Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
! Vasárnapi melléklet Elemi közérdek Az újságíró összehajtja jegyzetfüzetét, visszakat- tintja golyóstollát; feláll, búcsúzni készül. Az annyiszor hallott, már-már sztereotip mondat jobbára ilyenkor hangzik el: kérem, ha lehet ne írja ki a nevemet... Sok apró jelből, pszichikai rezdülésből, az újságírói megfigyelés ismétlődő tapasztalataiból szűrődik le végül az összegezés, amely a sajátos gesztusokkal és jellegzetes hangsúllyal kísért búcsúmondat indítékait két nagycsoportra osztja. Mellőzzük ezúttal annak az okcsoportnak a vizsgálatát, amely rendszerint az interjúalany kritikai közléseivel, pontosabban: e közlések esetleges következményeivel függ össze. Merőben más a helyzet a második csoportba sorolható indítékokkal. Ilyenkor többnyire szó sincs kritikáról: az interjúalany csupán önmagáról beszélt, erőfeszítéseiről, azokról a kimagasló eredményeiről, amelyek indokolták, hogy az újságíró felkeresse és munkájáról kérdezze. Ha efféle beszélgetés záróakkordjaként hangzik el a kérés, amely voltaképpen anonimmá, személytelen-alaktalan általánosságé satírozná a személyiség varázsával, az egyedi teljesítmény ismételhetetlen vonzásával átszőtt riportanyagot; nos, ilyenkor végképp érthetetlennek, lélektani talánynak .tűnik a névtelenség igénye. De ha már ilyen sajátos kirándulásra invitáltuk az olvasót az újságírói munka műhelyébe, illő és megengedhető, hogy — ezúttal valóban jegyzetfüzet, golyóstoll nélkül —, megosszuk a kérés nyomán hirtelenében támadt gondolatainkat is. Az első, természetes reflex azt sugallja — és rendszerint ezen a nyomon indul az interjúalanyt rábeszélő polémiánk is —: névtelenséget választó szerénységről, a hivalkodás látszatának elutasításáról van szó... Gyakran kétségkívül erről is, de a rokonszenves szerénység önmagában aligha indokolná e hírlapírói műhelytapasztalatok közzétételét. Ám ha a riporter szakavatottan eltávolítja a kérést alátámasztó érvek felső hámrétegét, mögötte mélyebb, társadalmibb, tehát jelentőségteljesebb tünetekre bukkan. Bár jobbára csak rejtett célzásokból és közvetett utalásokból, de mégis egyhamar kitűnik, hogy nincs egyébről szó, mint az irigység, a „megszólás” elleni védekezésről, mondjuk ki nyíltan: a középszerűség övön aluli öklözésének előzetes kivédéséről. A köznyelv sajátos ízű mondatot kreált e lelki alapállás jellemzésére— ezt: „jobb a békesség”. A lágyszívű és minden erőteljes kanyartól tartózkodó középút filozófiája ez: annak az életvitelnek a nyelvi tükrözése, amely csupán arra koncentrál, hogy mikrotársadalmá- ban, munkahelyi közösségében ne váljék sem negatív példává, sem követendő eszménnyé, mindkettőben egyaránt veszélyt szimatolva, emitt a retorzió, amott pedig az irigység oldaláról. Jelképes interjúalanyunk — akiben golyóstoliunk zárókattanására, feledvén iménti beszélgetésünk jóízét, melegét ,felrémlik így nagybetűssé meredve a Következmény —, csak cselekvésében, tetteiben vállalta a kiemelkedést, de egyszeriben visszahőköl ennek társadalmi-publikációs hatásaitól. Sokat sejtető, gondolatokat ébresztő ez a tartózkodás! Mert a háttérben valós indokok húzódnak; a kimagasló teljesítményt, az átlag fölé emelkedést, a nagy, igazi produkciót gyakran kiséri ellenszenv, sőt gyanú. „Ki tolja ezt" — kérdik emitt, másutt hozzáteszik: „persze megkapja a pénzt is érte, azért töri magát ’. A munkahelyi széljegyzetek szövege esetenként változhat, a lényeg azonban egyértelmű :a középszerűség, a terepszínű teljesítmény nem szívesen pillant fel saját szintje, az átlagszint fölé. Ha csupán úgynevezett emberi magatartásról, a pszichikai matéria állítólag örök eleméről lenne szó, arra nem lenne érdemes sok figyelmet vesztegetni. Kétségtelen azonban, hogy e magatartásforma mögött bizonyos objektív tényezők hatása is kitapintható. Figyelembe kell venni elsősorban, hogy a korábbi gazdaságirányítási rendszer a jövedelmek — nem elvi, de valóságos — nivellálásával akarva-akaratlanul azt az átlagos teljesítményt, a középszerű életvitelt honorálta, amely a „jobb a békesség” elvére alapozódott. Aligha szorul bizonyításra, hogy a nivellélás, mint társadalomszervezési elv — mégha csak a gazdálkodás mikrovilágában, a műhelyben, a munkahelyi osztályon érvényesül is -, nem kedvez a „kiugrásnak”, a kimagasló teljTemieszeÍsen az új gazdaságirányítás, amely a korábbinál erőteljesebben érvényesíti a munka, a teljesítmény szerinti elosztás elvét, egyik évről a másikra nem számolhatja fel a kialakult es polgárjogot nyert gondolkodásmódot. A megoldás csak oly módón kepze- hető el ha társadalmilag - de ezenbelul munkahelyenként is - általánosan elfogadottá válik a felfogas hogy fSisasló teljesítmény végeredményben etem. *<*«'; »*». ■ felt csak átlagosat teljesít. Egyszersmind fontos olyan feite teleket teremteni, hogy mindenkinek módja nyíljék természetesen a képességeivel összhangban allo teve-, kenységi szintjén - nagyot, kimagaslót alkotni. X. A. Elek Emil felvételt Kinek mit jelent ez a név: Sóstó? Az ott lakóknak a szülőföldet, az erdőmunkásnak óriás munkahelyet, a kijáró pincérnek ingázást, a csónakmesternek egy kis Balatont, — Idegeneknek egy apró pontot a térképen. Nekünk, a megyeszékhely lakóinak egy hatalmas kertet, amely városunk egy darabja. De többet is jelent ennél, a pihenés, a kellemes kikapcsolódás valóságos színterét és szimbólumát egyszerre. S jelent aggodalmat, szeretnénk, ha a jelenleginél is szebb, kiépültebb, árnyasabb lenne. Aggódunk, ha ritkulnak a fák, miközben örülünk, hogy játszótér, vidám park épül a gyermekeknek. Életünk egy része a Sóstó, s azt szeretnénk, ha még közelebb lenne lakásunkhoz, csak ki kellene nyújtani a kezünket, s elérhetnénk... Ez persze szép, de hiú ábránd. Sóstónk természeti szépsége, gyógyító klímája, hideg és meleg vize, bontakozó üdülőnegyede, víkend- telepe, vendéglátó- és pihenőhelyei a jó közlekedés, a gondos menetrendek, a pontosan induló buszvezetők jóvoltából mind közelebb jöhet a városhoz. Mit jelentett évszázadok, évtizedek során a Sóstó? Természeti ajándékot, keveseknek. Szerény megélhetést, néhány falatot, halat, vadat a hangyaszorgalmú népnek. A természet ajándékából az ember varázsolt százezreknek pihenő-, fürdőhelyet. S hol- vagyunk már az ünnepélyes pillanattól, a megcsodált fúrótornyoktól, az első felbúzgó forró víz- sugár okozta meglepetéstől, örömtől. Az első medencéktől, melyeknél egy egész város, egy egész megye drukkolt a sikerért. Aztán á homokon szépen megépültek az összkomfortos medencék a gyógyító víznek. A szélrózsa minden irányából — modern zarándokhelyként — bátyus parasztemberek, cekkeres, táskás városi kirándulók. Debrecenből átruccant külföldiek ismerkedtek meg ezzel a sokáig elvont fogalommal: Sóstó. És nincs megállás. Minden tavasz hoz újat, medencét, apró üzleteket, rózsalugast, betonparkolót, strandéttermet, öltözőt, strandkönyvtárat, és így tovább. Kezd hasonlítani kedvelt kiránduló- és fürdőhelyünk a szobosz- lói, a debreceni, és más fürdőkhöz. Őszintén ünnepelünk minden új szint, létesítményt, de még nem vagyunk elégedettek. Több üdülőépületet . szeretnénk látni a tó körül, s az erdőben. Gondosabb és főként egyenletesebb étkezési lehetőségeket, gyorsabb közlekedést, praktikusabb jegyváltást, és így tovább. De ma már Sóstó nem csupán az üdülést jelenti a Nyírségnek. Erdejében az élet kapuja, a festői környezetben fekvő anyás-csecsemő otthon éppúgy megtalálható, mint az élettől megfáradt és nyugodt éveiket töltő öregek szociális otthona. Reméljük nemsokára a megyei néprajzi gyűjtemény, a strandon is érdekes színfoltja lesz a Sóstónak. A régiek mellett új szobrokkal is gazdagodott az utóbbi években, a pihenő nő kőbe vé» sett alakja szimbolikus jelensége a Sóstó centrumának. Szívesen látnánk a szép sétányokon egy szoborkertet is, melyet évek szorgos gyűjtőmunkája alapozhat meg. Minden tavasszal többet jelent nekünk a Sóstó, s jól tudjuk olyanná lesz, amilyenné formáljuk. Tegyük még kellemesebbé, de egyről ne feledkezzünk meg. Az emberi beavatkozásnak is vannak határai. Ne fosszuk meg leikétől, ékességétől a fáktól, a város egészséges tüdejét jelentő zöldtől, óvjuk! a közö§ kincset. Sóstónk tavasza így lesz folyton megújulóan örök szép. , Páll Gézát Sóstónk tavasza
