Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-26 / 97. szám
0 áprfRs R«LE?-*fAftYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET I efefeff Pedagógusetika és tantestületi demokratizmus tantestületi VITÁKON. szakszervezeti fórumukon és pedagógusok magánbeszélgetése közben gyakran kerülnek szóba a pedagógusmunka és magatartás etikai kérdései és a tantestületi demokratizmus problémái. Ezek a viták egyenes következme- nyei azoknak a társadalmunkban végbement mélyreható változásoknak, mélyek nagy hatással vannak az erkölcsi viszonyokra, az emberi magatartásra, az egyéni és társadalmi erkölcsről alkotott nézetekre. Pedagóguskörökben annál is jelentősebbek ezek a viták, mert a társadalmi tudat formálásában az egyik legjelentősebb tényező éppen a pedagógus, ők a . társadalmi méretű nevelési célok megvalósítói. Az eszmecseréről — jóllehet folynak még a viták — a leglényegesebb problémák máris letisztultak. Egyértelműen elfogadott nézet, hogy a pedagógusokra ugyanazok az erkölcsi törvények vonatkoznak, mint minden állampolgárra, illetve különös hangsúllyal azokra az értelmiségiekre, akik emberekkel foglalkoznak, embereket befolyásolnak. Mégis a pedagógus etikai magatartásnak vannak sajátos vonásai is, s ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A pedagógus, aki nevel, magánéletében is meg kell valósítania az erkölcsi normákat, hiszen a tanító, a tanár egész életét a közösség, a társadalom szeme lábára < éli le. Talán éppen a pedagógushivatás áll a legerősebb társadalmi kontroll alatt, jelentős idejű — 4—8 évig terjedő — az a kapcsolat, amit a szülőkkel fenntart. A pedagógusok etikai magatartásának megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagynunk a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek, társadalmi presztízsének gondjait sem, azzal is tisztában kell lennünk, hogy az igazságos megítélés csak a pedagógus munkájának és áldozatkészségének elismerésén alapulA KÉRDÉS ALAPVETŐ PROBLÉMÁJA, a pedagógus és a gyermek viszonya. Iskoláinkban örvendetesen erősödnek a közösségi élet pozitív vonásai, de autokratikus magatartással, adminisztratív eszközök alkalmazásával is találkozunk a nevelőmunkában. A nevelőnek joga, de kötelessége is. hogy jutalmazzon vagy büntessen, osztályzatot adjon, vagy beszélgetésre keresse fel a szülőt. Ebben a pedagógiai tevékenységben az adminisztratív eszközök alkalmazása — egy otthon felejtett füzetért adott elégtelen — néha látszólagos „gyors sikert” hoznak, de mindenképpen rossz társadalmi közérzetet teremtenek. Jó dolog, ha a pedagógus üldözi a rosszat, a mulasztásokat, hi bákat, de tudjon gyakran bizalmat is előlegezni, távol tartani önmagától a gyanak vast. Közismert pedagógiai I igazság, hogy az ember — így a tanuló is — jobban elviseli a nagyobb követelményeket, ha bíznak benne. A kölcsönös bizalmat feltételező, tiszteleten alapuló tanár-diák viszony ritkábban ad alkalmat a konfliktusokra. A leggyakoribb összeütközés tanár és diák között az egyenlőtlen értékelés és elbírálás miatt'következik be. A kivételezés vagy a valakiről elfelejtkezes vétség az egyén és a közösség tejlődését meghatározó erkölcsi normák ellen. A legizgalmasabb, s egyben a kérdés legbonyolultabb része a pedagógusközösségek helyesen kialakított légkörének problémája. A helyesen értelmezett tantestületi demokratizmus, a jó nevelötes-, tületi szellem nem nélkülözheti a következetesen irányító, céltudatos pedagógiai munkát igénylő vezetőt, de a vélemények nyílt, őszinte kimondását, a jó ügy érdekében a nézeteltérések megvitatását sem. A JO KÖZÖSSÉGI LÉGKÖRT nem a szabad véleménynyilvánítás mérgezi meg. hanem a sugdolózás, a pletyka, az egymás munkájáról, főleg a kívülállók és a gyerekek előtt hangoztatott alaptalan vélemények. Nem a vitának mindenáron való elkerülésével, az elvtelen udvarlással lesz nyugodt az iskola légköre, nem akkor érzik jól magukat a testületben a közösség tagjai. Nem az elszürkült, „valahol a középen” élő, amolyan ..terepszínű” magatartást tanúsító pedagógusközösség a jó kollektíva. A jó pedagógusközösségnek a célratörő „pedagógiai nyugtalanság” a hajtóereje. Ez sarkallja a közösség tagjait jobb eredményekre. az ilyen testületben képesek a megfáradt, de sok tapasztalattal rendelkező öregek, s a nagy nekifutás előtt álló „megváltó szándékú" iíl jak a harmonikus együttműködésre. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a ma még iskolába lépő gyerekek szociális és társadalmi különbségekből fakadóan nem egyenlő eséllyel lépnek be az iskolák kapuin. Ezt a differenciált adottságot, csak differenciált pedagógiai tevékenységgel lehet enyhíteni, majd nivellálni. Nem a magasabb érdemjegy, hanem a megkülönböztetett gondoskodás, a gyermek egyéniségéhez és képességeihez alkalmazott, pedagógiai sikereket biztosító eljárások és módszerek vezetnek eredményre. NEM HAGYHATJUK SZŐ NÉLKÜL a pedagógusok közéleti tevékenységéről, társadalmi munkájáról alkotott véleményünket sem. Jóllehet a pedagógus munkájára, szakértelmére a társadalmi élet rengeteg területén szükség van, mégis a legfontosabb közéleti tevékenységnek azt kell tekintenünk, hogy hogyan végzi el a pedagógus szakmai munkáját, hogyan tölti be hivatását. Ezt semmi rn„s.;al nem lehet megváltani, ellensúlyozni. Ettől függetlenül — adottságok és tehetségek szerint — a társadalmi feladatok vállalását fontos erkölcsi kötelességnek tekintjük. Az utóbbi időben gyakran találkozunk mai. témájú drámák hősei között is pedagógusokkal. A nevelők egy része igen érzékenyen reagál az ilyen kritikai hangokra. S ha vitatjuk is az „Egyszál magam” sűrítetten negatív pedagógusprobléma társadalmilag tipikus voltát, kritikai éljogosságát nem utasíthatjuk vissza. A társadalom megértő, segítő támogatásával izmosodó pozitív etikai magatartás gyakorlati megvalósulása: a jövő társadalmunk záloga. Csermely Tibor a Magyar. Fed. Társaság szabolcs-szatmári tagozatánál; titkára Demény Ottó .* Egy fölvonuló veteránhoz Emlékszel még a szétszórt orgonákra, zászlók törött botjára és az ólmos fáradtságra, mely ott égett szivedben a szétugrasztott tüntetés után? Emlékszel-e az óbudai dombok füszőnyegére. hús bokrok tövére, ahol vágyódva beszéltél a rendről, melyről, hogy eljő, volt hinni erőd. Minden kínra és megaláztatásra emlékszel-e? Most, hogy e pompás május úgy vesz körül örömmel, fénnyel és javaival, hogy elsimul a múlt minden redőjé fáradt arcodon Lépkedsz a vígan sodródó tömegben, s szemedben ifjak szenvedélye ég. mert nagyon is emlékszel még a harcra, melyben gyötörtek, százszor megaláztak, szöges drótokkal körülkerítettek, s te mégis győztél s itt vonulsz velünk e lenyűgöző, boldog áradásban, ______ — ------ -----Földes Pál:Paríizánemléhek Földes Pál neve lapunk olvasói előtt, mint író sem ismeretlen. Másfél évvel ezelőtt közöltük tőle folytatásokban a szatmári táj, Mátészalka környékének 1919-es eseményeit, harcait. A mátészalkai születésű forradalmár a Tanács- köztársaság idején 19 éves fejjel cselekvő, szervező résztvevője volt szülőföldje alig 33 napos népuralmának. Ezért is kellett neki külföldre menekülnie. Csak a húszas évek második felében jön haza, dc- az 1930-as budapesti nagy tüntetésnél lebukik és az akkori, valamint az 1919-es tevékenységéért 10 évet lölt Horfh.vék fegyházában. Amikor 1940-ben kiszabadul, első gondolata az volt, hogyan szökjön át a szabadság földjére, a Szovjetunióba. A közelmúltban megjelent Partizánemlékek című könyve itt, a szökés leírásával kezdődik. A bevezető Menekülés fejezetben színes, fordulatos elbeszélő hangnemben írt sorai bői tudjuk meg miként jutott Hajdúszoboszlóról Debrecen—Nyíregyházán át Szolyvára, ahol a kárpataijai kommunisták veszik pártfogásukba, az ő segítségükkel jut ki a szovjet határra. Negyvennyolc órás gyaloglás Szaímár a A „Múzeumi Magazin” utolsó számában (a magyar mű zeumok központi folyóirata ezután más címen jelenik meg, Múzsák lesz a neve.) dr. Flórián Mária érdekes cikket ír a Szentendrén épülő Szabadtéri Néprajza Múzeum mar épülő és elsőnek a közeljövőben megnyitandó szatmári részéről. A szerző megismétli/ hogy a népi építészetet tizenegy tájegységben bemutató szabadtéri múzeum részei közül azért éppen a szatmári tájegységet építik fel először, mert az itteni, előrehaladott gyűjtés kiválóan és talán valamennyi közül a legteljesebben tudja bemutatni a XIX századi magyar falu különféle háztípusait. Uj és nagyon érdekes viszont, amit a szerző az Erdőhátról ír. Ez a hatalmas tölgy és bükk erdőség, mely o Szamostól a Túr mindkei partján elterülve egészen a XII. századig lakatlanul állt, csak ősi dzsungel formájában került a Szente-Mágocs és a Kata nemzetség kezére. Az ezerszázas években kezdte meg az erdők irtását az ide telepített jobbágyság. Az első igazi erdőháti falunevek — írja a szerző — tehát a Palá- dok, Sonkád, Kölese, Méhte- .. --------... után az utolsó százmétereket kúszva kellett megtennie. A határon való átjutást így írja le „Felemelkedni már nem volt erőm, hason fekve öleltem át, csókoltam meg köny- nyezve a hideg határkövet, szabadságom első biztos jelképét.” Ekkor 1940. szeptember 5-ét írtak. Ebben az időben sokan vágtak neki a határnak, menekültek az egyre erősödő fasizmus elől, de elsősorban nem saját életük mentéséért, hanem harcra készültek az ország felszabadításáért. Földes Pálnak a személyes élmények frissességével megírt könyve azokról az antifasiszta magyarokról szól, akik ugyanakkor, vagy előbb, illetve később tömegesen álltakát a keletre küldött hadosztályokból. Azokról az emberekről ír, akik valamilyen módon. de szembekerültek a német fasizmussal, s ha módjuk nyílt rá harcoltak is ellene, együtt a szovjet katonákkal, partizánokkal. Könyvében rengeteg a név Az élő. vagy áldozatul esett emberekre ma is úgy emlékszik, tisztán és aprólékosan, a szűrötáborok- ra és lakóikra éppúgy, mint a partizán hajtársakra. vagy a krasznogorszki antifasiszta lek, Becs, Milota, Köröd nevei először csak a XIII. szazadban bukkannak fel az okiratokban. Bár egyre nagyobb irtásokat hasítottak ki az erdőkből, a fa, az erdő munkát és megélhetést nyújtott az itt élőknek. És egyben meghatározta építkezéseik jellegét is. Ez az évszázadokig hagyományos „borona”-építkezés — az egybeácsolt gerendákból rakott fal és szerkezet — még a most fellelt népi épületeken is megtalálható. Természetesen a múlt században már csak a lakóépület váza volt fa, közeit paticsos fallal töltötték ki. Ilyen a Sonkádról Szentendrére telepített kispa- ládi lakóház, mely a szegény- parasztok, a botpaládi ház, mely a középparaszti építkezés jellegzetességeit mutatja be a szentendrei Szabadság- forráshoz áttelepített, erdőháti faluban. Nagy szerencse, hogy Sonkádon hibátlan emlékét találták a gazdag paraszti építkezésnek is, mely ugyanezekből az elemekből már hat helyiséges, vályogból épült, de még mindig erős favázas házakat szeretett emelni. A szatmári falu negyedik lakóháza a Pest környéki erdőben az a milotai „kutyafektetős” lakóház, mely hadifogolyiskola hallgatóira, hogy az olvasó érzi: sokan voltak magyarok, akikre érdemes emlékezni, akikre kell emlékezni, akiket, ha élnek jobban meg kell becsülni, mert nehéz és sötét években szórtak fényt a magyar névre. A közel négyszázoldalas könyvnek még a tartalomjegyzékét is nehéz volna egy rövid ismertetőben felsorolni. A sok-sok történet időrendi sorrendben vezeti az olvasót a magyarok partizánharcainak: dicső útján. Az 1940-es meneküléstől az 1945-ös záró fejezetig, amiben a Kossuth Lajos magyar antifasiszta gyalogezred alakulását ecseteli az író hosszú az út, sok a véres és a derűs történet. Földes Pál mindezeket avatott tollal, igaz hitelességgel adja közre, elsősorban azért, mert nemcsak tanúja, hanem katonája, egyik vezetője is a partizánharcoknak, az antifasiszta iskoláknak. A brjanszki erdő legendás hírű partizánharcainak már gazdag irodalma van — érthetően — főként szovjet íróktól. Mindezek kiegészítőjeként elvezetes olvasmánnyal, gazdag dokumentumanyaggal bővíti ismereteinket a Parti- /ánemlékek című könyv (csb) mind közül a legrégibb. Ku- tyaíektetönek hívták azt a pitvart, amelynek az eresz felé nem volt fala. A milotai házban látható a tüzelőberendezés legrégibb formája is, melyben — keleti hatásra — a pitvarban szabad kandallóban égő tűz füstje a padlásra távozott. Természetesen a szatmári faluban lesznek gazdasági épületek is. Talán legérdekesebb köztük az abora, melynek négyszögletes zsindelytetejét a négy tartóoszlopon addig lehetett felemelni, vagy lesüllyeszteni, ameddig az alatta tárolt szálas takarmány éppen ért. A szerző azt reméli, hogy az első tájegység megnyitásakor — mely az építkezések befejezésével 1972-ben várható — a Szabadtéri Néprajzi Muzeum bel- és külföldi látogatói uz élethűen újra épített erdőháti falu, a híres kettős udvarok, a boronás építésű ló- és melléképületek, a korhű berendezés, szerszámok és használati eszközök megtekintésekor hangulatos és szug- gesztív benyomást szerezhet arról, hogyan ált az erdőhali falu nepe az elmúlt század- fordulón szentendrei múzeumban majd figyelmeztesd. Színes inget ne végy neki, csak a fehéret szereti. Mindennap másikat vesz fül, meg alsónadrágot is. Böbe többször is megnézte az óráját, mintha várt volna valakit; elővette a pucieros oobozút, megnézte magát a tükörben, «E »rra melléket bepúderozta. — A hasát nagyon szereti, de vigyázz rá, mert hajlamos a hízásra. Ha egy-két kiló többlete van, mindjárt lélegzési zavarai vannak. Reggel •akasd jól, ebédelni a munkahelyén szokott. vacsorára csak tíz deka füstölt sajtot adj neki. meg egy bögre aludttejet, kenyeret egy falatot se. Az aludttejet ne engedd fölsavósodni, mindennap tegyél le egy bögrével aludni, mert' kiönti. „Ha már ezt a vacakot eteted velem, legalább friss legyen”, azt szekta mondani. Vasárnap ne hagyd sokat enni. mert egész nap csak rágcsálna, éjjel aztán meg nem tud aludni, rossz az emésztése. Fölkel, járkál, cigarettázik és megfogadja, hr.g1 vaaai'öap lobbid sohase eszik, de alig várja, hogy megint vasárnap legyen. A Rudasból szoktam neki vizel hozni, a középső csapból, jó hatással van az emésztésére, meg az egész közérzetére. Böbe a szája szélét rágta es türelmetlenül dobolt az ujjaival az asztalon. — Nem tudom, említette-e neked, hogy jobb térdével sokad szenved. Azt hiszem, megerőltette. Mar régen, de most jön elő, ahogy öregszik. Az orvos azt mondta, karban kell tartani, de sajnos, elna nyagoiju. Ha eszreveszeü. hogy bizonytalanul lép, meri egy asszonynak azt észre keli venni, vagy ha azt mondja hogy forró a lérde, éjjelre iöi- tétlen tegyél neki rá vizes ruhát. Csavargasd be szépen egy törülközővel, mert olyan ügyetlen, lecsúszik neki. Éjjel legalább kétszer cserélni kell rajta a vizes ruhát. Föl- tétlen menjen orvoshoz, Reo- solon mindig legyen otthon, vagy Algopirin. Ilyenkor ideges, sehol nem találja a helyét, nyomoréknak hiszi magát, hogy ő már nem teljes ember, meg hasonló elképzelései vannalg, Hát. ugye, közelebb van már az btvenhez. mint a negyvenhez. Sokat szenvedett szegény feje, de latod, mérnök lett belőle. A vizsgák előtt sokszor hajnalig fönnmaradtam vele, ha láttam, hogy’ fogy az ereje. — Es neked most mik a terveid? — kérdezte Böbe, hogy valami! éppen vegei vessen ennek a s óáiadatnaK. — Szeptember derekától már majd ne engedd el ett- honról kalap nélkül, mert mindjárt arc- és homíoküreg- gyulladást' kap. Ha mégis megkapná, főzzél neki kamillát, azzal gőzölje. Jól takard be a fejét és ne engedd, hogy Tetrán—B-t szedjen, mert az erős gyógyszer és ő csak azt akarja szedni, mert az hamar kitisztítja. De annak egyéb kihatásai is vannak, károsak, csak azért mondom — Szándékodban van férjhez menni? — Nem is tudom, teneked megvan az érettségid, ugye? Böbe a közgazdasági techni- 1 um harmadik osztályából kimaradt, aztán férjhez ment, elvált, megint férjhez ment megint elvált, s most huszonhét éves és ezerötszazötven forint a fizetése, — Meg — mondta zavartan. Irén elmosolyodott, úgy tett, mintha nem hallotta volna, s így folytatta: — Nem baj, majd leerettsé- gizel, van még időd. Aztán elvégzed szépen az egyetemei, mert Jánosnak most már mindinkább szüksége lesz a szellemi társra. Nem tudom, te szereted-e a zenét, Jáno^ nagyon szereti. A komoly zenét. Vivaldi a kedvence, különösen a Négy évszakot szereti. Majd vegyél neki Vival- di-lemezeket. Mondanám, hogy vigye ezeket a mostaniakat, de a középső fiunk él-hal értük... El szokott menni a bélyeggyűjtők közé, azt hiszi magáról, hogy nagy filaielis- ta, hagyd rá, ne szólj neki érte. Egyébként nem ért hozzá, de ezt ne mondd neki. Szórakozni nem igen szokott elmenni, inkább a bélyegeit rakosgatja, ha csak a kollégákkal ki nem ruccannak néha. Ilyenkor előfordul, hogy éjszaka is künnmarad, ne veszekedj vele, elégedj meg a bűntudatával: csapkod, meg gorombáskodik, semmi se jó neki, legjobb, ha nem szólsz ilyenkor. Néha kell egy kis kiruccanás, talán akad is neki egy kis kalandja, vagy rriit tudom én, sok ilyen kis pillangó van manapság itt Pesten, légy vele elnéző. Nem kell komolyan venni, neki is kell egy kis kikapcsolódás, sokat dolgozik. Böbének megváltás volt, amikor János megérkezett. — Hölgyeim! — hajolt meg és mind a két asszonynak kezet csókolt. Leült és megkérdezte, mire láthatja vendégül a hölgyeket. Kinyújtotta a jobb lábát, összehúzta, megint kinyújtotta és egy ideges nan gás szaladt végig az orcáján. — Fáj? — kérdezte Irén es a kezét János térdére telle. János eltolta az asszony kezét. — Jaj, de nagy szamai- vagy! Nem vagy már .túsz- éves, édesapa. Ez maradt belőled, öregfiú nem lehet rajta változtatni. Ezzel együtt Bo- bécske nagyon szeret téged,.. Jaj, és olyan slampos vagy. János! Nem tudsz magadra egy kicsit vigyázni? Sohase voltál ilyen hanyag. Az inged is hány napos? Jaj. istenem, hogyan mehetsz igy ki az utcára? Meglát valamelyik fiad, mit szól? János zavarban volt, elővette a zsebkendőjét és megtörülte izzadó homlokát. — Meg a zsebkendő is! Böbe fölállt, — Ne is telefonálj — mondta és köszönés nélkül elment. János is fölállt, indulni akart, Irén megfogta a kezét. — Ülj le szépen és pihenj egy kicsit. — Miket beszéltél itt összevissza. te szerencsétlen?! — Én? — kéidezte Irén ártatlanul. — Semmit. Néhány tanácsot adtam csak neki, hogy mire vigyázzon. János leült, előrehajolt és az asztalra könyökölt, arcat a két tenyerébe rejtette. Irén a hátára tette a kezét és megsimogatta. — Neked kell eldönlened. hogy mit akarsz — mondta Itén sokára, s egy alig észrevehető mosoly büjt meg szája szögletén. Később együtt mentek ha- „a. s a fiúk úgy fogadták apjukat, mintha semmi nem történt volna: elhitették vele, hogy ők úgy tudják, vidékén volt, kiszállásom.
