Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
Vasárnap! melléklet A hazához tartozni A harmincas évek regényolvasói talán még emlékeznek Lilahy Lajosnak a kivándorlás és az azt követő, „új hazára” találás nagy témájáról írt regényére: „A lélek kialszik”. Az a fiatalember, aki átkelt a Nagy Vizen, egy volt József Attila versének „kitán- torgó másfél milliójából” és Ady versének juhászairól és csőszeiről, akik nyomában „elmegy a kútágas, nem marad csak kútja, meg híres Verbőczi úri pereputtya. .Valóban, voltak évtizedek, amelyek úgy jogyasztották a hazai föld népét, a dolgozó embert, a Kilatástalanság elől menekülő százezreket, mint valami járvány. Szólt a hajósip, indultak. Aztán más történelmi viharok fújták el őket: tiorthy Miklós Magyarországáról a haladó, demokratikusan gondolkodó emberek üldözésé; 11144-ben a naború vegének sorsfordulója, amely katonát, kisle- ventet is sodort nyugatra, megzavarodott kisembert is, nemcsak a vitéz Lakó típusu, tudatosan a forradalom elöl menekülő un retegeitet. Ls íaaö tízezrei rtozott is a tudatos rombolóké, a gyilkos ösztönök du- vadjaié volt — a kisebbség; a nagy, túlnyomó tobo- seg a megriadt, csalódott, jelrevezeit, vagy a kapitalista világtól csodákat varó határátlépőké volt. «.étegek egymás után, rétégéit egymás mögött: uj és új magyar rajok a világ országutjain, tengerein, rieiyes-e egy Kalap Matt hat dissziaenseitrol beszélni? Vagy aaarcsaK igazsagos-e a gúnyolódás, amellyel humorunk gyakran Köszörüli oroszlánkörmeit — a „küllőmre szaKaat hazánkfia” fogalmán? hiszen az első ■».uiioidre szakadtak meg „Ferenc Jóska” etol, „Tisza «ista' elöl cussziuaitaK — tehát az ellenkezőjét a Karma az úri vilagnatt; az ll)30-táji kivándorlóit ttomty itiagyarorszagat Hagytak itt, azt a tegnapot, amelyet mi eivetetiuriK. Ezeknek fiai es unokái, a második es Harmadik nemzeden: csaK földrajzilag lehet távol tő- iunk, ae Magyarországnoz tartozasuKat mi nem gyengíteni, hanem erősítem szeretnentt. Nemcsak az övéket! Azokét is, akik a későbbi történelmi hullámverés tajtékával sodródtak túl a határokon. Az 1944-es es oo-os évjáratoK kózüi is közünk van es lesz azoknoz, akik a „revans” vérgózös álmait Kisöporték fejükből és a nemzethez tartozás, a nemzeti kultúrkörhöz, az anyanyeivhez tartozás tiszta érzéseit melengetik. Lzert örülni tudunk hazatértüknek, ha iatogatooa jönnek — mert tudjuk, néhány, vagy néhány tucat nagyszájú fenegyerek és forint- ege tó „krakeier” nem homály osíthatja el a tíz- és tízezer tisztesseges, hazája iránt jó es igaz érzelmeket tápláló tegnapi magyar állampolgár kapcsolatait, tevékenységet. Lnnék a kapcsolatnak olyan szervei, fórumai vannak, mint a Magyarok Világszövetsége, oiyan írásos eszközei, mint a nagyon kedveit Magyar hírek, olyan rádióhullámai, mint amelyeken a szülőföldünk ad műsort, minőén égtáj irányába. Miért akarjuk, nogy jöjjenek — rég kivándoroltak harmadik nemzedekeool es tegnapi, megriadt menekülök közül egyaránt? Mert szeretnénk megmutatni nekik változó, örömöket és gondokat egyaránt magá- oa foglaló életünket, hogy kommunistává varázsolnánk, vagy agitálnánk okét? Nem ez a feladatunk, f’enyek, változások, eredmények megmutatása a dolgunk. hogy megtalálják az uj érintkezési pontokat az ohazavai: egy szép táj, egy szép könyv, egy múzeumi látogatás, egy színnázi este, egy pinceszer, egy Uuna-parti seta, egy orgonahangverseny mágneses vonzásában. A világszövetség nemrégiben ötven, általa ismert című, távol élő magyar származású művesznek küldött értesítést, megnivást egy kiállításra. Mind feleltek... — Természetesen ez a javuló kapcsolat nem valahonnan az égből pottyant, hanem egész belső fejlődésünk évek óta tartó higgadt, józan szakaszának, a párt- és kormánypolitika nagyvonalúságának függvénye. Az, hogy a Korábban gyanakvó szemmel nézett kis haza szalonképes lett a világ közvéleménye előtt. Anélkül, hogy elvi engedményeket tett volna. Amélkül, hogy kevésbe lenne szocialista. De most ez a kis naza a magyar nyelv megőrzésére folytat akciókat külföldön élő fiai között, műemlékeit, öreg várait, kedves helyeit szépen és szívvel gondozza és — például ez idén a nagy király, az államalapító István születésének évfordulójára készül. Egy évezred távolából int felénk a nomádság, a szétszórt törzsi állapot és a feudális európai állam határmezsgyéjén dönteni tudó Vajk, Gejza fia. Arra tanít: tudni és merni kell előre lépni. Ki hallgatott jobban erre a szóra, mint a mi társadalmi rendünk? S a szép és méltó ünnepség — és találkozássorozatok mellett a magyar irodalomhoz, zenéhez, művelődéshez kapcsolódás tudatát ápolni, közben felmérni, mekkora is a valóságban a kint élő magyarság: ez hosszú, több éves, évtizedes feladat. De vállalnunk kell, hogy a lélek — a hazához tartozás lelke — „ne aludjon ki”. Szeretnénk, hogy a földrajzi távolságokat legyőzze a nemzethez tartozás vonzása. Önzőek vagyunk? Azt hiszem, nem: nekik, a másfél—kétmilliónak akarunk nyugodt éjszakákat, kedves emlékezéseket, eltéphetetlen hazai szálakat. Hogy a hozzánk tartozás melléktermékeként kissé az óhaza „követei” is maradnak odakint, hogy ők is szépítik hírünket a világban? Ez csak jó, ez csak nemzeti cél — tisztességes cél. Haladó cél is: hiszen ha a mai Magyarországot jó, tisztességes és őszinte szóval említik környezetükben — legyen az Párizs környéki városka, illionísi farm, kaliforniai művésznegyed — már tettek valamit minden ember, minden nép egymáshoz közelhozásáért is. Baktai Ferenc Egyedül VAGYOK! TIZENNÉGY MÚLTAM, de tizenkilencnek néznek.. Ennyivel kell beérnem. Más nincs! Anya megtiltotta, hogy apával találkozzam. Nem szóltam, minek vitatkozzam. Fölösleges: erre már rájöttem. Anyából annál inkább ömlik a szó. A fülemet se dughatom be. Ismertem az érveit, meghallgattam még egyszer. Talán századszor! Ők elváltak. Apa jövőre szerez lakást, aztán lehet, hogy odaköltözöm az új: otthonba. Lehet! így beszéltük meg. Mert azért mi találkozunk néha. Apa nagyon elfoglalt ember, sokat dolgozik; sok pénzre van szüksége. Legtöbbször én keresem fel. Mit csináljak, rengeteg probléma izgat, kivel tárgyaljam meg? Anya ideges! Meg nem is vagyok a kedvence. „Kis * rifke, hol kószáltál eddig?” — fogad otthon esténként. Már amikor otthon tartózkodik. Legutóbb apa cudarul lehordott. Tél van én meg majdnem' két óra hosszáig áesorogtam az intézete előtt. Elsírtam magamat. Értse meg, néha muszáj . találkoznunk. Csetlek-botlok a világban. Bólintott. Megérti! . — Ezentúl, minden pénteken összejövünk — mondotta. Ebben állapodtunk meg. Bementünk a presszóba. Már nem fáztam. Igaz, egy kis rumot is hörpintettem. Fenemód kihúztam magamat, amikor távoztunk; és csak' kint, a havas utcán gomboltam be a kabátomat. Hadd irigykedjenek Apára: Milyen remek kis nőcit szedett fel! Egész héten készülődtem. Jobban ment a tanulás is. Otthon meg kitakarítottam. Ha valami eszembe jutott, gyorsan feljegyeztem a noteszomba. Csütörtökön felszökött a lázam. Nem lettem beteg, csak túl izgatott voltam. Másnap, pénteken kilencig ücsörögtem a sarokban. Volt nyolcvan forint dugipén- zem. Először coca-colát rendeltem. Aztán töményét. Apa nem jött el! Nem haragudtam meg rá, de fájt! A gyomrom reszketett; mintha valaki, égy erős ember belém rúgott volna. Nem telefonáltam, nem akartam zavarni. Nem feledkezett, meg rólam, csak valami közbejött. Valami halaszthatatlan dolog. Aztán, mintha mi sem történt volna, épp olyan kedvvel várakoztam a következő péntekig. Nem jött. Sokat gyalogoltam. Talán a fél várost . bekoporcoltam. Giglerrei találkoztam. Ment korizni. Csillogó szemekkel újságolt valamit. Teljesen átázott a csizmám. A friss levegő azonban jót tett. Többet nem megyek el . a KÉK VIRÁG-ba; se most pénteken, se máskor. Ezt határoztam. Majd veszekszem anyával. A pofonokat mér kezdem megszokni. Nem veszélyes! De ezt a remeg- tető, súlyos idegességet, amely a gyomrom- mélyéről tör fel, s úgy sajdul szét a testemben, hogy teljesen megzavar, fejemet vesztem; másnap még az iskolát is kerülöm, azt az örvényt nem akarom többé! Nem. Nem. Nem. Aztán majd lesz valahogy. Kihagyom a szüléimét a számításból. Akkor legalább, úgy tervezem: öt Fecske elég lesz egy napra. Egy doboz négy napra és gyakrabban járok majd moziba. G. Szűcs László Hammel .Tőzsef felvétele A megyéi építőipari vállalat üzemi étkezője —Nyíregyháza.
