-es gárdáját látják vendégül. Mindkét szabolcsi csapat a táblázat második felében foglal helyet. S bár egyiküknek sincs kiesési gondja, mégis további szereplésükre kihathat mostani rangadójuknak végeredménye. Egyben azért bízunk: hogy mindvégig sportszerű, élvezetes mérkőzést láthatunk majd! Ismét a Spartacus lányairól A Nyíregyházi Spartacus NB I-es női röplabdaegyüttese. újoncként minden várakozást felülmúló teljesítményt nyújt idén .az NB I második csoportjában. A bajnoki táblázat első helyén áll már hosszú hetek óta. S épp az elmúlt vasárnap biztosította be vezető helyét, miután sa.jál pályáján győzte le nagy riválisát, a Szegedi Sparlacust. Bár még két teljes forduló van hátra a bainokságból, minden reménye megvan a Nyíregyházi Spartacus női együttesének, hogy jelenlegi pozícióját továbbra is megőrizze. Nagy rövidzárlat volt! A Záhonyi VSC NB inas labdarúgócsapata alighanem párját ritkító teljesítményt nyújtott legutóbbi bajnoki mérkőzésén. A 7 elmúlt vasárnap Püspökladányban lépett pályára bajnoki mérkőzésen. A záhonyiak igen jól játszottak, félidőben 3:l-re vezettek. majd tovább növelték előnyüket, s a találkozó befejezése előtt 12 perccel már 4:l~re vezettek! A találkozó utolsó perceiben azonban rövidzárlat következett be a záhonyi védelem* ben, s a találkozó végül 4:4 arányú döntetlennel ért véget'! Kár volt így kiereszteni a találkozó végére. hiszen bravúros győzelmet engedett ki kezéből Így .a záhonyi csapat. A vendégcsapatok sikerei A megyei I. osztályú lat* darúgó-bajnokság múlt heti fordulójában három együttes is nagyszerű eredményt ért el idegen pályán. A Nagy- ecsedi Tsz Nyíregyházán győzte le a Nyíregyházi Dózsát. Ugyancsak Nyíregyházán győzte le a Ti szavas vári Lombik az NYVSC-t. S végül. egy nyíregyházi csapat is kitett magáért: a Dimitrov SE szintén idegenben szerezte meg a két pontot a Nyírbátori MEDOSZ-szal szemben. A vasárnapi forduló után a Tiszavasvárl Lombik és a Dimitrov SE nagy lépést tett, hogy csoportjában megszerezze az elsőséget. Bézi (.ászlé Kosárlabda : Az NB IÍI tavaszi végeredménye Kisvérda Befejeződött a kosárlabda női és férfi NB III. tavaszi idénye. A bajnoki táblázatot a DASE női és a Leninváros férfiegyüttese vezeti. Megyénket a kosárlabda NB 111-ban a Tanárképző Főiskola női, valamint négy férfiegyüttes képviselte. Ä női mezőnyben a főiskolás lányok a 4. helyen zárták a tavaszi évadot. Ez játékerejüket tekintve kielégítőnek mondható, bár meg kell jegyezni, hogy egészen kis szerencsével, a második helyen is végezhettek volna. A férfi mezőnyben a Nyíregyházi Spartacus, mindvégig versenyben volt a tavaszi elsőségért, s a végső győzelemért folyó harcban is van még esélye. Elismerésre méltó helyen all a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum együttese is, bár harmadik helyét csak jobb pontarányának köszönheti — az őszi idényben, a sorsolást tekintve megerősítheti mostani pozícióját. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola negyedig helye is nagyon szépnek mondható, tekintve hogy végső soron újonc együttesről vau szó. A Nagy kallói MEDOSZ a 9. helyen áll, s a szabolcsiak közül talán épp a nagykállói- ak voltak a legbalszerencsé- sebbek. S mivel sorsolásuk is kedvezőnek- ígérke? ., a* őszi idényben, s így minden bizonnyal tudnak javítani mostani helyzetükön. Alábbiakban közöljük a női és férfi kosárlabda-bajnokság tavaszi idényének végső bajnoki táblázatait: NŐK: 1. DASE 8 8 — 397:267 IC 2. MVSC 8 6 2 421:269 14 3. DEAC 8 5 3 406;368 13 4. Nyh. Tank. 8 5 3 430:366 13 5. Leninváros 8 5 3 397 :347 13 6. MEAFC 8 4 4 347:348 12 7. Szerencs 8 3 5 374:456 11 8. Misk. Postás 8 1 7 269:454 8 9. özd 8 — 8 324 :490 t FÉRFIAK: 1. Leninváros 11 11 _ 909 :655 n 2. Nyh. Spart. 11 10 1 812:596 21 3. Nyh. FMGT 11 7 4 645 :657 18 4. Nyh. Tanárk. 11 7 4 756:740 18 5. özd 11 7 4 729 :720 18 G. Tiszafüred 11 5 6 826:812 16 7. DEAC 11 5 6 693:658 16 8. Szerencs 11 4 7 761 .*769 15 9. Nagykállo 11 3 8 759:838 14 10. Misk. VM* 11 3 8 537:748 13 11. Egri HSC II. 11 2 9 623:722 13 12. K.-barcika 11 2 9 638:773 13 • = Egy büntetőpont levonva! Ganzlet Istvie