Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

Vasárnapi melléklet Az ember csak íoaaskerék ? VAX**« • Ilyenkor, az év első hónapjaiban minden eszten­dőben megtudjuk, beszélünk róla — hiszen a könyve­lők fillérre kimutatják —, ki milyen jövedelmet ért el a termelőszövetkezetben. Igen, erről sokat beszélünk, de annak idején, a be­lépési nyilatkozatok aláírásakor nemcsak gazdasági ké­telyek voltak. A vitákban, a tengernyi aggály között olyan kérdéseket is felvetettek: mi lesz az egyéni am­bícióval, tudással, nem fog-e elszürkülni az ember? Ahogy sokan mondták — vajon nemcsak egy fogaske­rék lesz a tag a szövetkezet gépezetében ? Néhány szóban érdemes felidézni, mi volt, mi le­hetett az egyéni paraszt tudásának, ha úgy tetszik, kar­rierjének útja. Akinek néhány holdja volt, vagy ennyi sem, az mehetett napszámosnak, részes aratónak, har­madosnak. Ha valakinek már annyija volt, hogy nem szorult idegen gazdához, annak pedig a földje, lova, te­hene parancsolt és néha kegyetlenebbül, mint a mun­káltató nagygazdák. A legtöbbet gürcölök közül a talp- raesettebbeknek — akiket valamilyen nagyobb csapás nem ért — egy emberöltőt átkinlódva sikerült néhány holdat ragasztaniuk is a meglévőhöz. Mivel gazda nél­kül nem hevertek földek, minden vásárláshoz valaki­nek tönkre kellett menni. Vagyis, ha az egyik gazda­godott, a másik szegényedett. Az ilyen érvényesülés nem valami felemelő, kívánatos lehetőség. No, de nem a múltról akarok szólni. Mi van most az egyénnel a szövetkezetben? Elszürkült, fogaskerék lett? Alig egy évtizede az általános átszervezésnek Ennyi idő az emberi sorsok kiteljesedéséhez, ha min­den az első perctől a legnagyobb rendben ment volna, akkor is kevés volna. Ismeretes, hogy a kezdeti évek­ben a fiatalok többsége elhagyta a falut. így legtöbb­ször nem oda mehettek az emberek dolgozni, ami ko­ruknak, képzettségüknek legjobban megfelelt volna, hanem ahol éppen dolgos kézre volt szükség. Az évti­zed első fele a legtöbb szövetkezetben munkaerőgon­dokkal telt el. Jelentős javulás az utóbbi években van. Jönnek vissza a fiatalok. Az emberek többsége hajlama, képessége szerint kezd magának szakmát választani. A jószághoz értők az állattenyésztésben helyezkednek el, a kertészkedők a gyümölcsösökben, sokan választják a gépész szakmát. Néhány ezüstkalászos gazda volt az egyéni parasztok között is, de tudása kamatoztatásának holdjai határai nagyon gyorsan gátat szabtak. A szövetkezetben nem­csak lehetőség, hanem egyenesen követelmény a tanu­lás, valamilyen szakma szerzése. A szakmunkások kép­zése az utóbbi években indult meg rohamosabb tempó­ban. Máris elmondhatjuk, ezrekre rúg azoknak a szá­ma, akik gépészek (traktorosok, szerelők) állatgondo­zók, kertészek, vagyis szakmunkások. A műhelyekben, raktárakban, irodákban dolgozók munkája Is messze fölötte van kvalifikáltságban a régi paraszti tudásnak, A szákmunkás-bizonyítványok megszerzéséhez legalább nyolc általános előképzettségnek kell lennie. Hány ez­ren végezték el a szövetkezeten belül a nyolc általá­nost olyanok, akiknek korábban csak 4—6 elemijük volt. A magasabb képesítésű parasztfiatalokról nem is szólva, akik technikus, könyvelő, mérnök, közgaz­dász és jogászként dolgoznak — egyre többen — a szövetkezetekben. Hacsak a termelésben való elhelyezkedését vizs­gálnánk a mai parasztoknak — szövetkezeti tagoknak — már akkor is nagyon pozitív választ tudnánk adni a címbeli kérdésre. A szövetkezeti tagságból azonban olyan jogok és kötelességek fakadnak, ami a korábbi­nál sokkal nagyobb társadalmi mozgásra, érdeklődésre, tevékenységre készteti az embereket. Itt van elsősorban is a választott funkciók egész hada: a vezetőség és az ellenőrző, kulturális, szociális, háztáji, valamint vezetőség bizottsága. Akik ezekben a tisztségekben jól akarnak dolgozni, előbb-utóbb bizo­nyos jogi, ügyviteli ismeretek szerzésére kényszerül­nek. Legalábbis a saját alapszabályukat, a legfonto­sabb rendeleteket ismerniük kell. A tagok többsége olyan fogalmakkal tanult meg bánni, számolni, mint norma, munkaegység, százalék. Természetesen nem mondhatjuk el, hogy már minden­ki ismeri a termelőszövetkezet tervét, alapszabályát Ehhez javítani kell a belső tájékoztatást. Ha valahol tájékozatlanok a tagok, ez a hiányosság nem a szövet­kezet, a kollektív gazdálkodás, hanem a vezetőség számlájára írandó. Valami abszolút, naprakész hely­zetismeretre senki sem gondol. De a tervek és a pénz­ügyi dolgok jobb ismerete kívánatos volna. Az emberi élet teljesebbé, értelmesebbé válásának nagy lehetősége a szövetkezet, ahol nap mint nap tö­megesen találkoznak, mondanak véleményt az embe­rek. (Volt olyan egyéni gazda, aki egy-egy köszönésen túl hetekig nem állt szóba senkivel, nem lépte át más küszöbét.) Itt megismerik egymás örömét, gondját. Egyre inkább segítenek is egymáson. A rászoruló ma­gányos öregek mellé ápolókat fogadnak, idősek nap­közijét tart már fenn több szövetkezet. Azonban azt kell mondani, mint a tájékoztatásnál: sok még a teen­dő, de már vannak jó példák és egyre több helyen követik az élenjárókat Több szövetkezetnek van Hajdúszoboszlón és az ország más részein néhány szobás üdülője, ahol a sza­badságon lévő tagok (parasztok szabadságon!) pihen­hetnek. Nagy társadalmi összefogással most indult meg a sóstói közös megyei üdülő építésének szervezése. Említhetnénk, hogy mennyi fiatal sportol a termelő- szövetkezetek színeiben (itt is a kezdetnél tartunk még), mennyien mennek hétvégi kirándulásokra és így tovább. A szokásos summázást elhagyom, úgy hiszem ezek a tények feleletet adnak arra a kételyre: elszürkül-e, fogaskerékké válik-e az ember a szövetkezetben. Cafkös Bálán Hammel József felvétel* ŰJ UTCASOR BIBIBEN Ajándék és ajándék Hiábavaló fáradozás lenne megpróbálni leírni azt az örö­möt, amit a figyelmességből, szívességből, szeretetből jut­tatott ajándékok okoznak. Hisz’ ajándékot már minden­ki kapott. Nyugdíjba vonulás­kor egy vázát es egy üveg bort, máskor barátja legked­vesebb könyvét, egy csokor virágot, vagy csupán egy uj­jongva talált színes kavicsot. Ilyen ajándékot kapni, de ad­ni is öröm, az önzetlenség kölcsönös öröme. Bölcsen tanácsolja a köz­mondás, hogy „Ajándék lónak ne nézd a fogát”. Mert ha va­laki az ajándéknak a „fogá­ra”, az értékére kíváncsi, az elveszti az igaz örömöt. Van, aki éppen ezért valósággal ir­tózik az értékesebb ajándé­koktól és ha egy mód van rá, vissza is utasítja. Pedig ma­napság nemcsak az ajándéko­zás anyagi' lehetősége na­gyobb, nő az ajándéktárgyak értéke is. Például a régi sze- génylagzik hosszú vígsággá változtak, ahol nem számít ritkaságnak a hízott disznó, vagy a több ezer forintos be­tétkönyv nászajándék sem. A valódi ajándék próbája nem az érték, hanem a szándék. Ez méri, hogy figyelmesség és szeretet vagy jóindulat, eset­leg részrehajlás szerzése-e az indíték. Elfogadhat-e a járási párt- bizottság titkára néhány kiló- nyi szőlőt az állami gazdaság első szedéséből? Ne legyünk prűdek: az esetek többségé­ben igen. „Drágává” akkor válik a szőlő, ha naponta két ládával szállítanának belőle, vagy ha tudott az ajándéko­zó nem eppen tiszta szándéka. Ilyenkor arra kényszerül a megajándékozott, hogy elve­szítsen ismerősöket, baráto­kat, vagy megalkudjon elvei­vel, elveinkkel. A minap üzemlátogatáson egy fóliába csomagolt libával akarták megajándékozni a felsőbb szervből jött vendéget. Jó ér­zést keltett szabadkozása. De mikor a vendégkönyvbe rótta a sorokat, odasúgta beosztott­jának: „Elfér az a liba a ko­csi hátuljában”. A folytatást nem tudjuk. Az biztos, hogy a gazdaság vezetője kezét dör­zsölve rakott a kocsiba több libát és mindent, amit gyor­san össze tudtak kapkodni és közben érdeklődött a főnököt kísérő beosztottól, hogy mikor lehetne X elvtársat felkeres­ni? Nem véletlen, hogy vezetők „ajándékozásáról” példáló­zunk. Egy esztergályosnak vagy telefonközpontosnak nem szoktak pzért Napóleon konyakot küldeni, hogy pro­tekciót szerezzenek nála. A múltkor arról panaszko­dott egy asszony, hogy mióta férje tanácselnök lett, azóta a tapintatlan, a hízelgő „bará­tok” miatt egyetlen nyugodt névnapot sem tudnak megül­ni. Leszerelni a vezetői szé­kek körül tülekedőket, helyez- kedőket nehéz. Sőt, néha ne­kik sikerül elriasztani a régi, az önzetlen barátokat, mert mindig „szolgálatkészebbek” azoknál és ajándékaik is értéi kesebbek. Seperhetnénk a saját há­zunk előtt is. Az új irányítási rendszer körülményei közötti nő a propaganda szerepe és ez megnövelte az újságíróid ázsióját is. Nem egy vállalat­vezető gondolkodik úgy, hogy egy konyak és egy értékes új gyártmányuk is olcsóbb, mint hirdetést feladni. Közvéle­mény elé kívánkozó az eset, amikor jelentős mondanivaló nélkül sajtótájékoztatót hív-* nak össze, hogy az „ajándéj kért” minden lapban megje-j lenjenek a vállalatokat reklá­mozó, lehetőleg saját szájúid íze szerint készült tudósítások; Nem menti az ilyen ügyeske­dőket az sem, hogy nem ma­gukért, hanem az üzemért, egy kisebb vagy nagyobb cső-: port érdekében próbálnaij jogtalan előnyt szerezni. Egy bizonyos szerény hatá­rig az ajándék természetes, de ezzel együtt tudni kell, hogy az ajándék egy része annak a széknek, beosztásnak szól, amit kisebb vagy nagyobb közösség megbízásából betölt a megajándékozott. (P-l

Next

/
Thumbnails
Contents