Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-18 / 90. szám

»70. április ». KELET-RfAGYARORSZÁ« 9. olda! A bírálat fogadtatása Három község házassága Mindenki patrióta — Új falu születik? Cinemascop filmszínház és mások Üdülőépítés — gondokkal Három hónappal ezelőtt újra reményt adott egy ícl- hívás azoknak, akik szívügyüknek tekintik a tsz-tagok üdültetését. Evekkel azután, hogy néhány lelkes szak­ember egyszer már nekigyűrkőzött a tsz-üdülö tervé­nek, ami akkor sajnos nem lett valóság. Most a rohodi Uj Elet Tsz tagsága ajánlott fel mintegy százezer forin­tot. Konkrétan minden forint eredetét megjelölték. Van még néhány tsz, amely mindjárt csatlakozott, a tsz- szövetségek leközölték a felhívást híradóikban. A roho­di szövetkezetnél ott van a fábiánházi tsz csatlakozása. Félretették azt a pénzt, amelyet már a tsz-üdülö építé­sére szántak. Másról nem tudnak. A kezdeményezés ak­kor visszhangra talált. Ezt bizonyítják a felhívás meg­jelenése után lapunkhoz érkezett javaslatok, telefonhí­vások is. Lelkes építészszakemberek már elgondolásokat is ismertettek, hogyan lehetne egy vagy több millió fo­rinttal csökkenteni az építési költségeket közös beruhá­zásokkal. Mindezeket lapunkban is megírtuk. De ahogy az idő telt — úgy tűnik — ismét lassult az ügy intézése, csökkent a lelkesedés. Az első alka­lomról, a közgyűlések, zárszámadások idejéről már le­késtek. De ez talán még nem pótolhatatlan. Sürgető vol­na megalakítani azt a bizottságot, amely kezébe fogná az ügyet, számlát nyitna a befizetésekhez, propagálná, szervezné az üdülő híveit, s azon igyekezne, hogy minél előbb köszönthessük az első vendégeket az új üdülőszál­lóban. A bizottság szervezésében, a munka megindításá­ban jelentős feladat vár a megyei tanács vb mezőgazda­sági osztályára és a tsz-szövetségekre. Bizonyos, lenné­nek olyan szakemberek, akik vállalnák a bizottságban való részvételt és a hivatalos szervek segítségével meg­kezdhetnék az önálló munkát. Közös érdek, hogy né hagyjuk ismét feledésbe merülni a sóstói tsz-üdülő épí­tésének nemes tervét. MARIK SÁNDOR Megválasztotta új tisztségviselőit a MTESZ megyei szervezetének választmánya AKI AZT ÁLLÍTJA, hogy kedvét leli benne ha megbí­rálják, hibáit a szemébe mondják, arról méltán fel­tételezhető, hogy valótlant állít. Végtére is, hasonlítana ez az állítás annak a ma­zochista betegnek a kedvte­léséhez, aki kijelentené, Örö­mét leli a műtétben. Más kérdés természetesen, hogy a műtét gyógyít, kö­vetkezésképp adott esetben elkerülhetetlen. A bírálat is gyógyít, sőt, preventív ha­tású lehet — elkerülhetet­lenségéről azonban, finoman szólva, megoszlanak a vé­lemények. Elvben természe­tesen senki nem vitatja ezt a gyógyhatást, sőt értekezle- ti felszólalók nem ritkán hozakodnak elő az imént kérdőjelezett állítással, amely szerint köszönik szé­pen a bírálatot, s örülnek, hogy ilyen nyíltan... egyszó­val: az elvi formulázásnalc ezt a módját túlontúl ismer­jük, semminthogy idézve is­mételni kellene. A köznapi valóságban, úgy tűnik, nem mindig fogadja a bíráló szót ilyen felhőtlen öröm. A sokéves gyakorlat kialakította a bírálat vissza­verésének árnyaltan sokrétű módszertanát, amely a kriti­ka látszatát elfoga­dásától a kritizáló min­den látszatot mellőző elbocsátásáig terjed. Ne vesztegessünk szót ezúttal a visszautasításnak azokra az egyértelmű módszereire, amikor a bírálatot támadás, megtorlás követi. Ez világos helyzet — legalábbis aligha szorul ok fej tő elemzésre —, még akkor is, ha társadalmi veszélyessége vitán felül áll. Szerencsére azonban, ará­nyait tekintve, nem ez az általános, tömeges vi&szauta- sítási módszer. SOKKAL VESZÉLYE­SEBB — mért tömegesebb — az a változat, amikor a kritikát sűrű, tömör csend követi, a bíráló észrevéte­lekre — legalábbis látszólag nem figyel oda senki. A pusztába kiáltott szó esete ez, ami elsősorban azért ve­szélyes, mert utána aligha támad kedve másnak is szót kiáltani a pusztába. Ponto­sabban: az elhallgatás, a visszhangtalan bírálat társa­dalmi következményei nem­csak abban összegezhetők, hogy az éppen kritizált hi­ba marad a régiben, hanem abban is, hogy mindez me- mentóként, kézzelfogható bi­zonyítékként igazolja azokat, akik a „ne szólj szám” tár­sad alomellenes elvét köve­tik. A kérdések kérdése azon­ban ebből következik, s így hangzik: ki illetékes a vá­Koncz István: Megállt a nyitott szobaajtó világos keretében: észrevétle­nül jött idáig, gumicsizmája hangját elnyelte a sötét fo­lyosó. A lány nem vette ész­re; ott guggolt a nyitott szek­rény előtt, s egy bőröndbe pakolta a holmit. — Jószerencsét... A lány összerezzent a rá- dörrenő köszönéstől. Azonnal felállt. Búj tor zsebredugott kézzel nekitámaszkodott a félfának, s mosolygott. — Rámolunk, kicsikém, rá­molunk? A lány nagyot nyelt. Ne­hezen jött meg a hangja: — Kérem szépen én... en­gem a gondnokné... ő nyitotta ki a szobaajtót. Én a Józsi ruháiért jöttem, Kiss József ruháiért meg minden holmi­jáért, ugyanis... A férfi elnevette magát. Tudta, hogy nem bizalomger­jesztő látvány; négynapos bo­rostával, mocskos ingben, ki­gombolt pufajkában, tarkójá­ra tolt bőrkobakban, ahogy laszra, kinek kellene nem­csak hallania, de a szó cse­lekvésvonzatú értelmében meghallgatnia a bírálatot? KÖNNYŰ LENNE VÁ­LASZKÉNT egyszerűen a társadalmi ranglétra fokoza­tait felsorolni, s azt monda­ni: a bírálat tárgyában il­letékes felelősségű és hatás­körű vezetőre tartozik az észrevételek összegezése. a hibák kijavítása. Az élet bo­nyolultabban rendez: a szociológiai valóság koránt­sem követi a hivatali rang­létra bírálat elfogadási foko­zatait. Ha mármost a megoldást, a krdika elfogadásának in­tézményesített lehetőségeit keressük, a rábeszélés itt aligha vezethet célhoz. Más szóvrj: nehéz hinni abban, hogy a bírálat általános — tehát másra tartozó — hasz­nának elismerése mellett, I tömegessé tehető, hogy min-1 den illetékes önmagára is ilyen világos egyértelműség­gel vonatkoztassa ezt a hasz­nosságot. Ebben, tehát a kritika elfogadásának gondo­latkörében is jól szemléltet a már említett orvosi példa. Ha a gyógykezelés kellemet­lenségeinek vállalására csu­pán az egészségvédelmi rá­beszélés késztetne, nem pe­dig elsősorban az elemi ér­dek, a gyógyulás kényszere, akkor alighanem csakhamar munkanélkülivé válnának az orvosok. Éppen így: ha a nyilvánvaló morális tényező­kön túl, a bírált hiba kija­vításával összefüggő érdek válik dominánssá, akkor eset­leg a szemünkbe mondott hiba szubjektív kényelmet­lensége is inkább a háttérbe szorul. INNEN PF.DIG EGYENES LOGIKAI ÜT vezet ahhoz a feltevéshez, hogy a gazda­ságirányítási reform, amely átrajzolta a korábbi érdek­térképet — az egyéni és a társadalmi érdek közé iktat­va a csoportérdekeltséget —, a bírálat fogadtatásának tár­sadalmi szférájában is vál­tozásokat hozhat. Arra gon­dolunk. hoev idővel kétség­kívül teret kell hódítania ? felismerésnek: a vá'latatná1 elhangzott, hibát bíráló szó bármiiv szinten mondták ki a közös érdeket, a nyeresé­get érinti. Nem túlzás bízm benne, hogy hovatovább anyagiakban is érzékelhető fényűzéssé válik személyes érzékenységből, sértődésből nem odafigyelni a hibát megelőző vagy a hiba sú­lyosabb következményeit el­hárító észrevételekre! Tábori András Három község, három tör­ténelem. három jelen és egy jövő. Balsa, Vencsellő és Gá- va házasságra készül. Csak a lánykérés megy nehezen. Nem tudják eldönteni, hogy ki viselje majd a kalapot. Egy biztos: bárki legyen az új község vezetője, diplomatá­nak kell lennie. Együtt könnyebb Azt, hogy közösen sokkal könnyebb nagy dolgokat vég­hezvinni, már régen tudja mindenki. Ezért keresünk társakat, ezért szövetkezünk, s ezért kell 2—3 kisközségből egyetlen nagyközséget csi­nálni. Különösen akkor áll ez, ha a falubeli ember is csak körülbelül tudja meg­mondani: itt végződik az egyik és talán itt kezdődik a másik helység. Mert Gáván. Vencsellőn és Balsán így van. És ekkor elkezdődött vala­mi. Amikor felvetődött az egyesülés gondolata, a gávai ember egyszerre nagyon gá­vai lett. A vencsellői pedig soha nem volt olyan patrióta, mint ma. Egyedül Balsa sze­rény. Azt mondják azért, mert „új” falu. Nincsenek tradíciói. Csakhogy e három község egyesítése, egy új falu születése nem tradíció kérdése. A korszerűség köve­teli. Ez ellen pedig kicsinyes gátakat nem érdemes, de nem is szabad állítani. Különösen akkor, ha mind­három község visz egy-egy értékes hozományt a közös háztartásba. Balsa fejlett me­zőgazdaságot. az erős terme­lőszövetkezetet, Vencsellő a korszerű művelődési, kultu­rálódási lehetőségeket és Gá- va a jól kialakított kereske­delmi hálózatot. Ez pedig kezdetnek nem is rossz. Szin­te biztos, hogy ez a három adomány majd hatni fog egymásra. Hiszen nem köl­csön dolog. Örökbe kapják. Mind a hárman. Közművesítés mindenütt És ott van a közművesítés is. Gáván már 1964-ben el­kezdték a vízmű építését, $ ma már csupán egy 3 kilo­méteres szakasz van hátra. Vencsellőn 3 kilomé­ter hosszúságú vezeték van készen. Itt a társulás 1969 óta működik, s 714 család tag­ja van. Jövőre mindkét köz­ségben befejezik a közműve­sítést. Csak Balsán hiányzik a víz. De az egyesülés után ő következik. Nagy gond ma is a foglal­koztatás megnyugtató meg­oldása. Közösen, együttes erővel itt is többet tudnak majd tenni. Addig is a már meglévő kisüzemekben ja­vítják a munkakörülménye­ket. Ezért nyitják meg a közeli napokban a vencsellői cukrászdában a tejivót Is, s ezt szolgálja a kenyérgyár korszerűsítése mellett a friss péksüteményt árusító üzlet indítása. Sokat kell tenni viszont a szolgáltatóipar fejlesztésére. Különösen áll ez a TüZÉP szolgáltatásaira, a fuvarozás­ra és az asztalosmunkákra. Bár az utóbbi években kü­lönösen a vencsellői termelő- szövetkezet kapcsolódott be aktívan a lakosság ellátásá­ba. A kovács- és lakatos- munkákon kívül személy­gépkocsit, motorkerékpárt ja­vít. sőt — de ezt már csak a tsz tagjai részére — fuva­rozást is vállal. A külön-külön kezdemé­nyezések mellett van már két olyan létesítménye Gávának és Vencsellőnék, amelyet kö­zösen építettek. S ez a gáz­cseretelep és a gyógyszertár. Barátság kert Ami pedig még nem közös, de az lesz minden bizonnyal, a volt grófi kastély, amely­ben könyvtárt, olvasótermet és cinemascop filmszínházat rendez be a vencsellői ta­nács. És a 25 holdas park. Ahol éppen április 12-én. a kommunista vasárnapon 600 öl területen kezdték meg egy későbbi „barátság kert” ki­alakítását. A megnyitást, az avatást már közösen szeret­nék tartani augusztus 20-án, amelyre Szovjetunióból is várnak vendégeket. És ott lesz természetesen a falu népe. Az új községé. Ha sikerül megegyezniük a má­jus elsejétől kezdődő egyesü­lési megbeszéléseken. Horváth S. János bára, hanem a bordáira sza­kadt volna rá, azt pedig ne­héz összegipszelni... — A Józsi szobatársa, ugye? — kérdezte a lány. — Az voltam... Huszonkét év alatt sok mindenkinek voltam én szobatársa. Most már, latod, senkinek se va­gyok... Talán beszélt rólam a Józsi? — Igen. Ugye, Bujtor And­rás bácsi? — Az... — Hm. „Bácsi”! Na persze, negyvenhárom éves. Vajon miket mesélhetett még? „Van egy öreg szaki, a szobatársam”, talán csak ennyit. „Lezűlött, letették a nőügyei miatt, a feleségétől is elvált, és az íróasztal után újra meg kellett fognia a csákánynyelet”. Lehet, hogy azt is hozzátette: „Pedig ki­tűnő bányász, belevaló” — Mást nem mondott?... — Nem, semmit — mondta a lány. — Maga mindig szál­lón lakott? — Nem. Van nekem házam. Háromszobás. Otthagytam az asszonynak. Legyen vele bol­dog. Nekem nem kell. Se a ház, se az asszony. — Kivil­lantotta fogsorát, de mosoly nélkül. — Hát te kije vagy a Józsinak? Húga? — Nem. Együtt jártunk... Arcát elfordította. S ahogy Pénteken Nyíregyházán, a 4-es számú általános iskola dísztermében tartotta meg tisztújító ülését a Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetsége Szabolcs- Szatmár megyei küldöttgyű­lése. Megjelent és felszólalt az ülésen Gál Ödön, a MTESZ-központ titkára és az MSZMP megyei bizottságának képviseletében Végh János, a pártbizottság ipari és keres- delmi osztályának helyettes vezetője. A szervezet négy­éves tevékenységéről szóló írásos elnökségi beszámolót Sholtz Béla titkár egészítette ki és válaszolt a vitában el­hangzottakra. Az ülés második napirend­jeként került sor a tisztségvi­selők újraválasztására. A je­lölő bizottság javaslata alap­ján a küldöttgyűlés 21 tagú választmányt, 3 póttagot. s egyben háromtagú számvizs­gáló bizottságot is választott. Ezenkívül hivatalból is tagja lett még a választmánynak valamennyi egyesület és in­téző bizottság, valamint a MTESZ-bizottságok elnöke és titkára. A választmány ezután so­rai közül választotta meg a MTESZ megyei szervezete el­épp a felső polcig nyújtózko­dott, hasa s csípője vonalai­ból Bujtor egyszerre megér­tett mindent. — Elvesz? — kérdezte re­kedten. — El! — vágta rá a lány. — Már meglett volna az esküvő. Csak közbejött a balesete. — Aha. Ahogy látom, úgy­is... megkéstetek vele... — Ha leveszik a lábáról a gipszet, mindjárt megtartjuk. — Lakás lesz?... Gondolom, egy elektrolakatost mindjárt kész lakással várnak, mi? — Lakást nem adhatnak, azt megmondták. Szövetkeze­tit esetleg, ha ugyan volna rá pénzünk, befizetni... Min­degy, Józsi majd bejár, egy­két évig kihúzzuk valahogy anyáméknál. — Hányadik hónapban vagy? Nem válaszolt mindjárt a lány. — A negyedik elején... Bujtor belenyúlt a zsebé­be, hogy gyufát keressen: egy marék százas akadt a kezébe. Kitette az éjjeliszek­rényre, s elkapta a lány meghökkent tekintetét. Eszé­be jutott, hogy belső zsebében ott a többi, a még érintetlen tízezres köteg, meg a másik, amiből már hiányzik. Kirak­ta azt is, mind Végre rá­gyújtott, felfelé fújta a füstölt nökségét. Az elnökség tagjai: Bocsa József, Farkas Ferenc, dr. Klenczner Imre, Kuhar András, dr. Lehel István, Lipa András. Lörincz István, Marosi Károly. Mezősi Tibor, Román Sándor, Sándor Jó­zsef, Seicher Gusztáv, Sholtz Béla, Tamás Zoltán és Tóth Kálmán. Póttagok: Karádi Gyula, Pammer Pál és Tóth Lajos. Ezután Gál Ödön elnökle­tével megtartotta első ülését a MTESZ megyei szerveze lé­nek újjáválasztott elnöksége, ahol megválasztották az új tisztségviselőket. Újra meg­választották tisztségébe Ku- hár András elnököt és Sholtz Béla titkárt. A meg- növékedett feladatok jobb el­látása érdekében két-két társelnököt és titkárt is vá­lasztottak: Társelnök lett: Farkas Ferenc és Lipa And­rás, szaktitkárok Marosi Ká­roly és Lörincz István. A szervezet fennállása óta végzett fáradhatatlan munká­ja elismeréséként ez alka­lommal kapta meg Kuhár András a MTESZ-díj első fo­kozatát. Dr. Kiss Árpádnak, az Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottság és a MTESZ elnökének személyes jókíván­ságait Gál Ödön tolmácsolta ez alkalomból. és lehunyta a szemét. Hóna­pok óta nem volt nővel... ...Kattant a bőrönd zárja, a lány már az ajtóban állt. — Viszontlátásra... — Várj csak! — kiáltott rá hirtelen Bujtor, s felült az ágyon. Mintha elfelejtette volna, mit akar, bután bá­mult. A lány kezében a bő­rönddel, fél lábbal már oda­kint tudta magát,' mintha visszanyerte volna biztonság- érzetét és nyugalmát, arcáról eltűnt a riadalom. — Látod ezt a sok pénzt? — Látom — mondta rosz- szallóan, de azért mosolyogva. — Szeretnéd ? — Bolondokat beszél! — nevetett őszintén. — Tiéd lehetne!... Nektek adnám mondjuk..., kölcsön, a szövetkezeti lakásra!... — Bolondokat beszél... So­kat ivott. — Kivettem a takarékból. Huszonegyezer volt. Most mar hiányzik belőle. Elittam. — Csak tegye el szépen — mondta a lány. — Kell az magának. Cipősarka már odakinn ko­pogott szaporán, visszhang­zott a folyosón. Bujtor meg­nézte az óráját: fél nyolc múlt. A szekrény, deszkapol­caival üresen meredt rá: a lány nyitva felejtette az ajtót. Egy marék százas tegnapelőtt az • utolsó műsza­kot éppen abbahagyta... És egyáltalán: az átmulatott két éjszaka után. Elvert több ezer forintot. A „Gyémánt”- ban az ő vendége volt min­denki, ismerős, ismeretlen és aztán lehúzott redőny mögött folytatták reggelig. De nem tudott berúgni. — Na jó, az gyulladjon be, akinek nem tiszta a lelkiisme­rete, igaz, kislány? Odament az ágyához, csiz­mástól hanyatt vetette magát a pokrócon. Még két vaságy állt a szobában: azokról már elvitték a matracokat is. — Hát csak pakolj — mondta fektéből. — Különben bejövét találkoztam a gond- noknéval, szólt, tudtam, hogy itt vagy... Lassan, óvatosan mozdult a lány. Fél szemmel figyelte a férfit, mintha minden pilla­natban felugorhatna. — Honnan tudtad, hogy el kell jönni a Józsi ruháiért? — Mondta a kórházban. Amikor az a baleset történt vele, akkor itt maradt minden; — Mikor jöhet ki? — Még tíz nap. És még ottj hon hat hét. Mondta, hogy vigyem el, mert felszámolják a szállót, mert a bánya is megszűnik... — Szóval felszámolják... — A gondnokné is mondta, hogy a hét végére át kell adni az épületet. — Elköltözött már minden­ki, aki rendes ember. Egy-két ilyen jómadár lézeng itt még, mint én. Ezt nem mond­ta a gondnokné? — Nem, kérem szépén. — Józsi hova megy, ha leveszik róla a gipszet? — Felveszik a vegyiművek­be. — Aha... hiába, jó mester­sége van a te Józsidnak. Bá- nya-elektro-lakatos!... tagol­ta keserű-csúfondárosan. — Nem igazi bányász, csak har­madrészben bányász. Az ilyet nem veszi be a bánya. Jobb is neki, hogy felszámolják a bányát; legközelebb nem a Iá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents