Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-05 / 54. szám
». oldal tP" AT MAOYABOnw«« f970. március S. MAI ELBESZÉLÉSÜNK KÁDÁR EDIT: Fegyelmi Ha a nyereségrészesedés- '61 hallok — és mostanában a verebek is e témáról csiripelnek —, egy történet jut az eszembe. Hol történt és kivel? Erről ne essék szó, szavam rajta, hogy őrzöm a titkot. Egy nagyvállalatunknál apró jelek arra figyelmeztettek: meglazult a munkafegyelem. Hogy elejét vegyék nagyobb bajoknak, határozat született; példát kell statuálni! Keményen felelősségre kell vonni a lazítókat! Akadt dolga a fegyelmi bizottságnak. Késők, csellengők siratták prémiumukat és nyereségük egy részét. Mert bölcs volt a bizottság, és «mindjárt zsebbevágóan fejezte ki rosszallását. Dolgozott a gyárban egy fiatal műszakiakból álló munkacsoport. Dicséretes szorgalommal, lelkiismeretesen végezték a rájuk bízott munkát. Mi ütött beléjük azon a bizonyos napon, arról később maguk se tudtak számot adni. Végül is mindegy már, megtörtént. Egy nyert fogadás örömére megittak fél liter pálinkát közösen. Persze, munkaidőben. Nem lett volna ebből baj, hiszen voltak tizenketten, fél deci se jutott egyre. Ám, egyiküknek ez a kevés is sok volt. Mivel- mással magyarázható, hogy amikor a kortyintás után úgy jött, telefonon kellett szót váltania a fölöttessel, a fiatal műszaki szokatlanul sokat beszélt. Gyanúja eloszlatására a föluites magához hívta. „Lehelj rám, édes fiam..." — és lebukott a társaság. Elővették mindjárt a csoportvezetőt. Nem beszélt mellé, azonnal bevallotta: tudott a dologról, sőt azt is vállalta, ivott ő is a „feldobásból." A vezetők tanácstalanul álltak. Mi I legyen? , Egy példás múltú csoporttal történt ez a skandalum Mert azt komolyan le kell szögezni (ezúttal is), hogy munkahesLyen szeszes italt fogyasztani — ez bizony súlyos fegyelemsértés. Így gondoltak a gyár vezetői is. Nyereségrészesedésének 25 százalékát vonták el a fiatal csoportvezetőtől. Enyhítő körülményként nála is figyelembe vette a fegyelmi bizottság eddigi kifogástalan munkáját, és őszinte megbánását. Feltételesen mondta ki az ítéletet. Lévén év eleje, ha egész évben ő is és csoportja is hibátlanul dolgozik, az év végeztével fellebbezhetnek. Majd akkor meglátják __Esetleg szó lehet mégis a nyereség teljes összegének kifizetéséről. (A fegyelmi bizottság minden tagja már akkor biztosan tudta, hogy ez így lesz!) Mind fehérebb arccal hallgatta a döntést. A bizottság tagjai nem tudták mire vélni. Ennyire szívére venné ez a „fiú"? Majdhogy nem megsajnálták, mert azt ugye, nem tudhatták, hogy fiatal kollégájuk közben már egy másik „fegyelmire” gondol. Mert, ha ezt a szomszédos műhelyben dolgozó, s eddig mit sem sejtő felesége megtudja, abból lesz még csak igazi fegyelmi tárgyalás — otthon. CSENGEM FIATALOK SIKERE. Befejeződött a Ki mit tud felszabadulásunk körülményeiről című szellemi vetélkedő járási döntője Mátészalkán <4 13 község részvételével, szombaton lezajlott versenyen a csengeri fiatalak az elsők. A NAP HÍREI NADRÁGKOSZTÜM — HOLLAND MÓDRA. A nemzetközi divatfesztivál holland modellje. Szovjet - magyar vízügyi tárgyalások megyénkben A szovjet—magyar vízügyi egyezmény végrehajtásával kapcsolatban, az időszerű vízügyi problémákról folytattak tárgyalást szovjet és magyar vízügyi szakemberek március 3 és 5 lyöiptf Nyíregyházán, a Felsö-Tísza- vidéki Vízügyi Igazgatóság székházában. A megbeszélésen szovjet részről Marcsinszkij J. F. meghatalmazott helyettes, Filipenko A. P. főmérnök és Denyiljuk M. M. főmérnök, magyar részről Jancsó Gyula meghatalmazott helyettes, a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója, és szakértők vettek részt Megvitatták az árvíz- védelem jelenlegi helyzetét és az ezzel kapcsolatos intézkedéseket, a belvízvédelmi szabályzat készítésének, valamint a határ menti belvízcsatornák üzemelésének kérdéseit. A tárgyalás során a résztvevők látogatást tettek a Beregi Vízgazdálkodási Társulatnál Vásárosna- ményban. új csárda a tölgyesben. A lebontott régi. elavult épületek helyén még ez évben megkezdik a nyír-, egyházi Tölgyes csárda beruházási munkáit. Az új. reprezentatív télen-nyáron is üzemelő vendéglátóhely felépítéséhez a városi tanács több mint 2 millió forinttal járul hozzá. /\ Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatirár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. . Zríny Ilona u. 3. Telefon: 1K-70 16-71. 30-08. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344. Kiadja: Szabolcs megye! Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Hona u. 3. Tel.: 30-##. Felelős kiadó: Farkas Pál Terteszti a Magyar Posta Előfizetési díj eg> hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám; 23 099. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György út 8. Felelős vezető: Holéczl István A SZABAD MAGYARORSZÁGRÓL. Március 6-án. a mátészalkai járás 10 községében. — Hodászon, Jármiban. Kántorjánosiban, Nagydoboson, Nyírkátán, Nyírmeggyesen, Nyírparasznyán, Ópályiban. Paposon és Szaru összegen — tartanak TIT- előadást. Az előadások címe- A felszabadult Magyarország 25 éve — írja Nábrádi Lajos levelezőnk. MOZIBÉRLET TSZ-TA- GOKNAK. Harminc mozibérletet vásárolt a szamosta- tárfalvi Ady Termelőszövetkezet. Az ingyen mozllátoga- tási lehetőséget a tsz vezetősége a jól dolgozó tagoknak biztosítja — írja Király Béla levelezőnk. ÜJ VEGYESBOLTOK MÁNDOKON. Ez évben két épületet vásárol új vegyesboltok céljára az ÁFÉSZ. A több mint félmillió forintos beruházást saját fejlesztési alapból biztosítják. DEMOKRÁCIA AZ ISKOLAI 'ÉLETBEN. A rievelÖk akadémiájának soron következő eseménye keretében Az iskolai élet demokratizmusa címmel tart előadást március 5-én Mátészalkán Hetei András főiskolai adjunktus. 1000 VAGONOS GABONASILÓ. A Szabolcs-Szat- már megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat 1000 vagonos modem gabonakombinát tervezésére adott megbízatást a megyei tanács tervező irodájának. A siló megépítését 1971-ben tervezik Nyíregyházán, szerelése pedig a következő évben fejeződik be. A megye első ilyen modem gabonasilóia mintegy 25 millió forintba kerül. ÚTLEZÁRÁS NYÍREGYHÁZÁN. A KPM Közúti Igazgatósága közli, hogy a nyíregyházi Petőfi utca, a Széchenyi és a Kiss Ernő utcák közötti szakaszát, a Petőfi utca átépítése miatt lezárják. Gépjármű-közlekedés az útszakasz bal oldalán lesz mindkét irányban. A forgalomkorlátozás március 5-én lép életbe. MÉG NEKI ÁLLT FELJEBB. Ittasan lekéste a vonatot Nyíregyházán Fekete Miklós 38 éves paszabi segédmunkás, s emiatt botrányt csinált a MÁV forgalmi irodában, majd az egyik vasutast zsebkéssel megszórta. A nyíregyházi megyei bíróság jogerősen hat hónap szabadságvesztésre büntette. Megkezdődtek Nyíregyházán a tavaszi művészeti hetek , Ünnepélyesen megnyitották március 2-án Nyíregyházán a Krúdy filmszínházban az idei tavaszi művészeti heteket. A március 29-ig tartó és változatos kulturális programot ígérő heteket dr. Ördög János, a városi tanács vb elnökhelyettes nyitotta meg, méltatta a kulturális rendezvénysorozat célját Az idén másodízben rendezik meg a nyíregyházi művészeti heteket melynek első kiemelkedő programja a 2-án délután 4 órgkor a Krúdy filmszínház előcsarnokában megnyílt szobor- és kisplasztikái kiállítás. Borics Pál szobrászművész munkáiból. Kecskovszki József, a mo- zitü-cmi vallatni igazgatója küszütuóue a résztvevőket és az elmúlt évben tragikusan elhunyt művész feleségét. Ecsery Elemér művészettörténész. a Nemzeti Galéria munkatársa mondott szubjektív hangulatú ismertetést Borics Pál munkásságáról. A több mint félszáz kő, márvány és fém szobor és ktsp'asztika a művész legjobb alkotásai közül való, nem egy nagyobb méretben az ország i különböző városainak és Budapestnek tereit díszíti. Ugyancsak a művészeti hetek programjában üzemi képzőművészeti tárlat nyílt a konzervgyárban, a dohánygyárban és a Kossuth Lajos Szakközépiskolában a megyében élő festőművészek munkáiból. DOLGOZÓK ISKOLÁJA — VASÁRNAP. A Kemecsé- hez tartozó Körmendi tanyán., a. tanulni vágyó, idősebb dolgozók kérésire megkezdődött a felnőtt általános iskolai tanítás. Mivel a tanyai embereknek a vasárnap volt a legalkalmasabb erre a célra, így ezen a napon tartják a dolgozók iskolájánál; foglalkozásait. AZ ISG A TERMELŐSZÖVETKEZETEK SZOLGÁLATÁBAN. Erőgépek és autómotorok főtengelyköszörülését, csapágyak fúrását vállalta el az Ipari Szerelvény és Gépgyár mátészalkai gyáregysége. Ezzel a szolgáltatással a termelőszövetkezetek gépállományának gyorsabb megjavítását teszik ■ lehetővé. VÍZVEZETÉK 4000 MÉTEREN. Több mint 4000, pontosabban 4407 méter hosszan bővült az elmúlt évben Nyíregyháza város egységes vízműhálózata. Csupán erre a kommunális célú építésre több niint 2 millió forintot költött a város, beleszámítva azt a hét új ejektoros közkutat is. amely a város lakóinak jobb ivóvízellátását szolgálja. A TÉVÉBEN LÁTTUK PROGRAM Nők a monitoron Aki a címből. ítélve nem kapcsolta be készülékét, vagy nem figyelt oda a monitor legutóbbi adására — bánhatja. Emlékezetes összeállítást sugárzott a tévé Vénusztól Valentyináig. Történelem, líra, kuriózum, s a hétköznapok valósága ötvöződtek hangulatos érdekes éLmény- nyé. Nők történelme, a történelem női szereplői vonultak el előttünk a munkában, az anyaságban, a tudományban, művészetekben, a világpolitikában. Korabeli filmek, fényképek, lírai vallomások, börtönnaplók, jegyzőkönyvek és az élőszó erejével késztettek el gondolkozásra. A nő emberré válásának hosz- szú ideig tartó — és egyes országokban ma is küzdelmes — krónikáját pergették le a monitor szerkesztőd, komponálták meg olykor balladás hangú képekkel, műveszi eszközökkel. Külön érdeme a mélyen átgondolt összeállításnak, hogy főként közvetett művészi és szerkesztési eszközökkel érzékeltették a nők egyenjogúságának, emberi kiteljesedésének rögös útjait, amelyek mindig szorosan kapcsolódtak a társadalmi harcokhoz, a haladó mozgalmakh 02. Kevés magyarázó szóval — mégis mindenki simára egyértelműen — mutatták be, hogy a nők teljes felszabadulása csak a szocialista, majd a kommunista társadalomban valósulhat meg. Társadalmi okait, gyökereit is ábrázolták az elnyomatásnak, amely nem a férfiak bűne, mint az első feminista mozgalom idején gondolták. A magát túlélt társadalmi rendszer a bűnös a nőket a férfiaknál is hátrányosabban érintő anyagi, ei« kölcsi, szellemi nyomorért. Nem férfi és. nő áll szemben egymással, mint „örök ellenfél”, hanem az emberi értékeket eltorzító, elpusztító és azokat kitelj esi teni akaró modem társadalmi forma. S a haladás és a visszahúzó erők küzdelméből évszázadok óta derekasan kivették! a részüket a nők. Női állam- és kormánvfők, diplomaták, bírák, világhírű művészek, űrrepülők portréi elevenedtek meg a képernyőn. Vénusztól Valentyináig hosszú volt az út, és még sok van hátra, hogy mindaz megvalósuljon a föld minden pontján, amiről a nő- mozgalmak legjobbjai — Klára Cetkin, Rosa Luxemburg, Nagyezsda Krupszkaja és mások — álmodtak. De az utak továbbvisznek, mind tovább.., (PJi cek. — 14,55: Mai témák — mai dalok. Márkus László énekel. — 15,04: Ifjúsági krónika. — 15,14: Szimfonikus táncok. — 15,33: Csak fiataloknak! — 16,18: Égj kis figyelmet kérek! — 16.33 Verdi szopránáriák. — 16,50: Irodalmi érdekességek: Táncsics éf Jókai. — 16,55: Kedvelt régi melódiák. — 17.33: Gerencsér Ferenc és Szalay József cimbalmo- zik. — 17,50: Három tavasz. Készletek Lajtai Lajos operettjéből — 18,10: Tánczene. —- 18,29: J<í estét, gyerekek! — 18,35: A Magyar Rádió országos Beethoven- zongoraversenye I. rész. -- Kb 21,13: Verbunkosok. — 21,27: Aj Ifjú Zenebarátok kamarazenekarának műsora. — 21,50: Rádióhangversenyekről. —, 22.20: Kél angol gondolkodó a XVIII. századból. — 22,30: A muzsika hangja. Részletek Rodgers zenés játékából. — 23,15: Esti hangulatban. — Könnyűzene. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Orgonamuzsika. — Tavasznyüás előtt a földeken, — Nótacsokor. Televízió 8,10: Iskola-tv. Magyar irodalom. (Alt. isk. 6. oszt.) „A fa: ereje... a védők lelkében van/ — 9,00: Élővilág. (Ált. isk. 7 oszt.) A növényi sejtek, szövetek. — 9,55: Magyar nyelvtan (Ált. isit. 5. oszt.) Az ige. A; alanyi és tárgyas ragozás. — 11,05 Magyar nyelvtan. (Alt. isk. 5 oszt.) Ezerszem tovább nyomoz (A névszók összefoglalása). — 11,55: Filmesztétika. (Középisk I. oszt.) A mozgás élménye (Ism.) — 13,10: Magyar iroda lom. (Ism.) — 14,00: Élővilág (Ism.) 14,55: Magyar nyelvtan. (Ált. isk. 5. oszt.) (Ism.) - 15,50: Magyar nyelvtan. (Ált. isk 6. oszt. (Ism.) — 17,15: Irány a: egyetem. Előkészítő a felsőfoki felvételi vizsgákra. Térgeometrií — II. rész. (Matematika IV. oszt.; — 17,58: Hírek. — 18,05: Melyi két az ötezerből? Pályaválasz tási műsor. — 18,40: Esti mese — 18,55: Reklámmüsor. — 19,00 Kompozíció *70. A képzőművészeti rovat magazinja. — 19,25 Aktuális riportműsor. — 20,00 Tv-híradó. — 20,20: Klasszikusol tévéfilmen: Elveszett illúziók Magyarul beszélő francia tévé- film-sorozat. V. rész. — 21.15 Kézilabda-világbajnokság. Az elődöntő közvetítése Párizsból. - 22,30: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 9,30: ilyen az ember. Dokú- mentumfilm. — 11,35: Tv-híradó — 17,20: Gyermekműsor, -r-18,10 Leninről. Tv-dokumentum. - 19,35: Az ellenség hátában. I rész. Szovjet film. — 21,10: Mű korcsolyázó VB. — 23,00: Tvhíradó. — 23,10: Kézilabda VB. Román tv 15,80: Jégkorong VB: NSZK— Norvégia. — 16,30: Magyar nyelvű adás. — 17.00: Román nyelv és irodalmi műsor. — 17,30: Történelmi dokumentumok. — 18,0.) Jégkorong VB: Románia—-Bulgária. — 19,00: Brassói fesztivál.— 22,00: Férfi kézilabda VB. A nyíregyházi mozik műsora KltüD? MOZI; Művészeti hetek kereteben: VALCEH KIRÁLY Előadások kezdete: 4, negyed 7. és fél 9 órakor. Telefon: 12-61. BÉKE MOZI: Művészeti hetek keretében így jöttem Előadások kezdete: Mi g, fé 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI; A BESZELŐ KÖNTÖS Előadások kezdete: 4, 8 és I jrakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI UAZ MOZIJA: SZÜNNAP. 1370. március 5, csütörtök ADORJÁN NAPJA A Nap kél: 6 óra 18 perckor, nyugszik: 17 óra 34 perckor. A Hold kél: 5 óra 21 perckor, nyugszik: 14 óra 32 perckór. 75 évvel ezelőtt kezdődött Szántó Kovács Jánosnak, az alföldi szegényparasztság vezetőjének hódmezővásárhelyi bírósági tárgyalása. Az 1852-ben Hódmezővásárhelyen született Szántó Kovács János a földmunkás és agrárszocialista mozgalom kiemelkedő harcosaként tette nevét ismertté. Az 1880-as években ismerkedik meg a szocialista eszmékkel, s ennek hatására belép a szociáldemokrata pártba. Vezetésével alakult meg a hódmezővásárhelyi Általános Munkás Olvasóegylet és bontakozik ki az alföldi agrárszocialista mozgalom. Az 1894. február 26-1 népgyűlésen Szántó Kovács János terjeszti elő a földmunkásság követeléseit. Amikor ugyanennek az évnek áprilisában a Munkás Olvasóegylet elkobzott iratainak és könyveinek visszaszerzése ügyében a városházára megy, letartóztatják. A kiszabadítását követelő tömeget a csendőrök brutális módon szétverik. Szántó Kovács Jánost nem lehet megfélemlíteni: az 1895. március 5-én kezdődő perben bátran hitet tesz a szocialista eszmék mellett, ötévi börtönre ítélik. Kiszabadulása után is tovább tevékenykedik a szociáldemokrata földmunkásmozgalomban. Harcos egyénisége nagy hatással van a magyar agrárszocialista mozgalom kibontakozásár | Szántó Kovács János 1908-ban Hódmezővásárhelyen halt meg; itt is temették el. Olvadás Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, több helyen eső, néhány helyen még havas eső. Élénk, helyenként átmenetileg megerősödő déli szél, olvadás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. Kossuth rádió 8,20: Sudi Farkas Pál népi zenekara játszik. — 9,00: Kozmosz. Tudományos Magazin. (Ism.) — 9,25: Rossini—Respighi: A bűvös bolt — balettszvit. — 10,05: Rádióegyetem. Kisfaludy Károly. — 10,35: Janine Nicheau és Todor Mazarov énekel. — ii.li: Rádiószínház: Békekötés. Rádiódráma, Irta: Szabó Magda. (Ism.) — 12,20: Ki nyer ma? — 12,30: Melódiákoktól. — 13,40: Tanácsi gondok. — 14,00: Zenekari muzsika. — 14,39: Ember a vízben. BáhHidy László életregénye folytatásokban. XII. (befejező) rész. — 15,10: Népművészek a mikrofon előtt. Zenés beszélgetés a sándorfalvi citerazenekar tagjaival, — 15,31: Két operett- dal. — 15,40: A munkásoké a jövő. — 16,05: Filmklub. — 16,25: Muzsikáról fiataloknak. — 16,48: Mezőkövesd — nagyközség. — 17,15: Vokális muzsika. — 18,09: A 04 — 05 — 07 jelenti. . . — 18.34: Könnyűzene Tamássy Zdenko szerzeményeiből. —19,25: Kritikusok fóruma. — 20,05: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 20,45: Fél óra jazz. — 21,18: Puccini: Tosea. — 21,29: Gondolat és cselekvés — Lenin. A gazdaságpolitika fordulópontjai. — 22,20: A Suisse Ro- mande zenekar hangversenye a genfi Victoria Haliból. — 0,10: Üj ház. Részletek Dunajevszkij filmzenéjéből. Petőfi rádió 8,05: Conchita Süpervia és Dmitri j Szmirnov énekel. — 9,00: Könnyűzenei híradó. (Ism.) — 9,30: Szembesítés közügyben. . . — 10,00: A zene hullámhosszán. — n,50: Magánvélemény — közügyekben. — 12.00: Romantikus kamarazene. — 12,45: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. — 13,03: Zenekari muzsika. — 14,00: Kettőtől hatig... — 14,11: Orvosi tanácsok az iskolás gyerekek tízóraijáról. (Ism.) — 14,1G: Gulyás László: Első szerelem. — 14,35: Csajkovszkij: Olasz capriccio. — 14,50: Falusi per